Arra Születtünk, hogy Érezzünk. Miért Nem Akarjuk Átérezni a Szívünket?

„Mindannyian félünk. Mindannyian haragosak vagyunk. Mindannyian bánkódunk. Ez van. A kérdés az, mit akarunk vele kezdeni?” (Gabrielle Roth)

Munkám során napi szinten találkozom azzal a jelenséggel, hogy még az önismerettel régebben foglalkozó embereknek sincs szinte semmilyen érzelmi- érzés- és testérzet-tudatosságuk. Amikor megkérdezem, hogy egy bizonyos stresszes élethelyzetben milyen érzelmeket élnek meg, már ekkor szinte teljes elakadás van, esetleg a dühöt vagy félelmet meg tudják nevezni. De amikor azt kérdezem, hogy hol mit érzel pontosan a testedben, na, ott aztán teljesen ismeretlen területen járunk. (Aztán pedig az jönne, hogy milyen módon tudunk együtt lenni, kapcsolódni ezekkel az érzésekkel az élethosszig tartó elfojtás után, illetve hogyan is "dolgozzunk" velük.) Sokak annyira elvágódtak a testükben zajló érzések, energiák, érzetek észlelésétől, hogy ezek mintha nem is jutnának tudatos szintre. Ilyenkor hosszabb ön-folyamatra van szükség ahhoz, hogy az érzelmi rendszer újra beinduljon.

Én is átmentem ezen és több éve tart az érzelmi testem felolvadása, amit mostanra a legcsodásabb történésnek vélek. Tényleg újra élővé váltam ennek köszönhetően. Mindebben nekem rengeteget segített a masszázs, a szabad tánc, és a mélyebb testtudatossággal dolgozó mozgásformák. Illetve az ÖnMunkában mostanra használt rengeteg test-alapú gyakorlat. Akinek befagyott az érzelmi rendszere, annak mindenképp ajánlom, hogy a test felől is menjen az önismereti munkájában, mert ez segít az érzelmi test újraindításában. 

Nagyra becsülöm Gabrielle Roth munkásságát, aki az 5Ritmus mozgásmeditációs módszer megalkotója. 2015-ben olvastam először Térképek az eksztázishoz című csodás könyvét, ami pár hete került megint a látóterembe, és most még mélyebbre ment. Ajánlom elolvasásra, és egy részletet meg is osztok belőle. Jó olvasást és gyakorlást! J

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS LEGKÖZELEBB 2019. SZEPTEMBERBEN INDULUNK.

Részlet a Térképek az eksztázishoz című könyvből

Úgy nevelnek fel, hogy megtanuljuk, hogyan fojtsuk el érzelmeinket. Kifejezésüket sem kockáztathatjuk meg, így akarván elkerülni a lelki sérüléseket. Tunyaságra, tehetetlenségre, érzelmi halálra szoktatjuk magunkat. Így azonban nemcsak a fájdalmaktól, de az örömöktől is megfosztjuk magunkat.

Az érzelmeknek úgy kell áramlaniuk, ahogy a vér kering a testben. Amikor érzelmeink erei elzárultak, amikor szívünk összeszorul, akkor egész életünk a lendület, az életerő híján van. Érzelmeink áramlása nélkül szeretni olyan, mint akadozó motorú autót vezetni vagy fulladozó tüdővel hosszútávfutáson indulni.

Akiknek neveltetésük során lehetőségük volt természetesen és magától értetődően kifejezni az érzelmeiket, a dinamikus érzelmi élet olyan természetes, mint a sportolónak az edzés. Ám azoknak, akik érzelmeik bezárását, elnyomását vagy tagadását tanulták meg, az érzelmek kifejezése kezdetben oly fájdalmas lehet, mint a rossz formában lévő sportolónak visszaszerezni az erőnlétét.

A sérülések elkerülése miatt nem kockáztatjuk meg az érzelmeink kimutatását. Rászokunk az érzelmi tunyaságra, egyfajta átható dermedtségre, alvajárásra, amely megóv ugyan a fájdalomtól, ugyanakkor távol tart az élet most-vagy-soha élvezetétől.

Mindenesetre az érzelmeink előli menekülés az öncsalás hiábavaló gyakorlata. Érzelmeink hatékony megtagadása nem áll módunkban, mivel azok így vagy úgy mindenképpen utat keresnek maguknak, fittyet hányva arra, hogy mennyire állunk ellen nekik. Az érzelmek valóságosak. Nem kikapcsolható ötletek. Nem elvont fogalmak. Az energia fizikai megjelenési formái, amelyek egyesítik a testet és az elmét, s a pillanat átélését jelentik. Ez az energia mérgezővé válik, ha nem fejezzük ki, ha elnyomjuk, vagy elfojtjuk. Feloldás nélkül kinövések, vérrög, daganat, görcs, migrénes fejfájás és más egyéb betegségek tüneteiként jutnak a felszínre. Manapság már világos, hogy az érzelmek elfojtása egészségünket rombolhatja; ezt a legújabb széles körű kutatások is igazolták. Az „elfojtó” személyiségek sokkal inkább hajlamosak a megbetegedésre.

Az egyetlen igazi választási lehetőség, az egyetlen egészséges megoldás érzelmeink megölelése, támogatása, felvállalása, és az adott pillanatban helyénvaló átélésük, kifejezésük.

Öt alapvető érzelemmel dolgozom: félelem, harag, szomorúság, öröm és együttérzés. Legtöbben arra törekszünk, hogy a félelem, a harag és a szomorúság látszólag „negatív” érzelmeit elutasítva vagy elkerülve közelebb jussunk az öröm és az együttérzés „pozitív” érzelmeihez. Ám az igazi örömöt és együttérzést csakis a másik három érzelmen keresztül érhetjük el, és a félelem, a harag, valamint a bánat átélése nélkül az örömnek és az együttérzésnek csak olcsó utánzatait – kellemes érzést és csöpögő érzelgősséget élhetünk át. Mindannyian félünk. Mindannyian haragosak vagyunk. Mindannyian bánkódunk. Ez van. A kérdés az, mit akarunk vele kezdeni? Félelmünk, haragunk és szomorúságunk elismerése nagy lépés, mert általában megtagadjuk őket. Becses életeink nagy részét hazugságok fátylában kóborolva töltjük, becsapva magunkat és másokat, élettelen valótlanságban élve. Ez egyszerűen nem működik. Legalábbis nem igazán.

Sokan úgy vélik, hogy a megvilágosodást vagy az önfegyelmet csak úgy érhetik el, ha megtagadják, vagy legalábbis „meghaladják” a negatív érzelmeiket. Vagy talán nem kellene alantas ösztöneinken felülemelkedve a zavartalan öröm és együttérzés állapotába jutnunk? Meggyőződésem, hogy az effajta könnyed túllépés a csalóka egykedvűség álruhája, amely bármely igazi kihívás esetén azonnal lefoszlik rólunk. Ha azt gondolod, hogy túl tudsz lépni a félelmen, a haragon és a szomorúságon, akkor ülj fel éjjel a vonatra és utazz el Manhattan fölső végétől Brooklyn aljáig, aztán figyeld meg, hogy érzed magad. Vagy nézd végig a Holocaust múzeumot Jeruzsálemben, esetleg tölts egy éjszakát Kalkutta utcáin.

Miért akar mindenki túllépni a valóságon, az életen? Miért nem akarjuk átérezni a szívünket? Az alapvető érzelmek létfontosságú szerepet játszanak túlélésünkben és egészségünkben. Nem meghaladni kell azokat, hanem a velük való viszonyunkat átalakítani. Tennünk kell értük és a pillanat őszinteségével és tisztaságával kifejeznünk azokat.

Meglehetősen régóta alaptalanul azonosítják a megvilágosodást az érzelemmentességgel. Mesélnek egy történetet a tibeti mesterről, akinek meghalt a fia. Amikor a tanítványai részvétnyilvánításukkal felkeresték őt az otthonában, sírva találtak rá a kertben. Megdöbbentek, mivel azt feltételezték, ha létezik egyáltalán valaki, aki egykedvűséggel képes tudomásul venni a szeretett személy halálát, akkor az csakis a mesterük lehet. Ezért hát megkérdezték tőle: – Mester, miért sírsz? Könnyes szemmel egyenesen rájuk tekintett, és így válaszolt: – Sírok, mert meghalt a fiam, és szomorú vagyok.

Arra születtünk, hogy érezzünk. A gond az, hogy első pillanattól kezdve érzelmeink átalakítását és visszautasítását tanuljuk. Figyeld néhány órán keresztül a kétéves gyermeket. Félelemmel bújik el egy nagytermetű, szakállas idegen megjelenésekor; kitörő haragjában ököllel csapkod, amikor kabátot kell felvennie vagy más színű ceruzát kap, mint amilyet szeretett volna; elkomorul és könnyek áradatát ontja, amikor apja a játszótéren hagyja; elragadtatva ujjong, amikor fogócskát játszhat; és maga a megtestesült vigasztalás, amikor mackója leesik az ágyról. A kétévesek érzelmi erőműtelepek; önálló életerejüktől megmámorosodva vizsgálják korlátaikat, feltérképezik érzelmeik tárházát. Ám a társadalmi környezetbe való beilleszkedés olyan kényszerítő erőként hat, ami miatt megtanuljuk elutasítani, elfojtani, kétértelműen kifejezni és leplezni az érzelmeinket. Majd az egész megrekedt érzelmi energia felhalmozódik, és végül vagy olyan módon tör ki, aminek mértéke nem áll arányban a helyzettel, vagy a viselkedés önromboló mintáiként üt vissza.

A cél az, hogy visszaszerezzük az érzelmi válaszadás gyermeki tisztaságát és természetességét anélkül, hogy a gyerekekre jellemző érzelmi szélviharok hatása alá kerülnénk. Paul Ricoeur, a filozófus „második ártatlanság”- nak nevezi azt, amire törekszünk: a válaszadás frissessége, a bölcsességgel és a tapasztalással fűszerezett természetesség. Ennek eléréséhez hagynunk kell az érzelmeinket felszínre jutni, megismerni és a magunkévá tenni; szabad áramlásukat biztosítani ahhoz, hogy féljünk, amikor valami valóban fenyeget, megharagudjunk, amikor valami sérti a tisztességünket, sírjunk, amikor megsérülünk, mosolyogjunk, amikor minden rendben van, és törődjünk mások valódi szükségleteivel.

Amikor mindez elkezdődik, megtudsz valamit arról, mit jelent szeretni. A szeretet a helyesen áramló érzelmi energia. Az adott pillanatnak megfelelő és őszintén, egyenesen, helyénvalóan kifejezett érzelmek teljes skálája. A szerető nem más, mint gyerek. Amikor Rilke, a költő a depresszió súlyos rohamaitól szenvedett, azt tanácsolták neki, forduljon pszichológushoz. Ám ő attól félt, hogy ha démonaitól megfosztanák, akkor az alkotás angyalai is elhagynák. Más szavakkal: tudatában volt annak, ahhoz, hogy költő maradhasson, készen kell állnia az érzelmek teljes skálájának átélésére. Mindannyian művészek vagyunk, magunk teremtjük életünket és a világot, amiben élünk. Érzelmeinket támogathatjuk eltáncolásukkal, eléneklésükkel, eljátszásukkal, leírásukkal és megfestésükkel; alkotó módon felderíthetjük és ünnepelhetjük őket.

(Gabrielle Roth: Térképek az eksztázishoz)

Szeretettel várlak az ÖnMunka online képzésben, ahol az érzelmek, érzések, testben élés, élővé válás az egyik legalapvetőbb fókuszunk:

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS LEGKÖZELEBB 2019. SZEPTEMBERBEN INDULUNK.