A hetet indítsuk a múlt héten elkezdett háromrészes Adyashanti Szenvedés-sorozat második felvonásával a Kegyelembe Esni című könyvből.
A Szenvedés Első Módjáról itt olvashatsz:
A szenvedés második módja pedig, Byron Katie-vel megint csak teljes egyetértésben:
AZT KÖVETELNI, HOGY A DOLGOK MÁSMILYENEK LEGYENEK
A következő módja annak, ahogy az elménk szenvedést hoz létre, az élettel és a másokkal kapcsolatos követeléseink területe. Bizonyos értelemben az egó egy követelőgép: „Ezt akarom!” „Azt akarom!” „Ezt nem akarom!” „Azt nem akarom!” „Ilyennek kéne lenned!” „Nem szabadott volna ezt tenned velem!” „Nem kéne úgy éreznem magam, ahogy érzem!” Minden követelés, a lényegét tekintve, a valóság manipulációjának eszköze, az, ahogyan ragaszkodunk ahhoz, hogy az élet másmilyen legyen, mint amilyen éppen. Sokunk számára nem nyilvánvaló, hogy mekkora mértékben is állunk így az élethez. Ha közelebbről megvizsgáljuk, máris észrevehetjük, mennyire mindent átható ez a tendencia; bármely adott pillanatban nagyon valószínű, hogy tudattalatti, alig észrevehető követeléseket támasztasz az élet másmilyenségével kapcsolatban.
Mindenre úgy tekintünk az életben, hogy annak kell boldoggá tennie minket, s közben nem fedezzük fel, hogy a boldogság valójában a legbensőbb lényegünkben található, mivel ez természetes a lényünk számára. Nem lehetséges boldoggá válni. Egyszerűen abba kell hagynunk azoknak a dolgoknak a csinálását, melyek boldogtalanná tesznek minket. Saját magunk szörnyűségesen boldogtalanná tevésének egyik módja a saját magunkkal és másokkal kapcsolatos követeléseink fenntartása. Nagyon gyakori az emberi interakcióban, hogy azt akarjuk, valaki változzon meg azért, hogy mi boldogok vagy beteljesültek lehessünk. Ezen folyamat közben pedig abszolút figyelmen hagyjuk, hogy mi lenne a másik személy számára a legjobb, vagy mi lenne az egész érdeke szempontjából a legcélravezetőbb. Ez lenne a szeretet kifejeződése? Tényleg ez az, amit akarunk? Tényleg azt akarjuk, hogy mindenki változzon meg körülöttünk, hogy mi boldogok lehessünk? Tényleg ilyen zsarnokok kívánunk lenni? Ez valóban a legmélyebb szívünkből szól, abból a szeretetből, mely mindannyiunkban megtalálható?
Amikor ragaszkodunk hozzá, hogy a körülöttünk lévő dolgok, emberek és események megváltozzanak a mi boldogságunk érdekében, akkor valójában valami nagyon mélyet tagadunk meg saját magunkban. Megtagadjuk annak az igazságát, akik valójában vagyunk. Megtagadjuk mások igazi mivoltát. Azt képzeljük, hogy a boldogság az életünk eseményein és körülményein múlik – és az életünkben szereplő embereken. Azt hisszük, hogy ha mindenki az életünkben „olyan lenne”, akkor elégedettek lennénk.
Ez a követelések iránti vágy, éppúgy, mint a kontroll iránti vágy, annak a tudatszintnek a sajátossága, amit az egó tudatállapotának nevezünk, ahol magunkat és mindenki mást is különbözőnek és elkülönültnek képzelünk. Újra emlékeztetlek akkor, hogy az elkülönültségünk nem igaz; az egész csupán kitaláció. Az egész történet az elménkben szövődik. Ez a legnagyobb álmunk. A legnagyobb fejtörést ezzel az álommal kapcsolatban az okozza, hogy körülöttünk majdnem mindenki ugyanezt az álmot álmodja. Lényegében ez az emberiség kollektív álma. Vagyis nem csak te vagy én álmodunk: majdnem az összes emberi lény az őt körülvevő világtól való elkülönültség, különbözőség álmát álmodja. Ez pedig azt jelenti, hogy jó mélyen magunkba kell néznünk, mert nem csupán a saját félrevezetett elménket vizsgáljuk, nem csupán a saját félreértésünket; az emberiség egészének illúziója mögé nézünk be.
Az illúzió mögé való benézés egyszerű, gyakorlatias és csodás eszköze a Munka Négy kérdése és a Megfordítások. Az Önvizsgálat segítségével megvizsgálhatod a félrevezetett, összezavarodott elmédet, és szép fokozatosan lebonthatod az illúzió fátylát. Részletes útmutatást a Munka végzéséhez a www.kincsamivan.hu honlapon találsz.
A következő 2-napos minicsoportos Alaptanfolyam Budapesten április 16-17-én lesz, majd Kaposváron ápr. 30-május 1-jén. Részletek a Programok menüpontban:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése