2010. november 18., csütörtök

A Lenézési - Felsőbbrendűségi Faktor


Az elmúlt években az láttam, tapasztaltam az Önkeresők (hívjuk így) körében – és én is vastagon benne voltam ebben -, hogy pont arra használjuk a keresésünket, amire minden mást is az életben: az elkülönülésre, a kitűnésre, az egónk hizlalására. Egy újabb identitást gyártunk abból, hogy mi már ezt, meg azt megéltünk, megtanultunk, megértettünk, mi vagyunk azok, akik komolyan dolgozunk magunkon, és azok, akik nem így tesznek, lesajnálni valók. Teljesen érthető, hogy ez így zajlik, hiszen mindannyian ugyanarra az alapra építkezünk: pici gyerekként elhitt hiedelmeinkre. És életünk egyik legkorábban magunkévá tett hiedelme az, hogy „Különlegesnek kell lennem.”
         Szeretném, ha ma átgondolnád velem, mi a következménye annak, hogy már szinte a bölcsőben elhisszük ezt a gondolatot. Kérlek, légy nagyon őszinte magadhoz, így olyan rétegeidre láthatsz rá, amik sok-sok fájdalmat okoznak neked a mindennapjaid során. Fontos előrebocsátani, hogy mindezt ártatlanul hittük el; nem tudtuk máshogy csinálni, egyszerűen csak „hívők” lettünk. Különlegesség-hívők – többek között.

Először is gyűjtsd össze egy papíron, szép csendben, magadba mélyedve, hogy életed során milyen módokon próbáltál különleges lenni – kitűnni, más lenni, mint a többiek. Jó, ha csukott szemmel visszautazol kiskorodba: nézd végig az életedet, kezdve legkorábbi emlékeidtől, hogy mikor, hol, kikkel hogyan viselkedtél, mit tettél azért, hogy te más, több, jobb, megfelelőbb, különlegesebb legyél, mint a többiek. Vagy éppen rosszabb, renitens, lázadó, „nehogymárolyanlegyekmintők”: ez dettó ugyanaz. Óvoda, szomszéd gyerek, iskola, barátok, első szerelmek, szülőkkel, testvérekkel kapcsolatos „vetélkedés”. Keress, keress, keress: minél őszintébb vagy magadhoz, minél kíváncsibb vagy saját magadra, annál könnyebben „ugranak elő” a különlegesség képei a múltból. Ezt a folyamatot úgy hívjuk, hogy szemtanúi vagyunk saját magunknak, ráébredünk arra, miként is éljük az életünket.
         Ha bevállalósabb vagy, akkor vedd szemügyre jelenlegi életedet: hogyan műveled a különlegesség „tudományát” mostanában? Nőként, férfiként, gyerekként, szülőként, alkalmazottként, főnökként, vásárlóként, állampolgárként, magyarként, fideszesként, emeszpésként, spirituálisként, hívőként, nem hívőként, buddhistaként, orvosként, tanárként, lakótársként, budapestiként, vidékiként, stb. stb. stb. Hogyan próbálsz kitűnni? Főleg a „lenézési faktorra”, vagy a felsőbbrendűségi érzésedre hívnám fel a figyelmedet. Te kiket nézel le, kikkel kapcsolatban gondolod magadat felsőbbrendűnek?

Nézzük végig a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal, mi is történik, ha elhisszük azt az ősi hiedelmet, hogy „Különlegesnek kell lennem.” Előre bocsátom, nagy bátorság kell ennek a hiedelemnek a megkérdőjelezéséhez (is), hiszen egyik legmélyebben beépült identitásunkat birizgáljuk meg. De ha kíváncsi vagy, mi rejlik ez alatt az álarc alatt, tarts velem, és jó mélyen menj bele a kérdésekbe. Szóval,

1. Igaz ez, hogy különlegesnek kell lennem? - Igen vagy nem. Vedd észre elméd azonnali magyarázkodását. Csak az igen vagy a nem válasz elfogadható. Amúgy nem a Munkát végzed, hanem a szokásos történeteidet gyártod.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy nekem különlegesnek kell lennem? - Igen vagy nem.

3. Mi zajlik bennem, hogyan élem az életemet, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy különlegesnek kell lennem?
- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?
- Hogyan bánok másokkal, hogyan viszonyulok a többi emberhez? Miket gondolok róluk? Jó érzés ez?
- Miket gondolok magamról?
- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot?
- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy nekem különlegesnek kell lennem?
- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy nekem különlegesnek kéne lennem? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és az emberekkel?

Nézzük a Megfordításokat:

+ Nem kell különlegesnek lennem.
Keress három konkrét példát az életedből, amikor az volt igaz, hogy minden jól van úgy, ha te nem vagy különleges. Fontos, hogy időt adj ennek, a példák hamarosan maguktól felbukkannak az elméd képernyőjén.

+ Átlagosnak kell lennem.
Ez ránézésre nagyon hasonlít az előzőhöz, de talán más példákat találsz így. Amikor kifejezetten azt szeretted, hogy átlagos vagy, így volt jobb, így jártál jobban, így úsztál meg valamit, ilyesmiket keressél. Három példát, ha lehet.

Ennek az állításnak nincs több megfordítása. Valamikor csak egyetlen, valamikor 5-6 megfordítást is tudunk találni.  A lényeg, hogy megnézzük, van-e annyira igaz a megfordítás, mint az eredeti, vagy tán még igazabb. És ezt csak akkor tudod megmondani, ha megkeresed a példákat az életedből. Először az elme nehezen engedi az ellenkező példák felismerését, hisz ez veszélyezteti a pozícióját, de aztán beleszeret a folyamatba, és egyre nyitottabb, kíváncsibb lesz. Ha rendszeresen végzed a Munkát, vagyis vizsgálod meg a gondolataidat, akkor eljutsz oda, hogy a gondolatok majd csak átúsznak az elméden, és te már nem fogod elhinni őket. Mivel nem a gondolattal van probléma, ő csak úgy van, nem te csinálod, ő csak addig jön, amíg szükség van rá ahhoz, hogy magadra ismerhess. A probléma ott kezdődik, ha elhiszed a gondolatot, ha belecsimpaszkodsz. Onnantól kezdve ezt a kivetülést fogod látni a világban.

Egyetlen problémád van: hogy elhiszed a gondolataidat. Figyelj! Semmi, semmi, semmi nem igaz abból, amit hiszel. Ha nem hiszed, járj utána. Mert ezt elhinni nem lehet, csak megtapasztalni. Megtapasztalás nélkül pedig csak találgatni.

Végezetül néhány alapidézet Katie nénitől:

„Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?”

„Ki lennél a gondolat nélkül, hogy mindenképpen benyomást kell tenned?”

„A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést.”

Vagy elhiszed, amit gondolsz, vagy megkérdőjelezed; más választásod nincs. Az utóbbi révén szeretetteljes emberré válsz.” (Byron Katie)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése