Az
évek alatt rengeteget foglalkoztam már a blogon a függőségek témájával. A
spirituális kereséssel, spirituális elkerüléssel és a spirituális függőséggel
is. A mai bejegyzés végére
összegyűjtöttem az összes ilyen témájú bejegyzést, érdemes lehet
végigböngészni őket, ha bármilyen függőséged van. Ha pedig úgy hiszed, hogy
neked olyan nincs, akkor szinte biztos, hogy csupán még nem ismerted fel,
milyen működésed kényszeres, függőségszerű. Például a spirituális függőség nagyon szépen el tud rejtőzni, ezért is osztom
meg Adyashanti erről szóló írását az Üresség tánca című könyvéből. Ha új vagy
itt a blogon, semmit se ítélkezésként
értékelj, amit olvasol. Olyan jelenségekről és működésekről beszélek, írok,
idézek, melyek mindannyiunkat érintenek,
kit ilyen, kit olyan formában. Célom ezeknek
a működéseknek a tudatosítása, illetve annak a megosztása és megmutatása,
hogyan is lehet egy teljesen más minőségű életet élni, ha minden működésünkkel szeretettel, barátságban találkozunk, nem
pedig kiirtani akarjuk őket. (Aktuális ÖnMunka tanfolyamok)
És
akkor Adyashanti szavai:
„A
spirituális kereső bizonyos nagyszabású élmények és felismerések hatására könnyen
függővé válhat. Spirituális függőséget azok a spirituális élmények alakíthatnak
ki, amelyek a drogokhoz hasonló eufóriával töltenek el. Ahogy eléred ezeket az
élményeket, egyre többet és többet akarsz belőlük. A spirituális tapasztalásnál nem létezik erősebb drog a világon.
Ennek a fajta függőségnek az intellektuális összetevőjét az a meggyőződés adja,
amely elhiteti veled, hogy ha ezek a tapasztalatok folyamatosan veled
maradnának, akkor a jó érzés, az eufória sem múlna el. Épp úgy működik, mint a morfium. Megkapod belőle az első adagot a
törött karodra, és ezt gondolod: „Istenem, ha folyamatosan kaphatnék belőle, az
élet még a legrosszabb körülmények között is elviselhető volna.” Az elme a
spirituális tapasztalatokra is gyakran alkalmazza ezt a mintát. „Ha sikerülne
megőrizni ezt az élményt, az maga lenne a szabadság” – képzeli róluk.
És hamarosan olyan állapotba kerülsz, amely nem sokban
különbözik egy egyszerű alkoholistáétól – azzal a különbséggel, hogy ő legalább
tisztában van a problémájával, hiszen az alkoholizmus kulturálisan nem
elfogadott dolog. A spirituális függőségben szenvedő azonban meg van győződve arról, hogy neki nincs
problémája, mivel az ő részegsége különbözik minden egyéb részegségtől. Sőt
úgy gondolja, az élet értelme épp az,
hogy az ember folyamatosan ebben a spirituális részegségben legyen.
„Megvolt, és most elveszítettem. Szükségem van rá. Jaj, istenem, nincs meg” –
valahogy így forognak egy függő eszének a kerekei.
A mi kultúránkban a szenvedélybetegeket általában
szánalomra méltónak tartják. Nem így a spirituális világban, ahol sokszor azt
tanítják, hogy a spirituális függőség nem hasonlít más függőségekhez.
Ha beleesel, nem gyenge és talajt vesztett narkós
vagy, hanem spirituális útkereső.
Az egész probléma addig tart, amíg él benned a remény valami nagynak a megtapasztalására.
Amint ez megkopik, kezdesz rájönni, hogy a nagyszabású, csodálatos és felemelő
spirituális élmények valahogy hasonlatosak a kellemes és sokszor éppoly
felemelő alkoholos állapotokhoz. Egy rövid ideig nagyon jól érzed magad, de
aztán mindig meg kell tapasztalnod az
ellenkezőjét is. A spirituális szárnyalást tehát spirituális mélyrepülés követi. Nagyon sokszor
voltam tanúja ennek a folyamatnak a tanítványaimnál.
Amikor a spirituális lenn és fenn már elég sokáig
váltogatta egymást az életedben, kezdesz gyanakodni, hogy a nagyszabású élmények talán csupán az inga
egyoldali kilengései, amelyeket törvényszerűen követ valami nagyon
földközeli, nagyon kiábrándító tapasztalat. Lassan rájössz, hogy egyszerűen képtelenség az ingát szélső
állapotban tartani – hiszen annak alapvető természete, hogy jobbra-balra leng.
Ezt a
mozgást pedig nem állíthatod meg.
Ez tehát a kereső mechanizmusa, de ugyanakkor az „én”
mechanizmusa is. Ez utóbbi ugyanis ellentétekben gondolkozik, és mindig a
szélsőségeket keresi. Megpróbál fenntartani
egy bizonyos állapotot a többi rovására. Az „én” a jót keresi, kergeti, és próbálja mindenáron elkerülni a rosszat.
Mindaddig, amíg önazonosságod e szerint a mechanizmus szerint működik, nem leszel szabad – még akkor sem, ha
éppen fenn vagy, ahonnan minden csodálatosnak tűnik. A szabadsággal tökéletesen
összeegyeztethetetlen, hogy bármilyen állapotot megpróbálj fenntartani.
A tapasztalás lényege a mozgás, a változás, amely soha nem áll meg, akárcsak az óra
mutatója.”
A blogon szereplő (majdnem) összes Függőség/kényszer témájú bejegyzés listája:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése