2011. április 11., hétfő

Amikor Úgy Gondolod, hogy Már Nem Lehet Jobb, Akkor Mindig Még Jobbá Válik


Az emberekkel végzett Munka olyan szintű örömöt nyújt, melyet nagyon nehéz érzékeltetnem. Elkezdek dolgozni egy teljesen bezárt elmével, aki teljes ellenállásban van, és ragaszkodik hozzá, hogy nincs is ott semmi probléma, nincs értelme keresgélni, jól van ő úgy, ahogy van. Mindezt persze szúrós tekintettel, összeszorult szájjal, leblokkolt testtel, teljes rémületben mondja. Tudja, hogy menekül, mégsem engedi meg a folyamatot könnyedén. Olyan kifinomult ez a védekezési mechanizmusunk, hogy azon újra meg újra elképedek. Azon pedig még inkább, hogy hogyan tudnak mégis olyan szavak kijönni belőlem, melyek az esetek többségében szinte észrevétlenül nyitják meg az illető elméjét, és nem hagyják, hogy elmeneküljön az önvizsgálat elől.
És utána jön a csoda. A legnagyobb ellenállásokból, a leggörcsösebb testekből, a legkeményebb tekintetekből olyan megkönnyebbülés, fellélegzés, elengedés, lágyság bukkan fel, amit megint csak gyakorlatban érdemes látni. Ezért is biztatlak Benneteket, hogy egymással is végezzétek a Munkát, mert így nem csupán a „technikátok” finomodik, hanem minden alkalommal kisebb-nagyobb csodák részese lesztek. Arról nem is beszélve, hogy a másikon végzett Munka a saját hiedelmeinket is tisztítja; nem tudjuk nem vele csinálni. A Munka során olyan közelség, intimitás alakul ki az együtt dolgozókban, hogy szinte szerelmesek lesznek. Nem tudnak máshogy tenni, hisz az igazi, álarcok nélküli lényt látják meg egymásban. Ez pedig végtelen öröm forrása. Tisztán látni magadat, és ennek következtében tisztán látni a másikat. Előbb-utóbb az összes embert. Mert, ahogy fogynak a történeteid, az elméd már nem lesz képes kivetíteni ezeket a történeteket másokra és helyzetekre, így folyamatos áramlásban leszel. Nem Te csinálod; áramlani nem lehet akaratlagosan, mert a hiedelmeid szűrője újra meg újra leblokkol.
Hogy mennyi idő eljutni ide? Tapasztalataim szerint ez nagyon változó, de kivétel nélkül mindenkivel megtörténik, aki kitartó a Munkában. Fél-egy év alatt gyökeres változások történnek a rendszeres Munka-végzőkben, erre hál’ istennek egyre több példát látok. Nem is beszélve a számos külföldi ismerősömről, akik már évek óta gyakorolják, és főként inkább már „csak” élik az örömöt, elfogytak a megvizsgálnivaló hiedelmek, még ha időnként fel is bukkan egy-egy.
És ebben az állapotban az élet mesés megtapasztalássá válik. Másodpercenként kiáltanál fel, hogy hangot is adj az örömödnek. Mindenben csodát látsz. És amikor úgy gondolod, hogy ez már annyira jó, hogy szinte elviselhetetlen, akkor az élet még kedvesebbé válik. A Munka elvisz ide. Kérlek, próbáld ki magad, és tedd félre a hitetlenkedésedet. Ha bármiért érdemes dolgozni, ez az.
Ma egy Katie blogjáról fordított öröm-levelet osztok meg Veletek. Szép, tavaszi napot kívánok Nektek, nagy-nagy szeretettel.


ÖRÖMÖMBEN TÁNCOLOK

Legdrágább Katie,

A legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy az lesz belőlem, amivé épp válok. Szavakkal leírhatatlan, mi megy végbe bennem. Táncolok – egy minden képzeleten túli táncot járok. Ma reggel tényleg táncra perdültem csodás zenére – csak én és a világ, és a legmélyebb örömöt és szabadságot éreztem. És mindezt a Munkának köszönhetem. Hogyan is tudnám eléggé megköszönni Neked, Katie? Néhány barátom útközben felhagyott a Munkázással, azt hitték, nem nekik való, én viszont egy ideje már csak nevetek! A Munka korábban nem ismert szeretettel ajándékozott meg.

Szoktad mondani, hogy „Amikor úgy gondolod, már nem lehet jobb, akkor mindig még jobbá válik.” IGEN. Ez így igaz. Pedig én egy teljesen hétköznapi nő vagyok! Katie, én is napról-napra többet kapok abból, amid Neked van.

Még bevásárolni menni is a legcsodálatosabb dolog a világon. Mindenhol biztonságban érzem magam, mintha minden ember a családom lenne. Belenézek a bevásárlókocsikat begyűjtő férfi szemébe, és segítek neki. Nézem az embereket, ahogy vásárolnak, és a legmélyebb szeretetet érzem; mintha mindannyiukat ismerném. Mintha én lennék a lágyszívű Jóisten. Sosem bántanának szándékosan, ezt tudom. Azt érzékelem, hogy akár még meg is halnának értem, ha erre lenne szükség. Kifelé menet ránézek egy férfira, elmosolyodunk. Olyan egységbe tartozást érzek, mint még soha ezelőtt. Amikor a 12-lépéses női csoportommal találkozom, csak nevetünk és nevetünk, ez az új énem ragadós. Teljesen új ember vagyok ezeken a találkozókon, örömöt viszek oda, és azt a megértést, hogy minden a legtökéletesebb rendben van úgy, ahogy épp van. Katie, tökéletesen igaz az a mondásod, hogy „Ha sietsz a Mennyországba, akkor a Munka elvisz oda.” Amikor két és fél évvel ezelőtt elkezdtem végezni a Munka-önvizsgálatot, időnként azt gondoltam, hogy túl lassú, vagy, hogy bizonyos gondolatok sosem fognak elhagyni engem. Ma a legmélyebb bánatom az, hogy képtelen vagyok szavakkal kifejezni a mélységes hálámat.

Szeretném megköszönni Neked azt is, hogy ilyen fáradhatatlanul utazol a világ minden tájára, hogy a lehető legtöbb embernek elvidd a Munkát. Számomra Te vagy a legcsodálatosabb, legalázatosabb ember, akivel valaha találkoztam. Mindezt bizonyára a Szeretet teszi. A tanfolyamaidon mindig emlékszel a nevemre, és mindig van időd beszélgetni is velem. Most pedig hamarosan elkezdek egy női börtönben dolgozni a Munkával. Észreveszem, hogy szeretném ezt csinálni, még ha nem is száz százalékosan. Nem tudom, hogyan fog alakulni, de mi mást is tehetnék, Katie? Ahogy én egyre szabadabbá válok, annál inkább mások rendelkezésére tudok állni, ha rám van szükség. Még mindig van min dolgoznom, még mindig vannak megvizsgálandó stresszes gondolataim. Nem vagyok készen, de mindig van nálam papír, toll, és Négy kérdés.

Katie, Te vagy a bolygónk egyik legnagyobb áldása, még akkor is, ha néhányan ezt nem ismerik fel.

És igen, igazad van, amikor azt mondod, hogy „Mindannyian szeretjük egymást, csak még nem ismertük ezt fel.” Köszönet érted.

Örök szeretettel, Sandra K.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése