A következő címkéjű bejegyzések mutatása: viselkedési minta. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: viselkedési minta. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. június 26., kedd

Ki Lennél a Megszokott Reakcióid és Mintáid Nélkül?



Témaindítóként kezdjük egy rövid Munka-visszajelzéssel, Byron Katie „Szeretet-Könyvéből”. Utána olvass tovább!

Szabályok

Korábban rengeteg szabályt állítottam fel az életemben. Külön előírás vonatkozott például arra az esetre, ha a férjem elment otthonról. Ha ilyenkor nem adott búcsúcsókot, visszahívtam és követeltem a „járandóságomat”. A szeretkezéseink sem úszták meg a dolgot. Itt az volt a szabály, hogy amikor ő akarta, sosem mondtam nemet. Ha viszont én kívántam meg a dolgot, hagytam, hogy a saját kedve szerint döntsön, de az elutasítása neheztelést váltott ki belőlem. Azt is szabályba foglaltam, hogy a gyerekekkel mindig kedvesen és szeretetteljesen kell bánnia; ha nem így történt, összevesztem vele, vagy teljesen visszahúzódtam a csigaházamba. Szabály írta elő, hogy ő a felelős bizonyos „férfi dolgokért”, mint például a bor kinyitása, a gyertyacsere az autóban, vagy a grillsütő beüzemelése, és mindig ingerült lettem, ha rám hagyta ezeket. A férjem imád főzni. De egy csomó mindent nem úgy készít, ahogy én, úgyhogy folyton vitatkoztam vele, és rá akartam venni, hogy változtasson a szokásain.
         Ez mind megváltozott, mióta rendszeres gyakorlattá tettem a Munka-önvizsgálatot. Hagyom, hogy akkor csókoljon meg, amikor akar, és nem esik rosszul, ha megfeledkezik róla. Ha ahhoz van kedvem, megkérem, hogy szeretkezzünk, és nem sértődöm meg, ha nemet mond. Ha ő közeledik, és nekem nincs kedvem hozzá, minden további nélkül megmondom neki. Szeretem a gyerekeimet, és nem várom el tőle is, hogy így tegyen. Ez az ő dolga, és ha nem tölt elég időt velük, nem kezdek ágálni ellene (és persze nagyon boldog vagyok, ha velük van). Akkor nyitja ki a borosüveget, amikor akarja; ha nem, kinyitom én. Ugyanez vonatkozik most már a gyertyacserére és a grillsütő beüzemelésére is. Amikor pedig főz, azt egyszerűen élvezem, és eszem ágában sincs vitát kreálni ezzel kapcsolatban.
(Byron Katie: Szükségem van a szeretetedre, vagy mégsem? – Édesvíz)


A fenti történet olvasása közben tán Benned is fel-felvillantak jelenetek az életedből, amikor teljesen megkérdőjelezetlen, automatikus reakcióid és mintáid lépnek működésbe. Érdemes lehet alaposan körbenézni az életed különböző színterein: hol, kivel, milyen felülvizsgálatlan szabályrendszereket működtetsz. Amíg a saját, nagyrészt tudattalan szabályrendszerednek nem vagy tudatában, addig az robotpilóta módjára irányítja az életedet, a viselkedésedet, a hangulatodat, a kapcsolataidat. Először tehát tudatosítsd magadban ezeket a szabály-mintákat, majd kérdőjelezd meg őket. A megkérdőjelezésük eredményeképpen sokkal szabadabban létezel majd a saját életedben, sokkal elfogadóbb, befogadóbb, megengedőbb, boldogabb leszel.

A következő „helyeken” érdemes keresgélned - ezeken a területeken tudatosítsd, hogy mit vársz magadtól, mit vársz a másiktól, hogyan reagálsz az ő lépéseire, hogyan próbálod befolyásolni a hozzád való viszonyulását, mire ugrasz, mikor sértődsz meg, mikor adod fel magad, stb. A lista szinte végtelen, légy leleményes. :) És persze, szokás szerint elő a papírral és tollal, mert csak azt tudod felülvizsgálni, amit le is írtál.

  • A párkapcsolatodban működő szabályok
  • A gyermekeiddel működő szabályok
  • A szüleiddel működő szabályok
  • A barátaiddal működő szabályok
  • Az „ellenségeiddel” működő szabályok
  • A saját magadra vonatkozó (végtelen) szabályok :)
  • A munkahelyeden/munkádban érintett emberekkel működő szabályok
  • A hatóságokkal/szervekkel/intézményekkel kapcsolatban működő szabályok
  • A tekintélyekkel kapcsolatban működő szabályok

Fontosnak tartom újra hangsúlyozni, hogy a Munkában semmilyen „minta-átírást” nem végzünk. Egyszerűen felfedezzük, észrevesszük a ránk hatással lévő gondolati mintákat, hiedelmeket, koncepciókat, és a belőlük fakadó érzelmi reakciókat, viselkedéseket és cselekedeteket. És a kiindulási oknál, a gyökérnél, vagyis a gondolatnál végezzük el a megkérdőjelezést, melynek következtében az érzelmi reakciók eltűnnek, a viselkedés és a cselekvés pedig automatikusan megváltoznak. Ha „pozitívra írnánk” át a gondolatot, mint azt számos módszer teszi, akkor továbbra is a gondolati szinttel azonosulva maradna az elménk, és még mindig különbséget tennénk „pozitív” és „negatív” között. A Munka érdemi hozadéka, hogy nem azonosulunk többé a gondolatainkkal, hanem a „kívül” és „belül” felbukkanó jelenségek megengedő megfigyelőivé válunk, akik többé nem harcolnak gondolatban azzal, ami van. Mindez pedig hatalmas mentális, érzelmi és fizikai szintű felszabadulással jár.

„Amikor megkérdőjelezzük, amit hiszünk, rájövünk, hogy nem azok vagyunk, akiknek gondoltuk magunkat. Az átalakulás az elme végtelen polaritásából származik, amit azelőtt ritkán tapasztaltunk meg, mivel a jól-tudom elme uralt mindent. És ahogy önvizsgálunk, a világunk megváltozik, hiszen a diavetítővel dolgozunk – az elmével – nem pedig azzal, amit kivetít. Az egész világunkat elveszítjük, azt a világot, amit eddig ismertünk. És minden egyes önvizsgálat alkalmával, a valóság kedvesebbé válik.” (Byron Katie)

2011. március 25., péntek

A Generációs Szenvedés Ragadós Természete


A nemrég befejezett Szenvedés-sorozat kiegészítéseként fordítottam még le Adyashanti Kegyelembe Esni című könyvéből a Generációs Szenvedésről szóló fejezetet. Mielőtt megismerkedtem a Munkával, már több éve foglalkoztam a generációs szenvedés-mintákkal, generációs hitrendszerekkel, csak a felismerésen túl nem nagyon volt eszköz a kezemben, hogyan segíthessek az embereknek abba is hagyni azt. Mert csak úgy, hipp-hopp abbahagyni, azért nem olyan evidens. Byron Katie Munka-módszere, a Négy Kérdés és Megfordítások ebben is csodálatos eszköznek bizonyult, magába a kérdéssorba is be van építve a generációs mintákra való tudatosodás, és az összes ránk örökített hiedelmünket szép sorban megvizsgálhatjuk.
És akkor következzen Adya fantasztikus összefoglalója a generációs hitrendszeri szenvedésről:

Most pedig szeretnék egy teljesen más típusú szenvedést bemutatni, egy olyat, melynek a felgombolyítása különösen nehéz lehet. Mióta tanítani kezdtem, észrevettem, hogy létezik a szenvedésnek egy ragadós, mindent átható formája, melyből általában igen nehéz megtalálni a kivezető utat. Elneveztem „generációs szenvedésnek”. A generációs szenvedés azon a tényen alapszik, hogy mindannyian egy bizonyos generációs vonalból származunk, mely olyan régre nyúlik vissza, amíg csak elképzelni bírjuk, vissza egészen a kiinduló, eredő őseinkhez. Sok-sok generáció láncolatának az eredményei vagyunk. A családrendszerünkbe egyrészt rengeteg szépség és jóság ágyazódott be, másrészt viszont, ahogy azt mindannyian jól tudjuk, ún. „generációs fájdalom” vagy „generációs szenvedés” is. Ez egy létező energia, mely tudattalanul adódik át egyik generációról a másikra.
         Ha közelebbről megvizsgálunk egy bizonyos családrendszert, akkor kirajzolódik a generációkon átörökített fájdalom mintázata. Például, az olyan szülők, akik különösen hajlamosak a haragtól és a depressziótól szenvedni, általában olyan gyermekeket nemzenek, akik ugyanettől szenvednek, majd így tovább, szülőről gyerekre, újra és újra. A generációs szenvedés igen alattomos. Egyre mélyebben épül bele a családba, ahogy telnek-múlnak a generációk, és az emberek által megtapasztalt szenvedésnek nagy részét ez adja.
         Érdekes felfedezni a generációs szenvedéssel kapcsolatban, hogy nem személyes. Másképp fogalmazva, inkább egy vírushoz hasonlítható, mely az egy családba tartozó embereket megfertőzi. Olyan szenvedésfajta, mely megfertőz egy családot, majd az influenzához hasonlóan továbbadódik a következő generációknak. Amikor megszületsz, tudtodon kívül megkapod ezt a generációs fájdalmat. Később aztán szidod, harcolsz ellene, és szörnyűnek tartod, de ezzel mindössze annyit érsz el, hogy ennek a fájdalomnak a letagadása, vagy az ellene folytatott küzdelem csak még mélyebbre süllyeszti azt a lényedbe.
         Amikor elkezded felismerni, hogyan is működik ez a generációs szenvedés a te életedben, amikor meglátod, hogy a te szenvedési módod mennyire hasonlít a családod többi tagjáéra, akkor ez megnyithatja a szívedet és az elmédet. Ebből a tágabb nézőpontból pedig elkezdheted elengedni az előző generációk okolását, és megláthatod, hogy azok, akik neked átörökítették a szenvedést a generációs láncolaton keresztül, saját maguk is fájdalomban éltek, és nem voltak tudatában annak, hogy mi is történik. A fájdalom csak úgy rájuk szállt, majd megnyilvánult ilyen vagy olyan módon, végül pedig továbbadták a következő generációnak anélkül, hogy tudtak volna róla.
         A leggyötrőbb fájdalom és a legmélyebb sebeink, melyeket egész életünkben magunkkal hurcolunk, nagy részben ebből a generációs öröklődésből erednek. Meg szoktam kérdezni az emberektől, amikor beazonosítanak magukon egy erőteljes érzelmet, pl. haragot, neheztelést, dühöt: „Melyik szülődre emlékeztet ez az érzés: anyukádra vagy apukádra?” Általában pillanatok alatt képesek beazonosítani a mintát, főleg, amikor valamelyik mély érzelmi sebükről van szó. Amikor ezt tisztán meglátod, rádöbbensz, hogy az apádnak, a nagybátyádnak, vagy épp a nagynénédnek valójában ugyanaz a sebe, mint neked. Átadták neked az által, hogy kiélték, pont úgy, ahogy a szüleik átadták nekik.
         Végül, ez az energia elért hozzád, és te is elkezdesz szenvedni ebben a generációs fájdalomban. Könnyű emiatt megharagudni és másokat okolni, de amikor ténylegesen megérted a természetét, rájössz, hogy nem személyes, még akkor sem, ha a hatásai rád nézve igen csak személyesek.  De maga a fájdalom, maga szenvedés nem te vagy. Teljesen tudattalanul adódott át egyik személyről a másiknak, az egyik generációról a másikra. Maga a továbbadás is önmagában sokszor különösen fájdalmas, akár erőszakos, mert úgy tűnik, hogy te vagy ennek a szenvedésnek a célpontja, ahogy az megjelenik benned és a családtagjaidban. De ha képes vagy nem tökéletesen elveszni a haragodban – bár ez egy bizonyos szempontból teljesen érthető -, ha képes vagy visszatartani az ítéleteidet csupán egyetlen pillanatra, máris észerveheted, hogy az általad érzett fájdalom nagyrészt a családtagjaidból származó szenvedés, aminek nem szükségszerűen kell a sajátodnak lennie.
         Amikor észreveszed ezt a hatalmas fájdalmat magadban, tudd, hogy nincs értelme a családodat okolni mindezért. Amikor sürgetést érzel, hogy haragudj rájuk, jusson eszedbe, hogy a generációs vonalad is ugyanezzel a fájdalommal élt. Nagyon valószínű, hogy ők sosem képzelték, mindez generációs. Ők feltehetően igen személyesnek vélték, és épp ezért, nem volt más lehetőségük, mint ennek a fájdalomnak a kiélése, megjelenítése fizikai formában. Amikor elkezded meglátni ezt a hosszú szenvedés-láncolatot, rádöbbensz, hogy te vagy az, itt és most, aki megértheti ennek a generációs szenvedésnek a működését, és te vagy az, aki képes véget is vetni neki.
         Ennek a szenvedésnek a felgombolyítása nem feltétlenül könnyű és élvezetes, de ha tudsz róla, akkor radikálisan más nézőpontból leszel képes tekinteni rá. Bármikor, ha tudatossá válunk valamilyen fájdalmunkra, előfordulhat, hogy átmenetileg ez a fájdalom felerősödik. Olyan, mintha egy fajta érzelmi zsibbadásból ébrednénk fel, és azon kaphatjuk magunkat, hogy másokat okolunk a szenvedésünkért. De minél inkább kifelé tekintgetünk, másokra haragudva, és őket vádolva életünk különböző körülményeiért, annál tudattalanabbá válunk, és még több fájdalmat és szenvedést küldünk be a lényünkbe. És minél mélyebbre ássuk el magunkban a szenvedést, annál erőteljesebben adjuk azt át azoknak, akiket szeretünk – a gyerekeinknek, a barátainknak, a családtagjainknak, és így tovább. Igaz, hogy nagyon fájdalmas lehet ez a folyamat, de megláthatjuk, hogy fantasztikus lehetőséget kaptunk, saját tudatosságunkon és tisztánlátásunkon keresztül, hogy végre véget érhessen.

***

Bármennyire is generációs örökségünk a fájdalom és a szenvedés, fenntartani csakis a jelen pillanatban tudjuk saját elménk struktúrájában – az által, hogy elhisszük az elkülönültséggel, vádaskodással, elítéléssel kapcsolatos gondolatainkat. A szenvedést úgy lehet befejezni, hogy elkezdjük felfedezni, hogyan is tartja fent a szenvedést elménk a szokásos gondolati mintáin keresztül. És ahogy elkezdjük megérteni a szenvedés okait, azt hogy alapjában véve minden szenvedésünk gyökerénél saját magunk elkülönültségének és másságának illúziója van, máris elkezdtünk felébredni – a boldogtalanságból a boldogságba. Arra is szép lassan ráébredünk, hogy annak ellenére, hogy a családunktól örököltük a szenvedést, annak ellenére, hogy egész életünkben ezekkel a fájdalmat okozó mentális mintákkal éltünk, igazából egész szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mivel megvan bennünk az a képesség, hogy pontot tegyünk a szenvedés végére most, már csak a felismerése által is.
         Közvetlenül szembenézni a szenvedéssel elsőre nem feltétlenül kellemes. Olyan, mint amikor egy elzsibbadt végtagodba elkezd visszatérni a vér, és egy ideig fájdalmat tapasztalsz. Ez az a bizonyos „hangyák mászkálnak” érzés (angolban tűk és gombostűk szúrkálnak, ez még fájdalmasabb – megj.), ahogy újra elkezd áramolni a vér a végtagban, és az újra életre kel. Ez a felébredésnek az a része, amikor kijövünk az elme álmából. Nagyon fontos, hogy megengedjük magunknak ezt a folyamatot, hogy átmenjünk ezen a kizsibbadási fázison, kijöjjünk az elménk által kreált illúzióból – nem csupán önmagunkért, hanem azért is, hogy fel tudjunk hagyni azokkal a tudattalan viselkedéseinkkel, melyekkel mások szenvedését is okozzuk. Ekkor az emberiség szenvedésének megoldására irányuló válasz részesei leszünk. Amíg azonban szundikálunk egónk falai között, addig nem nagyon járulunk hozzá sem önmagunk, sem pedig senki más boldogságához. Ahogy aztán ébredezni kezdünk ebből az egós tudatállapotból, egyre kevesebbet szenvedünk, és ennek következtében a körülöttünk levő világnak is egyre kevesebb szenvedést okozunk. Igazi ajándékot tudunk adni a világnak, és ezt az ajándékot a világ boldogan fogadja. Épp úgy, ahogy mi is szeretnénk boldogan és szenvedéstől mentesen élni, minden ember is erre vágyik. Mindannyiunk számára adott a szenvedés befejezésének lehetősége, és mások segítése ennek a megvalósításában.


Generációs Szenvedésed feldolgozásához tanuld meg a Munkát gyorsan, profin, minicsoportban.
KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? 2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam legközelebb április 16-17-én, Budapesten (jelentkezési határidő április 4.), és április 30-május 1-én, Kaposváron.
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Adyashanti korábbi fordítások itt: