2010. december 8., szerda

A Kontroll Illúziója, Meg a Zoknik


A mai bejegyzés egy teljes fejezet Byron Katie Az Öröm Ezer Neve című könyvéből, megint az én magyarításomban. Csodás összefoglalója annak a Lényegnek, amit Katie a Munka segítségével ad át az embereknek. Én ezt a fejezetet most egy Különleges Barátnak ajánlom, ő tudni fogja, hogy neki szól. És emellett persze minden Kedves Olvasónak is, aki éppen rátalál.

„Hogyan reagálunk egy olyan világra, melyet láthatólag nem lehet kontrollálni? A világ pontosan azért látszik ilyennek, mert nem is lehet irányítani – a nap felkel, akár akarjuk, akár nem, a kenyérpirító elromlik, vagy valaki bevág eléd munkába menet. Soha nem is volt felette irányításunk. Csak az irányítás illúzióját éljük meg olyankor, amikor a dolgok úgy mennek, ahogy szerintünk menniük kellene. És amikor meg nem úgy mennek, akkor azt hisszük, hogy kicsúszott a kezünkből az irányítás, és vágyakozni kezdünk valamilyen mindezeken túl lévő megvilágosodott állapotra, ahol, elképzelésünk szerint, majd megint mi leszünk az urak. Pedig valójában mindössze csak békére vágyunk. Azt gondoljuk, hogy ha mi irányítunk vagy „megvilágosodunk” (amiről senki sem tudja pontosan, hogy micsoda), akkor meg fogjuk találni a békénket.
         Mielőtt még 1986-ban ráébredtem a valóságra, volt egy ezt példázó jelképem: a gyermekeim zoknijai. Reggelente mindig ott hevertek a földön, és minden áldott reggel elhittem azt a gondolatot, hogy „A gyerekeimnek fel kéne szedniük a zoknijaikat.” Ez volt a vallásom. Mondhatni, hogy a világom irányítása egyre gyorsuló tempóban csúszott ki a kezeim közül – az elmém tömve volt zoknikkal. Én pedig dühös és depressziós voltam, mert azt hittem, hogy azoknak a zokniknak nem a földön lett volna a helye (bár nem volt olyan reggel, hogy ne ott lettek volna), és hogy a gyermekeim feladata lett volna összeszedni őket (bár nem volt olyan reggel, amikor ezt megtették volna). Én a zokni szimbólumot használom, de lehet, hogy a te fejedben lévő gondolatok a környezetre, a politikára, vagy épp a pénzre vonatkoznak. Azt hisszük, hogy ezeknek a dolgoknak másmilyennek kellene lenniük, mint amilyenek éppen most, aztán pedig szenvedünk, mert jól elhisszük a gondolatainkat.
         Negyvenhárom évesen, tíz évnyi depresszió és reménytelenség után, elkezdődött a valódi életem. Megláttam, hogy a szenvedésemet nem a kontroll hiánya okozta, hanem az, hogy vitatkoztam a valósággal. Felfedeztem, hogy amikor elhittem a gondolataimat, szenvedtem, amikor azonban nem hittem el őket, nem szenvedtem, és ez minden emberi lényre érvényes. A szabadság ennyire egyszerű. Azt találtam, hogy a szenvedés választható. Olyan örömre leltem magamban, ami sosem tűnt el azóta, egyetlen pillanatra sem. És ez az öröm mindenkiben ott van, mindig. Amikor megkérdőjelezed az elmédet az igazság szeretetéért, az életed boldogabbá és kedvesebbé válik.
         Az önvizsgálat segít a szenvedő elmének, hogy kimozduljon a valósággal való vitázásból. Segít nekünk, hogy haladni tudjunk az állandó változással. A változás így is, úgy is megtörténik, akár tetszik nekünk, akár nem. Minden változik, úgy tűnik. De amikor ragaszkodunk azokhoz a gondolatainkon, melyek azt diktálják, hogyan kéne kinéznie ennek a változásnak, akkor a nem-irányítás állapota kényelmetlenséget okoz.
         Az önvizsgálat által olyan területre lépünk, ahol van irányításunk: a gondolataink birodalmába. Megkérdőjelezzük a gondolatainkat például azzal kapcsolatban, hogy szerintünk a világ mily módon őrült meg. És felfedezzük, hogy az őrültség soha nem a világban létezett, hanem bennünk. A világ a saját gondolkozásunk kivetülése. Amikor megértjük a gondolkozásunkat, megértjük a világot is, és meg is szeretjük. Ebben pedig béke van. Ki lennék anélkül a gondolat nélkül, hogy a világ javulásra szorul? Boldog ott, ahol épp vagyok: a nőként, aki ül a napsütésben, egy karosszékben. Baromi egyszerű.
         A gyerekeim pedig már felszedik a zoknijaikat, ahogy mesélik. Most már értik, feltétel nélkül szeretnek engem, mert amikor elcsendesedtem, akkor ők meghallhatták saját magukat. Minden, amit én visszacsinálok, azt nekik is vissza kell csinálniuk; ők én vagyok – annak a megjelenése, amit én hittem. A látszólagos világ olyan, mint a visszhang. A visszhang negyvenhárom éven keresztül ment kifelé belőlem, most pedig visszatér. Az egész olyan, mint egy lélegzetvétel, mint egy tó, amelybe, ha beledobsz egy kavicsot, akkor a hullámok ennyi éven keresztül fodrozódtak kifelé, most pedig visszajönnek. Én visszacsináltam a felfordulást, és a gyerekeim is fokozatosan hagyják el azt. Elveszítik a ragaszkodásukat ahhoz a rengeteg koncepcióhoz, elképzeléshez, melyeket én tanítottam nekik; szép lassan lecsendesednek. A Munka ezt okozza mindenkiben. Ezt értem az alatt, hogy visszatér önmagához.
         A világ látszólagos őrültsége, hasonlóan minden máshoz, ajándék számunkra, amelyet elménk felszabadítására használhatunk. Bármilyen, mondjuk a bolygóval kapcsolatos stresszes gondolatod megmutatja, hol vagy elakadva, hol meríted le az energiádat azzal, hogy nem teljességében fogadod el az életet olyannak, amilyen, feltételek nélkül. Nem tudod megszabadítani magad úgy, hogy az elméden kívül találod meg az úgynevezett megvilágosodott állapotot. Amikor megkérdőjelezed, amit hiszel, akkor végül rájössz, hogy te magad vagy az a megvilágosodás, amit kerestél. Amíg nem szereted teljesen azt, ami van – mindent, még a látszólagos erőszakot és őrültséget is – addig el vagy különülve a világtól, és veszélyesnek, ijesztőnek látod. Én mindenkinek azt ajánlom, hogy vesse papírra ezeket a félelemmel teli gondolatait, kérdőjelezze meg őket, és szabadítsa fel magát. Amikor az elme nem háborúskodik magával, akkor nincs benne megosztottság. Hatvanhárom éves vagyok, és korlátlan, határtalan. Ha lenne nevem, úgy hívnának, hogy Szolgálat. Ha lenne nevem, úgy hívnának, Hála.
         Rá fogsz jönni, hogy a jövőt egyáltalán nem kell kormányozni – csak az van, ami most látszik, és még ez is mindig azonnal eltűnik. És amikor befejezed a valósággal való kardoskodást, te vagy az, ami változik, teljesen kontroll nélkül. Az állandó változás állapota a határtalan teremtés – hatékony, szabad, és leírhatatlanul gyönyörűséges.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése