2011. május 13., péntek

Félelem Nélkül Élni Immár Lehetséges


Mostanában sok új olvasót üdvözölhetek a blogon, ezért szeretném röviden megismételni azt, hogy Byron Katie két magyarul megjelent könyve mellett, az én magyarításomban itt olvashatók egy itthon nem megjelent könyvének, Az Öröm Ezer Nevének fejezetei (A Thousand Names for Joy). Ezek teljesen önállóan értelmezhető fejezetek, nem egymásra épülnek, a tematikát pedig a Tao Te King adja (Ezt Katie férje, Stephen „újangolosította”), az egyes fejezetek bevezető idézete mindig onnan származik. Én pedig örömből és kedvtelésből fordítottam le a könyv immár nagy részét - nem profi fordító módjára - hogy minél többen élvezhessék Katie szavait magyarul is.
Mára egy igen tartalmas részt választottam ki a könyvből, sok előzetes magyarázatot nem igényel. Kapcsolódik a nemrégiben megkezdett Élet és Halál témaköréhez, ha nem olvastad volna annak az első részét, érdemes megtenned, itt találod: http://onmunka.blogspot.com/2011/04/elet-es-halal-1.html

Félelem nélkül élni… A Munka rendszeres végzése, a hiedelmeid szép sorban történő megkérdőjelezése ide vezet. Ez kezdetben teljességgel elképzelhetetlen, aztán fokozatosan megéléssé, megtapasztalássá válik. Képzeld el, milyen az, amikor már nem tud semmi félelmetes gondolat táptalajra találni benned, mert tiszta az elméd, és minden eshetőséget megvizsgáltál. És megint csak, ne siettess semmit, nem is tudod; jól ki van azért „találva” ez a folyamat. Mindent a maga idejében, egyre tisztább elmével, egyre kevesebb félelemmel. Ha végzed a Munkát, nincs más mód. És akkor a beígért fejezet.

Öröm 46 – Nincs a félelemnél nagyobb illúzió.

Csakis attól félhetünk, aminek gondoljuk magunkat – minden olyantól, amit még nem vizsgáltunk és értettünk meg magunkban. Például, ha azt gondolnám, hogy unalmasnak láthatsz, akkor ez megijesztene, mert még nem kérdőjeleztem meg ezt a gondolatot. Vagyis nem az emberek ijesztenek meg, hanem én ijesztenem meg saját magamat. A saját feladatom saját magam megijesztése, egészen addig, amíg nem kérdőjelezem meg ezt a félelmet. A legrosszabb dolog, ami történhet az az, hogy én azt gondolom, hogy te azt gondolod rólam, amit én már amúgy is gondolok magamról. Vagyis én üldögélek a saját magammal teli medencében.
            A félelem ennyi: elhiszed, amit gondolsz – se több, se kevesebb. Mindig a jövőről szóló történet. Ha szeretnél szándékosan félelmet magadnak, készíts terveket. A félelem többé nem lehetséges, ha megkérdőjelezted az elmédet; csak akkor lehet félelmet megélni, amikor az elme egy múltbeli történetet kivetít a jövőbe. Csak azért tudunk jövőt kivetíteni, mert vannak múltbeli történeteink. Ha nem ragaszkodnánk a múlt történetéhez, a jövőnk olyan ragyogó, olyan szabad lenne, hogy nem izgatnánk magunkat az idő kivetítésével. Észrevennénk, hogy máris a jövőben élünk, és hogy mindig most van.
            Pár évvel ezelőtt történt, hogy sétáltam valahol, amiről később kiderült, hogy egy magán kocsibehajtó volt. Észrevettem, hogy nincs kijárat, és ekkor több hatalmas kutya indult meg felém, hangosan ugattak. A gondolatom az volt, „Kíváncsi vagyok, meg fognak-e harapni.” Nem tudtam kivetíteni, hogy meg fognak, ezért nem volt bennem félelem sem. Odarohantak hozzám, morogtak és vicsorogtak, majd abbahagyták, körbeszaglásztak, én pedig vártam és figyeltem, és észrevettem, hogy az élet igen édes, eddig. Aztán visszavezettek a kocsibehajtó elejére. Ők boldogok voltak, én boldog voltam… Csodás találkozás volt.
            „De Katie,” mondhatja valaki, „a félelem nem biológiai eredetű? Nincsen szükség rá az üss vagy fuss reakcióhoz? Azt még értem, hogy nem feltétlenül kell félni egy vicsorgó kutyától, de mi lenne, ha egy zuhanó repülőben ülnél – akkor sem félnél?” Itt a válaszom: „Van a testedben üss vagy fuss reakció, amikor meglátsz az úton egy kötéldarabot? Egyáltalán nem – hülyeség lenne. Csak akkor kezd erősen dobogni a szíved, ha azt képzeled, hogy a kötél egy kígyó. Vagyis a gondolataid ijesztenek bele téged az üss-vagy-fussba, nem pedig a valóság.” Természetesen, nem tudhatom, mit gondolnék vagy éreznék egy elképzelt helyzetben. Csak annyit mondhatok, hogy már nagyon régen nem féltem. És voltam néhány nagyon érdekes körülmény megélője.
            Félelem nélkül élni teljesen természetessé válik, miután megkérdőjelezted a gondolataidat. Szokták kérni tőlem, hogy meséljem el, hogyan is néz ez ki a mindennapi életben, és ilyenkor unokám, Marley születésének történetét szoktam elmondani. Amikor Roxann szülése beindult, mindannyian ott voltunk a szülőszobában – én, Stephen, Scott, a vejem, és Scott szülei. Minden szuperül ment egészen addig, amíg a bébi el nem akadt a szülőcsatornában. Elkezdett visszacsúszni a méhbe, és a szíve kezdett kifáradni. A kórház kicsi volt, és ezen az éjjelen, hajnali háromkor, nem volt elég személyzet sem, az orvosnak nem volt szakképzett asszisztense, és a szobát kezdte belengeni a pánikhangulat. Az orvos úgy döntött, hogy császármetszést hajt végre, durván elhajtott minket, majd eltolta Roxannt a műtőbe. Roxann sikoltozott, senki nem mondott nekünk semmit, így minden okunk megvolt azt hinni, hogy ő és a baba komoly bajban vannak. Aztán a sikolyok abbamaradtak. Haragos, pánikoló utasításokat hallottunk a hall végéből. A sürgősségi osztályról felém rohant egy asszisztens, megkért, hogy hívjak fel egy bizonyos számot, és kérjem meg az illetőt, aki felveszi, hogy azonnal jöjjön be a kórházba, majd magyarázat nélkül elfutott. Miután elintéztem a telefont, odasétáltam Scott szüleihez. Amikor megláttak, megkérdezték, hogy imádkoznék-e velük. Meglepett a kérdés. Nem volt imával kapcsolatos vonatkoztatási pontom. Belenéztem kedves, fáradt, ijedt szemükbe, és azt gondoltam, Nincs semmi, amit kérnék. Én azt akarom, amit Isten akar. De természetesen csatlakoztam hozzájuk. Megfogták a kezemet, becsukták a szemüket, imádkoztak, én pedig ott voltam velük, szerettem őket, és tudtam, mennyire fájdalmas is lehet az, amikor egy bizonyos kimenetelt szeretne az ember.
            Eközben nem volt belső ellenállás, nem volt félelem. Számomra a valóság Isten. Ebben mindig bízhatok. Nem kell kitalálnom, mi Isten akarata. Minden történés Isten akarata, akár él, akár meghal az unokám, és ezért az én akaratom is. Vagyis az imám már válaszra is talált. Teljes szívemmel szeretem Roxannt, és örömmel odaadnám az életemet, hogy megmentsem az övét, és most erre nem kaptam felszólítást. Végül pedig kiderült, hogy a császármetszés jól sikerült, és mind Roxann, mind pedig a baba jól vannak.
            Létezik egy másik út is. Ha elhittem volna olyan gondolatokat, hogy „Jobb, ha Roxann él, mint ha meghal,” vagy „Az unokámnak rendben meg kell születnie,”, vagy „Az orvosnak felkészültebbnek kellett volna lennie,” akkor nagyon zaklatott lettem volna. Akár beronthattam volna a műtőbe, ami csak tovább nehezítette volna a helyzetet. Lehetett volna düh, frusztráció, rettegés, ima (abból a fajtából, mely a megváltoztathatatlant próbálja manipulálni). Ez csak néhány módja annak, hogyan is szoktunk reagálni, amikor elhisszük, amit gondolunk. A valóság ellen folytatott harc nem egyszer pont így néz ki, ami nem csak, hogy zavart elméjűség, hanem teljességgel reménytelen is, és nagyon fájdalmas. De amikor megkérdőjelezed az elmédet, a gondolatok csak ki-be folynak, és nem okoznak stresszt, mivel nem hiszed el őket. És azon nyomban ráébredsz, hogy az ellenkezőjük pont úgy igaz lehetne. A valóság megmutatja neked, abban a békés elmeállapotban, hogy problémák nem léteznek, csak megoldások. Mert tudod, teljes mélységedben, hogy bármi történjék is, pont annak kell történnie. Ha elveszítem az unokámat vagy a lányomat, akkor olyasvalamit veszítek el, ami nem is volt az enyém. Ez jó dolog. És vagy ez van, vagy pedig Isten egy szadista, és nekem nem ez a tapasztalatom.
            Én nem parancsolgatok Istennek. Nem gyártok feltételezéseket azzal kapcsolatban, hogy az élet vagy a halál jobb-e nekem, vagy bármely szerettemnek. Hogy honnan is tudhatom ezt? Én mindössze annyit tudok, hogy Isten minden, és Isten jó. Ez az én történetem, és ragaszkodom hozzá.

18 megjegyzés:

  1. Már olvastam valahol. Újraolvasva is fantasztikus...

    VálaszTörlés
  2. Igen, még amikor Az Öröm fejezeteit küldözgettem csak körbe Nektek, a blog előtt, akkor ez a fejezet már átment. Innen lehet ismerős, most mégis más és új.

    VálaszTörlés
  3. Milyen messze áll még tőlem ez a fajta megengedése
    a történéseknek.
    Pedig józan ésszel elolvasva,teljesen igaza van Katynek.
    Vagy elfogadjuk azt, ami éppen van, vagy szenvedünk .

    VálaszTörlés
  4. Andi tanfolyama zseniális. Én most megyek a második napra (vasárnapot írunk) és teljesen más, mint amilyennek a The Work-öt gondoltam, pedig olvastam róla egyet s mást az angol irodalomban.

    Menjetek el, csak elégedettek lesztek! Olyan szelíden változik meg teljesen az életetek, hogy azt semmilyen más módszer sem tudja: csendo, Eckhart Tolle és advaitás társai, agykontroll, kineziológia, belső utazás és a többi. Mindet próbáltam, The Work mindegyiknél hatékonyabb.

    VálaszTörlés
  5. Kedves József és többiek! Na remek. Itt van már megint a TUTI BIZTOS MÓDSZER. Minden selfhelp programot érdemes kipróbálni, és ha nem jön be, majd bejön a másik, mert ugye amit éppen csinálsz, az a legtutibb. Önigazolás, hogy jól döntöttél, nem dobáltad ki az ablakon a pénzed, időd stb. Persze a korábbiak is hasznosak voltak (csak másképp), mert ugye akkor kiderülne, hogy azok azért nem voltak annyira bölcs döntések, rászedtek. Még szerencse, hogy akik részt vettek az Andi tanfolyamán, azok már elégedettek :). Gondolom, mint Te is, hiszen szelíden megváltozott már az életed.Ja persze, ha esetleg nem rögtön fogod tapasztalni az áldást, mert ugye MUNKA!, akkor is így minden rendben van, mert ezt is előre megmondták. NE aggódj, majd jövőre megint jön a következő még tutibb és jobb módszer, és arra is elmehetsz. ÉS megint jön egy önjelölt, mindent tudó szakember,(most ugye az Andika), aki megmondja a NAGY Bölcsességet, mert elvégzett egy tanfolyamot horribilis összegért valahol a külföldön.
    Kedves Andika! Biztos vagyok benne, hogy nagyon szépen fog gyarapodni a bankszámlája, mert ugye erre is van már jócskán példa Magyarországon, hogy látszólag segítők, de nyilván CSAK saját magán.
    Szeretettel: egy munkás

    VálaszTörlés
  6. Kedves munkás! Olyan érdekes ez, hogy Magyarországon ennyire szeretünk egymás zsebében turkálni, és haragudni a másikra azért, mert szerintünk dagadozik a bankszámlája. És annyira ki vagyunk ábrándulva, hogy egy teljesen ismeretlen emberből ellenséget faragunk, csak hogy hadd utálhassunk már valakit. Ez biztos előrébb viszi a dolgainkat. Szeretném megkérdezni Tőled, hogy Te ingyen végzed-e a munkádat, illetve hogy miért nem tudod elképzelni, hogy valakin tényleg segít egy olyan módszer, ami a világon százezreknek segített. Feltételezem, hogy a Munkát sosem próbáltad, és kívánom, hogy megtaláld a saját utadat a gyűlölködésből kifele - ez nem egy kellemes létállapot, főleg, mivel saját magadat gyűlölöd, csak addig van szükséged ezt másokra vetíteni. Sok olyan ember van, aki látni sem bírja, hogy a másiknak jobb, ezért itt vagyunk, ahol vagyunk. És hál'istennek egyre több van, aki megkérdőjelezte már a gyűlölködő gondolatait, és teljes mértékben megért Téged.
    Üdvözlettel, Andrea

    VálaszTörlés
  7. szerintem ebben a mai idézetben minden benne van, amivel Neked foglalkozni kellene, hidd el ennek több értelme van, mint holmi módszereket és más pénzügyi helyzetét latolgatni:)

    "Az önfelismerés a legédesebb dolog. Megmutatja nekünk, hogyan is vagyunk totálisan felelősek saját magunkért, és a szabadságot csak itt tudjuk megtalálni. Ahelyett, hogy ránk és a világra tekintgetnél a kielégülésed elnyerése érdekében, tekints magadba, és találd meg mindezt önmagadban." (Byron Katie)

    de ha nem tetszik ez a mondat BK-tól, gondold, hogy Tolsztoj írta vagy Epiktetos vagy bárki más a világirodalomból.

    VálaszTörlés
  8. Na akkor hogy is van ez? Kellene nekem foglalkozni...? Na de tényleg kellene...? Én olvastam BK könyvét (ha jól emlékszem kettő jelent meg nálunk. Jó lenne, ha a többit is kiadnák), sőt temérdek hanganyagot is +hallgattam, hiszen hemzseg tőle a net (persze nem magyarul). Szerintem sebészi, ahogyan hatni tud. Nyilván másképp csinálja valaki, ha könyvből kap vezetést, vagy élőben szakvezetés mellett.
    De ettől még lehet véleményem, vagy azt nem lehet itt?

    Észrevétel:

    1) Ne gondolja senki, hogy bármilyen önsegítő módszer segíthet, ha Ő maga nem teszi bele magát. Csak akkor tud egy embernek, a végén pedig százezreknek segíteni,ha nem spórolja ki belőle a munkát. (jó ez a szó! találó) Evidensen egyik sem a TUTI!

    2) Kedves Józsefnek szólt, hogy most bizonyára nagyon lelkes, de tartsa meg a lelkesedését, (inkább kitartását) mert egyébként kiköt jövőre a számára tutinak vélt újabb módszernél. És fizethet megint= tanulópénzt. Az a tapasztalatom, hogy ezek a nagyon "tudatosan" élők nem értenek a finomkodásokból, érdemes direkt módon fogalmazni! De nem az én asztalom/ üzletem.

    3) A segítők azok segítenek: önkéntesség, adomány, önzetlenség.... de szerintem ez itt nem ez a kategória. Szolgáltatásnak hívják. Aki viszont szolgáltat, annak kötelezettségei is vannak és persze valóban hozzáértő. Kérdezem, hogy a The School pontosan mire is jogosít fel?

    4) csak a lényeget nem olvastad ki a commentből (lehetséges, hogy nem csak nekem kellene megvizsgálnom a gyűlölködéssel való viszonyomat): Ha szeretnéd valóban népszerűsíteni és sokáig csinálni +valóban segíteni az embereknek Kedves Andrea, akkor kérlek NE ess ugyanabba a hibába, amit a magyar önjelölt szakemberek garmadával már elkövettek.

    Üdvözlettel a többi munkásnak: az előző munkás

    VálaszTörlés
  9. Ebből most azt olvastam ki, hogy az a problémád, hogy milyen alapon csinálom én ezt. Nem a School alapján, már előtte is csináltam, a School igazából semmilyen újdonsággal nem szolgált, maximum új gyakorlatokat tanultam, és rengeteg szuper emberrel ismerkedtem meg. És úgy döntöttem, nem csatlakozom az akkreditált Facilitátor képzéshez, mert senki más nincs Magyarországon, aki ezzel foglalkozna, nem várok 3-4 évet, amíg a képzés tart, és nem fizetek ki még rá 4-5 millió forintot, ami nincs is, mert ezt most kell elkezdeni, és készen állok rá. Ha Te ebben kételkedsz, az szíved joga, és a véleményedhez is természetesen jogod van, sőt, ahhoz is, hogy Te is indíts Munka tanfolyamokat. Byron Katie semmiféle szabállyal nem tiltja, hogy bárki oktassa a Munkát, én pedig már a Munka megtalálása előtt is emberekkel foglalkoztam, ez pedig betetőzte az addigiakat. És senkinek nem szoktam azt mondani, hogy nem kell magát beletennie, sőt.
    A gyűlölködéssel kapcsolatban pedig teljesen igazad van, hiszen 30 éven keresztül gyűlöltem magamat és egy bizonyos embert, ami nem kicsit szenvedtetett meg, és ha én ki tudtam ebből jönni, akkor más is ki tud. Nélkülem is, semmi szüksége rám, nekem sem volt szükségem hozzá senkire. Valakinek azonban van. És nem rám, hanem hasonlókat megélt emberekre, akik tartják benne a "lelket", amikor elbizonytalanodik.
    Megnyugtatásodra elmondom, hogy angoltanárként régen sokkal jobban kerestem, ha már a zsebem tartalmát feszegeted, és ha gondolod egyszer személyesen szívesen levezetem Neked, hogy mennyi rengeteg pénzt is lehet ezzel keresni.
    További kellemes munkálkodást, andrea

    VálaszTörlés
  10. Fiúk-Lányok, szerintem akinek tetszik a dolog annak tetszik, és csinálja, olvassa; akinek pedig nem az ne csinálja és ne olvassa. Mi ebben a bonyolult? :)

    Ez olyan mintha szántszándékkal úszkálnék egy piranhákkal teli medencében. Ha nem tetszik és nem az én utam akkor nem megyek bele; és nem rabolom az életerőmet azzal, hogy olyanokon agyalok, hogy minek hogy kellene lennie. Annnnnyi minden ilyen van a világban.

    Miért keleten kel a nap, miért nyugaton nyugszik? Miért kék az ég, amikor az én kedvenc színem a sárga? Miért van hideg télen és miért van meleg nyáron?

    Nem tök mindegy? Élvezzük azt ami VAN, és abból nem lehet baj. Akinek nem tetszik a Munka, vagy Andi annak ott van a jobb felső sarokban a bezárás gomb. És mindenki elég nagyfiú-nagylány már hogy el tudja dönteni mi neki a jó.

    VálaszTörlés
  11. Kedves munkás!

    Szerintem vegyél be nyugtatót és alapíts egy saját módszert saját bankszámlával!

    Ha olvastad mindkét BK könyvet és ilyeneket írsz, akkor valami nincs rendben.

    Azok piszkálják a Munkát, akik még nem próbálták. Ennyi. Bert Hellinger szisztematikus családfelállítását is ezernyi szakember erősen kritizálja Németországban, ahonnan eredt, a workshopokon való gyógyulások meg egyre csak nő és a könyvek egyre csak fogynak és a módszer egyre terjed, nő rá az igény. A Munka pont ilyen.

    A destruktív, nihilista kritika nem vezet sehova.

    A The School hogy mire jogosít fel... Ha más néven folyik egy módszer, már nincs jogvédelem, az mindig csak egy kifejezésre vonatkozhat. 1 betű eltérés és kész a szabad biznisz. Kivéve ha elperelik tőled.

    Magyarországon tényleg nagy az irigység, nem azt kéne mondani, hogy irigy mint a skót hanem hogy irigy mint a magyar.

    A mértéktelen kishitűség, öngyűlölet beszél a nihilista destruktív emberből, amit általában teljes önvakság burkol és ezért mindez néha neurotikus indulatban tör ki, melyet konstruktív irányban kell megtanulni megélni.

    És tényleg, szabad jogállamban élünk, mindenki azt csinál, amit akar, de van különbség konstruktív és destruktív között.

    Mindenki pénzért segít másokon, mert még senki nem fizethet a boltban szeretettel vagy DNS-sel. Barter-rel lehet de nincs mindenkinek pék vagy áramszolgáltató ismerőse. A pénz teljesen rendben van, engem is sokáig zavart a spiri-ezó tanítók gazdagodása, de ki adja oda a pénzét? Ki adja egy blognak a figyelmét? Az zavar, ami belül zavar.

    Alapíts saját blogot, saját egyházat (adómentes), offshore céget (javaslom Gibraltár, Jersey, Guernsey, Isle of Man) és hajrá! És mutasd meg nekünk, hogy te ingyen csinálod a segítést, Jézusi szeretetből, kenyérért és vízért! De akkor internet csak a könyvtárban lesz és fűtés fával!

    Érzed a teljes önellentmondást? Szerintem kérj segítséget valakitől, akiben megbízol, ha senkiben, akkor egy idő után rákényszerít az élet.

    Egyébként igazad van, nincs ultimate, végső módszer, sok mindent jól látsz, csak a fonák oldaláról vonod le a következtetést. Lucifer pl. mindig igazat mond, csak tévesen, léthazugon interpretálja. Sok dologból jön össze az egyéni ultimate/végső és lehet, hogy te nagyon is az út tetejénél haladsz, az ilyen kirobbanások megesnek a túlcsordult elmével.

    Leülepíteni érdemes, egy ideig nem olvasni semmit, eljárni kondizni/aerob mozgást végezni vagy küzdősportra, hogy leadd ezt. Vagy szerezz be egy nemednek tetsző partnert.

    Neked egyéni feladatod van, Andinak szintén (egyébként mi csinálunk belőle gurut, ő magából nem, sajna az a valóság, és ez pedig a mi dolgunk), nekünk szintén. Nekünk most ő segít, aztán valaki más, ő sem a The Work-kel kezdte.

    Te keresd a saját ultimate-ödet (=önmagad), igazad van, nincs szükség külső módszerre. De hatalmas érettség kell ahhoz, hogy valóban ne legyen szükség. Többször mint nem, nincs meg ez a szintje az érettségnek.

    És látod, egy rajongói blogon kialakul egy olyan e-közösség, amely megvédi önmaga identitását és visszakapod a kritikát. Harcolni nem érdemes, mert az egódon kívül másod nem duzzad, mi meg egy-két ilyen bejegyzés után nem veszünk figyelembe, és a blog írója egy kattintással minden nap törölheti a kommentjeidet, sőt tilthatja az IP-det, ami működik, ha fix.

    Javaslom a fentebbi ötletek közül valamelyik figyelembe vételét, ami rezonál veled (ha a fejedből kicsit le tudsz menni a zsigereidbe, érzésbe) és találd meg az utadat. Még mi is keressük, és a gurunk se tökéletes, don't worry. Az élet az ultimate guru, az élet a végső módszer. Jó életet!

    VálaszTörlés
  12. A valóság elfogadása és valami jobb (?) kérése ellentétben állnának egymással?
    Hiszen akkor egy hajléktalan, aki elfogadja a helyzetét, örökre hajléktalan marad, mert jó ez így felkiáltással nem szerez lakást és munkát.
    A fenti példában nem értem miért lett volna "rossz" az ima.
    Pl. szeretnék egy saját házat. Ha nem jön össze az is jó, ha összejön, az is jó, de attól én még szeretnék egy házat.
    Vagy nem?

    VálaszTörlés
  13. Ha a hajléktalan elfogadja, szereti a helyzetét, akkor csak a feltételezés sezrint marad minden úgy, ahogy van. Mivel az elfogadással megszűnik a ez ellenállás, a feszültség, az önutálat, mások vádolása, stb, amik elveszik az egész életenergiámat, ezért olyan körülményeket veszek észre az életemben, amiket eddig a beszűkültségem miatt nem láttam. És a helyzetem sokszor "csodálatos" módon változik, úgy, ahogy álmomban sem gondoltam volna. a beszűkült elme nem képes elképzelni sem, hogy mennyi más lehetőség van a problémák megoldódására, mint amit "ő" limitált kapacitásában felfogni képes.
    A Munka nem csupán a valóság elfogadását, hanem teljes megszeretését eredményezi, ami olyan állapot, amikor eszembe sem jut bármi jobbat kérni, mert alig győzöm befogadni azt a rengeteg szeretet, minden pillanatban jelen levő bőséget, ami adatik nekem.

    VálaszTörlés
  14. Hú, ez nagyon érdekes vita volt !
    Annyiban egyetértek az ismeretlen munkással, hogy ha valami nem ingyen van, tehát egy szolgáltatás, pénzért, akkor valamiféle garancia is járna hozzá. Ha fizetek havi 5 ezer ft-ot az internetért, akkor cserébe elvárom, hogy legyen internet, ha fizetek a boltban 300 ft-ot a kenyérért, akkor cserébe elvárom, hogy adják át a kenyeret.
    Az én kérdésem az lenne, hogy pl. itt, az Önmunka tanfolyamokon van-e valamiféle garancia a befizetett pénz ellenében, és ha van, az milyen?
    Tehát én elmegyek egy ilyen tanfolyamra, befizetek valahány ezer ft-ot, a tanfolyam vezetője azt garantáltan megkapja, az már az övé marad. De mi az, ami garantáltan az enyém marad? Lehet, hogy csak annak a napnak vagy néhány órának az emléke, mert tegyük fel, nem lesz jobb az életem a módszer hatására. Ilyenkor mi történik? Mondja a tanfolyam vezetője, hogy "biztos nem úgy gyakoroltál, ahogy én mondtam, ezért nem működött, sajnálom?"
    Nem kötekedni akarok és nem gúnyolódni, hanem tényleg érdekel erre a válasz, hogy ez hogy működik errefelé, illetve ti mit gondoltok erről a kérdéskörről?
    Johnny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bemegyek az orvoshoz a magánrendelőbe fizetek x forintot, és persze adja a garanciális gyógyulásom.A patikusnak fizetek y forintot és garantálja, hogy hatni fog a gyógyszer....
      Ébresztő!
      Lehet, hogy felnövünk egyszer, és felelősséget vállalunk az életünkért????

      Üdv:Éva

      Törlés
  15. Kedves Johnny, a zárt fórumunkon kértem a tagokat, hogy írják meg meglátásaikat, bemásolom ide őket:

    Mihály Pákolicz: A rövid válaszom ez: Ha eljössz a tanfolyamra, akkor garantáltan megkapod mindazt a tapasztalatot, tudást és figyelmet, ami a trénerben van. Pontosabban ezt adjuk, hogy neked mi megy át azt nem tudjuk garantálni. Ahogy a boltban sem garantálják, hogy ízleni is fog a kenyér. Odaadják a pénzért a kenyeret, de hogy ezzel te azt kapod-e, amit elképzeltél, az korántsem biztos. És ha nem ízlik a kenyér, hát nem veszel ott többet, nem? És jó esetben nem rágódsz azon, hogy pénzt is kiadtál ezért a tapasztalatért.
    Sajnos vagy nem, ha eljössz, bíznod kell a sorsban.
    20 órája · Mégsem tetszik · 6

    Ildikó Bogdán: Az egyetlen garancia, hogy megkapod a szolgáltatást: részt veszel a tanfolyamon.

    Az, hogy Téged hogyan szolgál, mennyire segít, arra senki sem tudja a választ.
    Megkapod a kenyeret, de lehet, hogy nem ízlik, vagy nem tudod megemészteni, rosszul leszel tőle.
    Kapsz internetet, de lehet, hogy lassú, vagy jobb lenne, ha nem lógnál egész nap a neten.
    Örök szlogen: puding próbája az evés.
    Nekem van olyan élményem tanfolyamokról, aminek csak évek múltával éreztem a hasznát. És olyan is, hogy nem maga a tanfolyamon elhangzottak, hanem az ott lévők személye segített. És persze olyan is, hogy tudtam, hogy mi az akit és amit nem akarok.
    A garancia, hogy kapsz egy lehetőséget, hogy mikor és hogyan érik be, emésztődik meg, és tudod hasznosítani az egy csodás ajándék lehet, és minél inkább nem akarod tudni, annál jobban meglep az élet;legalábbis én így tapasztalom.
    19 órája · Mégsem tetszik · 7

    Sztanisics Szonja: Kifizetjük az nethozzáférést, de h mit töltünk le, az már csakis rajtunk múlik. Érdekes, még sosem jutott eszembe, h reklamáljak a pénzemért, pedig volt pár olyan tanfolyam, amire azt mondtam, h ide sem jövök többet. És nem mentem. Pont. Mindamellett az is hasznos volt valamire, legalább tudtam, h mit nem akarok. És ez a két példa pont jól megmutatja, h miről is van szó: ő fizet vmiért, amit megkap, és rajta áll, h tud -e vele vmit kezdeni, vagy sem.
    19 órája · Mégsem tetszik · 5

    Sztanisics Szonja: És elolvasva a blogkommenteket, Anyum is mindig azzal jön, h mennyi pénzt kidobtam az ablakon, mert évek óta tanulok ezt-azt, de látszólag semmi eredménye, mert nem abból élek, nem azzal keresem a pénzt. Én meg már többször próbáltam neki elmagyarázni, h semmi sem felesleges, minden jó vhol, mindennek hasznát tudom venni, még ha nem is keresem kőgazdaggá magam. Csak egy példa: egyszer elmentem egy gyászmunka tanfolyamra, mert érdekelt a téma. Ott azt éreztem, h fényévekkel járok előttük (áh, nincs nagy arcom!), nem is mentem többet. Viszont meséltem egy barátnőmnek róla, h van egy ilyen lehetőség, ő elment, elvégezte, azóta csoportokat vezet, és ő ebben találta meg önmagát. És én tudom, h akkor nekem ezért kellett arra a tanfolyamra elmennem. És ez így van jól.
    19 órája · Mégsem tetszik · 8

    Mackó Mónika: Amikor elmegyek egy tanfolyamra, általában mindig megismerek valakit/valakiket, akik miatt az életem más irányt vett. És ez nem csak önmunkás tanfolyamokra,hanem minden más egyébre vonatkozik. Mindennek megvan a maga oka.
    Az a tapasztalatom, hogy tőlem függ,mennyit engedek be a hallottakból, de minél kevésbé állok ellent,annál jobb lesz nekem.Fontos a ráhangolódás, hogy tényleg akarjak ott lenni. De volt már olyan tanfolyam, amin részt vettem, hogy még én adtam az odaérkezetteknek, de ez úgy volt jól.......rájöttem hogy a megközelítés volt a számomra nem megfelelő. Valamilyen szinten mindenütt ugyanaz a konklúzió, de meg kell találni azt a megközelítését a dolgoknak, ami a legközelebb áll hozzánk. Nyilván egy tanfolyam nem egy megfogható dolog, sokban függ a befogadótól is. Pl az én szakmámban sem mondhatok minden közegnek Pilinszky verset. De látnom kell, hogy milyen a befogadó közeg, és úgy dönteni,sztem ezt az itt lévő facik közül mindenki tudja
    19 órája · Mégsem tetszik · 6

    VálaszTörlés
  16. És még egy, Mayer Mónitól:

    Nem tudom, ki hogy van vele, Én azt vettem észre, hogy a világon semmire sincs garancia, akármennyire szeretném, hogy legyen.

    Ha mondjuk megveszem azt a kenyeret, és a pénz valóban a boltban marad, nem tudhatom, hányszor ejtették le szállításkor, mászott-e bele valami csótány, kiloptak-e a pékék valamit a hozzávalókból, vagy hogy mekkora szeretettel, gondossággal készítették (mert még az is lehet).
    A boltba viszont Én mentem, a kenyeret Én választottam az éhségem csillapítására, a pénzt Én adtam oda, és hoppá, ki tudja, ízleni fog-e.

    Ha valami felkelti az érdeklődésemet, és nagyon kíváncsi leszek rá, meg még akad is, aki szívesen mesélne róla, megmutatná, átadná nekem, ahogy tőle telik, hát nem azért fizetek neki, hogy azt kapjam, amit várok.
    Inkább azért, mert időt, energiát, mifenét szánt rám, adott nekem az életéből, hát Én is adok neki az enyémből.
    És ezt mostanában a pénzzel divat kifejezni.
    Hogy pontosan mit fogok tapasztalni és az hogy fog tetszeni nekem, nem tudhatom.

    Én mindenesetre úgy érzem, akárhova megyek, mindig pont oda lyukadok ki, ahol éppen azokat a tapasztalásokat élhetem meg, amikre szükségem van.
    Még akkor is, amikor nem ezt hiszem. Később úgyis kiderül.

    Nem tudom, másnál hogy van ez, nálam így.

    VálaszTörlés
  17. Ó, köszönöm a sok választ ! Úgy látom, nagyjából egyetértünk.

    Az én véleményem egyébként az erről (hasonló a tiétekhez), hogy a tanfolyam vezetője kapja meg a pénzt, viszont én adom oda. Tehát ez kétirányú dolog. Olyan, mint a kölcsönnél : ha a másik nem adja meg, azt ő csinálja, viszont hogy kölcsönadtam és elhittem, hogy vissza fogja adni, azt meg én. Tehát szerintem sincsenek itt áldozatok.

    Johnny

    VálaszTörlés