Phil rossz érzésekkel lépett be főnöke irodájába. Nem értette, miért
tart a beszélgetéstől, hiszen már sokszor volt része teljesítményértékelésben,
és tudta, hogy a főnöke kedveli őt. Olyan helyzetek jutottak eszébe, amikor
hasonló érzések lettek úrrá rajta. A megbeszéléseken gyakran azon kapta magát,
hogy fél megszólalni. Csak ült az
asztalnál a kollégái között, és bár voltak jó ötletei, attól tartott, hogy nem
értenének egyet vele, vagy ostobaságnak tartanák a gondolatait.
Az értekezleteken ülve figyelte a
többieket, és próbálta megfejteni, vajon miért tűnnek számára olyan
hatalmasnak, de maga sem értette félelmei okát. Tudása és teljesítménye
semmivel sem maradt el az övékétől, mégsem tudott úrrá lenni kisebbrendűségi
érzésein. Úgy érezte, nem üti meg a
mércét, és titokban attól félt, hogy erre
előbb-utóbb ők is rájönnek.
Társasági
helyzetekben is hasonló szorongás lett
úrrá rajta. Amikor a barátaival golfozott, felötlött benne a gondolat, hogy a többiek valamiképpen jobbak nála. Ha
beszélgetés közben nem értett egyet valakivel, inkább megtartotta magának a véleményét, mint hogy vállalja a
nézeteltérést, később azonban szégyellte
magát emiatt. Zavarta, hogy inkább gyereknek,
mint egyenrangú partnernek érzi magát a többiek között.
Ha tudunk azonosulni Phil problémájával, akkor
tudjuk, mit jelent „kicsiként élni a
nagyok között”. Sokan, akik diszfunkcionális
családban nőttek fel, jól ismerik az általa átélt érzéseket és
tapasztalatokat. A
jól működő családokban a gyerekek növekedésük során elsajátítják azokat a
készségeket, melyek segítségével idővel képessé válnak a felnőtt életre.
Gyerekként alá vannak rendelve szüleik és más felnőttel tekintélyének,
felnőttként azonban kilépnek a gyermeki függőség pozíciójából, és egyenrangúvá
válnak a többi felnőttel. Önállóan hoznak döntéseket, kialakítják a saját
értékrendjüket és életstílusukat. Ez az önállóság és szabadság a felnőttkor
egyik legfőbb előnye, és gyakran éppen ez az, amit a diszfunkcionális családok
gyermekei egyáltalán nem, vagy csak igen korlátozott mértékben élnek át. Felnőttként is úgy érzik, hogy alá vannak
rendelve másoknak, hogy „engedélyt kell kérniük” ahhoz, hogy saját
véleményük lehessen, vagy saját döntést hozzanak. Sokan felnőttként is gyermeki
pozícióban érzik magukat, ami együtt jár egyfajta kisebbrendűségi érzéssel,
kinél milyen intenzitásban.
A KISEBBRENDŰSÉGI KOMPLEXUS TÜNETEI,
MEGNYILVÁNULÁSAI
1.Túlzott igény az elismerésre
A
fejlődés gyermeki szakaszában való elakadásra utal, ha egy felnőttnek
folyamatosan szüksége van mások elismerésére, és csak akkor érzi magét
elfogadhatónak, ha ehhez a környezetétől megerősítést kap. A külső elismerés
azonban sohasem bizonyul elégnek. Az
elismerés iránti kielégíthetetlen
igény olyan, akár a drogfüggőség.
2. Túlzott félelem a helytelenítéstől
A
magát másokhoz képest alsóbbrendűnek érző személy teljesítményét a helyeslés iránti állandó vágyakozás motiválja.
Túlzottan fél az általa szülőfiguráknak tekintett személyek helytelenítésétől
és ítélkezésétől. Ez a mintázat bénítóan hat az élet minden területén.
3. Folyamatos, nem szűnő szorongás
A
kisebbrendűségi érzéssel küzdő személy állandó szorongást él át. Nem csoda, ha
tele van szorongással, hiszen folyamatosan úgy érzi, hogy bárkinek jogában áll
bírálni őt, és ítélkezni felette.
4. Kockázatkerülés és félelem a
kudarctól
A
kisebbrendűségi érzéssel együtt jár a kockázatok kerülése. Ám a tanuláshoz és
fejlődéshez nélkülözhetetlen a kockázatvállalás és a gyakorlás. Ha azonban félünk mások véleményétől és kritikájától,
gyermeki pozícióba helyezzük magunkat velük szemben, és szülői hatalmat ruházunk
rájuk önmagunk felett. Úgy érezzük, nem tudnánk elviselni, ha elutasítanának
minket.
5. Túlzott versengés
Egyesek
túlzott versengéssel próbálnak úrrá lenni kisebbrendűségi érzésükön. Az a cél
vezérli őket, hogy mindenki másnál jobbá
váljanak. Mivel kapcsolataikat folyamatos hatalmi harc jellemzi, elszigetelődnek, és környezetük
bizalmatlanul kezeli őket.
6. Erőtlenség, tehetetlenség
Aki
felnőttként is gyermeki pozícióban érzi magát, nehéznek fogja találni, hogy
kiálljon önmagáért másokkal szemben. Kapcsolataiban és konfliktusaiban passzívan viselkedik, és áldozatként tekint magára. Könnyen
elbizonytalanodik, és nem találja élete irányát.
7. „Ami más, az rossz” típusú
gondolkodás
Akik
gyermekként tekintenek magukra, úgy vélik, hogy gondolataik, véleményük és ízlésük felett folytonosan ítélkeznek a
szülőfiguráknak érzett személyek. Ha eltér a véleményül a
tekintélyszemélyekétől, automatikusan „rossznak”
érzik magukat. Attól félnek, hogy „rossz” döntéseket hoznak, „nem megfelelő”
öltözéket választanak, „helytelen” hobbit űznek, stb. Életmódjuk
megválasztásában kevés szabadságot élnek meg, és túl sok szabályhoz próbálnak
igazodni. Megtagadják valódi énjüket, ezért örömtelennek és korlátozottnak érzik magukat.
8. Szabályok által vezérelt
gondolkodás
A
gyerekek a szüleik által megállapított szabályokat követik, a felnőttek azonban
megválaszthatják azokat az alapelveket, amelyek az életüket vezérlik. Aki
felnőttként nem él ezzel a szabadsággal, az sem önmagát, sem másokat nem tud igazán szeretni.
9. Impulzivitás, lázadás
Gyermekeik
számára a szülők jelölik ki azokat a szabályokat és korlátokat, melyeket jónak
látnak, a gyerekek azonban állandó késztetést éreznek e szabályok felrúgására.
Sok felnőtt megreked ennél a lázadó
magatartásnál. Gyakran ez áll a túlzott
költekezés, a mértéktelen evés és egyéb kényszeres viselkedések hátterében.
10. A tekintély gyűlölete
Sokan,
akik túlságosan szigorú és tekintélyelvű nevelésben részesültek, örök lázadóvá válnak, és felnőttként is
ellenállnak mindenfajta tekintélynek. Így próbálnak szabaddá válni az
elnyomónak érzett tekintélytől, ám a lázadás
kényszere nem engedi, hogy felszabaduljanak a tekintély alól.
11. Depresszió
Az
állandó kisebbrendűségi érzés, a szégyen és a bűntudat – a vele járó
feloldatlan fájdalommal és haraggal – önmagában is hajlamosít a lehangoltságra
és depresszióra.
12. Passzív-agresszív magatartás
A
passzív-agresszív magatartás azt jelenti, hogy közvetett úton próbálunk érvényt
szerezni akaratunknak. Ahelyett, hogy agresszív késztetéseinket őszintén
kifejeznénk, olyan tettekbe burkoljuk, amelyeknek látszólag nincs köze az
agresszióhoz. Haragszunk valakire, ezért elkésünk a vele való találkozónkról.
Neheztelünk a főnökünkre, ezért halogatjuk a ránk bízott feladatok elvégzését.
A passzív-agresszív magatartás egyik oka a kisebbrendűségi érzés, mivel
alárendelt helyzetben gyakran az „ellenállás” tűnik az egyetlen „hatalomgyakorlási”
lehetőségnek.
(Henry
Cloud és John Townsend: Családfánk titkai című könyve alapján)
Figyelmedbe
ajánlok még néhány korábbi bejegyzést a témában:
Ha
magadra ismersz a fenti történetből és a felsorolt tünetekből, szeretettel
ajánlom figyelmedbe a nyár végi,
intenzív, 3 napos Élő Önvizsgálatok Alapképzést. Ez egy abszolút gyakorlatias képzés, ahol nem
csak a kisebbrendűségi komplexussal és a hozzá kapcsolódó ún.
hiányidentitásokkal és elkerült érzelmekkel (szégyen, harag, szorongás)
foglalkozunk, hanem olyan „módszert” tanulsz meg, amivel az életed összes
problémájára ránézhetsz. Találkozhatsz
végre önmagaddal, valódi belső folyamatban, nem pedig újabb elméleteket
tanulsz és a fejed lesz még nehezebb. Valószínűleg észrevetted már mostanra,
hogy tudatos és kényszeres gondolkodással
ezek a jelenségek nem oldhatók fel. Ha azonban szeretettel találkozol mindazzal, amiből az életben megjelenő
problémád „összeáll”, akkor megindul egy gyógyulási
és felnőtté válási folyamat. Nagyon mély és izgalmas az egész.
Megtisztelsz, ha velem, velünk tartasz. Részleteket itt találsz:
Tanulj Meg ÉREZNI – 3-napos Intenzív Élő Önvizsgálatok
Alapcsomag, szeptember 4-6. (Megtalálhatatlan, Szorongás és Függőség Önvizsgálat)
+ 2 egyéni konzultáció – A részletekért kattints ide, és görgess lentebb a feljövőoldalon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése