2018. február 4., vasárnap

A Test Lázadása és az Idegrendszer Újrahuzalozása




„A stressz a szervezetben – az agyban, a hormonrendszerben, az immunrendszerben és sok más belső szervben – végbemenő objektív fiziológiai folyamatok mérhető sora. Mind az állatok, mind az emberek elszenvedhetnek stresszt anélkül, hogy a tudatában lennének.” (Dr. Máté Gábor, A test lázadása)

„A legtöbb ember életében – legalábbis az ipari társadalmakban – a legjelentősebb stresszorok mind érzelmi eredetűek. Úgy tűnik, minél fejlettebb társadalomban élünk gazdaságilag, annál érzéketlenebbé válunk a saját érzelmi valóságunkra. Már nem érezzük, hogy mi történik valójában a testünkben, így nem is tudjuk megvédeni magunkat. Lehetséges, hogy a túlzott vagy tartós stresszreakció nem azért káros a szervezet számára, mert többé nincs feladata, hanem azért, mert nem vagyunk képesek felismerni az általa közvetített jelzéseket.” (Dr. Máté Gábor, A test lázadása)


Dr. Máté Gábor, A test lázadása: Ismerd meg a stresszbetegségeket című könyve alapmű a test-elme-agy-idegrendszer-érzelmi rendszer összefüggéseinek bemutatásában. Az angol címe, szó szerinti fordításban még egy kicsit más ízű számomra: Amikor a test nemet mond - A rejtett stressz ára. A ’REJTETT’ szó nagyon fontos! Ahogy a fenti idézetben is szerepel, a modern ember szinte teljesen érzéketlenné vált a testi, biológiai, fiziológiai és érzelmi valóságára. Fogalmunk sincs, mi zajlik a testünkben, mert ehhez ÖSSZEKAPCSOLÓDVA KÉNE LENNÜNK VELE. Miközben nem vagyunk. Nem lakjuk be a testünket, nem vagyunk tudatos kapcsolódásban a fiziológiai, biológiai és érzelmi jelzéseinkkel, jelenségeinkkel. Az emberek túlnyomó része a fejében él, ami teljességgel kizárja, hogy tudatos legyen a stresszállapotaira. Így pedig semmilyen ráhatása nincs a stressz okozta testi következményekre sem. (A stresszválaszról itt olvashatsz részletesen: Ami felmegy, annak le is kell jönnie.)

(Az ÖnMunka gyakorlati megközelítésű kurzusában MEGTANULJUK BELAKNI A TESTÜNKET. Felismerni és megérteni az idegrendszeri, fiziológiai, érzelmi jelzéseit, a stresszválaszt, a stressz okozta tüneteket. Nem csak olvasunk ezekről és fejben maradunk, hanem szó szerint bemegyünk a testbe. A kurzus leírása itt található.)


Az orvostudomány viszonylag új területe a pszichoneuroimmunológia. A pszichoneuroimmunológia az ember fejlődésének, az élete és betegségei során megnyilvánuló lelki és testi kölcsönhatásoknak, az érzelmek és a fiziológia közötti feloldhatatlan egységnek a tudománya. Azt vizsgálja, hogy milyen módon hat és kapcsolódik a psziché és az idegrendszer az immunrendszerünkhöz. Elterjedőben van az a még egy elemmel kiegészített kifejezés, hogy pszichoneuroimmunoendokrinológia, ami az endokrin, azaz hormonrendszert is befoglalja az összefüggésekbe.


Fontos tisztában lennünk azzal, hogy a fogantatásunktól kezdve az idegrendszerünk a környezetből érkező ingerekre adott válaszok révén fejlődik. Az emberi agy fejlődésének elengedhetetlen előfeltétele a szülővel kialakított gondoskodó érzelmi kapcsolat. A szülői szeretet nem egyszerűen egy melengető és kellemes emocionális élmény, hanem biológiai feltétel is, amely elengedhetetlen az egészséges fiziológiai és pszichológiai fejlődéshez. Amikor a csecsemőnek a „boldogság” élményében van része, endorfinok szabadulnak fel az agyában, amelyek elősegítik az idegsejtek növekedését és az újabb szinapszisok kialakulását. Kimutatták azonban, hogy a stresszhormonok (pl. a kortizol) krónikusan magas szintje fontos agyközpontok zsugorodását idézi elő. Az idegi hálózatok működése a fontos neurotranszmitterek (pl. szerotonin, noradneralin és dopamin) kiválasztásáért is felelős. Ezek a vegyületek nélkülözhetetlenek a hangulati stabilitás, az izgalmi állapot szabályozása, a motiváció és a figyelem fenntartása szempontjából.

Ha a szülői szeretet nem megfelelő, ha egy gyermek nem érzi a feltétel nélküli elfogadást, akkor az agya nem tud biztonságra és önbecsülésre huzalozódni. A gyermek érzelmi agya a szülő érzelmi agyának hatása alatt fejlődik, és a kötődési áramkörök is a szüleihez való viszonyának megfelelően alakulnak ki. Ugyanez igaz a gyermek stresszreakció-mechanizmusára is. Egy szorongó anya valószínűleg szorongó gyermeket fog nevelni, és ez ismétlődik generációkon keresztül, amíg valaki ezt a láncolatot meg nem szakítja. Jó hír, hogy az AGYUNK ÉS AZ EGÉSZ IDEGRENDSZERÜNK FELNŐTTKÉNT IS ÚJRAHUZALOZHATÓ BIZTONSÁGRA ÉS SZERETETRE. Ez a feladatunk azért is létfontosságú, mert nincs más mód, mint hogy a gyermekeinkre mintegy átörökítjük a saját idegrendszeri és érzelmi rendszeri huzalozásunkat.

(Az ÖnMunka gyakorlati kurzusában biztonságra és szeretetre huzalozzuk az egész idegrendszerünket. A kurzus leírását itt találod.)


Néhány szemelvény A test lázadása című könyvből:

De hogyan alakul át egyes esetekben a stressz betegséggé? A stressz fizikai és biokémiai reakciók bonyolult, egy másra épülő folyamata, amit valamilyen erős érzelmi inger vált ki. Élettani szempontból maguk az érzelmek pusztán az idegrendszer elektromos kisülései, kémiai és hormonális folyamatai. Az érzelmek befolyásolják a főbb szerveknek és az immunrendszernek a működését, továbbá azoknak a szervezetünkben keringő biológiai anyagoknak a hatását, amelyek részt vesznek testünk fizikai állapotának a szabályozásában, mindezek pedig visszahatnak az érzelmekre. Ha elfojtjuk az érzelmeinket, ahogyan azt M. tette gyerekkorában, azért hogy biztonságban legyen, akkor ez a gátlás hosszú távon gyengíti a test betegségekkel szembeni védekezőképességét. Az elfojtás - ha az érzelmeket nem tudatosítjuk, hanem a tudattalanba száműzzük – összezavarja és szétzilálja a fiziológiai védelmet, ez az oka annak, hogy sok embernél ez a védelem a visszájára fordul, és az immunrendszer ahelyett, hogy védené, inkább pusztítja a szervezetet. (22. o.)


Azoknak, akik már kora gyermekkorukban hozzászoktak a fokozott belső stresszhez, inkább az okoz kellemetlen érzést, ha megszűnik. Ilyenkor az unalom és az értelmetlenség érzése törhet rájuk. Mint azt Selye János is megfigyelte, az emberek függővé válhatnak a saját stresszhormonjaiktól: az adrenalintól és kortizoltól. Az ilyen függőségben élő emberek számára a stressz kívánatos állapot, míg a stressz hiányát olyan helyzetnek élik meg, amelyet a legszívesebben elkerülnek.

Az emberek általában azt értik a „stresszes vagyok” kifejezésen, hogy erős idegrendszeri izgalmat tapasztalnak valamilyen különösen megterhelő helyzetben – leginkább a munka, a családi élet, a kapcsolatok, az anyagiak vagy az egészség területén. Csakhogy az idegfeszültség érzete önmagában nem definiálja a stresszt – sőt, szigorúan véve nincs is mindig jelen, amikor az ember stresszes. A stressz, legalábbis a mi definíciónkban, független az egyén szubjektív érzéseitől. A stressz a szervezetben – az agyban, a hormonrendszerben, az immunrendszerben és sok más belső szervben – végbemenő objektív fiziológiai folyamatok mérhető sora. Mind az állatok, mind az emberek elszenvedhetnek stresszt anélkül, hogy a tudatában lennének.

„A stressz nem idegfeszültség – mutat rá Selye. A stresszreakciók olyan alacsonyrendű állatoknál is előfordulnak, amelyeknek egyáltalán nincsen idegrendszerük. Sőt, a stressz még a testen kívüli sejtkultúrákban is felidézhető.”

Ehhez hasonlóan, nagyon aktív stresszhatások érhetik azokat az embereket is, akik ugyan teljesen éberek, de tudat alatti érzelmeik szorításában élnek, vagy valamiért nem érzékelik a testük visszajelzéseit. Mint az állatkísérletekkel és embereken végzett vizsgálatokkal is igazolták, a stressz mint élettani reakció, anélkül is előidézhető, hogy az egyén a tudatában lenne, illetve a viselkedésben feltétlenül szemmel látható változás következne be.

A stressz mindazokat a belső – eltérő mértékű – változásokat jelenti, amelyek abban az esetben következnek be, amikor egy élőlény úgy érzi, veszély fenyegeti. Bár a feszültség is a stresszhatás egyik következménye lehet, akkor is stresszes valaki, ha nem érez semmilyen feszültséget. Másrészről viszont feszültnek érezzük magunkat anélkül is, hogy a fiziológiás stresszfolyamatok aktiválódnának. (52. oldal)


A stresszélmény három összetevőből áll. Az első maga az esemény. Ez lehet fizikai vagy érzelmi behatás, amelyet a szervezet fenyegetésként érzékel. Ez maga a stresszinger, a kiváltó ok, amit stresszornak is neveznek. A második összetevő a stresszort megtapasztaló és értelmező feldolgozó folyamat, amelyet a feldolgozó rendszer, az emberek esetében az idegrendszer, azon belül is elsősorban az agy végez. A harmadik összetevő pedig a stresszreakció, amely az észlelt fenyegetésre válaszként adott különféle fiziológiai és viselkedésbeli változások együttese. (57. oldal)


Selye felfedezte, hogy a stressz biológiai hatása elsősorban háromféle szervet, illetve szövetet érint: a hormonrendszert – látható elváltozásokat okozva a mellékvesékben -, az immunrendszert – számos immunsejtet tartalmaz a lép, a csecsemőmirigy, a nyirokcsomók -, végezetül változást idéz elő a belek és a gyomor nyálkahártyájában. Stresszhatás után felboncolt patkányoknál megnagyobbodott mellékvesét, összezsugorodott nyirokcsomókat, a bél- és a gyomorfalban pedig fekélyeket találtak.

Mindezeket a hatásokat a központi idegrendszer és a hormonok váltják ki. Testünkben igen sokféle hormon található: ezek a vérben keringő vegyületek szabályozzák szerveink, szöveteink, sejtjeink működését. Azokat a vegyületeket, amelyeket egy szerv azért választ ki és juttat a vérkeringésbe, hogy befolyásolja velük egy másik szerv működését, endokrin (belső elválasztású) hormonoknak nevezzük... (58. oldal)


Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy a stresszreakció elengedhetetlen ahhoz, hogy megőrizzük belső egyensúlyunkat. A stresszreakció sohasem specifikus. Kiválthatja bármilyen – fizikai, biológiai, kémiai vagy pszichés – hatás, sőt akár ennek a képzete is, függetlenül attól, hogy az tudatosul-e vagy sem. A fenyegetés lényegében megzavarja azokat a nagyon szűken behatárolható élettani körülményeket, amelyek között az emberi szervezet képes élni és működni. Ahhoz, hogy képesek legyünk küzdeni vagy elmenekülni egy adott helyzetben, arra van szükség, hogy a vér a bél vagy a máj helyett az izmokba áramoljon, míg a szívnek a szokásosnál gyorsabban kell vernie. Az agy ilyenkor kifejezetten a fenyegetésre összpontosít, feledve éhséget vagy szexuális ösztönt. Az elraktározott energiakészleteket cukormolekulák formájában mozgósítani kell, megváltozik az immunrendszer működése. Ezeket a folyamatokat az adrenalin, a kortizol és más stresszanyagok szabályozzák.

Ugyanakkor, mindezeket a funkciókat biztonságos korlátokon belül kell tartani: a túl magas vércukorszint kómát okoz, a túlságosan aktív immunrendszer a saját sejteket is megtámadja, nemcsak a kórokozót. Ebből következik, hogy a stresszreakció nem csupán a szervezet fenyegetésre adott válaszaként értelmezhető, hanem a szervezet olyan próbálkozásaként is, ami arra irányul, hogy fenyegetés esetén is fenntartsa a homeosztázist… (61. oldal)


A stressz és a legyengült immunrendszer, illetve a betegségek között gyakorta megfigyelt összefüggés alapján született meg az „adaptációs betegségek” elmélete – a kifejezést egyébként Selye Jánosnak köszönhetjük -, amely szerint a „menekülj vagy küzdj” reakció nélkülözhetetlen volt akkor, amikor a természeti környezetben élő embernek meg kellett küzdenie a ragadozókkal és a természet más veszélyeivel. A civilizált társadalmakban azonban ugyanez a „menekülj vagy küzdj” reakció olyan helyzetekben is működésbe lép, ahol szükségtelen és haszontalan, hiszen többé nem fenyegeti az életünket halálos veszély. Összefoglalva, a szervezet fiziológiai stressz-mechanizmusai sokszor a nem megfelelő helyzetekben is működésbe lépnek, ami betegségek kialakuláshoz vezethet. (65. oldal)


A szervezetünk ugyan a megfelelő módon reagál a stresszre, ám az elménk nincs tudatában a veszélynek. Fiziológiailag stresszes állapotban vagyunk, miközben alig, vagy egyáltalán nem vagyunk tudatában a szervezetünket érő kellemetlenségnek a distressznek (a káros stressznek). A legtöbb ember életében – legalábbis az ipari társadalmakban – a legjelentősebb stresszorok mind érzelmi eredetűek. Úgy tűnik, minél fejlettebb társadalomban élünk gazdaságilag, annál érzéketlenebbé válunk a saját érzelmi valóságunkra. Már nem érezzük, hogy mi történik valójában a testünkben, így nem is tudjuk megvédeni magunkat. Lehetséges, hogy a túlzott vagy tartós stresszreakció nem azért káros a szervezet számára, mert többé nincs feladata, hanem azért, mert nem vagyunk képesek felismerni az általa közvetített jelzéseket. (66. oldal)


Az érzelmi kompetencia az alábbiakat feltételezi:
  • Azt a képességet, hogy át tudjuk érezni a saját érzelmeinket, és ezáltal a tudatában vagyunk annak, ha stresszesek vagyunk.
  • Azt a képességet, hogy hatékonyan ki tudjuk fejezni az érzelmeinket, ami által érvényt szerzünk a szükségleteinknek és biztosítjuk az érzelmi határaink integritását.
  • Azt a képességet, hogy különbséget tudunk tenni az adott szituációban helyénvaló reakciók, illetve a múltban gyökerező, inadekvát válaszok között. Annak, amit a világtól akarunk és követelünk, az aktuális szükségleteinken kell alapulnia, nem pedig azokon a kielégítetlen, nem tudatos igényeken, amelyek a gyerekkorunkból maradtak fenn. Amennyiben múlt és jelen összemosódik bennünk, úgy érezhetjük, hogy elveszítettünk vagy elveszíthetünk valamit, még akkor is, ha egyáltalán nem fenyeget minket ez a veszély.
  • Továbbá azt a képességet, hogy tudatában vagyunk a valódi szükségleteinknek, amelyeket ténylegesen ki kell elégítenünk, ahelyett hogy elnyomnánk ezeket csak azért, hogy mások elismerjenek, illetve elfogadjanak minket.

Ezeknek a feltételeknek a hiánya stresszhez, a stressz pedig a homeosztázis felborulásához vezet. Ha ez az állapot krónikussá, más szóval tartóssá válik, akkor nagyobb valószínűséggel betegszünk meg.” (69. oldal)


Az ÖnMunka gyakorlati kurzusának lényeges eleme az ÉRZELMI KOMPETENCIÁNK FEJLESZTÉSE, a fentebb leírt szempontok mentén, BENT A TESTBEN.


AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG (MÁR LEHET JELENTKEZNI) Részleteket itt találsz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése