2011. december 31., szombat

Az a Valaki Te Vagy


Egy nő bevonul a Zen kolostorba, hogy meditálhasson. Igen izgatott, örül, hogy egy ilyen szent helyen tölthet néhány napot.

Elérkezik az első meditációs ülés ideje, és a nő felsétál a meditációs helyiséghez vezető lépcsőkön. Épp mély meghajláshoz készülődik a helyiség bejáratánál, amikor valami sokkoló dolgot vesz észre. Ott, a lépcső tetején egy mocskos felmosó vízzel teli vödör álldogál, a szmötyiben pedig felmosórúd úszkál. „Hát ez valami borzadályos!” – kiált fel teljesen elszörnyedve, majd bevonul meditálni.

Másnap reggel a vödör még mindig ott áll. „Milyen gusztustalan!” – dünnyögi. „Hát ez lenne a Zen?” Majd bemegy meditálni.

Harmadik reggel még mindig ugyanaz a vödör. „Ez hihetetlen! Ez már nevetséges! Valakinek tennie kéne ez ügyben valamit!” – és bemegy meditálni.

A negyedik reggel sincs másképp, a vödör még mindig ott csücsül, állapotán nem igazán segített az elmúlt napokban elszenvedett elhanyagolás. A nő ránéz a vödörre és azt mondja magában: „Én valaki vagyok”, majd felemeli a vödröt és kitakarítja.

Szinte mindannyian arra várunk, hogy majd valaki megcsinálja helyettünk. Majd valaki kitalálja a szükségleteinket és teljesíti is őket. Majd valaki szeretni fog minket úgy, ahogy azt szeretnénk. Majd valaki megadja nekünk, amire vágyunk. Majd valaki elvégzi helyettünk a belső munkánkat. Majd valaki végre a kezünkbe adja a kulcsot a boldogsághoz. Majd valaki elveszi tőlünk a szenvedésünket, a félelmeinket és az önutálatunkat.

Ilyen valaki nem létezik. Pontosabban létezik: Te magad.

Senki nem fogja helyetted kitakarítani a vödrödet. Senki nem fog magad helyett téged szeretni. Senki nem fogja elvégezni helyetted a Te belső munkádat. Senki nem tudja felismerni helyetted a Te válaszaidat. Senki nem tudja helyetted abbahagyni a szenvedésedet és felülvizsgálni a félelmeidet. Senki nem tudja abbahagyni helyetted önmagad szapulását. Senki nem tudja helyetted élni az életedet.

„A saját drága életedről van szó.” (Byron Katie)

Az Utad pedig az önszeretet, nem az önostorozás. Az önostorozással eddig sem mentünk semmire, itt az ideje máshonnan közelíteni magunkhoz. A Négy kérdéssel felülvizsgálhatod az összes önnemszeretésedet.

Mellé pedig próbáld ki a következő gyakorlatot az elkövetkezendő egy hétben:

Egy héten keresztül, amikor csak eszedbe jut, mondj kedves, gondoskodó szavakat magadnak. Óránként legalább tízszer mondj köszönetet, ötöt magadhoz intézz, ötöt pedig a körülötted levő emberekhez és a világhoz. Dicsérd meg magadat (és másokat) minden alkalommal, amikor valamilyen (bármilyen kicsike) erőfeszítést teszel. Vedd észre a benned rejlő összes csodás tulajdonságot, és másokat is nézz ezzel a szemmel. Egyetlen hétig.

Boldog Új Esztendőt Kívánok!
Szeretettel, Andrea

2011. december 28., szerda

A Betegség, Mint Esély


„Nem olyankor fejlődsz, amikor békés vagy és elégedett. Épp ellenkezőleg: amikor dühbe gurulsz, elszomorodsz, kapzsivá, féltékennyé, türelmetlenné, kritikussá válsz. Mert ilyenkor lehullik rólad a maszkod, és rájössz, hogy nem szuperember vagy, csupán egy egyszerű emberi lény, aki szeretni tanul.” (Paul Ferrini)

Sokszor írtam már arról, hogy mindannyian arra kondícionálódtunk, hogy elmeneküljünk a jól-tudom elménk által rossznak bélyegzett helyzetekből, érzésektől, emberektől. Arra vágyunk, hogy minden pillanatban gondtalanul, örömködve, egészségesen, gazdagon, szeretetteljesen élhessük az életünket, sőt ezeknek a feltételeknek a teljesítését állítjuk állandó követelményként magunknak a „megfelelőségünk”, a „jóságunk”, a „rendben levőségünk” bizonyítására. Vagyis, ha például megbetegszünk, akkor máris haragudhatunk magunkra, mert „Jobban kellett volna vigyáznom magamra”; „Óvatosabbnak kellett volna lennem”; „Valamit elrontottam”; „Valamit biztos rosszul csináltam”; „Büntetve vagyok”, stb. És az, hogy a betegségünkre ajándékként tekintsünk, általában csak azoknak adatik meg, akik valóban súlyos, életveszélyes, akár „halálos” állapotba kerülnek. Mert akkor az egész életünk átértékelődik. Mint ahogy más, hagyományosan „tragédiának” tekintett történések esetén is.

A mai Byron Katie videót igazán nyitott elméjű, befogadó, tabukat felülvizsgálni hajlandó Olvasóimnak ajánlom. Egy rákos testű, csodálatosan megnyíló elméjű férfi Önvizsgálata Katie segítségével.

„Az igazság az, hogy amíg nem szeretjük a rákot, nem szerethetjük Istent. Nem számít, hogy milyen jelképet használunk erre – a szegénységet, a magányt, a veszteséget – hiszen az általunk hozzájuk kapcsolt jónak vagy rossznak a fogalma az, ami miatt szenvedünk. Egyszer üldögéltem egy barátnőmmel, akinek óriási daganata volt, és az orvosok néhány hetet adtak neki. Amint készülődtem, hogy felállok az ágya mellől, azt mondta, „Szeretlek”, én pedig erre azt válaszoltam, „Nem, nem szeretsz. Nem szerethetsz, amíg nem szereted azt a tumort. Mert bármi, amit ahhoz a daganathoz kötsz, azt előbb-utóbb rám is fogod vonatkoztatni. Csak egyszer forduljon elő, hogy nem adom meg neked, amit akarsz, vagy fenyegetést jelentek egy hiedelmed számára, azt a meg nem vizsgált koncepciót rám fogod vonatkoztatni.” Lehet, hogy ez így keménynek tűnik, de a barátnőm már jóval azelőtt megkért, hogy mindig mondjak neki igazat. A szemében csillogó könnyek a hála könnyei voltak, mondta.” (Byron Katie)




2011. december 23., péntek

A Mindig Tökéletes Pillanat - Ajándék Önmagadnak


„Csak akkor tudsz nyitott lenni az életedet megváltoztató válaszokra, ha nem tudod, mit keresel.” (Byron Katie)

Az utóbbi napokban elfogyott az írás-ihletem. Teljes nyugalom honol odabent, nem kívánkozik ki semmi megosztanivaló. Attól a hiedelmemtől azonban nem sikerült megszabadítanom magam, hogy Karácsonyra szeretnék adni Nektek valamit, Kedves Olvasóim. Így esett a választásom egy olyan Tökéletesség-Hála Gyakorlat megosztására, melyet minden pillanatban újra és újra odaajándékozhattok magatoknak – ez is vele a célom. Hogy ne csak egyszeri ajándék legyen, hanem folyamatosan hozzájárulhasson csodás önfelfedezésetekhez. Ez a gyakorlat a teljesen nyitott elmének való. Ha megnyílsz a nem-tudásra és vársz, a csodák önmagadból bukkannak fel. Nyitott Elme = Nyitott Szív.

Ez a gyakorlat csak a SAJÁT VÁLASZAID révén „végződik el”. Semmit nem mond és nem is ér sokat, ha csak elolvasod. Nagyon egyszerű és gyorsan „megcsinálható”. Már amennyiben sietsz. Ha nem, akkor az egész Ünnepet a Pillanat Tökéletességének tudatosságában töltheted. És az egész Életedet is. Nincsenek hibák.

Boldog Karácsonyt Kívánok Nektek, Egy Nyitott Szív Szeretetével.

És hogy egymást is megajándékozhassuk, megköszönöm, ha megosztjátok, mi minden tökéletességet találtatok. Ezt megtehetitek Megjegyzésben a bejegyzés után, vagy a nyilvános ÖnMunka Facebook oldalon:


Ez A Pillanat Teljesen Tökéletes

Hozd magad a jelen pillanatba, az éppen zajló életedbe. Érezd a testedet itt és most, és figyeld meg, épp hol vagy, épp mit csinálsz, épp hogyan érzed magad… és tedd fel magadnak a kérdést:

Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?

Várj csendben, türelmesen, gyengéden, hogy a szíved megadhassa a választ. Vedd észre, ahogy az elme sikítozni és tiltakozni szeretne, bármi történjék is. Te csak figyelj a szívedre, és várd a válaszát.

Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?

Hogy még mélyebb válaszokat kaphassál, tedd fel ezeket a kérdéseket magadnak:

·          Ha tudom, hogy ez egy Barátságos Univerzum, ahol minden értem történik, nem pedig velem, hogyan, mivel biztosítja számomra ez a pillanat pont azt, amire szükségem van?

·          Mi teljesen tökéletes számomra abban, ahol épp vagyok, abban, ahogyan érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

·          Mi teljesen tökéletes más emberek számára abban, ahol épp vagyok, abban, ahogy érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

·          Mi teljesen tökéletes valójában az egész világ számára itt és most abban, ahol épp vagyok, abban, ahogy érzem magam, abban, aki épp vagyok, és abban, amit épp csinálok?

Vedd észre, hogy ha nem hasonlítod magadat másokhoz vagy valamilyen idealizált képhez a fejedben, nincs-e minden a lehető legnagyobb rendben itt és most?

Tényleg bármi másra szükséged van, mint ez a pillanat, amit ez a pillanat nyújt számodra?


Kibővített változat minden napra

Ha naponta minél sűrűbben végzed ezt a gyakorlatot, azt tapasztalhatod, hogy az egész én-tudatod, idő- és helyérzékelésed elkezd változni, nyílni és tágulni. Ennek érdekében tartsd fenn a szándékot, hogy minél gyakrabban megállsz, és felteszed magadnak a kérdést: „Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot?”

Írd fel a kezedre, címkézd ki a tükörre, vagy a számítógéped monitorjára. Oszd meg a családtagjaiddal, barátaiddal, kollégáiddal, és próbáljátok meg úgy játszani ezt a játékot, hogy naponta többször meglepitek egymást ezzel a kérdéssel, és akkor mindketten megálltok egy időre, és megkeresitek a válaszokat. Egymásnak is meséljétek el a válaszaitokat.

Reggel, még a szemeid kinyitása előtt tedd fel magadnak a kérdést. Tedd fel vezetés vagy metrózás közben, a fürdőszobában, evés közben, veszekedés, szeretkezés, sétálás, bármilyen tevékenység közben. Kérdezd meg magadtól, miközben este vetkőzöl, és lefeküdni készülsz, miközben az elalvásra vársz. „Mi teszi teljesen tökéletessé ezt a pillanatot? Figyelj, hallgass, nézz mélyen magadba a kiáramló válaszokért.

„Az élet egyszerű. Minden érted történik, nem pedig veled. Minden pontosan a megfelelő pillanatban történik, sem túl korán, sem túl későn. Nem kell, hogy ezt szeresd... csak épp sokkal könnyebb, ha így teszel.” (Byron Katie)

2011. december 19., hétfő

Te Elnyomod a Gyerekeidet Vagy Mindent Megengedsz Nekik?


Hogyan bántak veled a szüleid gyermekként? Inkább szigorúak voltak, tiltottak, büntettek, mindenben korlátokat állítottak eléd? Vagy ennek pont az ellenkezője volt igaz: túlságosan is engedékenyek voltak, semmilyen szabályt nem szabtak, hagyták, hogy a fejükre nőhess és manipulálhasd őket, hogy mindent megkapj, ami csak az eszedbe jut?

Mennyire voltál fontos a családban, és mennyire voltak ők fontosak saját maguknak? Mit rontottak el szerinted a nevelésedben, mit kellett volna másképp csinálniuk, hogy Te is és ők is boldogabbak legyenek?

Nagyon fontos kérdések ezek, és nagyon fontos minden tudatalatti programunkat felfedezni és kitisztítani ezen a téren is, hiszen amikor Te kerülsz szülő szerepbe, akkor eljátszod a megtanult mintát. Vagy egy az egyben lemásolod azt, ahogy veled bántak, vagy pedig úgymond átesel a ló túloldalára. És egyre csak azon csodálkozol, miért is nem érzed jól magad a szülői szerepedben. Próbálod jobban csinálni, valami miatt azonban mégsem sikerül. Azt pedig már csak suttogva jegyzem meg, hogy az összes többi kapcsolatodban is lemodellezed ugyanezt a mintát, a párkapcsolatodban például szépen eljátszod az anyukádat vagy az apukádat, a párod pedig ugyanúgy a saját szüleit másolja. Ide-oda ugráltok a ló két oldala között, egészen addig, amíg ki nem takarítjátok ezeket a makacsul bevésődőtt programokat.

A téma illusztrálására lefordítottam egy cikket, mely szépen összefoglalja a lényeget. Ha pedig rászánod magad arra, hogy felülvizsgáld mindazt, amit kicsi gyerekkorodban elhittél a szüleidről és önmagadról, szeretettel ajánlom figyelmedbe a Négy kérdést és a Megfordításokat. Ha ezt végigcsinálod, akkor meglepő módon fog egyensúlyba kerülni az összes kapcsolatod, nem fogod tovább játszani ezeket az ősi, generációs játszmákat. Micsoda felszabadulás! És akkor a cikk:


Tekintélyelvű Szülő, Engedékeny Szülő, Szerető Szülő

Társadalmunk generációról-generációra ide-oda váltogat a tekintélyelvű és engedékeny szülői minta között. Ebben a cikkben bemutatom, miért nem alkalmas egyik minta sem arra, hogy érzelmileg egészséges gyermekeket nevelhessünk fel, és azt is, hogy melyik szülői megközelítés alkalmas erre.

Angie-t merev, tekintélyelvű szülők nevelték, és igen rövid pórázon tartották. Nem érdekelték őket Angie érzései és vágyai, szinte egyáltalán nem voltak vele empatikusak és megértők. Ha akár csak öt perccel később ért haza a megbeszélt időpontnál, megbüntették. A kiabálás és a verés voltak a kedvenc büntetési módszereik.

Angie jó kislány volt. Jól tanult, megtette, amit mondtak neki, de gyakran érezte magát szomorúnak és magányosnak, és sosem érezte magát fontosnak. Amikor aztán férjhez ment és gyerekei születtek, megfogadta, hogy nem fog úgy bánni a gyerekeivel, ahogy annak idején vele bántak a szülei. Ő igenis figyelembe kívánta venni a gyermekei érzéseit és szükségleteit. És azt akarta, hogy fontosnak és értékesnek érezzék magukat.

Angie odaadó édesanyává vált. Rengeteg időt töltött a gyerekeivel, játszott velük, meghallgatta őket, sok-sok szeretetet, elfogadást, megerősítést adott nekik. Ugyanakkor, mivel számára az volt a legfontosabb, hogy a gyermekei értékesnek és fontosnak érezzék magukat, gyakran önmagát szorította háttérbe és meghajolt a gyerekei követelései előtt. Mivel Angie sosem gondolta magát fontosnak, így nem is esett nehezére feladnia önmagát. Kifejezetten úgy hitte, hogy a gyerekei érzései és szükségletei fontosabbak az övéinél. Vagyis, a szülei parancsolgató mintájához képest átesett a ló túloldalára, és túlságosan engedékeny szülővé vált.

A tekintélyelvű neveltetés egyik következménye az lett, hogy Angie nem értékelte, nem tartotta fontosnak önmagát. Az ő engedékeny szülősége pedig oda vezetett, hogy saját gyermekei másoknál fontosabbnak gondolták magukat, nem figyeltek a többiekre, és tiszteletlenek voltak velük.

Sem a tekintélyelvű, sem az engedékeny szülő nem szerető szülő. Szerető szülőnek lenni annyit tesz, hogy megbecsüljük mind a szülő, mind pedig a gyerek érzéseit és szükségleteit. A szerető szülő nem próbálja meg irányítani a gyermekét – az egészségére és a testi épségére vonatkozó helyzetek kivételével -, és azt sem engedi, hogy a gyermekei irányítsák őt. A szerető szülő nem erőszakolja meg a gyermekeit haraggal, vádaskodással vagy veréssel, és azt sem engedi meg, hogy a gyerekei erőszakoskodjanak vele. Nem várja el a gyerekeitől, hogy feladják magukat másokért, és ő sem adja fel önmagát a gyermekei kedvéért.

A szerető szülő értékeli önmagát annyira, hogy ne aggódjon, ha a gyerekei épp elutasítóan bánnak vele. Ez a szülő hajlandó meghúzni a szükséges határokat elfogadhatatlan viselkedés esetén, és nem hagyja magát manipulálni a gyerekei által. Önbecsülését, identitását nem befolyásolja a gyermekei iskolai vagy más pl. sport-teljesítménye, mint ahogy a fizikai kinézetük sem. Teljes mértékben elfogadja gyermekei egyediségét, még akkor is, ha ők egyáltalán nem hasonlítanak rá. Nem erőlteti rájuk saját életstílusát, életlátását, ugyanakkor határozott értékrendet tanít saját példáján keresztül: őszinteségre, önazonosságra, gondoskodásra, figyelmességre, kedvességre és empátiára „nevel”.

Bármennyire szeretnénk is szerető szülők lenni, ha nem végeztük el a saját belső munkánkat és nem gyógyítottuk meg saját elutasítástól és elnyomástól való félelemeinket, akkor automatikusan ezeknek a tudatalatti félemeknek alapján fogunk működni és cselekedni. Amennyiben valaki az elutasítástól és/vagy elnyomástól való félelemben nőtt fel, akkor automatikusan megpróbálja megvédeni magát ezektől a félelmektől a gyerekeivel való kapcsolatában. Lehetséges, hogy pont azért uralkodik a gyerekei felett, mert attól tart, hogy amúgy ők uralkodnának rajta. Az elutasítástól való félelmünk pedig úgy mutatkozhat meg a szülőségünkben, hogy haraggal próbáljuk irányítani őket, vagy pedig saját magunk feladásán keresztül próbáljuk tudat alatt elnyerni a szeretetüket. Ha pedig a szülőben az elnyomástól való félelem munkál, akkor ez oly módon jelentkezhet, hogy a gyerekeit haraggal és erőszakkal irányítja, így próbálja megakadályozni, hogy a gyerekek nyomják el őt. Az önmagunkkal kapcsolatos bizonytalanságot ott is nyakon lehet csípni, ha rá akarjuk kényszeríteni a gyerekünket, hogy a nekünk megfelelő módon teljesítsen, csupán azért, hogy a saját értékességünket bizonyíthassuk ez által.

Így vagy úgy, a szülő-gyerek kapcsolatban minden gyógyulatlan sérülés felszínre bukkan. Ha egészéges gyermeket szeretnél „nevelni”, akkor először a saját sebeidet kell begyógyítanod – azokat a részeidet, melyeket a félelem és a bizonytalanság irányít, valamint az a vágy, hogy megvédd magad az elutasítástól és az elnyomástól.

Társadalmunk eddig nem igazán volt képes új utat találni: ide-oda ingázunk a tekintélyelvű és az engedékeny szülőség között, melynek az eredményét mindannyian jól láthatjuk. Elég, ha csak megnézzük, hány ember szed manapság depresszió vagy szorongás elleni szereket, illetve micsoda méreteket ölt az alkoholizmus, a kábítószerezés, és nem utolsó sorban a bűnözés. Mindezek ismeretében állíthatom, hogy az egyik „hagyományos” szülői minta sem működik, amennyiben egészséges egyéniségek felnevelése a célunk.

Lehet, hogy itt az ideje végre elfogadnunk, hogy csakis önmagunk meggyógyításával válhatunk gyermekeink szerető szüleivé.

Szülő-Gyerek témában ajánlom még a következő bejegyzések felfrissítését:
http://onmunka.blogspot.com/2011/07/szulo-gyermek-kapcsolat-3.html

Ha szeretnél működő eszközt a kezedbe kapni a "csomagocskád" feldolgozáshoz, várunk aktuális Önvizsgálati tanfolyamainkon. Részleteket itt találsz: Aktuális ÖnMunka Tanfolyamok

2011. december 15., csütörtök

A Testem Miatt Nem Kellek a Férfiaknak


„Hogyan éled az életedet, amikor elhiszed a gondolatot, hogy a testednek másmilyennek kéne lennie? Milyen érzés ez? "Majd később boldog leszek, amikor meggyógyult, lefogyott, csinosabb lett a testem.” „Szörnyű a testem.” „Fiatalabbnak kéne lennie.” Ez ősi vallásunk. Ha azt gondolom, hogy a testemnek másmilyennek kéne lennie, mint amilyen épp most, nem a saját dolgommal foglalkozom. Ráadásul épelméjű sem vagyok.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

Mindig nagy érdeklődéssel olvasom a blog bejegyzéseidet. Fantasztikusan jók! Meg is osztom mindenkivel. Ez ma viszont szíven talált!
http://onmunka.blogspot.com/2011/01/honnan-tudhatom-hogy-rendben-vagyok.html

Én is azt gondoltam, hogy nem vagyok hiteles terapeuta, mert nem vagyok karcsú, mert 2 éve egyedül élek, stb. Pedig sokszor tudok segíteni. Bár tudom azt is, hogy ezek a körülmények a fejlődésemet segítik, mégis leírtam magam... Erre most jöttem rá.
A külvilág a belvilág tükörképe, vallottam eddig én is. Ezt tanultam. Akkor most mi az igazság? 100 kilósan nem úgy tűnik, hogy egyensúlyban vagyok.
Ez ellen harcolok. Ez az, amit nem fogadok el, ami nem tetszik. Tehát harc a valóság ellen... Azt hiszem, hogy ezért nem vesz észre egy férfi sem. Hogy tehetné, ha én ezt így gondolom? De még a közelembe sem kerülnek...
Az önvizsgálatot hogy végezzem, ha már nem mással van bajom, hanem magammal?
Amikor egyébként is rólam szólnak a mondatok, akkor hogyan lehet megfordítani?
Hol olvashatok erről?
Köszönöm, R.

Kedves R!

Köszönöm a kérdésedet, tömegeket érintő problémakör a testünkkel kapcsolatos rengeteg történetünk. Jól megtanultuk gyűlölni, azt gondoljuk, hogy valami baj van velünk, ha a testünk nem olyan, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Ki írta azt a nagykönyvet? Ki határozza meg, milyen is a tökéletes, az elvárható, az elérendő test? És teljesen biztos lehetek benne, hogy nekem nem jár a boldog, kiegyensúlyozott élet, ha az enyém nem olyan??? Teljesen biztos lehetek benne, hogy az a dolgom, hogy karcsút, izmosat faragjak belőle? És most senkit nem akarok lebeszélni a testével való foglalkozásról, dehogy! Csak nem mindegy, milyen a viszonyunk a testünkkel, bármilyen állapotban, formában, kondícióban legyen is, hiszen, amikor nem szeretjük, akkor haragban, dühben, gyűlöletben, depresszióban élünk. Vajon mikor van több energiám a testemmel foglalkozni: amikor a róla szóló gyűlöletes gondolataimat elhiszem, vagy amikor szeretetteljes kapcsolatba kerülök vele? És alapból hogyan bánok a testemmel, ha szeretem, illetve ha gyűlölöm?

Elmondhatatlanul fontos kérdések ezek, hisz mindannyian tisztában vagyunk azzal, milyen mértékben nyomorítottuk meg magunkat az utóbbi években, évtizedekben a testünkre vonatkozó elvárásainkkal. Persze, hibáztathatjuk ezért a médiát, a divatvilágot, de valljuk be: mi magunk hittük el ezeket a gondolatokat, ezáltal pedig saját magunkat tettük be a végeláthatatlan elégedetlenkedés mókuskerekébe. A mókuskerékből egyetlen út vezet kifelé: ha felülvizsgáljuk a testünket és lelkünket gyötrő ítéleteinket, elvárásainkat.

Hogy ezt hogyan is tudjuk megtenni? Először is ugyanúgy kitölthetünk a testünkre vonatkozóan egy Ítélkezőlapot, ugyanúgy, ahogy pl. egy másik emberre vonatkozóan. (Hisz a testünk ugyanúgy az elménk kivetülése, mint a másik ember…) A levelem végére bemásoltam egy Ítéld Meg a Tested Munkalapot, azon mindent gyűjts össze, ami kikívánkozik. És utána egyenként vesd alá az ítéleteidet, gondolataidat a Négy kérdésnek és a Megfordításoknak, mindjárt mutatok egy példát.

Előtte azonban még felhívom a figyelmedet a leveledben szereplő megvizsgálandó hiedelmekre:

·          Ha nem vagyok karcsú, nem vagyok hiteles terapeuta.
·          Ha nincs párkapcsolatom, nem vagyok hiteles terapeuta.
·          100 kilósan nem vagyok egyensúlyban.
·          Nem vesz észre egyetlen férfi sem.
·          A közelembe kéne kerülnie a férfiaknak.

Összevonva néhányukat, vizsgáljuk meg azt a hiedelmet, hogy „A túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak.”

1. Igaz az, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak? Igen/Nem. (Nem tudom.) Nincs magyarázkodás, hogy Igen, mert… És nem az a lényeg, hogy ’Nem’ legyen a válasz. Csak engedd mélyen magadba ezt a kérdést. A Munka meditáció.

2. Teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak? Igen/Nem. (Nem tudom.)

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak?
- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem? (Az alkérdések feltevésekor mindig ismételd utána az épp vizsgált hiedelmet is!)
- Hogyan bánok magammal, hogyan viszonyulok magamhoz? Miket gondolok magamról? Szeretem-e magamat ilyenkor? Hogyan „ütöm” magamat, milyen önostorozó gondolataim vannak?
- Hogyan viszonyulok ilyenkor a férfiakhoz? Hogyan nézek rájuk, milyen közel engedem őket fizikailag, miket gondolok róluk?
- Hogyan viszonyulok ilyenkor a „karcsú” nőkhöz? Magam alá vagy fölé helyezem őt gondolatban? Miket gondolok róluk?
- Kinek a dolga az, hogy túlsúlyos vagyok-e?
- Kinek a dolga az, hogy kellek-e a férfiaknak?
- Milyen érzés jelenik meg bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hol érzem a testemben?
- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot? Mennyire tudom megélni a pillanatot, amikor elhiszem a gondolatot?
- Milyen mániáim, szenvedélyeim, függőségeim jutnak eszembe, ha elhiszem ezt a gondolatot? Hova menekülök, mivel vigasztalom magam? (Esetleg egy kis fincsiséggel, édességgel? J)
- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak? Mire jó nekem ez gondolat? Mit kapok tőle?
- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?
- Mikor, hány éves koromban jutott először eszembe, tapasztaltam olyat, hogy egy nő a túlsúlya vagy valami más fizikai ok miatt nem kell a férfiaknak? (Pl. az anyukámnál láthattam-e ilyet? Vagy a családom más nőtagjánál? Illetve érdemes megnézni, ők mivel magyarázták, ha nem kellettek a férfiaknak.)

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan éled az életedet, hogyan nézel a férfiakra, hogyan beszélgetsz velük, ha nem tudod elhinni, hogy a túlsúlyod miatt nem kellesz nekik? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és velük?

Következzenek a Megfordítások. Az eredeti állításunk: „A túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak.”

+ A túlsúlyom miatt kellek a férfiaknak.
Kérlek, keress három konkrét példát az életedből, amikor már túlsúlyos voltál, és igenis kellettél a férfiaknak. Lassíts le, és keresd meg azt a három példát, ezek nagyon fontosak. Illetve még úgy is nézd meg, hogy miért lehet az, hogy egy férfi pont egy túlsúlyos nőt választ? Nyisd ki az elmédet, kérlek, és hagyd, hogy megtaláljanak ezek a bizonyítékok. És még egy ötlet: nézz körbe, hány túlsúlyos hölgy ismerősöd kell a férfiaknak?

+ Nem a túlsúlyom miatt nem kellek a férfiaknak.
Kicsit nyakatekert megfordítás, de érdemes megnézni. Mi mindennel vádolod még magadat, ami miatt Te nem kellesz a férfiaknak? Kérlek, írj össze mindent, itt az idő szembenézni mindezzel. Hisz ezeket Te gondolod magadról, így folyamatosan ki kell vetítened, így folyamatosan azt a bizonyítékot kell, hogy szállítsa az elméd, hogy igen, igazad van. Észre sem tudsz venni mást, hisz az elmének az a feladata, hogy bebizonyítsa, igaz, amit hiszel. A Munkával kirángatjuk az elmét a beragadt pozíciójából, és megmutatjuk neki, mennyi mindent nem vesz észre.

+ A férfiak a túlsúlyom miatt nem kellenek nekem.
Vedd észre, kérlek, milyen filmet kezd játszani az elméd, amikor, mondjuk, megtetszik egy férfi, és Te rögtön arra gondolsz, hogy de hát, Úr Isten, én túlsúlyos vagyok!!! Ebben a pillanatban máris neked nem kell a férfi, rögtön lebeszéled róla magadat, és őt magadról. Kérlek, keress konkrét példákat, amikor Te menekültél el a testeddel kapcsolatos félelmek miatt egy esetleges ismerkedéstől, közeledéstől. Mi, nők, olyan viccesek vagyunk, még el is mondjuk a véletlenségből nekünk udvarló férfinak, hogy hát inkább vegye fel a szemüvegét, mert biztos nem lát jól valamit, ha pont engem szúrt ki és én tetszettem meg neki. „Én nem vagyok rendben, bocsi. Kövér vagyok, öreg és ráncos, hát, ha még a combomat, a hasamat, vagy a mellemet látnád, jáááááájjjj!!! Keress magadnak egy csinibbet és fiatalabbat, ha jót akarsz…”

+ A férfiak … miatt nem kellenek nekem.
Itt az alkalom azt is összegyűjteni, hogy Te mi miatt szoktál leselejtezni egy férfit. Esetleg pont a túlsúlya miatt? Milyen elvárásoknak kell megfelelnie egy férfinak, hogy szóba jöhessen nálad?

+ A túlsúlyom miatt nem kellek magamnak.
Az adu-ász megfordításunk. Van annyira igaz, hogy saját magadnak nem kellesz túlsúlyosan, hogy saját magadat nem szereted így, mint az, hogy a férfiaknak nem kellesz? Nézd csak végig egyetlen napodat: hányszor utasítod el önmagadat, hányszor gondolsz vagy tekintesz magadra utálkozva, mi zajlik benned, ha csak rágondolsz a túlsúlyos testedre? Hogyan szeretnénk elfogadva és szeretve lenni egy férfi által, ha még magunkat sem állhatjuk?

És akkor itt a Test Ítélkezőlap. Töltsd ki, és utána vizsgáld meg egyenként az ítéleteidet. Amikor a testet ítéljük, akkor az ún. „gondolkozásomra fordítást is használjuk”, például:

Túlsúlyos a testem.
+ A testemmel kapcsolatos gondolataim túl súlyosak. (Enyhén szólva nehezek, mozdíthatatlanok és gyűlölködők.)
+ Nem túlsúlyos a testem. – Mi mindenhez nem túl súlyos? Mi mindenre vagyok képes ezzel a testtel, amihez nem túl súlyos?

A testemnek soványabbnak, rugalmasabbnak kellene lennie.
+ A testemmel kapcsolatos gondolataimnak kellene soványabbnak, rugalmasabbnak lenniük.
+ A testemnek nem kéne soványabbnak és rugalmasabbnak lennie.  – Teszek egyáltalán valamit azért, hogy soványabb és rugalmasabb legyen? Vagy csak haragszom rá, hogy nem olyan?

Nem akarok kövér lenni.
+ (Igenis) kövér akarok lenni. – Furcsán hangozhat, de a legtöbben védelemként használjuk a kövérségünket, jó kifogásként, ami miatt egy sor dolgot nem kell megtennünk az életben. Mert ha nem lennénk kövérek, akkor ne adj’ isten pl. közel kéne engedni a férfiakat, vagy nem sajnáltathatnánk magunkat, vagy nem az étellel akarnánk esetleg magunkat vigasztalni, vagy el kéne hinnünk, hogy érdemesek vagyunk egy jobb állásra, vagy el kéne mennünk hétvégén kirándulni, stb.


Ítéld meg a Tested Munkalap

Most itt az ideje, hogy jó alaposan megbíráld a testedet. Ne fogd vissza magad, ne most légy kegyes hozzá!

Például:
Nem szeretem a testem, mert túl kövér.
Utálom a hasam, mert túl hájas.
Arra van szükségem, hogy a testem sovány, egészséges és rugalmas legyen.
Az arcom túl ráncos.
A rákos daganatom megállíthatatlan.
Soha többé nem akarok kövér lenni.


1. Nem szeretem a testem, mert __________________________________________
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________

2. Azt akarom, hogy a testem _____________________________________________
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________

3. A testemnek kéne/nem kéne ___________________________________________
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________

4. Arra van szükségem, hogy a testem ______________________________________
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________

5. A testem (tulajdonságai): ______________________________________________
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________

6. Soha többé nem akarom, hogy a testem __________________________________
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________
_____________________________________________________________________



A témában ajánlom még a következő bejegyzést: Test, Egészség, Betegség

Női Test Tematikus ÖnMunka Tréning – 2 napos – 2012. jan. 21.-22. Szentendre (Előfeltétel: ÖnMunka Alaptanfolyam)


Az eredeti Test tréning tematikát jócskán kibővítve - A Női Test számos aspektusát körbejáró, 2-napos tréning témakörei:

1.      A női test – esztétikai vonatkozások, testkép, öregedés, „a tökéletes test”: önértékelési problémakör
2.      A női test – szexualitás, terhesség, gyermekvállalás – ősi, transzgenerációs női félelmek, közös női tudatban felhalmozott fájdalmak
3.      A női test – betegségek szempontjából

A tréning során izgalmas gyakorlatokkal hozzuk felszínre a testünk mélyébe letunkolt félelmeket, fájdalmakat, önmagunkkal és a férfiakkal kapcsolatos elvárásainkat. Amíg ezek megvizsgálatlanul dolgoznak bennünk, addig nem csoda, ha elveszítjük az energiánkat, túlesszük magunkat, védőzsírt rakunk magunkra, megbetegedünk, szexuális problémáink alakulnak ki, és időnként nagyon elmagányosodunk. Vagyis, elveszítjük az önmagunkkal való kapcsolatot, és a szeretet adására és befogadására való képességünket: a Női Minőségünket.

További információ: oraveczandi@yahoo.com

2011. december 12., hétfő

Milyen Is Egy Teljes Élet? – Byron Katie Videó


„Elképesztő, mi minden történik, amikor az elme kinyílik!” (Byron Katie)

Teljes élet… Mi az? Milyen az? Honnan tudhatod, hogy Te, vagy egy számodra fontos ember teljes életet él-e? Nézd csak végig tételesen, milyen elvárásokat támasztasz az élet felé, ha a „teljes” élet elérésére törekszel, és mennyire reménytelen, hogy bármikor is minden pont megvalósuljon ezekből viszonylag egy időben és térben. Milyen hosszú a listád? Hány ponton akadályozod magad abban, hogy itt és most szeresd az életedet, és ugyanezt meg tudd tenni egy másik ember látszólag „nem teljes” életével?
         Igen, tudom, azt gondolhatod, hogy már megint meghibbantam. Nem. Mindössze arra kívánom felhívni a figyelmedet, hogyan elégedetlenkedsz még mindig azzal, ami van, hogyan vágysz valami olyasmire, ami szerinted teljesebbé és boldogabbá tenne, hogyan vagy ellenállásban azzal, ami épp most van, és mennyi energiád megy el minderre. Pedig az életed az, ami épp most van. Nem az, amit elképzelsz magadnak. És amíg ezt nem éled meg teljességében, addig fel sem fedezheted az élet legcsodásabb misztériumát, hanem folyton csak máshová vágyakozol. A kreatív életenergia nem az ellenállásból, hanem a teljes megélésből fakad. Annak a teljes megéléséből, ami épp van. És abból, hogy megengedem másoknak is, hogy úgy éljék az életüket, ahogy épp teszik, hisz nyilván nekik ez az útjuk, és nem véletlenül járnak rajta. Mint ahogy én sem az enyémen. Már amennyiben megengedem magamnak, hogy járjak rajta, végigmenjek rajta, tudatosan, figyelemmel, örömmel, hálával. Még akkor is, ha ez a jól-tudom elme szempontjai szerint „nem teljes”.

(A témáról nagyon részletesen egy régebbi bejegyzésben írtam, nagyon érdemes felfrissíteni: Honnan Tudhatom, hogy Rendben Vagyok?

         A teljességet épp a jól-tudom elme által diktált szempontok és elvárások takarják el előled. Az életed mindig minden pillanatban teljes. Nem tud épp másmilyen lenni, mint amilyen. Megértheted és megélheted ezt a legmélyebb szinten, vagy harcolhatsz ellene; a boldogságod vagy szenvedésed mindössze azon múlik, melyik hozzáállást választod.

A mai videó a múlt heti Munka folytatása. Ha nem láttad volna az első részt, melyben egy férfi a húgával kapcsolatos gondolatait kérdőjelezi meg, itt találod:

A mostani folytatásban pedig a teljes élet rejtélyei kerülnek terítékre, ismét nagyon megható formában. Előtte még hadd ajánljam figyelmedbe a legközelebbi ÖnMunka Alaptanfolyamot:

2-napos ÖnMunka Alaptanfolyam: 2012. január 14-15. Jelentkezési határidő: december 16. péntek
Részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html


2011. december 8., csütörtök

„Túl Kéne Már Lennie a Kislánya Halálán” – Byron Katie Videó


A most következő Byron Katie Munka-videót (is) nagyon szeretem. Most, hogy készült hozzá a magyar felirat, volt, hogy csak úgy hang nélkül néztem a férfit, akivel Katie elvégzi az önvizsgálatot. Érdemes figyelni őt, hogyan engedi át magát a kérdéseknek, és hogyan ismeri fel önmagában az igazságot. (A vele végzett Munka következő részét jövő héten teszem majd fel, úgy lesz teljes a kép a férfi pár perc alatt lezajlott átalakulásáról.)

Ebben az első részben megtudjuk, hogy a férfi húga elvesztette a kislányát, és évek óta nem képes túljutni az ő halálán. Vagy tán mégis? Majd pedig Katie mesél a „látogatásokról”, a szívünknek oly kedves „látogatóink” tárt szívvel fogadásáról és a szeretet természetéről.



2011. december 5., hétfő

A Tükör Szimbolikája – „De, hát én nem vagyok olyan!!!”


Byron Katie Munka-módszerét, a Négy kérdés és Megfordításokat a „végső tükör-módszer”-nek hívom. A megfordítások során mindig rálátunk arra, hogyan is indul ki a saját elménkből az összes történet, hogyan is igaz, hogy mi vagyunk a forrása mindennek, amit magunk körül érzékelünk.
A tükröződés törvénye mára már széles körben ismert, mégis sokakkal találkozom, akik nem értik pontosan, hogyan is vonatkozik rájuk, hogyan keressék meg magukban a kívül érzékelt jelenségek, viselkedések forrását. Sűrűn hallom azt, hogy „De, hát én nem vagyok ilyen!” Igen, ezerrel küzdök azért, nehogy olyan legyek, mint az általam elítélt viselkedésű ember, hisz valamikor saját magamban ítéltem el az adott tulajdonságot, viselkedésformát, amit azóta is művelek, csak már nem veszem észre.
Sokszor pedig egy sajátságos szimbolikára is szükség van a tükröződés pontos felismeréséhez. Erről a sajátságos szimbolikáról az interneten sok helyen leírt Tükör Törvényei bemutatása és kiegészítése után írok.

A TÜKÖR TÖRVÉNYEI

1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, „én jobban csinálnám”, megváltoztatnám, stb., AZ ÖNMAGAMBAN VAN. Minden tehát, amit én kritizálok a másikban, ami ellen harcolok - bennem van.

Kiegészítésként annyit, hogy ha fáj, akkor magamról hittem el ugyanazt, amit a másikban ki nem állhatok, és magamra haragszom emiatt, ÖNMAGAMBAN NEM FOGADTAM EL, ezért jól lezártam magam rá, hogy észre se vegyem, mert akkor majd megint fájdalmat fog nekem okozni. A Valóság azonban nem hagyja ennyiben a dolgot, hiszen belőlem folyamatosan sugárzódik kifelé az én rejtegetni próbált, immár tudattalan szintre süllyedt, valamikor leválasztott „rossz tulajdonságom”, és láss csodát: visszatükröződik a körülöttem élő, felbukkanó emberekben.
A legjobb kapaszkodó, hogy megtudjam, valóban dolgom van-e vele, az tehát a hozzá társuló érzelmi fájdalom, rossz érzés: düh, szomorúság, elkeseredettség, tehetetlenség, félelem, lenézés, felsőbbrendűség, sajnálat, szánalom, csüggedés, leközömbösültség, stb. Egyszerűbben: valahol energetikai feszültség keletkezik a testemben. Ennek az érzésnek a beazonosításához van szükségem az ÖNMAGAMRA FIGYELÉSRE, a befelé nézésre. Első lépésként tehát el kell csendesülnöm, majd megkeresem az érzést magamban, és megnézem, mi zajlik bennem gondolati szinten, milyen történetben vagyok éppen benne, mit mond az elmém, a másik emberről. Mindent leírok, amit találtam, majd a „vádjaimat” egyenként megkérdőjelezem és megfordítom. Többek között magamra is, hisz én vagyok a vetítő. És megkeresem a példákat.

2. Mindaz, amit a másik személy rajtam kritizál, harcol ellene, meg akar változtatni -, és ha ez engem sért, bánt, érint stb., AZ NINCS FELDOLGOZVA BENNEM, NINCS MEGOLDVA BENNEM.

Vagyis, ha valaki mond vagy tesz valamit, ami belém tőrként hasít – megint csak az érzelmi fájdalom a kulcsom -, akkor ezzel a saját magamról elhitt, meg nem kérdőjelezett hiedelmeimre mutat rá. Legyek ezért nagyon hálás, köszönjem meg neki, mert nélküle nem vehetném észre, hisz erre ugyan úgy „megvakítottam” magam. Ő meg erre beszól. :) Az eljárás ugyanaz, mint a fentebb vázolt: magamba nézek, észlelem, hol fáj, szorít, mar az érzés, majd megkeresem, mi is az pontosan, ami felháborított a másik hozzám szóló szavaiban, „ellenem” irányuló viselkedésében. Leírom, majd a Négy kérdés és megfordításokkal megvizsgálom.

3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják változtatni, de ha ez engem nem érint, AKKOR AZ AZ Ő PROBLÉMÁJUK, FELDOLGOZATLANSÁGUK, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk nem tudnak, nem mernek szembenézni vele.

Annyit szeretnék hozzátenni, hogy ha rólam, nekem mondja, akkor legalábbis az életemben korábban én is éltem ilyet, csak mondjuk már feldolgoztam. Azt szoktam mondani, hogy „Minden vagyok”. Senki nem tud olyat mondani, ami ne lennék, ne lettem volna, legfeljebb én már felismertem és feldolgoztam magamban mindezt. És ilyen esetben semmiképp nem az a dolgom, hogy a másik arcába vágjam: „Ez a te dolgod! Nézd meg magadban, ez rólad szól!” Ez egy igen arrogáns hozzáállás, és igazából a háborúskodás kezdete, hisz miért is lenne ő nyitott az én másfajta szemléletmódomra, ha az első adandó alkalommal elkezdem vádolni őt.
         Ilyenkor a következőt mondhatom neki: „Köszönöm, hogy ezt megosztottad velem, igen, igazad van, látom magamban mindezt. Ha még bármit észlelsz bennem, amiről szerinted tudnom kell, kérlek, mondd el, hogy azt is felismerhessem.”

(Egy régebbi bejegyzés, kifejezetten a kritika témájában itt, érdemes felfrissíteni:

4. Minden, amit én a másikban szeretek, MAGAMBAN VAN MEG, magamban szeretem, mert felismerem magam a másik személyében, mivel az egylényegűségünk mutatkozik meg.

És természetesen, mindez a „jó” tulajdonságokra is igaz: csak akkor tudom észrevenni a másikban azt a csodálandó tulajdonságot - amiről én sokszor azt gondolom, hogy soha nem leszek képes olyan lenni -, ha az belőlem indul ki, bennem van meg. Érdekes tapasztalatom, hogy amikor kifejezetten ilyen gyakorlatot végzünk a tréningeken, a résztvevők még nehezebben találják meg magukban ezeket a kedves tulajdonságokat, az ezeket igazoló példákat, mint a „kellemetleneket”.


És most akkor néhány szó azokról a trükkökről, fogásokról, melyek segítségével felismerhetjük a tükör szimbolikáját. Vegyünk egy konkrét példát: A főnököm kiabál velem. Én pedig inkább egy visszahúzódó, csendes valaki vagyok, életemben egy hangos szó sem hagyta el a számat, na, akkor hol vagyok én olyan, mint ő?
         Egy nagyon fontos pont, amiről sokan elfelejtkeznek az, hogy ha már gondolatban, fejben csinálom az adott dolgot, akkor is csinálom. Vagyis gondolatban kiabálok a főnökömmel, már akkor, amikor azt hiszem, hogy nem kéne kiabálnia. Vagy szóban is „kiabálok” róla, amikor újra meg újra elpanaszolom a barátaimnak, családtagjaimnak, hogy milyen elviselhetetlen is ez az ember, amikor kiabál. És arról se felejtkezzünk el, hogy saját magammal hányszor kiabálok a fejemben minősíthetetlen hangnemben, szó szerint „leordítom a saját fejemet”, amikor valamit nem úgy sikerül megcsinálnom, ahogy terveztem, amikor „hibázom”, amikor nem felelek meg a saját elvárásaimnak. Kérlek, mindegyik megfordításra keresd meg a konkrét példáidat, mert mindig a konkrét példákból tudatosulunk rá a saját működésünkre.
         Vagyis, ha ezt visszafordítjuk, akkor én saját magammal vagyok elégedetlen, saját magammal kiabálok, saját magamnak nem felelek meg, erre pedig „kapok” egy főnököt, aki kiabál velem, amikor valamivel elégedetlen, én meg persze felháborodom, hogyan is lehet ilyen bunkó. Amíg engem zavar az ő kiabálása, addig még saját magammal kiabálok, és ha az jut eszembe az ő kiabálásáról, hogy pl. nem elégedett velem, akkor szimbolikusan ez azoknak a pontoknak a felismerésére és feldolgozására hívja fel a figyelmemet, ahol én nem vagyok elégedett saját magammal (meg másokkal…). Ha felismerem és feldolgozom magamban mindezt, akkor már nem fogok magammal kiabálni, ezért nem fog zavarni, ha ő kiabál velem, hanem nyitottan tudok lenni a helyzetben, nem fogom menekülőre a dolgot. Aztán még az is lehet, hogy valami fontosat meg is hallok a főnököm szájából, ami eddig nem jutott el az agyamig, mivel rögtön ellenállásba mentem át, amint kiabálni kezdett. (És akkor arról a generációs szimbolikáról még nem is beszéltünk, hogy vajon egy nő vagy férfi szájából jön mindez… Mert ez még egy kicsit tovább bonyolítja a képet.)

És még egy fontos szimbolika: Mondjuk, nagyon zavar, hogy a párom dohányzik. Nem a füst miatt, hanem a szokás miatt. Illetve pont itt van a „belépési pontom” az egész történetbe – mit jelent számomra az, hogy ő dohányzik, hogyan értelmezem, miért is zavar az engem pontosan, hogy ő dohányzik? Mert függ tőle és nem képes abbahagyni? Mert a cigizéshez menekül a feszült pillanatokban? Mert nincs tekintettel másokra? Mert nem vigyáz magára, az egészségére? Mert gyengének tartom emiatt a függősége miatt?
         Ahogy én értelmezem az ő dohányzását, azzal van nekem is dolgom magamban. Ha függőségként, akkor keressem meg magamban, én mitől vagyok függő, és nincs olyan, hogy semmitől, csak még nem láttam erre rá eddig. Ha feszültségoldónak gondolom, akkor nézzem meg, én hova menekülök a feszültségeim elől, én milyen „cigire” gyújtok rá. Ha a történetem az, hogy ő nincs tekintettel másokra, keressem meg, én hol nem vagyok tekintettel másokra, rá és önmagamra. Ha attól félek, hogy nem vigyáz magára, tudatosíthatom, én hol nem vigyázok magamra. Ha pedig ez a szokás a gyengeségéről árulkodik nekem, megkeresem, hol tartom én gyengének magamat, és megkérdőjelezem a „gyengeségeimet” a négy kérdéssel. A saját gyengeségem elítélését vetítem ki rá, ezért haragszom rá, vagyis igazából önmagamra haragszom.

Elképzelhető, hogy kicsit bonyolultnak tűnik ez az egész, főleg, ha még nem vagy gyakorló önismerkedő. Azért is írtam ezt a bejegyzést, hogy ennek segítségével még mélyebben láthass magadra, még könnyebben felismerhesd a saját működésedet a körülötted élő emberek tükrében. Szívesen veszem, ha hozzászólásban megosztjátok a saját tükör-felismeréseiteket, hogy mindannyian tanulhassunk belőlük. És ha valahol még így is homályos marad az a tükör, kérdezzetek bátran.