Önzés, Önzetlenség, Önfeladás, Önszeretet

Már egy ideje érlelődött bennem ez a téma, aztán felfigyeltem egy Facebook-os kommentsorra az önzés-önzetlenség mibenlétéről. Gondoltam, elérkezett az idő és az alkalom egy kicsit körbejárni ezeket a fogalmakat, koncepciókat.

Kérlek, először is nézd meg az életedet, és keress legalább három konkrét példát arra (lehet jóval többet is), amikor önző módon viselkedtél. Egyikőnk sem szeret ezekkel a nemszeretem tulajdonságokkal szembesülni, sokunk egyenesen felháborodik, amikor netalántán valaki önzőnek nevezi, és jól megharagszik a másik emberre. Már a könyökünkön jön ki az a tétel, hogy amíg bánt, amit valaki mond rólam, addig egy gondosan rejtegetett, vakfolttal takargatott tulajdonságomról van szó. Sokkal egyszerűbb melegebb égtájra küldeni azt a szemetet, aki a fejemhez vágta azt, amit a legkevésbé sem kívánok magamról hallani, és besértődni, mint venni egy nagy levegőt, és magamba nézni. Ha Te valóban, őszintén kíváncsi vagy önmagadra, akkor kösd fel azt a gatyát, és kukucskálj bele az életedbe: „Na, rendben, lássuk, igaza van-e ennek a kedves embernek. Mikor, hol, kivel, milyen módon voltam önző?”

Most keresd meg a példáidat, kérlek. Készülj fel, hogy egó pajti ezerrel próbál kimenekülni a helyzetből, ne add be a derekad, Te igenis kíváncsi vagy az igazságra. Nincs olyan ember, aki nem önző. (Kivéve azokat a keveseket, akik már egyáltalán nem azonosulnak az egójukkal, a gondolataikkal. És régebben ők is azok voltak.)

Trükként ajánlom, ha nagyon nagy lenne a belső ellenállásod saját önző viselkedéseid megkeresésére, hogy vedd sorra az ismerőseidet, családtagjaidat: kinél milyen példát találsz az önzőségre. Amíg képes vagy másban önzőséget felfedezni, viselkedését önzőnek értelmezni, addig az tebenned van. Tudod, amit másokban felfedezel, az mind-mind a saját elméd kivetülése. Nem kell ezt túlmisztifikálni. Szóval, ha ilyen „külső” példákat találtál, belsőket azonban nem, akkor tudd, hogy iszonyú erővel működik az egód önvédelmező mechanizmusa. Nehogy kiderüljön róla(m), hogy…

Biztatásul az én három példám:

1. Még mindig előfordul, hogy a közös étkezésekkor a legszebb, legropogósabbra sült falatokat próbálom megszerezni magamnak. :)

2. Eldugok olyan nasikat, amiket meg akarok óvni Párom falánksága elől, és titokban csemegézem be őket. :)

3. Egy Munkás időszakom előtti példa: Teljesen készpénznek vettem, hogy Anyukám bármikor haptákban áll, amikor méltóztatok meglátogatni, és mindenféle finomsággal vár, rengeteget dolgozik ezért, én pedig valahogy mindig elfelejtem megköszönni.

Nem „direkt” tettem ez utóbbit, fel sem merült bennem, hogy ezért egy Anyukának hála és köszönet járhat. Nem mintha ezért csinálta volna, mégis, utólag felfedeztem magamban a rossz érzéseimet, ami mindig arra utal, hogy valami nincs egyensúlyban. Ilyenkor úgymond egóból működünk, automatizmusokból, úgy is szoktuk mondani, hogy „robotpilótán” vagyunk. És ez így van rendjén, ezt tanultuk meg. Egészen addig, amíg nem tudjuk, hogy mi motivál minket erre a viselkedésre, ez így természetes, nem is tudunk másképpen.

Nézzük, mi is működteti az önzést. Nagyon leegyszerűsítve a félelem és a hiány. Még egyszerűbben a hiánytól való félelem. Az elme azt a dalt dudorássza, hogy „Hiányzik nekem ez és az, üresség tátong idebent, nem kapom meg ezt meg azt az emberektől, ergó: valahogy meg kell szabadulnom ettől a kellemetlen érzéstől, be kell tömnöm ezt a belső ürességet.”

Egy kicsit meghatározás-szagúbban:

Az önzés vagy egoizmus félelem alapú, rossz érzéssel párosul. Hiányérzeten vagy szükségen alapszik. Az egó hiányt vagy ürességet érzékel, és ezt az űrt valami kívülről származóval próbálja betölteni. Összehasonlításra van szüksége, hogy biztonságban érezze magát, és mindig attól retteg, hogy elveszíti, amiről azt hiszi, hogy birtokolja. Hatalmasnak és felsőbbrendűnek érzi magát, amikor legyőzött egy riválist, vagy energiát nyert egy másik embertől SZEN formájában (Szeretet, Elfogadás, Nagyrabecsülés). Ez az energia azonban sosem tart túl sokáig. A félelem hamar visszatér. Az egó önzése hisz az elkülönültségben, az ellenségekben, a védekezés és támadás szükségességében. Legnagyobb félelme a szeretet, mivel a szeretet elpusztítja őt.

Szeretném kihangsúlyozni, hogy nincs miért haragudnod magadra. Azzal semmire nem mész, ha újra és újra elítéled magadat, amikor önzést fedezel fel magadban. Sőt. Ilyenkor csak tovább tetézed az egó uralmát. Ennél sokkal többre jutsz az őszinte önvizsgálattal. Nézd meg, mi vezetett az önző viselkedésedhez, térképezd fel, milyen gondolatok voltak előtte, közben, és utána a fejedben, és ezeket a gondolatokat kérdőjelezd meg a Munka Négy kérdésével és a Megfordításokkal. Pl. „Nekem nem fog jutni belőle.” „Nem leszek biztonságban.” „Nem szeretnek.” „Meg kell védenem magam.” „Biztosítanom kell a jussomat.” „Nem engedhetem, hogy ő győzzön.”

Most pedig fordítsuk meg az önzést. Mi az ellentéte? Egyezményesen az önzetlenség.

Szeretném kettévenni ezt a fogalmat. Ha az önzést az egyik szélsőségnek tekintjük, akkor a másik szélsőség nem feltétlenül az önzetlenség lesz. Ajánlom megfontolásra az önfeladást inkább. Sokunk inkább úgy ismeri magát, hogy ő olyan önzetlen, mégsem érzi jól magát ettől. Miért is van ez így? Azért mert az ilyen ember igazából nem szeretetből, nem önzetlenségből, hanem félelemből enged maga elé másokat. Ő egyáltalán nem fontos saját magának, illetve nagyon is vannak erre vontakozó elképzelései, csak azt tanulta meg, hogy önzőnek lenni nem szabad, az elítélendő, csúnya dolog, olyat rendes gyerek nem tesz. Rémlik valami? Ezért aztán az ilyen ember csendben szenved, mártírt, áldozatot játszik, látványosan önfeláldoz, közben azért titokban vagy nyíltan panaszkodik is, hogy ő aztán senkinek nem fontos, senki nem veszi őt emberszámba, mindenki kihasználja. Pedig ezt a játékot saját magával játssza, teljesen tudattalanul, és legtöbb cselekedetét az motiválja, hogy végre megszerezze mások SZEN-jét (Szeretet, Elfogadás, Nagyrabecsülés). Nem azért segít, mert őszintén fakad belőle, hanem hogy elismerjék. Nem azért végez kétszer annyi munkát, mint mások, mert annyira lelkes, hanem hogy elfogadják és megdicsérjék. Nem azért teszi mindig azt, amit mások mondanak, mert az annyira jó lenne neki, hanem azért mert nem mer kiállni magáért, nem mer nemet mondani, abbéli félelmében, hogy akkor majd nem fogják szeretni, elfogadni és nagyrabecsülni.

Ha közelebbről megnézzük ezt az egész működést, érdekes csavar fedezhető fel benne: azt gondolja magáról, hogy önzetlen, mégis ő lesz tán a legmanipulatívabban önző, hiszen minden vágya, hogy megszerezze mások elismerés-energiáját. Sokan mindenre képesek ezért. Kérlek, nézz szembe ezzel az önmagaddal is. Mi mindent teszel, tettél az életben azért, hogy szeressenek, elfogadjanak, nagyrabecsüljenek? Mindezt a látszólagos önzetlenség nevében. Érted, miért javasoltam inkább önfeladást? Ezt is mindannyiunk csinálja, keresd meg a saját példáidat, láss rá az életedre ebből a megvilágításból. És ezért sem érdemes haragudni magadra. Ez van. Eddig így éltél, most más alapokról indulhatsz, de csak akkor, ha már nem a tudatalatti programjaid motiválnak. Javaslom, hogy amikor nyakon csípsz egy ilyen önfeladást – kivétel nélkül mindig rossz érzéssel jár -, állj meg egy pillanatra, és hallgasd meg, milyen történetet mesél épp az elméd. Pl. „Ha nemet mondok, elveszítem.” „Ha nem csinálom meg, nem fog szeretni.” „Ha nem maradok bent túlórázni, nem fog fizetésemelést adni.” „Ha nem főzök ebédet neki, le fog cserélni.” És ezeket is engedd át szépen a Négy kérdésen és Megfordításokon.

Az én példáim önfeladásra:

1. Évekig tanítottam úgy egy főiskolán, hogy keveset is fizettek, ráadásul hónapokkal később érkezett csak meg a pénzünk. Én csak hőbörögtem a többiekkel együtt, aztán mégis maradtam. Mert azt gondoltam, hogy nem találok máshol munkát. (És persze szeretettem a tanítást és a diákokat, ez erősen nyomott a latba, de azért mellette ott volt a folyamatos elégedetlenkedés.)

2.  Hosszú ideig úgy szexeltem a kapcsolataimban, hogy nem akartam. Csak azért, hogy a Férfi megkapja, ami „jár neki”. Nehogy csalódjon bennem és elhagyjon.

3. Nem tudtam nemet mondani, ha valaki a segítségemet kérte, inkább tessék-lássék megcsináltam, vagy mindenféle mondvacsinált kifogással mégis csak elmenekültem. Csak nehogy kiderüljön, hogy nem vagyok kedves és segítőkész.

Amíg a gyerekkorunkban megtanult, tudatalattiba lesüllyedt programjaink alapján működünk, addig nincs más mód, mint az önzés vagy az önfeladás. A ló két oldala. Közös bennük, hogy rossz érzéssel járnak, félelmen és hiányon alapulnak, a másik emberben ellenséget látnak. A szeretet itt nem juthat szóhoz. A valódi szeretet akkor tud előbukkanni, amikor kitisztítom ezeket a programokat a tudatalattimból; szép sorban megkérdőjelezem őket a Munka kérdéseivel. Ennek következtében folyamatosan nyílik a tudatom, és egyre kevesebb azonosulnivalóm, félelmem, ellenségem, hiányérzetem lesz. És szép fokozatosan elveszítem a világomat, amilyennek ismertem. Egy sokkal kedvesebb világ nyílik meg előttem, melynek alapja az önszeretet. Számomra ez az önzés ellentéte, a valódi önzetlenség. Amit nem lehet csinálni. Ez természetes folyománya egy tiszta elmének és egy nyitott szívnek.

Az önszeretetet sokan összekeverik az önzéssel. Pedig semmi közös nincsen bennük, hiszen még csak nem is ugyanazon a tudatszinten működnek. Amikor valaki elindul önfeldolgozásának útján, akkor egyre többet lát meg mindabból, amit eddigi élete során tudattalanul művelt. Előfordul, hogy átesik a ló túloldalára, és hirtelen úgy tűnik, mintha csak magának lenne fontos. Ez is egy természetes velejárója ennek a folyamatnak, tapasztalatom szerint a ló mindkét oldalát érdemes immár tudatosan is megélnünk, így lesz rálátásunk, milyen is a gondolataink elhívése alapján működni. Ez még nem az egyensúly állapota, ahhoz kinek mennyi időre van szüksége. Gondolj csak bele, hány évig működtél teljesen tudattalanul; hogyan is várhatnád magadtól, hogy egyik-napról a másikra mindez megváltozzon? Először a vélt hibáiddal együtt fogod elfogadni és megszeretni magadat, utána pedig mindez elveszíti a jelentőségét. Elveszíted a viszonyítási pontjaidat.

Az önszeretetnek nincs szüksége ellenségre. Az önszeretet gyönyörűséges érzés, beteljesedett, biztonságos, természetes velejárója a megosztás, az adás, a kapcsolódás, és mások erőfeszítés nélküli teljes elfogadása és szeretete. Nem a félelem motiválja. Teljesen nyitott, készen áll mások ajándékainak, szeretetének elfogadására, de nem követeli mindezt. Teljességgel édes. Mindenhol szépséget és ártatlanságot lát. Megnyitja a szívet. Elolvasztja az akadályokat. Lágy és érzékeny, ugyanakkor erős és határozott is.

„Amint odaadod magad a szeretetnek, elveszíted az eddig ismert világodat. A szeretet magán kívül semmit nem hagy. Teljesen és totálisan kapzsi; mindent be kell kebeleznie, még a saját árnyékát sem fogja kihagyni. És minden más eltűnik, olyan leszel, mint egy ősszel a leveleit elhullató fa, oly gyönyörűségesen. A fájdalmunk a szeretet megtagadásában rejlik. Amikor határvonalat húzol, önzőn cselekszel. Nincs semmi, amit ne lennél képes odaadni, ha nem félsz. Persze, nem tudsz nagylelkű lenni idő előtt. De, amikor megértéssel vizsgálod meg a gondolataidat, felfedezed, hogy nincs mit elveszíteni. És végül kísérletet sem teszel a védekezésre. Mindenedet odaadni megtiszteltetéssé válik.”

 „Jó a jó emberekhez, mert csak a jóságot látja – semmi más vonatkoztatási pontja nincsen. Azokhoz is jó, akik látszólag nem jók. Zavarodott gyermekeknek látja őket, akik igen rosszul érzik magukat. Nehéz szemétnek és önzőnek lenni ám. Tapasztalatból tudja, milyen érzés ez, és amikor kedves azokkal, akik felé nyújtják a kezüket, bármennyire „jók” vagy „rosszak” legyenek is, saját magához kedves. A saját maga iránti kedvességként cselekszik. Számára mindig a jóság találkozik a jósággal, az ő valódi természetének állandó, megszakítatlan áramlásával.” (Byron Katie)

Önszeretet témájában két tavalyi bejegyzést ajánlok még felfrissítésre:

http://onmunka.blogspot.com/2010/12/onutalat-onszeretet-1.html

http://onmunka.blogspot.com/2010/12/önutálat-önszeretet-2.html

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? Byron Katie Munka-Módszere

Ha eleged van, ha kíváncsi vagy, ha szeretnél gyorsan mélyebbre menni, várlak szeretettel egy 2-napos kiscsoportos Alaptanfolyamon, július 15-16-án. (Hamarosan lejár a jelentkezési határidő!) Szeretném, ha Te is azok közé tartoznál, akik megértik ennek az egésznek a jelentőségét, és elvinnéd magaddal ezt az életre szóló készséget és élményt. Szeretném, ha minél több ember lenne képes felszámolni az áldozat-identitását és az összes szenvedését. Mert a Munkával ez megvalósítható.

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html