A napokban kukkantottam meg Byron Katie hivatalos honlapján (www.thework.com) a 2011-es programokat, egyrészt kíváncsiságból, másrészt pedig azért, mert sokáig nem volt véglegesítve az idei európai School helyszíne. Mostanra a programban is szerepel, hogy újra a német Bad Neuenahr-ban lesz a 9-napos School, és az év első napjaiban olyan „turbulenciát” vettek a körülöttem keringő információk, hogy nagy hirtelenjében jelentkeztem School Staff tagnak, vagyis segítő személyzetnek. Hamarosan visszajeleznek, mekkora erre az esélyem, majd tudósítalak Benneteket. Mindenesetre alapvetően a magyar-angol tolmácsolási szolgáltatásaimat ajánlottam fel extra tudás gyanánt, hogy ennek segítségével más, angolul vagy németül nem tökéletesen beszélő magyarok is részt vehessenek a School-ban.
A másik érdekesség, amit a programnaptárban láttam, hogy májusban Katie Moszkvában, utána pedig Tokióban tart 2-napos „Szeretni, Ami Van” tréninget. Utána a School előtt még utazgat kicsit Európában, megy Londonba és Amsterdamba – ezeket a rendezvényeket is szíves figyelmetekbe ajánlom, ha szeretnétek egyszer Katie-t élőben megtapasztalni. Főleg azért, mert ezek akár egy átlagos magyar pénztárcával is megfizethetők. Részletek itt: http://www.thework.com/events.php
Szóval, a Munka terjed szépen a világban, épp ezért is gondoltam, hogy lefordítom a Katie pár évvel ezelőtti, dél-afrikai látogatásáról szóló írást. Ez következik most.
„Az utóbbi 20 évben Katie emberek százezreivel osztotta már meg a Munka csodálatosan egyszerű eszközét, bárhová hívták is a világban, ő ment, és Munkázott. Végre eljött hozzánk Dél-Afrikába és Namíbiába is, és vég nélkül adott magából azoknak, akiket a szenvedés vagy az összezavarodottság hozott el hozzá.
The Work, vagyis A Munka, nem egy újabb motivációs technika, sem pedig az elmének az illúzióvilágban való további elsüllyedését szolgáló eszköz. A Munka inkább a Szókratész és Buddha-féle hagyományt követi, vagy a későbbi tanítók közül Ramana Maharshiét és J. Krishnamurtiét, amennyiben egy Önvizsgálati folyamat, melynek során az elménk történeteinek megkérdőjelezésével megláthatjuk a valóságot, azt a valóságot, mely szerzett kondicionálásunk rétegei alatt mindannyiunkban ott van.
Mint Katie első könyvének címe, „Szeretni, Ami Van” (magyarul A Négy Kérdés) is utal rá, A Munka a pillanatnyi valóság teljes elfogadásának állapotába juttat el minket, ahol többé már nem veszekszünk azzal, ami épp van, hanem megengedjük magunknak, hogy minden pillanat a saját teljességében bontakozzon ki. És így válunk a valóság teremtő résztvevőivé. Ez nem azt jelenti, hogy fatalista módon elfogadjuk a szenvedést és a fájdalmat, hanem azt, hogy dinamikus módon kicsomagoljuk azokat a történeteket, melyek magát a szenvedést okozzák.
Fokvárostól Windhoekig, Johannesburgtól Durbanig, Katie nagy hozzáértéssel és gyengédséggel csomagolta ki a résztvevők szenvedéstörténeteit: fájdalmas kapcsolatok, szülő-gyerek problémák, vakság, hajthatatlan főnökök és alkalmazottak, a meghalás magányossága, korrupció, bűnözés, gyerekverés – néhány a megvizsgált témakörök közül. És minden egyes esetben Katie olyan „teret” hozott létre a résztvevőkben, melyben megláthatták, hogy a szenvedést az elme összezavarodottsága okozza. A könnyek helyét nevetés vette át, és az elme örökös ragaszkodása vélt igazságához alázattá és együttérzéssé alakult. Érdekes módon, volt egy téma, ami a világnak ezen a részén nagyon égető probléma – a rasszizmus -, mely nem került terítékre. Katie figyelmét ez ugyan nem kerülte el, ő azonban sosem erőltet senkire semmit, és mindig olyan körülményeket teremt a résztvevők számára, hogy azok a számukra legkényelmesebb „helyről” dolgozhassanak. Sokaknak már önmagában az is nagyon félelmetes lehet, hogy 500 ember előtt beszéljenek problémáikról, de azok a bátor emberek, akik kiültek Katie-hez, és végigcsinálták vele a Munkát, békével a szívükben és az elméjükben távoztak.
Hogy milyen is Katie közelről? Említhetem a reaktivitás teljes hiányát, még akkor is, amikor már végtelenül kimerült volt a megállás nélküli előadásoktól és egy fárasztó allergiától; vagy mesélhetek egy olyan nőről, aki teljesen jelen van az előtte ülő(k) számára; a végtelen gyengédségéről egy szeretteit elvesztett gyerek iránt; a fantasztikus humorérzékéről, mely még az epés újságírói megnyilvánulások közepette sem hagyta el. És arról a majdhogynem kézzel fogható szentségtől, mely belőle árad. De azt hiszem, számomra, a legpontosabb válasz erre a kérdésre az, hogy Katie élő kitükröződése annak a képességünknek, hogy érett, épelméjű emberi lények lehetünk.
Nem azért jött Dél-Afrikába és Namíbiába, hogy egy újabb self-help (önsegítő) programot értékesítsen; hogy milliókat keressen azzal, hogy karcsúbb testet, betegség nélküli életet, a lelki társ megtalálását, vagy anyagi bőséget ígér az embereknek. Ehelyett ő négy kérdéssel érkezett, melyeknek a segítségével mi magunk fedezhetjük fel a saját válaszainkat. Ő, természetesen, magasan képzett és csendesen támogató kérdező, és empatikus hallgató. Ahogy emberek százai előtt végezte a dolgát, végtelen csendesség és nyugalom honolt, a közönség sosem adta jelét semmiféle nyugtalanságnak.
Természetesen a közönség nem minden tagja akarta azt, hogy az önvizsgálat darabokra tépje az illúzióit. Egy nő azt hangoztatta, hogy teljesen biztos benne, hogy egy nap majd megtámadják a bűnözéstől sújtott Dél-Afrikában. A Munka, abban a pillanatban tán nem volt neki való. Nem volt képes meglátni, hogy saját magát támadja olyan gondolatokkal, melyeknek semmi köze nem volt a jelen pillanat valóságához; abban a pillanatban tökéletes fizikai biztonságban volt, csupán a gondolatai vették el tőle ezt a biztonságot. De Katie nem intellektuálisan győzi meg az embereket, mivel ez nem szüntetné meg az elkülönülést. Ő finoman áttért a következő jelentkezőre. Ha fent kívánjuk tartani a szenvedésünket, az a mi dolgunk. A Munka nem hajlandó besétálni abba a csapdába, hogy nagyokos legyen, és jól meg akarja szerelni a világot. Állítólag Buddha is azt mondta: „Megmutatom a szenvedést, és megmutatom a szenvedés végét is.”
Katie egyik sokszor idézett mondata szerint A Munka érzéstelenítés nélkül végzett radikális műtét, ami azoknak szól, akik már igazán belefáradtak a szenvedésbe. És a dél-afrikai közönségek válaszaiból ítélve, sokan már eljutottak erre a pontra.
Durbani tartózkodásuk alatt, Katie és barátai az én otthonomban ebédeltek. Zulu háztartási alkalmazottunkat, aki három éve veszítette el a fiát egy furcsa balesetben, Katie jól megölelgette és megpuszilgatta, és néhány pillanat elteltével már valami belülről fakadó ragyogás ült házi segítőnk arcán. Nem a Munka angol nyelvű formájára reagált így, hanem egy olyan emberre, akinek a felébredettsége a halál történetén túlra juttatta.
Ha egy szupermarketben látod Katie-t, akkor simán elmész mellette, mint bármelyik másik átlagos nő mellett – mi a reggelizőasztalnál és a namíbiai sivatag rövid szafarija közben is ilyennek tapasztaltuk meg. Ez az átlagosság azonban csak addig tart, amíg bele nem nézel elképesztően kék szemeibe, melyek végtelen elfogadást, nyugalmat és bölcsességet sugároznak, és ahol megláthatod saját tiszta szívednek esszenciáját.”
Ha Te is szeretnéd megtapasztalni a Munka által saját magad csodáját, akkor szeretettel várlak az eredeti időpontnál egy héttel később: 2011. január 22-23-án, egy 2-napos, kiscsoportos, rengeteg személyes foglalkozást tartalmazó ÖnMunka Alaptanfolyamon. Részleteket itt találsz:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése