Félelem a Jövőtől - Byron Katie Videó

„Az elme trükkje, hogy félelemben tartson. Amikor az elmédben látod a KÉPET, már az egész meg is történt. MINDEN EGYSZERRE TÖRTÉNIK, amikor elhiszel egy stresszes gondolatot.” (Byron Katie)

Mit is értünk az alatt, hogy minden egyszerre történik? Azt, hogy jön a gondolat, elhiszem, rögtön beindul a film a fejemben, vagyis a KÉPZELETEMBEN lepereg, hogy szerintem mi is fog történni, és máris félelem, vagy más érzelem árasztja el a testemet. És erre az érzelemre fogok reagálni valamilyen viselkedés vagy cselekvés formájában. És mindez egyetlen szempillantás alatt. Pedig „odakint” még nem is történt semmi, csak egy történetet hittem el arról, hogy mi fog történni.

Elég, ha csak a politikai, gazdasági hírekre gondolunk. Válassz ki közülük néhány neked tetszőt, pontosabban a szerinted legkevésbé szimpatikusabbakat, és nézd meg, mi zajlik a fejedben és a testedben, ha ezeknek a gondolatoknak a bűvkörében élsz. Milyen mozit vetít az elméd, amikor elhiszed, hogy mondjuk államcsőd várható? Vagy, hogy 500 forint lesz hamarosan az euró, vagy csak annyit, hogy az elkövetkezendő évek nagyon nehezek lesznek a magyarok számára, stb. stb.? Hogy érzed magad mindeközben, és hogyan éled az életedet ezekkel a képekkel a fejedben és ezekkel az érzésekkel a testedben? Ki lennél a gondolat nélkül, hogy ilyen vagy olyan válság, katasztrófa, szörnyűség, világvége stb. fog történni?

Az elme folyton ki akarja spekulálni, hogy mi fog következni a következő pillanatban, napon, héten, hónapban, évben – mindezt képek formájában tudja megtenni. És ha kedvezőtlennek ítéli a filmet, akkor máris rosszul érzed magad, szenvedsz és félsz. Ezt nevezi úgy Katie, hogy KÉPZELET. Az egész Életünk KÉP-z-ÉLET, gyönyörűen lefesti a magyar nyelv ezt is. Így maradunk ki a Valódi Életből, ami mindig csupán az adott pillanatban élhető meg. Ha a fejünkben vetített képektől riadozunk, akkor nem tudunk örülni semminek itt és most, akkor nem is tudjuk meglátni a Valóságot.

Mindannyiunk számára adott a lehetőség, hogy eldöntsük: továbbra is a fejünkben, képekkel azonosulva kívánunk élni, vagy elerőtlenítjük ezeket a képeket a Négy kérdéssel és megfordításokkal, hogy a jelen energiájából táplálkozhassunk. Szerinted melyikben van több kreativitás és Erő? Ezt a kérdést természetesen költői kérdésnek szántam. :) Mindenképp teszteld le magadban. Ebben nyújt segítséget a következő videó is.

A Valóság és a Képzelet – Az Igen és a Nem Ereje

Byron Katie blogjáról fordítottam a mai bejegyzést. Ajánlom figyelmedbe, ha előfordul veled, hogy arról szövöd a történetet a fejedben, vajon most mit is akar tőled a másik ember, mit is jelentenek a szavai, miért mondta ezt vagy azt, miért nem válaszol az e-mailedre, miért nem hív vissza, stb. Vagy pont a másik oldaláról: hogyan is mondd meg neki finoman, hogy mit is szeretnél valójában, a nélkül, hogy esetleg megbántódjon. Ezek a történetek rengeteg energiát vesznek el tőlünk életünk szinte minden pillanatában, ugyanakkor tökéletes nyersanyagot jelentenek a hiedelemrendszered letisztításához. A felmerülő gondolataidat mind-mind érdemes megkérdőjelezni a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal, mert utána a kommunikációd sokkal tisztábbá, egyértelműbbé válik. Te pedig sokkal békésebbé és nyugodtabbá. Aki nem gyárt tovább történeteket. Kellemes történet-mentesítést kívánok! :-)

Nemrégiben egy barátom a következő idézetet küldte el nekem. Az idézetben egy indiai buddhista tanító, Aryadeva majd’ 1900 évvel ezelőtt íródott szavai olvashatók:

"Annak a megkérdőjelezése, hogy vajon a dolgok tényleg azok-e, aminek látszanak, a szokásos ragaszkodás alapjait rázhatja meg. A megkérdőjelező elme az önfelismerés kiindulási pontja. Lehetséges, hogy ez a szorosan szőtt én-érzet nem is az, aminek látszik?  Tényleg szükséges-e mindent egyben tartanunk, és egyáltalán képesek vagyunk-e erre? Van-e élet az önfontoskodásunkon túl? Ezek a kérdések megnyitják a szenvedésünk okának megértéséhez vezető ajtót.

Az önfelfedezés és önmegfigyelés gyakorlata azt kívánja meg tőlünk, hogy egy lépést tegyünk hátra, vizsgáljuk meg a tapasztalásunkat, és ne dőljünk be a szokásos-elme magával sodró lendületének. Ez lehetővé teszi, hogy ítélkezés nélkül nézzünk mindent, ami csak felmerül, és így egyenesen önfontosságunk magvába hatolunk.”

Érdekes. A régi új, az új pedig régi.

Vissza a jelenbe. Csörög a telefon. Igent mondok vagy nemet. Nincs túl sok módja, hogy direkt úton adjak választ az emberek kérdéseire.

És ahogy ezek a válaszok kiáramlanak az én pillanatnyi igazságomból, ebből a bennem levő tiszta erőből, a világ máris formát ölt a telefonvonal másik végén, az elme befolyás alá kerül, értelmezések születnek, az élet pedig ennek hatásaként erre vagy arra mozdul, úgy tűnik. Hogyan máshogy is teremtődhetne a világ?

Azt mondja a hang, „A te hibád,” én pedig azt gondolom, „Hát nem furcsa, hogy egy igent vagy nemet ily módon hallanak?”

Vagy épp azt mondja, „Köszönöm, köszönöm, köszönöm.” Én pedig azt gondolom, „Hát nem furcsa, hogy ekkora hatalmat tulajdonítunk olyan egyszerű válaszoknak, mint az igen vagy a nem?”

A világ most teremtődik, ahogy itt ülök. Létezésre kel, és életként tükröződik vissza nekem. Fantasztikus, hogy nem én vagyok a csináló.

Minden, de minden történet. Az elme történeteket gyárt, te pedig elhiszed, amit az elme mesél neked. Bármikor, ha feszült vagy, vagy félsz, elhiszed, amit az elme duruzsol. A Munka arról szól, hogy felfedezed, számodra mi igaz és mi nem igaz; a valóság és a képzelet közötti különbségről szól.