2012. május 11., péntek

Azt Akarom, Hogy a Párom Monogám Legyen – Igaz Ez?



„Az életben csak három dolgot tudunk csinálni: ülünk, állunk, vagy vízszintesen fekszünk. Ennyi. Minden más történet. Az élet nem nehéz; a gondolkodásod teszi azzá. Ebből ered a boldogságod vagy a nyomorúságod. Kétféleképpen lehet ülni, állni vagy feküdni: vagy békében csinálod, vagy pedig feszültséggel telve. Ha nem tetszik, ahol éppen vagy, arra invitállak, hogy vizsgáld meg a hiedelmeidet.” (Byron Katie)

Ma egy Katie-féle Önvizsgálat fordítás-átiratát ajánlom figyelmetekbe. A téma sokaknak darázsfészek, ezért kérlek, ha olvasás közben bármikor felháborodnál, vagy el akarnál menekülni, ne tedd. Olvasd végig a Munkát, majd pedig a bejegyzés végén a témában ajánlott más bejegyzéseket is. Ősi, begyepesedett fájdalom-hiedelmeinkről van itt is szó.

Ezt a Munkát a most hétvégi Férfi/Nő/Párkapcsolat Tematikus Tréningünk bemelegítőjének is szánom. Holnap élőben folytatjuk, Fiúk-Lányok! :)


Arra Van Szükségem, Hogy Charlie Monogám Legyen

Katie: Édesem, olvasd fel, amit írtál.

Ellen: Haragszom Charlie-ra, mert egy másik nőbe szerelmes. Tizenöt éve folyton vannak viszonyai. Csak akkor lehetek vele, ha elfogadom, hogy bármikor újabb viszonyba kezdhet. Azt akarom, hogy Charlie felismerje, mit művel, és ne higgye többé azt, hogy komoly kapcsolatban lenni valakivel és közben viszonyt folytatni más nőkkel normális dolog.

Katie: Nos, Aranyosom, „Arra van szükséged, hogy Charlie monogám legyen” – igaz ez?

Ellen: Nem. Asszem, ez nagyon unalmas lenne.

Katie: Vagyis neki is megvan a tökéletes partnere, és neked is megvan a tökéletes partnered. Hogyan reagálsz, amikor elhiszed azt a gondolatot, hogy „Azt akarom, monogám legyen,” ő pedig tizenöt éve nem az?

Ellen: Nagyon frusztrált leszek. Mindenfélékkel próbálkozom. Próbálok nyitott lenni és kedves, rejtegetem a féltékenységemet, és azt mondogatom neki, hogy nincs semmi baj, én rendben vagyok ezzel az egésszel. Vagy kiborulok és sikítozom, vagy különböző módokon manipulálom őt.

Katie: Tehát akkor az a gondolat, hogy „Azt akarom, monogám legyen” békességet vagy feszültséget hoz az életedbe?

Ellen: Feszültséget.

Katie: Találsz feszültségmentes okot a gondolat megtartására? Amennyiben a békét keresed, keress csak egyetlen békés okot ennek a hiedelemnek a megtartására.

Ellen: Nincs ilyen.

Katie: Egyetlen egy sem? Akkor kérlek, csukd be a szemed, és lásd magad az elmúlt 15 évben, lásd a ti közös életeteket: Charlie jön és megy. Kérlek, nézd meg a vele élt életedet a gondolat nélkül, hogy „Azt akarom, monogám legyen.” Ki lennél a gondolat nélkül?

Ellen: Élvezném, amikor engem szeretve jön hozzám.

Katie: Nézd tovább. Mi mást látsz még a gondolat nélkül, hogy „Azt akarom, monogám legyen”? Nézegesd az életedet, nézegesd az ő életét.

Ellen: Nagyszerű életünk van. Asszem, attól félek, hogy ha megint viszonyba kezd, nem fog többé visszajönni hozzám.

Katie: Én ezt a gondolatot leírnám, és később megMunkáznám. „Nem fog visszajönni hozzám.” Alaposan megkérdőjelezném. Tehát, akkor „Azt akarom, hogy monogám legyen” – fordítsd meg.

Ellen: Nem akarom, hogy monogám legyen.

Katie: Most pedig keress egy példát arra, miért is jobb az életed úgy, hogy ő nem monogám.

Ellen: Sok példám van! Nézzük csak. Rajta tart az önmegfigyelésen, a gondolataim figyelésén. És nem unalmas így az élet. És amikor visszajön, mindig sokkal szeretetteljesebb velem.

Katie: És miért jobb Charlie élete attól, hogy nem monogám? Olyasmikre gondolok, amiért hálás vagy. Olyasmikre, amiket szeretsz az ő életében.

Ellen: Nem tudom. Ez az ő dolga. Nem látok bele az ő fejébe! Hogy érted?

Katie: Olyasmikre, amik neki és neked is előnyösek.

Ellen: Óóó, hát nem un meg engem!

Katie: Igen, és ha ezt tudod, akkor nem veszekszel vele, amikor elmegy.

Ellen: Hmm. Ez így tényleg jobb neki.

Katie: Igen, mivel az ő élete nem monogám, ő így él. Azt teszi, amit már tizenöt éve tesz, te pedig újra meg újra visszafogadod az életedbe, amiből azt szűröm le, hogy igazából te rendben vagy azzal, hogy ő nem monogám. Csak átvered magad, hazudsz mindkettőtöknek, amikor azt mondod, hogy ez így nincs rendben, és ennek a fájdalmát érzékelitek mindketten. Kérlek, olvasd fel a következő mondatot, amit írtál.

Ellen: Azt akarom, hogy jöjjön rá, miért van szüksége egynél több nőre érzelmileg és szexuálisan is.

Katie: Aha. Fordítsd meg!

Ellen: Azt akarom, hogy én jöjjek rá, miért van szüksége Charlie-nak egynél több nőre.

Katie: Kérdezd meg tőle! [Szünet – Keresi Charlie-t a szemével a közönség soraiban] [Charlie-hoz] Miért van szükséged egynél több nőre az Ellennel való tizenötéves kapcsolatodban? Miért jobb neked, ha nem vagy monogám? [Ellenhez] Ezekre a kérdésekre szeretnél választ?

Charlie: Így élvezetesebb az élet.

Katie [Ellen-hez]: Kérlek, nézz bele Charlie szemébe, Édesem. Te akartad tudni. És megkaptad a választ.

Charlie: És van itt még más is. Azt találtam, hogy amikor egy nőre korlátozom magam, az olyan, mintha egy ketrecben élnék… Olyasmi, hogy nem is szeretem magam, amikor csak egy nővel vagyok, az nem én vagyok. Azt érzem, hogy amikor megtagadom magamtól a másokra való nyitottságot, és ebbe a szexualitás is beletartozik… akkor valami számomra teljesen természetes dolgot tagadok meg. Kipróbáltam a monogámiát, de nem működött számomra. És észrevettem, hogy büntettem azt a nőt, akivel épp kapcsolatban voltam, mert őt okoltam azért, hogy nem élhetek olyan életet, amilyet szeretnék, őt okoltam a saját döntéseimért. És azzal is tisztában vagyok, hogy itt olyan identitásaim rejtőznek, melyeket érdemes lesz szemügyre vennem.

Katie [Ellen-hez]: Édesem, ez a válasz a kérdésedre. Akár meg is köszönheted neki. Charlie-nak semmi veszítenivalója nincs. Te elfogadod, hogy viszonyai vannak, és mindig ott vagy számára. Te vagy az ő tökéletes partnere. Ez nem helyes vagy helytelen; csupán csak működik, immár tizenöt éve.

Ellen: Igen, és néhány hónappal ezelőtt valami megváltozott.

Katie: Értem, Kincsem, és most még maradjunk ennél a Munkánál.

Ellen: Jó.

Katie: „Azt akarom, hogy monogám legyen” – fordítsd meg. Önmagadra.

Ellen: Azt akarom, hogy én legyek monogám.

Katie: Érezd át mélyen ezt a megfordítást. Hisz te nem vagy magaddal monogám, amikor azt hiszed, hogy monogám férfira van szükséged, pedig tizenöt éve nem ilyennel élsz. Érthető ez?

Ellen: Igen.

Katie: Olvasd tovább, amit írtál.

Ellen: Azt akarom, hogy hagyja abba más nők hajkurászását.

Katie: Fordítsd meg!

Ellen: Azt akarom, hogy én hagyjam abba Charlie hajkurászását?

Katie: Ő a nőket hajkurássza, te pedig őt. Pont az csinálod, amit ő. És nem hallottam, hogy olyasmit mondott volna, hogy hajkurássza a nőket. Ez egy újabb hiedelmed. Később megkérdezheted tőle, igaz-e az, hogy hajkurássza a nőket. Most annyit tudunk, hogy nem hajkurássza őket, hanem a nők nem futnak el tőle. Mi a következő állításod?

Ellen: Azt akarom, hogy Charlie legyen egyértelmű, és ne küldjön felém félreérthető üzeneteket.

Katie: Fordítsd meg.

Ellen: Azt akarom, hogy én legyek egyértelmű, és ne küldjek felé félreérthető üzeneteket.

Katie: És magadnak se küldj többé félreérthető üzeneteket, Édeském. Hisz azt mondod, hogy a nem monogám élete nem elfogadható számodra, mikor a valóságban így élsz tizenöt éve.

Ellen: Azért írtam le ezt az egészet, mert egy ponton nagyon össze vagyok zavarodva, és nem tudtam, hogyan fogalmazzam meg. Két hónappal ezelőtt valami megváltozott, amikor is kijelentettem, hogy csinálhat, amit akar, de én már soha többé nem leszek ott számára. És azóta nem is szexel azzal a másik nővel, akibe szerelmes, és… Folyton azt hajtogatja, hogy engem is szeret, meg a másik nőt is. És ettől egy kicsit összezavarodtam.

Katie: Értem. És szerinted mit tehet Charlie ez ügyben? Őt is szereti, és téged is szeret. Édesem, úgy látom, az a gondolat bánt téged a legjobban, hogy nem fog visszajönni. Nézzük, mi történik, ha ő továbbra is szexel a másik nővel, te pedig közben azt hiszed, hogy „Nem jön vissza.” Teljesen biztos lehetsz benne, hogy nem jön vissza?

Ellen: Nem.

Katie: És mi történik, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Hogyan reagálsz, mi zajlik benned?

Ellen: Nagyon féltékeny vagyok. És nagyon-nagyon dühös.

Katie: Szeretném, ha beazonosítanád, pontosan mit, hol érzel. Elhiszed a gondolatot, máris látod a képeket, a filmet a fejedben, amik kiváltják és fenntartják az érzelmeidet és az érzéseidet. Mi történik a testedben, amikor elhiszed azt a gondolatot, hogy „Nem fog visszajönni”? Hol érzed a testedben? Mi zajlik benned érzelmi szinten? Mennyire intenzívek ezek az érzések?

Ellen: Összeszorul a torkom, és sokszor itt elöl, az egész elülső felem fáj.

Katie: Csukd be a szemedet, és még folytasd a leírását.

Ellen: Hmm… Tehetetlenséget érzek, semmit nem tudok tenni, hogy a dolog megváltozzon… És azok a képek jönnek föl, hogy az apukám jobban szerette a húgomat, mint engem.

Katie [a közönséghez]: Valaki írja le ezt a hiedelmet Ellen számára, hogy majd később meg tudja kérdőjelezni. „Az apukám jobban szerette a húgomat, mint engem.” [Ellenhez]: Most pedig, Kedves, még tartsd csukva a szemed. Képzeld el az életedet, amikor Charlie épp elmegy, a gondolat nélkül, hogy „Nem fog visszajönni.”

Ellen: Nagyon nyugodt lennék. Ha tudnám, hogy mindig, örökké vissza fog jönni hozzám…

Katie: És ha semmit nem tudsz tudni, sem így, sem úgy, hogyan éled az életed a gondolat nélkül, hogy „Nem fog visszajönni”? Nézd meg az életed, nézd meg, hogyan élsz a gondolat nélkül.

Ellen: Hmm. Nehéz elképzelni…

Katie: Igen. Akkor, kérlek, üldögélj ebben egy kicsit, én pedig elvégzem a saját Munkámat. Elképzelem magamat, miközben Stephen elment. Ki lennék a gondolat nélkül, hogy „Nem fog visszajönni”? Látom magamat, ahogy kimegyek a piacra, elmosogatom az edényeket, élem az életemet…

Ellen: Most már értem.

Katie: A gondolattal vagy nélküle, mindenképp van egy életed. És amikor elmegy, az életedet éled, akár tudod, hogy vissza fog-e jönni, akár nem. Ettől függetlenül te egyszerűen csak elmosogatsz, elmész bevásárolni, csak nincs ott a gondolat. És akkor hol tud probléma lenni? Kétféle módon mosogathatunk vagy vásárolhatunk. Az egyik frusztráltan, a másik békésen, és ez csakis attól függ, elhisszük-e a fejünkben levő gondolatokat.

Ellen: Köszönöm.

Katie: Nagyon szívesen. Még fordítsd meg, azt, hogy „Nem fog visszajönni.”

Ellen: Vissza fog jönni? Talán…

Katie: Csupán tizenöt éve folyton. [A közönség nevet.] „Nem fog visszajönni” – találsz másik megfordítást?

Ellen: Igen. Én nem jövök vissza önmagamhoz, amikor ő elmegy.

Katie: Igen, gondolatban te is vele mész a viszonyába, és senki nem marad itt, hogy a te életedet élje! Gondolatban hármatok van ott, és senki nincs itt neked, aki kimegy a piacra. És két alma helyett csak egyet veszel…

Ellen [nevetve]: Nagyon éhesen szokott hazajönni.

Katie: Köszönöm, Édesem.

Ellen: Köszönöm, Katie.

„Tegyük fel, hogy a férjem szerelmi viszonyt folytat egy másik nővel, és ez nekem nem tetszik, akkor azt mondanám neki, „Kedvesem, megértem, hogy viszonyod van, és azt figyeltem meg, hogy amikor a másik nővel vagy, akkor valami bennem elkezd tőled eltávolodni. Nem tudom, mi ez, csak annyit tudok, hogy így van; ez a te tőlem való elmozdulásodat tükrözi, és szeretném, ha tudnál erről.” És aztán, ha még mindig folytatja a viszonyt, és szívesebben tölti az idejét egy másik nővel, megfigyelném magamban, ahogy eltávolodok tőle, és ha elhagynám, azt akkor sem haraggal tenném. Semmit nem tehetek azért, hogy vele maradjak, és semmit nem tehetek azért, hogy elváljak tőle. Nem én vagyok ennek a műsornak a rendezője. Vele maradhatok, vagy el is válhatok tőle a teljes szeretet állapotában, és átfuthatna a fejemen, Hát ez lenyűgöző; megígértük egymásnak, hogy mindig együtt maradunk, és most elválok tőle, és valószínűleg csak nevetnék, és örülnék, hogy megvan neki, amit akart, majd tovább lépnék, mert nincs bennem háború. Egy másik nő ugyanakkor úgy válik el a férjétől, hogy „Nem kellett volna viszonyt kezdenie”, „Megbántott”, „Nem is érdemel meg engem”, „Megszegte az ígéreteit”, „Szívtelen”. Az elmozdulás mindkét esetben ugyanolyan; az egyetlen különbség a történet. Az utazást mindkét esetben meg fogod tenni. A kérdés csupán annyi, hogyan távozol: rugdosódva és sikítozva, vagy pedig méltósággal, békében, nagylelkűen? Ezt most nem tudod diktálni, nem tudod megjátszani, nem tudsz spirituálissá vagy szeretettel telibbé válni. Légy csak őszinte, és kérdőjelezd meg a gondolataidat. Aztán, végül, amikor az ismerőseid azt mondják, „Ajj, de szörnyű ez a válás dolog”, azt válaszolhatod, „Megértem, hogy így látjátok, de nekem nem ez a tapasztalásom róla.” (Byron Katie)


NAGYON JÓK ezek a régebbi bejegyzések a témában. Ha nem olvastad őket, mindenképp tedd meg, ha igen, akkor is csudás lehet feleleveníteni őket:

A Páromnak Nem Kéne Hűtlennek Lennie

Nekem Nem Kéne Hűtlennek Lennem
http://onmunka.blogspot.com/2011/03/hutlenseg-2-nekem-nem-kene-hutlennek.html


2012. május 8., kedd

Az Életcélról, mint Stresszes Hiedelemről



Megfordult már valaha a fejedben az a gondolat, hogy „Tudnom kell, mi az életem célja”? Vagy „Kell, hogy célja legyen az életnek”; „Csak akkor érezhetem késznek magam, ha megtaláltam az életfeladatomat”, és hasonlók?

Az is megesett már, hogy úgy vélted, meg is találtad az életcélodat, életfeladatodat, amitől egy ideig elégedett voltál, aztán viszont újra beindult a verkli? Szoktál azon gondolkodni, miért is vagy itt a Földön, próbálsz-e újabb és újabb elméleteket elhinni arról, mi is az élet célja és értelme? Van olyan, hogy már néha eleged van ebből? Akkor figyelmedbe ajánlom ennek a témának a megvizsgálását.

Röviden nézzük meg ezt az univerzális alaphiedelmet. Ehhez egy ÖnMunkás saját önvizsgálatát használom most fel, Te pedig végezd a saját Munkádat. A saját válaszaidat találd meg a kérdésekre, azok szabadítanak fel Téged.

Alaphiedelem: „Az életemnek célja kell, hogy legyen.”

Igaz ez?  Igen.

Teljesen biztos lehetek benne, hogy ez igaz?  Nem.

Mi zajlik bennem, amikor elhiszem a gondolatot, hogy „Az életemnek célja kell, hogy legyen”? - Félelmet érzek és összezavarodom, mert nem tudom, mi az életem célja, és elhiszem, hogy tudnom kéne. Folyton azon vagyok, hogy valahogy rájöjjek, sok energiát fektetek ebbe, ez pedig nagy feszültséggel, szorongással jár.

Olyan, mintha cserbenhagynám a Jóistent és az egész világot, és mintha vesztegetném a saját időmet, meg mások idejét is. És azt gondolom, az egész életemet vesztegetem el. Hogy valami nagyot kell tennem, mert, amit most csinálok, az semmit sem ér. Fontosnak kell lennem, valami fontosat kell tennem. Azt érzem, hogy valami nagyobb léptékű végkimenetel is tőlem függ. Ez pedig jókora feszültséget okoz bennem.

Tervezek, tervezgetek, terveket szövök, melyekről azt hiszem, hogy ezt az ismeretlen célt fogják majd szolgálni. És aztán az élet nem igazán igazolja vissza a terveimet.

Nagy sürgetést érzek, jókora belső nyomást, hogy halálom előtt még valamilyen érdemleges célt megvalósítsak. És mivel nem tudhatom, mikor fogok meghalni, ezért ezt a bizonyos érdemleges célt (amiről fogalmam sincs, mi is) minél gyorsabban szeretném megvalósítani. Folyamatosan hülyének és bénának érzékelem magam. Ettől pedig depressziós leszek.

Hogyan viszonyulok másokhoz és magamhoz, amikor elhiszem ezt a gondolatot?  - Amikor elhiszem, hogy az életemnek célja kell, hogy legyen, irigyelni kezdek másokat. Irigylem őket, mert azt feltételezem róluk, hogy ők már biztos megtalálták a céljukat, és teljesen tisztában vannak azzal, merre halad az életük. Elkezdem utánozni ezeket az embereket, és próbálok jó benyomást tenni rájuk. Még azt is eljátszom, mintha az ő céljuk az én célom is lenne. Idióta módon viselkedem velük, lealacsonyítom magam, őket pedig felmagasztalom, ami fájdalmasam elválaszt tőlük. És saját magamtól is.

Amikor elhiszem ezt a gondolatot, nagyon kegyetlenül bánok saját magammal. Leértékelem az életem összes olyan részét, melyek szerintem nem szolgálják a még meg sem talált életcélomat. Alig van olyan, hogy élvezném az életemet olyannak, amilyen az éppen. Elhiszem, hogy lehet jól és rosszul megélni a „céllal rendelkező ember” identitást. Rengeteg szabályt állítok fel magamnak, melyek szerintem beleilleszkednek a „céllal rendelkező ember” identitásba. Azt gondolom, hogy minden egyes gondolatomnak, érzésemnek és cselekedetemnek a célomat kell szolgálnia, még annak is, hogy mit eszem, hogyan öltözködöm, kikkel beszélgetek, mit olvasok, stb. Ezzel pedig erősen lekorlátozom az életteremet, a lehetséges megtapasztalásaim és élményeim körét, aztán pedig csodálkozom, miért van még bennem mindig akarás, valami másra vágyás. Ez az egész nagyon-nagyon stresszes.

Ki lennék a gondolat nélkül, hogy az életemnek célja, kell, hogy legyen? – Húú, rengeteg örömömet lelném az életemben. Amikor a gondolat nélkül látom magam, önelfogadóvá, önszeretővé válok, mintha pont ez lenne az életcélom. Békésen és örömmel végzem az éppen előttem levő dolgomat, nem hierarchizálok. Csak teszem, amit teszek, nincs „különösebb” célom, nem kell döntéseket hoznom, nem kell azon görcsölnöm, hogy jó benyomást tegyek másokra, vagy megfeleljek bármilyen elképzelt elvárásoknak. Tele vagyok energiával, nincs bennem félelem, szeretetteljes, és minden pillanatban értelmes céllal teli vagyok. Egyszerűen „csak” saját magam vagyok, és úgy vagyok jó, és az életem is úgy jó, ahogy éppen van.


Megfordítások:

+ „Nem kell, hogy célja legyen az életemnek.”  Vagy „Már most is az életem célját élem.”
Ez azt mondja nekem, hogy nem kell azon görcsölnöm, hogy „különleges” célt találjak az életemnek, mert az életem már így maga „a” cél megvalósulása. Ha jobban belegondolok, mindig akkor érzem, hogy teljesen egész és „hazatalált” vagyok, amikor:
  1. Békében vagyok azzal, ami van.
  2. Szeretem magamat úgy, ahogy vagyok.
  3. Nyugalommal csinálom azt, amit épp csinálok, bármi legyen is az.
  4. Nem keresgélek semmit.

Ilyenkor fel sem merül bennem, hogy bármi „más” célomnak kéne lennie, teljesen beteljesedettnek élem magam. Az életcél-kereséses gondolat mindig akkor indul be, amikor „kiesem” a valóság útjának járásából. Amikor követem az egyszerű utasításokat, vagyis mindig azt teszem, ami épp előttem van, semmi stressz nincs bennem, és minden pillanatot újnak, kiteljesedettnek, céllal-telinek élek meg. Ez a megfordítás sokkal igazabbnak tűnik, mint az eredeti. Az eredeti állítás hiányra és félelemre épül, ez viszont bőségre, intelligenciára, (ön)szeretetre.

„A Munka csodálatos, mert a valódi dolgot kapod meg általa, a minden válaszon túl lévőt. Nem kapsz semmilyen olyan koncepciót tőle, hogy kinek kéne lenned. Nincsenek követendő minták, ideálok; a cél nem a bölcsesség vagy a spiritualitás. Te csak észreveszed, ami van. Szeretem azt mondani, hogy „Ne tégy úgy, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen vagy.” Ez alatt azt értem, hogy „Ne legyél spirituális; legyél inkább őszinte.” Fájdalmas úgy tenni, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen éppen vagy, a tanár helyében lenni, amikor még kedvesebb számodra a tanuló pozíciója. Az önvizsgálat az igazságról szól, ami nem feltétlenül úgy néz ki, ahogy szerinted ki kellene néznie. Az igazság nem tiszteli a spiritualitást. Csak saját magát tiszteli, épp olyan formában, ahogy az adott pillanatban megjelenik. És ez az egész nem komoly; mindössze Isten kacag a kozmikus viccen.” (Byron Katie)

2012. május 4., péntek

Byron Katie Ébresztő Idézetek 5.



Újra szépen összegyűltek a Facebook-on rendszeresen posztolt napi útravaló Katie idézetek, ismét itt az ideje, hogy nagy dózisban a rendelkezésetekre bocsássam őket. Katie szavai szokás szerint dőlt betűvel, idézőjelben olvashatók, és némelyik után az én tippjeim, kommentjeim. Kellemes elmélyülést, ízlelgetést, ismerkedést ÖnMagaddal.

„Amikor mindenkinek a történeted meséled, akkor próbálod saját magadat is meggyőzni az igazságáról.”
Érdemes figyelned, kinek, miről panaszkodsz. A panaszkodásodból semmi nem igaz, ezért is kell annyiszor elmesélned. Írd le, kérdőjelezd meg, és ámulj, ahogy a panaszkodás kikopik az életedből.

„Fontos tisztában lenni azzal, hogy az önvizsgálat nem a gondolat elejtéséről, hanem az észrevételéről és megkérdőjelezéséről szól. Nem megszabadulsz a gondolattól, hanem a tudatosság és a feltétel nélküli önszeretet segítségével ráébredsz a saját igazságodra. És amint meglátod az igazságot, a gondolat hagy el téged, nem pedig fordítva.”

„A Munka nem működik, ha te, vagy a kliensed nem a kérdésekre válaszoltok. Nincsenek jó vagy rossz válaszok; a Munka arról szól, hogy megengedjük annak, ami a felszínre akar emelkedni, hogy a felszínre emelkedjen. Arról szól, hogy megbízunk egy másik emberi lényben, hogy megtalálja a saját útját.”

„A stressz minden formája energiapazarlás (hatékonytalan).
Stressz bármilyen formában csak akkor tud keletkezni bennem, ha gondolati szinten ellnállok annak, ami éppen van. A stresszt sosem tudja semmilyen külső körülmény okozni – ez ugyebár az ősi mitológia. Amikor elhiszem, hogy bárminek máshogy kéne lennie, mint ahogy éppen van, máris feszült-stresszelt leszek, ez pedig semmiképp nem a hatékony, kreatív cselekvés irányába hat. (A mondatban a hatékonytalan szó a hatékony ellentéte, ami angolul működőképes, de magyarul nincs nagyon megfelelője. Bár most néztünk utána, és állítólag Bokros Lajos rendszeresen használta. :))
No, hát akkor, csodás stresszcsökkentő napot az öröm jegyében!

„Amikor valaki tesz veled valamit… máris vége. Amikor te újraéled fejben, akkor te okozol magadnak fájdalmat és szenvedést.”
Ő hányszor tette meg, és Te hányszor teszed meg azóta is magaddal? Látod a képeket a fejedben, és máris újraéled érzelmileg is. Kérdőjelezd meg, mi is történt ott, milyen méltatlanság ért, a képek így tudnak elhagyni, illetve az erejüket elveszíteni.

„Amikor nem szeretsz, az neked fáj és téged fáraszt. Ha ott akarsz hagyni valakit, ne mérgesen tedd. Akkor hagyd el, amikor már teljes szíveddel szereted és kapcsolódsz hozzá. Erről a helyről a legjobb döntéseket fogod meghozni.”
És erre a „helyre” úgy tudsz eljutni, ha mindent megkérdőjelezel vele kapcsolatban, ami miatt haragszol rá. Ez egy csodás Munka-folyamat. Ugyanakkor ne haragudj magadra akkor sem, ha Te nem így távoztál. Majd legközelebb. Vagy azután.

„Annyira bánsz kedvesen másokkal, amennyire saját magaddal.”
Ma figyeld, mikor-hogyan bántod saját magadat. Kíváncsi lennék, milyen önbántási módokat vesztek észre.

„A félelem és az erőszak tanítója nem tud békét hozni a Földre. Évezredek óta tanítjuk a félelmet és az erőszakot. Az az ember, aki belső félelmeit és önmaga elleni erőszakát felismeri, megkérdőjelezi, és így belső békévé alakítja, majd ezt meg is éli, az a tanító, akire mindannyian várunk. Ő az igazi béke tanítója. Ez a Tanító légy Te magad!”
Nagyon fontos, hogy a belső, önmagad ellen irányuló erőszakkal és háborúval van dolgod. Mert a külvilágban megjelenő erőszak és háború ennek a kivetülése. Amíg belül harc dúl, kívül sem lehet béke, és Te vagy az Egyetlen, aki képes önmagát belülről „erőszaktalanítani”. Senki nem tudja megtenni helyetted. A harcnak benned kell véget érnie: végezd a Munkát.

„Éljem meg én azt, amit a családtagjaimtól követelek. Kezdődjék velem! Nyíljanak ki a füleim, hogy meghallhassam saját szavaimat, és legyen bátorságom, hogy meg is éljem, amiről nekik prédikálok. Az én felszabadulásom az én dolgom. Az élet az én játszóterem.”

„Mindannyian tiszta, feltétel nélküli szeretet vagyunk, ami/aki rácuppant a megkérdőjelezetlen gondolatokra. Az egyetlen dolog, ami elválaszt minket a feltétel nélküli szeretettől, az a gondolathoz való ragaszkodás. A Munka önvizsgálata ezt a ragaszkodást enyhíti és szünteti meg.”
A fájdalom és a szenvedés a gondolat elhívéséből ered, nem magából a gondolatból. A gondolat önmagában semleges, csak van, semmi baj nincsen vele. Mindannyiunk elméje természetes és tudattalan folyamatként cuppant rá a gondolatokra, ebből lett a hiedelemrendszerünk, amit egészen addig védelmeznünk kell, amíg meg nem kérdőjelezzük, amit hiszünk. A rendszeres megkérdőjelezés következtében pedig egyre inkább éljük valódi természetünket, a tiszta, feltétel nélküli szeretetet. És ennek a szeretetnek semmi köze a sziruphoz.

„A zárt elmék tudatlan világokat teremtenek.”
Amíg az elme nem nyílik ki annak megkérdőjelezésére, amihez évezredek óta ragaszkodunk – úgy közösen -, addig a világunk tudatlan, agresszív, szeretettelen marad. Ha kinyílik az elméd a Kérdésekre, kinyílik a szíved is, és ennek következtében örömteli és szeretetteljes világot teremtesz magad köré.

„Nagyon izgalmas nem függeni attól az embertől, akit szeretsz.”
Vedd sorra, mi mindenben függsz a szeretteidtől. Légy nagyon őszinte magadhoz. Mi mindent kapsz szerinted tőlük, amit nélkülük nem lennél képes megszerezni? Ezt szoktam úgy megfogalmazni, hogy „Nézd meg, miért „tartod” a körülötted élő embereket.” Csúnyán hangzik, és valóban nagy őszinteség kell hozzá, hogy felismerhesd magadban mindezt. Amíg ezt nem teszed meg, és amíg nem kérdőjelezed meg ezeket a függőségeket, addig nem vagy szabad. És a szeretteid sem azok. Miattad kell élniük, téged kell boldoggá tenniük. És valójában ez nem is szeretet…

„Az igazság a legsötétebb helyre is képes behatolni. Világítsd be a sötétségedet a Munka lámpásával.”
A Négy kérdés és Megfordítások szép fokozatosan bevilágítja és átalakítja elméd legsötétebb zugait is, a legmélyebbre elrejtett történeteket. Az elme megvilágosodik arra, hogy semmi sem igaz abból, amit valaha elhitt. Ettől megnyugszik, nem harcol tovább, így az életedbe béke és szeretet költözik. Világosodjon ma is a sötétségünk, szép napot!

„Ha nem tetszik a világod, nézz bele a fejedbe.”

„Ha valaki „nem”-et mond a kérésedre, az azért van, mert még nincs szükséged arra a dologra.”
És még arra van szükséged, hogy megnézhesd, hogyan reagálsz egy nem-re. Vizsgáld meg az összes stresszes gondolatodat azal kapcsolatban, hogy mit is jelent az a „nem”.

„Amíg nem szereteted a családtagjaidat feltétel nélkül, addig az önszeretet nem lehetséges, vagyis a Munkád még nincs elvégezve.”
Azok a drága Gurujaink. Apák, anyák, testvérek, gyermekek, nagyszülők, férjek és feleségek, stb. A kulcs az önszeretetünkhöz náluk van. Ítéld meg-tedd fel a négy kérdést-fordítsd meg-keress konkrét példákat. Üdv a Munkában.

„Ha szeretnéd elidegeníteni a barátaidat és családtagjaidat, gyakran szegezd nekik, hogy „Igaz ez?” és „Fordítsd meg!”, persze úgy, hogy nem kérték a tanácsodat. Elképzelhető, hogy jó ideig kell így járkálnod, mire te saját magad meghallod, amit kérdezel és tanácsolsz.”
Amit kimondasz, magadnak mondod. Ha szeretnél magaddal tisztába kerülni, figyeld meg az összes jótanácsot, ami csak kijön a szádon. Majd tedd meg te azt, amit szerinted másnak kéne megtennie. Jó kis móka ez.


Ha szeretnéd profin, gyorsan, szeretetteljes légkörben, minicsoportban megtanulni a Munkát, hogy utána hatékonyan Munkálkodhass saját magadon vagy más ÖnMunkásokkal párban/csoportban, és tagja lehess egy támogató, zárt fórumnak, várlak szeretettel a júniusi Alaptanfolyamokon. Mindkét tanfolyamra pár hely maradt.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos (max. 7 fő) ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. Jelentkezési határidő: május 11.

Hétvégi tanfolyam: 2012. június 2-3.
Hétköznapi tanfolyam: június 11-12.

Részleteket itt találsz:



2012. május 2., szerda

Hektor Halála, Avagy Pillanatkép Katie és Stephen Életéből



Egy aranyos bejegyzés Katie blogjáról:

Rengeteg levelet kapok, melyben a Stephenhez fűződő kapcsolatomról és a házasságunkról kérdeztek. Hadd osszak meg veletek egy tipikus pillanatot az életünkből. Az idő nagy részében csendben vagyunk, és imádom azt a könnyedséget, ahogy az öröm eggyé olvad a csenddel.

Stephen: „Kész a saláta. Kóstold meg, elég-e rajta az öntet.”

Néhány perccel később...

Katie: „Hogyan telt a reggeled?”

Stephen: „Kitűnően. Hektort megölték.”

Sokan tudjátok Stephenről, hogy költő és klasszikus művek fordítója (melyek mindegyike szerepelhetne az általam ajánlott olvasmányok listáján, ha lenne ilyen listám). Nemrég fejezte be Homérosz Iliászának fordítását, ami októberben kerül a boltokba.

Katie: „Képzeld, mi lett volna, ha a háborúskodás helyett Munkázással töltötték volna azokat a hosszú éveket!”

Stephen: „Hát, nekik biztos jobb lett volna, nekünk viszont akkor nem lenne Iliászunk. Személy szerint én nem támogatom az erőszakot, kivéve, amikor nagyszerű irodalmi művekben szerepel.” (szünet) „És hogyan telt a te reggeled?

Katie: „Ez a legfinomabb saláta, amit eddigi életemben ettem!”

Hát, ennyi. Milyen az élet Stephennel? Annyira, de annyira izgalmas!!!



2012. április 27., péntek

Hogyan Csupaszít Boldoggá Byron Katie Munka-Módszere 2.



„A Munka mindig kevesebb történetet hagy meg benned. Ki lennél a történeted nélkül? Sosem tudhatod, amíg meg nem vizsgálod. Nem létezik olyan történet, mely Te lennél, vagy ami feléd vezetne. Minden történet tőled elfelé vezet. Fordítsd meg őket; csináld vissza az összeset. Te az vagy, aki akkor marad, amikor a történet megértésre lel.” (Byron Katie)

 

Két héttel ezelőtt olvashattátok ennek a gyűjteménynek az első részét, mostanra összerakosgattam a maradékot. Ez a két bejegyzés így egy nagyon alapos összefoglalást nyújt arról, mi minden változásra számíthatsz, ha beépíted az életedbe a rendszeres önvizsgálatot. A cikk első részét itt találod, azoknak is ajánlom fekfrissítésre, akik már olvasták:

http://www.onmunka.blogspot.com/2012/04/hogyan-csupaszit-boldogga-byron-katie.html

 

És akkor a folytatás:

 

7. Nem Akaródzik Többé Kritizálnom Másokat

 

A Munka pont a „másik ember”, a „külvilág” megítélésén és jó alapos megkritizálásán alapszik, hiszen mindaz, amit „kint” érzékelünk, a saját elménk kivetítése. A kritizálás és ítélkezés a jól-tudom lételeme, minden pillanatban összehasonlít, és ha „rosszabbat” talál, mint, aminek ő gondolja magát, akkor győztessé avathatja magát. És kicsit jól is érezheti magát, fellélegezhet abból az elkeseredettségből, amikor másokat érzékel jobbnak. Életünk nagyon korai szakaszában tanuljuk meg azt, hogy valami nincs rendben velünk, ezért aztán folyamatosan kint kell erre bizonyítékot találnunk, és ugyanúgy az ellenkezőjére is, hisz bizonyos egyensúlynak kell fenntartódnia. Ez az egyensúly a felsőbbrendűség és az alsóbbrendűség folyamatos váltogatásából áll. És amíg nincsenek megkérdőjelezve az alsóbbrendűségemet okozó gondolataim, addig teljesen természetesen működteti az elmém a folyamatos kritizálást és ítélkezést. Ezért nem lehet csak úgy abbahagyni mások kritizálását. És hülyeség is lenne, mert önmagam legegyszerűbb felismerésétől fosztanám meg magam, mivel mindaz, amit odakint érzékelek, a saját magamról alkotott történeteim kivetülése. A Munkában a kritizálást és ítélkezést nyersanyagként használjuk, megkérdőjelezzük, majd a megértés fényében ezek a kritikák elenyésznek, így válunk idővel kritikamentessé. De amíg még kritizál az elmém, addig pont ez a dolga, nekem pedig semmi más dolgom nincs, mint ezeket a kritikákat észrevenni és megkérdőjelezni a Négy kérdéssel.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne kritizálnom másokat?

 

8. Nem Gyártódnak Többé Címkék a Fejemben

 

A címkegyártás nagyon hasonlít az előző pontban vázoltakhoz. Főként az olyan címkékről van szó, melyek a jó és rossz polaritását fejezik ki. A Munka rendszeres végzésének következtében meglátok magamban minden „jót” és „rosszat”: megismerkedem önző és önzetlen, türelmes és türelmetlen, lusta és szorgalmas, erős és gyenge, kitartó és feladós, stb. önmagammal, és mindez még meg is kérdőjelezem. Vagyis a dualitás, a kettősség „fölé emelkedik” az elmém, nem fogja tudni duálisnak értelmezni a Valóságot. Ennek értelmében a címkézés ugyancsak önmagától fogva marad abba.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy a címkékkel valami baj van?

 

9. Nincs Többé Igényem Arra, hogy Jó Benyomást Tegyek Másokra

10. Elengedődik a Megfelelési Kényszerem

 

Születésünktől fogva rengeteg olyan gondolatba csimpaszkodunk bele, melyek arról szólnak, hogy ha nem teszünk jó benyomást másokra, ha nem vagyunk kedves, aranyos, jó gyerekek, akkor nem fognak minket szeretni, elfogadni, megbecsülni. Iskolás korunkra ez már vérünkké válik, és az oktatási rendszerünkben tapasztalható versenyrendszer ennek hihetetlenül pontos tükrét tartja számunkra. Ami pl. az óvodákban és iskolákban zajlik, amilyen hozzáállású tanítók és tanárok foglalkoznak gyermekeinkkel, az nem az iskolarendszer és a tanárok hibája. Mivel ősidők óta hisszük azt, hogy akkor vagyunk jók és elfogadhatók, ha úgy csinálunk, ahogy mások várják tőlünk, ezért a külvilágnak is ezt kell visszatükröznie számunkra.

 

Amíg elhiszem ezeket a megkérdőjelezetlen gondolatokat, nincs esélyem elindulni másfelé, mint amerre a „külső” elvárások irányítanak, hisz azon nyomban beindul bennem a félelem, hogy elveszítem mások szeretetetét, elfogadását, nagyrabecsülését. És még ha lázadásból el is indulok a „saját utamon”, mondván, hogy borzasztó, ahogy a szüleim, társadalmam gondolkodik, él és elvár, addig ELLENÁLLÁSBÓL fogok működni. Én is szeretetlennek érzem majd magam, és nem fogom tudni szeretni azokat az embereket, rendszereket, intézményeket, stb., melyek a történetem szerint rám akarják erőszakolni az értékeiket, látásmódjukat. Amíg ellenállásban vagyok, addig ÉN AKAROM RÁJUK ERŐSZAKOLNI az én utamat, így tartom magamat elkülönülve tőlük, a Valóságtól (ahol még ezek a rendszerek működnek), és saját magamtól.

 

A kapcsolatom saját magam tökéletességével szakadt meg még nagyon korán, megint csak automatikus következményeként a „Nem vagyok elég jó” és a „Valami baj van velem” gondolatok bevésődésének. És amint „elvesztem” saját magam számára, fordultam automatikusan kifelé, hogy onnan szerezzem meg azt, ami a történeteim szerint nincs meg nekem: a szeretetet, elfogadást, nagyrabecsülést. Fontos, hogy a történeteim szerint hittem ezt el, és CSAK ELHITTEM, de nem így történt valójában: még mindig ugyanúgy megvagyok magamnak, mint voltam, csak ennek a tudatosságára, a megtapasztalására zárt le az elmém az elhitt gondolatok által.

 

Vagyis, ha feldolgozom az összes olyan hiedelmemet, melyek szerint valami baj van velem, nem vagyok szerethető, meg kell felelnem másoknak azért, hogy szeressenek, stb. (hatalmas kupac), akkor magamtól jutok vissza magamhoz. És innentől kezdve megszűnik a külső megerősítés iránti vágyam, mert már önmagam által fogom szeretve érezni magam. Nem fog többé megérinteni, ha valaki esetleg nem kedvel, nem szeret, ilyen vagy olyan véleménye van rólam, mert már nem nyomódnak be a gombjaim. Szép sorban felfedezem az összes maszkot és szerepet, melyeket azért öltöttem fel, hogy megkedveltessem magamat a külvilággal, majd ezek megvizsgálása után, a maszkok és szerepek önmaguktól fognak leesni rólam. Pont akkor, amikor már nincs szükségem rájuk. Mert addig engem szolgálnak, így érzem magam biztonságban. Haragudhatsz a maszkjaidra és szerepeidre, de ezzel nem jutsz közelebb magadhoz. Fedezd fel őket, fogadd el, hogy fontos megerősítő szerepet játszottak az életedben, és figyeld, mi történik velük, ha kívácsian elvégzed rájuk a Munkát.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy úgy kell élnem az életemet, ahogy szerintem mások várják tőlem? Ki lennék a történetem nélkül, hogy jó benyomást kell tennem az emberekre?

 

11. Megengedődik, hogy Ellenállás Nélkül Haladjak a Változással

 

Amíg tele van az elmém tudattalan hiedelem-programokkal, addig ezek minden pillanatban kivetülnek a külvilágba. Bármilyen helyzetbe kerülök, azonnal a szűrőimen keresztül fog számomra megmutatkozni a világ és a benne felbukkanó emberek. Így aztán folytonos „húzd meg-ereszd meg” játékot fog játszani az elmém: amikor épp semmi olyasmi nem történik, amivel konfliktálódom, akkor ellenállás nélkül teszem a dolgom. Amikor viszont a dolgok nem úgy történnek, ahogy azt szeretném, és előbukkannak az ide kapcsolódó hiedelmeim, akkor behúzódnak a fékek, beleütközöm a SAJÁT FALAIMBA. Természetesen azt fogom érzékelni, mintha azt a falat valaki más rakta volna oda elém, ezért majd jól haragszom is rá, és ez még jobban visszafog a haladásban, az áramlásban.

 

Tán már elég unalmas, ahogy azt ismételgetem, hogy minden helyzet és minden nehézségnek látszó esemény, hülyének tűnő ember az én önfelismerésemet szolgálja: a saját épülésemre és tisztulásomra tudom mindezt használni, ha tudatosítom, milyen gondolatokhoz ragaszkodom az adott helyzetben, majd megkérdőjelezem őket. Így hamarosan ellenállás nélkül fogok haladni az eseményekkel a változással, de nem azért mert úgy döntöttem, hogy „Változnom kell”, hanem mert felfedeztem és kitisztítottam mindent, ami a változás útjába áll, az élettel való áramlás útjába áll.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy változnom kell? Ki lennék a történetem nélkül, hogy folyton áramolnom kell és jelen kell lennem?

 

12. Elengedődnek a Félelmeim

 

Az eredeti cikk, mely ugyebár utasítások formájában közölte, mi mindent kell tennünk ahhoz, hogy boldogok lehessünk ebben a pontban a következők szerepeltek: „Engedd el a félelmeidet. A félelem csupán illúzió, nem is létezik – te hoztad létre. Az egész csupán az elmédben létezik. Állítsd helyre a belsőt, és a külső is a helyére fog kerülni.”

Nos, pont ez az az - elnézést a szóért – agyrém jótanács (az összes eddig vázolt ponttal egyetemben), amivel évtizedek óta bombáz minket minden ezo-spiri-pszicho okoskönyv és cikk. Nálam már nagyon tele volt a padlás ezekkel a típusú jótanácsokkal, és csak még frusztráltabb lettem tőlük, hiszen evidenssé vált, hogy én valamit nagyon nem tudok, amit mások biztos igen. Mások biztos képesek elengedni a félelmeiket csak úgy varázsütésre, a cikk vagy könyv szerzőjét beleértve, csak érdekes mód senki nem osztja meg velem azt a módszert, ahogy ez valóban megvalósíthatóvá is válik számomra.

 

A Munka pont ilyen módszer. Amíg a félelmem megkérdőjelezetlen, addig igen ideges leszek azaktól a szavaktól, hogy „csupán illúzió”, hisz az elmém folyamatosan vetíti a félelem által beindított elmemozit is, amitől aztán még jobban fogok félni. A Négy kérdés és megfordításokkal bármikor közbeavatkozhatom ebbe a folyamatba, saját magam tudom megkérdőjelezni a félelmemet okozó gondolataimat, így abbamarad a mozi. És láss csodát, a félelem is ellhagy. Nem én hajítom ki őt. Ez nem lehetséges, amíg elhiszem, amit hiszek.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem kéne már félnem?

 

13. Elengedődik a Múltam

 

Rengeteg minden miatt köthet a múltam, többek között:

 

- azért, mert haragszom valakire, és nem tudok megbocsátani neki

- azért, mert haragszom magamra, bűntudatom van, mert szerintem valami szörnyű hibát vétettem, ami miatt egész életemben bünhődnöm kell (no, meg persze még utána is…)

- azért, mert valami csodálatos történt, aminek már vége, és én ezt visszavágyom

 

Ezek már megint nem olyasmik, amiket csak úgy hipp-hopp elengedek. Erre építettem fel az életemet, az identitásomat, nem hagyja magát ez a csomagocska csak úgy ledobni. Hiszen tőle kapom a biztonságomat, mert így legalább tudom, hogy ki vagyok. Az, aki… Amíg ettől az identitástól kapok támaszt, bármily furcsának tűnjék is, addig nem tudom „elengedni” a múltam. Ha viszont összeírom, hogy szerintem ki-mit csinált, mit kellett volna másképp, stb., majd alaposan megMunkázom az összes gondolatomat, akkor a múltam szép fokozatosan, a számomra biztonságos tempóban elengedődik. Hiszen úgyis csak egy történet. Ami csupán a fejemben létezik… De erre saját magamnak kell rájönnöm, a Munka pedig segít benne.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy már nem kéne rágódnom a múlton?

 

14. Elengedődnek a Ragaszkodásaim

 

A ragaszkodásaink is egy aranyos mumus. „Engedd el a ragaszkodásaidat!” Olvastad már ezt valahol netalántán? És aztán olyan erősenn próbáltad és próbáltad elereszteni őket, hogy majd belezöldültél? És most már extrán haragudhattál magadra, hiszen nem csak, hogy felfedezted, hogy te aztán gyarló módon ragaszkodsz, hanem még ezeket a ragaszkodásaidat is képtelen vagy kirakni magadból? Amíg bármit megítélek, rossznak, eltávolítandónak ítélek meg, addig ellenállásban vagyok. Vagyis feszültség lesz bennem. Ráadásul az a dolog, amit ki akarok rakni, még erősebben kíván jelen lenni, befurakodni az életembe.

 

Fontos tudni, hogy nem egy bizonyos dolgohoz vagy személyhez ragaszkodunk, hanem azokhoz a kivetítésekhez, történetekhez, amik ehhez a dologhoz/személyhez kapcsolódnak az elménkben. Pl. azért ragaszkodom az autómhoz, mert kényelmet, gyorsaságot, választási lehetőséget, mobilitást, több szabadidőt, önállóságot, függetlenséget biztosít. Ha ez még egy szép, drága, menő autó is, akkor státuszt ad, vagyok tőle valaki, önbecsülést kapok tőle, menőnek érzehetem magam, lenyűgözhetek másokat, mennyit dolgoztam érte, milyen esztétikai élmény, stb.stb. Én ezekhez a dolgokhoz ragaszkodom, nem pedig az autómhoz. Illetve, azt gondolom, hogy ha nem lenne autóm, akkor a fent említett dolgokból hiányt szenvednék. Amíg ezt nem vizsgálom felül, addig ragaszkodni fogok az autómhoz. Ha megkérdőjelezem, hogy teljesen biztos lehetek-e mindebben, majd meg is fordítom, és keresek példát a megfordításokra, akkor egy teljesen más szintű megértésem és megélésem lesz az autómról és a rávetülő szükségleteimről. Melyek, amíg még vannak, addig vannak. Ha zavarni kezdenek, mert úgy érzem, hogy korlátoznak vagy félelemmel töltenek el, akkor bármikor segíthetek magamon a Négy kérdéssel és a megfordításokkal.

 

Ki lennék a történetem nélkül, hogy nem szabad ragszkodnom, mert a ragaszkodással valami baj van?

 

15. Megszűnik a kifogás-keresésem

 

Amikor az elme tiszta, akkor minden pillanatban tudja, hogy mi a dolgom, és azt is csinálom. Mindig az a dolgom, ami épp ott van előttem. És minden olyan gondolat, mely azt súgja nekem, hogy most valami mást kéne csinálnom, egy pillanat alatt megkérdőjeleződik a rendszeres Munkázás által rugalmassá tett elmében. Ha mondjuk, épp sor van a postán, és én azért szeretném feladni a levelemet, akkor nem fogom tudni azt gondolni, hogy „Nem kéne sornak lennie”.

 

Megfigyelted már, hogy amikor valóban szeretnél valamit, akkor semmi nem állíthat meg? Ha valóban szeretnél lefogyni, akkor teszel érte, nem tudsz nem tenni: mentális és fizikai szinten is. Ha viszont úgy gondolod, hogy szeretnél lefogyni, mégsem teszel érte, akkor jobb, ha tisztában vagy azzal, hogy valójában nem szeretnél lefogyni. Tudom, ez már megint marhaságnak tűnhet, mert annyira jó lenne így a nyár közeledtével leadni pár kilót, és biztos úgy gondolod, hogy te ezt szeretnéd is megvalósítani. Amíg azonban nem fogysz le, addig nem szeretnél, s legtöbbször valamilyen tudatalatti okból kifolyólag. Addig maradnak a kifogások, hogy mért nem tornázol, például. A Négy kérdéssel ezeket mind felülvizsgálhatod, illetve annak is a mélyére tudsz ásni, hogy miért is van szükséged azokra a kilókra, illetve körbejárhatod, mi mindent vársz attól, ha majd lefogysz. És ha már ez a téma került szóba, akkor megérted az összes kényszeres evési, pótcselekvési, önvigasztalási mechanizmusodat, felismered és feldolgozod azt a sok érzelmet, melyek az evéshez, nassoláshoz visznek téged, még akkor is, ha éppen azt gonodolod, hogy fogyni szeretnél. Hú, ez egy nagyon komplex téma, egy egész könyvet lehetne írni róla. Addig is, bármikor elkezdheted a kifogásaidat, önítéleteidet, szükségeleteidet, célkitűzéseidet, kényszeres cselekedeteidet górcső alá venni a Kérdésekkel és a Megfordításokkal. És akkor hamarosan Te is megírhatod azt a könyvet… :)

 

Ki lennék, ha soha többé nem tudnám elhinni a fejemben felbukkanó kifogásokat?

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL?

 

Ha szeretnéd megtudni, szeretettel várlak a júniusi ÖnMunka Alaptanfolyamokon:

 

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos (max. 7 fő) ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján. Jelentkezési határidő: május 11.

Hétvégi tanfolyam: 2012. június 2-3.
Hétköznapi tanfolyam: június 11-12.

Részleteket itt találsz:


2012. április 23., hétfő

A Szüleim Felelősek Azért, Hogy… - Byron Katie Videó




„Gyerekkorunkban azt tanuljuk meg, hogy ahhoz, hogy szeressenek, elfogadjanak és megbecsüljenek minket, azt kell hinnünk és csinálnunk, amit a közösségünkben élő felnőttek. Mi adjuk el saját magunkat, ehhez nekik semmi közük. És ez fáj bennünk. Pedig mi is teljesen ártatlanul csináljuk.” (Byron Katie)

Sokan jutunk el életünkben arra a pontra, hogy meglátjuk, mi mindent másoltunk le a szüleik hiedelemrendszeréből, és mennyire ugyanazt a korlátoltnak tűnő életet éljük, mint ők. Pedig milyen nagyon fogadkoztunk ám gyerek-és kamaszkorunkban, látván az ő korlátjaikat, „hibáikat”, hogy mi majd aztán biztos másképp fogjuk csinálni. Csakazértis! Nehogy már olyan legyek, mint ők! Nehogy már ugyanúgy szúrjam el az életemet, mint ők! Ismerősek számodra is ezek a gondolatok?

Ilyenkor sokan elkezdünk a szüleinkre haragudni, hogyan tehették ezt velünk. Miért nem voltak képesek jobban, ügyesebben csinálni, és egy boldogabb élethez segíteni minket? Miért nyomták ránk mindazt, amit ők hittek? Hát, azért, mert nem volt más választásuk. Mint ahogy nekünk sem volt, hogy elhisszük-e a történeteinket, avagy sem, és senki nem mondta – hisz nem tudta -, hogy ezeket a történeteket azon nyomban meg is lehetne kérdőjelezni. „Rossz gyerek vagy!” – mondta az apukám. Én pedig elhittem. Nem volt lehetőségem feltenni magamnak azt a kérdést, hogy ’Igaz ez’? És az apukámnak sem volt lehetősége engem nem rossz gyereknek minősíteni, hisz nem kérdőjelezte meg a rosszgyerekségről szóló hiedelemrendszerét. És persze azt akarta, hogy egy jó, rendes ember váljék belőlem, akit erre valahogy rá kell nevelni.

Nos, a Munkával nem csak, hogy felismered, mi mindent hoztál a szüleidtől, hanem meg is kérdőjelezed. Mert már gyerekkorodban sem a Valóságot láttad, hanem az elméd megtanulta értelmezni azt, amit látott. Megtanulta, milyen a szép, milyen a csúnya, ki a jó és ki a rossz, megtanult mindent szépen skatulyákba osztályozni – és még ma is ugyanezekből a skatulyákból osztályozza a történéseket és az embereket.

Ezeket a skatulyákat ürítjük ki a Munka Négy kérdésének segítségével. Nem csupán kinyitjuk őket és megismerkedünk a tartalmukkal, hanem feltesszük azt a kérdést, hogy egyáltalán igaz-e az, amit elhittünk? Mert nem az. Csak mindent megtanultunk valaminek elhinni. Mindenről elhittük, hogy mi is az. Pedig nem is az.

Ma egy rövid videót ajánlok figyelmedbe a témában, hogy még alaposabban megérthesd, hogyan is zajlik ez a folyamat.

És még egy zárójeles megjegyzés, most végre nem felejtődött el. Sokaktól hallom, hogy hihetetlen, milyen hirtelen felismerések történnek az emberekkel a Katie videókban, olyanok is vannak, akik arra gyanakszanak, hogy az egész egy színjáték. Nos, ezek a videók jóval hosszabb Munka-ülések megvágott, koncentrált részletei. Néha csupán egy ötperces részt láthatunk egy másfél-két órás önvizsgálatból. Tehát, nem feltétlenül pillanatok alatt jutott el a facilitált azokhoz a megértésekhez, amiket mi a videókon láthatunk. Ugyanakkor ilyen is megtörténhet. Leginkább azok szoktak furcsálkodni és értetlenkedni, akik még nem próbálták a Munkát, vagy nem engedődtek bele olyan mélyen, hogy ilyesmi történhessen velük. Ha őszintén, nyitottan, kíváncsian tesszük fel a kérdéseket, és semmilyen elvárásunk nincsen, hogy mit is fogunk találni, időnként tényleg csodák történnek. A legerősebb felismerések, hitrendszer-összeomlások pedig a megfordítások tudatosulásakor szoktak történni. És ilyenkor már nem ugyanaz az ember kel fel a karosszékből, mint aki az önvizsgálat előtt leült oda.