2017. február 19., vasárnap

Ahol Szeretve Vagyok akkor is, amikor Én Nem Tudok Adni





Az ÖnMunka lényege az önkapcsolódás, az önfelnevelés, az önfelismerés, az önmagunkért való felelősségvállalás és az önszeretet. Mindennek a valódi megélése, megtapasztalása, megtanulása egy hosszú, szépséges, időnként fájdalmas folyamatban tud csak megszületni belőlünk. Nagyon szeretem azokat az egyéni folyamatokat, melyek során mélyebben megismerhetek valakit, aki megtisztel a bizalmával és elém teszi félelmeit, szenvedését, fájdalmait, veszteségeit, kétségeit. Megnyitja a Szívét és az Elméjét, és utazásának egy darabkájához engem választ kísérőnek. Virginia Satir így ír erről:

RAGYOGÓ LÉLEK: „Sosem az volt a kérdés számomra, hogy van-e lelkük, hanem hogy hogyan tudnék kapcsolatba kerülni azzal. Ezt tűztem magam elé. Az eszközöm a saját hiteles kommunikációm volt, és az a minta, amit ezzel nyújtottam. Olyan volt, mintha beleláttam volna mindenkinek a legbensőbb világába, s megláttam volna a lélek ragyogó fényét, amelyet a korlá­tozás és önelutasítás fekete doboza tartott fogva. Az erőfeszítésem arra irányult, hogy képessé tegyem a másik embert arra, hogy lássa, amit én látok, s akkor együtt át tudjuk változtatni a fekete dobozt egy nagy, kivilágított képernyővé, és új lehetőségeket tudunk felépíteni. Úgy gondolom, hogy minden változásnál az első lépés az, hogy kapcsolatba kerüljünk a szellemmel. Azután már együtt meg tudjuk tisztítani az utat, hogy az energia felszabaduljon, s az egészség irá­nyába haladjon. Ez a működő, élő spiritualitás.” (Virginia Satir)

Örömmel osztom meg két drága kliensem élményeit a velem való ön-munkájukban megéltekről. Mindkettőjükkel rendszeresen dolgozom egyénileg, emellett csoportos tréningeken is részt vesznek.

Természetesen minden egyes folyamat, minden egyes kliens megélése más. Van, aki rakétaként kilő, és 2-3 konzultáció után már egy másik ember ül velem szemben. Ők már nagyon készen állnak erre az egészre, csak egy kicsit rá kell segíteni. Legtöbben egy csendesebb, időben hosszasabb folyamaton mennek át. Nagy áldás, hogy kísérhetem őket önmaguk mélységeibe. És olyanok is vannak, akik látszólag sehova sem jutnak, aminek az okai sosem egyértelműek. Ők is áldás, és őket is ugyanott tartom a szívemben, és megpróbálok innen is, onnan is bejutni hozzájuk. És sosem lehet tudni, hogy a mélyben mi nyílt meg mégis bennük, ami aztán valamikor felbukkanhat a felszínre és tényleg beindítja őket. Ez egy folyamatos tanulás számomra is, amiért végtelenül hálás vagyok. 💚

„Kedves Andi! Az egyéni konzultációs együttléteink valahogy egy másik dimenziót nyitottak a személyiségemben, aminek a megélése nagyon sokat nyitott rajtam. A bennem lakozó én-ek (gyermekek akár) nagyon megszerették, hogy mindenfélék lehetnek a jelenlétedben, s olyan dolgok szabadulhattak fel ez által, amik máshogy nem. A konziban olyanná válsz számomra, mint egy fénylő csillag, ami mindig mutatja az utat, vagy csak egyszerűen oda lehet ülni és nézni a fényét. Anélkül, hogy bármit tennem kelljen… Vagyis szeretve vagyok akkor is, amikor én nem tudok adni. Persze, nyilván pénzt adok az idődért, amit rám fordítasz, de a megélésben, intimitásban az elfogadás jön. A konzultációkon megtapasztalhattam az elfogadást, azt a szeretetteljes elfogadást, ahova elfér minden. A dühöm, a fájdalmam, a szerelmem, a vágyaim. Minden. Köszönöm!"

Drága X! Az, amit arról írsz, milyennek éltél meg és mit éltél meg a konzik során, az csodás. És hogy mit ismertél meg magadból. Mert ha ez így tud történni, az tökéletes, erre van „tervezve” az a terápiás közeg. Ahol az én Szívem a Középpont, a Fénylő Csillag. Ahova meg lehet érkezni, ahol meg lehet pihenni, ahol át lehet ölelődni, ahol szeretve vagy úgy, ahogy vagy, és aminek a fényében meg lehet látni a Szépségedet, Önmagadat Önmagad fényében végre. Megjátszás nélkül, őszintén és ártatlanul. És ez az egész arra való, hogy mindezt „védett környezetben” kitisztíthassuk, begyakorolhassuk, aztán pedig a mély emberi kapcsolódásainkban ugyanígy tudjunk működni. Köszönöm, hogy inspirálsz, ezt még sosem fogalmaztam meg így. Ölellek szeretettel! 💕


„Szia Andi! Hadd köszönjem meg még egyszer, hogy ilyen biztos kezekkel viszel egyre beljebb. Néha azt hiszem, hogy túl elvont, amin rágódok, aztán kiderül, hogy ha valaki el tud kísérni oda, ahol értelmet nyernek a dolgok, akkor nem is olyan lehetetlen ez az egész. Olyan jó, hogy tegnap is eljöttél velem. Hatalmas segítség ez nekem.
Hadd mondjam el, hogy mi csapódott még le bennem a tegnapi nap után. Valahogy nem hagy nyugodni, mintha nyílt volna egy belépési pont egy újabb szintre. Kezdek rájönni, hogy talán sosem lesz ennek vége. 😊
Nagyon meglepődtem. Elképesztő volt a tegnap összeállt kirakóról meglátni, hogy mennyire nyilvánvaló és mégis mennyire nehezen állt össze bennem. Megdöbbentő, hogy nem volt új gondolat, csak berendeződött minden egy teljesen logikus struktúrába, és mindehhez jött egy elsöprő érzelmi élmény. Azt hittem, hogy szétszakad a mellkasom, nyakam, a vállam és a  hátam. Olyan fáradt voltam, mint aki kicsit összezúzta magát a „szakadékba zuhanás” közben. De azért jól vagyok.” 😆

Drága Y! Már vártam a beszámolódat, éreztem, hogy írni fogsz. Nagyon köszönöm! Csodálatos, ahogy meg tudod fogalmazni, pont ehhez van szükséged arra az értelemre, intellektusra, megérteni akarásra, amit szidni szoktál. Nagyon izgalmas, ahogy összeállt benned ez az egész, és szombaton is érzékelhető volt, hogy ez mostanra úgy összeérett és ki tudott szakadni, és mélyen, a lényed szintjén átélted. Ez az egésznek a lényege és ereje, és ezek azok a pontok, ahonnan már nincs visszaút, nem tudunk visszamenni a régi illúzióvilágba. Én köszönöm, és újra meg újra megindít, amikor mehetek Veled, Veletek és nyíltok. A „biztos kezeim” pedig egyrészt a sok tapasztalatnak és a saját önmunkám régóta végzésének következményei és eszközei, másrészt egy teljes ráhagyatkozás áldásai, amiben mostanra az idő nagy részében tartózkodom.
Szeretlek nagyon, megtiszteltetés és élmény kísérni a felfedezéseidben. Ölellek! 💗

További ÖnMunka tapasztalatok, visszajelzések itt.

Az ÖnMunka lényege az önkapcsolódás, az önfelnevelés, az önfelismerés, az önmagadért való felelősségvállalás és az önszeretet. Ha felém hoz az utad, szeretettel látlak Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. március 31. -április 2. Részletekért kattints ide.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése