Úgy tűnik, folytatást kíván a tegnapi bejegyzés a Bizalomról. Idézek egy frissen beérkezett kérdést ezzel kapcsolatban: „Pont most olvastam a bizalommal kapcsolatos bejegyzést. Mi van akkor, ha újra megbíztam az illetőben és szó nélkül többször megint átcseszett? De tényleg, és amikor rákérdeztem és kiderült, hogy tényleg hazudott, közölte, hogy én egy sérült vagyok... Ezzel nem tudtam mit kezdeni. Többé már nincs kedvem hinni egy ilyen emberben. Mennyi esélyt kell adni valakinek?”
Ez az olvasó nem olvasta el alaposan a tegnapi bejegyzést. (Ajánlom a felfrissítését: A Bizalomról) Kihangsúlyoztam, hogy hülyének és lábtörlőnek nem kell lenni, és Katie példája a többszörösen későn érkező barátról is erről szólt. Katie úgy fogalmazta meg ezt, hogy egy idő után egy bizonyos viselkedés már „nem hatékony”. De nézzünk akkor további gyakorlati eseteket, amikor érdemes elgondolkozni azon, hogy meddig játsszuk még tovább a játékot. Mert a „hiba” a mi készülékünkben van: valamilyen tudattalan félelmünk, hiedelmünk tart vissza minket attól, hogy tisztázzuk a helyzetet, vagy kilépjünk egy olyan kapcsolatból, ahol lábtörlőnek használnak minket. Pontosabban, senki nem tud lábtörlőnek használni: te teszed magadat lábtörlővé, amikor hagyod, hogy újra meg újra lejátszódjon ugyanaz az eseménysor. Lehet, hogy ez így nem tetszik neked; az életed azonban nem attól fog új irányt venni, ha benne maradsz a szmötyidben, hanem akkor, ha szembenézel az áldozatiságoddal. Áldozatnak lenni sokszor könnyebb, mint őszintének lenni magammal és másokkal, és felülvizsgálni a félelmeimet. És amíg a neheztelés legkisebb csíráját is érzed valaki iránt, a Munkád nincs elvégezve.
Fontos azt is tudnod, hogy ez egy folyamat, mely türelmet, kitartást és finom bánásmódot kíván meg tőled saját magad iránt. Sokan úgy gondolják, hogy beszélgetnek velem egyszer, vagy eljönnek egy egynapos tanfolyamra, ahol én csodát teszek velük, és másnaptól minden csupa királyság lesz az életükben. Hát nem. A Munka munkás. Viszont azon kevés módszerek közé tartozik, melyet egyedül is tudsz végezni, nagyon élvezetes, és ha rendszeressé teszed, akkor hamar van látványos eredménye. Az eredmény pedig az, hogy rá sem fogsz ismerni az élethez való hozzáállásodra, saját magadra, és a körülötted levő emberekre. No, de vissza a bizalom-megingós példákhoz.
1. Megbeszélem egy barátommal, hogy találkozunk x órakor. Elkésik. Egyszer rendben, fel sem hozom. Aztán másodszor is, majd újra és újra. Dühöngök, méltatlankodok, vádolom, hogy nem tart tiszteletben, nem vagyok fontos számára, stb. Először is ezeket a gondolataimat mind megvizsgálom a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal. És dönthetek úgy, természetesen, hogy annyira szeretem ezt az embert, hogy bevállalom, továbbra is ilyen késősen találkozzunk, de tudjak arról, hogy rajta semmit nem kérhetek számon. Ha ő ilyen késős, az az ő dolga. Ha ez nekem probléma, akkor nem találkozom vele többet, vagy kitalálok valami alternatív megoldást a randijainkra. Ha nincs begőzölve az agyam a dühtől, akkor pillanatok alatt találok ilyen megoldást.
2. Tegyük fel, hogy felveszek egy alkalmazottat, akinek ilyen meg olyan feladatai vannak. Mondjuk, elég sűrűn előfordul, hogy az alkalmazott nem kap részletes útbaigazítást arról, mit és hogyan várnak el tőle – általános az a tünet, hogy feltételezzük a másikról, biztos úgyis tudja. Ő meg persze nem meri megkérdezni, nehogy hülyének tűnjön, és rossz benyomás alakuljon ki róla. TISZTA KOMMUNIKÁCIÓ! Tessék elmondani neki, megbeszélni vele, tájékoztatni, írásba foglalni. Lehet, hogy belekerül egy órámba, de utána sokkal könnyebb dolgom lesz a teljesítmény értékelésekor. Ha azt tapasztalom, hogy nem végzi rendesen a munkáját, akkor leülök vele beszélgetni, megkérdezem, tisztában van-e minden feladatával, képes-e a kívánt szinten megcsinálni őket. Ha azt mondja igen, kap még egy esélyt. Ha ezután is folytatódik a nem megfelelő munkavégzés, akkor azonban már nem hatékony megtartanom ezt az alkalmazottat. Érdemes megkérdezni tőle ilyen esetben, hogy ő elégedett-e a saját munkájával, és ő alkalmazná-e saját magát? Általában ő is teljesen tisztában van a helyzettel és a teljesítményével. Nincs háborgás, harag – tények vannak. Ha én még x-edszer is belemegyek a játékba, akkor csakis én vagyok a felelős érte. Ha nekem fontos a cégem hatékonysága, sikeres üzletmenete, akkor az ehhez megfelelő emberekkel kell dolgoznom, amúgy pedig ne csodálkozzam, és ne a nem erre a feladatra való személyt okoljam. És nézzem meg, hogy mi az, amiért még mindig ott tartom a cégnél.
3. Pénzt adok kölcsön valakinek, elfelejti időben visszaadni. Vagy egyáltalán nem adja vissza. Megfogadom, hogy soha többet, aztán, amikor megint jön, újra nyúlok a zsebembe. Aztán szenvedek, hogy már megint nekem kell kajtatnom a pénzem után, meg milyen szemét, hogy nem képes visszaadni, és újra fogadkozom. És ez így megy. Megállítani csak én tudom. A döntő pont ebben a helyzetben ott van, amikor jön és kéri a pénzt. Miket gondolok akkor? Miért adok? Miért nem mondom azt, hogy nem? Sokan ilyenkor attól félnek, hogy nélkülük az illető akár meghalna, reménytelenné válna az élete. Vagy, hogy elveszítenék ezt az embert, és még mindig jobb így, mintha nem lenne. Vagy rossz barátnak, szülőnek tarják magukat, ha nem adnak. Nos, ezek azok a hiedelmek, melyek „odaadatják” veled a pénzt. Amíg ezeket elhiszed, nincs nagyon választási lehetőséged. És addig mindig lesz olyan helyzet, amikor kihasználva érzed magadat. A gondolataidat csak te tudod meghallani, utána megvizsgálni a Munkával.
Ebbe a pakliba tartozik még a partnerünk iránti bizalom elveszítése, főként az ún. megcsalás által. Ez egy nagyon komoly, összetett téma, amivel majd külön szeretnék foglalkozni.
Mindenből, ami történik, épülhetsz, tanulhatsz. A dolgok érted történnek, esélyt adnak arra, hogy tudatos szintre juthasson benned mindaz az eltemetett hiedelemrendszer, amit születésed óta magadévá tettél. Ha az élet nem zajlana, akkor sosem ébredhetnél magadra. Szóval, fogadd nagy-nagy nyitottsággal, bármit hozzon is eléd – ez vezet el valódi önmagadhoz. Mert minden és mindenki csupán a dolgát teszi, hogy ez megtörténhessen veled. Katie megfogalmazásában:
„Megbízik a megbízhatatlanokban, épp úgy, mint a megbízhatókban. Mindannyiukban megbízik, teljesen, hogy azt teszik, amit tesznek. És mivel mind pontosan ezt teszik, sosem csalódik. Az emberek azt tesznek, amit tesznek – ebben teljesen megbízhat. Milyen jó, hogy ez itt megmondta az igazat; nézd csak meg mindazt az ajándékot, mely ebből fakadt. Milyen jó, hogy a másik pedig hazudott; nézd meg abból mi minden ajándék származott. (Byron Katie)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése