A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kondicionálás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kondicionálás. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. szeptember 18., kedd

A Múltad Csupán Gondolat: Az Én-Központ Háromszöge 2.




A múlt héten megkezdett sorozat folytatása az Én-központ háromszögéről, Scott Kiloby Élő Felismerés című könyvéből. Ma a múlt kötegéről olvashattok.

1. A múlt kötege

A gondolatok eme kötege mindabból áll, amit fogalmilag tudsz magadról, a világról és az életről. Konkrétabban, magába foglalja a nevedet, identitásodat, részleteket a családodról és a gyerekkorodról, a tanulmányaidat, az élettörténetedet, a szerepeket, amiket játszol, a címeket, amiket birtokolsz és a személyes történeted minden más aspektusát. A múlt kötege magába foglal bármit, ami a múltban történt és most már emlékké redukálódott.  Ez a fogalmi történet fő része, amit úgy hívunk, hogy „én és az életem”  vagy  „az élet, ahogy én látom”. Ez a köteg tartalmazza az összes politikai, vallási, spirituális és más elképzelésedet, véleményedet és hiedelmedet, amelyek szintén mind a történeted részei. Magába foglalja bármely mentális azonosulásodat egy csoport tagjaként. Amikor azt mondod: „Én keresztény vagyok”, „Én muzulmán vagyok”, „Én tudós vagyok”, „Én amerikai vagyok” vagy „Én leszbikus vagyok”, ezek mind olyan fogalmak, amik az identitás egyedülálló érzését adják.  Az egyedülállóság önmagában nem feltétlenül forrása a szenvedésnek. A történettel való azonosulás teremti az elkülönültség hiedelmét és ezzel a szenvedés lehetőségét.
A lényeg az, hogy a múlt kötegében minden gondolat. Minden, amit a saját identitásodról gondolsz, tanult elképzelés. Amikor a történetünkből fakadóan beszélünk vagy cselekszünk, kondicionálást és betanult elképzeléseket ismétlünk és veszünk újra elő. Semmi friss és új nem jön a képbe. És így cselekszünk továbbra is ugyanazon ismétlődő mintákon belül. Ugyanolyan kapcsolatokba lépünk, ugyanazokon a dolgokon kapjuk fel a vizet, ugyanazokkal az emberekkel veszekszünk, és ugyanazokat az örömöket és sikereket keressük a jövőben. Nincs választásunk. Ez a gondolat-hurok irányítja minden mozdulatunkat.
Mindegy mit gondolsz magadról, az nem az, ami végtére is vagy. Arra kérünk, hogy ne múltbeli fogalmakban keresd azt, hogy ki, vagy mi vagy a jelenben. Ehelyett állj meg egy pillanatra most rögtön, és pihenj meg a tudati térként, ami ezeket a gondolatokat látja jönni-menni.
Ennek a felfedezésnek mély hatása van az életedre. Természetes módon nyújt mentális és érzelmi stabilitást. Megoldja az identitás-válságot, amiről talán nem is tudod, hogy részese vagy. A válság megoldódásával az élet kezd természetesebb és erőfeszítésmentesebb módon áramlani. Már nem folyamatos frusztrációban, stresszben és ellenállásban élsz. És mégis, minden meg van engedve, még a frusztráció, stressz és ellenállás is. Látod, hogy ezek a jelenségek a tudat terében történnek; már nem azt hiszed, hogy egy „én”-nek nevezett elkülönült személlyel történnek. Minden egyes jelenséget egyenlőnek látsz. Egyenlő alatt azt értjük, hogy minden jelenség ugyanazt csinálja. Felbukkan, marad egy ideig, majd nyomtalanul eltűnik. A tudatnak nincs akcióterve, hogy kiegészítse, megváltoztassa, semlegesítse a jelenségeket vagy megszabaduljon tőlük. A tudat felismerése során mindent természetesen és automatikusan elfogadunk úgy, ahogy van, legyen jó vagy rossz.
Az a lényeg, hogy tudati térként pihenj meg és hagyd a múlt-köteg gondolatainak, hogy azok legyenek, amik. Lásd, hogy nem kell kiegészíteni, elemezni, semlegesíteni, elengedni, legyőzni, kiókumlálni a múltbeli gondolatokat vagy megszabadulni tőlük. Csak ismerd fel, hogy az mind gondolat. Amint egy gondolat felmerül, csak vedd észre. Magától el fog tűnni, visszaoldódva a jelen tudatosságba. Nyomtalanul.
Ha nehézséget vagy frusztrációt tapasztalsz a tudat felismerésében vagy abban, hogy hagyd a gondolatoknak annak lenni, amik, csak pillants bele a tapasztalásodba és tedd fel a kérdést: kerül bármi erőfeszítésbe, hogy hagyjam a következő gondolatot felmerülni és eltűnni? Látva, hogy semmi erőfeszítésbe nem kerül, minden gondolatnak megengedődik, hogy az legyen, ami. Nem kell kényszerítened a gondolatokat, hogy távozzanak. Csak pihenj néhány pillanatig a gondolatmentes tudati térben, és amint észreveszel egy gondolatot, hagyd természetesen, magától elnyugodni, mint egy hópihe, amikor földet ér. Lásd, hogy az a tér vagy, melyben a frusztráció érzése és a gondolatok jönnek-mennek.

(Scott Kiloby: Living Realization – Élő Felismerés)

Továbbra is minél gyakrabban pihenj meg néhány pillanatra:

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.
Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.

2012. szeptember 12., szerda

Az Én-Központtal Való Azonosulás – Az Én-Központ Háromszöge 1.



Örömmel tudósítalak Benneteket, hogy Scott Kiloby két könyvének is elkezdődött a magyarra fordítása. „Véletlenül” felbukkant egy olyan ember az életemben, akinek tehetsége és ideje is van a könyveket lefordítani viszonylag tempósan. Ha arra várok, hogy ezt én tegyem meg, nos, az kb. sosem fog elérkezni, így könnyen meghozódott a döntés, hogy kiadtam a kezemből ezt a dolgot. Tegnap egyeztettem Scott-tal a könyvek magyar nyelven való terjesztésének lehetőségeiről, majd ez is alakul.
         Addig is szeretnék további részleteket megosztani mindkét könyvből itt a blogon. Ma a Living Realization (Élő Felismerés/Megvalósulás – még véglegesítés alatt) címűből ajánlok figyelmetekbe egy fejezet-darabkát, a folytatásával jövő hét elején jövök.

Újra fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy Scott Unfindable Inquiry – Megtalálhatatlan Önvizsgálat módszere két irányból közelít. Egyrészt rendelkezésünkre áll egy végtelenül gyengéd és hatékony önvizsgálati „technika”, melynek alkalmazása során minden tapasztalati szinten élődik meg bennünk, nem valakinek a szavait kell megérteni koncepcionális szinten. Ez az önvizsgálat arra szolgál, hogy a szavakból, képekből, és a látszólag őket összetartó érzelmekből és testi érzetekből „összenőtt” identitásainkat, koncepcióinkat szétbogozhassuk; mintegy átláthassunk rajtuk. Tehát nem csak azt szajkózzuk, hogy „Nem vagyok azonos a gondolataimmal és az érzéseimmel”, hanem ezt gyakorlatban meg is tapasztaljuk. Ennek a rendszeres megtapasztalásnak következtében pedig egyre kevésbé azonosítódunk a gondolatainkkal és érzelmeinkkel, ami elvezet a másik összetevőhöz: az értelmezések, címkék, tudni akarás nélküli megpihenésekhez. Valahogy így:

A tudat terében történő megpihenés jelen idejű megtapasztalás. Mindig most történik. Kérlek, most egy pillanatra pihenj meg az itt-és-mostban a történeteid nélkül. Nem kell túlbonyolítani, egyszerűen csak lazíts el mindent, amit valaha magadról, másokról, a világról, és a tudatosságról tanultál. Ahogy az itt-és-mostban pihensz, ha felbukkan egy gondolat, egyszerűen csak hagyd, hogy tovatűnjön. Engedd, hogy távozzon vagy feloldódjon.
Amikor csak eszedbe jut, pihenj meg ebben a tágas térben, ahol nincs mit tudni, nincs kinek lenni, nincs hova eljutni, minden csupán csak van. Használhatod azt a kérdést, hogy: Ki vagyok a történeteim nélkül? Lazítsd el, akár csak egy pár pillanatra az összes értelmezésedet, magyarázatodat, ítéletedet arról, hogy mi van, és csak legyél. PIHENJ MEG.

És akkor a részlet a Living Realization könyvből:

(Jelenség: Bármi, ami átmenetileg jön és megy a tudat terében. A gondolatok jelenségek. A hiedelmek, elképzelések, emlékek, értelmezések, fogalmak, mentális képek, vélemények, ítéletek, történetek, spirituális koncepciók, identitások, szerepek és titulusok mind gondolatok.)

Az én-központ

Ebben a módszerben az elkülönült én érzetét „én-központ”-nak nevezzük. Erre utalnak általában „ego”-ként. Azért nevezzük én-központnak, hogy meg tudjuk nézni az elkülönült ént, hogy mi is az. Ez egy olyan személy története, aki önmagát főszereplőként az élet középpontjába helyezi. Ez én-központúságot és azt a belső kényszert eredményezi, hogy irányítsuk, megváltoztassuk, átformáljuk, manipuláljuk, semlegesítsük, vágyjuk a különböző tárgyakat az életben, vagy szabaduljunk meg tőlük, beleértve az ént és másokat is.
Az én-központ több, mint egyszerűen az „én”-gondolat. Több, mint csak gondolat és érzelem. Valójában ez egy teljes fizikai és érzelmi komplexum, ami egy időbeli, gondolat alapú történetet tart fenn. Az én története olyan, mint egy film, kezdéssel, közepével és befejezéssel - egy múlt, jelen és jövő. Az, hogy hiszünk a történetben, fenntartja azon hiedelmünket, hogy létezik egy lény, aki időben és térben el van különülve másoktól és az élet többi részétől. Ezt az én-központot tényleg igazi identitásunknak érezzük, amíg el nem kezdjük közelebbről megnézni. Ekkor elkezdünk átlátni a bennünk rejlő, állandó, elkülönült én-központ hiedelmén.
Az én-központ magjában az „én”-gondolat van. Egy gyors vizsgálat az „én”-gondolat gyökerének megtalálására feltárja, hogy nincs ott semmilyen elkülönült „én”. Az „én”-gondolat csak önmagára utal. Igazából gyökér sincs. Semmilyen tárgy nem található ott.
Miközben keressük az elkülönült tárgyat, amiről azt hisszük, hogy ténylegesen ott van az „én”-gondolat alatt, mindössze a tudat terét találjuk, amiben a jelenségek jönnek-mennek. Ezek a jelenségek magukba foglalják az „én”-gondolatot és minden más gondolatot, valamint érzelmeket, érzeteket, állapotokat és tapasztalatokat. Ahogy az 1. fejezetben mondtuk, a tudat nem egy dolog; nem valamiféle lény, aki az én-központ felszíne alatt vagy mögött rejlik. Inkább olyan, mint egy jelenlévő képesség arra, hogy megtapasztaljunk gondolatokat és más jelenségeket. Talán hasznosabb lehet igeként gondolni rá (pl. a jelent tapasztalni), mint főnévként.
Azonban az a legjobb, ha túllépsz a tudatról való gondolkodáson, és a saját tényleges tapasztalásodba pillantasz. Állj meg a nap folyamán, amilyen gyakran csak tudsz, hogy elengedd az összes hiedelmedet, helyzetedet, panaszodat és történetedet magadról, másokról és a világról.  Csak ismételten pihenj meg tudati térként, néhány másodpercre alkalmanként. Miközben a tudati térben pihensz, figyeld meg, hogy az összes gondolat és más jelenségek egy megszakítatlan áramlásban jönnek-mennek. Nincs semmi megváltoztatni való ebben az áramlásban. Elég annyi, hogy hagyod az áramlásnak, hogy az legyen, ami, és felismered a tudat terét, ami jelen van minden egyes jelenségnél.

Az Én-központ Háromszöge

Az „én-központ háromszöge”-ként írunk le minden olyan fogalmi dolgot, ami úgy tünteti fel, mintha te egy időbeli történet lennél. Bár az „én”-gondolat van a gyökerénél, az én-központ több ennél. A „háromszög” szó a három gondolatkötegre utal a történeten belül: a múlt kötege, jövő kötege, és a jelennek való ellenállás kötege. Az én-központot az alkotja és tartja fenn, hogy ismétlődően e három köteg gondolataival azonosulunk, ahelyett, hogy a tudat terét ismernénk fel valódi identitásunkként. Te az vagy, amiben a gondolatok felmerülnek és eltűnnek. Nem maga a gondolat vagy.
Állj meg most egy pillanatra és csak légy tudatában a hangnak a fejedben. Tégy így a nap folyamán többször, tudatként megpihenve mindig, amikor észreveszed a hangot. Mit mond neked arról, hogy ki vagy, mi történt veled és mi fog vagy nem fog veled történni a jövőben? Bármit is mond, az a történeted, a te én-központod. Bármi legyen a tartalma, végtére is nem igaz, és az nem te vagy. Az csak emlék vagy kondicionálás, ami akaratlanul és szokásszerűen ismétli önmagát.
Pihenj meg a tudat tereként, amilyen gyakran csak tudsz, és hagyd az összes gondolatot annak lenni, ami. Az, hogy megengedjük a gondolatoknak, hogy azok legyenek, amik, azt jelenti, hogy hagyjuk őket felbukkanni és eltűnni, anélkül, hogy megkísérelnénk elemezni, megváltoztatni, semlegesíteni őket vagy megszabadulni tőlük. A késztetésnek, hogy megváltoztassuk vagy elemezzük őket, gyakran van egy olyan nem kívánt hatása, hogy még több réteget adunk hozzá a történethez. Lazíts és csak légy szelíden éber a történeted tartalmára. Az egyszerű lazításnak és elengedésnek ez a gyakorlata rendkívül hatásos abban, hogy felébresszen abból az érzésből, hogy az én-központ vagy. Bár a gondolatok tartalmának átrendezése - terápiában vagy hasonló körülmények között - jótékony lehet a történetre nézve, az elkülönült én érzésén túli mélyebb átalakulás azon keresztül történik meg, hogy elengedjük a magával a történettel való azonosulás hiedelmét.

(Scott Kiloby: Living Realization – Élő Felismerés/Megvalósulás)

Hamarosan folytatom a három köteg – múlt, jövő, és jelennek való ellenállás - leírásával.