A Munka Négy Kérdése a Világ Körül

A napokban kukkantottam meg Byron Katie hivatalos honlapján (www.thework.com) a 2011-es programokat, egyrészt kíváncsiságból, másrészt pedig azért, mert sokáig nem volt véglegesítve az idei európai School helyszíne. Mostanra a programban is szerepel, hogy újra a német Bad Neuenahr-ban lesz a 9-napos School, és az év első napjaiban olyan „turbulenciát” vettek a körülöttem keringő információk, hogy nagy hirtelenjében jelentkeztem School Staff tagnak, vagyis segítő személyzetnek. Hamarosan visszajeleznek, mekkora erre az esélyem, majd tudósítalak Benneteket. Mindenesetre alapvetően a magyar-angol tolmácsolási szolgáltatásaimat ajánlottam fel extra tudás gyanánt, hogy ennek segítségével más, angolul vagy németül nem tökéletesen beszélő magyarok is részt vehessenek a School-ban.

A másik érdekesség, amit a programnaptárban láttam, hogy májusban Katie Moszkvában, utána pedig Tokióban tart 2-napos „Szeretni, Ami Van” tréninget. Utána a School előtt még utazgat kicsit Európában, megy Londonba és Amsterdamba – ezeket a rendezvényeket is szíves figyelmetekbe ajánlom, ha szeretnétek egyszer Katie-t élőben megtapasztalni. Főleg azért, mert ezek akár egy átlagos magyar pénztárcával is megfizethetők. Részletek itt: http://www.thework.com/events.php

Szóval, a Munka terjed szépen a világban, épp ezért is gondoltam, hogy lefordítom a Katie pár évvel ezelőtti, dél-afrikai látogatásáról szóló írást. Ez következik most.

„Az utóbbi 20 évben Katie emberek százezreivel osztotta már meg a Munka csodálatosan egyszerű eszközét, bárhová hívták is a világban, ő ment, és Munkázott. Végre eljött hozzánk Dél-Afrikába és Namíbiába is, és vég nélkül adott magából azoknak, akiket a szenvedés vagy az összezavarodottság hozott el hozzá.

The Work, vagyis A Munka, nem egy újabb motivációs technika, sem pedig az elmének az illúzióvilágban való további elsüllyedését szolgáló eszköz. A Munka inkább a Szókratész és Buddha-féle hagyományt követi, vagy a későbbi tanítók közül Ramana Maharshiét és J. Krishnamurtiét, amennyiben egy Önvizsgálati folyamat, melynek során az elménk történeteinek megkérdőjelezésével megláthatjuk a valóságot, azt a valóságot, mely szerzett kondicionálásunk rétegei alatt mindannyiunkban ott van.

Mint Katie első könyvének címe, „Szeretni, Ami Van” (magyarul A Négy Kérdés) is utal rá, A Munka a pillanatnyi valóság teljes elfogadásának állapotába juttat el minket, ahol többé már nem veszekszünk azzal, ami épp van, hanem megengedjük magunknak, hogy minden pillanat a saját teljességében bontakozzon ki. És így válunk a valóság teremtő résztvevőivé. Ez nem azt jelenti, hogy fatalista módon elfogadjuk a szenvedést és a fájdalmat, hanem azt, hogy dinamikus módon kicsomagoljuk azokat a történeteket, melyek magát a szenvedést okozzák.

Fokvárostól Windhoekig, Johannesburgtól Durbanig, Katie nagy hozzáértéssel és gyengédséggel csomagolta ki a résztvevők szenvedéstörténeteit: fájdalmas kapcsolatok, szülő-gyerek problémák, vakság, hajthatatlan főnökök és alkalmazottak, a meghalás magányossága, korrupció, bűnözés, gyerekverés – néhány a megvizsgált témakörök közül. És minden egyes esetben Katie olyan „teret” hozott létre a résztvevőkben, melyben megláthatták, hogy a szenvedést az elme összezavarodottsága okozza. A könnyek helyét nevetés vette át, és az elme örökös ragaszkodása vélt igazságához alázattá és együttérzéssé alakult. Érdekes módon, volt egy téma, ami a világnak ezen a részén nagyon égető probléma – a rasszizmus -, mely nem került terítékre. Katie figyelmét ez ugyan nem kerülte el, ő azonban sosem erőltet senkire semmit, és mindig olyan körülményeket teremt a résztvevők számára, hogy azok a számukra legkényelmesebb „helyről” dolgozhassanak. Sokaknak már önmagában az is nagyon félelmetes lehet, hogy 500 ember előtt beszéljenek problémáikról, de azok a bátor emberek, akik kiültek Katie-hez, és végigcsinálták vele a Munkát, békével a szívükben és az elméjükben távoztak.

Hogy milyen is Katie közelről? Említhetem a reaktivitás teljes hiányát, még akkor is, amikor már végtelenül kimerült volt a megállás nélküli előadásoktól és egy fárasztó allergiától; vagy mesélhetek egy olyan nőről, aki teljesen jelen van az előtte ülő(k) számára; a végtelen gyengédségéről egy szeretteit elvesztett gyerek iránt; a fantasztikus humorérzékéről, mely még az epés újságírói megnyilvánulások közepette sem hagyta el. És arról a majdhogynem kézzel fogható szentségtől, mely belőle árad. De azt hiszem, számomra, a legpontosabb válasz erre a kérdésre az, hogy Katie élő kitükröződése annak a képességünknek, hogy érett, épelméjű emberi lények lehetünk.

Nem azért jött Dél-Afrikába és Namíbiába, hogy egy újabb self-help (önsegítő) programot értékesítsen; hogy milliókat keressen azzal, hogy karcsúbb testet, betegség nélküli életet, a lelki társ megtalálását, vagy anyagi bőséget ígér az embereknek. Ehelyett ő négy kérdéssel érkezett, melyeknek a segítségével mi magunk fedezhetjük fel a saját válaszainkat. Ő, természetesen, magasan képzett és csendesen támogató kérdező, és empatikus hallgató. Ahogy emberek százai előtt végezte a dolgát, végtelen csendesség és nyugalom honolt, a közönség sosem adta jelét semmiféle nyugtalanságnak.

Természetesen a közönség nem minden tagja akarta azt, hogy az önvizsgálat darabokra tépje az illúzióit. Egy nő azt hangoztatta, hogy teljesen biztos benne, hogy egy nap majd megtámadják a bűnözéstől sújtott Dél-Afrikában. A Munka, abban a pillanatban tán nem volt neki való. Nem volt képes meglátni, hogy saját magát támadja olyan gondolatokkal, melyeknek semmi köze nem volt a jelen pillanat valóságához; abban a pillanatban tökéletes fizikai biztonságban volt, csupán a gondolatai vették el tőle ezt a biztonságot. De Katie nem intellektuálisan győzi meg az embereket, mivel ez nem szüntetné meg az elkülönülést. Ő finoman áttért a következő jelentkezőre. Ha fent kívánjuk tartani a szenvedésünket, az a mi dolgunk. A Munka nem hajlandó besétálni abba a csapdába, hogy nagyokos legyen, és jól meg akarja szerelni a világot. Állítólag Buddha is azt mondta: „Megmutatom a szenvedést, és megmutatom a szenvedés végét is.”

Katie egyik sokszor idézett mondata szerint A Munka érzéstelenítés nélkül végzett radikális műtét, ami azoknak szól, akik már igazán belefáradtak a szenvedésbe. És a dél-afrikai közönségek válaszaiból ítélve, sokan már eljutottak erre a pontra.

Durbani tartózkodásuk alatt, Katie és barátai az én otthonomban ebédeltek. Zulu háztartási alkalmazottunkat, aki három éve veszítette el a fiát egy furcsa balesetben, Katie jól megölelgette és megpuszilgatta, és néhány pillanat elteltével már valami belülről fakadó ragyogás ült házi segítőnk arcán. Nem a Munka angol nyelvű formájára reagált így, hanem egy olyan emberre, akinek a felébredettsége a halál történetén túlra juttatta.

Ha egy szupermarketben látod Katie-t, akkor simán elmész mellette, mint bármelyik másik átlagos nő mellett – mi a reggelizőasztalnál és a namíbiai sivatag rövid szafarija közben is ilyennek tapasztaltuk meg. Ez az átlagosság azonban csak addig tart, amíg bele nem nézel elképesztően kék szemeibe, melyek végtelen elfogadást, nyugalmat és bölcsességet sugároznak, és ahol megláthatod saját tiszta szívednek esszenciáját.”

Ha Te is szeretnéd megtapasztalni a Munka által saját magad csodáját, akkor szeretettel várlak az eredeti időpontnál egy héttel később: 2011. január 22-23-án, egy 2-napos, kiscsoportos, rengeteg személyes foglalkozást tartalmazó ÖnMunka Alaptanfolyamon. Részleteket itt találsz:

http://kincsamivan.hu/programok.html

Valódi Bőséges Új Évet Kívánok

Már több bejegyzésben foglalkoztam a Pénz témakörével (Lásd: Pénz és az Alvilág). Ma, évindítónak, újra ehhez a témához nyúlok, hiszen életünk központi témája, hogy Bőségben szeretnénk élni. De amíg a bőséget a pénzzel azonosítjuk, addig nem túl sok nyugodt, békés, örömteli pillanatban lesz részünk. És, ha már egy ideje olvasod a blogot, akkor tudod, hogy egyáltalán nem a „legyünk spirituálisak és szegények” filozófiát követem. Byron Katie-ben az a jó, hogy nincs semmilyen filozófia. Hisz minden filozófia behatárol, köt, keretekbe zár – egy újabb hiedelemrendszer. És ennek a vége megint csak elkülönülés; nekem pedig az az álmom, hogy egyre többen kapcsolódjunk. Úgy valódian. Saját magunkhoz is elsőként, és utána természetszerűleg egymáshoz is.

         Ha visszabontod a hiedelemrendszeredet a Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal, akkor egyre több pillanatodat fogod valódi kapcsolódásban és bőségben - szeretetben élni. Amint ennek az ízét megízleled, rá fogsz jönni, hogy ezzel semmi nem vetekedhet. Kívánom Neked az új évre, hogy minél erősebb kapcsolódást alakíts ki Valódi Bőséges Önmagaddal, és csak figyeld, mi történik ennek folyományaként az Életedben. Ma újra Az Öröm Ezer Neve egyik teljes fejezetét olvashatod. Ha néha meghökkent, úgy jó. Ízlelgesd, kérdőjelezd meg, teszteld le! Katie gyakran hangsúlyozza, hogy egy szavát se hidd el, mert akkor ez is hiedelemrendszerré válik. Mindent tesztelj le önmagadnak. Mert csak így lehet a sajátod. Kellemes utazást 2011-re!

Öröm 77 – A mester kész folyamatosan adni, mert az ő gazdagságának sosincs vége.

„Mi, emberek úgy hisszük, hogy mivel Jézus és Buddha is egy szál köntösbe öltöztek, és semmijük nem volt, akkor a szabadságnak így kell kinéznie. De lehet-e egyszerre „normális” életet is élni és szabadnak lenni? Képes vagy-e ezt itt és most megtenni? Én ezt szeretném megéletni veled. Mindkettőnknek ugyanaz a vágya: a te szabadságod. És nekem kedvemre van, hogy ragaszkodsz az anyagi világ tárgyaihoz, akár megvannak neked, akár nem, mivel ez is csak azt a célt szolgálja, hogy rájöjjél, minden szenvedés az elméből fakad, nem pedig a világból.

         A tárgyak a gondolataidat szimbolizálják. A vágy metafórái ők, az olyan gondolatoké, mint „Akarom”, „Szükségem van”. Nem kell feladnunk a tárgyainkat. Ők csak jönnek és mennek; semmi irányításunk nincs efelett; bár lehet, hogy azt hisszük, van, de valójában nincsen. Bárki is kezdte el tanítani azt, hogy meg kell szabadulnunk a tárgyainktól, vagy el kell ajándékoznunk őket, az egy kicsit össze volt zavarodva. Néha persze észrevesszük, hogy amikor elveszítünk mindenünket, akkor sokkal szabadabbak vagyunk, és azt a következtetést vonhatjuk le, hogy könnyebb vagyontárgyak nélkül élni. Aztán pedig azt vesszük észre, hogy már megint nem vagyunk szabadok. De amikor a hiteinkkel dolgozunk, akkor a nagy vagyon birtoklása teljesen egyenértékű lesz azzal, ha semmink sincsen. A szabadságot csak a valóságot szerető elme tudja elhozni.

         A bőségnek semmi köze a pénzhez. A gazdagság és a szegénység belülről fakad. Bármikor, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, és ettől stresszes vagy, szegénységet tapasztalsz meg. És bármikor, amikor azt éled meg, hogy elegendőd van, sőt több mint elegendőd, akkor gazdagságban élsz.

         Azon emberek számára, akik elkezdenek belső önvizsgálatot végezni, a munkájuk másodlagossá válik. Mert a munkád nem a pénzcsinálásról szól, nem is arról, hogy emberekkel dolgozol, vagy lenyűgözöd az ismerőseidet, vagy tiszteletet kapsz, vagy biztonságot nyújt. A munkád csak egy lehetőség, ahol ítélhetsz, önvizsgálatot tarthatsz, és ez által megismerheted magad. Minden – minden férfi, nő és gyerek, minden fa és kő és szélvihar, minden háború is – a te szabadságodról szól. Az állások jönnek és mennek, a cégek és a nemzetek felemelkednek, majd letűnnek, és te nem ezektől függsz. A szabadság az, amire mindannyian vágyunk, és a szabadság az, ami már most is vagyunk. És ha egyszer ezt megérted, akkor olyan kiváló és kreatív lehetsz a munkádban, amennyire csak akarsz, beleadhatod az összes energiádat akár, mert többé nem létezik számodra a kudarc lehetősége. Rájöttél, hogy a legrosszabb dolog, ami történhet veled, az egy gondolat.

         A pénz nem a te dolgod; az igazság a te dolgod. A „Több pénzre van szükségem” című történet az, ami megfoszt gazdagságod felismerésétől. Bármikor, amikor azt gondolod, hogy a szükségleteid nincsenek kielégítve, egy jövőbeli történetet mesélsz éppen. A jelen pillanatban éppen annyi pénzednek kell lennie, amennyi éppen van. Ez nem csak egy elmélet; ez a valóság. Mennyi pénzed van? Na, most pont ennyire van szükséged. Ha nem hiszed, nézd meg a bankszámlakivonatodat. Honnan tudod akkor, hogy mikor kell több pénzednek lennie? Amikor több van. És honnan tudod, hogy kevesebbnek kell lennie? Hogy kevesebb van. Ha erre rájössz, ez jelenti az igazi bőséget. Mert ez azt eredményezi, hogy semmivel nincs gondod a világban, akár munkát keresel, bemész a munkahelyedre, elmész sétálni, vagy épp észreveszed, hogy üres a hűtő.

         A szív képes dalra fakadni! És igazából pont ezért szeretnél több pénzt. Nos, akár ki is hagyhatod a pénz részét az ügynek, és dalra fakadhatsz. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz meg a pénzed is hozzá.

         Én szeretem, amikor van pénzem, és azt is szeretem, amikor nincsen. Számomra a pénz elköltése nem több mint valami olyasminek a továbbadása, ami nem is az enyém. Semmit nem tehetek, hogy távol tartsam, ha éppen továbbadásra van szüksége. Ha viszont nem kell továbbadódnia, akkor nincs szükség arra sem, hogy hozzám jöjjön. Szeretem, amikor bejön, és azt is, amikor elmegy tőlem.

         Amikor pénzt kapok, izgatottan megborzongok, mert tudom, hogy nem az enyém. Mindössze csatorna vagyok, még csak nem is gondozó. Éppen én vagyok annak a megfigyelője, hogy mire is szánódik az a pénz. Abban a pillanatban, ahogy valahonnan megkapom, előbukkan valami, amire szánva van. Szeretek pénzt adni. Sosem szoktam pénzt kölcsönözni; odaadom valakinek a pénzt, ő pedig kölcsönnek hívja. Ha pedig visszafizeti, akkor tudom meg, hogy kölcsön volt.”