Újfent összegyűlt egy szép adag
megélés-megtapasztalás-visszajelzés Drága Hallgatóimtól, akik az ÖnMunka hosszú
kurzusát még szakaszokban végzik. Ezek a kurzusok hamarosan kifutnak és
egyetlen, egybefüggő 16 hetes online képzés formáját öltik.
ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG
Én így biztattam folytatásra a kurzus Résztvevőit
múlt év végén: „Olyan fontos, szépséges, gyakorlatias, magyarul máshol nem
tanított dolgok következnek soron, amik az én egész élet- és emberlátásomat, a
saját magammal való viszonyt, és a szakmai utamat is megváltoztatták. VALÓDISÁGOT
tanulunk és gyakorlunk. Nem agyalgunk, hanem mélyen belenézünk- és érzünk a
biológiai és érzelmi lényünkbe. Olyan szinten kapcsolódunk magunkkal, ami az
emberek 99%-a számára ismeretlen. És azok közül, akik most a haladó
csoportokból itt vannak velünk, ezt a saját megtapasztalásaikon keresztül is
élik és bizonyítják. Végtelenül hálás vagyok, hogy ez a kurzus mostanra ily
módon összeállt, és hogy azok, akik végzik, a saját tempójukban gyógyulnak és
egyre valódibbá válnak. Szóval, biztatlak Benneteket, hogy gyertek velünk
tovább, ez a legöngondoskodóbb dolog, amit az Új Évben Önmagatokért tehettek.”
HALLGATÓK
VISSZAJELZÉSEI:
NEM
PÓTSZEREKET, PÓTANYÁKAT, PÓTSZERETETET AD. „Csodálatos, egyedülálló,
mély folyamat. Sehol ilyen átfogó, sallangoktól és mellébeszéléstől mentes,
tudományosan is bizonyítható, az egyéni dolgokat abszolút figyelembe vevő és
támogató és legfőképpen a szereteten alapuló megközelítést nem találtam
még. És fontos: nem pótszereket, pótanyákat, pótszeretetet ad
(ideiglenesen), hanem megmutatja az utat a valódi önszeretethez. Örülök,
hogy belevágtam, örülök, hogy a nehézségei nem rántottak vissza, örülök nektek
és legfőképpen örülök magamnak, ami egészen újdonság a házam táján.”
MEG
AKAROK SZÜLETNI. „Azon méláztam ma, hogy ez a 16 hetes folyamat egy önismereti
esszencia, ami egész életre elegendő muníciót ad. Vissza-vissza lehet térni
hozzá, ismételni, újraértelmezni. Szerencséje van azoknak, akiknek az önmaguk
felé fordulásuk elején Hozzád vezet az útjuk, hogy egy ilyen komplex
tudás-gyakorlat-tapasztalat kupacot egy helyen megkapnak. Normálisint kb.
1000 helyen sem jön össze ennyi infó és tudás. :) Mondjuk az én esetemben az
1000 hely és az eltelt évek ágyaztak meg bennem magamnak meg a kurzus
folytatásának, meg hogy pontosan tudjam, hogy jó helyen vagyok. Nagyon
izgatottan várom már a hátralevő csomagocskát és vele a még teljesebb önmagamat! Eddigi
életemben nehéz érzéseknél sokat mondogattam, hogy meg akarok halni. 2018-ban
mondtam először, hogy meg akarok születni.”
EGY
KIRAKÓS JÁTÉK UTOLSÓ DARABKÁI KERÜLTEK A HELYÜKRE. „Nagyjából
tíz éve járom az önismereti utat, ebből 7 éve magam is a segítő területen
dolgozom, mint családállító, kineziológus, ringató terapeuta. Azt tapasztaltam
magamon és másokon is, hogy a módszerek csak egy ideig és egy szintig
tudnak segíteni. Sok minden szépen oldódik, helyére kerül, de vannak
dolgok, amelyek újra és újra visszatérnek. Olyan makacsul ragaszkodva,
cuppantósan. Kerestem ennek az okát, először magamban és magamat okolva,
aztán már eltökélten, hogy itt kell lenni valami magyarázatnak. Azt is
megfigyeltem ezalatt a jó pár év alatt, hogy szinte mindig kialakul egy
függőség a segítők/terapeuták és kliensek között, (ő tudja, majd ő
megmondja, kioldja, kisegít, stb.) sokszor létrejön egy mester/tanítvány
állapot, ami ellen meg kifejezetten tiltakoztam. Mindeközben kezdtem el az
önmunkás életemet és találkoztam Andival. Végtelenül tetszik, ahogy Andi
(szerintem egyedülálló módon) megmutatja a folyamatait, akár a saját életében,
akár abban, ahogy a módszerekből kinyeri a lényegüket és integrálja
őket. Az önmunkában kaptam meg először egy biztonságos hátteret és követést
és ezzel együtt minden tudást ahhoz, hogy gyakorlatban, a mindennapokban, én
magam csináljam. Aztán kb. másfél éve a munkámban nem találtam már azt az
örömöt, amit régen nyújtott, vágytam megújulásra, de ez valahogy nem jött el. A
magánéletem összeomlott. És akkor jött az „Ami felmegy, annak le is kell
jönnie” tréning. Valamikor júniusban. Már a beharangozóban éreztem, hogy itt
van a válasz a régen feltett kérdéseimre. Ééééés igen!!! Mintha egy kirakós
játék utolsó részei kerültek volna a helyükre. A felismerés, hogy miért is
cuppanunk vissza újra és újra ugyanarra a problémára. Nekem ez egy csodálatos -
nem mondom, hogy mindig könnyű, sőt néha kifejezetten nehéz - út, de nem adnám
semmiért!!! Azóta végigcsináltam a mostani 4 szakaszú rendszert, és nekem konkrétan
az ÉLETEMET adta vissza. Azóta ÉLEK. Azóta a saját testemben élek.
Először érzem azt, hogy milyen valóban ÉLNI. Szóval, nagyon-nagyon
drukkolok nektek és kívánok sok-sok magatokra rácsodálkozást, hogy mennyire
csodálatosak is vagyunk, és sok-sok felismerését, megélést, testben és érzésben
levést.”
TARTALOM,
ÉRTELEM, TERMÉSZETESSÉG, KEDVESSÉG. „Andi Édes, hogy én milyen isteni délelőttöket és
délutánokat töltök mostanában veled!!! Komoly társas igényemet tölti ki a
tréning videóinak nézése és tanulgatása. Annyira élvezek magammal
foglalkozni! Imádom, ahogy felépítetted a képzést, imádom a tartalmat,
az értelmet, a természetességet és a kedvességet, mellyel mindezt csinálod!
Nagyon örülök, hogy veled mehetek! Óriási öleléseket küldök neked!”
EZEK
A GYAKORLATOK MIND AZ ÖNMAGAMMAL VALÓ KAPCSOLATOT ÉPÍTIK ÉS ERŐSÍTIK. AVAGY MIKOR
ESIK MEG A SZÍVED SAJÁT MAGADON? „Sziasztok! Már több hónapja végzem Andi tanítása
és útmutatásai mellett az „önmunkát” megújult változatában, és ennek keretében
térképezem fel lépésről-lépésre, ill. mozaikról-mozaikra haladva önmagamban,
milyen elemekből áll össze a „programcsomagom”, hogyan is működöm
testi-lelki-szellemi szinten. Korábban is foglalkoztam önismerettel,
különböző módszereket követve, és aztán a „véletlen”, meg persze a meglévő
„nyűgjeim” Andihoz vezettek. A blogján belefutottam egy kérdésbe, ami feltartóztathatatlanul
vitt az „önmunka” felé. „Mikor esik meg magadon a szíved?” Ez elsőre szíven
talált, és azóta is többször eszembe jut, mert alapot nyújt a folyamatomhoz,
és benne is tart. Ez az az alap - az önmagamhoz való elfogadó,
együttérző, szeretetteljes kapcsolódás - amire törekszem, amit igyekszem
mindig szem előtt tartani, mert ez segít abban, hogy megengedjem magamnak, hogy
olykor sodorjon magával az örömteli, felszabadító élményfolyam, ha épp ilyenbe
kerülök a gyakorlatok hatására. Másrészt ide kell visszatérnem akkor is
(ilyenkor aztán még inkább szükséges, hogy megessen magamon a szívem), amikor
épp megtorpanok, amikor beindul valamelyik eleme a programcsomagomnak, és úgy
érzem, semmire sem vagyok képes, és elbújnék még magam elől is, nemhogy
kapcsolódjak másokhoz, akár itt a csoportban is. És ez a gondolat segít, mert
azt sugallja, hogy nem mondhatok le magamról, arra késztet, hogy ne
veszítsem el magammal a kapcsolatot. És így a kör is bezárul (pozitív
értelemben), mert ezek a gyakorlatok aztán mind az önmagammal való
kapcsolatot építik és erősítik. Szívből kívánom, hogy ti is találjátok meg
a megtartó mondatotokat, erőtöket, „bármiteket”, és tapasztaljátok meg az
önmagatokhoz való kapcsolódás leírhatatlan élményét!"
A
LÉNYEGRŐL ÍRSZ ÉS BESZÉLSZ: „Szeretném visszajelzésként leírni, és ezt nyugodtan
beteheted valami közös területre, hogy nagyon hálás vagyok neked a munkádért,
amit végzel. Hogy aktívan követed a folyamatunkat, hogy a lényegről
írsz és beszélsz, hogy ennyire érthető és koherens a tudás, amit
átadsz, hogy tapasztalat van mögötte. Meg sem fordul a fejemben, hogy
ezért pénzt adok, mert te nem pénzért csinálod. A megismerni akarást és a
tapasztalat/tudás átadásának akarását érzem nálad. Tenni az emberekért… Ezért
hálás vagyok!”
SEMMIFÉLE
OKOSSÁGOT, SZÁMBA ADOTT IGAZSÁGOT NEM KELL MEGÉRTENEM. „Nagyon szeretek
magammal lenni, a pici lány magamat például mostantól megvédeni és kiállni
mellette, akár minden nap. Ez az új hozzámállás bámulatos, mennyi
fájdalmat, haragot és energiát szabadít fel bennem. Érzem ugyanakkor, hogy mennyire
apránként lehet csak haladni, és ez a felismerés maga is mérhetetlen türelemre
és kíváncsiságra tanít magammal és másokkal kapcsolatban. Irtó
szerencsésnek tartom magam, hogy ilyesmiben részem lehet. Hálás vagyok neked
minden megosztásodért, cikkért, könyvismertetésért, előadásért és gondolatért.
Annyira másként, zsigerileg tökéletesnek élem meg magunk megközelítését és
felolvasztását, és különösen az tetszik, hogy semmiféle okosságot, számba
adott igazságot nem kell megértenem, mert nem az egóm van a központban,
hanem az egész LÉNYEM.
Egyszerűen Szupervezető vagy! Imádom feldolgozási sebességedet, és ahogyan nekünk továbbadod! Ünnepellek magamban, és millió puszit küldök a világraszóló buliból.”
Egyszerűen Szupervezető vagy! Imádom feldolgozási sebességedet, és ahogyan nekünk továbbadod! Ünnepellek magamban, és millió puszit küldök a világraszóló buliból.”
PRAKTIKUS:
MIKÉPP TEGYEM MEG. „Andi, köszönet érte, hogy lehetővé tetted számomra
ezt a belső utazást! Imádom, hogy ennyire praktikus ez az egész! Hogy végre nem
csak azt olvastam, hogy fogadd el, és szeresd magadat, hanem azt is, hogy
miképpen tegyem azt meg!”
ALIG
VÁROM, HOGY FOLYTATNI TUDJAM! „A kurzus leckéivel most picit megálltam. A nagy
munkahelyi hajtás csak kapkodva engedne oda a géphez, azt pedig nem szeretném. Viszont
nemsokára jön a téli szünet, s alig várom, hogy folytatni tudjam! Az
eddigiek is olyan jó hatással voltak rám!!! Nem tudom megmondani pontosan, de
ilyen békésnek és nyugodnak - talán a felnőtt koromra visszagondolva - még
sohasem éreztem magamat! Szóval KÖSZÖNÖM, hogy ITT LEHETEK!”
MÁR
AZ IS EGY CSODA, HOGY TÜRELMES VAGYOK MAGAMMAL. „Nekem is
nagyon hasonló a történetem és pont én is el kezdtem összefoglalni magamnak egy
pár napja, hogy mennyi minden történt, történik velem itt az Andi által
közvetített dolgok hatására. Ezúton is köszönöm Andi! Nekem egy csodálatos
karácsonyom volt a szüleim nélkül, Angliában, egy ’idegen’ családnál, akikkel
olyan felszabadult tudtam lenni, mint odahaza soha. És békés, nevetős,
poénkodós, story-mesélős, zongorázós, kép-nézegetős, fantasztikus megélésben
volt részem, tele egy csomó apró ajándékkal, melyek mind Nekem szóltak!!!
Figyeltek rám és olyan dolgokat kaptam, amiket szeretek! Maximálisan hiszem,
hogy egyfajta jutalomként alakítódott ez így, hogy végre nemet mertem
mondani a szüleimnek és felvállaltam, hogy nem akarok hazamenni s az
állandó feszültségben, vitatkozásban lenni. Csodálatos volt, van. Persze
nem sikerült még mindenben változtatnom, amiben szeretnék, de türelmes vagyok
magammal, megértettem, hogy nem megy minden egyszerre. Annyi csoda történt
mostanában velem, hogy oohhh! Már az is egy csoda, hogy türelmes vagyok
magammal! Na, szóval, csak szerettem volna megköszönni a történetedet,
jó tudni, hogy nem vagyok egyedül. És kívánom mindannyiunknak, hogy
folytatódjon tovább ez a csoda az új évben is, hiszen látom, hogy
mindannyiunknak olyan sokat ad! Még egyszer hálás köszönet Neked érte,
Andi! BÉKÉSEN REAGÁLÓS, NEVETÉSBEN ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG BOLDOG ÚJ ÉVET, ÉVEKET
KÍVÁNOK MAGUNKNAK!
KÖSZÖNÖM
A „SÁRGA UTAT”. „Szeretném megköszönni mindazt az élményt és
tapasztalatot, amit a tanfolyam végzése közben kaptam. Már az első videós
találkozás kitágította az érzékelésemet - nem kicsit. A különböző
leckéket sorban végezve elindított egy nagyon intenzív önismereti és
tanulási úton, amelyen folyamatosan érkeztek az életembe a „megtapasztalni
és megtanulni, majd használni” események. Általuk kinyíltak lehetőségek és
választhatóságok, amik a valóságom tudatosabb teremtéséhez, megélésekhez és
elengedésekhez vezetnek. Nagyon izgalmas és örömteli az egész-még a kevésbé
kellemes is... Köszönöm a „sárga utat” a csodák világában. Szeretettel és
hálával.”
Az ÖnMunka képzési rendszere mostanra az emberi
lény teljességét átfogja, az idegrendszeri-fiziológiai-biológiai alapoktól
elkezdve az érzelmi, mentális, viselkedési és szellemi vonatkozásokig. Elméletben
és GYAKORLATBAN. Az emberi lény egy komplex és összefüggő rendszer,
nem lehet csupán csak az elméjével vagy az érzelmeivel foglalkozni. Illetve
hiába foglalkozunk az elméjével, ha nem vagyunk tisztában a fiziológiájával,
agyi- és idegrendszeri felépítésével és működéseivel, a biológiai érzelmek
szerepével és fontosságával, a pszichológiai fejlődésével. És ha mindezt nem
tapasztaljuk meg a SAJÁT RENDSZERÜNKBEN, A SAJÁT TESTÜNKBEN. Ha nem
tanulunk meg összekapcsolódni gyakorlatban is a testérzeteinkkel,
érzelmeinkkel és az elménkkel.
ÖNMUNKA:
ÖNFELFEDEZÉS, ÖNKAPCSOLÓDÁS, ÖNFELNEVELÉS, ÖNGYÓGYÍTÁS - ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése