Van Türelmed Kivárni, Míg Kitisztul a Vized?

A tegnapi csodálatos bejegyzés Byron Katie-s folytatásának szánom a mai fejezetet Az Öröm Ezer Nevéből. Ha véletlenül nem olvastad volna a tegnapit, ne hagyd ki az életedből – gyökerestül változtathatja azt meg… Itt találod: Ragyogj, avagy az Illúzióvilágod Elvesztése - http://onmunka.blogspot.com/2011/04/ragyogj-avagy-az-illuziovilagod.html

Számos alkalommal hangsúlyoztam már, hogy a Munka kitartást igényel. És Munkát. Hónapokon keresztül. Mindent elsöprő szabadságvágy nélkül kicsit lassabban tudsz csak haladni. A blogot azért is csinálom, hogy minél többetekben gyulladjon fel ez a lelkesedés és szabadságvágy, hogy elsöpörje az összes félelmedet és fenntartásodat, és végre belevesd magadat a Munkába és az Életbe. Szenvedélyesen, mélyre, napról-napra olyan felismerésekben részesítve magad, hogy szinte lerészegedsz, ha belegondolsz, mi minden csoda vár még Rád. Mert csodából van bőven ezen az úton. A legfantasztikusabbakkal akkor ajándékozod meg magadat, amikor a legrémesebbnek tűnő félelmeidet veszed vizsgálat alá a Négy kérdéssel és a Megfordításokkal.

Igen, türelemre van szükséged. Nem egyik napról a másikra fog megtörténni a Nagy Csoda. Sok kicsi csodából fog összeadódni, és egy idő után már nem is vágyakozol a Nagyra. Élvezed, ahogy egyre tisztul a vized. Ahogy egyre kevesebb az iszap. Ahogy már nincs nagyon minek felkavarodnia. Mert amíg nem vizsgálod meg, addig nincs módja kitisztulni, maximum elrejtőzni. Kérlek szépen, ne add alább a kristálytiszta víznél. Amit ott találsz, az minden Munkát megér.

Öröm 15 - Van türelmed kivárni, míg leülepszik iszapod és kitisztul a víz? Képes vagy-e mozdulatlan maradni, míg a megfelelő cselekedet magától emelkedik a felszínre?

A Mester nem keresi a kiteljesedést. Ő már csordultig telve van; egyetlen csöppel több sem fér már bele. Amikor rendelkezel azzal, amit akarsz – amikor az vagy, ami akarsz – nem érzel már késztetést arra, hogy bármit is magadon kívül keress. A keresés elfelé mozdulás annak a tudatosságától, hogy az életed már most is teljes, úgy, ahogy van. Még a fájdalmasnak tűnő pillanatokban sincs semmi rosszul, és semmi sem hiányzik. A valóság mindig kedves; ami történik, az a lehető legjobb dolog, ami történhet. Semmi más nem lehetséges, és ha megvizsgálod, akkor majd teljesen tisztán fogod ezt látni.

            Van egy barátom, akinek a felesége beleszeretett egy másik férfiba. Akkor már egy ideje végezte a Munkát, és ahelyett, hogy belesajnálta volna magát a szomorkodásba és a pánikba, megkérdőjelezte a gondolatait. „’Velem kéne maradnia’ – igaz ez? Nem tudhatom. Hogyan reagálok, amikor elhiszem ezt a gondolatot? Nagyon zaklatott leszek. Ki lennék e nélkül a gondolat nélkül? Egyszerűen csak szeretném őt, és a legjobbakat kívánnám neki.” Ez a férfi valóban akarta tudni az igazságot. Amikor megvizsgálta a gondolatait, valami elképesztő kincsre bukkant. „A végén”, mondta, „már képes voltam úgy nézni, hogy valójában pont ennek kell történnie, hiszen épp ez történt. Amikor a feleségem beszélt nekem erről, akkor már semmit nem kellett cenzúráznia, hogy engem megóvjon a fájdalomtól. Elképesztő volt hallani, hogy milyen volt számára a helyzet, úgy, hogy semmit nem vettem belőle magamra, személyesen. Életem legfelszabadítóbb megtapasztalása volt.” A felesége összeköltözött a másik férfival, és az én barátom teljesen rendben volt ezzel a helyzettel, hiszen nem szerette volna, ha felesége úgy marad vele, hogy nem vele szeretne lenni. Néhány hónappal később válságba jutott az új partnerével, és szüksége volt valakire, akivel beszélhet. Elment a legjobb barátjához – a férjéhez. Szép nyugodtan megbeszélték a lehetőségeit. A nő úgy döntött, hogy kibérel magának egy lakást, ahol átgondolhatja a dolgait, és végezetül, sok hullámhegy és hullámvölgy után, visszament a férjéhez. És miközben mindezen történések zajlottak, amikor a barátom úgy érezte, hogy harcolni valója van a valósággal, és fájdalmat vagy félelmet élt meg, alaposan belement abba a gondolatba, melyet az adott pillanatban elhitt, és így visszatért egy nyugodt, vidám elmeállapotba. Saját maga fedezte fel és élte meg, hogy az egyetlen lehetséges problémája a megkérdőjelezetlen gondolkodása. És pont a felesége adott meg neki mindent ahhoz, hogy felfedezhesse a saját szabadságát.

            Gyakran mondogatom, hogy ha imádkoznék bármikor is, akkor az imám így szólna: Istenem, ments meg a szeretet, az elismerés, és a megbecsültség utáni vágytól. Ámen. Persze nem létezik ilyen imám, hiszen sosem akarok mást, mint amim épp van. Tisztában vagyok az élet jóindulatúságával. Miért is imádkoznék valami másért, mikor az csak kevesebb lehet annál, ami épp felém tart? Isten a valóság másik elnevezése. Teljes, tökéletes, és a legtúláradóbb örömmel tölt el. Fel sem merül bennem olyan gondolat, melyben olyasmit kérnék, ami nincs.

            De, ha még mindig elhinném a gondolataimat, akkor is elsőként azért imádkoznék, hogy ne kelljen vágyakoznom mások szeretetére. Mert a szeretet utáni vágy semmi mást nem okoz, csak összezavarodottságot és nyomorúságot. Lezárja azt a tudatosságot benned, hogy a valóságban már mindened megvan. Fájdalmas olyasvalamit keresni, amit magadon kívül sosem találhatsz meg. Ha ezt megértenéd, a keresésnek vége szakadna. És mivel azt hiszed, hogy tudod, hogyan néz ki a szeretet, ilyennek vagy olyannak kellene lennie, ezért láthatatlanná válik számodra. Olyan, mintha egy vak ember keresne valami olyasmit, ami nem is létezik. Könyörögsz, esdekelsz, hajlongasz, és mindenféle érzelmi akrobatamutatványt végzel a happy end soha véget nem érő keresése érdekében. Azt a szeretetet, melyet nem lehet elveszíteni, viszont csak a belső igazság felfedezésével fogod megtalálni.

            Igen, ez lenne az egyetlen imám, mert a rá érkező válasz elhozza az idő és tér végét. Elhozza a tiszta, korlátlan elme energiáját, mely teljes erejében és jóságában szabadítódik fel. Amint abbahagyod a szeretet keresését, semmi dolgod nem marad többé; a „befejezettség” tapasztalatát kapod meg, teljes erőfeszítés-mentességben.  És rengeteg minden elvégződik benne, túl mindazon, amiről valaha azt gondoltad, hogy el fogod tudni végezni.

            Amikor nem keresem a jóváhagyást magamon kívül, akkor én maradok ott jóváhagyásként. Az önvizsgálat pedig rávezetett engem, hogy nekem az a legjobb, ha azt akarom, hogy te azt akard, amit te akarsz, mivel szeretlek. Ami neked tetszik, azt akarom én is. Ez a szeretet – nem kíván semmit sem megváltoztatni. Hiszen már úgyis minden, amit akar, pont úgy, ahogy éppen van. (Byron Katie)