A Főnököm Kirúgott az Állásomból – Byron Katie Videó

„Én vagyok az oka a szenvedésemnek, de csupán az összesnek.” (Byron Katie)

Újabb Byron Katie videóval bővült a palettánk, újra NagyZsuzsi odaadásának köszönhetően. Az összes eddig magyarított Katie videót megtalálod itt.

Ebben a mai Munkában, Katie segít Jill-nek megkérdőjelezni az elbocsátásával kapcsolatos értelmezéseit. Mert sosem az a baj, ami történik, hanem attól fájunk és szenvedünk, ahogy az elme értelmezi a történéseket. Hogy vádolunk, ítélünk, kifelé mutogatunk – és mindez nekünk fáj. Ha mélyen magunkba nézünk és rálátunk, hogyan járultunk mi hozzá a történtekhez teljesen tudattalanul, akkor esélyünk van egy teljesen új kezdésre, teljesen más hozzáállásra, így többet nem okozunk fájdalmat saját magunknak.

A videóban még szó esik a jóvátételről, hajléktalanságról, munkanélküliségről, és ami a legfontosabb, az őszinteségről. Saját magunkkal és másokkal szemben. Nem mintha őszintének „kéne” lennünk, csak egyszerűen megvilágosul számunkra, hogy kinek is fáj az, ha nem vagyunk azok. Saját magunknak.

A videót ide klikkelve nézheted meg: A főnököm kirúgott az állásomból

KI VAGY A TÖRTÉNETEID NÉLKÜL – 2 NAPOS, KISCSOPORTOS, SZEMÉLYES MUNKÁS, GYAKORLATI TRÉNING BYRON KATIE MUNKA-MÓDSZERE ALAPJÁN. BUDAPEST, 2013. MÁJUS 31-JÚNIUS 1.

RÉSZLETEKET ITT TALÁLSZ: AKTUÁLIS TRÉNINGEK

Az Ember: Ajándék – Egy Vak Lány Története

„Nem tudom, mi a legjobb nekem, neked, vagy a világ számára. Nem próbálom rád vagy bárki másra erőltetni az akaratomat. Nem kívánlak megváltoztatni, megjavítani, megsegíteni vagy meggyógyítani. Összesen csak üdvözlöm a dolgokat, ahogy jönnek és mennek. Ez az igazi szeretet. Az emberek vezetésének az a legjobb módja, ha hagyod, hogy megtalálják a saját útjukat.” (Byron Katie)

Minden csoport minden résztvevője ajándék. Az Élet megajándékoz engem velük, ahogy egyszer csak felbukkannak, és megosztják félelmeiket, bizonytalanságaikat, régóta cipelt fájdalmaikat. A nyitottságukat, bezártságukat, kíváncsiságukat, ellenállásukat, akár ellenérzéseiket a Munkáról vagy rólam.

Móni a múlt hétvégi Alaptanfolyam résztvevője volt, egészen kivételes jelenség a teljesen természetesnek megélt nem látó „sorsával”. És a tanfolyam után leírta az élményeit. Két felvonásban. Az ő szavaival kívánok szép napot és hétvégét Nektek.

Drága Andi!

Byron Katie Munka módszeréről Cili barátnőmtől hallottam először. Ő mutatott néhányat a honlapon lévő videókból. Nagyon megfogott az a szeretet és elfogadás, ahogy Katie bánik az emberekkel, és persze a módszer is hihetetlen mélyen megérintett.

Elkezdtünk tovább keresgélni, és megtaláltuk az "Ítélkezz az Embertársad felett" című anyagot. Elbűvölve nézegettük, próbálgattuk. Már az első akciónk is döbbenetesen megrázó volt. Elképedve beszélgettük, hogy honnan hova jutottunk vele.

Én azért mégis úgy éreztem, szeretném személyesen megtapasztalni, hogy csinálja ezt olyasvalaki, akinek már sok gyakorlata van benne, főleg hogy első kézből tanulta.

Igazán nem bántam meg, hogy jelentkeztem a tanfolyamra. Mikor telefonon beszéltünk, és azt mondtad: "Örülök Neked", valahogy egyből elhittem. Eszembe se jutott, hogy udvariaskodnál, annyira szívből jövő és természetes volt.

Ezt azért tartottam fontosnak megemlíteni, mert az egész tanfolyamot ez a hihetetlen természetesség jellemezte. És a másik, ami nagyon meglepett, hogy a két nap alatt egyszer se éreztem, hogy megérintett volna minket a minősítésnek akárcsak a szele is.

Viszont irtó jókat nevettünk azokon az elképesztő dolgokon, amikbe bele tudjuk tekerni magunkat, mikor nagyon ragaszkodunk a hiedelmeinkhez. Fejre lehet állni, komolyan!

És egyikünk se érezte, hogy Ő lenne nevetséges, mindannyian pontosan tudtuk, hogy ez a felszabadult jókedv a vizsgálódás eredménye.

Óriási élmény, mikor végre szabadon engedhetek egy régóta dédelgetett történetet, ami csak rengeteg szomorúságot és szenvedést okozott eddig. Nem gondoltam volna, hogy történetről-történetre felszabadíthatom magam, és elindulhatok valami olyan öröm és boldogság felé, amiről sose álmodtam, mert az eddig megtett úton folyton velem battyogott a félelem, a bűntudat, és a jóvátehetetlenség érzése

Most meg mindegyiket megsimogathatom, és örülhetek neki, hogy vannak, mert újra és újra megvizsgálhatom, hogy ugyan honnan kapartam elő Őket már megint aztán szívből és szeretettel mondhatom nekik, hogy "szabadok vagytok".

Sokfélét tapasztaltam, tanultam idáig, és most úgy érzem, kaptam egy önvizsgálati módszert, ami olyan, mint a nap, megérleli az összes eddigi élményem gyümölcsét.

Most, hogy elvégeztem az alaptanfolyamot, óriási különbséget érzek a barátnőmmel szerzett tapasztalatok és a csoportban megélt élmények között. Nagyon sokat adott, hogy a sajátomon kívül meghallgathattam még hat igen tanulságos és igazából mindannyiunkat érintő történetet, hogy elkísérhettük egymást az úton.

Abban a légkörben, amit a csoporttal teremtettél, bizalommal megoszthattuk egymással magunkat. Olyan részeinket is, amikkel nem szoktunk dicsekedni. Meg se fordult a fejemben, hogy szégyellnem kéne magam azért, amilyen vagyok, vagy hogy bárki visszaélne az őszinteségemmel.

Azóta, hogy vége lett, szinte másra se tudok gondolni, mint ami ott történt velünk. A Csoport pedig olyan nekem, mintha ezer éve ismerném

Hát ilyen ez.

Ölellek, m.

Egy nap elteltével:

Drága Andi!

A megélésekből kimaradt még valami.

Nagyon mélyen megérintett ám, ahogy a hétvégén felém fordultál. Azt éreztem, ha bármihez fogtam, a fél szemed mindig rajtam volt, azt nézted, hogy mivel lehetne könnyebb nekem.

És mikor már kezdtem nagyon félni, hogy lassan csak rám kerül a sor, és mászkáltam, kapkodtam összevissza, többször neked ütköztem, meg rád léptem. De Te nem akadtál fenn rajta, hanem mindig mosolyogva fogadtad ezt, és egyszer, mikor különösen oda voltam, hogy most már nemsokára tényleg én jövök,  és nagyon ráléptem a lábadra, végtelen szeretettel a hangodban megsimogattál, és köszöntél, hogy ’szia’.

Nem akartál megnyugtatni, megmenteni, azt se akartad, hogy ne legyek ebben a helyzetben, egyszerűen szeretettel üdvözöltél. És ezzel a legtöbbet adtad, amit ilyenkor egyikünk a másiktól kaphat, az igazi elfogadást.

És  ebben az elfogadásban azt éreztem, hogy szabad nekem félni, közben pont arra bóklászni, amerre Te vagy, "véletlenül" beléd ütközni (aztán megsimogatni), rád lépni, viccesen az öledbe ülni, és mindezekkel megmutatni Neked, hogy "basszus, félek".

És Te csak hagytad, csak elfogadtad a félelmemet, a bizalmamat, mert mindkettő egyszerre volt jelen, én pedig tudtam, hogy vállalom, akármi fog történni, akármivel kell szembenézni, jó helyen vagyok, nincs mit vesztenem.

Emlékszel, mikor aláírtam Neked a papírt?

Így vagyok Veled, ilyen kérdések, feltételek és elvárások nélkül, amilyen éppen lenni tudok, Önmagam.

Ölellek, m.

„Kihasznál Engem…”

Kedves Andi!

Azért írok most, mert lenne pár kérdésem a Munkával kapcsolatban. Nemrég azt írtam, hogy szépen haladok előre a volt férjemmel kapcsolatban, de most meg azt érzem, hogy egyre elviselhetetlenebb a helyzet. Azt látom, bár eddig is tudtam, de most itt áll igazságként, hogy minden rám vezethető vissza. Kutatom az alvilágot, igyekszem egyre több folytatást találni arra, hogy „Tamás kihasznál, és ez azt jelenti, hogy...”

Tegnap elvégeztem a „Nem úgy élem az életem, ahogy szeretném” vizsgálatát. Bár nem igazán értem, hogy az egész mondatot vizsgálom, vagy csak  második részt, amikor már az egész rám vonatkozik. Ilyenkor ez az én dolgom a válasz? Megfordítás is csak egy van?

Egyre erősebb a vágy, hogy megoldjam ezt a helyzetet, ahol viszont előjön a másik félelem: a pénz, hogy egy albérletet ki tudok-e fizetni? Felkínáltam a segítséget, amivel én úgy érzem a mostani gondolkodásommal, hogy visszaél vele, tehát már nem akarok segíteni neki. Viszont, ha nem fizet gyerektartást, akkor mi lesz velem és a gyerekkel? Egyszerűen nincs kedvem szólni hozzá, mert úgy érzem, kihasznál. De beszélni a folytatásról sem tudok, mert azt már tudom, nem ő a hibás. A valóság az, hogy én tartom el, még a saját szükségleteiről sem gondoskodik (kávé, fogkrém, tea, megeszi a kajánkat, én mosok rá stb.) Mivel ez a valóság, el kellene fogadnom, de nem igazán megy. Mondtam, hogy fizetek a házért, levonjuk a gyerektartást, és ez mindenkinek jó a jelenlegi helyzetben, aztán később felülvizsgáljuk, és ha úgy érzi, jöjjön ide ő. Keressen magának egy szobát, azt ki tudja fizetni. De persze ez sem jó.

Merre tovább? Mit vizsgáljak meg? Azt hiszem, szükségem van pár jó tanácsra, ha megtennéd.
Köszönöm, hogy meghallgattál, további szép napot kívánok!
Puszi: Nóri

Drága Nóri, nézzük sorban. A leveledből úgy tűnik nekem, hogy nem vizsgáltad meg rendesen a „Kihasznál engem” hiedelmedet, hiszen még mindig azt éled, hogy igen. Felhívnám a figyelmedet a Megfordításokra:

„Én használom ki saját magamat.” Kérlek, nézd végig megint az életedet, múltkor is beszéltünk már erről kicsit, hányszor használtad ki saját magadat. Hányszor cselekedtél úgy, mondjuk a házasságod alatt, de nyugodtan nézd az egész életedet, amikor feladtad azt, amit Te szerettél volna, és fontos: utána rossz érzés volt Benned. Hiszen tudat alatt tudtad, hogy saját magadat használod ki, mindig másokat helyezel magad elé. Ha csak a Tamással való kapcsolatodat nézed, akár csak az utóbbi időben, hogyan használod ki saját magadat? Úgy, hogy még mindig ott vagy neki, akkor is, ha ő semmiben nem partner. Eleged volt ebből, mégsem mered egyelőre vállalni azt, amit valóban szeretnél.

És szoktam mondani, hogy ne is csodálkozzunk ezen, hiszen a körülöttünk élő embereket MI SZOKTATTUK HOZZÁ egy bizonyos energetikai működéshez: „Persze, Édesem, én csinálom, amit Te akarsz, amíg ki nem lóg a belem.” Nekik ez nagyon kényelmes, úgy szoktam fogalmazni, hogy elgyámoltalanítjuk őket, nem engedjük, hogy felnőjenek, hogy felelősséget vállaljanak a saját életükért. Mert mi mindig ott vagyunk, és minden balhéjukat elvisszük. Csak közben kicsit mindig belepusztulunk belül. És amikor végre felnyílik a szemünk, hogy mit is műveltünk eddig – megint hangsúlyozom, teljesen tudattalanul -, és fellázadunk, és szeretnénk kiszállni, akkor sokszor előfordul, hogy a másik ezt nem veszi jó néven. Hülye lenne, bocsánat. Tamás miért is gondoskodna a saját szükségleteiről, ha Te úgyis gondoskodsz róluk végül? És ha ez továbbra is így marad, akkor neki semmi motivációja nem lesz, hogy végre a saját lábára álljon, Te pedig tovább szenvedsz.

Természetesen értem a helyzet kuszaságát a házzal, meg a félelmeidet a költözéssel kapcsolatban. Számos olyan élethelyzetet látok, ahol csak azért nem megy a férfi vagy a nő tovább, mert nincs módja eltartani magát. Persze, nem merünk belevágni ezekbe az ismeretlen helyzetekbe, mert mi lesz, ha nem sikerül. Kérlek, vizsgáld meg az összes ezzel kapcsolatos félelmedet is: Teljesen biztos lehetek benne, hogy ha kiveszek egy albérletet, akkor nem fogom tudni eltartani magunkat? Mi zajlik bennem, ha elhiszem ezt a gondolatot? Ki lennék a gondolat nélkül, hogyan élném az életemet? Ilyenkor persze az elme a legsötétebb képeket vetíti, ezért is kell megvizsgálni őket, hogy legalább elme szintjén szembesüljünk és megkérdőjelezzük ezt a sok-sok sötétséget, félelmet.

Tudod jól, hogy a Munka nem tanácsadásról szól. Kifejezetten nem. Hisz honnan tudhatnám én, hogy a másik embernek mit kéne adott helyzetben tennie? Honnan tudhatnám, mi számára a következő lépés? Honnan tudhatnám, milyen mélyebben levő hiedelmei akadályozzák meg őt abban, hogy úgy tegyen, ahogy szerintem én tennék egy hasonló helyzetben? Persze, aztán belekerülök egy hasonló helyzetbe, és máris elárasztanak a saját félelmeim, amiket csak én tudok felülvizsgálni, és akkor a számomra elővilágló megoldást fogom választani. Ezért is nem írok semmi konkrétumot, maximum támpontokat az önvizsgálathoz. Ha most egy tanácsadó fórumon lennénk, akkor már csőstül jönnének az okos hozzászólások, hogy mit is kéne neked tenned. Mindenki csak a saját történetét tudja elmesélni, aminek semmi köze az én életemhez. Az én életem lépéseit csak én tudom meglépni, úgy ahogy nekem megfelelőnek tűnik az adott pillanatban. Aztán esetleg változtatok rajta, semmilyen döntés nem életre szóló, csak ebbe is szeretjük belecsavarni magunkat, és jól sajnálni az életünket.

Egy másik megfordítás, ugye: „Én használom ki őt.” Milyen tudatos vagy tudattalan célokra használtad őt eddigi életedben? Ehhez nagy őszinteségre van szükséged! Milyen szükségleteid kielégülését valósítottad meg általa? Mondjuk azt, hogy bebizonyítsd, milyen fantasztikus, segítőkész ember vagy, mert nagyon jól esik, amikor mások ezért elismernek és szeretnek? Keress 3 konkrét példát, kérlek, itt is van egy fontos kulcsod. Ha meglátod, miként használtad, használod ki Te őt, rögtön nem tudsz rá többé haragudni, hisz ugyanazt műveled vele, amit ő veled. Aztán már csak ránézel, és megköszönöd neki, hogy emlékeztet önmagadra. És egy egészen másmilyen embert fogsz látni.

„Nem úgy élem az életem, ahogy szeretném.” Mindannyian pont azt az életet éljük, amelyiket szeretnénk, csak még nem vagyunk tisztában a tudatalatti motivációinkkal, melyek fenntartják az élethelyzeteinket. Úgy fogalmaznék, hogy a mélyen dédelgetett hiedelmeinkbe vagyunk szerelmesek, ők pedig ilyen életet életnek velünk. Ha nem lesznek ott a hiedelmeink, akkor teljesen tisztában leszünk a pillanatnyi teendőnkkel. „Csak” ennyi a dolgunk. Idáig hosszú út vezet, és Te csinálod is kitartóan a Munkádat, csak így tovább.

Még annyit, hogy a valóság elfogadása nem azt jelenti, hogy nem teszek semmit. Ezt nagyon sokan félreértitek. Ha nem vagyok rendben egy helyzettel, akkor megMunkázom, és ha teljesen világosan látom, hogy másképp szeretném, akkor megteszem a szükséges lépéseket. Ha, mondjuk, naponta jól elver a párom, akkor nem az a dolgom, hogy duzzogva elfogadjam a valóságot ilyennek, hanem az, hogy rálássak, hogyan verem meg magamat nap, mint nap, ha mégis vele maradok. Minden egyes nappal saját magamat püfölöm tovább. Ezért viszont már én vagyok a felelős, nem pedig ő.

Utolsó pontként a tiszta kommunikációra hívnám fel a figyelmedet. Két hete tartottam az első ilyen tréninget itthon, Byron Katie kommunikációs módszertanán alapulva, és fantasztikus megértéseket adott a résztvevőknek. Előbb-utóbb egyszerűen el kell kezdenünk kimondani, amit valójában szeretnénk, meg kell tanulnunk kérni, meg kell tanulnunk a másikat meghallani, meg kell tanulnunk nemet mondani. Mert amíg ezeket nem tesszük, addig manipuláljuk saját magunkat és a másik embert, ebből pedig elég nyilvánvaló, hogy mi sül ki. Olyan kapcsolatok, melyekben élünk, elmérgesedve, leblokkolódva, ahol a szeretetnek nyoma sincsen. Szóval, az egyetlen tanács, amit adnék Neked az, hogy kezdd el nyíltan kikommunikálni, amit szeretnél. Merj kérni! És persze a válasz, amit kapsz már nem a Te dolgod. Ha fáj, amit hallasz, megint lehet önvizsgálatot tartani a Munkával.

Remélem, tudod hasznosítani a fentieket. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra.

Ölellek, Andi

Mire Jó Két Perc az Életedből és egy Drusza?

 „Mindennek és mindenkinek van feladata. A saját életfeladatod saját magad vagy.”

„Ha nem ártod magad mások dolgába, csodás lehetőségek nyílnak meg előtted.”

A születésnap tán egy kicsit összegzés is: milyen is volt ez az elmúlt év. Röviden: varázslatos. Nem (csak) a külső, hanem (főleg) a belső „történések” miatt. Ahogy egyre nagyobb a barátság magammal, úgy varázsolódnak egyre fantasztikusabbá a körülöttem levő emberek – drága szüleim, kicsi húgom és családja, a Kedvesem és az ő családja, az összes barátom, angoltanítványom, szomszédom, ismerősöm és ’ismeretlenem’ az utcán, a boltban, a metrón, mindenhol. Ez már kézzelfogható bizonyítéka az, ahogy kint úgy bent-nek. Hogy valóban nem a vetített képet kell tisztítgatni, hanem a vetítőt – saját magamat, illetve az elmémet az elhitt stresszes történeteitől.

Hálás vagyok, hogy eljuthattam ide, hogy a druszám lenyomott a számítógép elé – pedig rendesen ellenkeztem, hogy hagyjon máááá’ -, és benyomta nekem azt a videót, ahol Katie végezte a Munkát egy elkeseredett nővel. 2 perc volt körülbelül. 2 perc alatt beleszerettem, megéreztem, hogy milyen kincs ez a módszer. Már egy ideje vártam rá, titkon reménykedtem, hogy valami majd megtalál, amivel sokkal hatékonyabban lehet művelni ezt az „önfeldolgozást”. És amit másoknak is gyorsan át lehet adni, ha van nyitottság és kíváncsiság a fogadására. Hálás vagyok, hogy a School-ba is eljuthattam, életem egyik legmeghatározóbb élménye volt az a 9 nap. Remélem, hogy egyre több magyar is eljut majd Katie Iskolájába. Akik pedig nem, azok olvassák, nézzék őt Munkában, és kezdjék el a saját Munkájukat. Ezen az oldalon minden segítséget megtalálnak hozzá, jobb oldal fent, az Oldalaknál. És tanfolyamokkal is várjuk őket szeretettel.

Ajándékba Kedves Blog Olvasóimnak egy csokorra való idézet Byron Katie-től:

Sztori és ellenség híján a tettek spontának, célratörők és végtelenül szelídek.

Semmiféle külső dolog nem tudja megadni azt, amit keresel.

Jelenben élni: mindig igenelni azt, ami éppen van.

Őszintének lenni pofonegyszerű, ha nem félsz attól, hogy ez által elveszítesz valamit. Az őszinteség a lehető legnagyobb elégedettséget adja; általa beleszeretsz abba, ami van.

A megbocsátás nem más, mint rájönni, hogy amit egy történéssel kapcsolatban gondoltál, nem igaz – hogy valójában sosem volt semmi, amit meg kellene bocsátanod. Mert a valóságban nincsenek szörnyek, csak a saját megkérdőjelezetlen gondolataid, melyekkel a valóságot értelmezed. Ezért, ha szenvedsz, tarts önvizsgálatot. Légy újra gyermek. Ne tudj semmit. Az ártatlanság elvisz téged egészen a szabadságig.

Nem az a lényeg, hogy mások megértsenek bennünket, hanem, hogy mi megértsük önmagunkat. Ez a lehető legnagyobb boldogság kulcsa.

Én rájöttem, hogy a dolgok nélkülem is megtörténnek, és így van ez az emberek elismerésével. Az egésznek semmi köze hozzám. Nem kell mást tennem, mint hogy élem az életem, olyan rendesen és intelligensen, ahogy csak tudom. Ha te ezt nem veszed észre és nem vagy érte hálás, megértem. Nekem csak magammal kell foglalkoznom, és ez bőven elég egy életre.

Alázat: újra és újra rájövök, milyen fontosnak gondoltam magam, holott egyáltalán nem vagyok fontos.

Te Mit Csinálsz, Ha Valaki Jól Megmondja?

Hogyan Viszonyuljunk a Kritikához?

Sokáig azt a nézetet vallottam, hogy ha valaki mond nekem valamit, az mindig róla szól. Ezt tanultam erről, elhittem, és fölényesen lesajnáltam a másikat, hogy milyen arrogáns, szerencsétlen, türelmetlen, tapintatlan, értetlen (ha épp ezeket állította rólam) – tetszés szerint egészítsd ki a te listáddal. Hiszen csak azt tudja észrevenni bennem, amit saját maga vetít ki rám, erről szól ugyebár a tükör törvénye. Mindez így is van, csak hogy én azzal egy tapodtad sem jutok előre, ha mindent a másik nyakába varrok, én pedig kiművelt „szuperségem” tudatában a homokba dugom a fejem. Nem is tudtam sokáig dugdosni. Mármint a fejemet a homokba. :-) Mert valami nem volt rendben odabent. Szúrt, fájt, nyomott, égetett, szétmarcangolt. (Az érzésekről hamarosan bővebben.) Titokban persze nem voltam rendben ezekkel a kritikákkal, fájtak. És sebeket ejtettek rajtam, amiket gondosan rejtegettem magam és mások elől is, mondván, hogy ilyet én már nem érezhetek, én már nem sértődhetek meg semmin, blablabla. Aztán megfogadtam Byron Katie tanácsát a kritikával kapcsolatban: 

„Ha valóban szabad akarsz lenni, a másoktól kapott kritika számodra ajándék. Ha egy bírálat hallatán megsértődsz, vagy a legkisebb ösztönzést érzed, hogy védekezni kezdj, az azt jelzi, hogy valamit még nem fogadsz el, vagy nem szeretsz önmagaddal kapcsolatban. Ez az a részed, amit el akarsz rejteni. Szeretnéd, ha mások megértenének, elfogadnának, de nem ebben. A titkolózás következménye pedig az, hogy elszigetelődsz önmagadtól és másoktól is. A legrosszabb dolog, ami történhet, hogy megmondják neked az igazat. Bármit is mondjanak, ha ideges leszel tőle, te szenvedsz az adott pillanatban, ez pedig mindig azt jelzi, hogy ideje felülvizsgálnod a gondolataidat.

A védekezés a háború első lépése. Ha azt mondod nekem, hogy irigy, rosszindulatú, kemény és elutasító vagyok, akkor megköszönöm neked, és azt mondom: „Igen, én is látom, hogy mindez megvan bennem, úgyhogy igazad van. Mondj el nyugodtan, amit velem kapcsolatban látsz, és segíts, hogy jobban megértsem magam. Nélküled hogyan is vehetném észre azokat a kellemetlen tulajdonságokat, amik láthatatlanok számomra? Szeretném, ha nem fognád vissza magad! Nézz a szemembe és mondj el mindent!” Ez az igazi barátság. És ezt hívják önazonosságnak. Tudom, hogy mindenféle van bennem, és ha te valamilyennek látsz, az nekem egy lehetőség, hogy magamba nézzek, és felfedezzem, hogy mi történik az életemben. Ha valóban olyan voltam, mint mondod, rájövök, megkérdezek másokat is, hogy megerősítsenek. Hogy is nevezhetne bárki olyasvalaminek, ami soha életemben nem voltam? Amikor olyat mondasz nekem, ami védekezésre késztet, egy gyöngyszemet mutatsz nekem, amely bennem van, és arra vár, hogy felfedezzem.”

Szóval, nyitottság és őszinteség. És konkrét példák a saját életemből, múltamból vagy jelenemből! Kemény diónak tűnik elsőre, mert nem ezt szoktuk meg. Egyszerűbb a másikat lehülyézni, mint magamba nézni. Ez viszont nem visz előrébb, ráadásul örökítem a mintámat tovább. Vizsgáld meg, mennyi ellenállás van benned azzal kapcsolatban, hogy konkrét példákat keress arra, mikor voltál olyan, amit a számodra nem tetsző kritikák jeleznek. A kép kikerekítéseként még annyi, hogy ezzel a módszerrel szép lassan rájössz, és saját példáidon keresztül rálátásod is lesz arra, hogy minden te vagy. És mindennek az ellentéte is. Épp úgy, mint mindenki más is. Ha ezt tudod, és így tekintesz az életre, sokkal simulékonyabbá válik a Valóság és az emberek. Bíztatlak: nézz őszintén magadba! Csak nyerhetsz vele. A Munka ebben is segít.

Az pedig, hogy a másik ember, a kritika nekem címzője tud-e arról, hogy saját magáról is beszél, az legyen az ő dolga. Azzal én nem jutok előrébb, ha győzködöm, hogy „Csak saját magadról beszélsz, tudod-e?” Az én dolgom az én dolgom. A Te dolgod pedig a Te dolgod. (Erről bővebben A Három Dolog – Kinek a Dolgával Foglalkozol Éppen? című blogbejegyzésben olvashatsz.)