2011. március 3., csütörtök

Mihez Kezdjek a Rossz Érzésekkel? 2.


Nézzük akkor a tegnapi téma folytatását. Ha nem olvastad volna, javaslom bepótolni, hogy ne a közepébe csöppenj bele. Itt találod:

Ma pedig két variációt vázolok fel arra, mit is kezdjél a nem túl „kommunikatív” érzéseiddel.

1. „A TŰZOLTÓ-MÓDSZER”

Ezt a nevet én adtam neki, azért tűzoltó, mert csak átmenetileg ajánlom, ha épp hirtelen tör rád valami kellemetlen érzés, és nincs időd mélyebben foglalkozni vele. Ez a módszer nem távolítja el az érzés gyökerét, csak átmeneti enyhülést hoz, azt viszont elég hatékonyan.
Szóval, nincs más teendőd, mint megfigyelni az érzést. Válassz le róla mindenféle ítéletet, hogy nem kéne ott lennie, hogy mennyire kellemetlen, mennyire fáj, és egyszerűen csak csukd be a szemedet egy kicsit, és figyeld meg az érzést fizikai szinten. Legyél kíváncsi rá, azonosítsd be, hol, mit csinál a testedben, nyom, szúr, lüktet, ide-oda vándorol, utazgass vele, és egyszerűen csak figyeld. Engedd meg neki, hogy legyen, engedd meg magadnak, hogy barátkozz vele. Aztán menj bele az érzésbe ezerrel, ne félj tőle, semmi bajod nem lehet tőle. Csak érezd, érezd, érezd, és figyelj, hogy mi történik vele.

2. „A BESZÉLTETŐS MÓDSZER”

Ez az „igazi”. Ha valóban kíváncsi vagy az igazságra, ahogy Katie mondja, akkor ezt a módszert javaslom.
Ebben az esetben annyi a dolgod, hogy kérdéseket tegyél fel az érzésnek, mintegy kibeszéltesd. Ez esetben is ajánlatos becsukni a szemedet, és üdvözölni az érzést, megengedni neki, hogy legyen, megengedni magadnak, hogy közelebbről megismerkedj vele. Ő most a legjobb barátod, aki segít fényt deríteni régóta dédelgetett történeteidre. A következő módon szólíthatod meg:

„Üdvözöllek, érzés. Kérlek, meséld el nekem, milyennek látod az életet, mit gondolsz rólam, mit gondolsz más emberekről. Milyen ítéleteket hordozol életem fontos szereplőivel kapcsolatban? Hogyan ítéled meg a szüleimet, a barátaimat, a páromat, a gyerekeimet, stb.? Mit gyűlölsz a legeslegjobban? Miért jelentél meg éppen most? Mit üzensz nekem? Milyen ajándékot tartogatsz számomra?”

Szép lassan, egyenként haladj a kérdésekkel, közben saját kérdések is felbukkanhatnak benned: bízz meg belső intelligenciádban, tedd fel azokat is. Adj időt magadnak, várj a válaszokra, akkor sincs gond, ha esetleg elsőre semmi sem jön. Érdemes egy papírt és tollat magad mellett tartanod, hogy le tudd írni, amit találsz. Mindent vess papírra, utána lesz időd végigízlelgetni a gondolatokat egyenként, és a legerősebb érzelmi töltetűeket megvizsgálni a Munkával elsőként.
Előfordulhat, hogy nagy-nagy ellenállásra bukkanhatsz magadban ezzel az egész feladattal kapcsolatban, és egyszerűen nem vagy hajlandó megcsinálni. Ennek az lehet a fő oka, hogy a szenvedésnek időnként sokkoló hangja lehet. Gonosznak, szemétnek, megvetendőnek tűnhetnek a gondolatok, melyeket találsz, és nem igazán szeretnéd beismerni magadnak, hogy ez benned van. Ezt nevezzük cenzúrázásnak. Ha cenzúrázol, pont azok a gondolatok nem fognak megvizsgálódni, melyek a legfontosabbak a szabadságod szempontjából. Szoktam emlegetni, hogy a Munkában újként annak idején én is sokszor satírozgattam ki az éppen feketén-fehéren megjelenő ítéleteimet: „Na, ezt aztán nem vallhatom be magamnak. Ez biztos valami félreértés. Én nem lehetek ilyen szenyó. Én nem gondolhatok már ilyeneket.”
Nem is Te gondolod. Emlékszel: a gondolat nem személyes, nem a tiéd, az enyém, vagy épp az övé. Univerzális, kollektív, mindegyik mindannyiunké. Nálad épp most bukkant fel a Te „részesedésed”. Vizsgáld szépen meg, tisztítsd ki a közösből. „Így a következő megszületendő csecsemőnek ennyivel kevesebb hiedelem fog az elméjéhez tépőzárazódni”, ahogy Katie fogalmaz. Még egyszer szeretném felhívni a figyelmedet, hogy teljes biztonságban vagy, semmitől nem kell félned, és olyan kalandra invitálod magadat, ami életed legmeghatározóbb élményévé fog válni, ezt garantálom.
A megvizsgálandó mondatok minél egyszerűbbek, tömörebbek legyenek. Ilyesmiket hallhatsz, hogy „Sosem voltam elég jó!” „Jobban szerették a tesómat, mint engem.” „Sosem kapom meg, ami jár nekem.” „Igazságtalan az élet.” „Engem senki sem szeret.” És így tovább. Gyűjtögess, figyelj, hallgatózz! Írd le, tedd fel a négy kérdést, fordítsd meg, és szabadítsd fel magad! Így először kapcsolatba kerülsz a szenvedésedet okozó történetekkel, amiket valószínűleg hosszú évek óta cipelsz, és végre képes leszel megkérdőjelezni őket. Ha tovább hagyod ezeket a történeteket a mélyben létezni, mélyen elnyomva a tudatalattidban, akkor az összes fájdalmas érzés és szenvedés újra meg újra felbukkan majd benned. Itt az ideje véget vetni ennek a játéknak! Itt az ideje örülni az életednek!!!

„Az egódnak folyton rémisztgetnie kell téged ahhoz, hogy önvizsgálatot tarthass, és hazatérhess saját magadhoz ebben a testben. Ezért vagyunk itt mindannyian, hogy ezt megélhessük. Amikor nem ragaszkodunk többé a gondolatainkhoz, amikor az összes miért, mikor és hol elengedett már minket, akkor láthatóvá válik az, ami valójában van.” (Byron Katie)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése