Múlt vasárnap a tematikus tréningünk egyik témája a Kontroll volt, melyről már nagyon sokat írtam a blogon, és ami az egyik legnehezebben emészthető dolog számunkra. Úgy élni, hogy ne ÉN akarjak irányítani, ne én akarjam kitalálni a Valóság menetét, diktálni neki, elvárásokat támasztani, és persze folyamatosan elégedetlenkedni, mert az nem olyan, amilyennek én AKAROM. Ebben a témában szeretném megosztani Veletek egy amerikai Byron Katie Barátom, Jeni írását. Megkérdeztem, feltehetem-e a blogomra, ő persze beleegyezett. Íme, Jeni története:
Egy barátom megkért, meséljek neki példát arra, hogyan is „vettem ki a kontrollt” az életemből. Arra gondoltam, mindannyiótokkal megosztom.
Nos, rögtön itt is egy, ami épp eszembe jutott. Évekkel ezelőtt szabadúszó szinkronszínészként dolgoztam egy barátom ügynökségének. Minden meghallgatásra úgy mentem, hogy „Ez a munka tutira az ENYÉM lesz!” Előtte meditáltam, leföldeltem és megenergiáztam magam, mantrákat ismételgettem… 12 hónappal később még mindig nem volt egyetlen felkérésem sem.
Akkoriban beszélt nekem egy barátnőm erről a Byron Katie nevű nőciről, úgyhogy megkerestem a honlapját, www.thework.com, és közben azt gondoltam, „Francba az egésszel, de azért ártani biztos nem árt.” Kitöltöttem egy Munkalapot a stresszes gondolataimról, először is arról, hogy nem sikerülnek a meghallgatásaim, nem kapok megbízást. A megvizsgált gondolatom az volt, hogy „A castingfőnököknek imádniuk KELLENE engem.” Nehogy már ne! Mire befejeztem a gondolat megvizsgálását, ráébredtem, hogy TELJESEN a más dolgával foglalkoztam, nem a sajátoméval, és megpróbáltam minden meghallgatást én kontrollálni, ahelyett, hogy mindössze: elmegyek, követem az egyszerű utasításokat, majd csinálom a további dolgaimat, azaz jelen vagyok abban, amit épp csinálok.
Amint megtörtént bennem ez a nézőpontváltás (összesen 4 percembe tellett), őrült módjára kezdtek el beözönleni az ajánlatok, és ez már 3 éve folytatódik.
Itt a Valósággal fennálló biznisz: Én ebből az egészből SEMMIT nem kontrollálok. Valami nálam nagyobb teszi ezt. IGEN, én része vagyok ennek a nagyobb dolognak, egyéni része vagyok a Teremtésnek/Istennek/Valóságnak, de a Valóság/Isten jobban tudja, mi jó nekem, mint azt én tudni vélem. És az én Isteni Részem azt is tudja, hogy ezt az információt megoszthatja velem, és „ő” folyamatos összhangban, kapcsolatban van ezzel a nálam nagyobb dologgal. Amikor kiveszem az egyenletből az Egós Részemet, akkor a Termetés/Isten/Valóság/Áramlás/Univerzum Ritmusa csupán csak teszi, amit épp tesz. Harcolhatok ellene, vitába szállhatok vele, vagy elfogadhatom, szerethetem, és áramolhatok vele; de SEMMI, amit én teszek, nem fogja eltántorítani az Univerzumot attól, amit ő tesz. PONT.
Nem én irányítom ezt a show-t. Ez a dolog itten (a Valóság), az én részvételem és beleegyezésem nélkül történik. Ha úgy akarok tenni, mintha meg tudnám állítani, változtatni, befolyásolni, felgyorsítani vagy lelassítani, másmilyenné tenni, akkor teljes bizonyossággal csapom be magamat. Hahaha. És még csak EZ sem számít semmit. Az egésznek annyi lesz az eredménye, hogy összezavarodom, amikor nem úgy történnek a dolgok, ahogy szeretném, amikor viszont az én szájízem szerint mennek, akkor SZUPERÜL fogom érezni ÉNmagamat a bőrömben, és büszke leszek rá, hogy „Ezt én teremtettem.” (Ez mind EGÓ.)
20 évig mantráztam és kántáltam, hogy megkapjak bizonyos dolgokat. Ezeket részben megkaptam, másik részben pedig nem. Aztán ráébredtem az Igazságra: Nem számít, MIT TESZEK vagy MIT NEM TESZEK, a valóság mindig a lehető legjobban szolgálja ki az én érdekeimet. Pont. És mindennek semmi köze hozzám.
A Valóság=Óceán. Én és TE=az Óceán vízcseppjei. Lehetségesnek tartod, hogy az Óceán ne gondoskodjon a benne lévő vízcseppekről? Ez lehetetlenség. A Valóság/Isten a Valóságot/Istent szolgálja rajtam és rajtad keresztül. Nem vagyunk híján a tökéletességnek. Itt csakis szeretet létezik mindenki számára. NEM tudunk itt hibát elkövetni. Ez egyszerűen nem lehetséges.
Ma már csak elmegyek a meghallgatásra, követem az egyszerű utasításokat (a megérzéseim mindig elárulják, mit tegyek, és ez mindig jó érzéssel tölt el). Mosolygok, lélegzek, mozgok, nevetek, szeretek, gépelek, forgatókönyvet olvasok, táncolok, énekelek, alszom, eszem, kommunikálok, mindig azt teszem, amire épp ITT és MOST útmutatást kapok. Ennyi. Egyszerű, mégis a legmélyebb, legkiteljesedettebb módja az életem élésének.
Tudni, hogy nem én irányítok, megadta nekem annak a szabadságát, hogy BÁRMIT Tökéletesnek fogadjak el. Nincs más lehetőség. És a valóságban élem álmaim életét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése