2014. május 21., szerda

Bevezető Előadás – Byron Katie Munka-módszere



Ahogy múlt heti bejegyzésemben említettem, a MagNet Házas workshopunkról filmfelvétel is készült. Ez volt számomra az első ilyen jellegű, ekkora közönség előtt zajló, egész napos program, egy kicsit izgultam az elején, nézzétek ezt el nekem. J

Több videó is felkerül majd a rendezvényről, most elsőre Balogh Gyuszi a bevezető egy órát rakta össze. Ebben az egy órában beszélek a Munka alapjairól, az elme alapműködéseiről, feltételezésekről, értelmezésekről, tényekről, „tudásról”, a valóságról. Bemutatom az ún. valóságpróbát, és példával illusztrálva végigviszek egy hiedelmet a Négy kérdésen és megfordításokon. Érdemes velem tartani.

Négy Kérdés, mely megváltoztathatja az életedet:




Egy Workshop résztvevő visszajelzése a napról:

„Alapvetően nekem nem volt teljesen új ez a módszer, kb. egy évvel ezelőtt rábukkantam Byron Katie videó anyagaira a Youtube-on. Elég sok videót megnéztem, és aztán elolvastam a Szükségem van a szeretetedre – vagy mégsem? című könyvet. Volt egy alap információm ezzel kapcsolatban, ebből próbáltam építkezni. Ez az életemnek egy olyan szakaszában történt, amikor nagyon sok érzelmi megpróbáltatás ért, ezért is váltam nyitottá a Munka módszerre. A Módszer megtetszett azonnal, mert gyakorlatias. De sokszor nem voltam képes elengedni azokat az ártó gondolatokat és fájdalmakat, amik meghatározták a mindennapjaim. Még a Munka módszerrel sem sikerült.

Most, hogy részt vettem az egész napos előadáson, sokkal közelebb került hozzám ez az egész, még jobban megértettem, és olyan plusz információkhoz jutottam, amik mindenképpen a segítségemre lesznek abban, hogy hatékonyabban alkalmazzam ezt a módszert.

Szóval összességében azt gondolom, hogy bár a legtöbb ember jól beszél angolul, és videó, valamint könyv formájában könnyen elérhető Byron Katie módszere, mégis szükség van arra, hogy a magyar közönség egy hazai szakembertől hallja az információkat, és Oravecz Andi erre nagyon jó alany, kiváló előadónak tartom.” (Sz. L.)


Amennyiben mélyebben megismerkednél Byron Katie Munka-módszerével, várlak szeretettel június 14-15-én az Alapcsomagra, melybe utána 1 egyéni konzultáció is bele van építve, így segítve önálló Munka-végzésedet a későbbiekben. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb a feljövő oldalon: Byron Katie Munka-módszere Alapcsomag, június 14-15.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése