Már Nem Itt Kéne Tartanom

A tegnapi téma folytatása, illetve további kifejtése egy szintén szakállas hiedelmünk megvizsgálása. „Már nem itt kéne tartanom.” Te mivel kapcsolatosan gondolod ezt? Tán a karriereddel, a családi állapotoddal, a lakáshelyzeteddel, az anyagi viszonyaiddal, a sportteljesítményeddel, a nyelvtudásoddal, az önfejlesztéseddel, a karácsonyi ajándékvásárlással, a vizsgákra készüléssel, vagy a céljaid elérésével kapcsolatban? Édesdrága Barátosnőm néhány éve kifejtette, hogy az ő korában már nem egy olyan lakásban kéne laknia, ahol épp lakik, mert másoknak ennyi idősen már nagyteraszos szuperkecójuk van. Aztán bele is hajszolták magukat a párjával az álomlakás megteremtésébe – a siralmas eredményekkel nem sokkollak Benneteket. És totál ettől a gondolattól vált függővé. Természetesen megint csak nem azt kívánom sugallni, hogy egy csodás teraszos lakással bármi probléma lenne, sőt, ha ilyened van, légy nagyon hálás érte! Én arról beszélek, amikor a teraszos lakás válik a státuszszimbólummá, akkor érzed magad valakinek, ha ilyened van. Amúgy szerencsétlen lúzerként tekintesz magadra. Azt hiszem, elég körbenézni kis országunkban, mennyi embert tett anyagilag és erkölcsileg tönkre ez a külső státuszoknak való megfelelni próbálkozás.

Az is lehet, úgy gondolod, hogy neked már sosem kéne mérgesnek lenned, vagy depressziósnak, vagy betegnek, vagy ítélkezőnek, mivel te már annyit dolgoztál magadon, hogy ezeknek a jelenségeknek semmi helye az életedben.

         Megint csak az elme összehasonlító-viszonyító mechanizmusának vagyunk „áldozatai”, ha elhisszük ezeket a gondolatokat. Hihetetlen fifikásan tudnak az identitásainkat adó hiedelmek újabb és újabb köntösökbe belebújni. Jó hír, hogy kitartó Munkával mindet levethetjük, és teljes nyitottságban, megengedésben, és stresszmentességben élhetünk.

Nézzük akkor részletesen a mai hiedelmünk vizsgálatát. Szánj rá egy pár percet, csináld velem együtt: „Már nem itt kéne tartanom.”

1. Igaz az, hogy már nem itt kéne tartanom?

Igen/nem/nem tudom. (Nincs magyarázkodás, védekezés, bizonyítékkeresés.)

2. Teljesen, 100%-ig biztos lehetek benne, hogy már nem itt kéne tartanom? Igen/nem/nem tudom.

3. Mi zajlik bennem, hogyan reagálok, ha elhiszem azt a gondolatot, hogy már nem itt kéne tartanom? Becsukott szemmel utazgass magadban ezzel a kérdéssel.

Mit érzel? Hol érzed a testedben? Hogyan bánsz magaddal, miket gondolsz magadról, szereted ilyenkor magadat? Hogyan tekintesz másokra, ha elhiszed ezt a gondolatot? Mire nem vagy képes, amikor elhiszed ezt a gondolatot? Milyen képek jelennek meg a fejedben? Ez a gondolat feszültséget okoz benned vagy békességet? Milyen menekülési útvonalat választasz, hogy enyhítsd a feszültséget? (Hűtő, pohár, cigi, nasi, távirányító, lövöldözős játék, meditáció, egy jó kis futás, agyalás, panaszkodás, stb.)

Mikor jutott életedben először eszedbe az a gondolat, hogy már nem itt kéne tartanod?

4. Csukd be a szemed, és tedd fel magadnak a kérdést: Ki lennék, milyen életem lenne, ha soha többet nem tudnám elhinni, hogy már nem itt kéne tartanom?

Csak szemléld magad kívülről, ahogy éled az életedet, és nem tudod elhinni ezt a gondolatot, vagy nincs ott a fejedben. Milyen az életed a gondolat nélkül?

Nézzük a Megfordításokat - érdekes helyzet, hogy csak egyetlen megfordítása van az eredeti állításnak:

Az eredeti állítás: Már nem itt kéne tartanom.

+ Ellentétére fordítás: Még itt kéne tartanom.

Ebben a pillanatban hol máshol tudnál tartani, mint épp ott, ahol tartasz? Sosem azzal van bajod, hogy épp hol vagy, hol tartasz, hanem az eseményekről szőtt történeted kelti benned a feszültséget. Hiszen mások már előrébb tartanak, ennyi idős korodban már nem itt kéne lenned, nem ezt kéne csinálnod, stb.

Igenis, pont ott kell mindig tartanod, ahol tartasz, hogy megnézhesd, mennyire a történeteid függvénye a békéd és a boldogságod. Így szembesülhetsz a felhalmozódott „kakikupac” hiedelemrendszereddel, és így esélyed is van kilapátolni a kakit. Légy hálás azért, hogy rálátsz ezekre a hiedelmeidre, és vizsgáld meg őket a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal.

Ráadásként pedig, ha igazán nyitott az elméd, kérlek, keresd meg a szokásos három konkrét példát az életedből, amikor pont az volt a lehető legjobb, hogy csak ott tartottál, ahol tartottál, nem pedig „előrébb”. Mert épp ez kellett ahhoz, hogy aztán valóban eljuss oda, ahova szerettél volna, viszont így még jobban tudtad értékelni, és tapasztalatokban, „életben” sokkal gazdagabb lettél. Csukd be, kérlek, a szemedet, és keress három ilyen helyzetet a múltadban.

Befejezésként egy másik magyarul még meg nem jelent Katie könyvből fordítottam néhány idézetet. Ez egy kifejezetten idézetes könyv, különböző témakörökbe gyűjtve Katie „okosságait”. A címe az, hogy Question Your Thinking, Change The World – Kérdőjelezd Meg a Gondolataidat, Változtasd Meg a világot. Hajrá, csináljuk együtt! :-)

„Életed legnagyobb vesztesége a lehető legnagyobb ajándék, amit csak kaphatsz.”

„Attól a gondolattól szenvedsz, hogy valami hiányzik az életedből. A valóságban azonban mindig mindened megvan, amire épp szükséged van.”

Most és mindig csodás bőség vesz körül. Itt van ez az asztal. A padló. A padlón pedig szőnyeg. És ablak is van. Meg ég is felettem. Ég! Két baráttal ülök itt – nem eggyel, nem nullával, hanem kettővel. Folytathatnám a végtelenségig annak a világnak a leírását, melyben épp élek. Egész életemben sorolhatnám ennek az egyetlen pillanatnak a bőségét, ami még csak nem is létezik az én történetemen kívül. Hát nem csodás ez az egész? A valóság abban a pillanatban, ahogy éppen van. Csak van. És semmit nem kellett tennem érte, mindössze észrevettem.” (Byron Katie)