Miért? Miért? Miért?

Miért hagyott el a férjem? Miért törtem el a lábam? Miért rúgtak ki a cégtől? Miért nem tudtam megoldani a feladatot? Miért nincsen párom? Miért vagyok beteg? Miért? Miért? Miért? Folytathatnánk a végtelenségig a kíváncsiskodást. Csak ma felkelés óta hányszor tetted fel magadban a kérdést, hogy „Na, ez vajon most miért történt?”

         Írtam már elég sokat az ún. Jól-tudom Elméről és a Nem-tudom Elméről. Ha bármikor is elkezded keresgélni a válaszokat, akkor a Jól-tudom Elméből fognak fakadni, onnan, ahova születésed óta sok-sok „tudást” felhalmoztál. Sokunkat nagy-nagy büszkeséggel tölt el, hogy hát, mi minden kérdésre tudjuk a választ, olyan okosak vagyunk, egyesek kifejezetten státuszt, identitást csinálnak ebből: „Én vagyok az, aki mindent tud.” Nincs ezzel semmi probléma, amíg nem vesszük túl komolyan.

         Múltkor találtam egy angol nyelvű blogot, melynek szerzője azt fejtegette, hogy még a világ legtanultabb, legműveltebb embere is a világon felhalmozott összes tudásnak legfeljebb egy-másfél százalékát bírja elsajátítani élete során. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem lenne értékes a szakmai tudás, hiszen nélküle képtelenek lennénk a legtöbb munkát elvégezni. Csak, amikor mindent a jóltudomságunkkal szeretnénk megmagyarázni, akkor véget ér a tudomány – illetve tán egy helyben topog.

         Van egy kedves barátom, aki eltörte a lábát, és ennek folyományaként kezdett el érdeklődni saját maga iránt, és jött el hozzám „önismerkedésre” és Munkázni. Feltette azt a kérdést, hogy meg tudom-e neki mondani, miért is tört el az ő lába. Visszakérdeztem, hogy szerinte miért, és elő is állt egy válasszal. Aztán az elkövetkezendő hetekben még vagy öt újabb magyarázatot talált ő saját magának, ahogy haladtunk a Munkájával. Ő is megértette, sőt megtapasztalta, hogy egyetlen kérdésre rengeteg különböző választ tudunk találni – és akkor most melyik az igazi? Mindegyik és egyik sem. Az adott pillanatban mindig találsz a válaszodban valami érvényességet, de vajon honnan jött ez a válasz? A megszokott „tudástáradból”. Jól van ez így, ha megnyugtat, csináld. Sokakon azonban azt látom, hogy sosem elégedettek a válaszokkal, mindig újabb és újabb miértekbe csavarják bele magukat, hátha majd végre már megtalálják az igazit. És attól megnyugszanak. No, erre várhatnak.

         Az ilyen embereknek – ilyen a keresők nagy része -, az adja a biztonságot az életben, ha megtalálják a válaszokat azokra a kérdésekre, melyekre nincs is valódi válasz. Mivel a „nagy képben” semmilyen kérdésre nincsen végső válasz. Minden csak úgy van, önmagától fogva. Ezzel kapcsolatos a következő idézet is Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből. (És holnap ajánlok majd egy hatékonyabb vizsgálódási módot a miértek helyett.)

„A Miért? kérdésre még soha senki nem tudta a választ. Az egyetlen igaz válasz rá az, hogy Mert. Miért ragyognak a csillagok? Mert ragyognak. Miért csücsül a pohár az asztalon? Mert épp ezt teszi. Ennyi. A valóságban nem létezik miért. Reménytelen feltenni ezt a kérdést, hisz nem vezet sehova – nem vetted még észre? A tudomány adhat neked magyarázatot, de azon a mert-en túl mindig ott van egy újabb miért. Semmire sincsen végső válasz. Nincs semmi tudnivaló, és nincs senki, aki tudni akarná. Élvezd csak a kérdésfeltevést, mivel kismillió válasz létezik, annyi, ahány csillag van az égen, és egyik sem igaz. Gyönyörködj a csillagokban, de ne gondold, hogy bármi is lenne mögöttük. És, végső soron, tényleg érdekel a válasz?

         A Munka csodálatos, mert a valódi dolgot kapod meg általa, a minden válaszon túl lévőt. Nem kapsz semmilyen olyan koncepciót tőle, hogy kinek kéne lenned. Nincsenek követendő minták, ideálok; a cél nem a bölcsesség vagy a spiritualitás. Te csak észreveszed, ami van. Szeretem azt mondani, hogy „Ne tégy úgy, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen vagy.” Ez alatt azt értem, hogy „Ne legyél spirituális; legyél inkább őszinte.” Fájdalmas úgy tenni, mintha fejlettebb lennél, mint amilyen éppen vagy, a tanár helyében lenni, amikor még kedvesebb számodra a tanuló pozíciója. Az Önvizsgálat az igazságról szól, ami nem feltétlenül úgy néz ki, ahogy szerinted ki kellene néznie. Az igazság nem tiszteli a spiritualitást. Csak saját magát tiszteli, épp olyan formában, ahogy az adott pillanatban megjelenik. És ez az egész nem komoly; mindössze Isten kacag a kozmikus viccen.

         Ha valaki feléd rohan egy pisztollyal, és azt mondja, hogy meg fog ölni, te pedig ettől megijedsz, akkor gyerünk, fussál. Ez semmivel sem kevésbé spirituális, mint bármi más reakció. De ha nincs ezzel kapcsolatosan hiedelmed, akkor szabad vagy. Futhatsz vagy maradhatsz – tök mindegy, mert bármit teszel is, békében vagy. Oh, gondolhatod, azt gondolja, hogy meg fog engem ölni. Te pedig közben akár a körmeidet reszelgetheted. Ez a szabadság.”