Ha a mai bejegyzés ellentmond mindannak, amit eddig hallottál, tanultál arról, ki is a Mester, jó. Pont ez a célom vele. Tele van ma a világ önjelölt mesterekkel, akik úgy gondolják, jobban tudják, mint mások, és majd ők jól megtanítják. Az a tudás, amit tanítani lehet, nem valódi tudás – persze nem haszontalan. Csak nem a tiéd, és amíg magadban fel nem fedezed a saját igazságodat, addig csak papagáj módjára ismételgetsz valamit, amit mondtak neked, te pedig elhitted. Ne vedd ezt személyesen, ezen a szakaszon mindannyian átmegyünk, csak jó, ha tudatában vagy. És a Munka Négy kérdésével és a Megfordításokkal tovább tudsz lépni ebből a fázisból.
Egyetlen viszonyítási pont elég ahhoz, hogy eldönthesd, benne vagy-e még ebben a fázisban: hogy bármilyen szempontból különlegesebbenek, jobbnak, „előrébb tartónak” gondolod-e magadat, mit bárki más. Ha őszinte vagy magadhoz, ha felismered az összes felsőbbrendűségedet, és meg is vizsgálod ezeket a gondolataidat, akkor a valódi alázatosság világába léphetsz be.
A Munka azért csodás, mert elvezet Magadhoz: eldobhatod az összes okos könyvedet, amik aról szólnak, milyennek kéne már lenned. Nem tudsz olyan lenni, amíg elhiszed, amit hiszel, max. úgy tudod gondolni, hogy olyan vagy. És erőlködni, hogy olyan legyél. És főként, haragudni magadra, hogy nem vagy még ott. Hol? Hol kéne lenned? Ha úgy gondolod, hogy bárhol máshol kéne lenned, bárhol máshol kéne tartanod, bármi mást kéne csinálnod, mint amit épp most csinálsz, kérdőjelezd meg a gondolataidat. És a feszültség, az önutálat, a felsőbbrendűségi érzés, az önsajnálat, a harag, az elkeseredettség azonnal távozik. Ez a valódi szabadság, nem pedig az, ha jobbnak vélem magam másoknál.
Ma folytatom Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvének idézését (szokásosan saját fordításban) ebben a témában. Kellemes olvasást és alázatos felismeréseket kívánok.
„A Mesterben nincs semmi magasztos vagy misztikus. Ő egyszerűen csak egy olyan személy, aki tudja, mi a különbség a valóság és a valósággal kapcsolatos gondolatai között. Lehet ő akár szerelő, bankelnök, általános iskolai tanár, vagy egy hajléktalan az utcán. Pont olyan, mint bárki más, kivéve, hogy ő már nem hisz abban a gondolatban, hogy a dolgoknak másnak kéne lenniük, mint amilyenek az adott pillanatban. Ezért aztán ő bármilyen körülmények között nyugodt marad, bármit is hoz elé az élet. Hatékony a legkisebb erőfeszítés nélkül, könnyed, bármi is történjen, és A NÉLKÜL, HOGY AKARNÁ, kedves magával és mindenki mással is. Ő az, aki Te is vagy abban a pillanatban, amikor megértéssel fordulsz az elméd felé…
Rájöttem, hogy amikor elhiszem a gondolataimat, szenvedek, amikor viszont nem hiszem el őket, nem szenvedek, és ez igaz minden egyes emberi lényre. A szabadság ennyire egyszerű. Úgy találtam, hogy a szenvedés választható, opcionális. Olyan örömre leltem magamban, ami sosem tűnik el, egyetlen pillanatra sem. És ez az öröm mindenkiben ott van ugyanúgy.
A Mester vagy a tanár szavakat általában nem szoktam használni. Mert ez azt jelentené, hogy nem vagyunk mindannyian ugyanúgy tanárok. Ez pedig nem igaz. Mindenkiben ugyanannyi bölcsesség van. Teljesen egyenlően van szétosztva. Senki sem bölcsebb, mint bárki más. Végső soron tehát, senki sincs, aki tanítani tudna téged, kivéve saját magad.
Nem adok tanácsokat. Tudom, hogy mindenki tisztában van a saját útjával, és én tökéletesen megbízom ebben. 43 éven keresztül úgy éltem, hogy fogalmam sem volt erről, és aztán megtaláltam az utat, vagyis inkább eléggé nyitott voltam ahhoz, hogy az út találjon meg engem. Ezért bízom abban, hogy te is meg tudod találni az utat. Senki sem különlegesebb a többinél.
Nyitott vagyok mindenre, amit az elmém hoz elém, mindenre, amit az élet elém rak. Megkérdőjeleztem a gondolkodásomat, és felfedeztem, hogy egyáltalán semmit nem jelent. Belülről ragyogok ennek a megértésnek az örömében. Ismerem a szenvedést, ismerem az örömöt, és tudom, ki vagyok. Aki én vagyok, az vagy te is, a sztorik nélküli. Amikor nincs történet, nincs múlt vagy jövő, nincs miért aggódni, nincs mit tenni, nincs hová menni, nincs kinek lenni, akkor minden épp jól van.”
„A Mester nem képes állást foglalni. A valóság szerelmese ő, a valóság pedig mindent magába foglal – mindennek mindkét oldalát. Karjait szélesre tárja mindez előtt. Magában is mindenre rálel: az összes bűnre, az összes szentségre. Ő a szentekre nem szentként, a bűnösökre pedig nem bűnösökként tekint; ezek csupán emberek, akik vagy szenvednek, vagy nem, vagy elhiszik a gondolataikat, vagy sem. Semmilyen különbséget nem érzékel a tudatállapotok között. Az emelkedett boldogságnak, illetve a közönséges elmeállapotnak nevezett állapotok egyenlők számára; egyik sem magasabb rendű, mint a másik. Nincs semmi, amire törekedni kéne, nincs semmi, amit magad mögött kéne már hagynod. Csak az egy van, vagyis még az sem. Egyáltalán nem számít, hogyan próbálsz elkülönülve lenni, mivel ez nem lehetséges. Amikor elhiszed valamely stresszes gondolatodat, akkor kísérletet teszel a kapcsolódásnak a megszakítására. Ezért is érzed azt annyira kényelmetlennek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése