2011. március 18., péntek

Reng A Föld Japánban - Levél Anne-től


Drága Családom és Barátaim!

Először is szeretném megköszönni nektek, hogy ennyien velem vagytok lélekben. Nagyon jól esik. És bocsánatot szeretnék kérni, hogy ilyen közös üzenetben jelentkezem, de most ez tűnik a legmegfelelőbb módszernek, hogy mindannyiatokhoz eljuthassanak a szavaim.

A dolgok itt Sendaiban elég szürreálisak. Én nagyon áldottnak érzem magam, hogy ennyi csodás barátom van itt, akik segítenek. Mivel a házacskám már nem igazán méltó a nevére, egy jóbarátnál lakom. Megosztozunk mindenen, a vízen, az ételen, az olajradiátoron. Mind egy szobában alszunk, szép sorban egymás mellett, gyertyafénynél vacsorázunk, és megosztjuk egymással a történeteinket. Meleg, barátságos, és csodás ez az egész.

Napközben segítünk egymásnak házaink kitakarításában. Az emberek beülnek a kocsijaikba, és az autós navigációs berendezésen nézik a híreket, vagy épp sorban állnak ivóvízért, ha valahol vízhez lehet jutni. Azok, akiknek van folyóvíz a házában, kitesznek egy jelet, és mehetnek hozzájuk a többiek a kancsóikkal és a vödreikkel.

Hihetetlen számomra, hogy itt, ahol én vagyok, semmilyen fosztogatás, tolakodás nincsen. Az emberek nyitva hagyják a házuk ajtaját, mintha még nagyobb biztonság lenne most, hogy földrengés sújtott minket. Azt mondogatják, hogy „Most olyan, mint régen volt, amikor még mindenki segített mindenkinek.”

A rengések folytatódnak, múlt éjjel úgy 15 percenként rengett a föld. Folyamatosan szólnak a szirénák, és sűrűn szállnak el a fejünk felett helikopterek.

Múlt éjjel néhány órán keresztül volt víz az otthonokban, az áram délután jött vissza, gáz még nincsen. Területenként igen eltérő, hol, mi van. Valakinél minden van, valakinél semmi. Senki nem fürdött napok óta. Piszkosnak érezzük magunkat, de most ennél sokkal fontosabb dolgok foglalkoztatnak minket. Szeretem, ahogy a lényegtelen dolgok csak úgy lehámozódnak. Totálisan az ösztönösség, az intuíció, a gondoskodás szintjén élünk, az a fontos, hogy mi biztosítja a túlélést, nem csupán az enyémet, hanem az egész csoportét.

Furcsa, párhuzamos univerzumokat látni. Összedőlt házak az egyik helyen, aztán meg teljesen rendben lévők, ahol kint szárad a mosott ruha. Emitt az emberek sorban állnak vízért és élelemért, amott pedig mások kutyát sétáltatnak. Minden egyszerre zajlik.

Vannak még más, teljesen váratlan csodák, mint az éj teljes csendje. Nincsenek autók. Senki sincs az utcákon. Az égen éjjel ragyognak a csillagok. Általában csak néhány csillagot látni, most azonban tele van az ég velük. Sendai hegyei hatalmasak, és a kristálytiszta levegőben gyönyörűen rajzolódnak ki a körvonalaik a horizonton.

És a japán emberek annyira csodálatosak. Naponta eljövök a kis házacskámhoz, hogy körülnézzek, most pedig, hogy elküldjem ezt az e-mailt, mivel épp van áram. A bejárat előtt valaki vizet és ételt hagyott a számomra. Fogalmam sincs, kicsoda, de ott volt. Zöld kalapos idősek járnak házról-házra, hogy megnézzék, mindenki jól van-e. Ismeretlenek beszélgetnek egymással, kérdezik, szüksége van-e valakinek segítségre. Semmi jelét nem látom a félelemnek; a rezignáltságnak igen, de a félelemnek vagy a pániknak nincs jele.

Azt az információt kaptuk, hogy még legalább egy hónapig számíthatunk utórengésekre, akár újabb erősebb földrengésre is. A föld valóban folyamatosan remeg, hullámzik, rázkódik, morajlik. Áldott vagyok, hogy Sendai kissé magasabban fekvő részén élek, ami kicsit biztosabb talajon áll, mint a többi terület. Eddig mi egy kicsit jobban jártunk. Tegnap este a barátnőm férje visszajött vidékről, hozott élelmet és vizet. Megint csak áldás.

Valahogy most közvetlen megtapasztalást kapok arról, hogy jelenleg tényleg óriási kozmikus evolúciós fejlődés megy végbe Földünkön. És ahogy most ezeket a Japánban zajló eseményeket megélem, a szívem egyre jobban kitárul. A testvérem azt kérdezte, nem érzem-e magam iszonyú kicsikének ezek miatt a történések miatt. Nem. Sokkal inkább azt érzem, hogy valami nálam sokkal nagyobbnak és jelentősebbnek vagyok a részese. Ez az egész világra kiterjedő újjászületés igen kemény, mégis csodálatos.

Még egyszer köszönöm a gondoskodásotokat és a szereteteteket.

Én is Mindőtöknek küldöm a Szeretetet,
Anne

Én ehhez egyelőre annyit fűznék hozzá, hogy No comment, és szeretnélek arra kérni Benneteket, hogy írjátok meg a felmerült gondolataitokat Megjegyzésben. Itt a bejegyzés alatt tudjátok ezt megtenni. Kellemes merengést, Andrea.

9 megjegyzés:

  1. Anne, Andrea, annyi szépet adott lelkemnek ez a felemelő írás:)!!!! Hálásan köszönöm! S, bár tudom, hogy némiképp biztonságos területen élhetek, hisz Magyarország, a tudósok szerint nincs olyan veszélyzónán, mint drága a Japán nép országa, azért ez írás kapcsán köszönöm, hogy megírtad és olvashatom, hogy,
    hogyan élnek arrafelé: hogy viszonyulnak egymáshoz a hatalmas katasztrófa ellenére, gazdagok, mert nem szűkösek, hanem bővelkedők,és meglátaid megosztozása révén én magam is gazdagodhatok lelkiekben, mert eltudom jobban képzelni a : mi lenne ha...! Idehaza hasonló jelenség történne. Már sokszor levetítettem lelki képernyőmön, hogy mit tennék én, ha.... mondjuk METROn utazás közben, váratlan dolgok történnének...
    Isten áldjon édes Anne, és mindenkit szeretett Föld bolygónkon! Ismeretlen ismerősöd: Anikó Budapestről.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez jó gyógyír :
      Csatlakoz a hálózathoz.
      https://www.globallshare.com/hu/1670020.html

      Törlés
  2. Nekem erről az egészről egy zseniális "taktika" jutott eszembe. Azért az idézőjel, mert nem biztos, hogy tudatos. A visszavonulás. Ha bajban vagy, vonulj vissza. Vonulj vissza oda, ahol mindig is laktál igazából: a középpontodba. Nem gyengeségből, hanem éppen ellenkezőleg: erőd teljes tudatában, de alázattal, elfogadással, megengedéssel. Vizsgáld meg a helyzetet, fogadd el a tényeket, légy alázatos, szeretetteljes, mert csak így tudsz kimászni a bajból. Rájössz, hogy mennyi minden van körülötted, amit eddig esetleg észre sem vettél, ami eddig természetes volt, de most, hogy nincs, feltűnő a hiánya.
    Ilyenkor nyer értelmet a mondás, "Ha Isten valahol becsuk egy ajtót, kinyit egy ablakot."
    Szerintem most az egész világ döbbenten és csodálattal figyeli a japánokat. Döbbenten az események miatt és csodálattal amiatt, ahogy kezelik a helyzetet. Le a kalappal Előttük.

    VálaszTörlés
  3. Kedves Ragyogás, azért is döntöttem a levél lefordítása és megosztása mellett, hogy mi itt, ebben a biztonságosnak mondott Kárpát-medencében elgondolkozhassunk. Elgondolkozhassunk akkor, amikor még semmilyen hasonló mértékű katasztrófával nem kell szembesülnünk. Én, idealista révén, úgy gondolom, hogy ez lenne a teljesen normális hozzáállás a mindennapokban, és tudom, hogy rengetegen hasonlóan képzelik, csak valahol még elakadunk a megvalósításban. Mindezt, persze a belső bizonyosság, a belső biztonság megtalálása után már teljesen természetesen valósítjuk meg, ezért is van ez a blog, és ide vezet el a Munka rendszeres végzése. Hogy ne feltétlenül egy katasztrófa kelljen ahhoz, hogy kinyissuk a szívünket egymásnak, hogy egymáshoz szóljunk ismeretlenül, hogy segítsünk és merjünk segítséget kérni.
    A másik dolog, ami még eszembe jutott, Müller Péter egy írása, mely arról szólt, hogy mennyire keserűek manapság a nők: rengeteg szenvedő női arcot lát mindig az előadásain. Ellenpéldaként a saját Anyukája példáját említi, aki a háború alatt valami olyan derűt volt képes varázsolni az ő mindennapjaiba, még akkor is, amikor egy földbe vájt lyukban éltek teljesen nincstelenül, hogy az egész életére elégséges muníciót adott számára.
    Mindig van választásunk, hogy elhisszük-e a történeteinket, és szenvedünk, vagy megértjük, hogy most épp ez van, és derűvel, kíváncsian tekintünk az életbe. Mert nem mindegy, mit tanítunk a gyerekeinknek. Én derű-párti vagyok, és kívánom Nektek is, hogy képesek legyetek kinyitni a szíveteket a Valóság előtt, mert az automatikusan hozza magával a derűt. Ami aztán sugárzik. Na, belőlem ez kívánkozott ki, szeretettel, Andrea

    VálaszTörlés
  4. Egy kedves Barátom Felesége mesélte a minap, hogy az ő Testvére a családjával Moszkvában él. Van kicsi gyerekük is, akinek történetsen éppen egy japán kisfiú a legjobb barátja az óvodában. Nos a japán kisfiú családjának (, anyukájának is) haza kell mennie a katasztrófa sújtotta térségbe, mert lejárt a kint tartózkodásuk mandátuma, és meghosszabbításra talán esély sincs, de ahogy a japán emberek hozzáállását a médiából megismerhettem az ügy kapcsán, ez valószínűleg fel sem merül (ez az én megjegyzésem). Viszont a Moszkvában élő Család a jó barát japán kisfiút oda veszi magához, hogy neki ne kelljen a rengeteg veszéllyel sújtott területre mennie a szüleivel.

    Mindenki elgondolkodhat magában, az most egy szerencsés helyzet, valamiféle "csoda"-e, hogy a kisfiúnak nem kell hazamennie? Vajon a ránk jellemző (és esetleg az otthonról ideiglenesen távol élő japán család megváltozott, némileg a mai európai-keresztény értékrendhez közelítő) élet-felfogás és az ebből adódó cselekvések milyen viszonyban vannak a fenti blog-bejegyzéssel?
    Megannyi kérdés-válasz kavarog bennem a témához kapcsolódóan...

    Egy Gyakorló Önmunkázó

    VálaszTörlés
  5. Kedves Anne!

    Köszönjük, hogy megosztottad velünk, annyira csodálatos lélek vagy. Áldás Rád.

    üdv. Lea

    VálaszTörlés
  6. Csodálatos olvasni soraid,nagyon fontos, hogy olvashatunk rólatok!
    Valahogy így kéne élnünk az egész bolygón földrengés nélkül is. :)
    Áldás Mindannyiótokra!
    Sok szeretettel,
    Médea

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm, hogy olvashattam.
    Hálás vagyok mindenért, amit kaptam, amit nem kaptam és amit még kapok.
    Teremtsünk közösen egy olyan világot, ahol nem szükséges katasztrófáknak történni ahhoz, hogy úgy viszonyuljunk egymáshoz, mint amiről írtál!
    Tanuljunk belőle és tanítsunk meg rá minél több embertársunkat!
    Szeretettel Zsuzsa

    VálaszTörlés
  8. Drága Zsuzsa! A folyamat, ahogy én mostanában érzékelem, megállíthatatlan. És az a legcsodásabb, hogy nem kell tanítanunk, hanem mindez erőfeszítésmentesen történik, ragad rá másokra, áramlik. És néhányan nem is értik, mi történik velük, mégsem tudják ugyanúgy nézni a világot,mint eddig. És az a világ így automatikusan megteremtődik. Először mindenkiben belül, aztán már nincs más lehetősége, mint kívül is. Elképesztően izgalmas ez az időszak. Szeretettel, andrea

    VálaszTörlés