2018. július 25., szerda

A Sebzett Belső Gyermekünk Mérgező Szégyenének Gyógyítása






„Rád törtem, amikor védtelen voltál és kiszolgáltatott
Amikor sebezhető voltál és rászoruló
Mielőtt határaid lettek volna
Mielőtt tudtad volna, ott voltam
Megsértettem a lelkedet
Átszúrtalak legbelső csírádig
Azt az érzést keltettem benned, hogy hibás vagy és károsodott
A bizalmatlanság, csúnyaság, butaság, kétség, értéktelenség
kisebbrendűség, méltatlanság érzését hoztam rád
Azt éreztettem veled, hogy más vagy
Azt mondtam, hogy valami baj van veled
Beszennyeztem hasonlatosságodat az Istenhez
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.”
(John Bradshaw)

Nem találkoztam még olyan hozzám érkező emberrel, aki ne hitte volna azt magáról, hogy valami baj van vele. Ki milyen szavakkal fogalmazza meg. A lényeg, hogy rengetegen szenvedünk ettől a magunkról valamikor elhitt hamis történettől, hamis identitástól. Minél mélyebben azonosultunk vele, annál mélyebb, lényünket átható szégyenérzettel élhetünk. Sok-sok éven át éltem ebben a krónikus szégyenben, és pici lépésenként gyógyultam éveken keresztül. Ezt a gyógyulást érzékelem azokon a drága embereken is, akik elköteleződnek és megnyílnak fájdalmas érzelmeik és történeteik feldolgozására.

Az ÖnMunka módszertanának jó ideje része egy mélyen gyógyító, belső folyamat a Sebzett Belső Gyermekünk megszeretgetésére és gyógyítására, melyet 15 hetes online kurzusunkba is beépítettem.



John Bradshaw mérgező szégyennek nevezi ezt a krónikus szégyent, és megkülönbözteti az emberségünkhöz természetesen hozzátartozó szégyentől, ami egyfajta alázat.

Az egészséges szégyen természetes emberi érzelem, melynek rendeltetése az emberi korlátok jelzése - végességünk jelzése. Embernek lenni azt is jelenti, hogy hibázunk, segítségre szorulunk, és tudjuk azt, hogy létezik egy nálunk nagyobb valami, egy magasabb rendű erő. Az egészséges szégyen emberi mivoltunk egyik lényeges alkotóeleme, hiszen a lelki egyensúlyunk fenntartásához elengedhetetlen a korlátaink és határaink ismerete. Amikor nincsenek megfelelő korlátaink és határaink, akkor kétféle úton tudunk működni: több, mint emberivé (szégyentelenné), vagy kevesebb, mint emberivé (szégyenteljessé) válunk, és ún. krónikus vagy mérgező szégyenben kezdünk élni.

Első esetben, vagyis amikor SZÉGYENTELENNÉ – több, mint emberivé - válunk, úgy kell viselkednünk, mintha tökéletesek lennénk. Magunkat és a környezetünkben mindenkit kontrollálni próbálunk, kényszeresen hajszoljuk a hatalmat, kritizálunk, lenézünk és erkölcsileg megítélünk másokat. Használjuk az embereket, akár átgázolunk rajtuk. Túlzott önbizalommal nyilvánulunk meg, úgy, mintha fölötte állnánk mindenkinek. Felsőbbrendűnek érzékeljük magunkat, és sok esetben szuperteljesítőként élünk.

A másik esetben, vagyis amikor SZÉGYENTELJESSÉ – kevesebb, mint emberivé - válunk, csődtömegnek éljük meg magunkat. Folyamatos kontrollvesztésben élünk, valamilyen szernek vagy viselkedési függőségnek a rabjaként. Gyengének és tehetetlennek mutatjuk magunkat, hogy így nyerjünk erőt és hatalmat mások felett. Hülyének és butának tettetjük magunkat, hogy mások csinálják meg helyettünk, amit mi magunk is meg tudnánk csinálni. Állandóan önmagunkat vádoljuk és kritizáljuk, alulteljesítünk, és alsóbbrendűként élünk. Az életünk egy kudarcsorozattá válhat.

Ha végignézed a fent vázolt működéseket, valószínűleg mindkét változatot megtalálod magadban. Emiatt ne haragudj magadra, mivel ezek is univerzális működések. Ezek a viselkedések TÜNETEK. Olyan védelmi mechanizmusok, melyeket fájdalmad elcsitítására fejlesztettél ki, mindenféle tudatos szándék nélkül. Ezek a tünetek pont, hogy segítenek a gyógyulásodban, utat nyitnak valódi, természetes, emberi önmagad felé.

A krónikus, mérgező szégyen azért alakul ki bennünk, mert gyerekkorunkban természetes emberi működéseinket érvénytelenítették vagy szégyenítették meg a számunkra fontos személyek. Legtöbbször azért, mert ők is ugyanettől szenvedtek, és nekik sem volt fogalmuk, hogy mást és máshogy is lehet csinálni.

Mindez azért nagyon fontos, mert amennyiben bármilyen működésünket következetesen megszégyenítették vagy érvénytelenítették, az gyermekként azt jelentette: ENGEM érvénytelenítettek. Vagyis valami baj van velem, azzal, aki vagyok. Ekkor elkezdünk kialakítani egy hamis ént, mert ezen az áron tudunk szerethetők, elfogadhatók maradni, ez lesz a túlélésünk záloga, és teljesen tudattalan működés. Mindannyiunk elhitte valamilyen szinten, hogy akkor szeretnek, akkor vagyok szerethető, ha nem vagyok önmagam.

Ha egy szülő nem tudja visszaigazolni gyermeke érzéseit, szükségleteit és vágyait, elutasítja a gyerek igazi lényét. A legnagyobb sérülés, ami a gyereket érhet, hiteles, valódi önmaga elvesztése. Hamis ént kell kialakítania: úgy viselkednie, ahogy szerinte elvárják tőle, hogy úgy hihesse, szeretik. Ez a hamis énje éveken át fejlődik és erősödik, egyre kevésbé érzékeli hiteles lényét. Hamis énjéről egyre inkább azt hiszi: ez ő. Elfelejti, hogy a hamis én csak egy alkalmazkodás, egy olyan forgatókönyv alapján eljátszott szerep, amit valaki más írt.

Ha ez Veled is megtörtént, olyan átható érzésed lehet, hogy alapvetően hibás, rossz, nem megfelelő vagy. Nem vagy elég jó, valami baj van veled, soha nem ütöd meg a mércét. Az EGÉSZ LÉNYEDET érzed hibásnak. Ezt az érzést nevezzük mérgező szégyennek, ami sokkal rosszabb, mint a bűntudat. A bűntudat esetében valami rosszat TETTÜNK, de azt kijavíthatjuk, tudunk változtatni rajta. A mérgező szégyen estében azonban VELÜNK van valami baj, és semmit nem tudunk vele kezdeni, nem felelünk meg, elromlottunk.

Jó hír, hogy mindez fokozatosan, alázattal, kis lépésenként gyógyítható. Ha végre kapcsolódnál önmagaddal, várlak szeretettel. Még van néhány helyünk a szeptemberben induló 16 hetes online kurzusra.

Ajánlom Neked ezt a kurzust, ha


§  ha bármilyen okból nem vagy rendben önmagaddal
§  ha értéktelennek, kevesebbnek, rosszabbnak, nem szerethetőnek, képtelennek érzékeled magad
§  ha nem tudsz nemet mondani, felvállalni azt, amit szeretnél
§  ha nem tudod meghúzni a határaidat, nem mered kinyilatkoztatni a szükségleteidet, sőt tán fel sem ismered őket
§  ha úgy ismered magad, mint aki rejtegeti a gyengeségnek vélt érzéseit, tulajdonságait
§  ha gondod van az érzelmeid kifejezésével, átérzésével
§  ha elítéled a „negatív” érzelmeket vagy saját magadat, ha „ilyened” van
§  ha nem érzel, közömbös, melankolikus vagy
§  ha valamelyik emberi kapcsolatod nem jól működik
§  ha magányosnak, elszigeteltnek érzed magad
§  férfiassági, nőiességi önleértékelési történet esetén
§  megfelelési kényszer esetén, ha mindig a tökéletességre törekszel
§  ha szorongással, depresszióval küzdesz
§  evési rendellenességek, kényszeres evés esetén
§  testkép zavar, fogyókúra-mánia, jojózás, kényszeres sportolás vagy épp teljes önelhanyagolás esetén
§  ha bármilyen szenvedélybetegséged, függőséged van (evés, édesség, szerelem, szexualitás, kapcsolati függőség, munkamánia, stb.)
§  bármilyen krónikus testi betegség vagy állapot esetén, ami nagyban meghatározza az életminőségedet és az önbecsülésedet
§  ha szexuális problémáid vannak
§  ha rossz embernek, nőnek, férfinak, anyának, apának, párnak, gyereknek hiszed magad
§  ha valamiért nem tudsz megbocsátani magadnak, bűntudat gyötör
§  ha valakinek nem tudsz megbocsátani
§  ha traumatikus élményt nem tudsz feldolgozni
§  ha félsz a jövőtől, ha nem mersz lépni, változtatni
§  ha elakadtál az életben, beleragadtál egy bizonyos élethelyzetbe
§  ha már teljesen belefáradtál és mindent kilátástalannak érzékelsz
§  ha intenzív spirituális keresésbe, önfejlesztésbe menekültél az élet elől
§  ha egy olyan támogató közegre vágysz, ahol önmagad lehetsz
§  ha éppenséggel tartasz attól, hogy kapcsolatba lépj másokkal és megoszd önmagadat



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése