Még Egy Kör 16 Hetes Kurzus Visszajelzések, Tapasztalatok, 2018. július

Még egy adag visszajelzés összegyűlt a nemrég befejeződött 16 hetes kurzus Résztvevőitől. Örömmel olvastam és osztom meg őket ezen a fórumon is. Fontosnak tartom újra megjegyezni, hogy mindenki teljesen egyedi változásokat, tapasztalásokat, élményeket szerez ezen az úton. Legtöbben olyanokat, melyekre nem is számítottak. Ha kíváncsian, felfedezőn, elvárásoktól mentesen tudunk bármilyen önfelfedezéshez és önutazáshoz hozzáállni, akkor a legnagyobb annak az esélye, hogy picike és óriási változásokon fogunk átmenni.

AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.

MOST KEZDEM ÉREZNI, MIT ÉRTESZ AZ ALATT, HOGY SEJT SZINTŰ BIZTONSÁG. „Kedves Andi! Életem eddigi egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem ezt a kurzust, ajándék már az is, ahogy megtalált engem. Először a leírás győzött meg, hogy ez a kurzus máshonnan közelít, mint amit eddig ismertem. Valódinak, hitelesnek, kidolgozottnak, működőnek tűnt és ez be is igazolódott. Tisztelem a hatalmas tudásodat, hogy okos vagy, hogy létrehoztad ezt a rendszert egymáshoz tökéletesen illő és egymást támogató mozaikokból, ahogy a személyes tapasztalataidon keresztül ezt átadod. Köszönöm a hatalmas energiát, amit beleteszel ebbe, és hogy ennyire elkötelezett vagy irántunk, a jelenlétedet. Soha nem találkoztam még ilyennel semmilyen fizetett tanfolyamon semmilyen területen, ezért számomra pénzben nem kifejezhető, amit itt kapok, egyértelmű, hogy sokkal, de sokkal többet ér, mint amit kifizettem érte.  Az első hatalmas megkönnyebbülést akkor éreztem, amikor azt tapasztaltam, hogy amit én az életemben megélek, az jogos, érvényes és hogy így működik az ember, nem én találtam ki és nincs baj velem. Már az első 4 hét után éreztem, hogy könnyebben és őszintébben kifejezem az igényeimet az élet semlegesebb helyzeteiben.

Most a 14. hét körül úgy érzem, olyan fázisba kerültem, ahol szét vagyok szedve, kezdek rálátni a működéseimre. Nagyon kevésszer tudok még új módon reagálni, de legalább felismerem a helyzetekben a programomat. Úgy érzem magam, mint egy bebábozódott rovar, bár közhelyes ez a kép. A programjaim, mint egy merev páncél körbevesznek, de elindul egy folyamat belül, amitől nagyon finoman elkezd leválni rólam ez az elavult és egyre szűkösebb cucc. Még belül hozzá vagyok nőve és fáj, ahogy elszakad a bőrömtől, meg cipelem még, de én már más vagyok belül és bár eddig védett, egyszer csak nem leszünk összeegyeztethetők és azt fogom észrevenni, hogy már nem is kell, és egyre messzebb megyek tőle. Most 14 hét után kb. a báb repedezésénél tartok és már picit beszűrődik a fény egy másik világból, és egyben nehéz is elhinni, hogy valóban van ott egy másik világ, de alig várom, hogy újrakezdhessem az újabb kört. Egy másik kép is eszembe jut egy mérleg nyelvével, ahol most még kileng a mutató. Extrémen jelentkeznek az érzetek, az ellenállás, sok minden fáj, erősen tör elő belőlem mindaz, amivel eddig nem foglalkoztam, veszekszem, konfliktusaim vannak, megélem, próbálgatom, hogy ki is vagyok én.  Nehezen indult be, hogy valóban engedjem a testem reakcióit, de azt hiszem, egyszer-kétszer már ráéreztem. Aztán olyan is van, hogy váratlanul rácsodálkozom magamra, hogy boldog és gondtalan vagyok, nem megy a belső monológ. Életem utóbbi időszakában nem éreztem ilyet. Többször és nyugodtabban állok magam mellett. Azt hiszem, most kezdem érezni, mit értettél az alatt, hogy sejt szintű biztonság. A gyakorlatok végzésekor az önmagammal való találkozás szavakkal át nem adható pillanatokat és megéléseket adott, én most úgy vagyok vele, hogy azt kívánom, bárcsak minél többen megtapasztalnák ezt. Köszönöm, Andi!”

JÓ VAGYOK ÚGY, AHOGY VAGYOK. „Mit adott nekem a kurzus? Lezárást, egy korszak, egy folyamat végét. 10 évre volt szükségem, hogy végre érezzem, kimondjam, JÓ VAGYOK ÚGY, AHOGY VAGYOK. A kurzus által jutottam el odáig, hogy már nem akarom megjavítani magam, nem akarok jobb emberré válni. Vagyok, aki vagyok, és ez így tökéletes. A 16 hét alatt (bár még csak most kezdem a 14. hét leckéit), még inkább közelebb kerültem önmagamhoz, érezhetően fejlődött az együttérzésem a bennem élő kislány iránt.

A szomatikus, pl. Feldenkrais gyakorlatok rávezettek arra, hogy a határaimat nem csak erővel és akarattal lehet tágítani, hanem finom és gyengéd mozdulatokkal is elérhetem ugyanazt az eredményt, sőt még egy kicsit többet is. Lágyabbnak érzem magam, és kezdem érezni magamban azt a női erőt, ami a befogadásban, elfogadásban, lágyságban, puhaságban, rugalmasságban mutatkozik meg leginkább.

Andi, köszönettel tartozom neked azért, hogy ezt a kurzust tudással, körültekintéssel és szeretettel állítottad össze, hogy az úton járók még több eszközt birtokolhassanak céljuk eléréséhez, önmaguk megtalálásához.”

ANDI BEVITT A KULISSZÁK MÖGÉ. „Eddig olyan volt az életem mintha egy filmet néznék. A tanfolyam során pedig Andi bevitt a kulisszák mögé. Érdekes világ, megláttam, hogyan működik mindez. Megtudtam, hogy a forgatókönyvírónak nagyon jó ötletei voltak, de mivel a közönségnek nem annyira tetszettek és többször kritikát kapott, már nem mer új dolgokat kitalálni. Ma már szinte csak ugyanazok a jelenetek játszódnak, csak más szereplőkkel és más helyszíneken, a dialógusok is nagyon hasonlóak. Megismertem a maszkmestert és az öltöztetőt is, akinek az utasítására néha még felvétel előtt át kell öltöznie a főszereplőnek valami sötét zsákruhába. A monológokat sokszor lehurrogta a közönség, ezért ma már egyre ritkábbak. A narrátor szöveg segíti a cselekmény megértését. Ezt az elme írja, és igencsak megadja a film alaphangulatát.  Már rég nem tetszik ez a film. De itt megtudtam, hogyan tudnám megváltoztatni. Egyre nagyobb a motivációm, hogy én rendezzem a filmet, nekem tetsszen és ne a kritikusoknak.

Az elméleti tananyag rengeteg új információt adott. És ezek a gyakorlatok is fantasztikusak. Semmi racionális okoskodás, semmit nem lehet rosszul csinálni, egyszerűen csak engedélyt kap végre a test, hogy befejezze a munkáját és gyengéden felfedezzen dolgokat.

Milyen változások történtek? Múltkor például azon kaptam magam, hogy egyszerűen csak beszóltam a főnökömnek (persze finoman), kezdem feltérképezni, hol vannak a határaim és tudatosabb vagyok mindenféle működésemre, egy régi elintézetlen ügyem végére is pontot tettem. A szomorúság meg a szorongás még mindig itt vannak. Ha valahová menni kell és csinálni, máris érzem a feszültséget a gyomromban. De ilyenkor most már ráteszem a kezem a hasamra és olyan mintha a félénk belső gyermek kezét fognám. És ha így „kézen fogva“ megyünk a dolgunkra, egyre csökken a feszültség és végül eltűnik.  Mindenféle testérzetes munkára pedig egyenesen rákattantam. Ismerkedem velük, próbálom tudatosítani és beépíteni a mindennapokba, hogy az természetes legyen. A nagyon fájókra is kíváncsi vagyok már.  Andi, köszönöm ezt a húzós 4 hónapot! Ezzel teljesült egy álmom!

Majd kicsit pihenek, de biztosan elkezdem újra és megismétlem. A haraggal még sok dolgom lesz, eddig picit féltem tőle, de azt hiszem, a düh mögött van elbújva az életerőm... Eddig is sok felismerésben volt részem, de alig várom az újabb izgalmas felfedezéseket.

És tudod mire jöttem még rá, Andi? A zárt csoportos bemutatkozómban írtam, hogy mikor bejelentkeztem a tanfolyamra, te egy öleléssel fogadtál. És most állt össze a kép... Én akkor még semmit nem tudtam a testérzetekről, de valószínűleg a válaszlevél olvasásakor olyan intenzíven éreztem valami körbeölelő, megnyugtató és vibráló melegséget, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. És én akkor azt az ismeretlen valamit csak így tudtam magamnak megfogalmazni... Szeretnék kívánni magunknak, mindannyiunknak valamit: Gyógyító és eredményes ÖnMunkát, ÖnMunkázást! (Spock után szabadon...)"

SZEMMEL LÁTHATÓAN CSÖKKENT A STRESSZ SZINTEM. „Ja, és még az is van, hogy észrevétlenül elhagytam a Remotivot, és ezzel a videóval esett le, hogy tulajdonképpen én már nem ébredek fel éjszakánként, sőt, tök jól alszom. Plusz 2 barátném is megjegyezte függetlenül egymástól, hogy milyen kisimult vagyok. Szemmel láthatóan csökkent a stressz szintem, bassssszus! Én úgy örülök! J”

NAGY ÉLMÉNY ÉLES ÉLETHELYZETBEN MEGTAPASZTALNI A GYAKORLATOKAT. „Én lassabban haladok a kurzus anyagával, de a motivációm megvan továbbra is, csak túl sok lett a teendő, meg amit megcsinálok, azt jól szeretném csinálni, ahhoz pedig idő kell. Viszont rájöttem, hogy sok mindent élőtérbe helyezek magamhoz képest, erre figyelnem kell most már. Szerintem a gyakorlatok segítenek majd ebben is. Nagyon hálás vagyok, hogy itt lehetek ezen a kurzuson. Most volt egy nagyszerű élményem is, egy vitatkozás után elöntöttek az érzések, egyrészt hagytam az érzéseket lenni és figyeltem befelé a testi érzeteket, hol milyen, bizonyos helyeken a szorító, majdnem robbanó nehéz érzetek jelentek meg, míg máshol könnyű, laza maradt. De nem akartam megszabadulni, csak együtt lenni vele. És ott volt a hiányidentitás is, aminek éreztem magam a vita közben/után, s eszembe jutott, és bele is kezdtem a Megtalálhatatlan Önvizsgálatba. Hát csodálatos volt, és annyira másképp éreztem magam utána, felszabadító volt, egyáltalán nem éreztem azt, amit ilyen vita után szoktam. Nagy élmény volt élesben is megtapasztalni ezeket a gyakorlatokat. Végül is a vita segített jobban meglátni a bennem zajló folyamatokat, most teljesen mást láttam benne. Egyébként én is észrevettem, hogy türelmesebb, elfogadóbb vagyok magammal is. Sokszor eszembe jut, ha már most ennyi minden történt, mi lesz később, ahogy csináljuk a gyakorlatokat, s egyre mélyebben megértjük a folyamatokat, egy teljesen új világ nyílik, ez nagyon izgalmas. Nagyon köszönöm, Andi, a lehetőséget, hogy ezt mind ilyen gondosan felépítetted és megosztottad velünk.”

EZEK A GYAKORLATOK CSODÁLATOSAK, EGYSZERŰEK, ÉS JOBBAN HATNAK, MINT BÁRMI MÁS. „A 12. hétnél járva a feladatok egy részét már ismertem, használom én is őket a munkámban. De csak másoknak, és nem magamnak. Ez a kurzus rávilágított, hogy talán nekem is jól esnek ezek a csodálatos gyakorlatok, és nem csak arra kell koncentráljak, hogy másoknak átadjam, hanem, hogy magam is csináljam. Mert egyszerűek, és jobban hatnak, mint bármi más. Pl. amióta itt vagyok Veletek, minden este végigutazom a testemen, izmaimon, és látnom kellett, hogy az állkapcsom, mint egy pitbullnak össze van préselve elalvás előtt, valamint a nyakamat nem lazítom el, hanem úgy alszom, hogy tartom vele a fejemet. Így most nagyon tudatosan elalvás előtt ellazítom az összes porcikámat, ami nagyon jó érzést kelt bennem. Vagy egyszerűen napközben megállok, és kifújom a levegőt, leeresztem a vállaimat, lazítok. Ezt sem csináltam eddig. És ha valami fájdalmam van, akkor rögtön belép már automatikusan a "miazamirendbenvan" gyakorlat, átmegyek az érzéseimen/ érzeteimen, és meglátom, hogy rengeteg minden jól van bennem, így nem kell rapliznom. Már előre örülök annak az időnek, amikor sok időt hagyva beleolvadok a kurzus anyagába és felfedezem magamat. Köszi, Andi a lehetőséget és a 100%-os velünk levést, segítést! Egyszer sem éreztem magam a levegőben lógva, a kérdéseimre secperc alatt kaptam a válaszokat. Ez számomra a tökéletes odafigyelés a csoportra. Köszönöm szépen még egyszer!”

MEGDOLGOZTAT ÉRZELMI ÉS TESTI SÍKON, DE CSAK AKKOR, HA VESZED A FÁRADSÁGOT ÉS BELEÁLLSZ. „Kedves Andi! Ezúton is köszönöm a Kurzust. Rengeteg hasznossággal lettem gazdagabb, és a legszembetűnőbb az volt, hogy még mindig nem tudok elég időt magamra fordítani a munkám miatt. Egész nap rohangálok a pácienseim problémái után, keresem a megoldásokat, örülök a sikereknek, aztán ha kicsi időm van, akkor fiam, férjem... én meg… (pedig már nagyon sokat leadtam a melóból!) El vagyok még mindig kicsit veszve ebben a világban. Ez most nagyon szembetűnő volt, mert láttam, hogy még a kurzushoz való időt sem tudom magamra fordítani. Ez most nagyon kellett, köszönöm Neked. Beadtam a jelentkezésemet máshova, ahol nincs ekkora teher....meglátjuk, hogy ez-e az én utam. 

Minden jót és szépet Neked, nagyszerű ez a koncepció, rengeteg embernek segítesz vele. Megdolgoztat érzelmi és testi síkon, de csak akkor, ha veszed a fáradságot és időt, és beleállsz. És pont ez az első lépés a legnagyobb lépés sokak számára ahhoz, hogy a tálcán nyújtott finomságok a szánkba kerüljenek. Ha nem kapunk belőle, azt csak magunknak köszönhetjük. És ez a legnagyobb felismerés, amit én személyesen Tőled kaptam. Köszönöm szépen!”

VISSZA A TESTBE A DISSZOCIÁCIÓBÓL. „Lehet, közhely, de nekem most esett le, tehát nekem új: az érzős gyakorlatok sokszor olyanok, mintha egy jégtáblán állnék, és fentről nézném, mi történik. Látom, de igazából engem nem érint, ami ott zajlik. Ha közelebb akartam kerülni, akkor eddig csákányt próbáltam használni, de azon kívül, hogy vízhólyag lett itt-ott a tenyeremen, ami nem és nem akart kipukkadni... Így persze nem lehetett tovább dolgozni, és a kilátást is elvesztettem a repedések miatt. Most meg... ha gyengéden, lágyan odateszem a kezem, akkor a jég olvad, vékonyodik... lehet egyszer igazából el is érek ahhoz, ami odalent van.”

Korábbi visszajelzések:

LEGFRISSEBB TAPASZTALATOK, VISSZAJELZÉSEK ITT. Korábbiak itt. És még itt is. 

AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 16 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS 2018. SZEPTEMBER 14-TŐL DECEMBER VÉGÉIG. Részleteket itt találsz.

Hány Embert Ismersz, aki Tényleg Áttáncol az Életén?

„Sokan azok nélkül az egészséges ösztönök nélkül élünk, amelyek gazdagabbá teszik az életet. Olyanok vagyunk, mint a felnőtt gyerek, aki belecsöppen egy jégkorongmérkőzésbe anélkül, hogy tisztában lenne azzal, hogyan mozogjon, és magára marad a támadások elleni védekezésben. Valójában egyáltalán nem veszünk részt a játékban, mindazonáltal jövés-menés közben jól ellátják a bajunkat. Bizonyos értelemben mindannyian a lelki AIDS áldozatai vagyunk, mivel természetes védekező és gyógyító, egységteremtő ösztöneink gyengék. Személyes életünk, városunk, országunk, világunk szenvedésének és gyászának nagy része abban gyökerezik, hogy az emberek nem rendelkeznek azokkal az alapvető ösztönökkel, amelyek a teljes és egész emberi életet megteremtik.” (Gabrielle Roth)

Szeretem nézni, figyelni az embereket. Ahogy jönnek-mennek, közlekednek. Ahogy beszélnek, viselkednek, működnek. És ahogy mozognak. Ahogy kifejezik azt, akik. És, hát, időnként nagyon elkeseredek. Mert az emberek ALIG ÉLNEK. Inkább csak vegetálnak. Be vannak szorulva a fejükbe, nézik az elmemozit, alig van élet a tekintetükben, alig nyilvánítanak érzelmeket, alig van fogalmuk arról, kik is ők. Arról, hogy valójában milyen értékesek és csodálatosak, egyediek és különlegesek. Ebből sokan semmit nem élnek. Legfeljebb PRÓBÁLNAK értékesek, csodálatosak, egyediek és különlegesek lenni, csakhogy ez a próbálás a hiányosság-érzetükből fakad, ezért kényszeres, kompenzáló, nem őszinte, és nem az övék. Csupán egy megjátszott szerep.

Mindez, persze, mondhatni, természetes. Hisz generációk óta így növünk fel. Nem kiteljesedve önmagunkban fizikailag, érzelmileg, lelkileg és szellemileg, ahogy telnek az életéveink, hanem bekövesedve, bezárkózva, beszürkülve, elélettelenedve. Én is jártam arrafelé. Sokáig és mélyen. Nem is gondoltam, hogy az Élet más is lehet. Nem is gondoltam, hogy érdemes kinyílni, hogy érdemes és lehetséges a gyógyulás útjára lépni. Jó ideje tudom már, hogy igenis lehetséges. Nem erőből, nem erőszakkal. Hanem valami belső vezettetésből. A kegyelem elfogadásából, meghallásából. Kívánom, hogy Te is rátalálj erre az útra, hogy egy teljesen más minőségben, a belső összekapcsolódottság erejéből élhesd annak a csodálatosságát, aki vagy. És hogy minél többet táncolj. :)

Ma is Gabrielle Roth-tól hoztam egy részletet, Térképek az eksztázishoz című könyvéből. Az előző szemelvényt az érzelmek, érzések jelentőségéről, a test megmozgatásáról itt találod: Arra születtünk, hogy érezzünk.

Az Életút Öt Szent Tanítója

Az élet utazás. Az útirány lényegileg mindenki számára ugyanaz, még akkor is, ha különböző helyszínekről, különböző poggyásszal indulunk. Mindenki megszületik, mindenki meghal, és a legtöbben keresztülmegyünk valamennyi szakaszon a születéstől kezdve a gyerekkoron, a kamaszkoron, a felnőttkoron át a halálig. Ahhoz, hogy bölcsen cselekedjünk, tudnunk kell, miként alakult ki lelkiségünk, hogyan sérült, s milyen áldásokban részesült. És azt, hogyan gyógyítsuk a teljes létezésünk kibontakozásának útját álló sebeket. Megvilágosodásunk nyersanyagai a bennünket ért sérülések és áldások. Minél tudatosabban dolgozzuk fel azokat, annál közelebb kerülünk lelki képességeink megvalósításához.

A megoldás saját személyes történetünkben rejlik. Életünk minden egyes eseménye természetes életszakaszokban bontakozik ki, és minden szakasznak megvan a maga természetes tanítója: a születés szakaszában anyánk; gyermekkorunkban apánk; serdülő korunkban énünk; érett felnőttkorban a társadalom; öregkorunkban a világegyetem. Egyedülálló történetünk irányvonala az ezekhez és életünk többi szereplőjéhez fűződő saját különleges kapcsolatunkat mutatja.

Az öt szent tanítótól – anya, apa, én, társadalom, világegyetem – megtanuljuk mindazt a személyes bölcsességet, amit tudnunk kell. Ők az idegenvezetők életutunk során, döntő fontosságú szerepet játszanak személyes fejlődésünkben, akár tudjuk ezt, akár nem. Ők a tükrök, amelyekben önmagunkra tekinthetünk. Tőlük tanuljuk meg alapvető ösztöneinket, a létezés, az élet kihívásaira adott válaszadás önkéntelen módjait. Sokan azok nélkül az egészséges ösztönök nélkül élünk, amelyek gazdagabbá teszik az életet. Olyanok vagyunk, mint a felnőtt gyerek, aki belecsöppen egy jégkorongmérkőzésbe anélkül, hogy tisztában lenne azzal, hogyan mozogjon, és magára marad a támadások elleni védekezésben. Valójában egyáltalán nem veszünk részt a játékban, mindazonáltal jövés-menés közben jól ellátják a bajunkat. Bizonyos értelemben mindannyian a lelki AIDS áldozatai vagyunk, mivel természetes védekező és gyógyító, egységteremtő ösztöneink gyengék. Személyes életünk, városunk, országunk, világunk szenvedésének és gyászának nagy része abban gyökerezik, hogy az emberek nem rendelkeznek azokkal az alapvető ösztönökkel, amelyek a teljes és egész emberi életet megteremtik.

Amerre csak nézek, mindenütt a létezésért küzdő sérült gyerekeket látok. Hogyan sebesültünk meg mindannyian? A legújabbkori történelem világháborúkról, Koreáról, Vietnámról mesél, de ki beszél azokról a gyerekkori harcokról, amelyeken szabadságunkért harcolva mindannyian keresztülmentünk? Valamennyien átéltük a gyerekkor háborúit. Tanárom, Oscar Ichazo megtanította, e küzdelmek során különösen anyánk és apánk miként formálják lelkünket, és azt is megmutatta, hogyan állítsam meg a világot és figyeljem a saját mozgásomat. Ezekben a mozdulatokban megláttam az örökösen ismétlődő mintákat. Ő megnevezte ezeket a szabályokat, az eredetükig nyomon követte őket. Visszavezetett az Édenkertbe, azután megkérdezte:

– Tényleg el akarsz menni?

Látomásában megértettem életem egyszerű igazságát. Sérülésemet. Áldásomat. Nézőpontomat. Történetemet. E tudás felszabadított ahhoz, hogy továbbmozduljak afelé az én felé, akit eltemettem, és ahhoz, hogy visszanyerjem az ösztöneimet.

Az önfenntartás és önfejlesztés természetes ösztöneinek visszaszerzéséhez a tudatnak fel kell szabadulnia a múlt és a jövő alól, hogy teljesebben jelenvaló, önkéntelen, varázslatos, ösztönös lehessen. Azért ismerted meg a múltat, hogy kitöröld magadból. És a múlt kiradírozása eltörli a jövőt is, így biztosít teret az igazi történésnek. Valami újnak.

Tanáraink – anyánk, apánk, énünk, a társadalom és a világegyetem – a természettől fogva készek arra, hogy átadják nekünk azokat az ösztönöket, amelyekre az örökösen változó világban való megfelelő működéshez szükségünk van. Mindannyiunknak kötelességünk annyira életrevalónak lennünk, mint a nyomkövető indián, mint a tapasztalt városi szent, a falusi tanító, az eszkimó vagy a beduin. Valójában élet-halál kérdése, hogy felfedezzük, életünk tanárainak mit sikerült átadniuk és miben vallottak kudarcot. Mely ösztönöket, milyen készségeket kaptunk tudatunk felszabadításához, és miféle korlátok eredményezik azt, hogy kevesebbek vagyunk annál, mint amik lehetnénk. Ha szerencsés vagy, megkaptad a minden egyes állomásnak megfelelő alapvető tudást és bölcsességet, érzéseket és energiát, akkor az élet mindennapi kihívásait talán elegánsan és készségesen tudod kézben tárni. Ami sokaknak csatározás, háborúzás, az neked tánc, játék. Ám hány embert ismersz, aki igazán jókedvű, aki tényleg áttáncol az életén?

Ha nem kaptad meg, amire szükséged volt, akkor a dolgok nem jönnek természetesen. Mindenen gondolkodnod kell. Amikor a tudás ösztönös, akkor a megfontolás, a kétség, a bizonytalanság szükségtelen és nem helyénvaló. Az alapvető ösztönök, akárcsak az immunrendszer, velünk született válaszadási minták. Fölkattintható kapcsolók. ösztönrendszerünk törzsfejlődése végigkíséri az életszakaszokat. A tanárral való kölcsönhatás mindegyik félben felébreszt egy ösztönt, a létezés természetes, önkéntelen módját.

Legnagyobb részben nagyon távol vagyunk a mások életében játszott szent szerepünk érzékelésétől. Az anyaságot gyermekfelügyeletnek tekintjük, olyan hivatásnak, amelyet akárki elláthat ugyanolyan jól, vagy még annál is jobban. Az apaság a családtól gyakran távollévő, fő ügyintéző és gazdasági vezető szerepét jelenti. Fiatalkori független akaratunk szokásosan a szülői és a társadalmi nyomás uralma alatt áll. Nehéz a felnőtt érettséget éretlen kultúrában elérni. És az élet befejező szakasza, a halálban való beteljesülés, sokkal inkább lenézett és elutasított, mintsem nagyra becsült.

Nem kapjuk meg azt, amire szükségünk van. Nézd meg a sétáló sebesülteket a szomszédságodban, a családodban, a tükrödben. Az úgynevezett primitív törzsekben és vidéki falvakban minden életszakasz döntő fontosságú feladatainak beteljesítéséhez nyújtott támogatás magától értetődő, míg a modern városokban ez sokkal nehezebb és kevésbé értékelt. Nem tartjuk többé tiszteletben az élet teljes, szent utazását. Szertartásaink üresek; semmit nem jelentenek. Többé nem készítenek föl azokra a lelki feladatokra, amelyek elvégzésére vállalkoznunk kell. Miből állnak a születés, a kisgyerekkor, a kamaszkor, a felnőttkor és a halál szertartásai? Van közöttük akár csak egy is, ami valóban átalakító hatású? Úgy vélem, nincs. Ezért kell a mai lármás, bizonytalan időknek megfelelő alkotó, korszerű sámáni gyakorlatokat végeznünk.

Anyánk felébreszti a táplálkozási ösztöneinket. Apánk a közösségi ösztönöket. Mi magunk a belső ösztöneinket, és a társadalom – a többi ember és életünk társadalmi szervezetei – ébreszti fel a szociális ösztöneinket. A világegyetemmel alkotott egységről való elmélkedés és bölcsesség hívja elő az örökérvényűség megértésének ösztönét, annak felismerését, hogy valójában mi az, ami fennmarad és ami számít. Ez az utolsó ösztön csak az első négynek a lélekben való egységbe rendezését követően fejlődhet ki. És csak akkor tudunk teljességben és békében meghalni, ha kapcsolatban állunk legbenső lényegünkkel.

Születés. Gyermekkor. Kamaszkor. Felnőttkor. Halál. Az élei tánca öt mozdulatban. Az élet munkában lévő mű, előadás-művészet, szertartásszínház, elbeszélő költemény, és nem pusztán nézőként és hallgatóként veszünk részt benne, hanem a saját történetünket eljátszó művészek, saját életünk megteremtői vagyunk. Milyen szerepet játszol életedben? Miért azt? Van választási lehetőséged? Igen, van!

Rendezhetsz és játszhatsz a saját filmedben vagy kis szerepekben felléphetsz mások alkotásaiban. Választhatod azt, hogy teljesen tudatos vagy, illetve játszhatsz bárgyún. Én rengeteg szerepet játszom. A legfontosabb közülük a diák: az Élet a mesterem. A tanítók jönnek, mennek. A folyamat minden lépcsőfokán találkozni kell egy tanárral, meg kell tanulni a leckéket, be kell teljesíteni a kapcsolatokat, el kell sajátítani az ösztönöket.

(Gabrielle Roth: Térképek az eksztázishoz)

Az ÖnMunka lényege az önkapcsolódás, az önfelnevelés, az önfelismerés, az önmagadért való felelősségvállalás és az önszeretet. Ha felém hoz az utad, szeretettel látlak:

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

Ahol Szeretve Vagyok akkor is, amikor Én Nem Tudok Adni

Az ÖnMunka lényege az önkapcsolódás, az önfelnevelés, az önfelismerés, az önmagunkért való felelősségvállalás és az önszeretet. Mindennek a valódi megélése, megtapasztalása, megtanulása egy hosszú, szépséges, időnként fájdalmas folyamatban tud csak megszületni belőlünk. Nagyon szeretem azokat az egyéni folyamatokat, melyek során mélyebben megismerhetek valakit, aki megtisztel a bizalmával és elém teszi félelmeit, szenvedését, fájdalmait, veszteségeit, kétségeit. Megnyitja a Szívét és az Elméjét, és utazásának egy darabkájához engem választ kísérőnek. Virginia Satir így ír erről:

RAGYOGÓ LÉLEK: „Sosem az volt a kérdés számomra, hogy van-e lelkük, hanem hogy hogyan tudnék kapcsolatba kerülni azzal. Ezt tűztem magam elé. Az eszközöm a saját hiteles kommunikációm volt, és az a minta, amit ezzel nyújtottam. Olyan volt, mintha beleláttam volna mindenkinek a legbensőbb világába, s megláttam volna a lélek ragyogó fényét, amelyet a korlá­tozás és önelutasítás fekete doboza tartott fogva. Az erőfeszítésem arra irányult, hogy képessé tegyem a másik embert arra, hogy lássa, amit én látok, s akkor együtt át tudjuk változtatni a fekete dobozt egy nagy, kivilágított képernyővé, és új lehetőségeket tudunk felépíteni. Úgy gondolom, hogy minden változásnál az első lépés az, hogy kapcsolatba kerüljünk a szellemmel. Azután már együtt meg tudjuk tisztítani az utat, hogy az energia felszabaduljon, s az egészség irá­nyába haladjon. Ez a működő, élő spiritualitás.” (Virginia Satir)

Örömmel osztom meg két drága kliensem élményeit a velem való ön-munkájukban megéltekről. Mindkettőjükkel rendszeresen dolgozom egyénileg, emellett csoportos tréningeken is részt vesznek.

Természetesen minden egyes folyamat, minden egyes kliens megélése más. Van, aki rakétaként kilő, és 2-3 konzultáció után már egy másik ember ül velem szemben. Ők már nagyon készen állnak erre az egészre, csak egy kicsit rá kell segíteni. Legtöbben egy csendesebb, időben hosszasabb folyamaton mennek át. Nagy áldás, hogy kísérhetem őket önmaguk mélységeibe. És olyanok is vannak, akik látszólag sehova sem jutnak, aminek az okai sosem egyértelműek. Ők is áldás, és őket is ugyanott tartom a szívemben, és megpróbálok innen is, onnan is bejutni hozzájuk. És sosem lehet tudni, hogy a mélyben mi nyílt meg mégis bennük, ami aztán valamikor felbukkanhat a felszínre és tényleg beindítja őket. Ez egy folyamatos tanulás számomra is, amiért végtelenül hálás vagyok. 💚

„Kedves Andi! Az egyéni konzultációs együttléteink valahogy egy másik dimenziót nyitottak a személyiségemben, aminek a megélése nagyon sokat nyitott rajtam. A bennem lakozó én-ek (gyermekek akár) nagyon megszerették, hogy mindenfélék lehetnek a jelenlétedben, s olyan dolgok szabadulhattak fel ez által, amik máshogy nem. A konziban olyanná válsz számomra, mint egy fénylő csillag, ami mindig mutatja az utat, vagy csak egyszerűen oda lehet ülni és nézni a fényét. Anélkül, hogy bármit tennem kelljen… Vagyis szeretve vagyok akkor is, amikor én nem tudok adni. Persze, nyilván pénzt adok az idődért, amit rám fordítasz, de a megélésben, intimitásban az elfogadás jön. A konzultációkon megtapasztalhattam az elfogadást, azt a szeretetteljes elfogadást, ahova elfér minden. A dühöm, a fájdalmam, a szerelmem, a vágyaim. Minden. Köszönöm!"

Drága X! Az, amit arról írsz, milyennek éltél meg és mit éltél meg a konzik során, az csodás. És hogy mit ismertél meg magadból. Mert ha ez így tud történni, az tökéletes, erre van „tervezve” az a terápiás közeg. Ahol az én Szívem a Középpont, a Fénylő Csillag. Ahova meg lehet érkezni, ahol meg lehet pihenni, ahol át lehet ölelődni, ahol szeretve vagy úgy, ahogy vagy, és aminek a fényében meg lehet látni a Szépségedet, Önmagadat Önmagad fényében végre. Megjátszás nélkül, őszintén és ártatlanul. És ez az egész arra való, hogy mindezt „védett környezetben” kitisztíthassuk, begyakorolhassuk, aztán pedig a mély emberi kapcsolódásainkban ugyanígy tudjunk működni. Köszönöm, hogy inspirálsz, ezt még sosem fogalmaztam meg így. Ölellek szeretettel! 💕

„Szia Andi! Hadd köszönjem meg még egyszer, hogy ilyen biztos kezekkel viszel egyre beljebb. Néha azt hiszem, hogy túl elvont, amin rágódok, aztán kiderül, hogy ha valaki el tud kísérni oda, ahol értelmet nyernek a dolgok, akkor nem is olyan lehetetlen ez az egész. Olyan jó, hogy tegnap is eljöttél velem. Hatalmas segítség ez nekem.

Hadd mondjam el, hogy mi csapódott még le bennem a tegnapi nap után. Valahogy nem hagy nyugodni, mintha nyílt volna egy belépési pont egy újabb szintre. Kezdek rájönni, hogy talán sosem lesz ennek vége. 😊

Nagyon meglepődtem. Elképesztő volt a tegnap összeállt kirakóról meglátni, hogy mennyire nyilvánvaló és mégis mennyire nehezen állt össze bennem. Megdöbbentő, hogy nem volt új gondolat, csak berendeződött minden egy teljesen logikus struktúrába, és mindehhez jött egy elsöprő érzelmi élmény. Azt hittem, hogy szétszakad a mellkasom, nyakam, a vállam és a  hátam. Olyan fáradt voltam, mint aki kicsit összezúzta magát a „szakadékba zuhanás” közben. De azért jól vagyok.” 😆

Drága Y! Már vártam a beszámolódat, éreztem, hogy írni fogsz. Nagyon köszönöm! Csodálatos, ahogy meg tudod fogalmazni, pont ehhez van szükséged arra az értelemre, intellektusra, megérteni akarásra, amit szidni szoktál. Nagyon izgalmas, ahogy összeállt benned ez az egész, és szombaton is érzékelhető volt, hogy ez mostanra úgy összeérett és ki tudott szakadni, és mélyen, a lényed szintjén átélted. Ez az egésznek a lényege és ereje, és ezek azok a pontok, ahonnan már nincs visszaút, nem tudunk visszamenni a régi illúzióvilágba. Én köszönöm, és újra meg újra megindít, amikor mehetek Veled, Veletek és nyíltok. A „biztos kezeim” pedig egyrészt a sok tapasztalatnak és a saját önmunkám régóta végzésének következményei és eszközei, másrészt egy teljes ráhagyatkozás áldásai, amiben mostanra az idő nagy részében tartózkodom.

Szeretlek nagyon, megtiszteltetés és élmény kísérni a felfedezéseidben. Ölellek! 💗

További ÖnMunka tapasztalatok, visszajelzések itt.

Az ÖnMunka lényege az önkapcsolódás, az önfelnevelés, az önfelismerés, az önmagadért való felelősségvállalás és az önszeretet. Ha felém hoz az utad, szeretettel látlak Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. március 31. -április 2. Részletekért kattints ide.

Az Ön-Kapcsolódás Ereje

Szerelem szerelem után (Derek Walcott)

Eljön az idő,
amikor ujjongva ünnepled érkező önmagad
saját ajtódnál, saját tükrödben,
a mindkettőtök egymásra mosolyog,

s azt mondja, ülj ide. Egyél.
Újra megszereted az idegent, aki magad voltál.
Adj bort. Adj kenyeret. Add vissza szívedet
önmagának, az idegennek, aki szeretett

egész életedben, akire fütyültél
egy másikért, aki kívülről ismer.
Vedd le a polcról a szerelmes leveleket,

a fényképeket, a csüggedt cédulákat,
hámozd ki önnön képed a tükörből.

Ülj le. Gyönyörködj életedben.

Dolgoztam egy Drága Kliensemmel, aki elég régi motoros önmunkás, és nemkevés másféle terápiás folyamatban is részt vett már. Egy ideje nagyon mélyre került, teljes erejével élte élete összes fő mintáját, sémáját, önpusztított, többször hallottam tőle, hogy meg akar halni, annyira elege van. A Minta irányítja, és egy Marionett bábunak érzi magát. Persze ezerrel próbált megszabadulni a mintától, ami ettől még inkább erősödött, és a vele járó függőségek, kényszerek szintén. Amitől persze még inkább gyűlölte magát, és még tovább veszítette az Erejét.

Ma személyes konzultáción találkoztunk, annyi időt szánva rá, amennyire szüksége lesz. És kb. 2 óra után történt valami, amit a Szeretet Varázspálcájának neveztem el. Olyan sugallatot kaptam, hogyan tudhatok benyitni hozzá, hogy végre MEGESSEN A SZÍVE SAJÁT MAGÁN, hogy végül beleengedődött abba a gyűlölt, fájdalmas testérzetkupacba, amitől világ életében menekült. Egy magányos, tehetetlen kisfiúé volt az érzetcsomag, akivel eddig sosem volt alkalma ebben a minőségben találkoznia. Hiába tudta fejben, hogy benne kéne maradnia az érzetben és meg kéne szeretgetnie, ez nem tudott megtörténni. És ahogy most megnyílt a Szíve saját maga felé, elcsendesedett, én pedig csak néztem. Aztán gyengéden átfogtam a két kezét, így az én szeretetemmel is tartottam. Egy ponton kérdeztem valamit, annyit mondott, hogy hagyjam még, mert folyamatosan jönnek föl az emlékek, a képek. Hagytam. Megvártuk a végét, amikor is kinyitotta a szemét. Egy másik embert láttam ott ülni. A Szeretet Ereje Átégette az Életvonalát - én így fogalmaztam meg magamnak, ami történt.
Kíváncsi vagyok a folytatásra, de úgy érzem, ma újra megtalálta az Erejét. Hálás vagyok a Sugallómnak, hogy így vezet. <3

Pár nappal később ezt kaptam tőle:  „Hihetetlen milyen változások vannak bennem! Nem igazán leírható, érzések, a viselkedésem, a beszédem... huh! Köszönöm Neked, Andi!”

Nem lehet tudni, ki mikor nyílik, kihez mivel, hogyan lehet bekopogtatni, de nagyon érdemes csinálni. Rétegesen bomlik a történetünk és nem lehet megjósolni, mikor mi fog történni, ha valaki elkezd mélyen magába nézni. A bent lévő trutyika hosszadalmasabb ön-folyamatban tud kitisztulni, és közben hullámhegyeken és hullámvölgyeken is bőven átmegyünk. Ez nem is csoda, hisz újjászüljük önmagunkat, sőt, még fel is növünk. Ehhez pedig időre van szükség. Egy biztos: ha egyáltalán nem csináljuk, akkor semmi sem változik.

Az ÖnMunka önvizsgálati és tudatos jelenlét eszköztárában az ÖN-KAPCSOLÓDÁSON van a hangsúly, mely minőségben életünk gondolati-érzelmi-identitási-viselkedési csomagjaival, sémáival teljesen más szintről találkozunk. Ez a minőség mély transzformációs erővel bír, és előbb-utóbb megengedődik, hogy megessen a szívünk önmagunkon. Várlak szeretettel, ha lényegi, valós belső munkát szeretnél végezni.

Várlak szeretettel Egyéni konzultációs csomagon vagy csoportos formában:

Integrált ÖnMunka Alapcsomag (3 nap kiscsoportos tréning+1X90 perces skype-os egyéni konzultáció) 2017. január 6-8. Részletekért kattints ide.

Senki Nem Jön, hogy Megmentsen, avagy Szépséges Hazugság a Szeretetről

„Senki nem jön, hogy megmentsen, ez van. Nem jön a herceg a fehér lovon. Júlia sem. A „Nagy Ő” sem. Nem jön el a messiás, hogy elvegye a fájdalmadat, a kicsi korod óta benned lévő üresség érzését, és az elkülönültség és elhagyottság érzetét. Senki nem képes helyetted átérezni és élővé változtatni az érzéseidet. Senki nem tud helyetted élni és meghalni. Senkinek nincs olyan képessége, hogy állandó jelleggel elterelje a figyelmedet a fájdalmadról. Ez van.” (Jeff Foster)

Az önmagammal való viszony minősége a legfontosabb ’valami’, amire a hosszú évek óta tartó ön-utazásom leegyszerűsödött. Minden pillanatom megélése, minden kapcsolatom minősége ezen múlik. Azon, hogy milyen mélységben és tudatosságban vagyok képes KAPCSOLÓDNI ÖNMAGAMHOZ: az érzéseimhez, gondolataimhoz, működéseimhez, minden megnyilvánulásomhoz. Hogy hogyan bánok önmagammal. Minden mély VÁLTOZÁS csakis ebből tud kibontakozni. Nem kívül, hanem először BELÜL. Tapasztalatom szerint a legtöbben ezt nem is értik, de ez a normális, hisz senki nem tanította meg nekünk. Ők sem tudták. Végtelenül hálás vagyok az Életnek, hogy számomra kinyitotta az ÖN-KAPCSOLÓDÁS lehetőségét. Ebben a minőségben együtt lenni magammal és másokkal, szavakkal nehezen megfogható. Az angol nyelvben terjed az a kifejezés, hogy ’hold space’, ’tartani a teret’ valaki számára. Tartani a szeretet mindent átható terét először önmagam számára, ebből fakadóan pedig képesnek lenni ugyanezt megtenni más Drága Emberekkel.

Jeff Foster tollából kicsit bővebben, az én magyarításomban így hangzik ugyanez:

HOGYAN KELL SZERETNI?

„Nem tudok nélküled élni.”

„Kiegészítesz.”

„Nélküled semmi vagyok.”

„Soha ne hagyj el.”

Eladtak neked egy szépséges hazugságot a szeretetről. Ártatlanságodban igazságként hitted el és jól megvásároltad ezt a hazugságot. Hiszen körülötted mindenki ugyanazt csinálta, te pedig közéjük akartál tartozni. Annyira rettegtél az egyedülléttől, mivel még sosem ugrottál fejest a saját magányod óceánnyi örömébe, s így sosem találhattad meg benne a saját biztonságodat.

Senki nem jön, hogy megmentsen, ez van. Nem jön a herceg a fehér lovon. Júlia sem. A „Nagy Ő” sem. Nem jön el a messiás, hogy elvegye a fájdalmadat, a kicsi korod óta benned lévő üresség érzését, és az elkülönültség és elhagyottság érzetét. Senki nem képes helyetted átérezni és élővé változtatni az érzéseidet. Senki nem tud helyetted élni és meghalni. Senkinek nincs olyan képessége, hogy állandó jelleggel elterelje a figyelmedet a fájdalmadról. Senki nem képes birtokolni téged vagy birtokolva lenni általad.

A másik feled, a kiegészítőd nem rajtad kívül van, tudod, hanem mélyen benned. Ő a saját jelenléted, mely Napként süt benned.

Oly sokan keresik a szeretetet. Vagy épp egy olyan szeretetbe próbálnak belekapaszkodni, mely mindig kicsúszni tűnik a kezükből. Vagy úgy érzik, hogy elvesztették a szeretetet, és próbálják visszaszerezni azt, miközben menekülnek a szeretet-megvonás tüneteitől, elzsibbasztják magukat, még több álmodozással, egyre messzebb futva önmaguktól, olyasvalamit üldözve, amit sosem fognak elérni. Tovább álmodoznak a „Nagy Ő”-ről, aki majd kiegészíti őket, élethosszig tartó pszichológiai biztonságot nyújt, és az a tökéletes anya vagy apa lesz számukra, amilyen nekik sosem volt.

Ez pedig nem szeretet. Ez félelem; sürgető menekülés a magányosságtól.

Ha képes vagy megtalálni vagy elveszíteni,

ha képes vagy ’benne’ vagy ’kívüle’ lenni,

ha oda lehet őt neked adni vagy el lehet tőled venni,

ha harcolnod kell érte, esdekelni vagy magadat és másokat manipulálni azért, hogy megkapd,

ha úgy érzed, hogy méltónak kell válnod rá,

ha fáj,

akkor ez az elme szeretet-változata.

A hazugság maga.

Mivel, ha szeretsz, akkor jelen vagy. Ennyi.

Ha szeretsz valakit, akkor jelen vagy vele. Annyira jelen, amennyire önmagaddal. Jelen úgy, mint ahogy az égen a Nap, a felhők, a viharok és az állandóan változó időjárás ellenére.

Ne keverd össze a szeretetet a vággyal. A vágy jön és megy. Fényesen lángol vagy épp kialszik. A vágy nem következesen kitartó, a szeretet az.

Ne keverd össze a szeretetet a vonzalommal. A vonzalom gyönyörűséges, de úgy változik, ahogy az óceán hullámzása. Egyszer dagálya van, másszor apálya. Változik évszakonként, naponként, óránként, pillanatonként. Sosem örökké jelenlévő, míg a szeretet ilyen.

Ne keverd össze a szeretetet meleg, kellemes érzésekkel, és azokkal a bódult érzésekkel sem, amik a „szerelembe eséssel” járnak együtt. A kellemes érzések oly hamar változnak át fájdalmasakká. A szeretet sem nem öröm, sem pedig fájdalom, nem eksztázis és nem is megbántottság; a szeretet az a mező, mely még azt is elbírja, amikor az üdvözítő boldogság kétségbeeséssé fakul.

Ne keverd össze a szeretetet azzal a sürgetéssel, hogy valakit birtokoljál vagy hogy valaki téged birtokoljon. A szeretet nem bódult szerelmesség. A szeretet nem kényszeres és nem is kényszerítő. A szeretet nem birtokol semmit; súlytalan, alaktalan. A szeretet nem mond olyasmit, hogy „Szükségem van rád a boldogságomhoz, a megelégedettségemhez, az életemhez". Nem, a szeretet a szabadság, a szélesre tárt, nyitott szív, a minden érzés érzésére és minden gondolat gondolására való hajlandóság szinonimája.

A legveszélyesebb mítosz szerint egy másik ember képes boldoggá ’tenni” téged. Nem, nem. A boldogság, a valódi boldogság, az a fajta boldogság, melyet nem lehet adni és venni, sem pedig szépen becsomagolni, a saját jelenléteddel azonos, amit senki nem tud neked odaadni és senki nem is képes tőled elvenni. Amikor valaki másban keresed a boldogságodat, függővé válsz tőle, folyton rettegsz, hogy elveszíted, és félelem és neheztelés morajlik a ’szereteted’ alatt. Álarcokat veszel fel, hogy tetsszél neki, elnémítod a gondolataidat és elzsibbasztod az érzéseidet, becsukod a szemed az igazság előtt, és egy fantáziából és reményből szőtt világban kezdesz élni. Saját magadat teszed boldogtalanná csak, hogy elnyerd a szeretetét, megtartsd és irányítsd. Magadat teszed boldogtalanná, miközben őt próbálod boldogítani. Ez nem szeretet, hanem egy személy iránti függőség. Félelem, ami a ’szerelem és romantika’ álruhájában jár. Ez a hazugság.

De minden függőség alatt az otthon, az Anya iránti vágyódás húzódik meg, a szó legmélyebb értelmében. Mi lenne, ha önmagadon belül találnád meg a legmélyebb otthonlét érzetét? Csinálj otthont a testedből, a lélegzetedből, a hasadból, ahogy emelkedik és süllyed a jelen mindenkori pillanataiban. Találd meg a talajt az élőség fizikai érzeteiben. És ebből a jelenlétből tölts időt olyan emberekkel, akik táplálnak, akik segítenek, hogy élőnek érezd magad, akik megértenek és átéreznek, és akik érvényesítik az oly értékes érzéseidet. Amikor nem próbálod elnyerni a szeretetet, amikor nem rohansz a saját kényelmetlen érzéseid elől, akkor tudsz igazán szeretni és akkor szerethetnek téged igazán.

Hívj meg másokat is a szeretet-meződbe; engedd, hogy maradjanak, engedd, hogy távozzanak, hajts fejet az útjuk előtt és járd bátran a sajátodat. De soha, egyetlen percre se vásárolj be abba a hazugságba, hogy a megváltás bárhol máshol van, mint a saját, átható jelenlétedben. Azon a helyen, ahol valójában senki sincs, akit meg kéne menteni. Azon a helyen, ahol megérinted az életet, az pedig cserébe megérint téged, pillanatról pillanatra…

Mert Te vagy az az Egy, az Igazi, a saját legnagyszerűbb szeretőd, partnered, barátod, gurud és Édesanyád.

Ezért aztán bátran elmondhatod magadnak:

„Nem tudok nélküled élni.”

„Kiegészítesz.”

„Nélküled semmi vagyok.”

„Soha ne hagyj el.”

(Jeff Foster)

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS LEGKÖZELEBB 2019. SZEPTEMBERBEN INDULUNK.

ÖNFELFEDEZÉS - ÖNKAPCSOLÓDÁS - ÖNFELNEVELÉS - ÖNFELISMERÉS - ÖNGYÓGYÍTÁS - DEKONDICIONÁLÁS: ÉRZELMI, TESTÉRZETI, IDEGRENDSZERI, BIOLÓGIAI, FIZIOLÓGIAI, GONDOLATI, SZELLEMI SZINTEN

A Pillanat Sosem Hiányos

A PILLANAT SOSEM HIÁNYOS - PONT OLYAN, AMILYEN. Amíg belül hiány-érzetünk van, addig kiszolgáltatottak vagyunk, hogy megkapjuk-e kívülről, valahogy meg tudjuk-e szerezni magunknak azt, amit odabent hiányzónak érzékelünk. Az egész társadalmunk és szinte az összes hirdetés, reklám, módszer arra apellál, hogy a bennünk lévő hiány-érzetet, ami ÉRZELMI FÁJDALOMMAL jár együtt, kiaknázza. De soha ne gyógyítsa. Emiatt folyamatosan menekülünk és keresünk, elégedetlenkedünk és sóvárgunk. Vagy épp belesüppedünk a tehetetlenségbe, ami csupán az érem másik oldala. Miközben SOHA SEMMILYEN MÓDON NEM VAGYUNK HIÁNYOSAK.

A pillanat sosem hiányos. Csak gondolatok és képek jönnek oda, hogy azt hiányosnak mutassák, és ezekhez tapadva jönnek a (fájdalmas) érzések. Amikkel soha nem tanulhattunk meg bensőségesen együtt lenni, így nem tudjuk megélni a pillanatunkat sem, nem tudunk kapcsolódni önmagunkhoz. Jön az összehasonlítás, bekapcsol a hiány-én, majd megszületnek az elképzeléseink, hogy milyennek is KÉNE lennünk, és milyennek is kéne lennie a pillanatnak ahelyett, amilyen. És próbálunk oda eljutni, próbálunk képeket és szavakat – általuk pedig érzéseket megvalósítani, állandósítani. A képek, szavak és érzések állandótlanok, soha nem fognak végső stabilitást, biztonságot, megelégedettséget nyújtani. Soha semmi nem fog, ami az elménk terméke, csak az emberi 3D így van kitalálva. Ez így van jól, az elmével semmi baj, csak érdemes tisztában lenni a működésével. Amíg ezzel nem foglalkozunk nagyon mélyen, addig mindig hiányosnak tűnik majd az adott pillanat, és ezzel az életünk, és mi magunk is. Miközben még egyszer: soha semmilyen pillanat nem hiányos, így az életünk sem tud az lenni.

Csak az elménk még úgy is működik, hogy azt hiszi, hogy ha a jelent nem találja hiányosnak, akkor majd csak üldögélünk és eldőlünk, és semmit nem fogunk csinálni. Nagyon ellenkező tapasztalásom van. Az, hogy mindig vezetve vagyok, mindig ott a következő lépés. A maga teljes természetességében, gyengéden, finoman.  Csak oda kell lépnem, mintha a lábamat is emelnék, tényleg. Nincs benne erőfeszítés, mert nem hiányból jön az „elérés, megkapás, megvalósítás” vágya. Nincs is ilyen vágy, csak a történés van.

Ettől függetlenül vannak dolgok, amikbe érdemes beleállni, eldönteni, hogy pl. most ezt vagy azt teszem, csinálom – vagy épp nem csinálom már. És akkor azt gyakorlom. Megtapasztalom az ezzel járó érzéseket, gondolatokat. Meglátom, mit adtak nekem az eddig végzett szokásaim, szereim, tevékenységeim. Felismerem, milyen hiányomat pótolták. Ez a vágyaink késleltetésének megtanulása, illetve az önkontroll, ami ideális esetben 4 éves kor körül már működőképes. Csak persze ezt sem tudtuk megtanulni. Ami miatt az agyunk sem így fejlődött ki. De gyakorlással az agy is változik. Ehhez javaslom a mély elmerülést az önvizsgálatokban, keresve pl. magát a „hiányt”. Nagyon erős meló. És nem 2 hét alatt működik. Meg persze kinek mikor megy át, hogy tényleg így van. Amíg nem, addig lehet költeni a pénzeket illúziókra és ígéretekre. Szeretünk ígéreteket és illúziókat vásárolni, ez van. Amíg már nincs így.

Richard Rohr szavai az enyémeknél letisztultabban mondják el mindezt:

„A kontempláció titka, hogy meg kell tanulni a jelen pillanatban élni. A jelen pillanat nem annyira üres, mint amilyennek tűnhet, mint amennyire emiatt tartunk tőle. Próbáljuk meg úgy felfogni, hogy minden itt van előttünk, éppen most. Ha helyesen éljük az életet, az semmi mást nem jelent, mint hogy most jó úgy ahogy van, mert ebben a pillanatban Isten nem hibáztat bennünket semmiért. Ha képesek vagyunk megtapasztalni, megízlelni és élvezni a pillanatot, akkor nem kell ragaszkodnunk hozzá, elengedhetjük. A következő pillanatnak is meglesz a maga íze és öröme.

Mivel nem élvezzük ki a pillanatainkat, illetve a pillanataink nem teljesek, nem valódiak, ezért rabjaikká válunk, és szenvedélybetegként ragaszkodunk hozzájuk. Mivel a pillanatot sosem érzékeljük teljesnek, mi sem érezzük teljesnek magunkat. Mesterséges teljességet kreálunk, és ahhoz kezdünk ragaszkodni. Nem kell semmibe kapaszkodnunk, amikor a pillanat teljességét megízleljük. Isten vagy itt van ebben a jelen pillanatban, vagy egyáltalán nem is létezik. Ahogy öregszünk, egyre hajlamosabbak vagyunk mindent előírni. Mindent és mindenkit ellenőrzés alatt kell tartanunk, percről percre, hogy elégedettek legyünk. Ha a pillanatot sosem találjuk teljesnek és kielégítőnek, akkor rendre élményhajhászok, sőt szenvedélybetegek vagy egyenesen rögeszmések leszünk. Ha állandóan hajszolni kell magunkat vagy másokat, akkor nem találtuk még meg a boldogság titkát. A titkot, hogy minden rendben lehet úgy, ahogy van. Hogy a jelen pillanat éppen olyan tökéletes, amilyennek lennie kell. A szentek a „jelen pillanat szentségének” nevezték ezt. Senki sem tud teljesen a jelenben lenni. Emiatt nem kell szégyenkeznünk. Ez egy ideál, ritkán adódó megvilágosodott pillanat. De azt tudjuk, hogy amikor manipulálunk, átalakítunk, irányítunk és javítgatunk, akkor még nem jutottunk el a jelenhez. A számítgató elme a kontemplatív elme ellentéte. Az első a rendszer szerinti, a másik a Szentlélek általi gondolkodás.

Hogy ez utóbbi gondolkodásmódhoz közelítsem magam és másokat, az alábbi imát szoktam ajánlani:
Legyél csendben, és tudd, hogy én vagyok Isten.
Legyél csendben, és tudd, hogy én vagyok.
Legyél csendben, és tudd.
Legyél csendben.
Legyél.”
(Richard Rohr: Minden egybetartozik)

(fotó: Doros Attila)

Belső, illuzórikus hiány-érzeted megismeréséhez és elcsendesítéséhez a mély önvizsgálat megtanulását és gyakorlását ajánlom. Várlak szeretettel.

ÉLETED LEGFONTOSABB KAPCSOLATA: AZ ÖNKAPCSOLÓDÁS, AZ ÖNFELNEVELÉS ÉS AZ ÖNFELISMERÉS GYAKORLATI KURZUSA: 15 HETES ÖNMUNKA ONLINE KÉPZÉS. Részletek itt.