Segélykérés: Szociális Fóbia, Szorongás és Depresszió

Drága Z.!

Köszönöm, hogy megkerestél és megtisztelsz a bizalmaddal. Ez egy nagyon fontos lépés, nagy bátorságra van hozzá szükség, és nagyon örülök, hogy ezt megtetted. Ez azt mutatja, hogy aktívan keresed a kiutat, és nem akarsz beletörődni és feladni. Ha megengeded, tegezlek, ez a megszokott formám. És beleírom a válaszaimat, megjegyzéseimet a leveledbe, hogy ne felejtsek ki semmi fontosat.

Tisztelt Oravecz Andrea!

Z. "vagyok". 26 éves.  Kb. 10 éve van depresszióm és szociális fóbiám. Szorongok, ha beszélnem kell, ha rám néznek az emberek, stb. Az Önmunkát 2 napja ismerem. A blogot is olvasgatom. Megpróbálom egyedül megismerni a módszert.

Ehhez mindenképpen alaposan olvasd át a www.kincsamivan.hu részletes útmutatóit, illetve figyelmedbe ajánlom Byron Katie 2 magyarul megjelent könyvét, A Négy Kérdés, és a Szükségem van a szeretetedre címen. Emellett, ha beszélsz angolul, nézd meg Katie-t minél többször akcióban, főként a youtube-ot ajánlom. És természetesen, szívesen várlak személyesen is, elsősorban egy minicsoportos Alaptanfolyamon, ha szeretnél rövid idő alatt elmélyülni a Munkában, és utána sokkal hatékonyabban dolgozni egyedül. Valószínűleg úgy gondolod, Te ott nem tudnál megnyílni az emberek előtt, pont a legnagyobb félelmeiddel kéne szembesülnöd, személyes tapasztalatom viszont az, hogy eddig még mindenkinek sikerült, és ez egy teljesen természetes folyamat, ami automatikusan oldja aztán a külvilágban meglévő hasonló félelmeidet. A csoportos Munka résztvevői rengeteg felismerést tesznek a többi résztvevőn keresztül saját magukról is, a légkör nagyon baráti, oldott, toleráns, és szeretetteljes szokott lenni.

(Megj. A szociális fóbiáról részletes, szakértő által írt és általam fordított cikket a bejegyzés végén olvashattok. Jó, ha minél többen tudunk ezekről a társainkat sújtó problémákról, mert így megértőbbek tudunk lenni, és könnyebben is tudunk segíteni nekik. Mindenesetre, fantasztikus összecsengéseket említ a cikk szerzője a Munkával, ezért is mondom: a Munka rengeteg eddig nagyon nehezen kezelt tünetet, „rendellenességet”, „betegséget” képes feldolgozni.)

A módszer hasonlít Eckhart Tolle és Osho tanítására. Velük is foglalkozom. De még nem sikerült a kondicionált elmét legyőznöm. Folyamatosan szórja a gondolatokat magától.

Tolle és Osho, mint az összes igazán hiteles tanító is ugyanarról a "végeredményről" beszél, viszont olyan gyakorlatias módszert, mint a Munka, egyikőjük sem alkalmaz(ott). Az ő esetükben sokkal zavarosabb az Út, inkább csak a megérzéseidre, saját magadra vagy hagyatkozva. A Munka ezt a problémát csodásan megoldja, mert egy egyszerű eszköz segítségével saját magad viszed magadat végig az úton.

Nagyon fontos, hogy az elmét nem legyőzni kell, hanem megbarátkozni vele, szövetségesnek fogadni, megszeretni, megvizsgálni, és amikor már biztonságban érzi magát, akkor magától hagyja magát háttérbe szorulni. És ameddig szórja a gondolatokat, addig pont az a dolga, így ad kapunk esélyt arra, hogy megvizsgáljuk a tartalmát.

Mondok egy példát a szociális fóbiámra, mert kíváncsi vagyok, hogy Ön hogyan tudná ezt kezelni Önmunkával. Például megyek az utcán és elérkezek egy buszmegállóhoz. A buszmegállóban emberek állnak és várakoznak a buszra.  Ilyenkor elkezdek szorongani, mivel rám néznek az emberek (szerintem tudat alatt attól félek, hogy bántanak, elítélnek - a gyerekkorom brutális volt… Anyukám is elhagyott 8 évesen, stb.).

A Munka a hiedelmeinket vizsgálja meg. Itt rögtön többet is fel lehet fedezni: Az emberek bánthatnak. Félnem kell tőlük. Az emberek elítélnek. Brutális gyermekkorom volt. És a legfontosabb, ahol rögtön érdemes az alvilágot is megnézni, hogy Anyukám elhagyott, és ez azt jelenti, hogy... Gyűjtsd össze, mit jelentett számodra az, hogy az Anyukád elhagyott, pl. Nem szeretett, nem voltam fontos neki, nem szabadott volna így bánnia velem - keresd meg a sajátjaidat. És az összes hiedelmet egyenként vesd alá a négy kérdésnek és megfordításoknak, mindig keresve konkrét példákat is. Megint azt kell mondanom, hogy ez sokkal hatékonyabban mehet személyesen, a tapasztalatommal megtámogatva, de drukkolok, hogy egyedül is el tudjál indulni.

Egy másik példa, hogy pl. munkahelyen összegyűlik a tömeg és valaki kérdez tőlem valamit. Akkor elkezdek szorongani, izgulni, mert beszéd közben engem bámul mindenki.
Gondolom, attól félek, hogy kinevetnek, lenéznek, stb. De ez nem biztos. De szerintem tudat alatt ilyesmi folyamatok zajlanak le. Lehet, hogy az önbizalmam nulla.

Itt is gyűjtsd össze az összes gondolatot, ami ezzel a helyzettel kapcsolatban felmerül benned, írd le, és vizsgáld meg őket. Nulla az önbizalmam - csodás hiedelem. Az elmének az a feladata, hogy bebizonyítsa, igaz, amit hiszünk, tehát, ha úgy gondolom, hogy nulla, akkor mindig így is fogom megélni a helyzeteket.

Igazából az is probléma, hogy egy barátom sincs.

A hiedelem: Nincs barátom. Illetve, kéne, hogy legyen barátom. Amíg nincs barátunk, addig nincs. Ez van. Illetve, amíg ezt elhisszük, addig észre sem vesszük az esetleges barátokat, hisz az elménk megint csak bizonyít. És a legfontosabb megfordítás itt az, hogy Nekem kéne a saját barátomnak lennem. Kezdj el a saját barátod lenni, Drága Z, szeretve minden gondolatodat, minden félelmedet, minden eddig hibának vélt megnyilvánulásodat. Természetesen ez mind könnyebben megy úgy, ha aláveted az összes vélt hibádat a Munkának.

Amitől legjobban félek az a párkapcsolat. Ott már nem biztos, hogy szabad az ember, mert vannak elvárások a másikkal szemben. Olyan lányt meg hol találni, aki szeret olyannak, amilyen vagyok? Aki nem a forma világában él. Akinek fontosabb a belső.

Itt gyönyörűen leírtad az ezzel kapcsolatos hiedelmeidet: Egy párkapcsolatban elvárásoknak kell megfelelni. Egy párkapcsolatban nem szabad az ember. Engem nem lehet olyannak szeretni, amilyen vagyok. Ezekkel irány a Munka.

És mit jelent az, hogy nem a forma világában élni, Kedves Z? Ez egy manapság vészesen elburjánzott spirituális hiedelem. Amíg itt élünk, ebbe a testbe inkarnálódva, addig nincs nagyon más lehetőségünk, mint a forma világában (is) élni. Nagyon tipikus, hogy azok az emberek, akik szenvedésként élik meg az életet, próbálnak elmenekülni az életből, és a spirituális útkereséstől azt várják, hogy majd az megszabadítja őket a fizikai világ küzdelmeitől, próbatételeitől. Ezt azért tudom, mert én pont így voltam vele. Annyira nem szerettem az életemet, hogy csak menekültem előle. Felszálltam a fellegekbe, hogy nehogy itt kelljen élni a földön, mert az fáj. A Munka rendszeres végzése pontosan az élet szeretetéhez fog elvezetni, a forma élvezetéhez: imádni fogod az élet összes megnyilvánulását, és nem fogsz ítélkezni velük kapcsolatban. Élvezni fogod, hogy élhetsz, hogy tapasztalatokat gyűjthetsz, hogy háromdimenziós élményeket szerezhetsz. Mindeközben pedig nagy béke lesz benned. Az, amire vágysz. A két dolog nem elválasztandó, nem is elválasztható, mert abban a pillanatban elkülöníted magadat a valóságtól, és ez az, ami a legjobban fáj, és a legnagyobb magányossággal tölt el.

Nem tudom, hogy volt-e már Önnél olyan, akinek szociális fóbiája volt.

Mindenféle emberek voltak nálam, és sokkal többeknek van szociális fóbiája, mint arról tudnánk. Ez csak egy megcímkézése a problémánknak, és gyönyörűen bezár minket megint egy skatulyába. "Én vagyok a szociális fóbiás." Kérlek, vizsgáld meg ezt a hiedelmet is. Én régebben mindig úgy mutatkoztam be az embereknek, hogy „Hello, Oravecz Andrea vagyok. Mániás-depressziós.” Végtére is, szuperül tudtam, hogy ki vagyok, gondoltam, jó, ha ezt mások is tudják. És ezért nem is nagyon vettem észre, amikor nem voltam sem depressziós, sem mániás, csak úgy voltam, és élveztem az életet.

Pár szóban talán meg tudnám fogalmazni a gondjaim: szorongok, lámpalázam van (majdnem azt írtam, hogy lámpalázas vagyok - de a lámpaláznak semmi köze ahhoz, aki vagyok ezt már megtanultam), gátlásaim vannak, szorongok minden emberi lénytől, nemtől, kortól függetlenül - azért a fiatal lányoktól szorongok a legjobban. Önbecsülésem, önértékelésem szerintem nagyon alacsony, félek minden szociális helyzettől (bevásárlás, randi, séta az utcán, stb.). Este felerősödik a depresszióm, ilyenkor öngyilkossági gondolatok vannak a fejemben.

A depressziót és mindenféle lelki szenvedést is a megvizsgálatlan gondolatok okozzák. Ezek a gondolatok pedig testi tünetek formájában, érzések útján kommunikálnak velünk, hogy figyelmeztessenek, elhittünk valamit, ami nem igaz. Amikor ezeket a tüneteket érzed, akkor épp futnak az elmédben a felülvizsgálatlan, tudatalatti programok, és így adnak hírt magukról. Vagyis a tünetek csupán esély nekünk, hogy megkeressük, milyen gondolatot hiszünk el éppen. Szeresd őket is, és beszélgess el velük, mit üzennek. És megint csak a Munka.

De azért van pozitív is. A hatalmas lelki szenvedés miatt valahogy megismerkedtem Echkart Tolle-val (bár még mindig szenvedek). Nagyon szeretem olvasni, mert mindig megkönnyebbülök. Van bennem valami, ami reagál rá. De még mindig messze vagyok az átlagemberektől.

Tolle bácsi Katie néni előtti nagy kedvencem, én is nagyon szeretem, szerettem olvasni, nézni, hallgatni. Nagyon megnyugtató. Ha az ő „alapját” kiegészíted az Önvizsgálattal, akkor minden elindul a megvalósulásod felé. És nagyon fontos hiedelmed itt, hogy „Nem vagyok olyan, mint az átlag.” Az átlag csak egy kitalált valami, nem létezik. Sőt, az átlagosnak látszó emberek is mind rejtegetnek valamit, csak még nem mertek szembenézni vele, inkább csendben szenvednek. Természetesen vannak a szenvedésnek fokozatai, én nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy jól megszenvedtettem magamat, mert különben sosem lett volna motivációm arra, hogy megoldást keressek. Az „átlagember” jól elvan, tudattalanul, és semmi nem viszi őt közelebb önmagához. Tekints ajándékként a sorsodra, és használd ki az ebből fakadó erőt és motivációt, ami túllendít ezen az egészen. A Munkával nagyon jó esélyed van.

Az elmém irányít még. Mert nagyon erős. Van mit tennem.

Még egyszer: az elme addig irányít, amíg irányít. És ha megvizsgálod a legerősebb félelmeidet, akkor maga adja át a gyeplőt. Fordítva nem működik. És tényleg van mit tenned, és most már tudod, hogyan. Szeretettel várom a híreket rólad, a kérdéseidet, bár ez az írásos forma nem a leghatékonyabb és leggyorsabb. Keress bizalommal.

Köszönöm! Z.

Én is köszönöm még egyszer a bizalmadat, és Veled vagyok lélekben. Még azt szeretném kérdezni, hogy megengeded-e nekem, hogy feltegyem a blogra ezt a levelet, természetesen mindenféle rád utaló információt kiszednék. Nagyon sokat tudnak ezekből a levelekből mások is tanulni. És az is rendben van, ha ezt (még) nem vállalod be.

Szeretettel üdvözöllek, Andrea

Szociális Fóbia és Depresszió

(forrás:www.socialanxietyrelief.blogspot.com)

A szociális fóbia, vagy más néven szociális szorongás olyan állapot, melyben a személy abnormális mértékű félelemmel viszonyul a társas helyzetekhez. A szociális fóbiában szenvedők attól félnek, hogy más emberek megítélik és kritizálják őket. Félnek, hogy valami olyasmit tesznek, amivel kínos helyzetbe hozzák vagy megszégyenítik magukat mások előtt. Sokszor hiányoznak náluk az alapvető társas viselkedési készségek, ami tovább nehezíti az életüket, és tovább súlyosbítja az állapotukat, mivel kerülik a társas eseményeket, az emberekkel való találkozás minden formáját. Szinte mindig adódnak problémáik a hétköznapi élet megélése során: az iskolában, a munkahelyen, a párkapcsolatban.

A szociális fóbiában szenvedők nagy része ún. anticipáló/megelőző szorongásban is szenved. Napokkal, akár hetekkel az elkövetkezendő esemény előtt már félnek és pánikolnak, és még ha tisztában is vannak azzal, hogy a félelmeik és az aggodalmaik megalapozatlanok, akkor sem képesek túltenni magukat rajtuk. Ez azért van, mert a félelmeik annyira módosítják más emberek és a társas helyzetek érzékelését, hogy nem is képesek máshogy szemlélni a világot.

A szociális fóbiát más szorongásos rendellenességekkel is kapcsolatba lehet hozni, például a pánikbetegséggel, a kényszeres viselkedési rendellenességekkel, és a depresszióval. Jellemző, hogy sokan főként ezek miatt kérnek terápiás segítséget, nem pedig a szociális fóbia tünetei miatt.

Mitől is Félünk Valójában Szociális Fóbiásként?

Amikor szociális szorongásban szenvedünk, azt gondoljuk, hogy tisztában vagyunk vele, mitől is félünk. Azt hisszük, hogy a megszégyenüléstől félünk, attól, hogy valami hülyeséget csinálunk vagy mondunk mások szeme láttára. Attól félünk, mit is gondolnak rólunk, hogyan ítélnek meg, vagy miként kritizálnak minket mások a kinézetünk, a ruházatunk vagy a mozdulataink miatt. Az igazság azonban az, hogy nem ezektől a dolgoktól félünk. Valójában az érzéseinktől félünk. Magától a félelemtől félünk, és annak a fizikai megjelenésétől a testünkben!

Amikor úrrá lesznek rajtunk a szorongással teli gondolatok, akkor máris érezzük a görcsös szorítást a gyomrunkban, lehet, hogy leizzadunk, hőhullámokat érzékelünk, szédülünk. Elkezdjük a szociális fóbiánk tüneteit megtapasztalni. Ezeket a tüneteket a GONDOLATAINK EREDMÉNYEKÉPPEN érezzük. Arra számítunk, hogy majd megítélnek bennünket, mi pedig megszégyenülünk: a gondolataink ezerrel száguldoznak, a testi tünetek pedig követik őket.

Amikor először tapasztaljuk meg a szociális fóbia tüneteit, a jelen levő érzéseket és tüneteket az éppen aktuálisan zajló cselekvésünknek, eseménynek, velünk levő embereknek tulajdonítjuk: azt hisszük, hogy ezek váltják ki a rossz érzéseinket. Ilyenkor igazából félelemre programozzuk magunkat.

Azt hisszük, hogy ha alaposan kielemezzük az adott helyzetet, akkor majd rájövünk, mit csináltunk rosszul, és képesek leszünk megjavítani magunkat, és akkor majd nem kell újra éreznünk azokat az érzéseket és a félelmet. Sajnos, aztán amikor újra az elsőhöz hasonló helyzetben találjuk magunkat, rögtön azt kezdjük gondolni, „Oh, neee! Mi lesz, ha megint megtörténik? Mi lesz, ha elveszítem a kontrollt és megszégyenülök?”

Ez pedig, természetesen, újfent kiváltja a szociális fóbiánk tüneteit, és már megint ugyanott vagyunk. Érted már, mit is értek az alatt, hogy valójában sokkal inkább magától a félelemtől és a szorongás tüneteinek a megtapasztalásától félsz, nem pedig az adott helyzettől?

Így lesz ördögi kör a félelemből és a szorongásból. De meg lehet szakítani. Ahogy képes voltál az elmédet túlzott szorongásra programozni, így kitartó munkával képes leszel megérteni és feldolgozni a viselkedésedet, a félelmeidet, a tüneteidet. (A Munka ennek a legcsodásabb eszköze, hiszen pont a félelmeidet tudod megkérdőjelezni vele, és teljesen tudatosodni a GONDOLAT--->ÉRZÉS egymás utániságára. A Munkával vissza tudunk menni abba a helyzetbe, melyben először megtapasztaltuk a szorongást, és azt megkérdőjelezni. – Andrea megjegyzése)

Szociális Fóbia és Depresszió

A szociális fóbia könnyedén vezethet depresszióhoz, mivel az ebben szenvedő személyek legtöbbje elzárja magát a társas érintkezéstől, az emberekkel való találkozástól, hiszen ilyenkor fokozódik a szorongásuk. Gyakran előfordul, hogy a szociális szorongó teljesen bezárja magát a négy fal közé. A társas kapcsolatok, az emberekkel való találkozás hiánya pedig depresszióhoz vezethet.

Ahogy fentebb már említettem, szinte az összes szorongásos tünetektől szenvedő esetén ugyanaz a ciklikus lefolyás jelenik meg: a személy megtapasztalja a szorongásos félelmet, majd az éppen folyó élményhez kapcsolja idegrendszerileg ezt a szorongást. Ezután a hasonló helyzetekben ugyanazt a szorongást éli meg, ez által pedig egyre nagyobb félelem tölti el, amit megint csak a megélt helyzetekhez köt.

A szorongás megélése igen ijesztő tud lenni. Ha pedig ehhez még a depressziót is hozzáadjuk, az már különösen káros hatású. Nagyon nehéz lehet ebben az esetben meglátni a fényt az alagút végén, de nem reménytelen. Már csak azért is nehezített, mert ha valaki depresszióban is szenved, az erőteljesen megcsapolja az energiáit és csökkenti a motivációját.

A depresszió olyan, mintha egy meredek lejtőn lefelé hajtanál. A lendületednél fogva egyre gyorsabban tartasz lefelé, és a helyzet egyre rosszabbá válhat. Ha szociális fóbiás és egyben depressziós is vagy, gyorsan kell cselekedned. Minél hamarabb keresel segítséget, annál könnyebb megszabadulnod a szorongástól és a depressziótól.

Ajánlom még figyelmetekbe az összes rossz érzésekkel kapcsolatos bejegyzést, főleg azzal az üzenettel, hogy a rossz érzések megélésétől semmi bajunk nem tud történni. „Bajunk” pont akkor történik, ha nem éljük meg ezeket az érzéseinket, mert akkor azok „benyomódnak” a rendszerünkbe, és újra meg újra fel akarnak majd törni.

http://onmunka.blogspot.com/2010/10/tegyuk-rendbe-ezeket-franya-rossz.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/mihez-kezdjek-rossz-erzesekkel-1.html

http://onmunka.blogspot.com/2011/03/mihez-kezdjek-rossz-erzesekkel-2.html