A Gyerekkori Traumákról és Azonosulásokról

Mi zajlik benned, ha meghallod az „anya” vagy „apa” szót? Kicsit csukd be a szemedet, és figyelj befelé a testedbe. Figyeld meg, mi zajlik benned testi és mentális szinten, amikor e két szó valamelyikét meghallod, vagy apura/anyura gondolsz. Milyen képeket vetít az elméd? Milyen emlékképek bukkannak fel? És főként: mi történik a testedben? Összecsavarodik a gyomrod? Összeszorul a mellkasod? Ökölbe szorulnak a kezeid? Elszomorodsz, dühös leszel, szégyellni kezded magad? Hol zajlanak ezek az érzelmek a testedben? Próbáld meg nagyon tudatosan felismerni mindezt.

Nem mindannyiunknak vannak fájdalmas történetei anyuról és/vagy apuról, természetesen. Tapasztalatom szerint azonban sokan pont az anyuról/apuról szóló traumatikus történeteink és az ehhez kapcsolódó fájdalmas azonosulásaink miatt léptünk az önismeret, önfeldolgozás útjára. Mégis sokszor azt tapasztalom, hogy még „régi motorosoknak” is fájóan élők a szüleikkel kapcsolatos történeteik. Sokan nem jutottak olyan „módszer” közelébe, mely valóban segít nekik feldolgozni ezeket az ősi történeteket. És még felnőtt, akár idősödő fejjel is fájnak és szenvednek. Mert még mindig nem szeretettnek, értéktelennek, nem megfelelőnek, tökéletlennek, rossznak, nem akartnak, elhagyottnak, nem fontosnak érzékelik magukat. És amikor ezek az identitások „bekapcsolnak”, akkor velük együtt jönnek az érzelmek – a harag, a bűntudat, a szégyen, a szomorúság -, és az ezekhez a testben kacsolódó érzetek – a gyomor vagy mellkas összeszorulása, a torok elszorulása, az izmok megfeszülése, kinek mi. Ezt nevezzük úgy, hogy Tépőzár-hatás a Scott Kiloby-féle Élő Önvizsgálatok zsargonjában.

(Mi is az az Önvizsgálat?)

Tépőzár-hatás: az elme által elhitt képek, szavak, és az ezekhez „tapadott”, tekercselődött érzelmek és testi érzetek látszólagos egysége. Mindaz, akinek elhittük magunkat ezekből az alkotóelemekből áll össze, és ha ezek az identitások negatívak, akkor egy ún. érzelmi sebbel nőttek össze. Ez az a „seb”, mely újra és újra hírt ad magáról a testben, és ezért érezzük a történeteinket, az identitásainkat olyan valóságosnak. Pedig mindezek „csupán” történetek, nem azok, aki vagyunk.

Ez nem azt jelenti, hogy nem történhettek meg azok a dolgok, amik az emlékeink szerint megtörténtek, bár rengetegszer kiderül, ha az ember hajlandó nagyon nyitottan és bátran belenézni ezekbe az akár traumatikus emlékeibe, hogy valójában nem az történt, amit akkor és ott elhitt, hogy történik, és főleg nem az történt, amilyen jelentést, értelmezést adott a kicsi kis drága elménk az egésznek. Az ÖnMunka kétféle módszerének önvizsgálataival nagyon finoman, gyengéden hatolunk be az elmébe és a testbe, ránézni arra, amit az elménk vetít képek formájában akár évtizedek óta, és mellé mélyen megélni azokat az érzelmi energiákat, melyek ezekhez a történetekhez tapadtak, és sosem volt lehetőségük arra, hogy szabadon áramoljanak.

Célunk az, hogy átlássunk ezeken a fájdalmas identitásokon, ez pedig a fentebb leírt tépőzár-hatás szétbontásával történik. Egyenként választjuk le az identitásunkat alkotó képeket, szavakat, érzelmeket, testi érzeteket, így bomlik szét a történetünk, és ott maradunk „történet nélkül”, újan, frissen, szabadon.

Mondok egy (leegyszerűsített) példát: tegyük fel, hogy gyerekkoromban apukám elhagyta az anyukámat egy másik nőért, és egyik napról a másikra kikerült a mindennapi életemből. Mindezt többféle azonosulással élhetjük meg, ez egyéni, kinek hogyan ÉRTELMEZI az elméje azt, ami történt. Ami a valóságban történt az az, hogy apu elment egy másik nénivel élni, ami pedig bennem lecsapódhatott az a következő: apu elment, és ez azt jelenti, hogy:

• Nem szeret, vagyis nem vagyok szerethető.
• Engem hagyott el, vagyis elhagyott vagyok.
• Nem vagyok elég jó.
• Sőt akár azért ment el, mert én rossz vagyok. Én vagyok a hibás.
• Értéktelen vagyok.
• Nem vagyok fontos.
• Akár nem is vagyok, nem is létezem.
• Áldozat vagyok.
• további változatok is lehetségesek

Tehát a fejemben elkezdem újra meg újra látni azt a képet, ahogy mondjuk apu kilép az ajtón a bőröndjeivel, anyu pedig zokog vagy szidja. Érzelmileg lehetek dühös, szomorú, félhetek, vagy szégyellhetem magam és bűntudatom is lehet, aszerint, hogyan értelmeződik bennem a történés. És az érzelmekhez testi érzetek fognak kapcsolódni a gyomromban, szívemben, torkomban, zsigereimben, fejemben, izmaimban, hátamban, stb. Elkezd „összenőni”, akinek ezen túl hinni és érezni fogom magam, pedig az, ami történt NEM RÓLAM SZÓL. Az elmének azonban mindig az „én” áll a középpontjában, csak az „én” történetén keresztül tudja értelmezni a világot. És innentől kezdve ezen a szűrőn keresztül fogok „látni”, soha többé nem leszek képes a dolgokat a valóságosságukban látni, csak a saját történetem kivetítésén keresztül.

Arról már nem is beszélve, mi mindent hiszek majd férfiról, nőről, párkapcsolatról, kire fogok haragudni, kit fogok sajnálni, kit fogok akarni kitől megmenteni (pl. saját magamtól), ezek megint mind egyéni változatban történnek, nagyrészt teljesen tudattalanul, és valós kihatásuk lesz onnantól kezdve a kapcsolatainkra, s nem csak a párkapcsolatainkra.

Majd csodálkozom, miért fáj újra meg újra annyira, ha valaki „eltávozik” az életemből, legyen az barát, pár, gyerek. Mert mindig ugyanazzal az identitással fogom megélni azt, ami történik, mint korábban: nem szeretnek, elhagytak, értéktelen vagyok, rossz vagyok, hibás vagyok, stb. Úgy néz ki, mintha az egész élet összeszövetkezett volna, hogy ezt újra meg újra „bebizonyítsa” nekem.

Ezért van nagyon nagy jelentősége az érzelmeink és testi érzeteink tudatosításának, ugyanis ők az első hírnökei annak, ha egy ún. hiány-történetünk aktivizálódott. És ilyenkor általában automatikusan kifelé kezdünk mutogatni, a másikat vagy a világot okolva a mi fájdalmunkért, szenvedésünkért, szerencsétlenségünkért. Pedig „csupán” a saját magunkról elhitt történetünk kapcsolt be.

Fontos, hogy mindez nem azt jelenti, hogy jóváhagyjuk pl. az erőszakot, az abúzust. Viszont ezekben az esetekben is a traumatikus élmény megtörténtekor beinduló identitással dolgozunk: áldozat vagyok, elnyomott vagyok, értéktelen vagyok, stb. Nem felmentjük az elkövetőt, hanem önmagunk felszabadításával foglalkozunk, érzelmileg mélyen „átégetjük” a felhalmozódott, évtizedek óta meg nem élt fájdalmat, és ez által nem kell már tovább cipelnünk a saját elménk által magunkra ragasztott ön-címkéket. És érdekes módon ilyenkor az elkövető is szabad lesz a béklyónktól, nem fogunk többé értékes élet-energiát erre az eddig bilincsként tartó kötelékre pazarolni. A megbocsátás ily módon automatikusan megtörténik. És a megbocsátás nem egyenlő a felmentéssel. Mi viszont szabadon élhetünk tovább, nem kell tovább ismételnünk az erőszak mintáját.

Mindebben semmi szégyelleni való nincsen. Ha nem apu és anyu révén, akkor majd más úton „szerezzük be” a sebünket. Az oviban, a suliban, a tanítónénitől vagy a többi gyerektől, a szomszéd nénitől, a nagybácsitól, ki honnan. Úgy tűnik, ez mindannyiunk közöse: valamilyen módon és valamilyen mértékig sérülünk a történeteink által. Mindannyiunkban működik valamilyen „hiány-identitás”. Ha ezt tudod, akkor számodra is könnyebb lehet ezt bevállalni, és őszintén, bátran elkezdeni feldolgozni. Ha mindehhez radikális, mégis gyengéd, egyszerű, mégis végtelenül mély módszert szeretnél, várunk szeretettel az önvizsgálatokkal. Ne halogasd tovább saját drága ÖNMAGADAT. <3

Még vannak szabad helyek mindkét következő Alapcsomagra:

Byron Katie Munka-Módszere Alapképzési Csomag
október 26. Részletek itt: Aktuális Tanfolyamok

Scott Kiloby Élő Önvizsgálatok Alapképzési Csomag (Megtalálhatatlan Önvizsgálat és Szorongás/Félelem Önvizsgálat) November 2-3. Idén valószínűleg utoljára!
Részletek itt: Aktuális Tanfolyamok

Anya és Fia - Byron Katie Videó

„Amíg saját magamat nem értem, nem vagyok képes sem a gyermekemet, sem a szülőmet meghallani. Ők csupán az én történetem. Azok, akik végzik a Munkát, életükben először ismerik fel a szüleiket, még ha ők hosszú ideje halottak is. (És a gyermekeinkre ugyanez igaz.)" (Byron Katie)

Szeretettel ajánljuk figyelmetekbe Byron Katie egyik legcsodásabb videóját, mely egy anya és fia páros Munkáját mutatja be. Érdemes rászánni az időt, egy óránál hosszabb. A Munka ereje teljesen nyilvánvalóan mutatkozik meg ebből a filmből. (A feliratok olvasásához lehet, hogy a videó alján lévő képernyő ikonra kell kattintanod.)

TÁMOGATÁSOK GYŰJTÉSE BYRON KATIE VIDEÓK FELIRATOZÁSÁHOZ - Amennyiben bármennyi anyagi lehetőségetek van, kérünk Benneteket, támogassátok Zsuzsi tevékenységét. Ehhez semmi mást nem kell tennetek, mint a következő számlaszámra utalni xy összeget Nagy Zsuzsanna névre: CIB Bank, 10701348-64652430-51100005. Természetesen ez lehet egyszeri vagy akár egy rendszeres hozzájárulás, ha úgy gondoljátok, hogy ezek a videók nektek és újabb érdeklődőknek is tudnak segíteni. Köszönjük szépen.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján.

Hétvégi tanfolyam: 2013. február 23-24. (jelentkezési határidő: január 28.)

Hétköznapi tanfolyam: 2013. március 4-5. (jelentkezési határidő: február 1.)

Részleteket itt találsz: Tanfolyamok

A Fiamnak Be Kéne Illeszkednie - Byron Katie Videó

Fájdalmas azt hinni, hogy tudod, mi a legjobb a gyermekednek. És teljességgel reménytelen. (Byron Katie)

Nagy Zsuzsink elkészítette egy újabb, nagyon mély és megható videó feliratozását, fogadjátok szeretettel.

És a Szülő-Gyerek témában ajánlom felfrissítésre ezt a néhány korábbi bejegyzést:

Felelős vagyok a gyermekem boldogságáért, igaz ez?
Szülő-Gyermek kapcsolat 2.
Szülő-Gyermek Kapcsolat 3.

Még egyszer szeretném felhívni a figyelmeteket Zsuzsi feliratozási munkájának támogatására:
TÁMOGATÁSOK GYŰJTÉSE BYRON KATIE VIDEÓK FELIRATOZÁSÁHOZ - Amennyiben bármennyi anyagi lehetőségetek van, kérünk Benneteket, támogassátok Zsuzsi tevékenységét. Ehhez semmi mást nem kell tennetek, mint a következő számlaszámra utalni xy összeget Nagy Zsuzsanna névre: CIB Bank, 10701348-64652430-51100005. Természetesen ez lehet egyszeri vagy akár egy rendszeres hozzájárulás, ha úgy gondoljátok, hogy ezek a videók nektek és újabb érdeklődőknek is tudnak segíteni. Köszönjük szépen.

A fiamnak be kéne illeszkednie - Byron Katie videó:

Segítség! Iszákos és Erőszakos az Apám

Kedves Andi!

A segítségedet szeretném kérni, mert nem tudom, mi a helyes. Pár hónapja gondok vannak a szüleimmel, el akarnak válni, de igazából még mindig nem határozták el magukat. Mindennapos a feszültség és súrlódás közöttük, Apa most már rendszeresen iszik és nyugtatókat szed (a kettőt együtt is). Egy hónapja megpróbálta megverni Édesanyámat, de a Testvérem és Én közbeavatkoztunk. Két hete viszont újra megtörtént a dolog, de ekkor már Engem is megütött. Azóta azon gondolkodom, hogy el kellene költöznünk (mármint Anya, Öcsém és Én), de Apa azzal fenyegetőzik, hogy ha elhagyjuk, akkor öngyilkos lesz, és félek, hogy tényleg képes lenne ártani magának, ezért hezitálok. Ugyanakkor legbelül egy kis hang azt mondja, hogy el kell mennünk, de ha erre a hangra hallgatok, bűntudatot is érzek, mert nem maradok ott, hogy segítsek neki összeszedni magát. Viszont az sem jó, ha maradunk, mert így rettegek, hogy bántani fog minket. Próbáltam vele beszélgetni arról, hogy talán másképpen láthatná az életet, ha akarná, de teljesen elutasított. Nem tudom, mitévő legyek, nem látok más megoldást, csak a költözést. De lehet, hogy ez csak menekülés, vagy természetes, hogy védeni akarom magam és a szeretteim? Mióta megütött, nem tudok rá Apaként tekinteni. Nagyon szánom őt, amiért idáig süllyedt.

Köszönettel,

Kedves Lány, köszönöm a bizalmadat. Ez egy nagyon összetett problémakör, és már a rövid levélkédből is látni, mennyi fájdalmas történet kavarog ilyenkor bennünk: nem csoda, ha össze vagyunk zavarodva és nem tudunk tiszta fejjel döntést hozni. A kérdésedet, ahogy már tegnap írtam, megosztottam a zárt csoportunkban. Először az én észrevételeimet olvashatod, utána bemásolom a többiekét.

Elsőként is nagyon fontos Apukád alapos megítélése egy Ítélkezőlapon, utána pedig egyenként végigMunkázni az összes vele kapcsolatos ítéletedet. (Ha ehhez segítségre van szükséged, szeretettel ajánlom gyakorlott Facilitátorainkat, akik skype-on, nagyon reális áron dolgoznak.) Ezután Anyukád megítélése következzen, hisz őt áldozatnak, sajnálnivalónak látod ebben a helyzetben. A sajnálataink ugyanúgy megMunkáznivalók, mint a dühünk vagy elkeseredettségünk.

Érdemes ezt a mondatot magadba eresztened, és minél több befejezését megtalálni, ezeket leírni: Ha elköltözünk otthonról, akkor apu… anyu… én…

Pl. Ha elköltözünk otthonról, apu öngyilkos lesz. – Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz? És végig az összes kérdésen és megfordításon. Amíg ezt a gondolatot elhiszed, addig érzelmileg nem tudsz máshogy dönteni, mint hogy maradsz. Nem mintha menni kéne. Ezt csak Te tudhatod. De amíg nem tudok menni, addig nem tudok, mert annyira rabságban tartanak a félelmeimmel kapcsolatos gondolataim, és az általuk kiváltott érzelmek, pl. a bűntudat. Hogy milyen gyereke is vagyok én az apámnak, ha itt hagyom? Mivel „tartozik” egy gyerek a szülőjének, és mivel „tartozik” a szülő a gyerekének? Rengeteg őstörténetünk, kőkorszaki hiedelmünk rejlik a szülő-gyerek kapcsolatban. Mindannyiunk függ a másiktól, jobban mondva ezeknek a megkérdőjelezetlen hiedelmeknek a fenntartásától. Elhittük, hogy a szeretet úgy néz ki, hogy a másikért élünk, feláldozzuk magunkat érte, magunk elé helyezzük, s közben saját magunkat teljesen elszeretetlenítettük.

Sokan félnek, hogy ha megkérdőjelezik ezeket a szülő-gyerek, másokért való felelősség, szeretethez kapcsolódó hiedelmeiket, akkor majd kőszívű, érzéketlen szörnyekké válnak. Nagyon fontos, hogy a hiedelem megkérdőjelezése nem azt jelenti, hogy az ellenkezőjét hisszük el! Hanem a megfordítások által semmit nem fogunk tudni elhinni, nem fogunk beragadni a történeteinkbe, így szabadon áramlik a szeretet. Mert a szeretetet csak ezek a hiedelmeink takarják el előlünk. Ha ők nincsenek, a szeretet automatikus. És nem feltétlenül úgy néz ki, ahogy azt eddig az elménkben elképzeltük.

A Munkában sosem adunk tanácsokat, hisz fogalmunk sem lehet, mi zajlik a másik emberben, hogy számára mi a következő lépés. Nincs helyes és helytelen lépés. Csak lépések vannak, amikről az elménk gyárt egy értelmezést a beinduló hiedelmeink alapján, és elhiteti velünk, hogy ez most helyes vagy sem. Helyes-e elhagyni az apukádat vagy helytelen? Helyes-e megmenteni anyukádat vagy sem? Ha valami „bajuk” lesz, akkor rögtön „helytelennek” fog minősülni még a legbölcsebben, legnagyobb körültekintéssel meghozott döntés is. Ha pedig „jól sül el a dolog”, akkor örvendezhetsz, hogy „helyes” döntést hoztál, miközben ugyanazt csináltad. Miközben semmi más nem történt, mint hogy az adott helyzetben a kisebb ellenállás, a kisebb félelem felé mentél, nem tudod másképp csinálni. Egyikőnk sem tudja. Amíg jobban félek attól, hogy apu öngyilkos lesz, és ez mit fog okozni, mint attól, hogy időnként verekedés van, addig nem tudok menni. Így is nézd meg, kérlek: Ha apu öngyilkos lesz, az azt jelenti, hogy… Mit mondana ez Rád nézve, a további életedre nézve? És félreértés ne essék, nem kívánjuk senkinek a halálát, egyszerűen azokkal a képekkel foglalkozunk, melyekkel tele van a fejünk, és melyek miatt nem látunk tisztán.

Alapvetően az látszik a leveledből, hogy mindenki sorsát és boldogságát magadra szeretnéd venni, ami az adott helyzetben, és soha máskor sem lehetséges. Csak egyetlen emberért vagyok képes felelősséget vállalni, ez saját magam vagyok. És pont ezt nem tanultuk meg. Pont ezért érezzük bűnösnek magunkat. Amíg én magamnak nem vagyok fontos, amíg magamat nem szeretem, addig másokat sem tudok szeretni, és igazából ők sem fontosak, csak a saját fontosságomat szeretném rajtuk keresztül megélni. (És ez nem azt jelenti, hogy ha valóban veszélyben van Anyukám és Testvérem testi épsége, akkor nem teszek meg mindent azért, hogy eljöjjünk, akár a megfelelő hatóságok bevonásával.)

A fentebb ajánlott Apa Ítélkezőlap, Anya Ítélkezőlap, Ha elköltözünk otthonról, akkor… Ha apu öngyilkos lesz, akkor… mellett a leveledből a következőket kell megkérdőjelezned a négy kérdéssel és a Megfordításokkal+példákkal:

„A szüleim el akarnak válni.” – mivel még mindig nem tették, ők is csak elhitték, hogy ez igaz, miközben még nem tudnak a tudatalatti félelmeik miatt tovább lépni.

„Nekem kell megoldanom az ő életüket.”

„Meg kell mentenem anyukámat apukámtól.”

„Segítenem kéne apunak összeszedni magát.”

„Apu továbbra is bántani fog minket.”

„El kéne fogadnia az én látásmódomat.”

„Másképp kéne látnia az életet.”

„Nem tudom, mit tegyek.”

„Tudnom kéne, mit tegyek.”

„Látnom kéne a megoldást.”

„Egy apának nem szabad megütnie a gyerekét.” – Nagyon fontos, hogy nem jóváhagyjuk az erőszakos viselkedést. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy attól, mert úgy gondoljuk évezredek óta, hogy ilyesminek nem kéne megtörténnie, mégis ütünk, verünk, gyilkolunk. Odabent saját magunkat. Mindannyian. A kívül megjelenő erőszak ennek a kivetülése. És nem attól lesz vége, ha továbbra is azt hisszük, hogy nem kéne léteznie. Csak a saját magam ütlegelését, verését, gyilkolását tudom abbahagyni; a Munka erről szól. Felismerem az összes önmagam verése aspektusomat, és azokat a gondolatokat, melyek saját magam veréséhez vezetnek. Ha ezeket megkérdőjelezem, akkor abba tudom hagyni saját magam verését. Például, képes leszek elköltözni egy engem verő embertől. A következő Katie idézet jutott erről eszembe:

"Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor jobb fizikailag távozni. Ha mondjuk a férjed ver, kérdőjelezd meg a gondolataidat azzal kapcsolatban, hogy miért maradsz mégis vele. Amikor megvilágosítod magadat az igazságra, rájöhetsz, hogy az egyetlen épelméjű döntés az, ha elhagyod. Nem kell félni, keserűnek vagy mérgesnek lenni ahhoz, hogy véget érjen egy házasság. Vagy, ha még nem állsz készen elhagyni, akkor maradj benne a házasságban, csak sokkal nagyobb tudatossággal arról, hogyan erőszakoskodsz magaddal, amikor megengeded neki, hogy veled erőszakoskodjon. Ez hasonlít ahhoz, amikor egy kertkapura kiírják: A KUTYA HARAP. Ha egyszer mész be a kertbe, és „megharapódsz”, akkor a kutya harapott beléd. Viszont ha másodszor is besétálsz a kertbe, és „megharapódsz”, akkor te haraptad meg saját magadat. Ha ezzel tisztába jössz, az mindent megváltoztathat. Megvizsgálod az elmédet, és rájössz, hogy végső soron senki sem árthat neked – csak te tudsz ártani saját magadnak. És meglátod, hogy 100%-ig te vagy felelős a saját boldogságodért. Ez pedig nagyon jó hír." (Byron Katie)

Kedves , szívesen látnám az Apukádra és Anyukádra kitöltött Ítélkezőlapjaidat, hogy mennyire tudod megfogalmazni, milyen gondolatok vannak is benned pontosan velük kapcsolatban. Most csak egy első megközelítést mutattam be Neked, rengeteg minden vár még felismerésre, megkérdőjelezésre. Kérdezem, hogy név nélkül felmehet-e a leveled a blogra. Ez egy nagyon általános, sokak által élt élethelyzet, sokaknak tudna segíteni. És megértem, ha ehhez nem járulsz hozzá.

A Facebook zárt csoportunkból a következő hozzászólások érkeztek leveledhez. Tudd, hogy mindenki saját magának mondja ezekben a mondatokban, mindenkinek beindul a saját története.

„Nekem is az elmenetel jutott az eszembe. Mert a felnőttek vállalják a felelősséget az életükért, a tetteikért. Nem tudom, hány éves lány írta ezt a levelet, de az ő feladata a saját boldogsága. És "sajnos" nem tudjuk felszabadítani a szüleinket. És ez az érzelmi zsarolósdi az öngyilkossággal......huh. Lehet, hogy ha elmennek, az akkora pofon lesz az apának, hogy végre elgondolkodik. És pont ezzel segít neki a lánya.”

„Igaz, kezdő Önmunkás vagyok, de éltem hasonló helyzetben… Nem ennyire durvában, csak hasonlóban. Az én Apám csak ivott, ez után agresszív volt, de csak szóban, és úgy éreztem megnyomorítja az életünk. A lényeg, hogy szerintem ezt a döntést az édesanyja és a testvére helyett nem hozhatja meg ez a lány. Én nagyon sokszor meg akartam hozni ezt a döntést édesanyám helyett, és nem jöttem ki jól belőle. Elsősorban az Apa és az Anya, a Férj és a Feleség viszonyáról van szó, ami hatással van a lány életére. Talán csak annyit, hogy csak a saját életéről hozzon döntést, szerintem.”

„Nekem az jutott eszembe, amit Roberto mondott a GNM (Újmedicina) tanfolyamon. Meglehet, hogy olyan (kétoldali) konfliktusban van benne az apa, amiről az adott környezetben és körülmények között nem tud lejönni. Számára is segítség lehet a körülmények változása, mert megszűnhetnek a sínek, amik a konfliktuson tartják.”

"Tanácsot adni" szerintem lehetetlen. Nekem kamaszként nagyon hasonló családi körülményeim voltak. Kb. 18 évesen "számon kértem" például az édesanyámon, hogy miért nem lép ki ebből a helyzetből, mindenkinek könnyebb lenne akkor. Aztán évekkel később, de még jóval az Önmunka előtt már a korábbi kérdés-feltevés miatt is lelkiismeret-furdalásom volt. Azóta már, hála az Önmunkának, azt is "tudom", hogy kinek a dolgával foglalkoztam én akkor, amikor anyukámat ki akartam "rángatni" a xarból... Visszatekintve az akkoriakra, nem lehet egyértelmű megállapítást tenni, hogy ha ezt lépjük, annak tutira az lesz a következménye a későbbiekben, és ha pedig mást lépünk, akkor egészen más "következmény" lesz a fejlemény. Tudom, hogy benne lenni egy ilyen szituációban nehéz, olykor talán kilátástalannak is tűnik. Viszont ma már azt is "tudjuk", hogy kilátástalannak egy helyzetet csak addig értékel(het)ünk, amíg meg nem vizsgáltuk, hogy milyen mögöttes hiedelem, egyértelműen igaznak nem nevezhető gondolat miatt tűnik úgy, hogy azt gondoljuk, amit éppen. Ez a helyzet akkor is meg fog változni (oldódni?), ha éppen "semmit" nem csinálunk - azaz nem akarjuk mindenáron megoldani - és akkor sem biztos, hogy "könnyebb" lesz, ha bármelyik lehetőséget választjuk – látszólag - tudatosan. A dolgok nem velünk történnek, hanem értünk... És visszatekintve a "nagy" szenvedések időszakára, rengeteg örömteli pillanatot is átéltem/átéltünk akkoriban (is). Nagyon ide illik Andi idézete Katie-től az első kommentben. Utólag majd az is tisztán látszik majd, hogy ez AZ a helyzet-e?”

„Az öngyilkossággal való fenyegetőzésről tennék hozzá valamit. Szerintem ez egy érzelmi játszma, ha tényleg öngyilkos lenne, semmiképp sem hibás senki, ezt a bűntudatot megmunkázhatná, pl. "felelős vagyok az apám életéért", "tőlem függ, hogy öngyilkos lesz-e." A másik még, hogy kitölteni egy ítélőlapot a helyzetre az apjáról, hogy nem tud rá apaként tekinteni stb., így jobban megérthetné a másik felet. A megoldás lehet, hogy költözés, lehet, hogy más, de amíg bűntudat tartja otthon, addig nem tud tisztán gondolkodni.”

Szeresd Meg az Anyukádat 2. – Byron Katie Videó

„Az egész világ oly bölccsé válik, amikor felhagyunk a tanítással.” (Byron Katie)

Rengeteg okból imádom a Munkát. Az egyik legfőbb ezek közül, hogy semmilyen elvet, irányt, tanítást, dogmát, szabályt, koncepciót, ezt-vagy-azt-kell-tenned-et nem erőltet Rád. Sőt, pont az életed során beszippantott elveket, dogmákat, szabályokat, koncepciókat tudod általa megkérdőjelezni, és ezektől mentesen látni azt, ami van. Mindent letesztelhetsz saját magadnak, és a módszer lényege pont ebben rejlik: visszabontani magad a koncepciók „előttre”.

A koncepciók, dogmák, tanítások, értékrendszerek teljesen automatikusan irányítják az egész életérzékelésedet, a magaddal és másokkal való kapcsolatodat. Minden egyes pillanatban ott vannak Veled, és esélyed sem marad arra, hogy a világot és az embereket az ő valóságukban érzékeld. „Nincs két ember, aki találkozott volna egymással” – mondja Katie. Csak az egymásról szóló történeteinkkel találkozunk, és azt hisszük, hogy ismerjük a másikat, mi aztán jól tudjuk, ki, mi és milyen is ő. Esélyt sem kap a Valóság a fejünkben zajló történetek miatt. Arról már nem is beszélve, hogy pont emiatt önmagunkkal sincs esélyünk soha találkozni…

A Munkában senki semmi olyasmit nem mond Neked, hogy mit kéne vagy nem kéne csinálnod, hogyan kéne vagy nem kéne élned az életed, milyennek kéne vagy nem kéne lenned. Mindig most kezdünk, onnan, ahol épp tartunk. Nem teszünk úgy, mintha előrébb tartanánk, mint ahol tartunk. Nem okoskodunk, nem osztogatunk tanácsokat – ezekkel tele a padlás. Mindent személyesen tapasztalunk meg, saját magunkat tanítjuk a saját bölcsességünkre. Mely a Munkával végre tényleg elérhető és megélhető, nem csak egy újabb koncepció marad. Nincs „előrébb járó” tanító és „butácska” tanuló, nincs lemásolnivaló, elérnivaló, meghaladnivaló, legyőznivaló. Csak Te vagy. Kezdetben a „tudásoddal”, amiről elhitted, hogy annyira értékes. Később egyre inkább a „nemtudásoddal”, ahogy fogynak a koncepcióid és a történeteid. Egy teljesen új csodavilág bukkan elő. Olyan, amilyennek csak „üres fejjel” lehet látni.

Ma a múlt heti Anyukás videónk 2. részét ajánlom figyelmedbe. Ha nem láttad az első részét, mindenképp először azt nézd meg, mert egy Munka-beszélgetés lett félbe vágva. Itt találod a videó 1. részét:

http://www.onmunka.blogspot.com/2012/03/szeresd-meg-az-anyukadat-1-byron-katie.html

„Az anyukákban az a legcsodálatosabb, hogy ha már azt gondoljuk, mindent kitakarítottunk, ők mindig megtalálják az utolsó megnyomnivaló gombunkat.” (Byron Katie)

Még van néhány hely a következő Alaptanfolyamokra. Ha szeretnél repülőstartot venni egy „teli fejjel” láthatatlan világ megismerése felé, várlak szeretettel.

A múlt hétvégi kecskeméti Alaptanfolyam egy résztvevőjének élménybeszámolóját itt olvashatod:

https://www.facebook.com/notes/sándor-csizmadia/az-ébredés-virága-avagy-önmunka-alaptanfolyam-oravecz-andreával-byron-katie-ráéb/368511876512640

A következő 2-napos kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján: 2012. április 7-8. Minden résztvevővel személyesen is Munkázom.

Hétköznapi tanfolyam: április 16-17.

Jelentkezési határidő: március 20. Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

Te Elnyomod a Gyerekeidet Vagy Mindent Megengedsz Nekik?

Hogyan bántak veled a szüleid gyermekként? Inkább szigorúak voltak, tiltottak, büntettek, mindenben korlátokat állítottak eléd? Vagy ennek pont az ellenkezője volt igaz: túlságosan is engedékenyek voltak, semmilyen szabályt nem szabtak, hagyták, hogy a fejükre nőhess és manipulálhasd őket, hogy mindent megkapj, ami csak az eszedbe jut?

Mennyire voltál fontos a családban, és mennyire voltak ők fontosak saját maguknak? Mit rontottak el szerinted a nevelésedben, mit kellett volna másképp csinálniuk, hogy Te is és ők is boldogabbak legyenek?

Nagyon fontos kérdések ezek, és nagyon fontos minden tudatalatti programunkat felfedezni és kitisztítani ezen a téren is, hiszen amikor Te kerülsz szülő szerepbe, akkor eljátszod a megtanult mintát. Vagy egy az egyben lemásolod azt, ahogy veled bántak, vagy pedig úgymond átesel a ló túloldalára. És egyre csak azon csodálkozol, miért is nem érzed jól magad a szülői szerepedben. Próbálod jobban csinálni, valami miatt azonban mégsem sikerül. Azt pedig már csak suttogva jegyzem meg, hogy az összes többi kapcsolatodban is lemodellezed ugyanezt a mintát, a párkapcsolatodban például szépen eljátszod az anyukádat vagy az apukádat, a párod pedig ugyanúgy a saját szüleit másolja. Ide-oda ugráltok a ló két oldala között, egészen addig, amíg ki nem takarítjátok ezeket a makacsul bevésődőtt programokat.

A téma illusztrálására lefordítottam egy cikket, mely szépen összefoglalja a lényeget. Ha pedig rászánod magad arra, hogy felülvizsgáld mindazt, amit kicsi gyerekkorodban elhittél a szüleidről és önmagadról, szeretettel ajánlom figyelmedbe a Négy kérdést és a Megfordításokat. Ha ezt végigcsinálod, akkor meglepő módon fog egyensúlyba kerülni az összes kapcsolatod, nem fogod tovább játszani ezeket az ősi, generációs játszmákat. Micsoda felszabadulás! És akkor a cikk:

Tekintélyelvű Szülő, Engedékeny Szülő, Szerető Szülő

Társadalmunk generációról-generációra ide-oda váltogat a tekintélyelvű és engedékeny szülői minta között. Ebben a cikkben bemutatom, miért nem alkalmas egyik minta sem arra, hogy érzelmileg egészséges gyermekeket nevelhessünk fel, és azt is, hogy melyik szülői megközelítés alkalmas erre.

Angie-t merev, tekintélyelvű szülők nevelték, és igen rövid pórázon tartották. Nem érdekelték őket Angie érzései és vágyai, szinte egyáltalán nem voltak vele empatikusak és megértők. Ha akár csak öt perccel később ért haza a megbeszélt időpontnál, megbüntették. A kiabálás és a verés voltak a kedvenc büntetési módszereik.

Angie jó kislány volt. Jól tanult, megtette, amit mondtak neki, de gyakran érezte magát szomorúnak és magányosnak, és sosem érezte magát fontosnak. Amikor aztán férjhez ment és gyerekei születtek, megfogadta, hogy nem fog úgy bánni a gyerekeivel, ahogy annak idején vele bántak a szülei. Ő igenis figyelembe kívánta venni a gyermekei érzéseit és szükségleteit. És azt akarta, hogy fontosnak és értékesnek érezzék magukat.

Angie odaadó édesanyává vált. Rengeteg időt töltött a gyerekeivel, játszott velük, meghallgatta őket, sok-sok szeretetet, elfogadást, megerősítést adott nekik. Ugyanakkor, mivel számára az volt a legfontosabb, hogy a gyermekei értékesnek és fontosnak érezzék magukat, gyakran önmagát szorította háttérbe és meghajolt a gyerekei követelései előtt. Mivel Angie sosem gondolta magát fontosnak, így nem is esett nehezére feladnia önmagát. Kifejezetten úgy hitte, hogy a gyerekei érzései és szükségletei fontosabbak az övéinél. Vagyis, a szülei parancsolgató mintájához képest átesett a ló túloldalára, és túlságosan engedékeny szülővé vált.

A tekintélyelvű neveltetés egyik következménye az lett, hogy Angie nem értékelte, nem tartotta fontosnak önmagát. Az ő engedékeny szülősége pedig oda vezetett, hogy saját gyermekei másoknál fontosabbnak gondolták magukat, nem figyeltek a többiekre, és tiszteletlenek voltak velük.

Sem a tekintélyelvű, sem az engedékeny szülő nem szerető szülő. Szerető szülőnek lenni annyit tesz, hogy megbecsüljük mind a szülő, mind pedig a gyerek érzéseit és szükségleteit. A szerető szülő nem próbálja meg irányítani a gyermekét – az egészségére és a testi épségére vonatkozó helyzetek kivételével -, és azt sem engedi, hogy a gyermekei irányítsák őt. A szerető szülő nem erőszakolja meg a gyermekeit haraggal, vádaskodással vagy veréssel, és azt sem engedi meg, hogy a gyerekei erőszakoskodjanak vele. Nem várja el a gyerekeitől, hogy feladják magukat másokért, és ő sem adja fel önmagát a gyermekei kedvéért.

A szerető szülő értékeli önmagát annyira, hogy ne aggódjon, ha a gyerekei épp elutasítóan bánnak vele. Ez a szülő hajlandó meghúzni a szükséges határokat elfogadhatatlan viselkedés esetén, és nem hagyja magát manipulálni a gyerekei által. Önbecsülését, identitását nem befolyásolja a gyermekei iskolai vagy más pl. sport-teljesítménye, mint ahogy a fizikai kinézetük sem. Teljes mértékben elfogadja gyermekei egyediségét, még akkor is, ha ők egyáltalán nem hasonlítanak rá. Nem erőlteti rájuk saját életstílusát, életlátását, ugyanakkor határozott értékrendet tanít saját példáján keresztül: őszinteségre, önazonosságra, gondoskodásra, figyelmességre, kedvességre és empátiára „nevel”.

Bármennyire szeretnénk is szerető szülők lenni, ha nem végeztük el a saját belső munkánkat és nem gyógyítottuk meg saját elutasítástól és elnyomástól való félelemeinket, akkor automatikusan ezeknek a tudatalatti félemeknek alapján fogunk működni és cselekedni. Amennyiben valaki az elutasítástól és/vagy elnyomástól való félelemben nőtt fel, akkor automatikusan megpróbálja megvédeni magát ezektől a félelmektől a gyerekeivel való kapcsolatában. Lehetséges, hogy pont azért uralkodik a gyerekei felett, mert attól tart, hogy amúgy ők uralkodnának rajta. Az elutasítástól való félelmünk pedig úgy mutatkozhat meg a szülőségünkben, hogy haraggal próbáljuk irányítani őket, vagy pedig saját magunk feladásán keresztül próbáljuk tudat alatt elnyerni a szeretetüket. Ha pedig a szülőben az elnyomástól való félelem munkál, akkor ez oly módon jelentkezhet, hogy a gyerekeit haraggal és erőszakkal irányítja, így próbálja megakadályozni, hogy a gyerekek nyomják el őt. Az önmagunkkal kapcsolatos bizonytalanságot ott is nyakon lehet csípni, ha rá akarjuk kényszeríteni a gyerekünket, hogy a nekünk megfelelő módon teljesítsen, csupán azért, hogy a saját értékességünket bizonyíthassuk ez által.

Így vagy úgy, a szülő-gyerek kapcsolatban minden gyógyulatlan sérülés felszínre bukkan. Ha egészéges gyermeket szeretnél „nevelni”, akkor először a saját sebeidet kell begyógyítanod – azokat a részeidet, melyeket a félelem és a bizonytalanság irányít, valamint az a vágy, hogy megvédd magad az elutasítástól és az elnyomástól.

Társadalmunk eddig nem igazán volt képes új utat találni: ide-oda ingázunk a tekintélyelvű és az engedékeny szülőség között, melynek az eredményét mindannyian jól láthatjuk. Elég, ha csak megnézzük, hány ember szed manapság depresszió vagy szorongás elleni szereket, illetve micsoda méreteket ölt az alkoholizmus, a kábítószerezés, és nem utolsó sorban a bűnözés. Mindezek ismeretében állíthatom, hogy az egyik „hagyományos” szülői minta sem működik, amennyiben egészséges egyéniségek felnevelése a célunk.

Lehet, hogy itt az ideje végre elfogadnunk, hogy csakis önmagunk meggyógyításával válhatunk gyermekeink szerető szüleivé.

(Forrás:http://www.huffingtonpost.com/margaret-paul-phd/authoritarian-parenting-p_b_1148185.html)

Szülő-Gyerek témában ajánlom még a következő bejegyzések felfrissítését:

http://onmunka.blogspot.com/2011/06/szulo-gyermek-kapcsolat-2.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/07/szulo-gyermek-kapcsolat-3.html

Ha szeretnél működő eszközt a kezedbe kapni a "csomagocskád" feldolgozáshoz, várunk aktuális Önvizsgálati tanfolyamainkon. Részleteket itt találsz: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

„Tudom, mi a legjobb számodra” – Byron Katie videó

Mindannyian úgy kondicionálódtunk, hogy azt hisszük, az a dolgunk, hogy megmondjuk másoknak, szerintünk hogyan kéne élniük az életüket. És tudat alatt ezt azért csináljuk, mert azt hisszük, hogy így szeretjük jól őket… „Én jobban tudom, mi a legjobb számodra!” Hallod ebben a mondatban az arroganciát és az erőszakot? Képzeld el az életedet nélküle:

Ki lennél, ha soha többé nem kéne „jól” tudnod, hogy mi a „jó” a másik számára, még ha az a gyereked is? Mert, ha a gyerekedről van szó, akkor még inkább „jól tudod”. Megint csak ingoványos a talaj, hisz szülőként végképp úgy gondoljuk, hogy gyerekünknek az általunk kijelölt úton kell végigmennie, mert majd akkor lesz „megfelelő”, „sikeres” és „boldog”. Teljesen biztos lehetsz ebben? Hogyan éled az életedet, ha elhiszed a gondolatot, hogy a gyerekednek a te utasításaidat kell követnie, ő meg érdekes mód nem így tesz? Mennyire vagy TE hiteles a boldogság tanításában? Istenem, mennyi feszültségtől kímélhetnénk meg a gyerekeinket, no meg persze magunkat, ha nem ragaszkodnánk foggal-körömmel ezekhez a bezápult hiedelmekhez! És mennyivel több szeretet lenne a kapcsolatainkban…

Ha elég bátor vagy, írd össze az összes, gyermekeddel kapcsolatos elvárásodat, melyeket, ha teljesít, akkor szerinted boldogabb lesz, majd vizsgáld meg őket egyenként a Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal.

Segítségképpen itt egy újabb Byron Katie videó, amit egy börtönfoglalkozáson rögzítettek. Katie rendszeresen jár börtönökbe, hogy megtanítsa az ott élőknek megkérdőjelezni a stresszes gondolataikat. Ebben a videóban Katie egy Apának segít megvizsgálni a lányával kapcsolatos elvárásait. Ismerjetek rá önmagatokra, bármilyen kapcsolatotokra illjenek is az itt elhangzottak. És tegyétek fel magatoknak a jól ismert kérdést: Kinek a dolgával foglalkozom?

A Fiam Nem Akar Látni - Byron Katie Videó

"Imádom, amikor percek alatt kapjuk vissza a gyermekeinket." (Byron Katie)

Szeretettel ajánlom megnézésre a következő Byron Katie videót, melyben Katie egy szomorú anyának segít megkérdőjelezni a fiával kacsolatos fájdalmas gondolatait. A Munka gyakorlatban, katartikusan. Köszönet Aranynak a feliratozásért.

Szülő – Gyermek Kapcsolat 2.

A tegnap megkezdett Szülőség-Gyerekség témakör újabb felvonása. Mára idézeteket fordítottam Byron Katie idézetes könyvéből, Question Your Thinking, Change The World – Kérdőjelezd Meg A Gondolataidat, Változtasd Meg A Világot címmel. Kellemes szemezgetést. :)

„Mindannyian ötévesek vagyunk. Fogalmunk sincs, hogyan is kell csinálni ezt az élet nevű dolgot. Épp most tanuljuk, hogyan.

Én ezt mondtam a gyermekeimnek:”Tökéletes anyátok van. Én vagyok a felelős az összes problémátokért, és ti vagytok a felelősek a megoldásukért.”

A gyermekeink, a szüleink, a házastársaink és a barátaink szorgalmasan nyomogatják az összes létező gombunkat, egészen addig, amíg fel nem ismerjük, mi az, amit még nem akarunk megtudni saját magunkról. Minden alkalommal megmutatják nekünk a szabadságunkhoz vezető utat.

Az a dolgom, hogy távol tartsam magam a gyermekeim dolgától, és helyette inkább szeressem őket.

Kinek a dolga a gyerekeim? Az ő saját dolguk! Amikor mentálisan nem avatkozunk a gyerekünk dolgába, akkor lehetőséget kapunk a boldogságra, meg ők is, mert végre van egy érdemleges példa a házunkban.

Hogyan lehet egyszerre szabályokat szabni, és távol tartani magad a gyermekeid dolgától? Felejtsd el a szabályaidat, és csak figyelj! Azt fogod látni, hogy a gyerekeid, saját maguktól, minden szabályt meg fognak élni, amit tanítottál nekik, és lehet, hogy némelyik nem is fog tetszeni neked. A gyermekeid a tökéletes tükörképeid. Kiderül róluk, hogy ők te.

Elmagyarázom, hogyan hall téged a gyereked: mondasz neki valamit, ő pedig rárakja a saját értelmezését a szavaidra. És ezt hallja meg. Még soha senki nem hallott meg téged.

Ha valamelyik gyermekem azt mondaná, „Utállak”, én erre azt felelném, „Hadd nézzem ezt meg magamban. Megértelek. Hisz nézd csak meg, hogyan is bántam veled hosszú éveken keresztül. Mit tehetek? Mit javasolsz?” Ha pedig ő erre kijelentené, hogy „Cseszd meg magadat a spiri dumáddal! Soha többé nem akarlak látni,” akkor nem mondanám még egyszer azt szeretetteljesen, hogy „Megértelek.” Hallgató vagyok. Magamba megyek és megértem. Ezen a ponton már nem kell megosztanom vele ezt a felismerésemet. Ha ekkor azt mondanám, „Szeretlek,” az olyan lenne, mintha kést ragadnék, és beledöfném a szívébe.

Azt mondja a gyereked, hülye vagy. Lehet, hogy igaza van! Ki tudja, hogyan kell gyereket nevelni? Mindannyian elég hülyék vagyunk ez ügyben. Mindössze annyit mondott, hogy hülye vagy – miért kelnél vitára ezzel? Ki lenne annyira hülye, hogy vitába bocsátkozik azzal, akit szeret, ha ismerne valamilyen másik utat?

Mondhatnád azt, hogy „Édesem, mit tanácsolsz? Tényleg hülyének érzem magam. Szeretlek, és nem tudom, hogyan csináljam.” Ez az igazság. Mindannyian intelligensen cselekednénk, ha tudnánk, hogyan kell. És ez a Munka ereje – a megfordítások megélése, az itt talált válaszok megélése. Csak hazamennél, és azt mondanád a gyermekednek, „Többször mondtad már nekem, hogy hülye vagyok, és megtaláltam ezt magamban. Én tudtam meg legutoljára. És igenis hülye vagyok azzal kapcsolatban, hogyan szeresselek. Szükségem van a segítségedre. Szeretnélek meghallgatni.

Fájdalmas azt hinni, hogy tudod, mi a legjobb a gyermekednek. Ez teljességgel reménytelen.

Amikor a gyerekeim megkérdezik tőlem, mit tegyenek, én azt mondom, „Nem tudom, kicsim.” Vagy, „Én a következőt csináltam egy hasonló helyzetben, és nekem működött. És azt mindig tudd, hogy itt vagyok, és meghallgatlak, és mindig szeretni foglak, bármilyen döntést hozzál is. És még valami, Édeském, nem tudod elhibázni. Ezt megígérem neked.” Végül is megtanultam az igazat mondani a gyermekeimnek.

A szülő csak akkor lehet bölcs, ha felhagy a tanítással.

Már nincs kapcsolatom a gyermekeimmel. Ehelyett intimitás, totális bensőségesség van köztünk.

Nem vagyok rendben azzal, ha ordítozom a fiammal. Ezt észrevettem. És ennek semmi köze a világ elvárásaihoz, erkölcsi normáihoz. Ezért aztán, ha bármikor is megharagudnék rá, akkor jól megítélném, leírnám, feltenném a négy kérdést, megfordítanám, és rájönnék, hogy nem ő az én problémám – én vagyok a saját problémám. A gyerekeim imádják, hogy van nekem ez a Munka!” (Byron Katie)

Tehát, semmi más dolgod nincs, mint megítélni a gyermekedet (Ítélkezőlap), majd jól átereszteni ezeket az ítéleteket a Négy kérdésen és a Megfordításokon. És akkor se búslakodj, ha nincs gyermeked, hiszen az összes körülötted élő ember a Te boldogságodat szolgálja, még ha sokszor úgy tűnik is, hogy pont az ellenkezőjét teszik. Még inkább így: pont akkor szolgálják leginkább a boldogságodat és a szabadságodat, amikor kibuksz rajtuk. Mert ekkor kapsz esélyt a felbukkant hiedelmeid nyakon csípésére, és megvizsgálására. Tudod, amiről nem tudsz, azt nem tudod megvizsgálni.

Tehát, várd örömmel, kíváncsian a következő alkalmat, amikor valakivel valami „bajod” támad, köszönd meg neki, hogy megmutatta, hol van magaddal bajod, írd le, és irány a Munka.

Én most hamarosan kivonom magam kicsit a munkából - már amennyire nekem ez az -, a Munkából azonban semmiképpen. Még csütörtökön jövök egy bejegyzéssel, aztán legközelebb csak július 4-én. Addig szeretettel ajánlom figyelmetekbe a már összegyűlt kincsesbányát itt a blogon, és természetesen a Munkát. Hisz van is egy olyan régi mondás, hogy „A Munka nemesít.” Én ezt elhiszem, lesz, ami lesz! Soha rosszabbat. :)