Byron Katie Munka-Módszere: Átfogó Ismertető

„A Munka semmit nem ér a válaszaid nélkül. A Munka alkalmazkodik bármilyen programhoz, és felerősíti azt. Feléget mindent, ami nem a Te igazságod. Átéget mindent, hogy elérkezzünk az igazsághoz, ami mindig is várt ránk.” (Byron Katie)

(Kicsit átfrissítettem a Munkáról szóló alapismertetőt, és ide is felteszem, hogy egy bejegyzésben lehessen olvasni a legfontosabb elméleti és gyakorlati tudnivalókat. Érdemes akkor is újraolvasni, ha már úgy gondolod, hogy a könyöködön jön ki. :) Szeretettel.)

Byron Katie, amerikai előadó és író, az önvizsgálat egyedülálló útját tanítja, amit egyszerűen A Munkának nevez.

Byron Kathleen Reid (Katie) 1942-ben született. Harmincas éveiben mély depresszióba esett. Egy kaliforniai kisvárosban élte egy családanya és üzletasszony életét. Egy évtizeden keresztül egyre mélyebbre jutott a félelem, düh, öngyűlölet spiráljában, és folyamatosan öngyilkos gondolatok kínozták. A mélyponton, két éven keresztül alig hagyta el a hálószobáját. Aztán egy reggel, 1986 februárjában, élete fordulóponthoz érkezett, amit később úgy nevezett el, hogy „a valóságra való felébredés”.

„Rájöttem, hogy amikor elhittem a gondolataimat, szenvedtem, és amikor nem hittem el őket, nem szenvedtem többé. És ez minden emberre ugyanúgy igaz! A szabadság ennyire egyszerű! Rájöttem, hogy a szenvedés szabadon választható. Boldogságra találtam magamban, ami azóta sem tűnt el, egyetlen pillanatra sem!”

Önvizsgálati módszeréről, Byron Katie azt mondja, hogy szavakban testesíti meg azokat a szavak nélküli kérdéseket, amik megjelentek benne azon a bizonyos reggelen. Azok, akiket az önvizsgálat egyszerű és erőteljes folyamatán keresztülvezet, úgy találják, hogy az életről, az emberekről, és önmagukról alkotott, feszültséggel teli gondolataik eltűnnek, és hitrendszerük radikálisan megváltozik.

Katie-t hamarosan keresni kezdték az emberek, hogy megtudják tőle, hogyan találhatnák meg a boldogságot, amit benne láttak. Jöttek az emberek a városból, majd hamarosan a világ minden tájáról, hogy találkozzanak, sőt együtt is lakjanak vele. Ahogy az emberekben a Munka hatására végbemenő átalakulások híre elterjedt, Katie további meghívásokat kapott, hogy előadásokat tartson szerte Amerikában, majd Európában és máshol. Módszerét nyilvános előadásokon, börtönökben, kórházakban, gyülekezetekben, erőszakot megélt emberek számára fenntartott menhelyeken, vállalatoknál, egyetemeken, iskolákban, intenzív elvonulásokon, és „A Munka Iskolája” című 9 napos tréningjén tanítja.

Byron Katie semmilyen valláshoz vagy hagyományhoz nem tartozik. Honlapján a következő szöveget olvashatjuk:

„A Munka semmit nem ér a válaszaid nélkül. A Munka alkalmazkodik bármilyen programhoz, és felerősíti azt. Feléget mindent, ami nem a Te igazságod. Átéget mindent, hogy elérkezzünk az igazsághoz, ami mindig is várt ránk.”

A Munka gyakorlata az önvizsgálat és önismeret egyéni útját kínálja.

A Munka – Elméleti Alapok

A szenvedés és lelki fájdalom oka

Minden szenvedésünk okozója az a meggyőződésünk, hogy a dolgoknak máshogy kellene lenniük, mint ahogy vannak. Pl. a gyerekeimnek hálásnak kellene lennie azért, amit értük teszek. Amíg elhisszük ezt a gondolatot, addig ellenállásban vagyunk azzal, ami van. Ha a gyerekeim nem hálásak, akkor pont erre van szükségem ahhoz, hogy észrevegyem, megvizsgáljam ezt a hiedelmemet, és megnézzem milyen ezzel a gondolattal együtt élni, illetve milyen nélküle – ha teljesen és tökéletesen elfogadom, ami éppen van. AMI VAN, AZ VAN. Amikor szembeszállok a valósággal, mindig vesztes maradok. AMI VAN, ARRA SZÜKSÉGEM VAN. AMI NINCS, ARRA NINCS SZÜKSÉGEM.

HÁROM DOLOG LÉTEZIK: VAN AZ ÉN DOLGOM, A MÁSIK EMBER DOLGA, ÉS A VALÓSÁG/ISTEN/UNIVERZUM DOLGA. A másik embernek pont az a dolga, hogy megmutasson magamat magamnak. Semmi más nem tud történni, hiszen az elménk úgy működik, mint egy tükör, mindent megfordít. Ezért aztán, amit kívül látok, az kivétel nélkül mindig az én elmém tartalmának a kivetülése, a megvizsgálatlan gondolataimnak a kitükröződése. Én vagyok a diavetítő, a másik ember pedig a kivetített kép. Ha nem tetszik a „folt” a kivetített képen, akkor azért, hogy a kép megtisztuljon, egyetlen dolgot tudok tenni: megtisztítom a diavetítőt. A diavetítő pedig a saját elmém, az ő régi, kedvenc, megvizsgálatlan, megemésztetlen programjaival, mely mindig csak a saját igazának bebizonyításán munkálkodik. És épp emiatt, én sosem nyerhetek. Próbálhatom én erőből és küzdésből megváltoztatni a másik embert és a világot, hogy olyan legyen végre, amilyennek a fejemben levő gondolatok szerint lennie kellene – ez nem igazán szokott sikerrel járni.

A szenvedésnek egyetlen módja létezik: amikor elhiszünk egy gondolatot, mely harcba száll azzal, ami van. Ha az elme teljesen tiszta, akkor az, ami van, megegyezik azzal, amit akarunk. Ha azt szeretnéd, hogy a valóság másmilyen legyen, mint amilyen éppen az adott pillanatban, az olyan, mintha egy macskát szeretnél megtanítani ugatni. Próbálkozhatsz, és még tovább próbálkozhatsz, a macska pedig újra meg újra azt fogja mondani neked, hogy „miaú”. Azt akarni, hogy a valóság másmilyen legyen, mint amilyen az adott pillanatban, reménytelen.

Ha elkezded figyelni a gondolataidat, észreveszed, hogy naponta rengetegszer jelennek meg ilyesmik a fejedben: „Unom ezt az esőt, ki kéne már sütnie a napnak végre.” „Karcsúbbnak és fiatalabbnak kéne lennem.” „A férjemnek nem kellene annyit dolgoznia, aztán este innia és tévéznie.” Ez pontosan az a gondolkodási mód, amikor azt akarjuk, hogy a valóság más legyen, mint amilyen. Minden stressz és lelki fájdalom abból fakad, hogy harcba szállunk azzal, ami van, a pillanatnyi valósággal.

Sokan félnek attól, hogy ha elfogadják, ami van, akkor passzívvá válnak, nem éreznek késztetést a cselekvésre, gyengék lesznek. Az elfogadás mindig a pillanatnyi valóság elfogadására vonatkozik, nem azt jelenti, hogy a helyzet most már mindig így fog maradni. Sőt! Nézd csak meg milyen energetikai különbség van a két hozzáállás között: 1.) „Bárcsak ne veszítettem volna el a munkámat, sosem fogok újat találni.” 2.) „Elveszítettem a munkámat. Rendben. Mit tehetek most?”

Ha elkezded a gondolataidon való Munkálkodást, hamar rá fogsz jönni, hogy amiről eddig azt hitted, hogy nem kellett volna megtörténnie, pont annak kellett megtörténnie. Meg kellett, hogy történjen, mert megtörtént, és ezt semmilyen ellenkezés, szenvedés, gondolkodás sem tudja meg nem történtté tenni. Ez nem azt jelenti, hogy helyeseld vagy ünnepeld. Ez csak azt jelenti, hogy képes vagy a dolgokat belső harcod zavarodott gondolkodása nélkül látni. Senki nem akarja, hogy betegek legyenek a gyerekei, senki nem szeretne autóbaleset részese lenni, de ha egyszer már megtörténnek ezek a dolgok, mily módon támogathat és erősíthet minket az, ha mentális harcba fogunk ellenük?

Onnan tudhatjuk, hogy a valóság úgy van jól, ahogy van, hogy ha gondolatban harcra kelünk vele, az fáj. Feszültek, frusztráltak leszünk, nem érezzük természetesnek és kiegyensúlyozottnak magunkat. Ha abbahagyjuk a valósággal való küzdelmünket, egyszerűen, áramlóan, kedvesen és félelem nélkül tudunk cselekedni.

Kapcsolódj össze a saját dolgoddal

Az Univerzumban csak három fajta dolgot tudok találni: az én dolgomat, a te dolgodat, és Isten/Valóság dolgát. A Valóság az, ami mindent ural. Bármi, ami az én, a te és bárki más befolyásán kívül esik, Isten dolga.

Az átélt stressz nagy része abból származik, hogy mentálisan a saját dolgainkon kívül élünk. Amikor olyasmiken jár az eszem, hogy „azt szeretném, ha boldog lennél; jobban kéne vigyáznod magadra; pontosnak kéne lenned; figyelmesebbnek kéne lenned; abba kéne hagynod az ivást”, akkor a te dolgaiddal foglalkozom. Ha aggódom földrengés, háború, árvíz miatt, vagy ha meg akarok halni, akkor Isten dolgaiba avatkozom. Ha gondolatban a te dolgaiddal, vagy Isten dolgaival foglalkozom, akkor kirekesztem, elszigetelem magam magamtól, és tőled, illetve a többi embertől és a jelentől is. Figyeld meg az érzést, amikor azt gondolod pl., hogy „Apámnak meg kellene értenie engem.” Fájdalom és magány jár együtt ezzel a gondolattal. Valahányszor, amikor lelki fájdalmat és magányt élsz át, mindig valaki más dolgával foglalkozol (vagy a Valósággal harcolsz).

És ha én gondolatban a Te életedet élem, ki marad itt, hogy az én életemet élje? Mindketten ott vagyunk nálad. Gondolatilag a te ügyeidben, dolgaidban lenni, távol tart engem attól, hogy jelen lehessek a saját életemben. Elválasztom magam saját magamtól, aztán pedig csodálkozom, hogy miért is nem működik az életem.

Azt gondolni, hinni, hogy én tudnám, mi lenne a legjobb bárkinek is, azt jelenti, hogy nem a saját dolgaimmal foglalkozom. Még, ha a szeretet nevében teszem is, akkor is ez tiszta önteltség, aminek az eredménye: feszültség, nyugtalanság és félelem. Tisztában vagyok azzal, hogy mi jó nekem? Ez az egyetlen dolgom van. A legjobb, ha először ezzel foglalkozom, mielőtt megoldanám a te problémáidat.

Amikor eljutsz oda, hogy a „kinek a dolga” kérdését elég mélyen megérted, és a saját dolgaiddal kapcsolódsz össze, elképzelhetetlen érzelmi felszabadulást élhetsz át az életedben. Amikor csak stresszt vagy kellemetlenséget érzel, állj meg és tedd fel magadnak a kérdést: „Kinek a dolgával foglalkozom gondolatban?” Ez a kérdés vissza tud téged vezetni önmagadhoz. És lehet, hogy rádöbbensz, hogy soha nem tudtál jelen lenni a saját életedben, mert gondolatban mások dolgaival foglalkoztál, az ő életüket élted. Ha csak egyszerűen észreveszed, hogy valaki másnak a dolgába merültél bele, máris visszatérhetsz saját csodálatos önmagadhoz.

És ha ezt egy ideig csinálod, szép lassan azt is megláthatod, hogy valójában a te saját dolgod, mint olyan, sem létezik. Hogy az élet önmagától is tökéletesen zajlik.

Hogyan tekints megértéssel a gondolataidra

         A gondolat ártalmatlan, míg csak nem hiszünk neki. Nem a gondolataink, hanem a hozzájuk való ragaszkodásunk okozza a szenvedést. A gondolathoz való ragaszkodás azt jelenti, hogy elhisszük, hogy a gondolat igaz, anélkül, hogy ezt megvizsgáltuk volna. A hiedelem egy olyan gondolatot jelent, amelyhez régóta ragaszkodunk, fenntartás nélkül elhisszük, sőt legtöbbször nem is vagyunk tudatában.

         A legtöbben azonosulunk azzal a valakivel, akiről a gondolataink azt állítják, hogy „ez vagyok én”. Figyeld csak meg, hogyan is működik a lélegzésed! Észreveheted, hogy nem is te lélegzel – lélegeztetve vagy. A gondolkodással, a gondolatokkal ugyanez a helyzet. A gondolatok csak úgy megjelennek. Kilépnek a semmiből és visszamennek a semmibe, mint ahogy a felhők mozognak az üres égbolton. Azért jönnek, hogy áthaladjanak, nem pedig azért, hogy maradjanak. Nincs bennük semmi „káros”, míg igaznak nem hisszük őket, és nem kezdünk el hozzájuk ragaszkodni.

         Soha még senki nem volt képes arra, hogy kontrollálja a gondolatait, még akkor sem, ha vannak emberek, akik történeteket mesélnek róla, hogyan sikerült ez nekik. Ha nem megszabadulni próbálsz a gondolatidtól, hanem megértéssel és kíváncsisággal fordulsz feléjük, akkor ők hagynak el téged.

         A gondolatok olyanok, mint a szellő, mint a levelek a fákon, mint az esőcseppek hullása. Feltűnnek, megjelennek – és ha megvizsgáljuk őket, megbarátkozhatunk velük. Veszekednél egy esőcseppel? Egy esőcseppben nincs semmi személyes, és ugyanígy, nincs semmi személyes a gondolatokban sem. Ha újra felbukkan egy egykor fájdalmas elképzelés a fejedben, melyet már megértéssel megvizsgáltál, akkor már legfeljebb érdekesnek fogod találni. Ami korábban rémálom volt, most már csak érdekes. A legközelebbi alkalommal, ha felbukkan, lehet, hogy már inkább mulatságosnak találod. Végül tán észre sem fogod venni. Ez az ereje annak, ha szereted, ami van.

A Munka – Gyakorlatban

A Munka menete nagyon egyszerű: az ítéleted, hiedelmed leírásából, majd négy kérdésből, és ötödik lépésként úgynevezett megfordításokból áll. A Munka első két lépésében az értelmező, ítélkező gondolatokat vesszük górcső alá.

Tehát, először is fogalmazd meg a stresszes, zavaró gondolatodat, egyszerűen, tömören, velősen. Pl. Nem vagyok fontos a párom számára. Vagy: Jobban kéne figyelnie rám.

És végezd el a következőket a gondolatodra:

1. Első kérdés: Vizsgáld meg, hogy a gondolatod igaz-e. = Igaz ez?

A válasz igen vagy nem. Ne magyarázkodj, ne elemezd a kérdést. Csukd be a szemedet, engedd mélyen magadba a kérdést, és engedd, hogy „nem-tudóan” nézz rá a helyzetre. Nem a szokásos „jól-tudomsággal”, a hétköznapi verkli-elmével, hanem egy minden pillanatban friss, új, nem értelmező tudatossággal.

2. Második kérdés: Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz?

Byron Katie egyértelműen kijelenti, hogy minden „kellene” elvárással kapcsolatos gondolat elrugaszkodik a valóságtól, hiszen a valóságban nem az történik! Amikor tehát azt gondolom, hogy „kellene” vagy „nem kellene”, akkor éppen vitába szállok a valósággal. Amikor más dolgába avatkozom (lehet ez a másik emberé, vagy Istené, azaz a valóságé), szintén a valóságot vonom kétségbe. A valósággal perlekedni pedig nem erkölcsi kérdés, hanem — mint az önvizsgálat következő lépésére adott válaszokból is kiderül — kimerítő és szenvedést okozó.

3. Harmadik kérdés: Hogyan reagálsz, ha elhiszed ezt a gondolatot?

A Munka következő lépésében megvizsgáljuk, mi is zajlik bennünk, ha elhisszük az adott gondolatot. Ebben a pontban a Munka segítő kérdések sorozatával járja körül az érzelmek és a belőlük fakadó viselkedésminták hatását életünkre.

4. Negyedik kérdés: Ki lennél, ki vagy a gondolat nélkül?

Csukd be a szemedet, és nézd meg az életedet, az adott helyzetet, a másikhoz való viszonyulásodat a gondolat nélkül. Mintha nem tudnád azt gondolni, amit eddig gondoltál. Ki vagyok, ha nem tudom úgy értelmezni a helyzetet, az adott embert, saját magamat, ahogy azt eddig tettem? Ki vagyok, ha nem hiszem el az elmém címkéit? Katie arra bátorít, hogy merjünk minél mélyebben elmerülni ebben az állapotban, mert ez az eredeti, valóságos lényegünk, mellyel ily módon megerősíthetjük a kapcsolatot.

5. Lépés: Fordítsd meg az eredeti állításodat, gondolatodat!

A Munka utolsó fázisaként fordítsd meg a gondolatodat — például vonatkoztasd magadra, vagy változtasd az ellentétére — és nézd meg, melyik az a megfordított kijelentés, ami legalább olyan igaz vagy még igazabb, mint az eredeti gondolat. És keress konkrét példákat, hogyan is igaz az adott megfordítás.

Pl. Nem vagyok fontos a párom számára.

• Fontos vagyok a párom számára. (engedd, hogy meglásd, amit eddig nem láttál)
• Ő nem fontos számomra. (hogyan igaz az, hogy ő nem fontos neked?)
• Én nem vagyok fontos magam számára.

Jobban kéne figyelnie rám.

• Nem kéne jobban figyelnie rám. (most pont így tud, lehet, hogy nem tud úgy, ahogy én szeretném)
• Nekem kéne jobban figyelnem rá. (pl. észrevennem, hogyan figyel ő rám, vagy amikor ő szeretné a figyelmemet)
• Nekem kéne jobban figyelnem önmagamra.

A Munka – Esettanulmány

Elsőként kitöltünk egy ún. Ítélkezőlapot. Ide mindent le lehet írni, amit a másik emberről gondolunk – ítélünk, bírálunk, vádolunk, sajnálunk -, és hogy szerintünk mit kéne ennek az embernek másképp csinálnia. Ezután az Ítélkezőlap állításait egyenként megvizsgáljuk a 4 kérdéssel és a megfordításokkal.

Esettanulmányunk szereplője sok emberrel van konfliktusban, alapvetően „ellenségkereső”. Természetesen ez tudatalatti működés – annyira megtanulta, hogy ő nem szerethető, hogy elméje mindenhol, minden pillanatban ennek a bizonyítékát keresi. És persze találja is. Életében az egyik „mumus” apukájának felesége, egy alkalommal rajta dolgoztunk. Sz. – többek között- a következő ítéletet mondta róla: „Az a nő gonosz, és kizár apám életéből.” Nézzük, hogyan vizsgáltuk meg ezt a gondolatot a Munka segítségével.

1. Igaz ez? Igaz, hogy az a nő gonosz, és kizár apukád életéből?

- Igen.

2. Teljesen biztos lehetsz benne, hogy ez igaz? Teljesen biztos lehetsz benne, hogy gonosz, és kizár apukád életéből?

Ez az a pont, ahol megengedhetjük magunknak, hogy megszokott, jól-tudom elménk önvédő válaszai helyett egy másik tudati szintre – az ún. nem-tudom elme, vagy a szív szintjére menjünk, merüljünk válaszért. Ez az a tudatszint, akik valójában vagyunk, de már elfelejtettük lényünk ezen magjával a kapcsolatot. A Munka épp ezért egy kicsit meditatív jellegű. Sokan elsőre nem merik megengedni maguknak, hogy ilyen mélyen magukba merüljenek. Sz.-nek picit sikerült, enyhén elbizonytalanodott. Ilyenkor az emberek arckifejezése egy pillanat alatt változik meg, lágyul el, ahogy bekapcsolódnak önvalójukba. Sokan már ekkor sírni kezdenek, mások teljesen izgatottá válnak, olyanok is vannak, akik nevetésre fakadnak. És akkor sincs probléma, ha továbbra is igen a válasz, ilyenkor megyünk tovább a 3. kérdésre.

3. Hogyan reagálsz, mi zajlik benned, amikor elhiszed ezt a gondolatot?

- Dühös leszek, haragszom rá, utálom őt is és magamat is. Bizonygatom az igazamat. Elvágom magam tőle, elszigetelődöm a körülöttem levő emberektől is, magányossá válok, egyedül a saját „stresszes” gondolatommal. Gyűlölködni kezdek, keresem a múltból azokat a példákat, amikor keresztbe tett. Pótcselekvésként panaszkodni és enni kezdek. És ráadásul az ő dolgával foglalkozom, hiszen az az ő dolga, hogyan éli az életét. Apukámat sajnálni kezdem, hogy ilyen nővel él, ami persze megint nem az én dolgom.

4. Ki lennél, milyen életed lenne e nélkül a gondolat nélkül?

Ez a másik „belépési pont” a szívünk, nem-tudásunk, lényünk valóságába. Nem azt kérjük a klienstől, hogy vesse el a gondolatot vagy engedje el – Katie szerint az „engedd el ezt a gondolatot” elavult módszer. Elengedni nem lehet, csak megvizsgálni, megfordítani, „érvényteleníteni”, és utána már nem fogjuk tudni többet elhinni, és a gondolat fog otthagyni minket.

Becsukott szemmel sokaknak könnyebben megy ez a beleélés. Sz.-nek itt is megengedődött, hogy rálásson egy olyan életre, ahol ezt a gondolatot nem tudja elhinni, vagy már nincs is ott vele.

- Hát, e nélkül a gondolat nélkül sokkal nyugodtabb vagyok. Nincs feszültség, szabadabb vagyok. Nincs bennem harc, a másik embert elfogadom olyannak, amilyen. Sokkal könnyedebb az egész.

5. Megfordítások. Az állításokat át lehet fordítani az ellentétükre, saját magadra, vagy a másik személyre. Ezeken kívül előfordul, hogy más változatok is lehetségesek.

Érdemes minden megfordításra 2-3 példát keresni az életedből, így megláthatod, hogy azok is igazak, vagy még igazabbak, mint az eredeti állítás. Így pedig a „valóságod” teljesen más színezetet kezd kapni.

Eredeti hiedelem: „Az a nő gonosz, és kizár engem apukám életéből.”

a) „Az a nő nem gonosz, és nem zár ki engem apukám életéből.”

- Végül is már néhányszor viselkedett kedvesen. És aput is szereti. Valószínűleg apu is szereti, hiszen vele van. Néha mosolyog. Amikor odamentem, beengedett.

b) „Én vagyok gonosz vele, és én zárom ki magamat apukám életéből.”

- Hát, amikor azt gondolom róla, amit, akkor vele mindenképp gonosz vagyok. Meg sokszor másokról is rosszat feltételezek, ez igaz. Mindent megteszek, hogy megfeleljek és szeressenek, aztán, ha nem sikerül, akkor utálom őket. És sokszor inkább nem is veszem fel a kapcsolatot apuval, mert félek. Vagyis én zárom ki magamat az ő életéből. Ha annyira szeretném látni, akkor mehetnék sűrűbben meglátogatni, szeretettel.

c) „Én vagyok gonosz magammal, és én zárom ki magam a saját életemből.”

- Igen, magamat nem szeretem. Ez valóban gonoszság. És mindig azt próbálom tenni, ami másoknak szerintem jó, nem pedig azt, ami nekem jó. Saját magamat nem veszem figyelembe, ez is gonoszság. És minden ilyen esetben saját magamat zárom ki a saját életemből: nem azt az életet élem, amit szeretnék, nem úgy viselkedek, ahogy szeretnék, nem azt mondom, amit szeretnék, nem vagyok kapcsolatban saját magammal. Kizárom magamat a saját életemből.

Amikor ezt valaki így megérti és lényével is megéli, egyre nyitottabbá válik az élet történéseire, mert tudja, hogy minden csak őt tanítja. Rákap ennek az újfajta „tanulásnak” az ízére, és kíváncsian, várakozással, megértéssel fordul elméjének tartalma felé. Minél több gondolatát, hitét, félelmét vizsgálja meg, elméje annál tisztábbá válik, annál kevesebb program fut majd benne, s így egyre teljesebben lesz képes megélni önmagát, és élvezni az életet.

KI LENNÉL A TÖRTÉNETED NÉLKÜL? – 2-napos, kiscsoportos ÖnMunka Alaptanfolyam Byron Katie Munka-Módszere alapján 2013-ban is.

Hétköznapi tanfolyam: 2013. január 17-18. Budapest (jelentkezési határidő: december 21.)

Hétvégi tanfolyam: 2013. február 2-3. Budapest (jelentkezési határidő: január 3.)

http://kincsamivan.hu/programok.html

Az Igazi Mester és az Ál Mester

Ha a mai bejegyzés ellentmond mindannak, amit eddig hallottál, tanultál arról, ki is a Mester, jó. Pont ez a célom vele. Tele van ma a világ önjelölt mesterekkel, akik úgy gondolják, jobban tudják, mint mások, és majd ők jól megtanítják. Az a tudás, amit tanítani lehet, nem valódi tudás – persze nem haszontalan. Csak nem a tiéd, és amíg magadban fel nem fedezed a saját igazságodat, addig csak papagáj módjára ismételgetsz valamit, amit mondtak neked, te pedig elhitted. Ne vedd ezt személyesen, ezen a szakaszon mindannyian átmegyünk, csak jó, ha tudatában vagy. És a Munka Négy kérdésével és a Megfordításokkal tovább tudsz lépni ebből a fázisból.

Egyetlen viszonyítási pont elég ahhoz, hogy eldönthesd, benne vagy-e még ebben a fázisban: hogy bármilyen szempontból különlegesebbenek, jobbnak, „előrébb tartónak” gondolod-e magadat, mit bárki más. Ha őszinte vagy magadhoz, ha felismered az összes felsőbbrendűségedet, és meg is vizsgálod ezeket a gondolataidat, akkor a valódi alázatosság világába léphetsz be.

A Munka azért csodás, mert elvezet Magadhoz: eldobhatod az összes okos könyvedet, amik aról szólnak, milyennek kéne már lenned. Nem tudsz olyan lenni, amíg elhiszed, amit hiszel, max. úgy tudod gondolni, hogy olyan vagy. És erőlködni, hogy olyan legyél. És főként, haragudni magadra, hogy nem vagy még ott. Hol? Hol kéne lenned? Ha úgy gondolod, hogy bárhol máshol kéne lenned, bárhol máshol kéne tartanod, bármi mást kéne csinálnod, mint amit épp most csinálsz, kérdőjelezd meg a gondolataidat. És a feszültség, az önutálat, a felsőbbrendűségi érzés, az önsajnálat, a harag, az elkeseredettség azonnal távozik. Ez a valódi szabadság, nem pedig az, ha jobbnak vélem magam másoknál.

Ma folytatom Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvének idézését (szokásosan saját fordításban) ebben a témában. Kellemes olvasást és alázatos felismeréseket kívánok.

„A Mesterben nincs semmi magasztos vagy misztikus. Ő egyszerűen csak egy olyan személy, aki tudja, mi a különbség a valóság és a valósággal kapcsolatos gondolatai között. Lehet ő akár szerelő, bankelnök, általános iskolai tanár, vagy egy hajléktalan az utcán. Pont olyan, mint bárki más, kivéve, hogy ő már nem hisz abban a gondolatban, hogy a dolgoknak másnak kéne lenniük, mint amilyenek az adott pillanatban. Ezért aztán ő bármilyen körülmények között nyugodt marad, bármit is hoz elé az élet. Hatékony a legkisebb erőfeszítés nélkül, könnyed, bármi is történjen, és A NÉLKÜL, HOGY AKARNÁ, kedves magával és mindenki mással is. Ő az, aki Te is vagy abban a pillanatban, amikor megértéssel fordulsz az elméd felé…

         Rájöttem, hogy amikor elhiszem a gondolataimat, szenvedek, amikor viszont nem hiszem el őket, nem szenvedek, és ez igaz minden egyes emberi lényre. A szabadság ennyire egyszerű. Úgy találtam, hogy a szenvedés választható, opcionális. Olyan örömre leltem magamban, ami sosem tűnik el, egyetlen pillanatra sem. És ez az öröm mindenkiben ott van ugyanúgy.

A Mester vagy a tanár szavakat általában nem szoktam használni. Mert ez azt jelentené, hogy nem vagyunk mindannyian ugyanúgy tanárok. Ez pedig nem igaz. Mindenkiben ugyanannyi bölcsesség van. Teljesen egyenlően van szétosztva. Senki sem bölcsebb, mint bárki más. Végső soron tehát, senki sincs, aki tanítani tudna téged, kivéve saját magad.

         Nem adok tanácsokat. Tudom, hogy mindenki tisztában van a saját útjával, és én tökéletesen megbízom ebben. 43 éven keresztül úgy éltem, hogy fogalmam sem volt erről, és aztán megtaláltam az utat, vagyis inkább eléggé nyitott voltam ahhoz, hogy az út találjon meg engem. Ezért bízom abban, hogy te is meg tudod találni az utat. Senki sem különlegesebb a többinél.

         Nyitott vagyok mindenre, amit az elmém hoz elém, mindenre, amit az élet elém rak. Megkérdőjeleztem a gondolkodásomat, és felfedeztem, hogy egyáltalán semmit nem jelent. Belülről ragyogok ennek a megértésnek az örömében. Ismerem a szenvedést, ismerem az örömöt, és tudom, ki vagyok. Aki én vagyok, az vagy te is, a sztorik nélküli. Amikor nincs történet, nincs múlt vagy jövő, nincs miért aggódni, nincs mit tenni, nincs hová menni, nincs kinek lenni, akkor minden épp jól van.”

„A Mester nem képes állást foglalni. A valóság szerelmese ő, a valóság pedig mindent magába foglal – mindennek mindkét oldalát. Karjait szélesre tárja mindez előtt. Magában is mindenre rálel: az összes bűnre, az összes szentségre. Ő a szentekre nem szentként, a bűnösökre pedig nem bűnösökként tekint; ezek csupán emberek, akik vagy szenvednek, vagy nem, vagy elhiszik a gondolataikat, vagy sem. Semmilyen különbséget nem érzékel a tudatállapotok között. Az emelkedett boldogságnak, illetve a közönséges elmeállapotnak nevezett állapotok egyenlők számára; egyik sem magasabb rendű, mint a másik. Nincs semmi, amire törekedni kéne, nincs semmi, amit magad mögött kéne már hagynod. Csak az egy van, vagyis még az sem. Egyáltalán nem számít, hogyan próbálsz elkülönülve lenni, mivel ez nem lehetséges. Amikor elhiszed valamely stresszes gondolatodat, akkor kísérletet teszel a kapcsolódásnak a megszakítására. Ezért is érzed azt annyira kényelmetlennek.”

Mikor Gyúlik Fény – Avagy Ellenállhatatlan Vágy Mások Megvilágosítására

„Nem tudom, mi a legjobb nekem, neked, vagy a világ számára. Nem próbálom rád vagy bárki másra erőltetni az akaratomat. Nem kívánlak megváltoztatni, megjavítani, megsegíteni vagy meggyógyítani. Összesen csak üdvözlöm a dolgokat, ahogy jönnek és mennek. Ez az igazi szeretet. Az emberek vezetésének az a legjobb módja, ha hagyod, hogy megtalálják a saját útjukat.” (Byron Katie)

Biztos veled is előfordult már, hogy minden áron szerettél volna meggyőzni, megvilágosítani valakit a Te utad helyességéről, az igazadról. Hogy sikerült? Én évekig elvoltam ezzel a játékkal, jól el is ijesztettem magam mellől néhány embert. Aztán megismertem a Munkát. És a Munka rendszeres végzése eljuttatott abba a hozzáállásba, amit Katie így fogalmaz meg:

„A magam részéről sosem siettetem a folyamatot. A kapkodás nem változtat a tudatunkon. Amikor a tudat megváltozik, másodpercre akkor teszi, amikor szükséges, sem előbb, sem később. Az ember olyan, mint a mag, mely csírázásra vár. Nem lehet erőszakkal rákényszeríteni a megértést.” (Byron Katie)

Volt alkalmam olyanokkal dolgozni, akik szenvedélyesen ragaszkodnak a sztorijukhoz, a szenvedésükhöz. Felteszem a kérdéseket, meg sem hallgatja őket, máris csípőből lő. Jön a magyarázatok, igazolások, vádaskodások özöne. Szépen visszaterelem őt a kérdésekhez és a megfordításokhoz – újra belelendül a saját „igazának” védelmezésébe. Így megy ez néha hetekig, hónapokig. Neheztelhetnék rá és magamra is, hogy minek feleslegesen rabolnunk egymás idejét. De már megtanultam várni, kivárni. Mert megéri. Van olyan, hogy több hónap után „enged be”, van, hogy egy 3 napos intenzív vége felé, és olyan is van, hogy nem engedi meg magának. Mintha lenne választása. Ezt nem lehet megengedni magadnak – most valahogy úgy látom, hogy valaminek „kattannia” kell.

         Tényleg nem lehet nyomni és kierőszakolni. És gyorsan nézzük meg, mi is zajlik bennünk, ha elhisszük azt a másikkal kapcsolatban, hogy „Nyitottnak kéne lennie, és meg kéne értenie engem.” Ez is egy úgynevezett univerzális, egyetemleges hiedelem; nem hiszem, hogy él olyan ember a földön, aki még sosem csimpaszkodott volna bele ebbe a gondolatba. Kérlek, keress egy olyan személyt az életedből, akivel kapcsolatosan működik ez a hiedelmed, és végezd velem a Munkát – szép lassan, meditatíve, magadba mélyedve, őszintén, kíváncsian. Szóval:

1. Igaz az, hogy nyitottnak kéne lennie, és meg kéne értenie engem? Igen/Nem.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy nyitottnak kéne lennie, és meg kéne értenie engem? Igen/Nem.

3. Mi zajlik bennem, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy nyitottnak kéne lennie, és meg kéne értenie engem?

- Ez a gondolat feszültséget vagy békességet kelt bennem?

- Hogyan bánok vele, hogyan viszonyulok hozzá? Miket gondolok róla? Jó érzés ez?

- Miket gondolok magamról?

- Milyen múltbeli és jövőbeli képek jelennek meg a fejemben, ha elhiszem ezt a gondolatot?

- Mitől félek, mi történne, ha nem hinném el többé, hogy nyitottnak kéne lennie, és meg kéne értenie engem?

- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt, hogy nyitottnak kéne lennie, és meg kéne értenie engem? Csukd be a szemedet, és nézegesd az életedet: ki vagy, ha soha többet nem fordul meg benned ez a gondolat? Hogyan viselkedsz, hogyan bánsz magaddal és vele? Hogyan beszélsz vele?

Megfordítások:

Az eredeti hiedelmünk: „Nyitottnak kéne lennie, és meg kéne értenie engem.”

+ Zártnak kéne lennie, és nem kéne megértenie engem.

Hiszen pont ez van, egészen addig, amíg már nem így lesz a helyzet. Ha erőltetem, akkor még jobban bezárom, eltávolítom. Mire is tanít ez engem? Mire jó ez nekem? Hogy észrevehessem, mennyire erőszakos vagyok, mennyire nem hallgatom végig, oda sem figyelek rá, és folyamatosan az ő dolgával foglalkozom, nem az enyémmel. (Lásd a Három Dolog című bejegyzést.)

+ Nekem kéne nyitottnak lennem, és megértenem őt.

Először is ebben a helyzetben. Legyek teljesen nyitott arra, hogy elfogadjam őt olyannak, amilyen, és megértsem, hogy most ez van. (És persze az összes vele kapcsolatos ítéletemet írjam össze egy Ítélkezőlapon, és vizsgáljam meg a Négy kérdéssel+Megfordításokkal. A folyamat így lesz teljes, én pedig szabad.)

További példákat is keress, hol lehetnél még vele nyitottabb, hol érthetnéd meg őt. És úgy általánosságban is, hol vagy még zárt, hol tudnál tovább nyílni, nyitni másokkal, az élettel kapcsolatban?

+ Nekem kéne nyitottabb lennem saját magamra, és megértenem saját magamat.

Keress három konkrét példát, ahol te nem érted meg, fogadod el, vagy nyitott saját magadra. Ahol vitatkozol, harcban állsz saját magaddal, ahol nem hallgatsz a „jobbik eszedre”. Vagy ahol nem vagy jóban magaddal, egyszerűen nem bírod megérteni magadat, miért is csinálsz ezt vagy azt.

Van ez annyira igaz, mint az eredeti állítás?

Tudod, milyen távlatokat nyit ez az egyszerű Munka a konfliktusok kezelésében, az egymás legyőzésére, eltiprására tett kísérleteink felszámolásában? Ha alaposan, mélyen végigcsináltad velem a Munkát, akkor biztos ráéreztél erre.

Közben újabb félelmeid is tudatos szintre kerülhettek, mint például:

-         Gyengének fog gondolni, ha nem győzködöm.

-         Erősnek kell lennem.

-         Nekem kell győznöm.

-         Nekem kell a legjobban tudnom.

-         Meg kell mentenem őt.

-         Nem tud magán segíteni.

-         Rám van szüksége.

-         Stb.stb.stb – neked mik bukkantak fel az „alvilágodból”?

Ha ezeket a hiedelmeket mind aláveted a 4 kérdésnek és a Megfordításoknak, akkor újjászületsz. Ezt garantálom! Ha még ellenkezel, az is rendben van. Mindenkinek elérkezik az ideje. Vagy nem. És ez is teljesen rendben van.

„Ahhoz, hogy ráébredj igazi valódra, meg kell várnod a megfelelő pillanatot és feltételeket. Amikor elérkezik az ideje, úgy ébredsz majd fel, mintha álomból ocsúdnál. Megérted, hogy amire rátaláltál, az a sajátod, nem pedig kívülről származik.” (Buddhista szútra)

Szeret – Nem Szeret

Utazz ma egy kicsit velem a szeretet témájában. Jó nagy katyvasz van ám itt (is) a fejekben. És életünk jó nagy részét töltjük annak a gondolatnak a bűvöletében, hogy valakinek szeretnie kellene bennünket, legyen az szülő, barát, szerelem, bárki. Neked mennyi energiád megy el erre a történetre? Ha ezt felülvizsgálod, és megérted, szabad leszel. Tarts velem ebben a kalandban is, kezdjük egy Katie idézettel:

„Amikor valóban szeretsz valakit, akkor az a gondolat, hogy „Szeretned kéne engem” már megmosolyogtat. Hallod az arroganciát ebben a gondolatban? „Cseppet sem érdekel, kit akarsz szeretni. Engem kell szeretned, és még arra is kész vagyok, hogy trükközéssel rávegyelek erre.” Ez a szeretet ellentéte. Amikor úgy gondolom, hogy a férjemnek szeretnie kéne engem, nem vagyok épelméjű. Kinek a dolga az, hogy kit szeret? Az övé, természetesen. Nekem mindössze a megfordításokkal kell tisztában lennem: Nekem kéne szeretnem magamat, és nekem kéne szeretnem őt. Az a történet, hogy kinek kit kéne szeretnie, takarja el előlem azt, amit keresek. Nem az ő dolga, hogy szeressen – ez az én dolgom.”

Nézzük végig részletesen ezt a hiedelmet a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal, válassz Te is egy olyan személyt az életedből, akivel ezt „játszod”: Szeretnie kéne engem.

1. Igaz az, hogy szeretnie kéne engem? Igen vagy nem.

2. Teljesen biztos lehetek benne, hogy szeretnie kéne engem? Igen vagy nem.

3. Mi zajlik bennem, amikor elhiszem azt a gondolatot, hogy szeretnie kellene engem?

- Hogyan bánok vele, miket gondolok róla, milyen trükkökkel, manipulálással próbálom őt erre rávenni?

- Hogyan érzem magam, hogyan bánok magammal? Szeretem magamat ilyenkor?

- Kinek a dolgával foglakozom, amikor azzal foglalkozom, hogy ő kit szeret?

- Mire nem vagyok képes, amikor elhiszem ezt a gondolatot?

4. Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többé nem tudnám elhinni azt a gondolatot, hogy szeretnie kellene engem? Hogyan bánnék vele, ha nem hinném ezt el többé? Csukd be a szemedet, és nézd magad, ahogy e nélkül a gondolat nélkül éled az életedet. Mennyi energiád szabadul fel, ha soha többet nem tudod elhinni ezt?

Nézzük a Megfordításokat:

+ Nem kéne szeretnie engem.

Amíg nem szeret, addig ez a valóság. Ha én ez ellen megyek, az fáj. Nézzem már meg, hogyan viselkedem vele, ha elhiszem, hogy szeretnie kéne, miket gondolok róla ilyenkor? Szerethető vagyok ilyenkor? És miért lehet nekem az jó, ha ő soha többet nem fog engem szeretni, mit tanulhatok én meg ebből, merre indulhat el az életem?

+ Nekem kéne szeretnem őt.

Őszintén, szeretem én őt minden egyes pillanatban, feltétel nélkül, bármit is csinál? Még akkor is, ha nem szeret engem, vagy netán mást szeret? Keress három konkrét példát, amikor te nem szereted őt. Emlékszel, a személyiség nem szeret, mindig akar valamit. Az a szeretet, ami akkor ott van, amikor a másik úgy csinálja, ahogy én szeretném, viszont eltűnik, amikor ő nem az én igényeim szerint cselekszik, nem szeretet. Ez játszma és függőség. A valódi szeretet sosem szab korlátokat, csak áramlik.

+ Nekem kéne szeretnem saját magamat.

Keress három konkrét példát arra, hol kéne neked megszeretned saját magadat. Amíg én nem szeretem magamat szőröstül-bőröstül, addig hogyan várhatom, hogy más szeressen engem? Ha megszeretem magam minden látszólagos „hibámmal” együtt, akkor viszont már a legkevésbé sem fogok függeni attól, hogy szeretnek-e vagy sem. A Munka Négy kérdése és a Megfordítások megélése eljuttat téged az önszeretet állapotába. Nem önimádatról beszélek, nem önzésről beszélek, hanem tisztulásról, megértésről, felismerésről, megbocsátásról, a magammal és másokkal kapcsolatos „bűnlajstrom” feldolgozásáról. Ennek pedig automatikus következménye az önszeretet és mások szeretése is. A kettő együtt jár. Ameddig van olyan ember, akit nem szeretsz, addig nem végezted el a Munkádat. És addig fájsz.

„Amikor nem szeretsz valakit, az fáj, mert a szeretet a valódi lényed. Nem vagy képes rávenni magad, hogy csináld a szeretést. De amikor megszereted saját magadat, akkor automatikusan szereted a másik embert is. Épp úgy, ahogy nem tudod magad rábírni arra, hogy szeress minket, arra sem vagy képes, hogy ne szeress minket. Az egész csak a te kivetítésed.”

„A szeretettel semmit nem tudsz csinálni. Mindössze annyit tehetsz, hogy megtapasztalod. A szeretet nem olyasvalami, amit demonstrálhatsz vagy bizonyíthatsz. A szeretet az, ami vagy. Nem egy csinálás, nem lehet csinálni, túlságosan óriási ahhoz, hogy bármit csinálj vele. Amint megnyílsz a szeretet megtapasztalása előtt, meg fogja ölni azt, akinek gondolod magad. Nem tud máshogy tenni. Mindent elpusztít, ami az útjába kerül.”

Idén még egy kalandos Tréningre hívlak szeretettel a Férfi-Nő-Párkapcsolat témájában. Ezen a napon felismerheted és megvizsgálhatod mindazt a mára mélyen elmerült hiedelemhalmazt, mely meggátol abban, hogy szeresd a Férfit, a Nőt, illetve magadat, mint férfi és nő. Megvizsgáljuk azt is, milyen elvárásokkal működünk a párkapcsolatunkban, hogyan nyomorítjuk meg magunkat és a párunkat, hogyan lehetetlenítjük el boldog együttélésünket.

Férfi-Nő-Párkapcsolat Tematikus Tréning november 28-án, vasárnap. Ennek előfeltétele az ÖnMunka Alaptanfolyam.

AKCIÓS KORÁNKELŐ KEDVEZMÉNNYEL az ÖnMunka Alap Pótnap (november 27.) és a Férfi-Nő-Párkapcsolat Nap bruttó 19.900Ft. (november 19-i jelentkezés és előleg-átutalás esetén)

További részletek a tanfolyamokról a honlapon: http://kincsamivan.hu/programok.html

Lásd még a Nem Superman és Superwoman képző, a PárosMunka, illetve a Férfi-Nő, Egy Pár? című bejegyzéseket.

Miért Érzékelem a Világomat Olyannak, Amilyen?

Ez egy nagyon leegyszerűsített "folyamatábra", hogy mindenki megérthesse, hogyan működteti a Világát, függetlenül attól, mennyit tud már erről. Az én célom nem a tudományos részletezés, hanem a gyakorlatban történő megváltoztatás. 

Szóval. Zajlik az élet, a valóság, mindentől függetlenül, senkitől nem kérdezi meg, hogy milyen legyen. Ő mindig olyan, amilyen éppen, leegyszerűsítve: semleges. Ha süt a nap, süt a nap, ha esik az eső, esik az eső. Ráadásul egyáltalán nem kíváncsi az én véleményemre. És nincs is semmilyen jelentése, csak van.

Jövök én, aki érzékszerveimen keresztül felfogom ezt a valóságot: látom, szagolom, hallom, tapintom, ízlelem. De mitől válik ez az élmény kellemessé vagy kellemetlenné? Itt szól közbe az én szűrőrendszerem, a hitrendszerem, az összes gondolat, ítélet, amit én a születésem óta elhittem. Ezek beleszólnak a folyamatba, mintegy értelmezik a valóságot, a semlegest, az én élményemmé. Eltorzítják a valódit egy illúzióvá, aszerint, hogy mit tanultam meg gondolni róla. Ettől válik „jóvá” vagy „rosszá” az én élményem. És ekkor jelennek meg az elhitt gondolataim érzések formájában a testemben is. Ha az elhitt gondolat kellemetlen, rossz érzés keletkezik a testemben, ha azonban kellemes, akkor jól fogom magam érezni

Mindez a pillanat ezredrésze alatt zajlik, életem minden pillanatában. Folyamatosan ezt a megtanult gondolatcsomagot vetítem rá a valóságra, így teremtem a pillanatnyi életem megélését és érzékelését. Ez egészen addig tart, és addig hat, amíg nem tudatosítom magamban ezt a folyamatot, és nem vizsgálom, kérdőjelezem meg azokat a hiedelmeket, amiket „ártatlanul” elhittem. Mert, amint a hiteim szűrőjét felszámolom, nem lesz ellenállás, ellenkezés bennem azzal kapcsolatban, ami éppen van, mivel nem fogom tudni értelmezni azt. Tiszta elmével szemlélem a világot, ahol minden úgy tökéletes, ahogy van. Ez pedig a valódi boldogság kulcsa: mindig, minden pillanatban békében lenni az Élettel, azzal, ami van.

Figyeld meg, hogy ez a folyamat már az elmédben felbukkanó képek hatására is beindul, nincs szükség hozzá arra, hogy a fizikai világban megtörténjen valami. Elég, ha csak arra az elhíresült citromra gondolsz, máris összefut a nyál a szádban, pedig a citrom nincs is itt. Csak épp megtanultad, hogy savanyú, ez pedig beindítja a fizikai válaszreakciót a testedben. Vagy, ha egy csúnya veszekedésre gondolsz vissza, már csak a kép megjelenése az elmédben kiváltja a rossz érzésedet, pedig az egésznek már réges-régen vége van. Így tartod magadat folyamatosan a múltban, a hiedelemrendszeredet vetítve ki a jövőbe, ahol aztán majd semmi más nem tud történni, mint ami eddig is történt veled. Illetve, pontosabban, bármi is történik veled, te azt ugyanúgy fogod érzékelni, megélni, mert a szűrőid nem változtak.

Tapasztalataim szerint a szűrőid igen hatékonyan távolíthatók el a Munka segítségével. A Munkában nagyon fontos elem, hogy nem új hiteket tanulsz, "teszel be" a régiek helyére, hanem egyszerűen "semlegesíted" magad tőlük: nem tudod többé elhinni őket, hiszen megéled, megtapasztalod, hogy semmi sem igaz abból, amit eddig hittél. És akkor a Valóságod elképzelhetetlenül kedvessé válik. Ismerkedj meg Te is ezzel a Valósággal.

"Azt szeretnéd, hogy igazad legyen, vagy a szabadságot választod?"

"Amikor megkérdőjelezetlen, óvodás gondolatokban hiszünk, mindannyian gyermekek vagyunk. Vajon te már túl vagy az érettségin?"

"Ha a közvetlen utat  járod, mindig arra van szükséged, és azt szereted, ami van. És ami van, az addig tágul, míg végül a teljesség már túl enyhe szó lesz a kifejezésére."

"A legrosszabb dolog, ami valaha történt és történhet, az egy megvizsgálatlan gondolat." (Byron Katie)