2015. július 14., kedd

A Kisebbrendűségi Komplexusról és Feloldásáról



Phil rossz érzésekkel lépett be főnöke irodájába. Nem értette, miért tart a beszélgetéstől, hiszen már sokszor volt része teljesítményértékelésben, és tudta, hogy a főnöke kedveli őt. Olyan helyzetek jutottak eszébe, amikor hasonló érzések lettek úrrá rajta. A megbeszéléseken gyakran azon kapta magát, hogy fél megszólalni. Csak ült az asztalnál a kollégái között, és bár voltak jó ötletei, attól tartott, hogy nem értenének egyet vele, vagy ostobaságnak tartanák a gondolatait.

Az értekezleteken ülve figyelte a többieket, és próbálta megfejteni, vajon miért tűnnek számára olyan hatalmasnak, de maga sem értette félelmei okát. Tudása és teljesítménye semmivel sem maradt el az övékétől, mégsem tudott úrrá lenni kisebbrendűségi érzésein. Úgy érezte, nem üti meg a mércét, és titokban attól félt, hogy erre előbb-utóbb ők is rájönnek.

Társasági helyzetekben is hasonló szorongás lett úrrá rajta. Amikor a barátaival golfozott, felötlött benne a gondolat, hogy a többiek valamiképpen jobbak nála. Ha beszélgetés közben nem értett egyet valakivel, inkább megtartotta magának a véleményét, mint hogy vállalja a nézeteltérést, később azonban szégyellte magát emiatt. Zavarta, hogy inkább gyereknek, mint egyenrangú partnernek érzi magát a többiek között.

Ha tudunk azonosulni Phil problémájával, akkor tudjuk, mit jelent „kicsiként élni a nagyok között”. Sokan, akik diszfunkcionális családban nőttek fel, jól ismerik az általa átélt érzéseket és tapasztalatokat. A jól működő családokban a gyerekek növekedésük során elsajátítják azokat a készségeket, melyek segítségével idővel képessé válnak a felnőtt életre. Gyerekként alá vannak rendelve szüleik és más felnőttel tekintélyének, felnőttként azonban kilépnek a gyermeki függőség pozíciójából, és egyenrangúvá válnak a többi felnőttel. Önállóan hoznak döntéseket, kialakítják a saját értékrendjüket és életstílusukat. Ez az önállóság és szabadság a felnőttkor egyik legfőbb előnye, és gyakran éppen ez az, amit a diszfunkcionális családok gyermekei egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott mértékben élnek át. Felnőttként is úgy érzik, hogy alá vannak rendelve másoknak, hogy „engedélyt kell kérniük” ahhoz, hogy saját véleményük lehessen, vagy saját döntést hozzanak. Sokan felnőttként is gyermeki pozícióban érzik magukat, ami együtt jár egyfajta kisebbrendűségi érzéssel, kinél milyen intenzitásban.


A KISEBBRENDŰSÉGI KOMPLEXUS TÜNETEI, MEGNYILVÁNULÁSAI

1.Túlzott igény az elismerésre
A fejlődés gyermeki szakaszában való elakadásra utal, ha egy felnőttnek folyamatosan szüksége van mások elismerésére, és csak akkor érzi magét elfogadhatónak, ha ehhez a környezetétől megerősítést kap. A külső elismerés azonban sohasem bizonyul elégnek. Az elismerés iránti kielégíthetetlen igény olyan, akár a drogfüggőség.

2. Túlzott félelem a helytelenítéstől
A magát másokhoz képest alsóbbrendűnek érző személy teljesítményét a helyeslés iránti állandó vágyakozás motiválja. Túlzottan fél az általa szülőfiguráknak tekintett személyek helytelenítésétől és ítélkezésétől. Ez a mintázat bénítóan hat az élet minden területén.

3. Folyamatos, nem szűnő szorongás
A kisebbrendűségi érzéssel küzdő személy állandó szorongást él át. Nem csoda, ha tele van szorongással, hiszen folyamatosan úgy érzi, hogy bárkinek jogában áll bírálni őt, és ítélkezni felette.

4. Kockázatkerülés és félelem a kudarctól
A kisebbrendűségi érzéssel együtt jár a kockázatok kerülése. Ám a tanuláshoz és fejlődéshez nélkülözhetetlen a kockázatvállalás és a gyakorlás. Ha azonban félünk mások véleményétől és kritikájától, gyermeki pozícióba helyezzük magunkat velük szemben, és szülői hatalmat ruházunk rájuk önmagunk felett. Úgy érezzük, nem tudnánk elviselni, ha elutasítanának minket.

5. Túlzott versengés
Egyesek túlzott versengéssel próbálnak úrrá lenni kisebbrendűségi érzésükön. Az a cél vezérli őket, hogy mindenki másnál jobbá váljanak. Mivel kapcsolataikat folyamatos hatalmi harc jellemzi, elszigetelődnek, és környezetük bizalmatlanul kezeli őket.

6. Erőtlenség, tehetetlenség
Aki felnőttként is gyermeki pozícióban érzi magát, nehéznek fogja találni, hogy kiálljon önmagáért másokkal szemben. Kapcsolataiban és konfliktusaiban passzívan viselkedik, és áldozatként tekint magára. Könnyen elbizonytalanodik, és nem találja élete irányát.

7. „Ami más, az rossz” típusú gondolkodás
Akik gyermekként tekintenek magukra, úgy vélik, hogy gondolataik, véleményük és ízlésük felett folytonosan ítélkeznek a szülőfiguráknak érzett személyek. Ha eltér a véleményül a tekintélyszemélyekétől, automatikusan „rossznak” érzik magukat. Attól félnek, hogy „rossz” döntéseket hoznak, „nem megfelelő” öltözéket választanak, „helytelen” hobbit űznek, stb. Életmódjuk megválasztásában kevés szabadságot élnek meg, és túl sok szabályhoz próbálnak igazodni. Megtagadják valódi énjüket, ezért örömtelennek és korlátozottnak érzik magukat.

8. Szabályok által vezérelt gondolkodás
A gyerekek a szüleik által megállapított szabályokat követik, a felnőttek azonban megválaszthatják azokat az alapelveket, amelyek az életüket vezérlik. Aki felnőttként nem él ezzel a szabadsággal, az sem önmagát, sem másokat nem tud igazán szeretni.

9. Impulzivitás, lázadás
Gyermekeik számára a szülők jelölik ki azokat a szabályokat és korlátokat, melyeket jónak látnak, a gyerekek azonban állandó késztetést éreznek e szabályok felrúgására. Sok felnőtt megreked ennél a lázadó magatartásnál. Gyakran ez áll a túlzott költekezés, a mértéktelen evés és egyéb kényszeres viselkedések hátterében.

10. A tekintély gyűlölete
Sokan, akik túlságosan szigorú és tekintélyelvű nevelésben részesültek, örök lázadóvá válnak, és felnőttként is ellenállnak mindenfajta tekintélynek. Így próbálnak szabaddá válni az elnyomónak érzett tekintélytől, ám a lázadás kényszere nem engedi, hogy felszabaduljanak a tekintély alól.

11. Depresszió
Az állandó kisebbrendűségi érzés, a szégyen és a bűntudat – a vele járó feloldatlan fájdalommal és haraggal – önmagában is hajlamosít a lehangoltságra és depresszióra.

12. Passzív-agresszív magatartás
A passzív-agresszív magatartás azt jelenti, hogy közvetett úton próbálunk érvényt szerezni akaratunknak. Ahelyett, hogy agresszív késztetéseinket őszintén kifejeznénk, olyan tettekbe burkoljuk, amelyeknek látszólag nincs köze az agresszióhoz. Haragszunk valakire, ezért elkésünk a vele való találkozónkról. Neheztelünk a főnökünkre, ezért halogatjuk a ránk bízott feladatok elvégzését. A passzív-agresszív magatartás egyik oka a kisebbrendűségi érzés, mivel alárendelt helyzetben gyakran az „ellenállás” tűnik az egyetlen „hatalomgyakorlási” lehetőségnek.

(Henry Cloud és John Townsend: Családfánk titkai című könyve alapján)

Figyelmedbe ajánlok még néhány korábbi bejegyzést a témában:

Ha magadra ismersz a fenti történetből és a felsorolt tünetekből, szeretettel ajánlom figyelmedbe a nyár végi, intenzív, 3 napos Élő Önvizsgálatok Alapképzést. Ez egy abszolút gyakorlatias képzés, ahol nem csak a kisebbrendűségi komplexussal és a hozzá kapcsolódó ún. hiányidentitásokkal és elkerült érzelmekkel (szégyen, harag, szorongás) foglalkozunk, hanem olyan „módszert” tanulsz meg, amivel az életed összes problémájára ránézhetsz. Találkozhatsz végre önmagaddal, valódi belső folyamatban, nem pedig újabb elméleteket tanulsz és a fejed lesz még nehezebb. Valószínűleg észrevetted már mostanra, hogy tudatos és kényszeres gondolkodással ezek a jelenségek nem oldhatók fel. Ha azonban szeretettel találkozol mindazzal, amiből az életben megjelenő problémád „összeáll”, akkor megindul egy gyógyulási és felnőtté válási folyamat. Nagyon mély és izgalmas az egész. Megtisztelsz, ha velem, velünk tartasz. Részleteket itt találsz:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése