2017. október 20., péntek

A Test Kiáltása (Alice Miller)



„Amikor a világra jön egy gyerek, szeretetre – vagyis odafordulásra, figyelemre, védelemre, kedvességre, gondozásra és kommunikációs készenlétre – van szüksége. Ha megkapja ezeket az életre felkészítő adományokat, akkor a teste megőrzi ezek jó emlékét, s felnővén ő maga is képes lesz ezeket továbbadni a saját utódainak. Ha azonban hiába vár mindezekre, akkor a gyerekkorból örökre megmarad a sóvárgás az első, sürgető szükségletek kielégítése után, amelyeket a későbbi életében más emberekre visz át. Másrészről: minél kevesebb szeretetet kap egy gyerek, minél többször semmibe veszik és rosszul bánnak vele a nevelés jegyében, annál jobban függ felnőtt korában is a szüleitől és azok helyettesítőitől, akiktől mindazt elvárja, amivel a szülei a meghatározó pillanatban adósak maradtak. Ez a test normális reakciója. Tudja, mi hiányzik neki, és nem tudja feledni a fájdalmas hiányokat; ott marad az űr, amely arra vár, hogy betöltsék.”

Nagy örömömre szolgál, hogy Alice Miller újabb könyve jelent meg magyarul, A test kiáltása. Annyira fontosnak és az ÖnMunka rendszerébe illőnek tartom ezt a témát, hogy az Ursus Libris kiadó oldaláról átmásoltam egy részletet akönyvből, hogy itt is elérhető legyen. Az ÖnMunka képzési rendszer (egyelőre) három szintjén mélyen merülünk a test és az érzelmek, érzések világába, és a Belső Gyermekünket is testi megközelítésből gyógyítjuk. Várlak szeretettel, ha gyakorlatba átültetnéd azt, amiről a lenti részletben, illetve a könyvben olvashatsz. (Aktuális Tanfolyamokról itt. Következő Alapképzés indul november 25-én.)

A test és az erkölcs

Nem ritka, hogy a testünk betegségekkel reagál a létfenntartó funkciók tartós figyelmen kívül hagyására. E funkciók közé tartozik a valódi élettörténetünk igazához való hűség is, ezért ez a könyv elsősorban azzal a konfliktussal foglalkozik, amely aközött feszül, amit érzünk és tudunk (mert a testünk rögzítette), és aközött, amit érezni szeretnénk, hogy megfeleljünk az erkölcsi előírásoknak, amelyeket már idejekorán a magunkévá tettünk. Kiderül, hogy többek között egy egészen konkrét, általánosan elismert norma, a negyedik parancsolat akadályoz meg bennünket abban, hogy utat engedjünk a valódi érzéseinknek, s ennek a megalkuvásnak testi megbetegedésekkel fizetjük meg az árát. A könyv sok példával szemlélteti ezt az állítást. Nem teljes élettörténeteket beszél el, hanem mindenekelőtt az egykor bántalmazó szülőkhöz fűződő kapcsolat kérdésére összpontosít.

Tapasztalatból tudom, hogy a saját testem a forrása minden létfontosságú információnak, amely megnyitotta az utat a nagyobb autonómia és tudatosság felé. Csak akkor tudtam egyre jobban elszabadulni a múltamtól, amikor megengedtem magamnak, hogy érezzem az oly sokáig eltemetett érzelmeimet, s amikor ezeket már érezni is tudtam. A valódi érzéseket nem lehet kikényszeríteni. Csak léteznek, és mindig van valamilyen alapjuk – akkor is, ha ez az ok gyakran rejtve marad előttünk. Nem kényszeríthetem magam arra, hogy szeressem vagy akár tiszteljem a szüleimet, ha a testem – számára világos okokból – ezt nem teszi lehetővé. Ha azonban ennek ellenére engedelmeskedni akarok a negyedik parancsolatnak, akkor belefeszülök az igyekezetbe – ahogy az lenni szokott, amikor lehetetlent követelek saját magamtól. Én ebben a belefeszülésben töltöttem csaknem az egész életemet: igyekeztem jó érzéseket táplálni és figyelmen kívül hagyni a rosszakat, hogy összhangban tudjak maradni az erkölccsel, az értékrenddel, amelyet elfogadok. Mégpedig azért, hogy leányként szeressenek. A számla azonban kiegyenlítetlen maradt, s végül be kellett látnom, hogy a szeretetet nem tudom kikényszeríteni, ha egyszer nincs ott. Másrészről viszont felismertem, hogy a szeretetérzés spontán kialakul – például a gyerekeim vagy a barátaim iránt –, ha nem kényszerítem rá magam és nem akarok erkölcsi parancsokat követni. Csak akkor alakul ki, ha szabadnak érzem magam, s ha nyitott maradok minden érzésem tekintetében, beleértve a negatívakat is.

Hatalmas megvilágosodást és felszabadulást jelentett számomra, amikor felismertem, hogy nem vagyok képes meghamisítani az érzéseimet, hogy sem mások, sem a magam számára nem tudok szerepeket játszani, és nem is akarok. Csak ezt követően tűnt fel nekem, hány ember élete futott csaknem teljesen zátonyra amiatt, hogy – ahhoz hasonlóan, ahogyan korábban én is tettem – igyekeznek igazodni a negyedik parancsolathoz, de közben nem veszik észre, hogy milyen árat fizettetnek ezért a testükkel vagy a gyerekeikkel. Amíg ez az ár megfizettethető a gyerekekkel, akár száz évig is élhet az ember anélkül – belebetegedve önmaga elárulásába –, hogy megismerné az igazságát.

Annak az anyának is az erkölcstelenség vádjával kell szembenéznie, aki kénytelen beismerni, hogy gyermekkori hiányai miatt képtelen szeretni a saját gyermekét, holott minden tőle telhetőt megtesz ennek érdekében. Én azonban úgy gondolom, hogy éppen a valódi érzéseinek (amelyek függetlenek az erkölcsi előírásoktól) elismerése teszi számára lehetővé, hogy becsülettel támaszt nyújtson magának és a gyermekének, s megszakítsa az önámítás láncolatát.

Amikor a világra jön egy gyerek, szeretetre – vagyis odafordulásra, figyelemre, védelemre, kedvességre, gondozásra és kommunikációs készenlétre – van szüksége. Ha megkapja ezeket az életre felkészítő adományokat, akkor a teste megőrzi ezek jó emlékét, s felnővén ő maga is képes lesz ezeket továbbadni a saját utódainak. Ha azonban hiába vár mindezekre, akkor a gyerekkorból örökre megmarad a sóvárgás az első, sürgető szükségletek kielégítése után, amelyeket a későbbi életében más emberekre visz át. Másrészről: minél kevesebb szeretetet kap egy gyerek, minél többször semmibe veszik és rosszul bánnak vele a nevelés jegyében, annál jobban függ felnőtt korában is a szüleitől és azok helyettesítőitől, akiktől mindazt elvárja, amivel a szülei a meghatározó pillanatban adósak maradtak. Ez a test normális reakciója. Tudja, mi hiányzik neki, és nem tudja feledni a fájdalmas hiányokat; ott marad az űr, amely arra vár, hogy betöltsék.

Ám minél idősebb az ember, annál nehezebb másoktól megkapnia a réges-régen hiányolt szülői szeretetet. Az elvárások azonban nem enyésznek el a kor előrehaladtával – ellenkezőleg! Csupán csak másokra, főként a saját gyerekeire és unokáira vetülnek később. Csak akkor ébredünk tudatára ezeknek a mechanizmusoknak, ha megpróbáljuk megszüntetni az elfojtást és a valóság tagadását, s a lehetőségekhez képest megismerni a gyermekkorunk valóságát. Csak ekkor hívhatjuk életre önmagunkban azt az embert, aki ki tudja elégíteni azokat a szükségleteinket, amelyek a születésünktől – vagy az azt megelőző időktől – kezdve várják, hogy kielégítse őket valaki. Ekkor tudjuk megadni magunknak a figyelmet, a tiszteletet, az érzelmeink megértését, a szükséges védelmet, a feltétel nélküli szeretetet, amelyet a szüleink elmulasztottak.

Ahhoz, hogy ez megtörténhessen, szeretnünk kell a gyermeket, aki valaha voltunk, különben fogalmunk sem lesz róla, hogy miről szól a szeretet tapasztalata. Ha ezt terápiákban szeretnénk megtanulni, olyan emberekre lesz szükségünk, akik el tudnak fogadni bennünket olyannak, amilyenek vagyunk; akik meg tudják adni mindazt a védelmet, tiszteletet és szimpátiát, amire szükségünk van, s el tudnak kísérni bennünket arra a felfedezőútra, amelyen végül rájövünk, hogyan váltunk azzá, akik ma vagyunk. Nem lehet megkerülni ezt az alapélményt, ha át szeretnénk venni a szülői szerepet a bennünk élő gyermek életében, akit egykor semmibe vettek. Nem tudja nekünk megadni ezt az élményt az a nevelő, akinek valamilyen terve van velünk, és ugyanilyen kevéssé képes rá az a pszichoanalitikus, aki megtanulta, hogy semlegesen viszonyuljon a gyermekkori traumákhoz, s az analizált elbeszélését a fantázia világába utalja. Nem; éppen ennek ellenkezőjére van szükségünk, nevezetesen egy pártfogó kísérőre, aki osztozni tud velünk a megrökönyödésben és a felháborodásban, amikor az érzelmeink lépésről lépésre feltárják számára és számunkra a kicsi gyermek szenvedéseit, amit egészen magára maradva át kellett élnie, amikor kicsiny teste és lelke az életért küzdött. Azért az életért, amely hosszú évekig állandóan veszélyben volt. Egy ilyen kísérő kell nekünk – őt nevezem én értő tanúnak –, hogy mostantól ott álljon a bennünk lévő gyermek mellett, magyarán megértse a testünk nyelvét és foglalkozzon annak szükségleteivel. Ahelyett, hogy – mint eddig mindenki más – semmibe venné; ugyanúgy, ahogy a szüleink tették egykoron. Teljesen valóságos mindaz, amiről írok. Jó, pártfogó és nem neutrális kíséret mellett megtalálhatjuk a saját igazságunkat. E folyamat révén megszabadulhatunk a tüneteinktől, véget vethetünk a depressziónak, visszanyerhetjük az életörömünket, búcsút inthetünk a kimerültségnek és megnövekedhetnek az energiáink, amikor már nincs rájuk szükség a saját valóságunk elfojtásának fenntartása érdekében. A depressziót jellemző fáradtság ugyanis mindig jelentkezik, amikor elnyomjuk az erős érzelmeinket, amikor bagatellizáljuk a testünk emlékezetét és nem akarunk vele érdemben foglalkozni.

Vajon miért annyira ritka az ilyen irányú pozitív fejlemény? Miért hisz inkább a legtöbb ember – és szakember! – a gyógyszerek hatalmában ahelyett, hogy átadná a saját testének az irányítást? Hiszen a testünk pontosan tudja, hogy miben szenvedünk hiányt, mire van szükségünk, mit viseltünk rosszul, mire reagáltunk allergiásan. Ám sok ember a gyógyszerekben, a kábítószerekben vagy az alkoholban keresi a megoldást, amelyek viszont még inkább elzárják a kereső elől a valósághoz vezető utat. Miért van ez így? Azért, mert fájdalmas az igazság felismerése? Ez nem vitás. Ám ezek a fájdalmak csak ideiglenesek, s jó kíséret mellett kibírhatók. A problémát inkább abban látom, hogy hiányzik az ilyen vezetés, ugyanis a segítő foglalkozások képviselői számára a jelek szerint nem hagyja az erkölcsi neveltetésük, hogy odaálljanak az egykor bántalmazott gyermek mellé, s vele együtt felismerjék a korai életkorban elszenvedett sérülések következményeit. A negyedik parancsolat bűvkörében élnek, amely előírja számunkra, hogy tiszteljük a szüleinket azért, „hogy hosszú életűek legyünk itt, a földön”.

Nyilvánvaló, hogy ez a parancsolat megakadályozza a korábbi sérülésekből való felgyógyulást. Nem kell csodálkoznunk azon, hogy ez a tény eddig nem került nyilvánosságra. Azért óriási a negyedik parancsolat hatóköre és hatalma, mert ezt táplálja a kicsi gyermek szülőkhöz fűződő természetes kötődése is. Még a legnagyobb filozófusok és írók sem mertek soha szembeszállni ezzel a parancsolattal. Nietzsche ugyan éles kritikával illette a keresztény erkölcsöt, de a saját családját megkímélte. Ugyanis minden olyan felnőttben, akivel egykor rosszul bántak, ott lapul a kicsi gyermek félelme attól, hogy a szülei megbüntetik annak érdekében, hogy letörjék az ellenszegülését. Ám ez a félelem csak addig lappang ott, amíg tudatossá nem válik. Amint sikerül tudatosan átélni, idővel szertefoszlik. Ha az egykori gyermeki elvárások a negyedik parancsolat erejével társulnak, az oda vezet, hogy a legtöbb tanácsadó újra ugyanazokat a nevelési szabályokat kínálja fel a hozzá segítségért fordulók számára, amelyek között azok felnőttek. Sok szakember kapcsolódik még mindig számtalan szállal a szüleivel kapcsolatos elvárásaihoz, miközben mindezt szeretetnek nevezi, s ezt a szeretetet ajánlja fel másnak is megoldásként. A megbocsátásról mint a gyógyuláshoz vezető útról beszélnek, s a jelek szerint nem tudják, hogy ez az út ugyanabba a csapdába vezet, amelyben ők is vannak. A megbocsátás ugyanis még soha nem vezetett gyógyuláshoz.

Jellemző, hogy több ezer éve olyan parancsolattal élünk, amelyet eddig nemigen kérdőjelezett meg senki, mivel ez erősíti meg azt a köteléket, amellyel a semmibe vett gyermek a szüleihez kapcsolódik. Úgy viselkedünk tehát továbbra is, mintha még mindig gyerekek lennénk, akik nem merik megkérdőjelezni a szüleik parancsait. Tudatos felnőttként azonban jogot formálhatunk arra, hogy feltegyük a kérdéseinket – még akkor is, ha jól tudjuk, hogy ezek annak idején leforrázták volna a szüleinket.

Mózes, aki Isten nevében a népe elé tárta a tízparancsolatot, maga is számkivetett gyerek volt (még ha szükségszerűségből is). Mint a legtöbb eltaszított gyerek, ő is abban reménykedett, hogy egy szép napon elnyeri majd a szülei szeretetét, ha megértést és tiszteletet tanúsít irántuk. Azért tették ki a szülei, hogy megkíméljék az üldözéstől. A csecsemő azonban nem tudta felfogni ezt a kis kosárkában. A felnőtt Mózes talán ezt mondta volna: „Azért raktak ki a szüleim a palotából, hogy megóvjanak. Nem tudok rájuk emiatt haragudni, hálásnak kell lennem, hiszen az életemet mentették meg vele.” Gyerekkorában azonban így érezhetett: „Miért taszítottak el maguktól a szüleim, miért tesznek ki a megfulladás veszélyének? Hát nem szeretnek engem?” A kételkedés és a halálfélelem, vagyis a kicsi gyermek testében megőrzött hiteles érzések tovább éltek a felnőtt férfiban, és akkor is vezették őt, amikor a tízparancsolatot népének adta. A negyedik parancsolat – felszínesen tekintve – felfogható az idős ember életbiztosításának, amely abban az időben – ma már viszont nem – fontos volt ebben a formában. Ha viszont közelebbről megnézzük, akkor benne van az a fenyegetés vagy zsarolás, amely mind a mai napig hat: ha szép kort akarsz megélni, akkor tisztelned kell a szüleidet – még akkor is, ha ők ezt nem érdemlik meg. Máskülönben fiatalon meghalsz.


A legtöbben ehhez a parancshoz tartják magukat, bár zavart és félelmet kelt bennük. Szerintem ideje komolyan vennünk a gyermekkori megbántásokat és azok következményeit, és megszabadulni ettől a parancsolattól. Ez nem azt jelenti, hogy idős szüleinknek borzalmakkal kell törlesztenünk az ő borzalmas tetteiket, hanem azt, hogy olyannak kell látnunk őket, amilyenek akkor voltak, amikor kisgyerekkorunkban velünk bántak, és meg kell szabadítanunk a gyerekeinket és önmagunkat ettől a viselkedésmintától. Le kell válnunk a belsővé vált szülőkről, akik bennünk folytatják tovább a romboló munkát, mert csak így tudunk igent mondani a saját életünkre és így tudjuk megtanulni tisztelni önmagunkat. Mózestól nem tanulhatjuk meg ezt, mert a negyedik parancsolat átadásával hűtlen lett a saját testében hordozott üzenetekhez. Nem is tehetett másként, hiszen számára mindez tudattalanul zajlott. Ám éppen emiatt nem szabad hagynunk, hogy a parancsolat kényszerítő erővel hasson ránk. [...]

ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT, idén még egyszer:



2017. szeptember 12., kedd

A Te Lényed Mikor Fagyott Be? Felolvasztanád?



Az egyik zárt FB csoportomban osztottam meg ezt a rövidebb írásomat az ott érkező felvetésekre válaszként. Ez a csoport most indul neki az ÖnMunka képzési rendszer 2. szintjének. A blogra is felkívánkozik az írás, életmentő lehet.

„Az elme okos, de a test bölcs." (Peter Levine)

Kedvesek! Teljesen természetes, hogy mindannyian különböző problémákkal, nehéz élethelyzetekkel, kapcsolati elakadásokkal, stb. érkeztetek ide. Az is természetes, hogy meg akarjátok ezeket oldani. Csakhogy, valószínűleg már próbáltátok ezeket így is, úgy is, amúgy is megoldani, és mégis ugyanott vagytok, vagy a sok próbálkozástól még rosszabb lett a helyzet.

Arra kondicionálódtunk, hogy gondolkodással, ésszel, értelemmel, fejből próbáljunk mindent megoldani az életünkben. Ez főként azért van, mert KITANULÓDTUNK A TESTÜNKBŐL. NEM ÉREZZÜK A TESTÜNKET. És még ha érezzük is, akkor sem az adott jelen helyzet valóságát érezzük, hanem a régről felhalmozódott, besült energiákat, érzeteket. Vagyis NINCS MEGBÍZHATÓ IRÁNYTŰNK AZ ÉLETÜNKBEN. Nincs semmi, amire tényleg rábízhatnánk magunkat, hogy mit tegyünk, merre menjünk, kinek higgyünk. És addig soha nem is lesz, amíg vissza nem tanulunk a testünkbe és újra rá nem tudjuk bízni magunkat. Mert A TEST TUDJA. Ösztön szinten, zsiger szinten, megérzés, sugallat szinten tudja, hogy mi van és mi a teendő, mi az irány. 

De ahhoz, hogy ezt meghalljuk, vagyis inkább ÉREZZÜK, először meg kell tanulnunk az ő nyelvét és gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni kell. Visszatalálni a biológiai, fiziológiai gyökereinkhez. Amikor még éreztük, hogy valami jó-e nekünk vagy sem. Amikor még sikítottunk, ha nem, amikor még működött ez a jelzőrendszer a maga természetességében. Csak ezt nem tartotta tiszteletben a környezetünk és sokszor nem tudtunk aszerint hatékonyan cselekedni, amit a testünk diktált volna. Tehetetlenséget tanultunk. Elkezdtük magunkat nem biztonságban érezni a testünkben, és elkezdtünk kiszokni belőle. Ellenség lett. Egy olyan „hely”, ahol fájdalom van. Pedig a testünk mindig hűséges volt hozzánk, csak mostanra összezavarodott teljesen. És mivel nem éreztük magunkat biztonságban benne, ezért felköltöztünk a fejünkbe. Hátha majd ott megtaláljuk a biztonságot és a megoldást. Hát, ez sosem jött össze. És nem is jöhet, mert nem ez a természete.

A valódi „megoldás” a mélyben van, a sejtjeinkben. ÚJRA BE KELL LAKNUNK A TESTÜNKET AHHOZ, HOGY A SEJTJEINK BIZTONSÁGBAN ÉREZHESSÉK MAGUKAT. És ahhoz, hogy amikor már biztonságban érzik magukat, akkor meghallhassuk, mit jeleznek. NEM ÉLETHELYZETEKET OLDUNK MEG, hanem FELÉLESZTJÜK A BEFAGYOTT LÉNYEDET, a természetes érzékelésedet, a biológiai iránytűdet. Aminek folyományaként Te fogod érzékelni, hogy adott helyzetben, mi a megoldás, milyen irány van. Én nem tudom megmondani.

A folyamatunk PICI, FINOM BÉBI LÉPÉSEKKEL erről szól. Nem 2 hét alatt, nem is 2 hónap alatt. Türelemmel, kíváncsisággal, felfedezéssel. NEM GONDOLKODÁSSAL, AGYALÁSSAL, abból már elég volt. Végre megismerkedünk a testünk végtelen bölcsességével. És ehhez időre van szükség. Évtizedek óta nem beszéled ezt a nyelvet, hogyan is lehetne másképp?
Ha elkezdenéd megtanulni a Test Nyelvét, ha elkezdenéd felolvasztani azt a drága Befagyott Lényedet, látlak szeretettel. Az ÖnMunka új képzési rendszerét úgy alakítottam ki, hogy ha nem tudsz fizikai formában jelen lenni a tréningen, akkor is tudj csatlakozni hozzánk.

ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT, idén még egyszer:



2017. augusztus 22., kedd

ÖnMunka Új Képzési Rendszer 2017 Ősztől



ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS
ÉRZELMI, TESTÉRZETI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI SZINTEN

ÖNMUNKA ÚJ KÉPZÉSI RENDSZER 2017 ŐSZTŐL, 3 EGYMÁSRA ÉPÜLŐ SZINT:

2010 óta több száz tréningnapot és több ezer egyéni konzultációs órát tartottam. Közben folyamatosan tanultam és tanulok, magamon is átengedve, gyakorlatban is megtapasztalva mindazt, amit továbbadok. Azóta viszem ezt a blogot is, kb. 450 bejegyzéssel mostanáig. Az évek során többféle képzési konstrukcióban dolgoztam, és most jutottam el az eddigi tapasztalataim és legfrissebb tanulmányaim ötvözésével a 2017 őszétől induló új, ÖnMunka képzési rendszerhez. Célom, hogy egy átfogó öntanulási, önfeldolgozási, önfelnevelési, öngyógyítási folyamatban vehessenek részt azok, akik már tudják, hogy a lényük nem 3 napos tanfolyamok hatására változik, hanem az önmaguknak való gyengéd, fokozatos, hosszabb elköteleződés következtében. Ehhez szeretnék keretet biztosítani.

Az ÖnMunka képzési rendszere az EMBERI LÉNY EGÉSZÉT átfogja. Elméletben és GYAKORLATBAN. Fiziológiai – biológiai szintet, agyat, idegrendszert, érzelmeket és testérzeteket, mentális - gondolati szintet, az elme működését, pszichológiai- és személyiségfejlődést, szellemi – spirituális szintet. A lehetséges sérülési pontokat és traumatizálódási lehetőségeket, és különböző, sokat tesztelt és működőképesnek talált eszközöket ezek gyógyítására.

A legfőbb „eszközünk” ezen az úton a SAJÁT TESTÜNK, a legnagyobb hangsúly a testünkkel és a saját belső érzékelésünkkel való újrakapcsolódáson van. Azért „újrakapcsolódáson”, mert a sérüléseink hatására kisebb-nagyobb mértékben mindannyian elkülönülve, disszociációban élünk a testünktől, nem érezzük többé. És ha érezzük is, akkor is félünk tőle. Félünk szinte mindentől, ami a testünkben történik, érződik, kifejeződik, miközben ezek intelligens jelzések, nem hibák. Az elfojtás kultúrájában élünk hosszú generációk óta, mindent fejben szeretnénk megoldani, kényszeresen keresünk, agyonelemzünk, rohangálunk ide, rohangálunk oda, megtanulunk ilyen módszert, majd olyat, futunkfutunkfutunk. Hátha majd egyszer odaérünk. A fejünkben nem fogunk.

Amíg nem kapcsolódunk össze újra a fizikai szintű önmagunkkal, addig nem tudunk a legmélyebb szinten gyógyulni. A gyógyulás nem a fejben van, bármennyire is ezt halljuk régóta. Ha mély testérzékelési szinten gyógyulunk, azzal AUTOMATIKUSAN gyógyul az összes „fentebbi szint” is. ALULRÓL FELFELÉ. Ez olyasvalami, amiről hiába írok, mert szavakkal nem átadható maga a tapasztalati élmény. Amíg nem tanulod meg saját magadat biológiai-fiziológiai-testérzeti-érzelmi szinten érzékelni, addig mindig futni fogsz tovább. És ezt CSAK TE TUDOD MEGTENNI, CSAK TE VAGY KÉPES ÉRZÉKELNI ÉS ÉREZNI SAJÁT MAGADAT. Én szépen, szisztematikusan, kis lépésekben haladva meg tudom mutatni Neked, hogy hogyan csináld. Nem 2 nap alatt, nem is 2 hét alatt. Egy egész élet elfojtásai és disszociációja vár „visszacsinálásra”. Ezért is állítottam össze egy egyelőre 3 szintű, egymásra épülő képzési rendszert, amit a saját tempódban végezhetsz el.

A lényed mélye réges-régóta vár rád, hogy végre ÖSSZEKAPCSOLÓDJ VELE, felfedezd, felismerd a csodálatosságát, intelligenciáját, és azt, hogy valójában egész életedben téged védett és szolgált. Nem megszerelni, kijavítani kell őt, azt már régóta próbálod, és az mind önerőszak. Én a gyengédség nyelvét tudom megtanítani neked, hogy végre ezen szólhass magadhoz. És ez főként nem a szavak nyelve. 30 évig én is erőszakoltam magam, elég nagy tapasztalatom van ezen a téren is… J (Rólam több infó itt.)

Számomra ez a VALÓDI ÖNISMERET. Ami nem marad meg az ismeret szintjén, hanem a gyakorlati megközelítés miatt mély megéléssé és tapasztalássá válik. Vallom, hogy az elmélet semmit nem ér gyakorlat nélkül. A gyakorlat pedig nem sokat ér anélkül az elmélet nélkül, ami által tudjuk is, hogy mit miért csinálunk, mi miből fakad, mi mit jelent ebben az elképesztően csodálatos és intelligens TELJES EMBER rendszerben. Látlak szeretettel ezen a csodás és időnként fájdalmas, kalandos felfedezőúton. Hallgass a ZSIGERI megérzésedre, kérlek, az tudja, merre menjél.

ÖnMunka: Fiziológiai-Érzelmi-Testérzeti-Gondolati Ön-Kapcsolódás, Önfelnevelés és Ön-Gyógyítás GYAKORLATI MÓDON.

Helyetted senki nem képes érzékelni és ÉREZNI önmagadat fiziológiai, érzelmi és mély testérzeti szinten. A tested, idegrendszered, érzelmi és gondolati működésed INTELLIGENS egységet alkotnak, amit érdemes EGYSÉGESSÉGÉBEN megismerni és MEGTAPASZTALNI. Az ÖnMunka GYAKORLATI eszközeivel mély fiziológiai-biológiai-pszichológiai-érzelmi-testérzeti-gondolati önismeretre és öngyógyító készségekre tehetsz szert. Spiri, ezo sallangok nélkül.

Egy korábbi bejegyzésemet ajánlom még figyelmedbe egyfajta bevezetőként, de azóta még mélyült és integrálódott az ÖnMunka rendszere:

Valódi Önismeretről, Önfelnevelésről, Hiányról, Érett Személyiségről



ÖNMUNKA KÉPZÉSI RENDSZER ELSŐ SZINT:

ÚJ ÖNMUNKA ALAPTANFOLYAM: 1 nap tréning élő vagy audió felvétel formában + 10 emailes „lecke" + 4 testérzékeléses gyakorlat + Zárt FB csoport

Tréningnap: 2017. október 1. – 9.30 – 18.30 óráig

Jelentkezési határidő: szeptember 18. (illetve amíg van hely)

Jelentkezés emailben, telefonszámmal: andi.oravecz@gmail.com. Jelentkezéskor írd meg, hogy élő vagy audió formában szeretnél-e részt venni.

Az Alaptanfolyamot úgy is el tudod végezni, ha nem tudsz élőben jelen lenni. A tréningről audió felvételt készítek, amit már a tréning napjának estéjén megkapsz, így hamar meg tudod hallgatni. Az 1 napos tréning után összesen 14 emailes leckét és gyakorlatot fogsz kapni, ezek között lesznek írásos és audió formátumúak is. Az első leckét október 6-án kapod meg, az utolsót pedig október 19-én.

Ez egy nagyon komplex és alapvetően ÖNÁLLÓ TANULÁSI PROGRAM, amit – az élő tréningnap kivételével - mindenki a saját tempójában végez el. A kurzus része egy zárt Facebook csoport csak a résztvevőknek, ahol ott vagyok és támogatást nyújtok, amikor szükséges.

Az Alaptanfolyam témakörei:

Részvételi díj: 34.900 Ft (alanyi ÁFA-mentes) – Fizetés átutalással, amiről a jelentkezéskor kapsz részletes információt.

Jelentkezéskor küldd el a telefonszámodat is: andi.oravecz@gmail.com

Létszám: élő tréningen max. 8 fő, audió formában még max. 8 fő

Élő tréning helyszíne: Budapest, XIV. ker. Kalocsai utca

Ez a kurzus akkor való számodra, ha úgy ismered magad, hogy valóban el is sajátítod az ismereteket és elvégzed a gyakorlatokat. És csak ebben az esetben tudja azt nyújtani, amire ki van találva. Annak, hogy megvásárolod, utána nem csinálod meg, semmi értelme. Én is olyan emberekkel szeretek együtt dolgozni, akik elvégzik azt, ami a részükről elvégezhető. Márpedig ebben a programban, és a többi programban is minden darabka olyan, amit csak magad számára tudsz megnézni, felfedezni és GYAKOROLNI. Senki nem tudja helyetted megcsinálni, és soha nem is fogja tudni. Természetesen előfordul olyan, hogy valaki elakad, megtorpan a program folyamán. Ilyenkor, ha ezt jelzed felém, akkor tudok segíteni a továbbhaladásban, és a zárt FB csoportunk ereje is nagyon sokat segít.

Az Alaptanfolyam elvégzése után lehetőséged van Egyéni konzultációs csomagra. Az egyéni konzultációnak akkor van értelme, amikor ezen az erőteljes tanulási és gyakorlási folyamaton már átmentél, mert akkor az egyéni idődet már nem az alapvetésekkel kell töltenünk.

Az Alaptanfolyam után tovább folytathatod a csoportos-önálló tanulást és gyakorlást, egyelőre 2 szinttel. Ezekről lentebb olvashatsz.

Látlak szeretettel ezen a mély önfelfedező, önkapcsolódó, önmegértő, önfelnevelő úton, amennyiben úgy érzed, hogy itt a helyed.

2017. augusztus 5., szombat

ÖnMunka: Fiziológiai-Érzelmi-Testérzeti-Gondolati Ön-Kapcsolódás és Ön-Gyógyítás GYAKORLATI MÓDON





ÖnMunka: Fiziológiai-Érzelmi-Testérzeti-Gondolati Ön-Kapcsolódás és Ön-Gyógyítás GYAKORLATI MÓDON.

Helyetted senki nem képes érzékelni és ÉREZNI önmagadat fiziológiai, érzelmi és mély testérzeti szinten. A tested, idegrendszered, érzelmi és gondolati működésed INTELLIGENS egységet alkotnak, amit érdemes EGYSÉGESSÉGÉBEN megismerni és MEGTAPASZTALNI. Az ÖnMunka GYAKORLATI eszközeivel mély fiziológiai-biológiai-pszichológiai-érzelmi-testérzeti-gondolati önismeretre és öngyógyító készségekre tehetsz szert. Spiri, ezo sallangok nélkül. Már összeállt az ÖnMunka új tematikus rendszere, itt találod az új képzési leírást. 😊

ÚJ ÖNMUNKA ALAPTANFOLYAM: 1 nap tréning élő vagy audió felvétel formában + 10 emailes „lecke" + 4 testérzékeléses gyakorlat + Zárt FB csoport. Részleteket itt találsz.

2017. június 21., szerda

Utolsó Lehetőség, 3 napos Integrált ÖnMunka Alapcsomag, Július 16-18.



UTOLSÓ LEHETŐSÉG az igen sűrű, mélyen megmozgató, teljesen egyedi tematikájú és felépítésű, 3-napos ÖnMunka Alapcsomag elvégzésére. 3 nap minicsoport, plusz egy skype-os egyéni konzultáció. Ha eddig tervezgetted, ne halogasd tovább. Látlak szeretettel. Minden részletet ide kattintva találsz:

Az utolsó szokásos jellegű 3 napos ÖnMunka Alapcsomag időpontja: 2017. július 16-18. Részleteket ide kattintva találsz.


Két résztvevőm dióhéjben megfogalmazott tapasztalata:

A CSONK RÉSZEIM KIHAJTOTTAK ÉS NÖVEKEDNEK SZÉPEN. "Nagyon hálás vagyok két hónap után is még Neked (és a többi csoporttagnak is), irtó fontos dolgokat tanultam az Alaptréningen és azóta. És még mindig tanulok, főleg arról milyen bensőséges kapcsolatban lenni az érzéseimmel, a testemmel, és amire eredetileg nem számítottam, de oly fontos számomra is, más emberekkel! Úgy érzem, két hónap alatt ez utóbbiak „exponenciálisan javultak”. Alapvetően eléggé egy pusztai farkas típus voltam, belül brutál magányos.
Ami egészen megdöbbentő, hogy nem szorongok már, vagy amikor igen, akkor sem úgy… Amikor szorongok, csak szorongok, és figyelgetem. És nem szorongok azért, mert szorongok. Olyan mintha magabiztos lennék, akkor is, amikor bizonytalan vagyok. Lassan még képes leszek saját magamat is felvállalni, ahogy vagyok. Ez nem is olyan régen lehetetlennek tűnt.
Úgy foglalnám össze, a tréningen megjelent kép nyomán, hogy a „csonk részeim” kihajtottak, és növekednek szépen…" 






"A tréning után úgy döntöttem, meg akarom ismerni ezt a "kis csodabogarat", akivel 52 éve együtt vagyok, és ilyen türelmesen várta, hogy rájöjjek végre, hogy csak RÁ/M kell figyelnem, szeretnem és elfogadnom olyannak, amilyen. Nagyon sokat segített, ahogyan végigvezettél a témámon, mert akkor láttam meg, hogy más helyzetekben is mennyi tévhittel működöm. Nagyon köszönöm!!! Az írásaid is fantasztikusak a zárt csoportban, folyamatosan erőt fogok belőlük gyűjteni. Örülök, hogy megismerhettelek! Igazán karizmatikus egyéniség vagy és nagyon jól csinálod, amit csinálsz!"

Ősztől megújult tematikával, rendszerrel megyek tovább. Megtisztelsz, ha a továbbiakban is velem tartasz.

2017. június 8., csütörtök

Megújulás és Változás



Kedves Blogolvasók! Az ÖnMunka háza táján folyamatos a tanulás, változás, fejlődés, mélyülés, s ennek köszönhetően 2017 ősztől más felépítésű tematikával és rendszerrel megyek tovább, és az is lehetséges, hogy egy hosszabb szünetet iktatok be. A nyár folyamán szeretném magamban körvonalazni a hogyan továbbot. Addig is még egy Alapcsomagot tartok, látlak szeretettel, ha most érsz ide: 

Az utolsó szokásos jellegű 3 napos Alapcsomag időpontja: július 16-18. Részleteket ide kattintva találsz.

Kellemes nyarat kívánok!

Andrea

2017. május 20., szombat

Az Érzelmek Térképe 1. - Félelem



„Az érzelmek se nem negatívak, se nem pozitívak; egyszerűen csak a rezgésükkel és a működésükkel nélkülözhetetlen erőket hordoznak életünkben. Alapvető fontosságúak egészségünkhöz és jóllétünkhöz.” (Gabrielle Roth)

Az érzelmek témakörét folytatva, sorra veszem a legfontosabb érzelmeinket Gabrielle Roth Térképek az eksztázishoz című könyve alapján. (Érdemes visszaolvasnod az Arra születtünk, hogy érezzünk című alapozó, bevezető bejegyzést.)

„Az évek folyamán végzett kutatásaim során az önfelfedezés ösvényén haladtam és ezernyi hallgatóval és beteggel dolgoztam, így kirajzolódott előttem az érzelmek térképe. Felkínálom neked az én saját területem rajzát, annak ellenére, hogy mindenkinek másétól különböző az érzelmi birodalma, és neked magadnak kell felfedezned hullámhegyeidet és völgyeidet, folyamaidat és védőgátjaidat, mellékfolyóidat és szeméttelepeidet.

Mindazonáltal érzelemvilágunk alapelemei nagymértékben hasonlóak. Az érzelmek felébrednek bennünk, akár beleegyezünk, akár nem. Színlelhetjük ugyan, hogy nem érezzük őket, ám az önbecsapás árát azzal fizetjük meg, hogy haszontalan, idejétmúlt érzelmek raktárává válunk. Ránk nehezednek a múlt megoldatlan végeredményei, olyan dolgok borítanak el, amelyek egyáltalán nem kellenek ahhoz, akik most vagyunk, és ahhoz, amit most csinálunk. Az ilyen zűrzavaros szív számára a helyes érzelemnek éppen megfelelő módon való kifejezése ahhoz hasonlatos, mintha olyan lepusztult könyvesboltban próbálnád megtalálni a keresett könyvet, amelyikben találomra zsúfoltak össze rengeteg, a múlt századtól kezdve kiadott könyvet. Ez csaknem lehetetlen. Ki kell takarítanunk érzelmeink szobácskáit, ki kell alakítanunk az alapvető érzelmi egyensúlyt.

Az érzelmek se nem negatívak, se nem pozitívak; egyszerűen csak a rezgésükkel és a működésükkel nélkülözhetetlen erőket hordoznak életünkben. Alapvető fontosságúak egészségünkhöz és jóllétünkhöz. A félelem véd, a harag oltalmaz, a szomorúság megkönnyebbülést okoz, az öröm fellelkesít, a részvét egyesít. A félelem közel van énünk felszínéhez, a harag mélyebben, a szomorúság és az öröm fokozatosan még bensőbbek, a részvét/együttérzés pedig rejtett központunkból árad ki. Mindegyikük az energia egy-egy szintje és rezgése, amelynek szabadon kell áramolnia bennünk ahhoz, hogy igazán a jelennek éljünk.

Félelem

A félelem életbevágóan hasznos érzelem. Készenlétbe helyez, kiélesíti az érzékszerveinket, és veszélyes helyzetben elmélyíti a tudatosságunkat. A félelem barátunk, a radar szerepét tölti be az életünkben. Az emberi túlélés alapösztöne – testi, lelki és szellem értelemben véve. Éles érzékkel észre kell vennünk, mi fenyegeti jóllétünket. A veszélyeket jelző, jól behangolt antennával rendelkező érzékelés révén észrevesszük a fenyegető támadásokat, és felkészülünk rájuk. A félelem megtanít a történésekre figyelni, és a tiszteletre méltó félelemérzet teszi lehetővé számunkra, hogy egyensúlyt tartsunk fenn egy olyan világban, amely elkerülhetetlenül bizonytalan és előre meg nem jósolható.

Ám a félelem vészjelzése eltompul, ha elutasításának és elnyomásának mintáját fejlesztjük ki magunkban. Azáltal, hogy nem fordítunk figyelmet különleges jelzéseire, az energia általános téveszmét eredményez, és örökké tartó alacsonyrendű lázas vészjelekkel hatja át az életünket. Gyakorlatilag mindenkit bezár a félelem; az emberek mindentől félnek – munkájuk, kedvesük, életük elvesztésétől; félnek a sikertől, a boldogságtól, az igazságtól, az érzelmektől, a mozgástól, a változástól.

Ahogy egyre érzékenyebbé válunk az érzelmi energiák játékára, megérthetjük (és érezhetjük is önmagunkban), a fel nem oldott félelem hogyan szorítja össze a torkunkat, teszi feszessé a nyakunkat és a derekunkat, emeli fel a vállunkat, merevíti meg az állkapcsunkat és ráncolja homlokunkat, bénítja a medencénket és peckeli ki a térdünket. A félelem az egész testen otthagyja a kézjegyét, ám már úgy hozzászoktunk mindehhez, hogy érzéketlenné váltunk testbeszédünk tisztán érthető üzenete iránt. Ez az átható félelem egyszerűen megbénítja az életenergiánkat, birtokba veszi az érzéseinket. Annyira félünk attól, hogy mit fogunk elveszíteni, hogy fájdalmasan ragaszkodunk ahhoz, amink van, és tetszhalottá zsibbasztjuk magunkat annak érdekében, hogy az igazi élet fájdalmaitól távol maradjunk. Az élethez való ragaszkodással megtagadjuk magunktól a vibráló jelent és jövőt.

Tehát meg kell szabadulnunk régi, kiterjedt aggodalmainktól ahhoz, hogy képesek legyünk attól félni, ami pillanatnyilag fenyegeti jóllétünket.

Emlékszem egy megrázó esetre, amelyben a félelem börtönbe zárt egy életet, majd végül feloldódott. Az Esalen intézetben, foglalkozásaim egyik résztvevője beszélni tudott ugyan, de semmilyen természetes hangot nem volt képes kiadni. Teljes csöndben maradt, amikor a csoport többi tagja nyögött, jajgatott, morgott, hümmögött és kiabált. Egyszer megmasszíroztam. A testében lévő feszültségek ellazításán dolgoztam; nagy, vadul lüktető forradást vettem észre ágyéka közelében. Ráfektettem a kezemet, és arra kértem, lélegezzen a tenyerembe. Megtette. Hirtelen hátravetette a fejét, aztán vérfagyasztó ordítás hagyta el a torkát. Mindenfelől odarohantak az emberek, és megdermedve álltak. Hátborzongató kiáltása után öntudatlanul hanyatlott vissza, és a döbbent nézőközönség azt gondolhatta, meghalt. Ám én éreztem a légvételét. Betakartam, hogy melegen tartsam, és figyeltem.

Mikor visszanyerte az eszméletét, a lüktető érzés elmúlt. Elmondta, hogy öt éve tartott ágyéka mellett ez a lüktetés, azóta, hogy megjárta Vietnámot. Szuronyt döftek akkor a hasába: látta a közeledő támadást, megdermedt a rémülettől, és képtelen volt ordítani. A jó katona nem ordibál. Évekig cipelte magában ezt az elfojtott ordítást, és a félelem mélyen bennerekedt kiáltása nem csak a hangját fagyasztotta meg, hanem valamennyi érzelmét is.

Magától a félelemtől nem kell félnünk. Nem kell félelmünkben összezavarodnunk vagy mozdulatlanná dermednünk. Ha jelentkezésekor megfelelő figyelmet és kifejezést tudunk biztosítani számára, akkor a félelem energiáját helyesen vezetjük le.

Sokat dolgozom színészekkel, és a félelem természetesen örök téma. Lámpaláz, aggodalom a jó játék és a szöveg felidézése miatt stb... – tökéletesen helyénvalóak. Ám a jó színész átalakítja ezt a félelmet természetes, erőt adó társává, az izgalommá. Az ennek eredményeképpen létrejövő energia feltölti a játékot a kockázat, a kaland, a pengeélen táncolás erejével. A félelem helyes levezetésére sokféle lehetőség kínálkozik.” (Gabrielle Roth: Térképek az eksztázishoz)


A következő bejegyzésben a Haragról lesz szó.

Az ÖnMunka egyik legfontosabb eleme az érzelmek és testi érzések/érzetek tudatos felfedezése és fokozatosan mélyülő átérzése. Ebben a folyamatban mindenki máshol tart. A 3-napos ÖnMunka Alapcsomagon már bőven gyakorlatban merülünk a témában- Emellett Egyéni Alapcsomagon is tudsz velem dolgozni. Látlak szeretettel, ha felém hoz az Utad.
Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. június 16-18. Részletekért kattints ide.


2017. május 2., kedd

A Düh a Legfélreértettebb Érzelem




A düh a legfélreértettebb, leginkább elítélt, legfélelmetesebbnek elhitt érzelmünk. Úgy rettegünk tőle, mint a tűztől, miközben az egyik legfontosabb emberi és biológiai jelzésünk. Van az az elterjedt, végtelenül kártékony hiedelem, hogy a düh megbetegít. Nem a düh betegít meg, hanem a nem átélt düh, ami beragad és elraktározódik a testünkben.
(Dühnek az egy adott jelenbeli élethelyzetben felbukkanó érzelmet, haragnak pedig a múltbeli történésekhez kapcsolódó érzelmet nevezem, csak hogy egy lapon legyünk ez ügyben.)
A düh nem egyenlő az erőszakkal. A düh nem cselekvés, hanem testi energia. A düh nem egyenlő a dühöngéssel vagy dührohammal, sem a verekedéssel, sem az ordítozással, sem az agyad szétrobbanásával, sem a másik ember bántásával vagy megalázásával. Ezek a megnyilvánulások pont akkor jellemzők, amikor a düh nem tud valós idejű energiaként megélődni benned.
A düh egy fontos és intelligens VÉDŐÉRZELEM, illetve a testedben már csupán egyfajta energia. Az ÉLETERŐDHÖZ és az ÉNEDHEZ kapcsolódik. Arra szolgál, hogy megvédd önmagadat, a méltóságodat, a jogos igazadat, hogy meghúzd az én-határaidat, majd meg is tudd őket védeni. Arra való, hogy azt tudd mondani: „Idáig jöhetsz, de innen nem tovább!” Megmutatja, hol kezdődsz te és hol van vége a másik személynek. Jelzi, hogy mi fontos neked, és hírt ad arról, mennyire tiszteli valaki a szükségleteidet, mennyire tiszteli a lényedet.
Mindemellett a dühünk sokszor torzult. Torzult dühnek azt nevezem, amikor az adott élethelyzetben semmi olyasmi nem történik, ami miatt be kéne indulnia a düh jelzőrendszerének, csak úgy érzékeli a sérült észlelési rendszerünk. A másik torzulás ellenkező irányú: akkor sem jelez a rendszerünk, ha tényleg bántanak bennünket. Emiatt aztán borzasztó élethelyzetekben vagyunk képesek benne tartani magunkat - tudattalanul. Az észlelési rendszerünk azért sérült, mert már pici korunkban elhangolódott, elromlott az érvénytelenített, letiltott, megszégyenített, megbüntetett, és így nem megélhetett dühünk (és az összes többi „negatív” érzelmünk is, melyek pont ugyanilyen intelligensek, mint a düh). Ennek a torzulásnak következtében a düh (és a többi érzelem energiája) teljesen elfojtásra került a fizikai, energetikai rendszerünkben. Szó szerint beragadt a testünkbe. Ezt az érzelmi energiát nevezem haragnak. (Érdemes egy korábbi bejegyzést elolvasni vagy felfrissíteni: Pszichoszklerózis: Az érzelmek átélésének fontosságáról és elfojtásuk következményeiről)
A HARAGGAL VÉGZETT MUNKA NYITJA LÉNYED LEGMÉLYÉT. „A harag-munkát nem csak azért fontos elvégezni, hogy jogos haragunkat kifejezhessük és kiengedhessük. A harag egészséges megélése és elengedése kétség nélkül segít lényünk integritásának a helyreállításában. A jogos harag szent érzelem, amivel tisztelettel kell bánnunk, nem pedig lerombolnunk. De van még itt más is. Azért is végezzük az egészséges harag-munkát, mert már felismertük, hogy enélkül nem tudunk hozzáférni sebezhetőségünk legmélyebb rétegeihez. Amíg a Belső Gyermekünk nem érzi, hogy az ő kis ártatlan, lágy lényét akár erővel és vadul is képesek vagyunk megvédelmezni, addig nem is fogja teljességgel feltárni önmagát. Csak annyira fog nyílni, amennyire biztonságban érzi magát. Ezért is gyakori, hogy azok, akik védtelenül nőttek fel, zárva tartják a szívüket. Nincs mintájuk saját maguk megvédelmezésére. És ezt a működést felnőttként kell megtanulniuk, saját erejük tüzében kovácsolódva. Minél határozottabban nyúlunk le jogos haragunk mélyére és minél gyakorlottabbá válunk a kifejezésében, annál otthonosabban fogjuk a sebezhetőségünket is megtestesíteni és kifejezni. Minél erőteljesebb az ordításunk, annál jobban nyílik lényünk középpontja.” (Jeff Brown)
Nagyon jellemző, hogy valaki egyáltalán nem érez dühöt vagy haragot, olyan mélyre fojtódott el benne. Nem kerül a tudatos érzékelés szintjére ez az érzelem, mert annyira veszélyes lenne (gyerekkori hitünk szerint). A másik véglet az, hogy valaki szinte folyamatosan dühös, frusztrált, nagyon intenzív testi érzetekkel. Az első esetben befagyott, a másikban túlpörgött a rendszer. 
A lényeg az, hogy EGYENSÚLYBA tudjon kerülni. Hogy akkor jelezzen, amikor kell, ne jelezzen, amikor nem kell, és kitisztuljon a rengeteg beragadás. És ez a legtöbbeknek HOSSZADALMAS folyamat. Van, hogy az is több hónapba kerül, hogy valaki közel merjen menni a dühéhez, annyira retteg tőle. Vagy hogy egyáltalán felismerje, hogy neki van olyanja, hogy düh. És ez nem baj. És olyan is van, aki már biztonságban tud lenni a testében ezekkel az intenzív energiákkal. Mindig onnan megyünk, ahol épp tartasz. És mindig annyit, amennyit BIZTONSÁGGAL ENGED a rendszered, nem is szabad többet.
A témával ún. haladó, tematikus tréning (a feljövő oldalon legörgetve találhatók a Haladó tréningek) során ismerkedünk mélyebben és gyakorlatban, aminek előfeltétele a 3-napos ÖnMunka Alapcsomag (ahol szintén már szóba kerül a düh és harag érzelme) vagy Egyéni Alapcsomag. Illetve ha már eleve egyéni folyamatban dolgoznál velem, nem pedig csoportosban, akkor egyéni igényednek és készségszintednek megfelelően foglalkozunk vele.

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. június 16-18. Részletekért kattints ide.

2017. április 27., csütörtök

Ajándékba Kapjuk Egymást - Visszajelzések, Tapasztalatok




Örömmel osztok meg néhány friss visszajelzést drága egyéni csomagos és csoportos klienseimtől, akikkel kölcsönösen ajándékok vagyunk egymás életében.

NAGYON JÓ PÁLYÁRA RAKOTT ENGEM. "Az Andival végzett önismereti munka nagyon intenzív volt. Ez annak is köszönhető, hogy a konzultációk között Andi kíváncsi volt, mi zajlik bennem, így rendszeresen írta neki emailt, amire ő reflektált. A konzultációk nagyon hatékonyak voltak, mert Andi jól irányította a beszélgetést. Továbbá maga a módszer olyan, hogy nem enged teret a mellébeszélésnek, felesleges köröknek, hanem a konkrétumokra kellett figyelni (testi érzeteim, képek a fejemben az adott helyzetről, stb.) Emiatt gyorsan ráláttam, rávezetődtem, hogy a gyermekkori „sérüléseim” hogyan befolyásolják a napi kommunikációmat, hozzáállásomat. Sőt, nem csak segített rálátnom ezekre, hanem sikerült perspektívát váltani abban az értelemben, hogy legtöbbször már tudom a sérülésekhez tartozó gondolat- illetve érzéscsomagot azonosítani, és mielőtt elmerülnék bennük, fel tudom tenni magamnak a kérdést, hogy most miért érzem ezt, csinálom ezt.
Természetesen ez az út nem csodaszer, mert napi szintű tudatosságot, gyakorlást igényel, de az mindenképp elmondható, hogy nagyon jó pályára rakott rá engem. Rengeteget tanultam a hétköznapi konfliktusaim hátteréről, illetve olyasmiket értettem meg, ami más módszerrel nekem eddig nem sikerült.
Andi természete meg csodálatos, nagyon jó ember. Jól tud figyelni, jókedvű, vidám, és nagyon elfogadó. Az első perctől kezdve olyan volt, mintha ezer éve ismerném. Érezni lehet, hogy ez a munka neki a hivatása, és munkál benne, hogy segítsen, minél többet kihozzon egy konzultációból. Ugyanakkor ezt könnyedén teszi, semmi görcsösséget nem éreztem.
Jobbító szándékkal sem tudok írni semmi „kritikát”, mert nem volt ilyen.
Jól vagyok, és egyre többször sikerül ránézni magamra kívülről. Amin leginkább dolgozom az, hogy napi szinten sikerüljön elcsendesednem, és összeszedni a gondolataimat, érzéseimet. Remélem, még a jövőben is dolgozunk együtt. Köszönöm még egyszer a közös munkát.” (G.)

NEM BÍRTAM A KONFLIKTUSKERÜLŐKET. "Drága Andi! Köszönöm, hogy veled kezdhettem el ezt a bensőséges utazást önmagammal, és hogy akármilyen mélyre jutok/jutunk a "trutyimban", te akkor is ugyan olyan kedvesen és szeretettel nézel rám a kamera másik oldaláról. A legszebb az eddig, hogy egy pár hónap után minden előzetes elhatározás nélkül sokkal őszintébb lettem magammal és másokkal is, így az addigi hétköznapi helyzetekre azonnal reagálok, ahelyett hogy magamban cipelném tovább és rágódnék rajtuk. Nem bírtam a konfliktuskerülőket és hoppácska, én magam is az voltam. Nagyon szeretlek! Sok ölelés. (G.)"


A VILÁGON A LEGNAGYOBB KINCS. "Ajándékba "kaptalak" és az is maradsz nekem! Szorongás, depresszió, pánikfélelem és társaik kíséretében fordultam hozzád a hugicám ajánlására, ami a legjobb dolog volt, ami történhetett velem! 
Hálásan köszönöm, hogy kivezetsz az alagútból és megmutatod a fényt. Nagyon sokat jelent számomra, hogy mindig megértesz és megtanítod nekem, hogy én is megértsem, elfogadjam és szeressem magam. Azt hiszem, ez a világon a legnagyobb kincs, amire mindenki vágyik. Köszönöm, hogy vagy nekem." (K.)

HÁLA NEKED, HOGY ÍZEKRE SZEDSZ A KÉRDÉSEIDDEL. „Nagy várakozással érkeztem ide hozzád, és nem csalódtam. Évekkel ezelőtt fedeztem fel a blogodat és mostanában átsuhant a fejemben a gondolat, hogy ha meghalnék, azt bánnám, hogy nem jöttem el a tréningedre. Talán ez volt az utolsó lökés a jelentkezéshez. Örülök és hálás vagyok magamnak, hogy vettem a bátorságot, nem totojáztam tovább és eljöttem. Hála neked hogy vagy és ezt csinálod, ízekre szedsz a kérdéseiddel és segítesz magunkra tekinteni egy biztonságos légkörben. Hála a többieknek, hogy együtt lehettünk és részese lehettem a történeteiknek. És hála a sok, sok nevetésért, jólesett. Köszönöm.” (I.)

KEZD KINYÍLNI A VILÁG. "Drága Andi! Nagyon hálás vagyok, hogy Rád találtam. Fantasztikus ember vagy! Csodás 3 napot töltöttünk el a hétvégén. Nálam beindultak rendesen a pozitív energiák, nagyon sok feladatom és munkám volt hétfőn a munkahelyemen, és a legnagyobb meglepetésemre nem idegeskedtem, nem voltam feszült, hanem szépen, mosolyogva és jókedvűen, nyugodtan végig dolgoztam a napomat… Nem volt bennem rossz érzés, ellenállás, inkább csak jó dolgok történtek velem… a környezetem is sokkal kedvesebb és nyitottabb volt velem, mint úgy általában máskor… kezd kinyílni a világ… mindenkinek szívből ajánlom, hogy tapasztalja meg ezt a határtalan élményt…" (A.)

Korábbi kliens tapasztalatok:

Az ÖnMunka lényege az önkapcsolódás, az önfelnevelés, az önfelismerés, az önmagadért való felelősségvállalás és az önszeretet. Ha felém hoz az utad, szeretettel látlak Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:


Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. június 16-18. Részletekért kattints ide.