Egyszer volt, hol nem
volt, megszületik egy kisbaba. A kisbaba még nem gondolkodik, agyának az a
területe még nincs kifejlődve. A kisbaba ÉREZ. Mindent. A kisbaba egy minden
ízében ÉRZŐ LÉNY. A kisbaba megérkezik a világba és NINCSENEK ESZKÖZEI.
Az embergyermek – más emlősállatoktól eltérően – nagyon fejletlen
idegrendszerrel és aggyal jön világra. Abból a szempontból fejletlen ez a rendszer,
hogy a kisbaba önmagáról gondoskodni tudjon, meg tudja védeni magát, el tudjon
menekülni, ha arra lenne szükség, biztosítani tudja a saját fizikai
szükségleteit. És hogy biztosítani tudja a saját érzelmi szükségleteit. A
kisbaba TELJESEN KISZOLGÁLTATOTT az őt fogadó környezetnek.
Kiszolgáltatott abból a szempontból, hogy betölti-e ez a környezet az ő
szükségleteit, és kiszolgáltatott olyan szempontból is, hogyan is fog fejlődni
az idegrendszere és az agya. Mert aszerint fog fejlődni, ahogy azt a környezetétől
meg tudja tanulni, ahogy az a környezet bánik vele.
ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG
ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2019. MÁRCIUS 22-TŐL JÚLIUS ELEJÉIG
Tudományos szóval úgy
hívjuk, hogy a kisbabának még nem működik az ÖN-REGULÁCIÓJA, ÖNSZABÁLYOZÁSA.
Sem az idegrendszeri válaszait nem tudja szabályozni, sem az érzelmi válaszait,
sem pedig az ösztönkésztetéseit. Tehát, ha valamilyen hatás éri, aminek
következtében bekapcsolnak a BIOLÓGIAI ÉRZELMEI (düh, félelem,
szomorúság, undor, kíváncsiság, öröm), akkor szüksége van valakire, aki
MEGTARTJA ezeknek az érzelmeknek az átélése közben. Amikor valaki a
személyes terébe hatol, netalántán bántalmazza a testét, akkor ösztönösen,
biológiailag és INTELLIGENS módon düh aktiválódik a rendszerében. Ha
fenyegetés érkezik kívülről, akkor biológiailag reagál az idegrendszere és a
félelem érzelmét kapcsolja be, a hozzá tartozó fiziológiai és testérzeti
változásokkal egyetemben. Ha pedig a rendszer azt érzékeli, hogy őt valamilyen
veszteség érte, akkor biológiailag és értelmesen beindítja a szomorúságot. A
kisbaba és még a kisgyermek sem tud erről gondolkodni, nem tudja értelmezni a
történteket. Ő CSAK ÉREZ. És aszerint fogja tudni megtanulni ELBÍRNI
a testében és a rendszerében az erőteljesebb érzéseket, amennyire ezt
megtanítják neki. Ahogy a szülője viszonyul az érzelmekhez és érzésekhez,
ahogy a szülő megtanulta, csak azt tudja megtanítani a gyermeknek. Ha a szülő
érti és éli az érzelmek és érzések széles skáláját, akkor megfelelő teret tud
biztosítani a gyermeknek a saját érzelmei és érzései megéléséhez, illetve BIZTONSÁGOT
nyújt neki, szeretettel megtartja, miközben a gyermek rendszerén áthaladnak
az érzések. Ezt nevezzük KO-REGULÁCIÓNAK, TÁRS-SZABÁLYOZÁSNAK. A
szülő készségei, működései szabályozzák be a gyermekéit is. A gyermek úgy
fogja megtanulni az érzelmi szabályozást, ahogy azt a szülőjétől tudja. NINCS
MÁS MÓD. Mindez pedig az egész idegrendszerének és az agyának a fejlődésére
is rá fog hatni.
Ahogy megtanulja mindezt
kicsiként, csak úgy fog tudni működni felnőttként. Ha még kisebb-nagyobb
traumatikus hatások is érik egészen a méhen belüli élettől kezdve felnövekedése
során a rendszerét (mindenkit ért valamilyen fajta), akkor az ún. TOLERANCIA
ABLAKA is kicsi lesz. Sokan így jutunk el felnőttkorba, csak amíg jól
mennek a dolgok, addig azt hisszük, nincs gáz. Aztán az évek múltával telítődik
a rendszerünk feszültséggel, nincs már benne több hely, túlcsordul. Nem
tanultuk meg azokat a módokat, ahogy a stresszválaszokból fakadó energiák KIJÁRATOT
találhatnának belőlünk. Csak halmozódnak. Sokunknak annyira befeszült az
egész rendszere már alapból, illetve ANNYIRA NINCSENEK ESZKÖZEI az érzései
és testérzetei megélésére, hogy nagyon kicsi külső inger is elárasztónak
érződik számára. Az, ami egy jól szabályozott idegrendszerrel és érzelmi
rendszerrel levő embernek fel sem tűnik, számára elsöprő erejű élmény lehet. És
NEM TUD VELE MIT KEZDENI. Vagy próbál menekülni tőle, vagy harcol vele, vagy
pedig belefagy. Ezt nem is ő csinálja valójában, hanem az autonóm
idegrendszere próbál még valahogy segíteni neki, mert ez egy nagyon
intelligens rendszer. Ha a menekülési válaszba ragad az idegrendszere, akkor
erős SZORONGÁSSAL fog élni, ha a harc válaszba, akkor DÜHROHAMOS lesz,
ha pedig befagy a rendszer, akkor ő NEM FOG ÉREZNI SEMMIT, egyfajta ÜRESSÉGBEN
fog lebegni, rosszabb esetben DEPRESSZIÓS ÉS LETARGIKUS lesz. (Ez egy
nagyon leegyszerűsített modell, és a három válasz kapcsolgatásai is jellemző
lehet különböző esetekben.)
Aztán amikor tudatosul
bennünk, hogy valami baromira nem oké, akkor – jó esetben – nyitottak leszünk
arra, hogy változtassunk, és ezért tenni is hajlandók vagyunk. Kevésbé
szerencsés esetben csak várjuk, hogy valaki vegye már el tőlünk azt a
szorongást, illetve bármi más KÖVETKEZMÉNY TÜNETET, ami a „legalul” levő
idegrendszeri elhangolódásból származik. (Mert van olyan idegrendszeri és
érzelmi állapot, amikor az értelmi funkciókért felelős agyterület lekapcsol,
ilyenkor nem látjuk át a helyzetünket és nem tudunk épkézláb döntéseket hozni,
önmagunkért cselekedni pedig legkevésbé.) És szinte biztos, hogy olyan eszközhöz
nyúlunk, ami nem az alapoktól kezdi el a rendszer visszaszabályozását,
ugyanis az autonóm idegrendszer szerepe és a traumatizáltság rendszerre
hatásának következményei a mai önismereti és terápiás világban még gyakorlatilag
ismeretlenek. (Nem csak Magyarországon, hanem világszerte is, de az utóbbi
5 évben egyre növekszik a tudatosság ebben a témában is.)
Hiába használunk amúgy
csodás terápiás módszereket, azok nem arra az alapra hatnak, amin az egész
„felépítményünk” nyugszik. Jellemzően mindig valamilyennel tünettel
foglalkozunk, azt visszük be a terápiába is, miközben a tünetek már a következmény
következményének a következményei. És ezer van belőlük, meg mindig újak
nőnek ki. Hisz az alapokkal nem kapcsolódunk, ott nem változik semmi. És NEM
ÉRTJÜK, NEM LÁTJUK ÁT EZT AZ EGÉSZ VÉGTELENÜL INTELLIGENS biológiai,
fiziológiai, idegi, érzelmi, mentális, viselkedési rendszert. Nem tudjuk, miből
mi fakad, nem tudjuk, mi milyen szinten kezelendő, gyógyítandó. Vakon
tapogatózunk. És a mélyben nem változik semmi. Még mindig félünk a saját
biológiai, fiziológiai, érzelmi lényünktől, és a saját intelligens
működéseinkre is üss-fuss-fagyj le válasszal reagálunk. Ami tartósítja az
állapotunkat és egy folyamatosan örvénylő körforgásban tart minket. Amikor
mindezt értjük és már meg is éljük, akkor válik még világosabbá, hogy a „spirizés”
és számos módszer miért is visz tévútra, konzerválva, még mélyebbre tunkolva,
akár rosszabbítva az állapotunkat.
Jó hír, hogy az
önszabályozás bármikor megtanulható, semmiről nem vagyunk lekésve. Pici
lépésenként, megfelelő adagolásban és megközelítéssel. Rossz hír, hogy rajtad
kívül senki nem tudja megcsinálni. Támogatást, külső megtartást, illeszkedő
terápiás megközelítést tud más is adni neked, de a SAJÁT BELSŐ VILÁGODDAL, A
BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, ÉRZELMI, MENTÁLIS LÉNYEDDEL CSAK TE TUDSZ
ÖSSZEKAPCSOLÓDNI. Ezzel kezded el önmagadat szabályozni és bepótolni
mindazt, amit kicsiként nem tudtál megtanulni. A Benned Lakó Kisgyermek
társ-szabályozója lehetsz, olyan szülője önmagadnak, amilyen szülőd neked sosem
tudott lenni. Ami aztán mindenre kihat az életedben. A már meglévő és még
megszületendő gyermekeid életére is kihat. Egy jól szabályozott,
kiegyensúlyozott ideg- és érzelmi rendszerrel rendelkező szülő ezt fogja
közvetíteni a gyermekének is. Én ezt lenyűgöző lehetőségnek és útnak találom,
és örömmel osztom meg Veled is.
Az ÖnMunka képzési
rendszere mostanra az emberi lény teljességét átfogja, az
idegrendszeri-fiziológiai-biológiai alapoktól elkezdve az érzelmi, mentális,
viselkedési és szellemi vonatkozásokig. Az emberi lény egy komplex és
összefüggő rendszer, nem lehet csupán csak az elméjével vagy az érzelmeivel
foglalkozni. Illetve hiába foglalkozunk az elméjével, ha nem vagyunk tisztában
a fiziológiájával, agyi- és idegrendszeri felépítésével és működéseivel, a
biológiai érzelmek szerepével és fontosságával, a pszichológiai fejlődésével.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése