Függőségektől, Kényszerektől Mentesen 1. – Természetes Nyugalom

Jelentem, múlt héten levizsgáztam, így Akkreditált Élő Önvizsgálatok Facilitátor (Certified Living Inquiries Facilitator) lettem. A Scott-féle Élő Önvizsgálatok alaptípusa az itt a blogon már bemutatott Megtalálhatatlan Önvizsgálat, és Scott folyamatosan finomítja a rendszert a csapatával, hogy még hatékonyabban tudjanak az embereknek segíteni a szenvedés abbahagyásában. Az utóbbi két hónapban két újabb önvizsgálat-változattal rukkoltak elő, melyek kifejezetten konkrét problémákat céloznak meg. Ezek közül az egyik az ún. Compulsion Inquiry – Kényszer/Függőség Önvizsgálat, a másik pedig az Anxiety Inquiry – Félelem/Szorongás/Pánik Önvizsgálat. Örömmel tudatom Veletek, hogy máris folytathatom képzésemet Scott csapatával, és hamarosan ezeket az önvizsgálatokat is végezhetem majd. Emellett Scott áldását adta arra is, hogy a jövőben trénerként magyar nyelven képezzek magyar facilitátorokat, és én ezt renitensként már egy ideje művelem is, így hamarosan egy szuper csapat fog rendelkezésre állni, hogy egyre több magyar ember lehessen függőségektől és félelmektől mentes. És ezt most nagyon leegyszerűsítettem. :)

A függőségek témakörét az Élő Önvizsgálatok segítségével alapvetően három irányból közelítjük meg. Mindennek bemutatására több bejegyzést is szánok majd.

• Elsőként is, felismerjük az alap-okot: az emberi elme folyamatos hiány-azonosultságát, és az ebből fakadó állandó keresést. „Soha nem elég, soha nem elég jó az, ami most van.” „Valami hiányzik.” „Valami másnak kéne történnie, ez így nem jó.”

• Másodikként felismerjük valódi természetünket, a mindig itt lévő tágas, gondolat-mentes jelenlétet, melyben rendszeresen megpihenünk. Ebben a térben jönnek-mennek a gondolatok és érzések, melyeknek hagyjuk, hogy legyenek, nem akarunk semmit sem kezdeni velük, nem akarunk elmenekülni tőlük. Megtapasztaljuk őket címkézés nélkül.

• Harmadik pillérként pedig ráeresztjük a Megtalálhatatlan Önvizsgálatot a beazonosított hiány-énjeinkre, illetve a Függőség Önvizsgálatot magára a függőségünk „tárgyára”. Vagyis konkrétan ránézünk azokra a történeteinkre, azonosulásainkra, melyek „behúznak” minket a függőségekbe. És átlátunk rajtuk, így az okot számoljuk fel.

Bevezetőnek lefordítottam egy rövid részletet Scott Kiloby még meg sem jelent könyvéből, mely a függőségekből való végleges kilábalás útját mutatja be. A könyv címe Természetes Megpihenés.

Részlet a Természetes Nyugalom című könyv Bevezetőjéből

Folyton a jövőt hajszolod? Folyamatosan a következő „belövést”, euforikus állapotot keresed? Mindig valami mást, valami többet akarsz? A jelen pillanatot mindig valamilyen módon hiányosnak érzékeled?

Úgy érzed, hogy képtelen vagy elérni azt az elégedettséget, amit keresel,

… bármennyi tanfolyamot, tréninget végzel el?

... bármennyi újabb módszert tanulsz meg?

         … bármennyi szert vagy italt fogyasztasz?

         … bármennyi cuccot vásárolsz?

         … bármennyit dolgozol?

         … bármennyi szerelmet vagy szexet kapsz?

         … bármennyit eszel vagy szerencsejátékozol?

Ha a fenti kérdések bármelyikére igennel válaszoltál, akkor lehet, hogy függőségben szenvedsz.

Legyen az akár heroin addikció vagy kényszeres keksz evés, a függőség erőteljesen irányítja az életünket. Állandóan és kontrollálhatatlanul keresteti velünk a következő pillanatot.

A függő személy folyton a jelen pillanatban felbukkanó kellemetlen érzéseit és gondolatait próbálja elkerülni. Ezek az érzések és gondolatok a múlt maradványai, melyeket tudattalanul magunkkal cipelünk. És hibásan azt feltételezzük, hogy majd a jövő megszabadít minket ezektől a kellemetlen érzésektől és gondolatoktól.

A Természetes Nyugalom a függőségi körforgásból való kiszabadulás kulcsa. Hogy mi is az a Természetes Nyugalom? Ezt a kérdést nem lehet koncepciókon keresztül, gondolatokkal megválaszolni. Meg kell tapasztalni.

Függőkként függünk attól a gondolattól, hogy a jövő fogja elhozni a boldogságunkat. Ezt a gondolkodási függőséget nem lehet még több gondolkodással feloldani. Ehelyett, kezdd el gyakorlatban alkalmazni a könyvben olvasottakat, és fedezd fel a Természetes Nyugalmat magad számára.

Amikor nem a gondolatokra helyezzük a hangsúlyt, akkor a jelen pillanat önmagában tartalmazza a „természetes megpihenést”. Ez a megpihenés azért „természetes”, mert már eleve itt van. Mindössze annyi a dolgunk, hogy újra meg újra megpihenjünk benne.

A függők folyamatosan elsiklanak a jelen pillanat természetesen nyugalmas jellege felett. És emiatt a függőségi körforgás egyre csak folytatódik.

Ez a könyv arra hívja meg a függőségben szenvedőket, hogy egyetlen egy egyszerű gyakorlatot végezzenek rendszeresen. Ez az egyszerű gyakorlat a jelen pillanatba történő gondolat-mentes belepihenés. Újra meg újra.

(Scott Kiloby: Natural Rest – Természetes Nyugalom)

A Megpihenésről már sokat írtam a blogon, érdemes ezt a bejegyzést felfrissíteni:

Ahova FolytonVágyunk és Ahonnan folyton Elmenekülünk

A természetes megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon. Ha felbukkan egy érzés vagy érzet, csak vedd észre, tapasztald meg, mint energiát, címkék nélkül. És vedd észre azt a teret, melyben mindez felbukkan, majd eltávozik. És csak pihenj, gondolati címkézés, értelmezés nélkül.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.

A Kognitív Terápia Összevetése Byron Katie Munka-Módszerével

Ma egy tudományos megközelítésű cikket ajánlok figyelmetekbe, melynek szerzője összeveti Byron Katie Munka-módszerét a pszichológiában használt Kognitív Terápia / Átkeretezés módszerével. Azok, akik nem, vagy csak felületesen ismerik a Munkát, alapvetően a Kognitív Terápiához szokták hasonlítani, és el is vetik a további belemélyülést azzal, hogy "hát, ezt már ismerem". Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ismered? :)

A cikket Fülöp Kati fordította, aki - többek között - pszichológus végzettségű is, és megtartotta a cikkben is a szakmai nyelvben használt idegen szavakat. Azok kedvéért, akik nem beszélnek angolul és nem értenek "pszichológiául", néhány szó magyar változata: szelf - én, identifikáció - azonosulás, dezidentifikáció - kiazonosulás, diszkurzív - következtető, decentrál - központból kihoz.

És akkor a cikk maga:

Byron Katie Munka-módszere és a Kognitív Átkeretezés

Az igazság megismeréséhez nem csak értelem, szív is szükséges. (Blaise Pascal)

Byron Katie Munka-módszere a negatív hiedelmek okozta szenvedés enyhítésének egy új megközelítése.[1] A módszer a hiedelmeket kérdőjelezi meg, a szókratészi kérdésekhez hasonlóan, melyeket a kognitív átkeretezés is használ. Ugyanakkor ez a módszer  meditatív vagy éber figyelmen alapuló kérdésfeltevések sorozata – egy olyan vizsgálódási metódus, amely fontos alapvetéseiben tér el a hagyományos intellektuális-diszkurzív érveléstől. Ebben a módszerben megvan a kognitív átstrukturálás minden pozitívuma, és ugyanakkor néhány hatalmas előny is a számlájára írható.

Ahhoz, hogy helyesen értsük Byron Katie Munka-módszerét, két alapvetően különböző mentális folyamat között kell különbséget tennünk.

1. Irányított gondolkodás. Irányított gondolkodásról akkor beszélünk, amikor az ember tudatosan és szándékosan gondolkodik valamin. Az irányított gondolkodás esetében az ember saját magát a gondolkodás „csinálójaként” éli meg.

2. Az éberség megfigyelése (befogadó figyelem). Az éberség megfigyelése akkor lehetséges, ha az ember pillanatról pillanatra megfigyeli, hogy az éber állapotban mi bukkan fel az elméjében anélkül, hogy azt kontrollálná, vagy intellektuálisan gondolkodna azon, hogy mi az, amit megfigyel. Az éberség megfigyelésekor az ember tudatában van a gondolatoknak, ahogy azok maguktól felbukkannak a tudatosság terében, s eközben tudatában van annak is, hogy ő a gondolatok tanúja csupán. Az ember ilyenkor nem tudatosan gondolkodik, mint az irányított gondolkodás esetében. Továbbá, az automatikus gondolkodással ellentétben, a Byron Katie-féle önvizsgálat során az ember tökéletesen tudatában van annak, hogy ő csupán megfigyelője a felbukkanó gondolatoknak. Az éberség megfigyelésének elsajátítása az Éberségen Alapuló Kognitív terápiának és az Éberségen Alapuló Stressz-csökkentésnek (MBSR) is alapösszetevője.

A Négy kérdés és a megfordítások

Byron Katie Munka-módszerének központi elemei a Négy kérdés és a „megfordítások”. Mindegyik kérdést felteheti facilitátor, de akár saját magának is felteheti az önvizsgálatot végző személy. Miután facilitátorként felteszünk egy kérdést, arra kérjük a munkában részt vevő személyt, hogy elcsendesülve éber, befogadó figyelemmel figyeljen befele, és várjon, hogy a kérdésre belülről bukkanjon fel válasz.

Ebben a módszerben a négy kérdés azt a célt szolgálja, hogy a szenvedést okozó gondolatok igazságtartalmát vizsgálják meg és megmutassák, hogy milyen hatása van egy-egy hűen dédelgetett gondolatnak. A négy kérdés a következő:

1.      Igaz ez?

2.      Teljesen biztos lehetsz abban, hogy ez igaz?

3.      Hogyan reagálsz, mit érzel, mi történik benned, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

4.      Ki vagy mi lennél e nélkül a gondolat nélkül?

A megfordítások azt hivatottak vizsgálni, hogy egy-egy gondolatnak vagy hiedelemnek az ellentéte nem ugyanolyan igaz, vagy akár igazabb-e, mint az eredeti gondolat.[2]

Ha csak a felszínt nézzük, akkor a Kognitív Terápiában képzett szem azt láthatja, hogy ez pusztán a kognitív átkeretezés egy módozata. Pedig valójában alapvető különbségek vannak a két módszer között, és ezeknek messzemenő hatásuk mutatkozik.

Fő különbségek

1. A kognitív átkeretezés a személyt arra kéri, hogy irányított gondolkodást használjon kérdések megválaszolására, míg Byron Katie arra invitálja az önvizsgálatban részt vevőt, hogy az irányított gondolkodást a kérdések feltevésére használja, majd támaszkodjon a befogadó, éber figyelemre, hogy a természetes módon belülről felbukkanó választ meghallja.

A „receptív, befogadó várakozás a belülről felbukkanó válaszra” belső működésmód minőségében nagyban eltérő belső megtapasztalás az irányított, „bal agyféltekés” gondolkodás megéléséhez képest.

• Az egyik fő különbség, hogy az éberség, az éber figyelem az egész testben oszlik el, nem pedig elsődlegesen a fejben lokalizálódik.
• Egy másik fő különbség, hogy az önvizsgálat folyamatában részt vevő személy saját magát az éberség előterében felbukkanó gondolatok és érzések megfigyelőjeként érzékeli, ellentétben azzal, hogy magát a felbukkanó érzésekkel és gondolatokkal azonosítsa, identifikálja.
• Byron Katie kérdései a belülről felbukkanó felismerések révén érzet-váltást (felt shift) is előidéznek. A testben megjelenő érzet-váltás pedig erős terápiás hatással bír.[3]

A valós gyakorlatban az emberek többségének Byron Katie Munka-módszere a megfigyelő gondolkodás és az irányított gondolkodás egyfajta keverékeként működik.

Ez a jelenség, avagy működésmód, miszerint belülről halljuk meg a felbukkanó választ egy kérdésre, mind a nyugati mind a keleti filozófiai hagyományban rendelkezik gyökerekkel. A nyugati filozófiában Martin Heidegger tesz különbséget aközött, amit ő „kalkulatív gondolkodásnak” és „meditatív gondolkodásnak” hív. A „kalkulatív” gondolkodás alatt a standard logikai számításokat és következtetéseket érti, melyeken a nyugati filozófia alapszik, és a „meditatív” gondolkodás pedig egyfajta kilazítás afelé, ami a tudatosság holisztikus terében bukkan fel.[4]  A Zen meditációt tanító Tony Packer szintén különbséget tesz a standard filozófiai diskurzus intellektuális kérdésmegválaszolása és a meditatív megközelítésű kérdésmegválaszolások között. Packer szerint:

A kérdésfeltevés általában azt jelenti … hogy intellektuális kérdéseket teszünk fel, amelyekre intellektuális választ keresünk … De van a kérdésfeltevésnek egy másik jelentéstartama is. Ez úgy néz ki, hogy egy kérdéssel indítunk, és aztán megpihenünk, hogy csak közvetlenül befele nézzünk és hallgassunk, nem a valamiről való tudással elárasztva, hanem csendben elmélkedve, anélkül, hogy tudnánk a választ.[5]

Mind Heidegger és Packer a kérdésmegválaszolásoknak olyan módjáról beszél, amely egyértelműen különbözik az intellektuális elemzéstől és okfejtéstől, amin pedig a nyugati filozófia diskurzusa és a hagyományos kognitív terápia alapul.

2. A kognitív terápia a gondolatok megváltoztatására törekszik; Byron Katie Munka-módszere pedig a gondolatok megismerésére és az azokhoz kapcsolódó tudatosságra épít, nem törekszik manipulálni vagy megváltoztatni azokat.

A kognitív terápia központi módszere, hogy stratégiai szinten segítsen a kliensnek gondolkodásának, gondolatainak megváltoztatásában. A jól alátámasztott és kellően megmagyarázott irányított gondolkodás eszközét használva válik meg a kliens értelmetlen és stresszes gondolataitól, és épít be pontosabb és hasznosabb, jobban működő alternatív gondolatokat – innen jön a „kognitív átkeretezés” kifejezés.

A Byron Katie-féle önvizsgálat invitálás az éberségre. A módszer a kérdéseket arra használja, hogy velük az önvizsgálatot végző felfedezze, hogy számára mi a hitelesen igaz, és így ok-okozati tudatosságra tegyen szert a gondolatok, érzések és viselkedések rendszerében. Míg a kognitív átstrukturálás akár spontán módon is megjelenhet, ha a negatív gondolatokat pozitívra cseréljük le, a Munka-módszer pusztán az igazság megértésére törekszik ahelyett, hogy manipulálni akarná a gondolatokat. Az, hogy a kérdésekre felbukkanó válaszokat belülről várjuk, úgy tűnhet, hogy pusztán arra tett törekvés, hogy megpróbáljuk megváltoztatni az elménket. Ugyanakkor az, hogy befele tekintve azt figyeljük, hogy milyen belső válasz bukkan fel egy-egy kérdésre, nem igényel semmilyen manipulatív törekvést egy hiedelem megváltoztatására vonatkozóan. Sőt, valójában Byron Katie Munka-módszerének gyakorlati alkalmazásakor a személyeket kifejezetten arra kérjük, hogy ne próbáljanak megszabadulni vagy megváltoztatni negatív gondolataikat. A gondolatokhoz való ilyen hozzáállás nagyon hasonlít ahhoz, amit az Éber Figyelmen Alapuló Stressz-csökkentésben (MBSR) és az Éber Figyelmen Alapuló Kognitív Terápiában látunk: a személy befogadó, nem pedig manipulatív módon tekint rá a pszichéjében felbukkanó gondolatokra. A változás így természetes módon következik be azáltal, hogy a személy rálátást nyer gondolkodásának hatásaira.

3. Byron Katie Munka-módszere révén a szelf nem azonosul, nem azonosítja magát a gyötrő gondolatokkal és érzésekkel. Így közvetlenül a metakognitív megismerést és valóságismeretet erősíti.

Ha valaki befogadó módon figyel egy belülről felbukkanó válaszra, akkor ez a szelfet identifikálódás-mentesen hagyja a homloktérben megjelenő gondolatokkal. Ha a gondolatok ebben az uralgó pontban bukkannak fel, az egyén kevéssé hajlamos saját magát ezekkel a gondolatokkal azonosítani, mint ahogy azt az irányított gondolkodás esetén tenné. Továbbá a kérdés, „Ki lennél e nélkül a gondolat nélkül?” közvetlenül erősíti tovább az egy adott gondolattal való dezidentifikációt, s idővel az egyén a gondolataival általános szinten sem azonosul.

A felismerés mélysége, mint az átalakulás központi eleme

Évekkel ezelőtt egy méhész azt mesélte nekem, hogy ha nem félek a méhektől, akkor azok nem fognak megcsípni. Úgy tűnik, hogy a méhek érzékelik a félelmi választ, és megijednek tőle. A legtöbb ember elég erősen szocializálódott arra, hogy ha egy méhecske a testén landol, akkor félelmet érezzen. Ha intellektuális módon megtanuljuk, hogy kellő lelazulás mellett nem fog a méh megcsípni bennünket, nos, ez el fog tartani egy darabig (ha egyáltalán sikerül), hogy valóban bízzunk abban, hogy a méh nem fog megcsípni, és tényleg ne érezzünk félelmet, ha egy méh ránk száll. Nagy különbség van aközött, ha valamit intellektuálisan tudunk, és aközött, hogy ha ezt a megértést olyan mélyre engedjük magunkban, amely mélységben igazán elhisszük azt.  Különbség van a „Nem fog megcsípni” intellektuálisan elhitt gondolat és aközött, amikor annyira mély a tudásunk erről, hogy a tévesen érzékelt fenyegetés által már nem aktiválódik testi szinten a fiziológiás félelmi válasz.

Voltak idők, amikor későn este az erdőben sétálva úgy éreztem, hogy valaki van mögöttem, és „el akar kapni”. Ekkor, felnőttként, intellektuális szinten természetesen teljes mértékben tudatában voltam annak, hogy senki sincs ott. De hiába tudtam mindezt az értelem által, a legtöbb esetben mégsem tudtam intellektuális módon elérni azt, hogy ne féljek a sötétben.

Azok a hiedelmek, melyek a szorongást, dühöt és depressziót táplálják az emberi pszichében mélyebben gyökereznek, mint az érvelő intellektus. Azok a mélyen gyökerező hiedelmek, amelyekben a személy saját magát fenyegetettnek, gyámoltalannak, a saját gondolait védelmezni kényszerülőnek éli meg, rendszerint nem múlnak el a hibátlan érvelés hatására, még a tökéletes és hibátlan intellektuális bizonyítás nyomására sem.

Ebből viszont magától értetődően következik a kérdés: milyen folyamat akkor az, amelynek hatására a mélyen gyökerező hiedelmek jó eséllyel feloldhatók?

Ez az, ahol úgy vélem, Byron Katie Munka-módszere előrébb jár a kognitív átstrukturálásnál. Úgy vélem, hogy az önvizsgálat ezen folyamata nagyobb eséllyel jut el abba a pszichés térbe, ahol a hiedelmek valójában laknak – és a mélyreható és éles felismerés révén nagyobb eséllyel tudnak ezek a hiedelmek elengedődni.

Az emberi psziché a hiedelmeket az emlékekkel, emlékképekkel és érzésekkel szorosan összefonódva tárolja. A méhcsípés emléke, a méhcsípéshez kapcsolódó fájdalom egy összetett asszociációs folyamatot takar a méh, a csípés okozta fájdalom, a különböző érzet benyomások és a diszkurzív kogníció relációjában. A kognitív terápia a logika és az irányított gondolkodás kánonán alapszik. Ugyanakkor a szelf érzete, a világról alkotott kép, és a kapcsolati relációkban megjelenő szelf  egy érzelmekbe és érzet benyomások kötésébe ágyazott bonyolult emlékháló.

Byron Katie Munka-módszerében a kérdéseket az elme teszi föl, és aztán elcsendesülve vár egy belül felbukkanó válaszra. Az, hogy a válasz felbukkanását belülről várja, arról árulkodik, hogy a válasz felbukkanását egy az irányított gondolkodást működtető diszkurzív elmétől eltérő helyről várja. Byron Katie Munka-módszere közvetlenül a psziché mélyebb rétegébe invitál egy-egy kérdés megválaszolásában.

A Dialektikus Viselkedésterápiában Marsha Linehan a psziché ezen mélyebb rétegébe való belépést a „bölcs elme” fogalmával írja le. Linehan szerint „’A bölcs elme’ a tudás összes módjának teljes együttműködésén alapszik: a megfigyelés, logikai elemzés, kinetikus és szenzoros érzékelés, viselkedéses tanulás és intuíció egyszerre.”Azt is mondja „…a bölcs elmébe való belépés ahhoz hasonlít, mint amikor nagyon mélyre jutunk egy földbe ásott kútban”. Az énhez kapcsolódó olyan hiedelmekkel kapcsolatban, mint „Nem vagyok szerethető” vagy „Nem tudok nélküle élni”, Linehan arra kéri pácienseit, hogy lépjenek a bölcs elme terébe a következő javasolt kérdéslogikát követve: „Nem érdekel, hogyan érzed magad, nem érdekel, hogy mit hiszel vagy gondolsz. Az érdekel, hogy mi az, amiről tudod, hogy igaz (a ’bölcs elmében’)[6]

Vessünk egy pillantást arra a hiedelemre, hogy „Intim kapcsolatban nagyon meg fogok sérülni”. Tételezzük fel, hogy a hiedelem állandó félelmet és bezárkózást táplál. Amikor feltesszük a kérdést „Igaz ez?”, megpróbálhatjuk a választ irányított gondolkodás által megtalálni, ami az intellektuális okfejtés és érvelés felségterülete. Ez az egyén fókuszát a fejben, más szóval az intellektusban tartja. Ugyanakkor, ha az „Igaz ez?” kérdés kapcsán valamilyen mélyebb, belsőbb dolog felbukkanására figyelünk, ami a psziché tudatos szintjén még nem öltött formát, akkor egy igazabb felismerés érkezhet, hogy „Nem, nem tudom, hogy egy intim kapcsolatban megsérülök-e, lehet, hogy ez ebben az esetben nem igaz.” Ennek a belső felismerésnek egész más lesz az érzése. Nagy eséllyel egy belső elengedés és megnyugvás is kapcsolódik hozzá.

Ha egy kérdés feltevése után befogadó módon egy belülről magától felbukkanó válaszra várunk, az a megvizsgált gondolatokhoz kapcsolódó intellektuális válaszkeresést gátolja meg, és elősegíti, hogy a psziché azon rétegeivel kerüljünk közvetlen kapcsoltba, ahol az egyén szelf-érzete és a külvilágról alkotott képe, valamint a szelf külvilághoz való kapcsolatának aktuális formálódása történik.  

Illeszkedés az éber figyelmen alapuló módszerekhez, az életviteli tanácsadáshoz és a pszichoterápiához

Byron Katie Munka-módszere abban is hasonlít az éber meditációhoz, hogy nem próbálja megváltoztatni a gondolkodást. Hanem a valóságismeretről szól. A valóság ismeretének pedig lehet az a hatása, hogy a gondolkodás is megváltozik.

Ez egy nagyon fontos különbségtétel, főleg, ha az éberségen alapuló megközelítéseket terápiás céllal vagy életviteli tanácsadásban használjuk. Az éber figyelmen alapuló megközelítések alapfeltevése, hogy nem próbálja elnyomni, megszabadulni vagy megváltoztatni a felmerülő gondolatokat, beleértve a negatív gondolatokat is. Ha megpróbáljuk ötvözni a kognitív átkeretezést a valódi éber figyelmen alapuló folyamattal, akkor implicit ellentmondást látunk annak kapcsán, hogy a negatív gondolatokkal melyik hogyan bánik. A kognitív átkeretezés a gondolatok, a gondolkodás megváltoztatásának szükségességét hangsúlyozza. Az éber figyelmen alapuló folyamat egyik alapvető jellemzője, hogy nem próbálja manipulálni vagy megváltoztatni a gondolatokat. Az éber figyelmen alapuló folyamatban az egyén gondolkodásához való kapcsolatát decentrálni törekszünk. Az éber figyelmen alapuló folyamat segíthet az embereknek, hogy gondolataikat anélkül figyeljék meg, hogy elhinnék a történetüket. Byron Katie Munkamódszere jól kiegészíti az éber figyelmen alapuló megközelítéseket, mivel szintén nem törekszik az emberek hiedelmeinek megváltoztatására vagy manipulálására. Szintúgy a valóság ismeretének elmélyítésről szól.

Zárógondolat

Byron Katie Munka-módszere sok előnyt rejt a kognitív átkeretezéshez képest. Hasznos eszköz lehet azoknak, akik az elfogadást és az éber figyelmen alapuló megközelítést használva elutasítják a hagyományos kognitív terápia „gondolatok és érzések kontrollja” forgatókönyvét. Ám figyelembe  véve azt a tényt, hogy a kognitív terápia jelenleg felsőbbrendű a mentálhigiénében és az egészségügyben, ezen kijelentés további vizsgálódás tárgya lehet.

Ken Farber; MA

(510) 868-1629

Fordította: Fülöp Katalin

---

[1] Byron Katie és Stephen Mitchell: Négy kérdés. Édesvíz Kiadó. 2008

[2] A Byron Katie Munka-módszer teljes folyamatának megfordításai azt láttatják meg, hogy a körülöttünk levő világba kivetített hiedelmeink hogyan világítanak rá saját magunk lényeges aspektusaira.  Ez részletesen a Négy kérdés c. könyvben található, itt pusztán egy alap rövidített verziót mutattunk be.

[3] Gendlin, E., Fókuszolás. Edge 2000 Kft. 2009.

[4] Heidegger, M.; Discourse on Thinking. New York, Harpur and Row. 1966.

[5] Packer, T., Seeing Without Knowing: And What is Meditative Inquiry. Rochester: SPringwater Center, 1995.

[6] Linehan Marsha, M. A borderline személyiségzavar kognitív viselkedésterápiája. Medicina Könyvkiadó. 2010.

A Jelennek Való Ellenállás: Az Én-központ Háromszöge 4.

Ma egy vegyes-felvágott blogbejegyzést hoztam össze. Egyrészt olvashatjátok Scott Én-központról szóló írásának utolsó részét, a jelennek való ellenállás kötegéről. Másrészt pedig egy gyakorlati Jelen-Valóságpróbát ajánlok figyelmetekbe. Kellemes utazást ma is!

3. A jelennek való ellenállás kötege

A háromszögön belüli harmadik gondolatköteg a jelennek való ellenállás kötege. Az én-központ azzal tartja életben az elkülönültség érzését, hogy ellenáll annak, ami éppen most történik. Ez a  gondolatköteg  tartalmazza a jelen pillanat bármilyen értelmezését, különösen azokat, amelyek ellenállnak a jelen tapasztalásnak, beleértve a hibáztatást, panaszkodást, ítélkezést és összehasonlítást. Az ellenállás minden olyan gondolatot felölel, ami úgy tünteti fel, hogy nem kellene annak történnie, ami történik. Csak vedd észre, hogy mi történik a jelen tapasztalásodban. Valaki vagy valami bosszant, frusztrál, nem mozog elég gyorsan, túl gyorsan mozog, nem elég figyelmes, az utadban van, szemétkedik, túl kedves, nem figyel eléggé, vagy nem azt teszi, amit te akarsz. Az összes gondolat az én-központból jön, amely hiszi, hogy tényleg van itt egy személy, aki el van különülve attól, ami „ott kinn” történik.

Ismétlem, nincs semmi elemezni, semlegesíteni, leküzdeni, kiókumlálni, megszabadulni és megérteni való vagy szükséges gondolat a jelennek való ellenállás kötegéből. Csak pihenj meg tudati térként, anélkül, hogy hangsúlyoznád a gondolatokat, amint felbukkannak és eltűnnek. Az én-központot azzal tartjuk fenn, hogy folyamatosan éltetjük a gondolatokat ebből a kötegből; az táplálja, hogy folyamatosan ellenállunk a mentális értelmezésen keresztül annak, ami a jelen pillanatban történik.

(Scott Kiloby: Living Realization – Élő Felismerés)

És egy kis gyakorlati feladatot is szeretettel ajánlok a figyelmedbe:

Végezz valóságpróbát egészen addig, amíg teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy mindig éppen az van, ami éppen van. És senki és semmi nem a te engedélyedre vagy hozzájárulásodra vár, hogy éppen azt csináljon, amit. Rengeteget írtam a blogon arról, hogyan is kondicionálódtunk arra, hogy azzal a működéssel éljünk, mely szerint mentálisan folyamatosan ellene kell mennünk annak, ami van, mert azt hittük el, hogy a dolgokra így van ráhatásunk, és persze így kapjuk meg az „irányító én” érzetét. A valóság azonban sosem vár a beleegyezésünkre, már olyan, amilyen. És abban a pillanatban, amikor ezt teljességében felismerem és megélem, egy leszek az élet áramlásával. Addig azonban folyamatos ellenállásban élek, és ettől várom a változást. Elég abszurd, ha jobban belegondolsz…

Néhány hétköznapi példa a valóságpróbára:

1. Megbeszéltem valakivel, hogy 10-kor találkozunk. Még 10 perccel később sincs ott, nem is telefonált. Hihetem én azt, hogy „itt kéne lennie”, „fel kellett volna hívnia”, „milyen szemét, hogy nem is szólt”, stb., ettől azonban még nem lesz ott. J Valóságpróba: Mi a valóság? Itt van vagy nincs itt? Nincs. Akkor ez a valóság, bármennyire is úgy gondolom, hogy nem ennek kéne lennie. És megnézhetem, milyen feszültség keletkezik bennem ezektől az elhitt gondolatoktól, és mennyire jó ilyenkor a bőrömben lenni. Arról nem is beszélve, mi mindenből maradok ki, ami éppen ott zajlik körülöttem, amíg várok. És akár fel is emelhetem én a telefont, megkérdezve, hol jár, mi történt, netalántán félreértettünk valamit, stb. És ha ez az illető újra meg újra elkésik, mert ő ilyen, akkor vagy ennek tudatában tervezek vele találkát, vagy nem tervezek vele többet találkát. Mindehhez miért van szükség feszültségre?

2. Az étteremben rendelt levesem hideg. Hihetem én azt, hogy „forrónak kéne lennie”, „figyelniük kellett volna erre”, „direkt velem akarnak kiszúrni”, stb., ettől azonban a leves még nem lesz forró. J Valóságpróba: Mi a valóság? Hideg a leves vagy forró? Hideg. Akkor ez a valóság, bármennyire is úgy gondolom, hogy nem ilyennek kéne lennie, meg hogy vajon mit is csináltak ők ott a konyhában, ráadásul direkt velem. És megnézhetem, milyen feszültség keletkezik bennem ezektől az elhitt gondolatoktól, és milyen kellemes hangulatba kerültem az evéshez. Tán még az ebédpartnerem hangulatát is sikeresen felpaprikázom, és jó kis történetekbe húzhatjuk bele magunkat arról, milyen szörnyen is bánnak a vendégekkel az éttermekben. A levesem pedig még mindig hideg. Nem egyszerűbb, ha megkérem a pincért, hogy melegíttesse meg? Mindehhez miért van szükség feszültségre? És ha újra ebbe az étterembe megyek, és tudom, hogy nem figyelnek erre a dologra, akkor már rendeléskor megkérhetem, hogy forrón hozzák a levest. Vagy máshová megyek.

3. A gyerekem nem csinálta meg a házi feladatát, és már lefekvésidő van. Gondolhatom én, hogy „meg kellett volna csinálnia”, „milyen lusta kölyök ez”, „sosem lesz belőle rendes ember”, „megőrülök, hogy már megint kiborít”, „mit fog szólni a tanár”, „azt fogják hinni, hogy rossz szülő vagyok”, végtelen agymenés. Ettől azonban a HF még nincs elkészítve. Valóságpróba: Mi a valóság? Kész van a HF vagy sem? Nincs. Akkor ebben a pillanatban ez a valóság, bármennyire ragaszkodom ahhoz, hogy kész kéne lennie, meg annak a büdös kölöknek mit kellett volna számítógépezés helyett csinálnia. Megnézhetem, hogyan bánok a gyerekkel, ha elhiszem a gondolataimat, és mekkora feszültség van bennem. Feltehetem magamnak a kérdést, hogy vajon ezektől a feszültséggel teli gondolatoktól változni fog-e valami, és feltehetem azt a kérdést is, hogy mit szeretnék. Azt szeretném, hogy készen legyen a gyerek HF-je? Akkor megkérem. Vagy leülök vele. Vagy kitaláljuk, hogyan is legyen. Lehet, hogy a gyerek azt mondja, őt nem érdekli. Ilyenkor kinek fontos az a HF? Nekem. Vagyis, ha azt szeretném, hogy legyen megcsinálva, akkor megcsinálom én. (Haha, ha tudom. J) Vagy lehetővé teszem, hogy a gyerek megélje annak a következményeit, hogy nem csinálja meg a leckéjét. És felfedezem az összes olyan stresszes hiedelmemet, amik ezzel kapcsolatban felmerülnek bennem, majd megkérdőjelezem őket.

4. A fenti helyzetek bármelyikében dühös leszek, panaszkodom és vádaskodom. Mert még épp így működöm, még épp elhívődik némely gondolat, melyektől feszült leszek. De én azt gondolom, hogy „nekem már tök nyugodtnak kéne lennem az ilyen helyzetekben”, „de béna vagyok”, „szörnyű, hogy még ennyire sem vagyok képes”, stb. Ettől azonban még dühöngök. Valóságpróba: Mi a valóság? Dühös vagyok vagy sem? Dühös. Akkor ebben a pillanatban ez a valóság, bármennyire is azt hiszem, hogy attól, hogy ellene megyek, el fog tűnni, és nyugodtnak kéne lennem. Hogyan bánok magammal, ha azt hiszem, hogy már nem kéne dühösnek lennem, és mégis az vagyok? Még egy lapáttal ráteszek a feszültségre. Amikor dühös vagyok, az a dolgom, hogy dühös legyek, bármennyire furcsának is tűnik ez. Pont azért vagyok dühös, mert beindult egy történetem, aminek érzelmi kihatása is van. Ilyenkor, ha kicsit magamba nézek, és megvizsgálom, milyen „kellene”, „nem kellene” gondolatokat hiszek éppen, máris rálátok a dühöm gyökerére. Azzal a gondolattal van dolgom, nem pedig a következményével, a dühvel.

Javaslom, hogy minél gyakrabban jusson eszedbe a valóságpróba, amikor dühbe gurulsz. Ezek a helyzetek mind a te érdekedet szolgálják, mert tudatosítanak arra, mi mindent hittél el. Anélkül, hogy ráébrednél minderre, ezek a gondolatok mind „elhívődve” maradnak benned. És akkor jön az újabb dühöngés. Amivel semmi probléma. Kivéve, ha azt gondolod, hogy nem kéne már lennie. J

Vedd észre, hogy sosem azzal van a gond, ami épp történik. A valóság mindig olyan, amilyen. A problémád akkor kezdődik, ha elhiszed az elméd értelmezéseit az adott helyzetről, és azt, hogy bárminek is „másképp kéne lennie”, mint ahogy abban az adott pillanatban van. Adj egy olyan teljesen friss esélyt magadnak, hogy felfedezed, mennyivel több választási lehetőség és kreativitás rejlik abban, amikor nem gondolatban értelmezed a helyzetet, és nem mész ellene. Mert ilyenkor ellenállás keletkezik, amitől a tudatod minire szűkül. Vedd észre ezeket a teljesen evidens működéseket és összefüggéseket, és teszteld is le őket saját magad számára. Csak úgy van értelme, ha a tiéd.

HA KÉSZEN ÁLLSZ MINDENT MEGKÉRDŐJELEZNI, AMI MIATT SZENVEDSZ, VÁRUNK SZERETETTEL A KÖVETKEZŐ 2-NAPOS ÖNMUNKA-ALAPTANFOLYAMON, BYRON KATIE MUNKA-MÓDSZERE ALAPJÁN: Október 27-28. BUDAPEST ÉS DEBRECEN. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: OKTÓBER 5.

Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html

És továbbra is minél gyakrabban pihenj meg néhány pillanatra:

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.

A Jövőd Csupán Gondolat: Az Én-Központ Háromszöge 3.

A múlt héten megkezdett sorozat folytatása az Én-központ háromszögéről, Scott Kiloby Élő Felismerés című könyvéből. Ma a jövő kötegéről olvashattok.

2. A jövő kötege

Ez a gondolatköteg magába foglal mindent, amit tudsz (vagy gondolod, hogy tudsz) a jövőbeli életedről. Konkrétabban, történeteket tartalmaz arról, hogy mi leszel vagy mi fog történni - a következő pillanatban, holnap, a jövő héten vagy az elkövetkező években. Egyszerűen fogalmazva, ez a gondolatköteg tartalmazza az összes hiedelmedet arról, hogy minek kell történnie a jövőben ahhoz, hogy teljesebben önmagad légy, valamint a félelmeidet arról, hogy mi történhet, ami fenyegeti az önmagad  érzését.

A jövő köteg tartalmazza minden reményteli gondolatunkat; bízunk a jövőbeni beteljesülésben a kapcsolatokon, munkán, karrieren, pénzen, anyagi dolgokon, hírnéven, tekintélyen, figyelmen, dicséreten, elismerésen, felgyógyuláson, önfejlesztésen vagy spirituális felébredésen keresztül. A reményt az a gyakran tudattalan hiedelem táplálja, hogy csak akkor leszünk rendben, ha bizonyos feltételek teljesülnek. Remélem, hogy X fog történni. Ha X megtörténik, rendben leszek. Ha X nem történik meg, nem leszek rendben. A reménykedés azért jelenik meg, mert azt hisszük, hogy az én-központ vagyunk, és megpróbáljuk manipulálni a jelenségeket, hogy irányítsuk a jövőbeni fejleményeket. Ennek a jövőbeni keresésnek a gyökerénél egy identitás-válság rejlik. Megpróbálunk egy olyan jövőt teremteni, amelyben az én-központ rendben lesz, teljes kényelemben a megfelelő feltételek között. De minden feltétel átmeneti és nem tudják megadni azt a stabil megelégedettséget, amire igazán vágyunk. Annak felismerése során, hogy mik vagyunk igazából - tudati tér -, a keresés leáll. Teljes vigaszra lelünk e felismerés melegségében. Látjuk, hogy a jövő valójában semmi más, mint a jelenben felmerülő gondolatok, amik jönnek-mennek a feltétel nélküli tudatban. Nincs hatalmuk ahhoz, hogy lerombolják ezt a megingathatatlan stabilitást. Felfedezzük, hogy örökké rendben vagyunk a jelen tapasztalás megszakítatlan áramlásában.

Amikor a jövőről szőtt reményteli gondolatokban keressük az én érzését, akkor jelenbeli tapasztalatunkat öntudatlanul elégtelennek ítéljük. Mint a karnyújtásnyira lengedező mézesmadzag, a remény zsarnokká, az élet állandó elhalasztásává válik a történetben. Elkezd uralkodni rajtunk az a hit, hogy a megelégedettség valahol a történet későbbi részén vár ránk,  amikor is mindent rendbe teszünk, vagy valahogy elrendezzük gondolatainkat és érzéseinket magunkkal kapcsolatban. Tudati térként való jelenbeli megpihenésünkkor hagyjuk a jövő köteg gondolatainak, hogy fel-és eltűnjenek, anélkül, hogy hangsúlyoznunk kellene őket az identitásunkhoz. Továbbra is lehetnek céljaink és terveink, de könnyedebben kezeljük őket. A jelenben való megpihenés nem hagy minket reménytelen kétségbeesésben. Átadjuk magunkat a jelen pillanat áramlásának, ami aztán természetes módon átnyúlik a következő pillanatba, majd a következőbe.

A remény hátoldala a félelem. A jövő köteg az összes jövőről szőtt félelemteli gondolatunkat is tartalmazza, beleértve a kudarcot, állás elvesztését, pénzügyi gondokat, válást, szégyenkezést, betegséget, szenvedést és halált. A félelem azért lép fel, mert azt hisszük, gyakran tudattalanul, hogy az én-központ valami módon kárt fog szenvedni: Félek, hogy Y fog történni. Ha Y megtörténik, fenyegetve leszek vagy meghalok. Biztosítanom kell, hogy Y ne történjen meg. Abban a hitben, hogy az én-központ vagyunk, ismét megpróbáljuk manipulálni a jelenségeket, hogy irányíthassuk a jövőbeli fejleményeket. Amikor azonban a jövőre gondolunk, igazából elkerüljük a félelem közvetlen testen belüli érzését. A Negyedik fejezetben (Érzelmek) megtárgyaljuk a félelemmel való közvetlen szembenézést, ahelyett, hogy a gondolkodáson keresztül próbálnánk irányítani a végkimenetelt. A jelenben felmerülő félelem elkerülése fogva tart minket a jövő köteg szorításában. Ki vagyunk szolgáltatva bárminek, amit egy félelemteli forgatókönyv gondolata megidézhet. Ez kimerítő mentálisan és érzelmileg is. Ez megjelenhet bármilyen formában az enyhe alap aggódástól a teljesen kifejlett pánikrohamokig.

Amikor ráébredünk, hogy a jövő csak a jelenben, a tudat terében felbukkanó és eltűnő gondolatok, természetes módon ellazulunk. A hang a fejünkben kezd elcsendesedni. És még ha a hang nem is csendesedik el, már nem érződik úgy, hogy a gondolat egy olyan jövőre mutat, ami valahogy el van választva és kívül van a tudat terén, amelyben a jövő gondolatai felmerülnek. Békére és önátadásra lelünk bármely módon, akár vannak gondolatok, akár nincsenek.

A jövő köteg folyamatos táplálásával fenntartjuk az én-központot. Itt is az a lényeg, hogy nincs semmi, amit elemezni, semlegesíteni, leküzdeni, kiókumlálni, megérteni kellene vagy megszabadulni tőle, vagy hogy szükségünk lenne bármilyen jövő kötegbeli gondolatra, mindegy, hogy reményteli vagy félelmetes gondolat. Csak ismerd fel, hogy az mind fogalom. Az én elkülönültnek érzi magát és a jövőben keresi a kiteljesedést. A kiteljesedés azonban nem az időben található, mert az idő pusztán egy átmeneti gondolat. Lehetetlen egy átmenetileg felbukkanó és eltűnő gondolat nélkül táplálni a ma délután, a holnap, a jövő hónap vagy a jövő év elképzelését.

Ne bonyolítsd túl: amint a jövő gondolata felmerül, csak vedd észre. Nem te engeded el a gondolatot, természetes módon eltűnik magától. Nem hagy nyomot, mert nem egy történet számára jelenik meg. A tudat számára jelenik meg, ami üres, mint a levegő.

A jövőbeni beteljesedés keresése feloldódik ebben a látásmódban. A reményre már nincs szükség, mihelyt felismered a szabadságot és teljességet a jelen tapasztalásban. Többé nem a félelem vezeti az életedet, és már nem kell irányítani a végkifejleteket. Ez természetes módon megtörténik ebben a módszerben a fő meghívás követésével. Nincs kierőszakolva. Nem személyes akaraton keresztül történik meg, mint pl. hogy próbálunk kevésbé reménykedők vagy irányítók lenni.

(Scott Kiloby: Living Realization – Élő Felismerés)

Továbbra is minél gyakrabban pihenj meg néhány pillanatra:

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.

A Múltad Csupán Gondolat: Az Én-Központ Háromszöge 2.

A múlt héten megkezdett sorozat folytatása az Én-központ háromszögéről, Scott Kiloby Élő Felismerés című könyvéből. Ma a múlt kötegéről olvashattok.

1. A múlt kötege

A gondolatok eme kötege mindabból áll, amit fogalmilag tudsz magadról, a világról és az életről. Konkrétabban, magába foglalja a nevedet, identitásodat, részleteket a családodról és a gyerekkorodról, a tanulmányaidat, az élettörténetedet, a szerepeket, amiket játszol, a címeket, amiket birtokolsz és a személyes történeted minden más aspektusát. A múlt kötege magába foglal bármit, ami a múltban történt és most már emlékké redukálódott.  Ez a fogalmi történet fő része, amit úgy hívunk, hogy „én és az életem”  vagy  „az élet, ahogy én látom”. Ez a köteg tartalmazza az összes politikai, vallási, spirituális és más elképzelésedet, véleményedet és hiedelmedet, amelyek szintén mind a történeted részei. Magába foglalja bármely mentális azonosulásodat egy csoport tagjaként. Amikor azt mondod: „Én keresztény vagyok”, „Én muzulmán vagyok”, „Én tudós vagyok”, „Én amerikai vagyok” vagy „Én leszbikus vagyok”, ezek mind olyan fogalmak, amik az identitás egyedülálló érzését adják.  Az egyedülállóság önmagában nem feltétlenül forrása a szenvedésnek. A történettel való azonosulás teremti az elkülönültség hiedelmét és ezzel a szenvedés lehetőségét.

A lényeg az, hogy a múlt kötegében minden gondolat. Minden, amit a saját identitásodról gondolsz, tanult elképzelés. Amikor a történetünkből fakadóan beszélünk vagy cselekszünk, kondicionálást és betanult elképzeléseket ismétlünk és veszünk újra elő. Semmi friss és új nem jön a képbe. És így cselekszünk továbbra is ugyanazon ismétlődő mintákon belül. Ugyanolyan kapcsolatokba lépünk, ugyanazokon a dolgokon kapjuk fel a vizet, ugyanazokkal az emberekkel veszekszünk, és ugyanazokat az örömöket és sikereket keressük a jövőben. Nincs választásunk. Ez a gondolat-hurok irányítja minden mozdulatunkat.

Mindegy mit gondolsz magadról, az nem az, ami végtére is vagy. Arra kérünk, hogy ne múltbeli fogalmakban keresd azt, hogy ki, vagy mi vagy a jelenben. Ehelyett állj meg egy pillanatra most rögtön, és pihenj meg a tudati térként, ami ezeket a gondolatokat látja jönni-menni.

Ennek a felfedezésnek mély hatása van az életedre. Természetes módon nyújt mentális és érzelmi stabilitást. Megoldja az identitás-válságot, amiről talán nem is tudod, hogy részese vagy. A válság megoldódásával az élet kezd természetesebb és erőfeszítésmentesebb módon áramlani. Már nem folyamatos frusztrációban, stresszben és ellenállásban élsz. És mégis, minden meg van engedve, még a frusztráció, stressz és ellenállás is. Látod, hogy ezek a jelenségek a tudat terében történnek; már nem azt hiszed, hogy egy „én”-nek nevezett elkülönült személlyel történnek. Minden egyes jelenséget egyenlőnek látsz. Egyenlő alatt azt értjük, hogy minden jelenség ugyanazt csinálja. Felbukkan, marad egy ideig, majd nyomtalanul eltűnik. A tudatnak nincs akcióterve, hogy kiegészítse, megváltoztassa, semlegesítse a jelenségeket vagy megszabaduljon tőlük. A tudat felismerése során mindent természetesen és automatikusan elfogadunk úgy, ahogy van, legyen jó vagy rossz.

Az a lényeg, hogy tudati térként pihenj meg és hagyd a múlt-köteg gondolatainak, hogy azok legyenek, amik. Lásd, hogy nem kell kiegészíteni, elemezni, semlegesíteni, elengedni, legyőzni, kiókumlálni a múltbeli gondolatokat vagy megszabadulni tőlük. Csak ismerd fel, hogy az mind gondolat. Amint egy gondolat felmerül, csak vedd észre. Magától el fog tűnni, visszaoldódva a jelen tudatosságba. Nyomtalanul.

Ha nehézséget vagy frusztrációt tapasztalsz a tudat felismerésében vagy abban, hogy hagyd a gondolatoknak annak lenni, amik, csak pillants bele a tapasztalásodba és tedd fel a kérdést: kerül bármi erőfeszítésbe, hogy hagyjam a következő gondolatot felmerülni és eltűnni? Látva, hogy semmi erőfeszítésbe nem kerül, minden gondolatnak megengedődik, hogy az legyen, ami. Nem kell kényszerítened a gondolatokat, hogy távozzanak. Csak pihenj néhány pillanatig a gondolatmentes tudati térben, és amint észreveszel egy gondolatot, hagyd természetesen, magától elnyugodni, mint egy hópihe, amikor földet ér. Lásd, hogy az a tér vagy, melyben a frusztráció érzése és a gondolatok jönnek-mennek.

(Scott Kiloby: Living Realization – Élő Felismerés)

Továbbra is minél gyakrabban pihenj meg néhány pillanatra:

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.

Az Én-Központtal Való Azonosulás – Az Én-Központ Háromszöge 1.

Örömmel tudósítalak Benneteket, hogy Scott Kiloby két könyvének is elkezdődött a magyarra fordítása. „Véletlenül” felbukkant egy olyan ember az életemben, akinek tehetsége és ideje is van a könyveket lefordítani viszonylag tempósan. Ha arra várok, hogy ezt én tegyem meg, nos, az kb. sosem fog elérkezni, így könnyen meghozódott a döntés, hogy kiadtam a kezemből ezt a dolgot. Tegnap egyeztettem Scott-tal a könyvek magyar nyelven való terjesztésének lehetőségeiről, majd ez is alakul.

         Addig is szeretnék további részleteket megosztani mindkét könyvből itt a blogon. Ma a Living Realization (Élő Felismerés/Megvalósulás – még véglegesítés alatt) címűből ajánlok figyelmetekbe egy fejezet-darabkát, a folytatásával jövő hét elején jövök.

Újra fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Scott Unfindable Inquiry – Megtalálhatatlan Önvizsgálat módszere két irányból közelít. Egyrészt rendelkezésünkre áll egy végtelenül gyengéd és hatékony önvizsgálati „technika”, melynek alkalmazása során minden tapasztalati szinten élődik meg bennünk, nem valakinek a szavait kell megérteni koncepcionális szinten. Ez az önvizsgálat arra szolgál, hogy a szavakból, képekből, és a látszólag őket összetartó érzelmekből és testi érzetekből „összenőtt” identitásainkat, koncepcióinkat szétbogozhassuk; mintegy átláthassunk rajtuk. Tehát nem csak azt szajkózzuk, hogy „Nem vagyok azonos a gondolataimmal és az érzéseimmel”, hanem ezt gyakorlatban meg is tapasztaljuk. Ennek a rendszeres megtapasztalásnak következtében pedig egyre kevésbé azonosítódunk a gondolatainkkal és érzelmeinkkel, ami elvezet a másik összetevőhöz: az értelmezések, címkék, tudni akarás nélküli megpihenésekhez. Valahogy így:

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.

Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.

És akkor a részlet a Living Realization könyvből:

(Jelenség: Bármi, ami átmenetileg jön és megy a tudat terében. A gondolatok jelenségek. A hiedelmek, elképzelések, emlékek, értelmezések, fogalmak, mentális képek, vélemények, ítéletek, történetek, spirituális koncepciók, identitások, szerepek és titulusok mind gondolatok.)

Az én-központ

Ebben a módszerben az elkülönült én érzetét „én-központ”-nak nevezzük. Erre utalnak általában „ego”-ként. Azért nevezzük én-központnak, hogy meg tudjuk nézni az elkülönült ént, hogy mi is az. Ez egy olyan személy története, aki önmagát főszereplőként az élet középpontjába helyezi. Ez én-központúságot és azt a belső kényszert eredményezi, hogy irányítsuk, megváltoztassuk, átformáljuk, manipuláljuk, semlegesítsük, vágyjuk a különböző tárgyakat az életben, vagy szabaduljunk meg tőlük, beleértve az ént és másokat is.

Az én-központ több, mint egyszerűen az „én”-gondolat. Több, mint csak gondolat és érzelem. Valójában ez egy teljes fizikai és érzelmi komplexum, ami egy időbeli, gondolat alapú történetet tart fenn. Az én története olyan, mint egy film, kezdéssel, közepével és befejezéssel - egy múlt, jelen és jövő. Az, hogy hiszünk a történetben, fenntartja azon hiedelmünket, hogy létezik egy lény, aki időben és térben el van különülve másoktól és az élet többi részétől. Ezt az én-központot tényleg igazi identitásunknak érezzük, amíg el nem kezdjük közelebbről megnézni. Ekkor elkezdünk átlátni a bennünk rejlő, állandó, elkülönült én-központ hiedelmén.

Az én-központ magjában az „én”-gondolat van. Egy gyors vizsgálat az „én”-gondolat gyökerének megtalálására feltárja, hogy nincs ott semmilyen elkülönült „én”. Az „én”-gondolat csak önmagára utal. Igazából gyökér sincs. Semmilyen tárgy nem található ott.

Miközben keressük az elkülönült tárgyat, amiről azt hisszük, hogy ténylegesen ott van az „én”-gondolat alatt, mindössze a tudat terét találjuk, amiben a jelenségek jönnek-mennek. Ezek a jelenségek magukba foglalják az „én”-gondolatot és minden más gondolatot, valamint érzelmeket, érzeteket, állapotokat és tapasztalatokat. Ahogy az 1. fejezetben mondtuk, a tudat nem egy dolog; nem valamiféle lény, aki az én-központ felszíne alatt vagy mögött rejlik. Inkább olyan, mint egy jelenlévő képesség arra, hogy megtapasztaljunk gondolatokat és más jelenségeket. Talán hasznosabb lehet igeként gondolni rá (pl. a jelent tapasztalni), mint főnévként.

Azonban az a legjobb, ha túllépsz a tudatról való gondolkodáson, és a saját tényleges tapasztalásodba pillantasz. Állj meg a nap folyamán, amilyen gyakran csak tudsz, hogy elengedd az összes hiedelmedet, helyzetedet, panaszodat és történetedet magadról, másokról és a világról.  Csak ismételten pihenj meg tudati térként, néhány másodpercre alkalmanként. Miközben a tudati térben pihensz, figyeld meg, hogy az összes gondolat és más jelenségek egy megszakítatlan áramlásban jönnek-mennek. Nincs semmi megváltoztatni való ebben az áramlásban. Elég annyi, hogy hagyod az áramlásnak, hogy az legyen, ami, és felismered a tudat terét, ami jelen van minden egyes jelenségnél.

Az Én-központ Háromszöge

Az „én-központ háromszöge”-ként írunk le minden olyan fogalmi dolgot, ami úgy tünteti fel, mintha te egy időbeli történet lennél. Bár az „én”-gondolat van a gyökerénél, az én-központ több ennél. A „háromszög” szó a három gondolatkötegre utal a történeten belül: a múlt kötege, jövő kötege, és a jelennek való ellenállás kötege. Az én-központot az alkotja és tartja fenn, hogy ismétlődően e három köteg gondolataival azonosulunk, ahelyett, hogy a tudat terét ismernénk fel valódi identitásunkként. Te az vagy, amiben a gondolatok felmerülnek és eltűnnek. Nem maga a gondolat vagy.

Állj meg most egy pillanatra és csak légy tudatában a hangnak a fejedben. Tégy így a nap folyamán többször, tudatként megpihenve mindig, amikor észreveszed a hangot. Mit mond neked arról, hogy ki vagy, mi történt veled és mi fog vagy nem fog veled történni a jövőben? Bármit is mond, az a történeted, a te én-központod. Bármi legyen a tartalma, végtére is nem igaz, és az nem te vagy. Az csak emlék vagy kondicionálás, ami akaratlanul és szokásszerűen ismétli önmagát.

Pihenj meg a tudat tereként, amilyen gyakran csak tudsz, és hagyd az összes gondolatot annak lenni, ami. Az, hogy megengedjük a gondolatoknak, hogy azok legyenek, amik, azt jelenti, hogy hagyjuk őket felbukkanni és eltűnni, anélkül, hogy megkísérelnénk elemezni, megváltoztatni, semlegesíteni őket vagy megszabadulni tőlük. A késztetésnek, hogy megváltoztassuk vagy elemezzük őket, gyakran van egy olyan nem kívánt hatása, hogy még több réteget adunk hozzá a történethez. Lazíts és csak légy szelíden éber a történeted tartalmára. Az egyszerű lazításnak és elengedésnek ez a gyakorlata rendkívül hatásos abban, hogy felébresszen abból az érzésből, hogy az én-központ vagy. Bár a gondolatok tartalmának átrendezése - terápiában vagy hasonló körülmények között - jótékony lehet a történetre nézve, az elkülönült én érzésén túli mélyebb átalakulás azon keresztül történik meg, hogy elengedjük a magával a történettel való azonosulás hiedelmét.

(Scott Kiloby: Living Realization – Élő Felismerés/Megvalósulás)

Hamarosan folytatom a három köteg – múlt, jövő, és jelennek való ellenállás - leírásával.