2015. szeptember 20., vasárnap

A Sebzett Belső Gyermek Szégyenének és Bűntudatának Gyógyítása Kurzus




„Rád törtem, amikor védtelen voltál és kiszolgáltatott
Amikor sebezhető voltál és rászoruló
Mielőtt határaid lettek volna
Mielőtt tudtad volna, ott voltam
Megsértettem a lelkedet
Átszúrtalak legbelső csírádig
Azt az érzést keltettem benned, hogy hibás vagy és károsodott
A bizalmatlanság, csúnyaság, butaság, kétség, értéktelenség
kisebbrendűség, méltatlanság érzését hoztam rád
Azt éreztettem veled, hogy más vagy
Azt mondtam, hogy valami baj van veled
Beszennyeztem hasonlatosságodat az Istenhez
MÉRGEZŐ SZÉGYEN A NEVEM.”
(John Bradshaw)

Nem találkoztam még olyan hozzám érkező emberrel, aki ne hitte volna azt magáról, hogy valami baj van vele. Ki milyen szavakkal fogalmazza meg. A lényeg, hogy rengetegen szenvedünk ettől a magunkról valamikor elhitt hamis történettől, hamis identitástól. Minél mélyebben azonosultunk vele, annál mélyebb, lényünket átható szégyenérzettel élhetünk. Sok-sok éven át éltem ebben a krónikus szégyenben, mostanra pici lépésenként gyógyulok, és ezt érzékelem azokon a drága embereken is, akik megnyílnak fájdalmas érzelmeik és történeteik feldolgozására.

Mostanra a magammal és másokkal végzett sok-sok megtapasztalásból kialakult bennem egy mélyen gyógyító, belső folyamat módszertana a Sebzett Belső Gyermekünk megszeretgetésére és gyógyítására, melyet szeretnék megosztani Veletek.

A Sebzett Belső Gyermek Szégyenének és Bűntudatának Gyógyítása, Tematikus Kurzus, ÖnMunka haladóknak, 2016. január 16. - hamarosan beépül az új Alapképzésbe.

John Bradshaw mérgező szégyennek nevezi ezt a krónikus szégyent, és megkülönbözteti az emberségünkhöz természetesen hozzátartozó szégyentől, ami egyfajta alázat.

Az egészséges szégyen természetes emberi érzelem, melynek rendeltetése az emberi korlátok jelzése - végességünk jelzése. Embernek lenni azt is jelenti, hogy hibázunk, segítségre szorulunk, és tudjuk azt, hogy létezik egy nálunk nagyobb valami, egy magasabb rendű erő. Az egészséges szégyen emberi mivoltunk egyik lényeges alkotóeleme, hiszen a lelki egyensúlyunk fenntartásához elengedhetetlen a korlátaink és határaink ismerete. Amikor nincsenek megfelelő korlátaink és határaink, akkor kétféle úton tudunk működni: több, mint emberivé (szégyentelenné), vagy kevesebb, mint emberivé (szégyenteljessé) válunk, és ún. krónikus vagy mérgező szégyenben kezdünk élni.

Első esetben, vagyis amikor SZÉGYENTELENNÉ – több, mint emberivé - válunk, úgy kell viselkednünk, mintha tökéletesek lennénk. Magunkat és a környezetünkben mindenkit kontrollálni próbálunk, kényszeresen hajszoljuk a hatalmat, kritizálunk, lenézünk és erkölcsileg megítélünk másokat. Használjuk az embereket, akár átgázolunk rajtuk. Túlzott önbizalommal nyilvánulunk meg, úgy, mintha fölötte állnánk mindenkinek. Felsőbbrendűnek érzékeljük magunkat, és sok esetben szuperteljesítőként élünk.

A másik esetben, vagyis amikor SZÉGYENTELJESSÉ – kevesebb, mint emberivé - válunk, csődtömegnek éljük meg magunkat. Folyamatos kontrollvesztésben élünk, valamilyen szernek vagy viselkedési függőségnek a rabjaként. Gyengének és tehetetlennek mutatjuk magunkat, hogy így nyerjünk erőt és hatalmat mások felett. Hülyének és butának tettetjük magunkat, hogy mások csinálják meg helyettünk, amit mi magunk is meg tudnánk csinálni. Állandóan önmagunkat vádoljuk és kritizáljuk, alulteljesítünk, és alsóbbrendűként élünk. Az életünk egy kudarcsorozattá válhat.

Ha végignézed a fent vázolt működéseket, valószínűleg mindkét változatot megtalálod magadban. Emiatt ne haragudj magadra, mivel ezek is univerzális működések. Ezek a viselkedések TÜNETEK. Olyan védelmi mechanizmusok, melyeket fájdalmad elcsitítására fejlesztettél ki, mindenféle tudatos szándék nélkül. Ezek a tünetek pont, hogy segítenek a gyógyulásodban, utat nyitnak valódi, természetes, emberi önmagad felé.

A krónikus, mérgező szégyen azért alakul ki bennünk, mert gyerekkorunkban természetes emberi működéseinket érvénytelenítették vagy szégyenítették meg a számunkra fontos személyek. Legtöbbször azért, mert ők is ugyanettől szenvedtek, és nekik sem volt fogalmuk, hogy mást és máshogy is lehet csinálni. Milyen működéseink kerültek - akarva, akaratlan - megszégyenítésre gyermekkorunkban?

Megszégyenít(h)ették, érvénytelenít(h)ették a(z):

ÉRZELMEINKET: nem volt szabad félni, haragudni, szomorúnak lenni, sírni. Sokunknak örülni sem volt szabad, bármennyire abszurd is. A kíváncsiságunk és lelkesedésünk is jellemzően letörésre került. Azért, hogy ne kelljen éreznünk a természetes érzelmeink működésének nem helyénvalóságával kapcsolatos szégyent, megtanultuk elnémítani az érzéseinket. Amilyen mértékben némává váltunk, olyan mértékben felejtjük el, hogy mit érzünk és kik vagyunk. Sokszor fel sem ismerjük az érzelmeinket, nem vagyunk velük kapcsolatban, érzéketlenekké váltunk. Ha mégis érzünk, beszélni nem tudunk róla, nem tanultuk meg szavakba önteni, mi is zajlik bennünk. És nem tanultuk meg, hogyan tudunk természetes módon együtt lenni az érzéseinkkel, anélkül, hogy elmenekülnénk tőlük és valamilyen szerbe, tevékenységbe fojtanánk őket. Amikor érzéseink megszégyenülnek, már csak egyetlen módon tudunk érezni: ha addiktívvá válunk (szerek, szerelem, szex, munka, tevékenységek, spirituális keresés, önjavítás). (Az érzelmekről és érzésekről egy teljes bejegyzést itt olvashatsz.)

SZÜKSÉGLETEINKET, FEJLŐDÉSI FÜGGŐSÉGIGÉNYEINKET: fizikai szükségletek megfelelő kielégítése, teljes elfogadás, szeretetteli érintés, érzelmi visszatükrözés, biztonságos kötődés, támogatás, bizalom, egészséges határok szabása, autonómia, alkalmasságtudat, játékosság és spontaneitás (a sort folytathatnánk). Általában még felnőttként sem tudunk arról, hogy mik is ezek a szükségletek, és fogalmunk sincs róla, hogyan hat az életünkre a kielégületlen gyermekkori szükségletek azóta tudattalanná vált hajszolása. Emberi kapcsolatainkban azt várjuk, hogy a másik adja meg nekünk mindazt, amit gyerekkorunkban nem tudtunk megkapni, s ennek jellemzően nem is vagyunk tudatában. Illetve fókuszunk csak a másik szükségleteinek kielégítésén lesz, a sajátjainkat teljesen feladjuk.

AKARATUNKAT: úgy tanultuk, hogy a felnőtteknek engedelmeskedni kell, csak azért, mert felnőttek. Elhihettük, hogy az engedelmeskedés önmagában erény, és feladtuk saját akaratunkat a konformitás kedvéért, vagy épp ellenkezőleg, kényszeres lázadókká váltunk, aki folyamatosan harcol a szabályok és az érzékelt tekintély ellen (ellenakarat).

GONDOLATAINKAT, ÉSZLELÉSEINKET, VÉLEMÉNYÜNKET, VÁGYAINKAT: hülyeségnek, gyerekesnek, nem létezőnek nyilváníthatták ezeket, így megtanultuk, hogy ne is gondoljunk saját magunkra, ne higgyünk a saját szemünknek és fülünknek, ne legyenek fontosak a meglátásaink, ne bízzunk magunkban. Így sokszor nem is tudjuk, mi történik velünk.

TERMÉSZETES ÖSZTÖNEINKET: éhség és szexuális ösztön, szexualitás

TESTÜNKET: fizikai bántalmazás, csúfolódás és kigúnyolás, testünk és intim zónánk tiszteletben tartása

Mindez azért nagyon fontos, mert amennyiben bármilyen működésünket következetesen megszégyenítették vagy érvénytelenítették, az gyermekként azt jelentette: ENGEM érvénytelenítettek. Vagyis valami baj van velem, azzal, aki vagyok. Ekkor elkezdünk kialakítani egy hamis ént, mert ezen az áron tudunk szerethetők, elfogadhatók maradni, ez lesz a túlélésünk záloga, és teljesen tudattalan működés. Mindannyiunk elhitte valamilyen szinten, hogy akkor szeretnek, akkor vagyok szerethető, ha nem vagyok önmagam.

Ha egy szülő nem tudja visszaigazolni gyermeke érzéseit, szükségleteit és vágyait, elutasítja a gyerek igazi lényét. A legnagyobb sérülés, ami a gyereket érhet, hiteles, valódi önmaga elvesztése. Hamis ént kell kialakítania: úgy viselkednie, ahogy szerinte elvárják tőle, hogy úgy hihesse, szeretik. Ez a hamis énje éveken át fejlődik és erősödik, egyre kevésbé érzékeli hiteles lényét. Hamis énjéről egyre inkább azt hiszi: ez ő. Elfelejti, hogy a hamis én csak egy alkalmazkodás, egy olyan forgatókönyv alapján eljátszott szerep, amit valaki más írt.
Ha ez Veled is megtörtént, olyan átható érzésed lehet, hogy alapvetően hibás, rossz, nem megfelelő vagy. Nem vagy elég jó, valami baj van veled, soha nem ütöd meg a mércét. Az EGÉSZ LÉNYEDET érzed hibásnak. Ezt az érzést nevezzük mérgező szégyennek, ami sokkal rosszabb, mint a bűntudat. A bűntudat esetében valami rosszat TETTÜNK, de azt kijavíthatjuk, tudunk változtatni rajta. A mérgező szégyen estében azonban VELÜNK van valami baj, és semmit nem tudunk vele kezdeni, nem felelünk meg, elromlottunk.

(A fenti összefoglalóhoz John Bradshaw Vissza önmagunkhoz és A szeretet című könyveiből is vettem részleteket. Szeretettel ajánlom a két könyvet teljes elolvasásra.)

A Sebzett Belső Gyermek Szégyenének és Bűntudatának Gyógyítása, Tematikus Kurzus, ÖnMunka haladóknak, hamarosan beépül az új Alapképzésbe.

Jelentkezési határidő:
Részvételi díj: 15.000 Ft


Várlak szeretettel a két ÖnMunka „módszert” tanító és gyakorló Alapcsomagokon is. Így egy teljes rendszert sajátíthatsz el arról, hogyan is érdemes az önfeltáráshoz, önfelfedezéshez, öngyógyításhoz hozzáállni. Mindezt letesztelt, működő, gyakorlati eszközökkel.

1. Tanulj meg ÉREZNI: 2-napos Érzelmi Öngyógyító Alaptanfolyam (Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapcsomag), 2016. január 30-31. - Ebben a formában utoljára, hamarosan beépül az új Alapképzésbe

2. KÉRDŐJELEZD MEG! - Byron Katie Munka-módszere Alapcsomag, 2016. január 9-10. - Ebben a formában utoljára, hamarosan beépül az új Alapképzésbe


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése