2018. január 4., csütörtök

Ami Felmegy, Annak Le is Kéne Jönnie, avagy a Traumás Stresszválaszba Ragadt Idegrendszer a Mai Ember Általános Állapota




AMI FELMEGY, ANNAK LE IS KÉNE JÖNNIE, AVAGY A TRAUMÁS STRESSZVÁLASZBA RAGADT IDEGRENDSZER A MAI EMBER ÁLTALÁNOS ÁLLAPOTA 

TRAUMA és az IDEGRENDSZER világának megismerése révén az elmúlt évben olyan belátásokat kaptam, amik abszolút hiányzó láncszemek az emberi lény működésének megértése, sebeinek begyógyítása, testi és lelki egészségének helyreállítása területén. Ennek a folyamatnak része a napi szintű finom, a legmélyebb testtudatosságot, idegrendszeri tudatosságot és szabályozást fejlesztő gyakorlatok végzése. Hihetetlen élmény, ahogy az egész létezésemet, testben levésemet egyre erőteljesebben áthatja és minden nap újabb és újabb felismerésekkel ajándékoz meg mind a saját életemet, mind pedig a klienseim állapotát illetően.


Mindennek erős előfutára volt az eddigi többéves testérzetes munka, de ez valami még alapvetőbb. A legfinomabb szintű ráhangolódás az „emberállati”, fiziológiai, zsigeri, ösztönös működésekre.

Egy kis személyes: Pici korom óta a „mindigvanvalaminyavalyája” gyerekek közé tartoztam. Nem sorolom, és jó ideig nem is volt ez komoly, hisz minden gyereknek vannak ilyen olyan betegségei, ez természetes. De aztán a tinikorban kezdődött evési rendellenességek még rátettek erre jó néhány lapáttal, hiszen folyamatos kényszer alatt tartottam magam mind testileg, mind lelkileg. 20 éves koromra már számos krónikus jelleget mutató testi izével nyűglődtem, a depresszióm is csúcsra járt. Valahogy már akkor is úgy hittem, hogy a hagyományos orvoslás semmit nem tud kezdeni ezekkel a tünetekkel, így nem is mentem abba az irányba. A 90-es közepétől kezdtek elterjedni mindenféle természetgyógyászati vizsgálati módszerek, és az évek alatt több ilyenen is részt vettem, reménykedve, hogy majd a természetgyógyászat megoldja a testi problémáimat. Soha nem találtak óriási nagy gebaszt, és egy valamiben mindegyik felmérés megegyezett: A VEGETATÍV (AUTONÓM) IDEGRENDSZEREM NEM MŰKÖDIK JÓL. Hát, ez nekem akkor semmit nem mondott (és ők sem mondtak róla semmit, olyat meg főleg, hogy mit lehet ezzel kezdeni, meg nem is volt ezen akkora hangsúly), és egészen a közelmúltig váratott magára a valódi megértés, hogy mit is jelent ez, és hogy miért is van köze az összes testi és lelki tünetemhez. (Pici zárójel, hogy természetesen régóta foglalkoztam a testi jelenségek holisztikus megértésével is, de ezek sosem estek teljesen egybe az én személyes megéléseimmel. Nekem annyi különböző és krónikus volt a tünetekből, amik szindrómákba is tömörültek, hogy régóta ott motoszkált bennem, hogy van itt még valami még alapvetőbb közös nevező, csak nem tudtam, mi lehet az.)

Ahhoz, hogy az emberi lény testi és lelki szinten egészséges legyen, a LEGALAPVETŐBB BIOLÓGIA SZINTJÉN EGYENSÚLYNAK kell lennie. Ez a legalapvetőbb biológiai szintünk az IDEGRENDSZER, melynek az ún. AUTONÓM/VEGETATÍV része érdekel most minket. Ennek a részünknek semmi köze a tudatos gondolkodáshoz, semmi. Ez a részünk nagyrészt állati – hüllő és emlős örökség – és úgy is működik. Anyatermészet. Totálisan ösztönös. És 100%-ig a túlélésünket szolgálja. Amikor egészségesen, egyensúlyban működik, akkor nagyon leegyszerűsítve felmegy, aztán lemegy. Aktivizálódik, majd megnyugszik. Veszély, fenyegetés, támadás, kihívás észlelésekor fel, hogy meg tudjunk küzdeni vagy el tudjunk menekülni, utána, ha elmúlik a veszély, akkor lemegy: visszaáll az alap egyensúlyi állapot. Az ábrán a normál tartományban szabályosan fel-le hullámzó sima szürke vonal mutatja a szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer egyensúlyi működését. (Ha rákattintasz a képre, nagyobb méretben feljön.) Stresszhormonok fel, stresszhormonok le. Nem ragad be semmi az energetikai rendszerbe, az izmokba, szövetekbe, testbe. A vadon élő állatokban ez szépen így is folyik, a háziasított és állatkerti állatokban, illetve az emberben már nem.





És van még egy mechanizmus, a lefagyás, amit akkor vet be a természet, ha úgy ítéli meg, sem elmenekülni, sem megküzdeni nem tudunk. Ez egy totál lekapcsolás, az utolsó esély a túlélésre, ha halottnak tettetjük magunkat. Ez a stresszválasz életmentő ugyan, de nagyon rövid időre van kitalálva. Nem arra, hogy az egész életünket ebben töltsük. Pedig sajnos úgy tűnik, hogy sok ember ebben a lefagyási válaszban benne ragad valamikor az élete során; FUNKCIONÁLIS LEFAGYÁSNAK nevezik ezt az állapotot. Számunkra az nagyon izgalmas, hogy az érzelmi traumáinkat gyerekként a legtöbben ezzel a válasszal éltük meg, és ki mennyire ragadt benne már akkor és azóta is.

Ez a hosszú idejű lefagyás azért lehetséges, hogy az emberben zavart szenved ennek a rendszernek az eredeti, természetes működése, amit az agyunk legmagasabban fejlett része, a neocortex, azaz új agykéreg okoz. Ide tartoznak az értelmezési és jelentésadási funkcióink, melyek felül tudják írni a paraszimpatikus szakasz ösztönös lezajlását. Vagyis: a stresszhormon szintünk felmegy, de nem jön le. Vagy beragad az üss-vagy-fussba, vagy beragad a lefagyásba, vagy a kettő kombinációjába. Ez is látható a fenti ábrán. A piros vonal jelzi az egyensúlytalan működést és a fenti avagy lenti beragadást, míg a szürke vonal továbbra is az ideális egyensúlyi működést. És olvashatók azok a FIZIKAI ÉS LELKI TÜNETEK, amiket a hosszú távon stresszválaszba ragadt idegrendszer okoz, mivel ilyenkor a test NEM TUD REGENERÁLÓDNI:

ÜSS-VAGY-FUSSBA RAGADVA: Szorongás, pánik, hiperaktivitás, túlzott ijedtség, nyugtalanság, képtelenség az ellazulásra, hiperéberség, emésztési problémák, érzelmi elárasztottság, krónikus fájdalom, álmatlanság, ellenségesség, dührohamok.

LEFAGYÁSBA RAGADVA: Depresszió, tompultság, letargia, élettelenség, kimerültség, krónikus fáradtság, tájékozódási zavarok, elválasztottság érzete, disszociáció a testből, komplex betegség-szindrómák, fájdalom, alacsony vérnyomás, rossz emésztés.

És a kettő kombinációja is gyakori, ide-oda kapcsolgathat, akár egy napon, órán belül is. Elképzelhető, milyen kuszáltságban élünk emiatt. Plusz itt jön be az, hogy miért is tudnak bizonyos módszerek akár még nagyobb kárt okozni, mint jót és gyógyulást. Mert ún. újratraumatizációt okoznak, illetve nem szép fokozatosan, értőn közelítenek a rendszerhez és a tünetekhez, hanem bumm bele módjára, hátha sikerál majd belőle valami. Hát, sokszor még mélyebb beragadás sikerál. Nekem pl. teljes mellékvese kimerülés, krónikus fáradtság, hormonális felborulás, emésztőrendszeri káosz, durva ekcéma, kismedencei gyulladás és több hónapos letargikus állapot sikerált 2015 végén egy erős légzéses jógamódszerrel, igazán fincsi volt. Még mostanra sem épültem fel teljesen, de a legjobb úton haladok. És igazából ennek köszönhetem, hogy eljutottam a neuropszichológiához, agykutatáshoz, az autonóm idegrendszer szerepéhez, a trauma mélyebb megértéséhez. Peter Levine, Stephen Porges és a csodás Irene Lyon munkásságához. És ahhoz, hogy miért is kell ALULRÓL FELFELÉ, vagyis a test felől is haladni a testi-lelki gyógyulásunkban.



Most több tudományosságot nem írok, nem is vagyok tudós és nem is leszek, csak egyszerűen lenyűgöz ez az egész. A saját egyszerű megértésemben tudok erről írni és beszélni, és így is építem bele a munkámba.

A LÉNYEG AZ, HOGY AZ ÉRZELMI, HANGULATI, HORMONÁLIS, IMMUNRENDSZERI ÉS FIZIKAI-SZERVI SZINTŰ EGYENSÚLYUNKHOZ AZ IDEGRENDSZERÜNKNEK KELL EGYENSÚLYBAN ÉS RUGALMASAN TERHELHETŐ ÁLLAPOTBAN LENNIE. ENNEK KULCSA PEDIG A TERMÉSZETES IDEGRENDSZERI VÁLASZAINK FOKOZATOS VISSZAHANGOLÁSA. A JÓ HÍR AZ, HOGY EZ MEGVALÓSÍTHATÓ.


Nem 2 nap alatt, nem is 2 hét alatt. Nem is feltétlenül teljes egészségi helyreállítással, hiszen, ha a rendszerünk már több évtizede elhangolódott, akkor mostanra nagy károsodást szenvedhetett a fizikai testünk. De a test regenerációs képessége csodálatos. És ha akár 2 évet erre szánunk az életünkből nagy türelemmel és egyre nagyobb fiziológiai tudatossággal, az már önmagában egy csodás folyamat. Ami a pszichénkre és a teljes lényünkre, illetve az önmagunkkal és a másokkal való kapcsolódásunkra is mélyen hat. Én erre megyek. Örülök és megtisztel, ha velem tartasz.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése