2017. május 2., kedd

A Düh a Legfélreértettebb Érzelem




A düh a legfélreértettebb, leginkább elítélt, legfélelmetesebbnek elhitt érzelmünk. Úgy rettegünk tőle, mint a tűztől, miközben az egyik legfontosabb emberi és biológiai jelzésünk. Van az az elterjedt, végtelenül kártékony hiedelem, hogy a düh megbetegít. Nem a düh betegít meg, hanem a nem átélt düh, ami beragad és elraktározódik a testünkben.
(Dühnek az egy adott jelenbeli élethelyzetben felbukkanó érzelmet, haragnak pedig a múltbeli történésekhez kapcsolódó érzelmet nevezem, csak hogy egy lapon legyünk ez ügyben.)
A düh nem egyenlő az erőszakkal. A düh nem cselekvés, hanem testi energia. A düh nem egyenlő a dühöngéssel vagy dührohammal, sem a verekedéssel, sem az ordítozással, sem az agyad szétrobbanásával, sem a másik ember bántásával vagy megalázásával. Ezek a megnyilvánulások pont akkor jellemzők, amikor a düh nem tud valós idejű energiaként megélődni benned.
A düh egy fontos és intelligens VÉDŐÉRZELEM, illetve a testedben már csupán egyfajta energia. Az ÉLETERŐDHÖZ és az ÉNEDHEZ kapcsolódik. Arra szolgál, hogy megvédd önmagadat, a méltóságodat, a jogos igazadat, hogy meghúzd az én-határaidat, majd meg is tudd őket védeni. Arra való, hogy azt tudd mondani: „Idáig jöhetsz, de innen nem tovább!” Megmutatja, hol kezdődsz te és hol van vége a másik személynek. Jelzi, hogy mi fontos neked, és hírt ad arról, mennyire tiszteli valaki a szükségleteidet, mennyire tiszteli a lényedet.
Mindemellett a dühünk sokszor torzult. Torzult dühnek azt nevezem, amikor az adott élethelyzetben semmi olyasmi nem történik, ami miatt be kéne indulnia a düh jelzőrendszerének, csak úgy érzékeli a sérült észlelési rendszerünk. A másik torzulás ellenkező irányú: akkor sem jelez a rendszerünk, ha tényleg bántanak bennünket. Emiatt aztán borzasztó élethelyzetekben vagyunk képesek benne tartani magunkat - tudattalanul. Az észlelési rendszerünk azért sérült, mert már pici korunkban elhangolódott, elromlott az érvénytelenített, letiltott, megszégyenített, megbüntetett, és így nem megélhetett dühünk (és az összes többi „negatív” érzelmünk is, melyek pont ugyanilyen intelligensek, mint a düh). Ennek a torzulásnak következtében a düh (és a többi érzelem energiája) teljesen elfojtásra került a fizikai, energetikai rendszerünkben. Szó szerint beragadt a testünkbe. Ezt az érzelmi energiát nevezem haragnak. (Érdemes egy korábbi bejegyzést elolvasni vagy felfrissíteni: Pszichoszklerózis: Az érzelmek átélésének fontosságáról és elfojtásuk következményeiről)
A HARAGGAL VÉGZETT MUNKA NYITJA LÉNYED LEGMÉLYÉT. „A harag-munkát nem csak azért fontos elvégezni, hogy jogos haragunkat kifejezhessük és kiengedhessük. A harag egészséges megélése és elengedése kétség nélkül segít lényünk integritásának a helyreállításában. A jogos harag szent érzelem, amivel tisztelettel kell bánnunk, nem pedig lerombolnunk. De van még itt más is. Azért is végezzük az egészséges harag-munkát, mert már felismertük, hogy enélkül nem tudunk hozzáférni sebezhetőségünk legmélyebb rétegeihez. Amíg a Belső Gyermekünk nem érzi, hogy az ő kis ártatlan, lágy lényét akár erővel és vadul is képesek vagyunk megvédelmezni, addig nem is fogja teljességgel feltárni önmagát. Csak annyira fog nyílni, amennyire biztonságban érzi magát. Ezért is gyakori, hogy azok, akik védtelenül nőttek fel, zárva tartják a szívüket. Nincs mintájuk saját maguk megvédelmezésére. És ezt a működést felnőttként kell megtanulniuk, saját erejük tüzében kovácsolódva. Minél határozottabban nyúlunk le jogos haragunk mélyére és minél gyakorlottabbá válunk a kifejezésében, annál otthonosabban fogjuk a sebezhetőségünket is megtestesíteni és kifejezni. Minél erőteljesebb az ordításunk, annál jobban nyílik lényünk középpontja.” (Jeff Brown)
Nagyon jellemző, hogy valaki egyáltalán nem érez dühöt vagy haragot, olyan mélyre fojtódott el benne. Nem kerül a tudatos érzékelés szintjére ez az érzelem, mert annyira veszélyes lenne (gyerekkori hitünk szerint). A másik véglet az, hogy valaki szinte folyamatosan dühös, frusztrált, nagyon intenzív testi érzetekkel. Az első esetben befagyott, a másikban túlpörgött a rendszer. 
A lényeg az, hogy EGYENSÚLYBA tudjon kerülni. Hogy akkor jelezzen, amikor kell, ne jelezzen, amikor nem kell, és kitisztuljon a rengeteg beragadás. És ez a legtöbbeknek HOSSZADALMAS folyamat. Van, hogy az is több hónapba kerül, hogy valaki közel merjen menni a dühéhez, annyira retteg tőle. Vagy hogy egyáltalán felismerje, hogy neki van olyanja, hogy düh. És ez nem baj. És olyan is van, aki már biztonságban tud lenni a testében ezekkel az intenzív energiákkal. Mindig onnan megyünk, ahol épp tartasz. És mindig annyit, amennyit BIZTONSÁGGAL ENGED a rendszered, nem is szabad többet.
A témával nagyon részletesen foglalkozunk GYAKORLATBAN az Új ÖnMunka Képzési Rendszer folyamatában. Részletekért kattints ide.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése