Hajlandó vagy a Személyes Drámád nélkül Élni?

A következő írást a FB-os zárt csoportunkba kanyarítottam, első verziójában néhány perc alatt. Aztán még egy kicsit kiegészítettem itt-ott, és még a végtelenségig egészítgethetném, de most inkább így ideteszem. Pont azoknak szól, akiknek. Másoknak nem is tud. J (A FB-os zárt csoportunk az Integrált ÖnMunka Alapcsomagot vagy Egyéni konzultációs csomagot végzettek támogató fóruma. Kérlek, ne jelentkezz a csoportba, ha ilyet nem végeztél. Természetesen örömmel látlak csoportos vagy egyéni formában, ha erre felé visz az utad.)

Kedveskék! Mindannyiótok más és más „készenléti állapotban” van, amikor megismerkedik a két önvizsgálati módszerünkkel. Mindannyiótoknak különböző mértékben nyitott a tudata, különböző erősséggel traumatizált, különböző mértékben azonosult azzal, akinek önmagát hiszi. Ez nem jó vagy rossz, előrébb vagy hátrébb; mindez semmit nem mond rólatok. A tudatot nem lehet megerőszakolni, hogy nyíljon. Amikor a tudat nyílik, akkor az azonosulásaink, a történeteink akár pillanatok alatt köddé válhatnak, még akár erős traumákkal is történhetik ilyen. Amikor a tudat nyílik, akkor az észlelésünk változik. Épp emiatt, mi nem konfliktusok feloldásán, egy jobb „én-verzió” kialakításán vagy egy „szebb jövő” teremtésén munkálkodunk, mert ez ugyanaz a mátrix-program, ugyanaz az azonosulás, ugyanaz az érzékelés-észlelés, ugyanaz a tudatszint.

Mindemellett rendszeres megélés, hogy mind a Munka, mind az Élő Önvizsgálatok szépen oldja a konfliktusokat is, ami azért történik, mert meglátjuk, hogy amit eddig hittünk és éreztünk, az nem úgy van. Vagyis az észlelésünk változik meg egy helyzetről, egy személyről, önmagunkról. És nem a duális felosztás mentén. Ezért dolgozunk a duális mátrix program legalapvetőbb építőkockáival: a gondolati szint képeivel és szavaival, illetve az ezekhez tapadó érzelmekkel és testi érzésekkel. Minden, amit „odakint” érzékelünk, a mi elménk által kivetített építőkockákból tud csak felépülni, és olyat nem vagyunk képesek észlelni, olyat nem vagyunk képesek beleértelmezni egy adott helyzetbe, ami már korábban ne került volna be a referenciarendszerünkbe (egyéni, generációs, kollektív vagy karmikus szinten – aztán ezt pörgetjük időtlen idők óta).

Mindemellett a hangsúly azon van az önvizsgálatokban való elmélyülés folyamatában, hogy egyre inkább megtapasztalhassuk, hogy van a „virtuális, illúzió világ”: mindaz, amit odakint észlelünk és mindaz, amire reagálunk, de van „valami”, ami bennünk mindezt észleli. Van olyan minőségünk, ami nem értelmez, nem elemez, nem minősít, érzelmileg semleges, és emiatt egyszerűen csak megfigyeli a jelenségek felbukkanását és eltűnését. És nem avatkozik bele az „emberi drámába, az Ember Tragédiájába”. A 3D-s emberi identitásunk a legalapvetőbb téves azonosulásunk, az ezt összetákoló drámáink pedig a legnagyobb függőségeink. Ezért sem könnyű ezt feladni, „elengedni”, mert természete szerint nagy a gravitációs húzóereje. Ezért sem megy egyik napról a másikra a történeteinkből való „kiazonosulás”, a rajtuk való átlátás, hisz akkor egy nagyon fontos részünk meghal. Akit pedig egész életünkben építgettünk: jó emberek akartunk lenni, szenvedés mentesen akartunk élni, boldogok akartunk lenni, másokat szolgálni, segíteni, kinek mi. Megtanultuk, hogy mik az emberlétünkkel együtt járó legalapvetőbb drámák és vágyak, és ezeket nem adjuk egykönnyen. Mert tudattalanul halálfélelmünk van.

Tegnap dolgoztam egy Társunkkal, akiben felmerült az a félelem, hogy mi lesz, ha már nem fogja az emberi élettel járó „fájó eseményeket” úgy megélni, ahogy a családi és ismerősi köre. Hogy ha nem tud majd már „megfelelően” reagálni arra, ha valakivel valami „rossz” történik. Először is megnyugtattam, hogy ez nem holnap lesz még. J Másodszor pedig elmeséltem egy példát, én hogyan éltem ezt meg. Hogy hallgattam Byron Katie-t még 2010 elején napi 10 órában, és az egyik felvételen azt mondta, hogy „A családod csupán a róluk szóló történeted. Ők semmivel nem másabbak, mint más emberek, csak épp a családról szóló történeted vetül rájuk.” Ekkor 2-3 napig gyászoltam, mert nagyon bement, hogy ez mindennel és mindenkivel így van. Leegyszerűsítve: ha valakit megcsal a párja, akkor annyi, no dráma; ha elveszti az állását, akkor annyi, no dráma; ha megbetegszik, akkor annyi, no dráma; ha valaki meghal, akkor meghal, no dráma, ha valaki öngyilkos lesz, akkor öngyilkos lett, no dráma. És a többi „drámai” eseménnyel ugyan így. Egyszerűen az élet természetes velejáróiként kezdjük el mindezt észlelni, nem küzdünk ellene, nem akarjuk a másik embert megmenteni, kiszedni belőle, jobbá tenni neki. És ez tűnhet érzéketlennek. Miközben pedig a legmélyebb szeretet van benne, csak szeretni tudod azt az adott embert, s közben eszedbe jut, amikor te is hasonlóban voltál, amikor te is fájtál, sírtál, és azt hitted, hogy itt és most már vége mindennek. De most már nem merül fel benned olyasmi, hogy „ennek nem kellett, nem szabadott volna megtörténnie”. Ettől még megfogod a kezét, s ha szeretné, akkor megöleled, meghallgatod, vele vagy. És igen, ez nagyon más, mint amit megtanultunk, hogy hogyan kell megélni ebben az életben bizonyos dolgokat. És a „hagyományos” tudatszinten ez úgy is élődik. Az a két mondat jött még ki tegnap belőlem - le is írtam őket a füzetembe -, hogy „Képzeld, milyen, amikor már nem neked kell megoldanod a világot. És egyszerűen szabadon engedheted a történetedet addig kiszolgáló embereket.” Na, ezt nem adja könnyen az elmécskénk, bármennyire is azt gondoljuk, hogy de jó lenne ilyen. Vagy épp rettegünk tőle, hogy akkor majd mi lesz, tök üres leszek, jön a nihil. (A nihil szintén a program része, a dualitás része. Dualitás nélkül „üresség” van, amiben minden az lehet, ami, és minden egyszerűen csak lehet. Csak az elme az „üresség” szót általában negatívan értelmezi, ezért megint csak menekül tőle.)

Amikor valaki még mélyen azonosult a gondolatai-érzései által alkotott identitásokkal, drámákkal és traumákkal, akkor másfajta megközelítésekre lehet szükség. Ezért is használom a Belső Gyermek folyamatot, ezért is fontos a pszichológia, ezért is szoktam ajánlani pl. családállítást, szomatodrámát. Meg kell tanulnunk az érzelmeinket, szükségleteinket felismerni és kifejezni, meg kell tanulnunk tisztán kommunikálni és határokat húzni. Sokunknál már ez hosszabb folyamat és addig nem engedődik meg egy erőteljesebb tudati nyitás, amíg mély fájdalmakat hordoznak, amitől persze még menekülnek is. De tudni kell abbahagyni is a „drámaoldozást”, mert az csakis a mátrix-program identitás szintjén működik. És ott valószínűleg mindig találunk majd valamit, ami nem úgy van a világban, a másik emberben vagy bennünk, ahogy annak „kéne”, és akkor majd megint oldozhatjuk, toldozhatjuk, foldozhatjuk. Legalább van mit csinálnunk. Mert amúgy mivel töltenénk az életünket? - kérdezi az elme.

Ez egy radikális út - ezt mindig is tudtam -, és mostanában érkeztem megint vissza a teljes radikalitásához. Amikor facilitállak Benneteket, akkor nem szállok be a történetetekbe, nem sajnállak titeket, hogy húúú, szegény, mi történt vele, mert nem abban az állapotban vagyok. Abban segítek, hogy Ti is rátaláljatok erre a nem ítélkező, nem elemző, nem tudó lényegetekre, mert akkor darabjaira hullik a sztori. Amúgy csak pofozgatjuk. És akinek még a pofozgatásra van szüksége, azzal arra megyek, megyünk a facilitátor kollégákkal. Aki mélyülne, az ott nézelődjön, ahol a legnagyobb félelemeit sejti, az a gyorsítópálya. J

Azt is fontos újra meg újra hangsúlyozni, hogy a történettel, identitással, programmal stb. SEMMI BAJ. Amíg meg akarunk szabadulni tőle, addig ugyan ott vagyunk, gravitációs belehúzás képződik. Ennek a felfogása, megértése nagyon nehéz az elme számára, mert ellenállásra, küzdésre van berendezkedve, mindig megtalálja a következő ellenséget, aki ellen most harcolni kell azért, hogy végre boldog lehessen. Ha a boldogságot épp az „ürességgel” köti össze, erre a mézesmadzagra tekeredik fel, akkor majd kajtat az ürességért, vagyis küzd minden ellen, ami „nem üresség”. Érdemes ezekkel a működésekkel tisztában lenni, aztán gyakorlatban magunkban is újra meg újra felismerni, mert ez az egésznek a lényege.

A legegyszerűbben fogalmazva a választásom mindig abban rejlik, hogy amikor észreveszem, hogy beindul a program, sztori - nevezzük bárminek - akkor azt választom, hogy nem megyek vele, hanem tudatosítom azt, amiben a sztori felbukkan, az „ürességet”, és azt, aki/ami tudatában van, látja, észleli a történetet, annak képeivel, szavaival, érzéseivel. Ami nem minősít, nem elemez. Tudatosítom, hogy igen, felbukkant pl. a szokásos „nem vagyok elég jó” identitásom, és azt is tudatosítom, hogy van itt valaki más is. (Az évek során sok trükköt találtam már ki, hogyan segíthetek ezt másoknak valóban megtapasztalni.) És én az a „más” vagyok, ami szavakkal és értelemmel megfoghatatlan, és ebben megpihenek. Mást nem iktatok be, nem próbálom kitalálni, hogy mit szeretnék „helyette”, mert az ugyan úgy program, történet. Az identitásváltást és az ebből fakadó átalakuló észlelést az okozza, ha következetesen a „semmit”, a semlegeset választom, és teljesen rábízom magam. Ilyenkor a csőlátásból szélesre tágul a tudat, így teljesen más válaszokat fogok kapni, ami nem egyenlő a passzivitással.

Én e mögé tudok odaállni, ezt tudom százzal képviselni, erre rezeg a „csatornám” vagy bármim. Erről szólnak az önvizsgálatok is. Valószínűleg nem véletlen, hogy soha nem is izgatott a vonzzunk, teremtsünk valami szebbet, jobbat. A gyakorlás pedig azért fontos, mert nem lehet csak úgy „nem vele menni”; ez az a rész, amiért meg kell dolgoznunk. Ez egy mély idegrendszeri átalakulás, ami szép fokozatosan történik. Ez egy folyamat, ami nem verseny, és sehová nem kell eljutni benne.

Ami még fontos, és az utóbbi évek erről is szóltak számomra, hogy segítsek másoknak is feltérképezni, hogy a mátrix-program nem ezer szálon fut, hanem pár cölöpön áll - nemrég kezdtem el használni ezt az analógiát. Ha felismerem az érzékeny cölöp-pontjaimat, akkor összeáll egy nagyobb kép, rálátok a fő én-mechanizmusokra, mintázatokra, és könnyebben megyek a folyamatban.

Mindezt nem lehet senkire ráerőltetni, nem lehet senkinek sem megmutatni, mert egyéni szinten történik. És amikor megtörténik, akkor nincsenek fanfárok. Sőt, lehet, hogy egy időre gyászba borulsz, mert hiányzik az, akinek hitted magad.

Még annyi, hogy ezt úgy is azok érzik vonzónak, akikben valami rezonál rá. Különben egy rakás marhaságnak vagy teljesen érthetetlennek érzékelik ezt a rakás szót egymás után. J Aki veszi ennek a lényegét, az úgyis érzi, tudja valahol mélyen. Aki nem, az is teljesen rendben van, az ő berendezése másra vevő. Ez pedig így tökéletes.

Nyári, Intenzív Integrált ÖnMunka Alapcsomag (4 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció), 2016. július. 14-17. - 6 fős minicsoportban!!!

Részletekért kattints ide.

Bevezető Előadás – Byron Katie Munka-módszere

Ahogy múlt heti bejegyzésemben említettem, a MagNet Házas workshopunkról filmfelvétel is készült. Ez volt számomra az első ilyen jellegű, ekkora közönség előtt zajló, egész napos program, egy kicsit izgultam az elején, nézzétek ezt el nekem. J

Több videó is felkerül majd a rendezvényről, most elsőre Balogh Gyuszi a bevezető egy órát rakta össze. Ebben az egy órában beszélek a Munka alapjairól, az elme alapműködéseiről, feltételezésekről, értelmezésekről, tényekről, „tudásról”, a valóságról. Bemutatom az ún. valóságpróbát, és példával illusztrálva végigviszek egy hiedelmet a Négy kérdésen és megfordításokon. Érdemes velem tartani.

Négy Kérdés, mely megváltoztathatja az életedet:

(Ha Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai módszere érdekel, itt találsz audió formátumú bevezető előadást.)

Egy Workshop résztvevő visszajelzése a napról:

„Alapvetően nekem nem volt teljesen új ez a módszer, kb. egy évvel ezelőtt rábukkantam Byron Katie videó anyagaira a Youtube-on. Elég sok videót megnéztem, és aztán elolvastam a Szükségem van a szeretetedre – vagy mégsem? című könyvet. Volt egy alap információm ezzel kapcsolatban, ebből próbáltam építkezni. Ez az életemnek egy olyan szakaszában történt, amikor nagyon sok érzelmi megpróbáltatás ért, ezért is váltam nyitottá a Munka módszerre. A Módszer megtetszett azonnal, mert gyakorlatias. De sokszor nem voltam képes elengedni azokat az ártó gondolatokat és fájdalmakat, amik meghatározták a mindennapjaim. Még a Munka módszerrel sem sikerült.

Most, hogy részt vettem az egész napos előadáson, sokkal közelebb került hozzám ez az egész, még jobban megértettem, és olyan plusz információkhoz jutottam, amik mindenképpen a segítségemre lesznek abban, hogy hatékonyabban alkalmazzam ezt a módszert.

Szóval összességében azt gondolom, hogy bár a legtöbb ember jól beszél angolul, és videó, valamint könyv formájában könnyen elérhető Byron Katie módszere, mégis szükség van arra, hogy a magyar közönség egy hazai szakembertől hallja az információkat, és Oravecz Andi erre nagyon jó alany, kiváló előadónak tartom.” (Sz. L.)

Amennyiben mélyebben megismerkednél Byron Katie Munka-módszerével, várlak szeretettel június 14-15-én az Alapcsomagra, melybe utána 1 egyéni konzultáció is bele van építve, így segítve önálló Munka-végzésedet a későbbiekben. Részleteket itt találsz, gördíts lejjebb a feljövő oldalon: Byron Katie Munka-módszere Alapcsomag, június 14-15.

Szerinted Melyik Módszer az Eredményesebb és Átütőbb?

Kedves Andi!

Azt szeretném kérdezni, hogy: Melyik módszert látod eredményesebbnek? Melyikkel lehet átütőbb és jelentős változásokat rövid időn belül elérni? Sok dologba belenéztem - és ici - pici változások voltak, vannak, de igazán mélyen egyik sem "segített".

Időnként megnéztem videókat és a bejegyzéseket itt a blogon, ami láttán csökkent a "bátorságom" nehéznek találom az ellentét állítást, illetve a milyen lennék állításokat megtalálni, pontosan megfogalmazni egyedül...

Viszont nagyon vágyom a pozitív változást, hogy tudjam végre jól érezni magam a bőrömben.

Köszönettel,

Kedves!

Köszönöm a kérdésedet. Névtelenül megosztottam a zárt csoportunkban, kíváncsi voltam, kiből milyen válasz kívánkozik ki leveled olvastán. Először röviden összerakom a saját meglátásaimat, utána pedig a többiek megosztásait olvashatod.

Szóval, hadd legyek kicsit drámai az elején: soha semmilyen célban és soha semmilyen eredményben nem fogod megtalálni azt, amit keresel. Soha semmilyen cél elérésében és eredmény megvalósításában nem fogsz tartós „jól-érzem-magamat-a-bőrömben” állapotot találni. Mégpedig azért nem, mert mindaz, amit célnak, eredménynek érzékelsz, az elméd meséje, az elméd által a jövőről vetített képek és szavak sora, amikről elhitted, hogy „oda” kell eljutnod. És amíg „oda” el nem jutsz – meséli az elme a történetét -, addig még nem lehetsz jól. Mert így, ahogy vagy, még nem lehetsz jól. Először meg kell változnod.

Mi az pontosan, ami miatt nem érzed jól magad a bőrödben? Fedezd fel, hogy semmi más, mint amit az elme mesél arról, ami szerinte van, és arról, ahogy szerinte lennie kéne, ahhoz, hogy te és a dolgok „jól” legyenek. Amíg az elmének ez a történet-mesélő mechanizmusa működésben van, amíg ezek a gondolatok megvizsgálatlanul elhívődnek, addig mindig lesz valamivel „bajod”.

Az ÖnMunka mindkét módszere az elmét „tanítja ki” a megtanult, bekondicionálódott működéseiből. Ez egy folyamat. Gondolj csak bele, hány éve használódik az elméd ugyanazon a módon, hány éve nézegeti ugyanazokat a képeket, történeteket, értelmezéseket, azokat híve az igazságnak, a valóságnak, az életnek, a szépnek és jónak, illetve a rossznak és csúnyának. Az elme be van gyepesedve, be van dugulva, el van akadva a megszokott működéseiben. És amíg ezek a működések nem lazulnak fel, amíg az elme nem rugalmasodik, addig ugyanabból a merev struktúrából tudunk csak lenni, csak ennek a merev struktúrának a viszonylataiból látni.

Türelem, kitartás, önmagadra figyelés, kíváncsiság, elszántság, nyitottság. Ezek ennek a folyamatnak a segítő minőségei, és ezeket nem tudod „csinálni”. És ha működésben vannak, nem tudod nem csinálni. J Tapasztalatom szerint vagy működnek benned, vagy nem. Vagy elindulsz ezen az úton, vagy nem. Vagy beleszerelmesedsz ebbe az egész önvizsgálatba, vagy nem. Vagy kinyílik az elméd, vagy nem. És egyik sem a te érdemed, és nem a te hibád.

És még annyit, hogy ha egyedül nem mennek azok a megfordítások, és nem megy a negyedik kérdés, kérj segítséget. Lehet, hogy épp annyi hiányzik a fejesugrásodhoz, hogy egyetlen egyszer megtapasztald a saját bőrödön, hogy „Ki vagy a történeteid nélkül”. Ki vagy, ha semmit nem tudsz arról, hova kéne tartanod, mit kéne elérned, miben kéne változnod? Mert ez az, aki valójában vagy, és már most is ez vagy. Sehova sem kell menned „érte”. Csak meg kell állni, le kell lassulni, és észrevenni mindazt, ami eltakarja előled saját magadat. Ezek az önvizsgálatok erre valók. Lecsendesülésre, jelenbeli ránézésre, jelenbeli ön-megtapasztalásra. Nem pedig a kondicionált elme által vetített képek megvalósítására. Hisz azok mindig is csak képek maradnak. És amíg valaki képeket szeretne hajkurászni, szíve joga. Ha ebbe belefáradt, akkor kitárt karokkal várják az önvizsgálatok.

Szeretettel ölellek, Andi

Drága Kérdező, egy zsákutcába futsz, ha bármelyik módszert azért végzed el, hogy jobban érezd magad. A valódi kiindulási pont ezekhez az olthatatlan, fékezhetetlen kíváncsiság, hogy végre meglásd a saját igazságodat, önmagadat, a valóságot és azt, hogy mennyi gondolattal automatikusan azonosultál, amik eddig irányították az életedet, választásaidat. Ezekre most alkalmad van rátekinteni. A Munka és az UI ez a rátekintés. Semmit nem akarunk csinálni a gondolatainkkal. Nem akarjuk megváltoztatni őket. Üdvözöljük és megvizsgáljuk őket, és az eredmény az lesz, hogy átláthatóbbá válnak ezek a gondolatok és működések. A megfordítások is ezt szolgálják, hogy meglásd, akár gondolhatnád az ellenkezőjét is, az is igaz lenne sokféle módon.
Biztatlak, hogy kezdj hozzá, ne halogasd tovább!
Ahogy a gondolatok és az igazságok más szemszögből is láthatóak lesznek számodra, ahogy felismered, hogy nem elhinni kell őket, hanem megvizsgálni, mintegy mellékhatásként egyre jobban átéled, micsoda fantasztikus lény vagy, önmagadban egy csoda, akinek minden oka megvan arra, hogy imádja az életét és minden pillanatot, amit a bőrében tölthet! Szeretettel gondolok rád! (M.)

Nekem mindkét módszer erőteljes változásokat hozott, nem venném egyiket a másik elé, mert teljesen jól kiegészítik egymást. És talán az is jó, ha az ember nem sürgeti magát, hanem a saját magad tempójában hagyod, hogy a magaddal történt munkákat az idegrendszered is feldolgozza. Andinak már tökéletes segítői vannak - Facilitátorok - mindenképpen fogadd meg ajánlását/segítségét. És amikor valamit kiválasztasz a magad számára, akkor vesd bele magad és ne csak felületesen alkalmazd. Onnantól kezdve erősödik az önbizalmad és az önbecsülésed is. (A.)

Kedves…!
Az egyik eredményesebb, mint a másik! A kérdés csak ez: Mi az, hogy eredményes?
Amióta az önvizsgálatokat végzem erre jutottam: az eredményesség, mint minden más fogalom, csak értelmezés és viszonyítás. Az önvizsgálat ezeket az értelmezéseket és viszonyításokat lazítja fel. Ez okozza a békességet, és ezt a békességet éljük meg pozitívnak. (M.)

Drága kíváncsiság! Újabban nekem a hiedelmek olyanok, mint egy jól becsomagolt ajándék, szép nagy piros masnival átkötve. Jön egy gondolat, hiedelem én már előre örülök, hogy jajj de jó ismét kaptam valamit. És szép lassan kérdésekkel, elsősorban a munkával és még az Anditól és a többiektől ellesett kérdésekkel bontogatom ki szépen az én kis csomagomat, amit úgy képzelek el mint sok egyre kisebb és kisebb dobozba tett legkisebb, amibe ott rejlik számomra a meglepetés. Na és ezt a icike-picike csomagot meg szépen jól UI-val meg nézegetem.
És képzeld, mit találok SEMMIT, ez egy olyan dobozka, amit ha kinyitsz nincs benne semmi, csak egyetlen dolog a SZERETET.

Ja, és ne azért csinálj bármit is, hogy jobb legyen azután, mert egyszer eljön az az idő, amikor már olyan mélyre jutsz önmagadba, hogy lehet, hogy nem fog az olyan kellemes élményeket okozni, ott akkor hirtelenjében, hisz több évtized érzelmeinek is felszínre kell törni. Lehet, hogy hetekig nem tudod magadról még azt sem, hogy fiú vagy e vagy lány, lehet, hogy szerződést kötsz az energia szolgáltatóval, mert akkora feszültség lesz benned, de akkor is csináld, mert a legvégén a kis dobozkádba neked is ott lesz a SZERETET. Hajtson a kíváncsiság és semmi más. Nagy-nagy szeretettel. (E.)

Azt, hogy kinek melyik módszer fér bele jobban a rendszerébe, melyiket tudja inkább alkalmazni, szerintem nem lehet előre megmondani.
Úgy tartom, ez a két önvizsgálati módszer nem arra van, hogy elérjünk velük bármit, amúgy erre a többi se alkalmas). Azt meg főleg nem lehet megjósolni, hogy valami mikor, vagy mennyi idő alatt történik meg az életünkben (ha egyáltalán úgy alakul).
Az a tapasztalatom, a változásokat sehogy se lehet elérni (legfeljebb látszólag), azok csak történnek velünk, miközben megéljük, ahogy telik az élet. Azért érezzük magunkat rosszul a bőrünkben, mert elhittük, hogy az adott helyzet számunkra "kizárólag" rossz lehet. Vagy azt, hogy valami piszkosul hiányzik. És ha majd eleget módszerezünk, meg bigyózunk, szorgalmasan, türelmesen, mindent beleadva, akkor egyszer csak végre "jó"-ra fordulnak a dolgok, sőt, elmúlik a hiány is.
Az ÖnMunkával megkereshetjük, hogy mit hittünk el valamiről idáig, és mit nem vettünk észre, ami a vizsgált történetnél még szóba jöhet. Megmutatja, hogy az élet milyensége - beleértve mindent - számunkra attól függ, honnan nézzük. Ha ezt akár csak egy pillanatra képesek vagyunk megélni, és levenni a címkét/hiedelmet a vizsgált helyzetről, alatta/mögötte megtalálhatjuk a valóságot, értelmezés nélkül. Ott, ahol nincs értelmezés, mindennek a lehetősége fennáll, mert az elvárás is elmúlik, hogy minek miként kéne lennie, hiszen mindenhogyan rendben van.
A Megtalálhatatlan Önvizsgálat pedig a hiány-énjeinkkel foglalkozik. Mivel elhittük, hogy vannak, azt gondoljuk, hogy a bennünk "meglévő" hiányt csak valaki más tudja megszüntetni, ha úgy viselkedik, ahogy nekünk tetszik, ahogy várjuk tőle. Ebbe aztán jól beleéljük magunkat, utána meg csodálkozunk, hogy ez az elképzelés rángat minket ide-oda, és sehogy se tudunk kikeveredni belőle. Ilyenkor érdemes az UI-hoz fordulni. (M.)

Szerintem az lesz atutobb amelyiket megcsinalja  Vagy nem. Gyorsan, sok eredmenyt....egy pillanat muve mindig az egesz ugyhogy attol fugg, mennyire van "átütô" es "jelentôs eredményeket hozó" hangulataban.  En ugy tapasztaltam, hogy amikor nagy szarban vagyok es nincs vesztenivalom, hihetetlenul bator leszek, haha. Szoval, szerintem annyit kap akarmilyen modszertol, amennyit beletesz. Jo kostolgatast neki a bufeben.

Ja es en neha meg mindig neheznek talalom a Munkazast, mint o, es nekem is elmegy neha a batorsagom igy evek meg tobb szaz itelolap utan is. Ugyhogy szivesen ajanlom neki a facilitatori szolgaltatasomat, jo kezekben lesz. J

Es eszrevettem hogy sok dologba "belenezett", nem derul ki mennyit probalt is ki. En is nagy "belenezo" vagyok neha es azzal en sem szoktam sokra jutni. (B.)

Ha szeretnél GYAKORLATBAN megismerkedni az ÖnMunka két módszerével, várlak szeretettel a következő tanfolyamokon:

Önszeretet/Önértékelés Tréning Scott Kiloby Élő Önvizsgálatai alapján: 2013. március 1-2. (péntek-szombat). Jelentkezési határidő: február 11.

2-NAPOS MUNKA-ALAPTANFOLYAM, BYRON KATIE MUNKA-MÓDSZERE ALAPJÁN: 2013. március 22-23. JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: február 25.

Vidéki tanfolyamok is indulnak, minden információt itt találsz.

„Csődtömeg vagyok” – A Fejedben Levő Képekről Hiszed, Hogy Te Vagy

„Nem a másik embert kell rávennem arra, hogy ne bántson engem. Én vagyok az, aki képes felhagyni saját magam bántásával. Csak én tudom megtenni magammal.”

„Ha nem tudnád senkivel sem összehasonlítani magad, tudnál csődtömeg lenni?”

(Byron Katie)

Byron Katie: Elhiszed azt a gondolatot, hogy „Csődtömeg vagyok”, és máris elárasztják az elmédet a múltról és jövőről szóló képek. És vedd észre, hogy minden egyes képen valakihez hasonlítod magad, vagyis rögtön kevesebbnek érzékeled magad, amikor egy sikeres ember képét látod. A magadról látott kép egy csődtömeget mutat a sikeres embert ábrázoló képpel összehasonlítva. Viszonyítás, összehasonlítás történik. Pedig csupán csak képeket látsz a fejedben. Nézd már meg azokat a képeket jól – ők a valóság, valósak? A képeken látott emberek a valóság?

Férfi: Időnként igen.

Katie: És hol is vannak ezek a képek?

Férfi: A fejemben.

Katie: Tehát akkor valósak? Valódi emberek vannak rajtuk, vagy az egész csak a képzelet szüleménye?

Férfi: Nos, lehet, hogy olyasvalakihez hasonlítom magam, aki tényleg létezik a világban.

Katie: És az egy ’valaki’, vagy csupán képzelet?

Férfi: Az én elképzelésem arról a személyről, tehát az egész csak a fejemben létezik.

Katie: Milyen személyről? Képzeld csak el, hogy otthon üldögélsz, és egyszer csak jön az a gondolat, hogy „Csődtömeg vagyok”, és vele azonnal felbukkannak a múltról és jövőről szóló képek is. Máris összehasonlítasz.  Ezek a felbukkanó képek a valóság? Vagyis te valós vagy, és a fejedben szereplő ember elképzelt? Így gondolod?

Férfi: Igen.

Katie: Szeretném, ha megértenéd a valóság és a képzelet közötti különbséget. Nem trükközni próbálok veled. Biztos hallottad már azt, hogy az élet egy álom. Nos, megjelennek a képek a fejedben, és ők a bizonyítékod arra, hogy csődtömeg vagy. Ez az álom! Ez a képzelet…

És az a rólad szóló kép a fejedben, az te vagy? Vagy te EZ vagy? [a férfira mutat] Melyik a valóságos?

Férfi: Ez itt.

Katie: Tehát akkor, az a kép a fejedben valóságos?

Férfi: Nem.

Katie: Csak azért, mert a kép a fejedben bukkan fel, elhiszed. Előbukkan az a gondolat, hogy „Csődtömeg vagyok”, jönnek vele a képek, kezdődik a viszonyítás, az összehasonlítás. És ezek a képek tartják össze a „Csődtömeg vagyok” történetedet. Nos, hát, ha nem tudnád senkivel sem összehasonlítani magad, akkor tudnál csődtömeg lenni? Ez egy nagyon egyszerű kérdés. Ha nem viszonyítanád magad másokhoz…?

Férfi: Akkor nem.

Katie: És mindvégig ezek a képek, ez a történet irányította az életedet. A SEMMI irányította eddig az életedet. Mindez nem valóságos. És azt hallom tőled, hogy összehasonlítás nélkül képtelenség csődtömegnek hinned magad…

(Részlet egy Byron Katie Munkából)

Mind Byron Katie Munka-módszere, mind pedig Scott Kiloby Megtalálhatatlan Önvizsgálata alkalmas arra, hogy a fejedben hallott hangot és az ott látott képeket, szavakat megkérdőjelezd, s ez által „kiazonosulj” belőlük. És egyre nagyobb megélésed lehessen arról, ki is vagy, ha nem a hangok, képek és szavak.

„Az önmagunknak mesélt történetek csak addig tűnnek igaznak, amíg közvetlenül rájuk nem nézünk, és meg nem látjuk, hogy mindössze tovatűnő gondolatok. Ez az önvizsgálat ennek a felfedését szolgálja. Ugyanakkor ezt már itt és most is észreveheted, még mielőtt magát az önvizsgálatot egyáltalán elvégeznéd. Vedd észre, hogy a tudat látja a gondolatokat jönni és menni. Ha képes vagy a gondolatot látni, akkor vajon te vagy az a gondolat? Mi néz rá a gondolatra? A tudat az, ami mélyebb értelemben az, aki vagy. A Megtalálhatatlan Önvizsgálat egyenként választja le a gondolatokat, érzelmeket és érzeteket, melyek, amíg összeforrottnak látszanak, hihetetlen erővel azt éreztetik, hogy a történeted igaz.” (Scott Kiloby)

Scott Kiloby két könyve már megvásárolható magyarul, bővebb információt itt találsz erről: http://onmunka.blogspot.hu/2012/10/olvasd-el-scott-kiloby-ket-konyvet-elo.html

Aktuális Integrált ÖnMunka Alapcsomagról itt találsz információkat, várlak szeretettel.

Csak Az a Tiéd, Amit Megtapasztalsz

„Én csak a négy kérdést és a megfordításokat tudom felajánlani neked. Odaadom őket, hogy darabokra szedhesd a saját identitásodat. Azt mondják az emberek, „Ilyen és ilyen vagyok, szilárd vagyok, valós vagyok”, és bár én mindezt tiszteletben tartom, elhinni sosem tudom. Én tudom, hogy mi vagyok, és tudom, hogy mi nem vagyok, és hogy bármit is csak kivetíteni tudok. Ahogy az emberek megválaszolják a négy kérdést, elkezdik darabokra szedni mindazt, amiről azt hiszik, hogy az ők, a létezésükkel kapcsolatos összes félelmetes gondolatot, és ebben a folyamatban, ahogy szétszedik a rémálmot, azt is szép lassan észreveszik, hogy még a szépről szóló álom sem igaz. Ez egészen addig zajlik, amikor már semmi más nem marad, csak a mi saját természetünk: briliáns, végtelen, szabad.” (Byron Katie)

Kedves Andi!

Amikor valaki rendszeresen csinálja a Munkát, akkor véglegessé válik az a felszabadult, tiszta állapot, amit a Munka végén átélünk? És egy újabb hasonló helyzetben is stabilak maradunk? Egy másik dolgot is szeretnék megkérdezni. Amikor jön az a kérdés, hogy „akkor utána már nem lesznek célok, vágyak és nem akarok semmit tenni vagy semmin változtatni” azt szoktad mondani, hogy utána már a szeretet cselekszik. Nem tudom értelmezni, hogy ez mit jelent. Légy szíves, magyarázd el, vagy írj rá egy példát, ha van rá időd.

Köszönöm. Laci.

Kedves Laci!

Mostanra érett össze a válasz a kérdéseidre. Már akkor feltettem a zárt csoportunkba, és megkértem a többieket, írjanak erről, ha valami kikívánkozik belőlük. Néhányakból kikívánkozott. Észre fogod venni, hogy a válaszok igen sokfélék. Az elméd pedig minderről fog kreálni egy történetet, hogy ennek fényében vonzó-e vagy taszító számodra a Munka. Ha elhiszed, amit mások mondanak, lemaradsz saját magadról.

         Ráadásul nem is azt fogod érteni, ami le van írva, pontosabban, amit a másik ember el akart mesélni. Átmegy az összes hiedelem-szűrődön az össze betű, szó, mondat, és létrejön a Te értelmezésed arról, hogy szerinted mit is olvastál. És Te már ezt fogod továbbadni, ha valakinek szeretnél erről mesélni. Nagy érdeklődéssel szoktam figyelni, a saját elmém micsoda torzításokat képes létrehozni a legegyszerűbb helyzetek kapcsán, és ebben (is) mindannyiunk elméje hasonlóan működik. Torzít, teker, dramatizál, hozzárak, elvesz, felnagyít, lekisebbít, töröl, stb. Ez a jól-tudom elme működési mechanizmusa. És a Munka legnagyobb hozadéka és áldása, hogy mindezekkel tisztába jössz. Megérted, hogy soha semmi sem „biztos”, soha semmi sem „igaz” abból, amit az elméd mesél Neked. Az nem a Valóság, hanem egy Torzítás. És az életünket mindannyian ezek alapján éljük. Amíg csak képessé nem válunk felismerni és megkérdőjelezni ezeket a torzított történeteket.

         Kérdéseidre válaszolva, röviden az én verzióm: én egyre stabilabbá váltam és válok. Egyre ritkábban „billenek ki”, egyre kevesebb olyan történet van, amihez még ragaszkodik az elmém. És amikor ilyen van, annak nagyon örülök, mert megint csak önmagamhoz kerülhetek közelebb általuk. Ők csak azért vannak, hogy rámutassanak, mely pontokon nem tisztítottam meg az elme-kivetítőmet. Időnként ez akár megrázó is tud lenni, az összes érzelmi megtapasztalásával, melyeket régebben mindig elfojtottam, most megélem őket, megengedem nekik is, hogy legyenek, nem menekülök el előlük.

A „szeretet cselekszik” nekem azt jelenti, hogy nem passzívvá válok, amikor letisztul az elme, és teljes elfogadás van bennem, hanem máris megmutatódik a következő lépés: aktivizálva vagyok, közeledem, nyitok, előreviszek, kommunikálok, szervezek, teszem a dolgom. Amikor nem tiszta az elme, bezárok, elkülönülök, összezavarodom, elhatárolódom, nem tudom, mit kéne tennem, csak rángok a történetemben süketen és vakon. Nagyon leegyszerűsítve ennyi, és most következzenek mások megélései:

Amikor elkezdtem an Önmunkát, régóta elnyomott, de a mélyben fortyogó hiedelmek törtek a felszínre. Az Önmunka által hatalmas, megszilárdult kérgek omlottak le rólam. Fellélegeztem és élveztem az újonnan kapott szabadságot. Haladva az életemben, újabb és újabb (vagy már régről ismert) akadályokba ütközöm. De most már van segítségem a 4 kérdéssel és megfordításokkal. Minél tovább önmunkázom, annál hamarabb ismerem fel a stresszes helyzetet, és legfőképpen magamat az adott a szituációban. Megtanultam szétválasztani az "én dolgomat", a "mások dolgát" és "Isten dolgát" egymástól, és így sokkal tisztábban látni a helyzetet. Még tanulom, de egyre jobban megy a dolgokat elvárások helyett őszinte kíváncsisággal és "nem-tudom elmével" szemlélni. Ez segít őszintébben, szabadabban, türelmesebben és szeretetteljesebben élni. Ha negatív érzéseim vannak, már nem nyomom el őket, hanem figyelek rájuk és megvizsgálom őket. Mindig megkönnyebbülés a vége. Egyre szeretetteljesebb és elfogadóbb vagyok magammal és a környezetemmel is. És a környezetemet is egyre elfogadóbbnak élem meg ezáltal. Néha pár pillanatra már megismertem a teljes elfogadás és boldogság érzését. Ilyenkor a szívem, vagy talán a testem minden sejtje felnevet és örömben úszik. Eleinte ez az érzés még gyanús volt számomra. Kérdeztem magamtól, hogy most meg minek örülök? Tán megbolondultam, hisz a valóság nem változott? És valóban nem. Aki változott az én vagyok, vagy egy nagy kitérővel visszatértem önmagamhoz. Ma már nagyon élvezem az ilyen szabadon megélt boldogság-pillanatokat. Mindemellett van rossz kedvem is. És most már megengedem magamnak, hogy akkor rossz kedvem legyen. (H. Zsuzsi)

Nálam nincs kokainmámorhoz hasonló élmény, de még lsd-s sem.:-) Komolyra fordítva, nem szoktam megkönnyebbülést érezni. Viszont vannak hatalmas megdöbbenések, amikor csak ülök és nézek ki a fejemből, hogy basszus, ez a kis semmi gondolat miket művelt. Aztán csinálom tovább a dolgaimat, és az viszont egyre könnyedebben és élvezetesebben megy. Ahogy H.Zsuzsi is írta, én is azzal kezdem, hogy kinek a dolgával is foglalkozom éppen? (K. Helga)

Ha elkezdek a fejemben párbeszédeket zajlatni, sokszor észreveszem ezt, és felteszem a kérdést: Kinek a dolgával foglalkozom éppen? (ez a Munka előtt sosem jutott eszembe) és a párbeszédek így sokkal rövidebbek, a belső feszültség sem tart olyan hosszú ideig, mint korábban. Nem emlékszem rá, milyen voltam előtte, és igazából azt sem tudom, most milyen vagyok. Zűrzavar hegyek még vannak, de mintha kevésbé aggódnék miatta. (Cs. Mónika)

Nem tudom, hogy véglegessé válik-e. Azt tapasztalom, hogy ha véglegességet szeretném elérni, lemaradok arról, ami oda vezet. Az biztos, hogy egyre gyakrabban vagyok felszabadult, egyre többször maradok 'stabil', pontosabban máshonnan tekintek az élethelyzetekre.

Nekem a 'szeretet cselekszik' azt jelenti, hogy nem akarom rákényszeríteni a gondolataimat másokra és magamra. Csak figyelem, hogy milyen gondolatok jönnek, és mivé lesznek. (P. Misi)

Az egyetlen dolog, amit a Munkázás hatásaként konkrétan és őszintén le tudok írni az, hogy épelméjűbbnek érzem magam. Józanabbnak. Persze ezzel kapcsolatosan, ha feltennénk a 4 kérdést, akkor remek megfordításokat lehetne találni az ellenkezőjére is, tanulságos példákkal. (K. Gábor)

Húúúú, nekem az van, amit H. Zsuzsi írt, és most már oda is eljutottam, hogy ha pl. feldühít egy szitu, amint tudok, elvonulok és megmunkázom, nem hagyok időt neki, hogy elkezdjek gondolkozni rajta, mert akkor kitalálom magamnak, hogy félek megmunkázni. És így sokkal jobb, és olyan gyors megnyugvást hoz! Fantasztikus, imádom! :)))))))))))))) (B. Gyöngyi)

Történtek változások, mióta elkezdtem munkázni, de nehéz megmondani, hogy konkrétan mi köthető a munkához. Azt hiszem a Munka elindított egy úton, és közben nagyon sok mindent összeszedegettem, sokféle tudást, akár más módszereket is, de egyértelműen a munka volt a kiinduló pont. Nem tudom, mi változott. Lazább lettem és talán kicsit nyugodtabb. Vagy másképp: nem vagyok már egy akkora görcshalmaz. Kicsit mintha kinyíltam volna. Nem tudom, milyen az, amikor a szeretet cselekszik. Teszem a dolgom, és mintha kevesebbet nyafognék. Jóban, de legalábbis jobban vagyok magammal, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Figyelem magam, ismerkedem magammal. Sok mindent el tudok fogadni, amit azelőtt nem. Ennek bizonyos helyzetekben kissé beletörődés íze van, de legtöbbször teljes elfogadás van, néha szeretni is tudom, ami van. Ha végignézek a mai napomon, több olyan pont is volt, ahol régebben felrobbantam volna, most meg semmi nem történt, csak tudomásul vettem a dolgokat. Reggel rám tört a „menekülnék innen el” érzés, de tudtam „kezelni” a helyzetet (bár ez így félreérthető, de nem tudok jobb szót). Aztán ma előkerült egy téma egy beszélgetés során, amiért régebben gondolatban gyilkoltam volna, most csak megjegyeztem, hogy jé, már nem ráz meg a dolog. Aztán még volt néhány apróság. Érdekes, nekem a ’kinek a dolga’ nem hozott soha megnyugvást. Elég sokat szenvelegtem ezen, de aztán magamban tisztáztam, hogy amin én problémázok, az az én problémám, de ez nem jelenti azt, hogy magamtól vagy mástól várnék megoldást a dologra.

Ami még változott, hogy már nem várom a csodát. Az elején voltak elképzeléseim, hogy mi minden fog megváltozni, mekkora fel-és megvilágosult leszek, most meg elvagyok magammal. Régebben mindig csalódást éreztem, amikor másoktól olvastam, hogy mit hozott életükbe a munka. Csak ennyi? Valamiféle egetrengető változásra számítottam. De ez csak ennyi, épp elég. (B. Judit)

Nekem munka után általában végtelen nyugalom lesz úrrá rajtam, sokszor, ha újra fel akarom eleveníteni, hogy miért is munkáztam, van, hogy nem emlékszem, már nincs hozzá érzés, kikönnyülök, csak vigyor van, vagy éppen hálakönnyek, vagy a nagy-nagy semmi... (X.Y.)

Milyen vagyok, mióta munkázom? Ami nagy változás, hogy már nem teperek, nem akarok, csak vagyok... olyan mintha egy filmet néznék, és mindig kíváncsian várom a folytatást. Hogy mi lesz a következő pillanatban, de ez nem elvárásokkal teli türelmetlenség (ahogy régebben jellemző volt rám), hanem olyan finom, szabad érzés.

És van, hogy nem vagyok "stabil", hanem szétesek, darabokra, de már azt is egyre jobban kedvelem... az utóbbi időben sokat foglalkoztam a dühömmel, agressziómmal. Meg​vizsgáltam a róluk szóló történetemet, ahogy mondtad, és csodás volt rájönnöm, hogy nem is az van bennem, mint amit gondoltam. Azóta gyakorlom, vagyis megengedem magamnak az összes " rossz" tulajdonságomat,és azt vettem észre, hogy nincs mitől félnem,és a reakciók is elfogadóbbak, ahogy én is elfogadom, azt, ami van. (B.Ildi)

A szeretet hogyan cselekszik kérdésre: sokáig (évtizedekig) haragban voltam valakivel. Én sem akartam vele kibékülni, mert féltem attól, hogy újra kezdődnek a konfliktusok, és megint csak fájni fog. A munka hatására (mert más nem történt, amire ráfoghatnám a változást) egyszerre csak meghívtam ebédre. Egyszerűen nem tudtam ellenállni, képtelen voltam ellenállni annak a belső késztetésnek, hogy meghívjam. Ő pedig örömmel elfogadta a meghívást. Nálam így cselekedett a szeretet.

A másik kérdésre, hogy véglegessé válik-e a munka hatására a felszabadult állapot: volt olyan problémám, amihez elég volt egy felismerés, és azóta is tiszta a dolog. Volt olyan, aminél meg kellett ismételnem, akár többször is, a megítélést. És sok olyan (külső és belső) konfliktusos helyzet, amit egyáltalán nem vetettem alá a munkának, a többi elvégzett munka hatására önmagától megjavult, rendeződött. Nagyon örülök ezeknek a kérdéseknek, mert így volt alkalmam végiggondolni, mire is mentem a munkával :).

Még egy megfigyelés, ami most tudatosodott bennem: többnyire már nem teszem fel azt a kérdést (vagy csak ritkán, és akkor is észbe kapok), hogy "mi is lesz ennek a vége". Teszem, amit jónak látok, és elfogadom, hogy történik, ami történik. (Arany)

Én lennék a legboldogabb, ha ki tudnám fejezni azt a sok csodát, amit átéltem az önmunka hatásaként..., de én, ahogy elkezdem leírni, egyszerűen... kevésnek bizonyulnak a szavak…

Ok. Egy próba… Kb. kétnapos "felismerésféleség". A szeretet cselekszik számomra mit is jelent? Ismer mindenki 1-2 olyan idős embert, aki végtelen szelídséggel, nyugalommal, békével éli az életét? Talán azért, mert ők már nem azon "gondolkoznak": -mire lenne szükségem, -kinek mit kéne ahhoz tennie, adnia, hogy nekem jó legyen, -kinek hogyan kéne cselekednie, hogy én jól érezzem magam, -mi az, amim nincs, stb.

Ők már csak "élvezik" az életet, és (azért írom így, mert én ezt a nagyszüleimtől láthattam-kaphattam)... és csak adni akarnak magukból, magukért. Nem azért süt-főz nagyi, mert kell, hanem mert várja az unokáit. Nem lehet, hogy ettől finomabb mindig nagyi sütije??? Ugyanaz a recept, csak ebben ott a "szíve" az illetőnek. Teszi a dolgát, keveri a rántást, és közben nem azon gondolkodik, hogy: -jaj, sietnem kell, -még ezt meg ezt is el kell intéznem, -csak el ne rontsam, stb. Csak cselekszik. Méri a hozzávalókat (vagy már azt se, és lehet nem a rutin miatt, hanem egyszerűen megtanult hallgatni a belső békére) ...jelen van....jelen van ott, ahol épp ténykedik. Nem vetít ki jövőt, elfogadta a múltját, cselekszi a jelent, és ez a szeretet...nekem...az abszolút elfogadás!

Szeretet = elfogadás. Szeretlek, amiért vagy = elfogadlak olyannak, amilyen vagy.

Saját példa? Minap jutott eszembe: 6 éve vagyok a jelenlegi munkahelyemen. Régen ahányszor felcsesződött az agyam, kis levélkéket írtam munkatársaimnak (nem azért, mert szemtől szembe nem ment volna lecseszés, csak általában éjszaka dolgozom, így nem igazán talizok velük.) Leírván, mi az, amit nekik máshogy kéne tenniük, mint ahogy épp teszik, szarkasztikus stílusban, kemény, vádló szavakkal. Többször értem el sértődést, mint konkrét kérés teljesítést. (milyen meglepő…) Tegnap eszméltem rá: jéééééééé!!!!! ELMARADTAK A KIROHANÓS, LECSESZŐS üzeneteim... Nem azért, mert visszafogom magam, nem, nem. Ma már megvárom, míg találkozunk, és ha még van jelentősége, megkérem az illetőt. Aztán, ha megteszi, megköszönöm, ha nem, megmunkázom!

Kb. 2 hete kezdődött cégen belül egy kisebb "katasztrófahelyzet". Régebben nem bírtam volna ki, hogy ne akarjam (hátulról) úgy mozgatni a szálakat, hogy az (elsősorban) nekem, és mindenkinek a "lehető legjobb" legyen. Ma már max. informálódom, hogy mi az aktuális tényállás, és tud-e valaki valamit a hogyan-továbbról, de tovább nem megyek. Kíváncsian várom az események alakulását, és a saját reakciómat. Ellenére annak, hogy munkahely elvesztése is benne van a pakliban. De ma már nem pörget annyira a jövő kérdése...

Ajjaj....ha egyszer beindul a kezem, nem lehet lelőni. Most hagyom abba, puszi mindenkinek.

(Pár perccel később)

Továbbgondoltam ezt a leveles storit.  A helyzet, hogy nincs mit írnom nekik!!! Nincs HIBA!!! Egyszerűen elmaradtak azok a gondolatok, hogy kinek mit kellett volna máshogy tennie. Kinek mit kellett, nem kellett volna... Ezek megszűntek létezni!!!

Hálás vagyok!!! KÖSZÖNÖM!!! KÖSZÖNÖM ÖNMUNKA!!! +Andi!!! Tényleg (meg)változik az élet, a valóság, a "fontos - nem fontos, kell, nem kell" dolgok és jelentőségük… Egyszerűsödi​k az élet, és ez FANTASZTIKUS!!! (S. Kriszti)

Nekem az jött most, hogy ahogy elképzeltem korábban és vágytam, hogy ez a nyugis állapot legyen végleges, az nem úgy van persze, és már ez megkönnyebbüléssel tölt el. Inkább minden állapotot tisztábban átélek, nem utálom már annyira, jobban kedvelem az állapotokat, néha élvezem, hogy annyiféle van. Van, hogy amire korábban feszültem, most pluszban nevetés is jelentkezik, vagy egy pillanattal utána. Stabilan röhögök, meg most már stabilabban tudok dühöngeni is. Összességében stabilabban vagyok én, de nem az az én, akit korábban hittem, hogy vagyok. Régebben olvastam ilyesmiket, hogy ne akarjak egy másik állapotban lenni, hanem ami van stb., de el nem tudtam képzelni milyen az, átélni olyan más, olyan felszabadító.

A szeretet cselekszik, mikor csak úgy gondolkodás, motiváció nélkül teszek valamit. Nem jut eszembe most ilyen, még a sztorim több… (N. Zsuzsi)

Legtöbbször nem akarok semmit a Munkázástól. Csak csinálni. Megcsinálni. Kíváncsi vagyok mit fog hozni. Legtöbbször nagyon élvezem. És legtöbbször hozza a felismerést, megkönnyebbülést, általában szabadság érzését. És sokszor van olyan is, hogy már a Munka elején, kezdetén "tudom" a válaszokat. Vannak nagy ledöbbenések is. És vannak semmilyen érzések is. A Misi nevű Munkás kolléga egyszer azt írta, mondta, hogy "én nem lehetek, nem vagyok más, mint a szeretet." Ilyesmik vannak. De elmúlnak. Ez is. Elég gyorsan. Mint minden. (úgy látszik nagy az elvárás, hogy állandó legyen az, ami jó(nak látszik). Aztán vissza-vissza jönnek. Korábban is voltak ilyenek, de nem ennyire "tudatosan". (H. Laci)