Felelős Vagyok A Gyermekem Boldogságáért – Igaz Ez?

„A gyerekeim egyfolytában tájékoztatnak arról, amit ők akarnak. Én pedig meghallom őket. Mi köze mindennek hozzám? Ők mindössze kifejezik, amit akarnak. Az ő akarásaik az ő tulajdonuk. Nekem is megvannak az enyéim, nekik pedig az övéik. Amikor elmesélik nekem, mit akarnak, képes vagyok-e egyszerűen meghallgatni őket anélkül, hogy azt gondolnám, ez az egész rólam szól? Mindannyian ezt szeretnénk a szüleinktől: valakit, aki meghallgat és megért minket. Feltételezhetjük, hogy mást is akarunk még ezen kívül, de az igazság az, hogy csakis ezt akarjuk.” (Byron Katie)

Számos alkalommal írtam már arról, hogy a Munkában az (is) csodálatos, hogy kézzelfogható támpontokat ad a hétköznapi életünk sokkal kielégítőbb éléséhez. Illetve nem a Munka adja mindezt, hanem a tiszta elménk, ami pedig a Munka rendszeres végzésének következménye. Megvizsgálom például a szülőséggel kapcsolatos hiedelmeimet, és teljesen tisztán látom, mi a dolgom, mi a teendőm. Végtelen finomsággal és egyszerűséggel. És ez az élet összes más területére is igaz, kinek mi a legégetőbb éppen…

A Szülő-Gyerek téma indítójának szánom a mai bejegyzést, további fejezetek várhatók. Kérlek, ne várd azt, hogy egyetlen írás minden kérdésedre választ ad. A válaszaidat, a Munkához híven, saját magadban találhatod meg: kérdőjelezz meg mindent, ami a gyermekeiddel kapcsolatban felmerül benned. Mivel én nem vagyok szülő szerepben, ezért egy gyakorlott Byron Katie-s szülő tapasztalatait osztom meg Veletek. Jenit már idéztem a blogon (itt: http://onmunka.blogspot.com/2011/05/mit-valasztasz-kontrollt-vagy-almaid.html), most is az ő laza, vicces stílusban megírt történetét olvashatjátok. Jeni évek óta gyakorolja a Munkát, és élete mára minden ízében megváltozott. Könnyed, egyszerű, letisztult, bölcs, életimádó – ennek sok bizonyítékát adja napi közléseiben is. Mint például a fiával való csodás szeretet-kapcsolatában. Kívánom, hogy sokatok segítségére váljanak az ő szavai és meglátásai, a témát pedig hamarosan folytatom. Kincsesbánya. És a „gyerekem” szereplőt nyugodtan átválthatjátok életetek bármely szereplőjére: „Felelős vagyok a szülőm, párom, kollégám, barátaim, főnököm boldogságáért…” :)

És akkor Jeni „gyerekes” története:

Mindig Mondogattam, hogy a Fiam Lesz a Legnagyobb Tanítóm, de Hogy Ennyire…

Valamelyik reggel, miután 455 dollárt költöttem, és 9, azaz kilenc órát töltöttem Journey fiam úszótábori beíratására, odafordult hozzám, és annyit mondott: „Nem érzem itt jól magam.”

Éreztem, hogy a gyomrom liftezni kezd, és összeráncolódik a homlokom. „Ugye, nem azt mondtad, amit értettem?!?” És asszem, még egy kicsit hörögtem is mellé.

Ott és akkor belém csapott valami, elindult egy belső dialógus, ami órákon keresztül zajlott.

TOTÁLISAN a gyermekem boldogságáért élek. Hát, milyen „jó” anyuci is ez a Jeni, mondogatta az egóm.

Valószínűleg MINDEN szülő azt szeretné, hogy a gyermeke boldog legyen… néha azonban ez egyszerűen nem lehetséges!!! Hiszen én sem vagyok FOLYTON boldog, és baromira biztos, hogy az Anyukám nem tud ENGEM boldoggá tenni. Bármennyire próbálta és próbálja is, ez egyszerűen nem működik!

Ahhha! Vagyis akkor ez azt jelenti, hogy az ÉN boldogságom az ÉN felelősségem, a fiamé pedig az ÖVÉ!

Igen, Jeni, ez így van, csilingelte a szívem.

TEEE JÓÓÓ ÉÉÉG!!!

Teljesen új felfedezés. Sosem gondoltam még erre. Vagyis, AZT A MINDENIT!

Egy részem ilyeneket gondolt: „Milyen anya az, aki ilyesmit GONDOL?”

Egy másik részem pedig, az őszintébb részem, a szívem azt mondta: „Őszinte anya.”

Hazavittem Journey-t, utána összefutottam anyummal egy kávézóban. Be nem állt a szám, csak nyomtam és nyomtam neki a dumát a legújabb felfedezésemről.

Hihetetlen izgatottsággal értem haza, MÁS EMBERKÉNT. Úgy értem, szó szerint úgy érzetem, hogy ÚJJÁ születtem.

Journey a szobájában csinálgatta a kis dolgát, én pedig azt mondtam neki, „Még 30 percet kapsz erre, aztán ideje nekiállni a feladataidnak.” És aztán eltelik a 30 perc, ő pedig jön nekem a szokásos taktikáival, hogy adjam be a derekam.

Nem adom. Nyugodt maradok.

Ő erre a kis vékonyka, ötéves hangocskáján elkezdi, „Nem ÉRZEM jól magam, Anyuuu, TE jól érzed magad?”

„Igen, Journ, nagyszerűen érzem magam.”

Hosszú szünet után azt mondja, „ANYU!!! MEGVÁLTOZTÁL… mi TÖRTÉNT veleeed?”

Próbálok nem nevetni odakint, belül azonban TOTÁLIS vihorászásban vagyok.

„Folytasd csak a feladataidat, és később beszélünk.”

Ő pedig folytatja az ellenállást, toporzékol a kis lábacskáival, és újra felteszi a kérdést, „Miért lettél más, Anyu??? Mi TÖRTÉNT veleeeeed?”

Én pedig elmesélem neki, hogy „Tudod, észrevettem, hogy jó ideje csak azon próbálkozom, hogy téged boldoggá tegyelek, és ma ráébredtem, hogy ez egyszerűen nem így működik. Megértettem, hogy a TE saját felelősséged saját magadat boldoggá tenni, nem az enyém. ………. Úgyhogy, végeztem.”

Olyan pofit vágott, mint aki épp most veszítette el a kölyökkutyusát. Aztán megragadta a kis fejét, „Most TÉNYLEG ez történik???!!!???” Aztán még balhézott egy kicsit, teljesen kiengedte a szervezetéből a feszültséget, és elment aludni.

Én mindeközben teljesen nyugodt és békés maradtam, mert valami ELKÉPESZTŐ dolgot tanultam meg. Szülőként többé nem az én kötelességem, hogy boldoggá tegyem a gyermekemet. Mindennek az alapja, természetesen, hogy feltétel nélkül szeressem, és szülőként az a küldetésem, hogy a legjobb tudásom és lehetőségeim szerint biztonságot, nevelést, tisztaságot, táplálást, vizet, tanulást, egészséget, társaságot, interaktivitást, kommunikációt biztosítsak a fiamnak, és rajta tartsam a feladatain. Biztos van itt még más is, a BOLDOG azonban SEMMIKÉPP sem tartozik ide.

A boldogság az Ő dolga.

Byron Katie gyönyörűen tanítja, hogy „Három dolog létezik: az én dolgom, a te dolgod, és Isten dolga, ez a mindenki saját értelmezése szerinti Isten.”

Amikor én a TE dolgoddal foglalkozom, senki nincs itt, aki az enyémmel foglalkozna.

Én a fejem búbjáig voltam benne JOURNEY dolgában, az ő boldogságában… és közben senki nem maradt itt, aki szülője lenne a gyermekemnek. Hűűűha. Könnyek.

Mióta erre rájöttem, távol tartom magam az ő dolgától, és TOTÁLISAN odaadom magam az én dolgomnak.

Az ÉN dolgom olyan döntéseket hozni és úgy választani, hogy az a fiam legjobb érdekét szolgálja… akár tetszik neki, akár nem. Pont.

És ezzel teljesen békében vagyok. A szülőség mára egy teljesen más történetté vált. Megváltozott a jelentése, sokkal mélyebb értelmet nyert. Ezt képes vagyok megtenni.

A szülői integritás, önazonosság tán megmentett így egy gyermeket. Egy anyát egész bizonyosan megmentett.

Jeni Mama

Megjegyzésként még annyi, hogy érdemes rendesen végigMunkázni a címben szereplő „Felelős vagyok a gyermekem boldogságáért” hiedelmet. És ízlelgessétek a Megfordításokat, főleg kettőt:

- A saját boldogságomért vagyok felelős.

- A gyermekem felelős az én boldogságomért.

Érdemes keresgélni a konkrét példákat. Jó Munkát!

A Három Dologról itt olvashatsz részletesen: http://onmunka.blogspot.com/2010/10/harom-dolog-kinek-dolgaval-foglalkozom.html

2 hely maradt a július 15-16-i ÖnMunka Alaptanfolyamra. Ha szeretnéd végre tényleg a saját kezedbe venni az Életedet, és gyakorlatban, profin, mélységeiben, támogató légkörben megtanulni Byron Katie Munka-Módszerét, jelentkezz minél hamarabb. Várlak szeretettel. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html