2016. március 21., hétfő

Kivetítés, Csőlátás, Ellenségkép: Tényleg az van, amit gondolsz-érzel-látsz?



Életünk szinte minden pillanatát, találkozását, kapcsolódását, interakcióját átszövik elménk automatikus kivetítő mechanizmusai, melyek csőlátást okoznak: a saját történeteinkkel találkozunk, és mást nem is fogunk tudni észrevenni. Byron Katie úgy fogalmazza meg: „Nincs két ember, aki találkozott volna.” Amíg nem ismerjük fel és nem kérdőjelezzük meg a legalapvetőbb gondolkodási-érzési-kivetítési sémáinkat, addig nagyon valószínű, hogy valamilyen szinten mindig torzított képpel fogunk találkozni. És ettől rendesen szenvedni.

Épp egy tréning szervezési folyamatának a közepén járok; ilyenkorra már több kör emailt küldtem ki a résztvevőknek: visszaigazolást, fizetési információkat, majd a részvételi díjak beérkezése után az egyéni konzultációk időpontjának szervezési tudnivalóit, amihez már minden résztvevőt össze kell hangolnom. Mindegyik körhöz határidőt szoktam adni, mert így tudok gördülékenyen haladni, és elég részletesen, konkrétan leírok minden fontosat. Kérni és megköszönni is szoktam. J Persze a határidőket nem mindenki szokta betartani, ilyenkor újra írok és kérem a pótlást. Néha több körben. Amikor is néha elgondolkozom, hogy vajon mi gátolhatja meg az embereket abban, hogy meg is tegyék, amit kérek. De mivel megszoktam, hogy minden tréning alkalmával adódik ilyen, nem igazán izgatom már magam rajta. És nyilván, fogalmam sem lehet, legfeljebb feltételezni tudok. Teszem a dolgom, kommunikálom és kérem újra, tisztán, konkrétan, amennyire tőlem telik. Aztán, amikor már találkozik a csoport, vagy a tréning után egyéniben is dolgozunk, néhányan megosztják velem, hogy miket is gondoltak-éreztek-vetítettek bele a leveleimbe és a leírt szavaimba. (Az előkészítő feladatos levél szokta a leghevesebb érzelmeket kiváltani. J ) Mivel az Alapcsomagunk egyik központi témája - az érzések mély megélése mellett - az észlelésünk torzulásainak felismerése és ezek tisztítása, addigra már megértik, hogy teljesen normális, ha ez történik. Nem szégyellni való, hisz mindannyiunk elméje így működik: olvas valamit, abból pedig azt érti, amit ő megtanult érteni, és ha ez egy érzékeny pontjára tapint, akkor máris érzi magát valahogy és feltételez rólam valamit. Miközben a valóságban annyi történik, hogy szavakkal közölt információkat olvas egy levélben. Velem pedig még csak nem is találkozott. (Személyes találkozáskor ezek az élmények még markánsabbak tudnak lenni, hisz már a szemünk és a fülünk is ott van, hogy „bizonyítékot” szolgáltasson. Főleg akkor, ha már előzetes feltevésekkel érkezünk egy találkozóra.)

Ezt a bevezetőt azért írtam, hogy kicsit személyesebbé tegyem egy szenzációs könyvből való néhány oldal megosztását. A könyv címe Harag, szerzője pedig Riekje Boswijk-Hummel. (Ursus Libris kiadó) Ha összesen három könyvet ajánlhatnék az önismeret útjára frissiben rálépőknek, vagy az azon már egy ideje járóknak, ez biztosan köztük lenne. Gyönyörű ívet ad a szerző mindannak, amit az utóbbi években én is megláttam, megtapasztaltam, és a tréningjeim tematikájába integráltam. Ha még az Élő Önvizsgálatokat is ismerné, akkor még a feloldási-megoldási részt is jobban kikerekíthette volna, de a könyv már így is zseniális. J

A könyvből itt megosztásra kerülő részben végtelenül érthetően mutatja be a szerző, hogyan is működik az elménk, hogyan is torzítja az észlelésünket, elhitetve és éreztetve is velünk a saját „igazságunkat”. Ha már legalább ennyit megértünk, máris óriási lépést tettünk a nyugalmunk, önmagunk és a másik emberek felé. Ha pedig, neadjisten, még azt is megtanuljuk, hogy amikor valamit feltételezünk a másikról, főként, ha az ránk nem hízelgőnek tűnik, akkor MEGKÉRDEZZÜK tőle, hogy tényleg úgy van-e, ahogy értjük, látjuk, halljuk, gondoljuk, érezzük, akkor óriási változások elé nézhetünk. Meggyőződésem, hogy ha ennyire tisztán mernénk kommunikálni egymással, leellenőrizve a feltételezéseink valóságtartalmát, a konfliktusaink 95%-a azon nyomban elillanna. Csakhogy ezt a „szembesítést” nagyon félelmetesnek hittük el, ezért inkább cipeljük magunkkal a másikról szóló megvizsgálatlan feltételezéseinket, és fájunk bennük – néha egy életen keresztül. L

Olvass velem, és figyeld, ahogy bizonyos megélt élethelyzeteid máris más megvilágításba kerülnek.

Kivetítés

Amikor dühbe gurulsz, észlelésed visszavonhatatlanul megváltozik: a másik felet szó szerint és képletesen is „rossz színben látod”: mindenféle rossz szándékot és tulajdonságot tulajdonítasz neki, és már nem vagy képes mást észrevenni. Hogy megtapasztaljuk, hogyan is jön létre az észlelésnek ez a változása, csoportjaimban gyakran alkalmazom a következő vizualizációs gyakorlatot:

Képzeld el, hogy egy fogadáson vagy, ahol szinte senki nem ismersz. Elveszettnek érzed magad, és csak lődörögsz ide-oda poharaddal a kezedben. Ekkor, megkönnyebbülésedre, a terem másik végében észreveszel egy ismerőst. Ő is egyedül ácsorog. Nem lát téged, de te világosan felismered, és megörülsz neki. Van is kedved beszélgetni vele. Örömmel lavírozol a zsúfolt termen keresztül a férfi felé. Óvatosan manőverezel az emberek között a pohárral a kezedben. Aztán, amikor már sikerült közelebb kerülnöd hozzá, látod, hogy a férfi körbenéz. Szemmel láthatólag ő is keres valakit. Hirtelen arrafelé néz, ahonnan te közeledsz. „Hahó, hahó, itt jön egy ismerős!” – próbálsz integetni felé a poharaddal. A férfi azonban megfordul és kimegy a teremből.

Ekkor azt szoktam kérdezni a résztvevőktől? „Mit érzel? Mire gondolsz? Miért ment el a férfi?” Kiderül, hogy nagyon sok ember azt feltételezi, a férfi azért ment el, mert nem volt kedve találkozni vele. „Láttam az arcán, hogy azt gondolja: ’Jaj ne, már megint itt van!’, és erre inkább úgy tett, mintha nem vett volna észre, inkább elment” – mondják ezek az emberek, majd levonják a következtetést: „Micsoda tuskó!” Ezután gyakran azt is állítják már, hogy voltaképpen mindig is kellemetlen alaknak tartották a férfit. Egy korábbi találkozás alkalmával is otrombán és gőgösen viselkedett. „Mindig is méltóságon alulinak tartotta, hogy kapcsolatba lépjen velem” – állítják most már szinte biztosan az emlékeik alapján. Az alapkövetkeztetést, miszerint a férfi úgy tett, mintha nem akarta volna őket észrevenni, és azért ment el, mert nem akarta őket látni, ilyen módon tovább színezik mindenféle esetleges emlékekkel és a férfiról szóló „tudással”, melynek létezéséről addig valahogy nem is tudtak.
Ha a férfit magát kérdeznénk meg, miért ment el, akkor kiderülhetne, hogy a sok ember közt tán egyáltalán nem is vette észre az ismerősét. Körbenézett, majd azért ment el, mert WC-t keresett, mert unatkozott, a feje fájt, vagy telefonálni akart. Valószínűleg teljesen alaptalan a feltételezés, hogy azért távozott, mert nem akart találkozni az ismerősével. Más szavakkal: olyan motivációt, olyan gondolatokat és érzelmeket tulajdonítanak a férfinak, amelyek valószínűleg meg sem fordultak a fejében. Pszichológiai kifejezéssel: valamilyen motivációt, gondolatokat ér érzelmeket vetítenek ki a férfira. Majd ezt a projekciót színezik tovább mindenféle esetleges emlékekkel és tapasztalatokkal, melyek mind az eredeti projekció igazolását szolgálják.
A félreértések elkerülése végett: természetesen az is előfordulhat, hogy teljesen másképp reagálsz egy ilyen incidensre. Ha látod, amit a férfi elmegy, és azt feltételezed, hogy nem akar találkozni veled, akkor tán nem mérges, hanem csalódott vagy szomorú leszel, és értéktelennek érzed magad. Annyira értéktelennek érzed magad, hogy inkább csendesen elsomfordálsz a fogadásról. De persze az is lehet, hogy hidegen hagy az egész: látod, hogy a férfi elmegy, és nem történik benned semmi, nem csinálsz semmit. Sokféle reakció lehetséges. Mivel azonban ez a könyv a haragról szól, most csupán a haragos reakciót írom le: mérges leszel, mert úgy látod, a férfi gőgösen pillant rád.

Gondolni-érezni-látni: az észlelés világai

Projektálás

A projektálás (kivetítés) egy szempillantás alatt játszódik le, nem tudatos gondolkodási folyamat eredménye. A férfi példájánál maradva, aki kimegy a teremből: nem úgy kell elképzelni, hogy először mérges leszel, azután azt gondolod, hogy egy tuskó, majd kivetíted rá, hogy nem akar találkozni veled. De nem is fordított a sorrend. Nem azt vetíted ki rá először, hogy nem akar találkozni veled, majd gerjedsz haragra és gondolod azt, hogy micsoda tuskó. Időbeli sorrendiség egyáltalán nincs. A gondolat, az érzés és a kivetítés mind egyszerre játszódik le: abban a pillanatban, amikor az érzelem megszületik, megszületik a gondolat és a kivetítés is. Ezt az okozza, hogy a gondolkodás, az érzés és a látás nagyon szorosan összefüggnek egymással.

Gondolni-érezni

Először nézzük a gondolkodás és érzés közötti összefüggést: amikor dühbe gurulok, azt gondolom: „Micsoda tuskó!” Nem gondolhatom azt: „Micsoda kedves ember!” Ha alapvetően csalódást érzek, amikor a férfi hátat fordít, akkor valami ilyesmit gondolhatok: „Nincs kedve beszélni velem. Tényleg értéktelen vagyok.” Nem gondolhatom viszont azt: „Biztosan szimpatikusnak talál”, vagy „Biztosan szívesen beszélne velem.” Az, amit gondolok, mindig egyezik azzal, amit érzek. Vagy, még erősebben fogalmazva: amit gondolok, az megmagyarázza azt, amit érzek – megerősíti. Ha haragot érzek, azt gondolom: „Micsoda tuskó!” És fordítva: érzésem megmagyarázza és igazolja azt, amit gondolok. Ha azt gondolom, micsoda tuskó, akkor dühöt érzek. A gondolkodás és az érzés mindig kölcsönösen megmagyarázzák és igazolják egymást.
Ebből a szempontból helytelen – és ezért zavaró -, hogy a „gondol” és az „érez” a nyelvben két különböző ige. Ez ugyanis azt sugallja, hogy két különálló tevékenységről van szó, pedig nem ez a helyzet. A gondolkodás és az érzés mindig egyidejűleg zajlik. Annak jelzésére, hogy a gondolás és érzés voltaképpen egy tevékenység, inkább összevonom a szót: gondolni-érezni. A gondolás-érzés alkotja a te „belső világodat”.

Kognitív disszonancia: gondolni-érezni-látni

Ennek a gondolva-érzésnek – a te belső világodnak – összhangban kell lennie a külső világgal. Ha haragszol, a haragnak kell, hogy legyen oka is. Szóval azt is fogod látni. A példában haragot érzel, és azt gondolod, micsoda tuskó, majd már látod is magad előtt a nagyképűen viselkedő személyt. Felfedezed például a gőgös vonásokat a szája körül. Tehát már ebből is tudod: „Nem akar találkozni velem.” A gőgös vonások, amelyeket látsz, valamit az ebből eredő meggyőződésed, hogy a férfi nem akar találkozni veled, együttesen alkotják a projekciót. Ennek a projekciónak pedig az a hatása, hogy jogosnak érzed a haragodat és a gondolatodat: „Micsoda tuskó!” A projekció megmagyarázza és igazolja a gondolás-érzést.
Éppen ez a lényeg: amit a külvilágban látsz, annak igazodnia kell saját belső világodhoz, ahhoz, amit gondolsz-érzel. Nem lehetsz egyidejűleg dühös és gondolhatod azt, micsoda tuskó, miközben egy kedves, barátságos férfit látsz magad előtt. A pszichológia ezt kognitív disszonanciának nevezi: ha dühös vagy, de egy kedves embert látsz magad előtt, akkor a belső és külső világod nincs összhangban. A kognitív disszonancia rendkívül zavaró; az emberek nem bírják elviselni, hogy belső világuk nem igazodik a külvilághoz. Emiatt a belső és külső világot adott esetben ők maguk igazítják egymáshoz. Ez a projektálás segítségével lehetséges. Mivel haragszom és azt gondolom, „Micsoda tuskó!”, ezért egy gőgös férfit látok magam előtt. Ténylegesen látom is a gőgös vonásokat az arcán. A projekció révén összhangba tudom hozni a külvilágot a saját belső világommal. Mivel látom a gőgös vonásokat, tudom, hogy a férfi látni sem akar engem.
Az, aki nem dühös, valószínűleg egy teljesen másmilyen férfit lát maga előtt. Esetleg ő is észreveszi ugyanazokat az arcvonásait, de ő nevetőráncoknak vagy az aggódás jeleinek véli a szája körüli vonásokat (attól függően, hogy ő mit vetít ki a férfira).
Most veszem észre, hogy azt sugallom, a gondolkodás-érzés határozza meg a projekciót, pedig itt sem lehet azt mondani, hogy időbeni sorrendiségről lenne szó. Minden egyetlen szempillantás alatt történik. Mivel bizonyos dolgokat gondolsz-érzel, ezért egy gőgös férfit látsz magad előtt, de mivel gőgös férfit látsz magad előtt, elkezdesz bizonyos dolgokat gondolni-érezni. A gondolás-érzés és látás szétválaszthatatlanul összekapcsolódik egymással. Véleményem szerint a gondol, érez és lát igéket össze lehet ragasztani, és így használni: gondol-érez-lát.

Az észlelés világai: hitrendszerek

Amikor a férfi elmegy a fogadásról, érzel valamit (haragot), gondolsz valamit („Micsoda tuskó!”), és látsz/kivetítesz valamit (gőgös vonásokat látsz, és tudod, hogy nem akar találkozni veled). Mindaz, amit érzel, gondolsz és látsz/projektálsz, mindig magyarázza, igazolja, jogossá teszi egymást.
A gondolkodás, érzés, látás ilyen kombinációja egy teljes észlelési világot alkot: saját gondolataidon és érzéseiden – azaz belső világodon – kívül tartalmazza ugyanis a külvilág képét, jelen esetben a férfi képét is. A belső és külső világ képei pontosan illeszkednek egymáshoz.
Az ilyen észlelési világ nagyon meggyőző. Mivel minden magyarázza és igazolja egymást, többé-kevésbé zárt rendszer jön létre: elhiszed, hogy amit gondolsz-érzel-látsz, az igaz. Az ilyen észlelési világokat ezért hitrendszereknek nevezem.

Öntudatlan gondolkodás, érzés, látás és tudatos megmagyarázás

A példánkban szereplő férfira sokan megharagudnának, mivel azt feltételeznék, hogy nem akar találkozni velük. Később pedig már azt is állítanák, hogy voltaképpen már ismeretségük kezdete óta mogorván és gőgösen viselkedett.
Ilyen módon kétfajta gondolkodásról beszélhetünk: az ösztönös gondolkodásról és a racionalizálásról. Az ösztönös gondolkodás szorosan kapcsolódik az érzéshez; ez a gondolni-érezni „gondolni” szakasza. Nem tudod megkülönböztetni az érzéstől, mivel elválaszthatatlanul összefügg azzal. Abban a pillanatban, amikor dühös leszel, rögtön azt is gondolod: „Micsoda tuskó!” Ez a gondolkodás teljesen érzelmi alapú. Emiatt gyakorta egyáltalán nem logikus vagy józan, és főként nem objektív.
         A gondolkodás másik fajtája, a racionalizálás vagy okkeresés logikusan következik a gondolás-érzésből, és legfontosabb célja a gondolás-érzést megmagyarázni és igazolni. Egy sor érv, bizonyos helyzetekre és tapasztalatokra történő visszaemlékezések segítségével magyarázod meg és igazolod azt, amit gondolsz-érzel. Itt már létezik időbeliség: a racionalizálásra mindig a gondolás-érzést követően kerül sor. Vagyis immár tudatosan magyarázol meg magadnak egy öntudatlanul kialakított álláspontot, és meg vagy győződve arról, hogy a „valóságot” látod.

Csőlátás és ellenségképek

Az ilyen előzetesen kialakított álláspontot a gyakorlatban szinte már lehetetlen megváltoztatni. Egy hitrendszer épp azért rendkívül erős, mert három elemből, gondolkodásból, érzésből és látásból áll, amelyek mindig kölcsönösen magyarázzák, erősítik és igazolják egymást. A példában: ha egyszer a férfit már megvádoltad magadban azzal, hogy nagyképű, akkor nagyon sok mindennek kellene történnie ahhoz, hogy más színben kezdd el látni. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, nem csupán a rá vonatkozó gondolataidat, de a róla benned élő képet és érzelmi reakciót is meg kellene változtatnod. Ez nem kis feladat. Főként az érzelmi reakciók feladási tűnik az esetek többségében szinte lehetetlennek.
         Ha egyszer dühös lettél valakire, nagyon nehéz ezt a haragot feladni. Ez azt is jelenti, hogy ha az emberek egyszer már kialakítottak valamilyen képet magukban valakiről, ez a gyakorlatban, az esetek többségében már alig változtatható. Az ilyen megváltozhatatlan hitrendszert joggal nevezhetjük csőlátásnak. Sőt, ha haragról beszélünk, akkor akár ellenségképnek.


Amennyiben szeretnél olyan eszközökkel megismerkedni, melyek segítségével oldhatók a gondolási-érzési-látási mintáid, illetve ha tovább mélyítenéd az elméddel és érzelmi rendszereddel, illetve a magadról alkotott téves észlelésekkel kapcsolatos ön-megismerésedet, látlak szeretettel az ÚJ, INTEGRÁLT ÖNMUNKA ALAPCSOMAGON. Ennek során megismerkedünk Scott KilobyÉlő Önvizsgálatainak és a Természetes Nyugalomnak, Byron Katie Munka-módszerének és egy Belső Gyermek Gyógyítása folyamatnak az alapjaival. Bőséges és mély tematikával várlak, olvass róla bővebben itt: Aktuális Tréningek

Új, Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+2X75 perces skype-os egyéni konzultáció), 2016. május 6-8.