Pirikém – Barátságról, Közös Útról, Életről

Andikám!

Egy egész életre tekintek picit vissza, amikor írom ezt a levelet. Kb. huszonöt évet töltöttem el a legkülönbözőbb „alternatív” dolgokkal való foglalkozással. Személyiségfejlesztő tréningek, asztrológia, önismeret, alternatív gyógymódok, Tarot, Feng Shui, varázslások, csillagközi lények… sorolhatnám, tudod jól.  Mindből kivettem azt, ami jó volt nekem, de ánblokk, igazából nem lettem se boldogabb, se elégedettebb. Mindig vezérelt az, hogy nekem jobbnak, tudatosabbnak, ilyennek olyannak kéne lennem, és hát még nem vagyok az! Hűha, húzzunk bele! Ezzel persze ügyesen újra és újra termeltem a rossz közérzetemet.

Tavaly áprilisban, mikor először találkoztam a Munkával az alaptanfolyamon, azonnal szétütött! Minden megkérdőjeleződött, mindent eldobtam, és totál hátat fordítottam az addigi „20 centivel a föld fölött járás”-nak. Csodálatos volt, mert megnyugtatott! Ez persze nem zárja ki azt, hogy soha többé ne lépjek fel 20 centire, de a Munka segített megértenem és (mi több!) élnem azt a „balanszot”, ami egy jó közérzethez okvetlenül kell ezen a bolygón.

Nem szépítem, nem csinálom minden nap a Munkát  - a tradicionális értelemben. Mégis, mióta találkoztam vele, mintha valahogy a Munka találna meg engem! A legváltozatosabb formákban, nap, mint nap! Például a kínlódás a nem diagnosztizált betegség miatt, fizikai fájdalmak, vagy összetűzések során. Roppant érdekes, ahogy a figyelmem állandóan ott van azon, hogy mi történik, hogy reagálok, mit érzek, honnan jönnek a meggyőződések. (Na, jó, majdnem  állandóan…) Azt hittem, hogy a 100%-os tudatosság rettentő fárasztó, de most állapítom meg, hogy úgy tűnik, mégsem az!

Komolyan mondom, tiszta csoda ez, amik ennek kapcsán történnek!

Ne legyen meglepődés, kommunikációs tréningen is voltam már vagy fél tucaton. Ám ez a múlt szombati Kommunikációs Napod, ez szééééétütött! Ezt a témát is végre egy teljesen új szemszögből tudtam látni, és emiatt úgy érzem, sokkal könnyedebben, emberségesen fogom fogadni például a rólam szóló kritikákat.

Volt egy olyan átütő, döbbenetes felismerésem, hogy a megkönnyebbüléstől röhögő görcsöt kaptam! Ezt figyeld! Anyukámmal igen viharos volt a kapcsolatom egész életemben. (Tegye fel a kezét, akinek mindig minden simán ment az anyukájával!... Jé, de kevés!:) Én győzködtem, ő csesztetett. Leginkább a családi összetartás ingerelt engem, nálunk ugyanis szinte két-háromheti rendszerességgel vannak ilyenek. Jó, nem mondom, pia akadt elég :), de mégis. Anyám mindig szétszervezte az agyát, hogy olyan időpontot találjon, ami mindenkinek jó. Majd kiugrottam a bőrömből, amikor olyan időponttal állt elő, amire nekem már elkötelezettségem volt. Hát nem képes volt átszervezni a 15 embert máskorra, hogy én is ott lehessek!!! Ezért nagyon utáltam. Sokszor csak egyszerűen nem volt kedvem, de ezt nem fogadta el. Vagy látszólag elfogadta, majd kétnaponta hívott, hogy „mi újság”. Előbb- utóbb beadtam a derekamat, és utáltam érte magamat és őt, hogy mért nem maradhatok távol, csak úgy? Ezen a témán dolgoztam szombati tréningen a partneremmel, Andrissal. Majd kicsit később következett egy megosztás, amiben azon morfondíroztam a többiek előtt, hogy ha én bármilyen társaságban vagyok, a vicces, de picit agresszív kommunikációt azért alkalmazom, hogy mindenkit bevonjak a körbe és mindenki jól érezze magát. Erre Andris odasúgja nekem: „Anyukád is mindig megpróbálja összetartani a bandát.”  És Bááááááng!  Még jó, hogy meghallottam a suttogását! Csuda dolog volt rálátni, hogy ugyanazt csinálom, mint az anyukám, csak ződ-sárgába'. Még ilyet!

Következmények: (vagy ki tudja mi)

1. Tiszta Kommunikáció tréning utáni másnap felhív anyám, átmegyek-e? Hát, mondom, nem megyek ma, anyukám, ezért és azért. Jó, és mit csinálsz? Ezt-azt, itthon. Jól van, akkor csak csináld. ( Hmmm???)

2. Kb. egy óra múlva megszólal a kapucsengő. Tudnod kell, hogy hozzám senki nem jön váratlanul, nem szeretem. Beleszólok a kaputelefonba: Anyukám?  Ismeretlen női hang: Nem, jó napot kívánok, egy csomagot hoztam, beengedne?  Hááát, igen. Majd beléptem a konyhába, és elgondolkodtam, hogy ki a fütty szállít ki vasárnap csomagot? Na, mondom, itt turpisság lesz. Hát, kiderült, hogy a sógornőm volt, (igen, becuppantottam az elváltoztatott hangját),  és hozott  nekem egy vadiúj gyümölcscentrifugát!  Hmmmm.... ez az a sógornőm, akit épp elkönyveltem magamban pár hónapja, hogy ő olyan, amilyen. És őt kértem meg pár napja, hogy hadd menjek át hozzájuk céklát facsarni, de végül lemondtam. Hoppá! Ugyan az öcsém és a szüleim dobták össze a szajréra valót, de az ötlet TŐLE indult el, hiszen csak vele beszéltem erről! A felfedezés, hogy tőle elindult egy ilyen, meghökkentett és olyan melegség járta át a szívemet, hogy Istenem! Nem tudom, mikor örültem utoljára ajándéknak ennyire, és a valódi ajándék ugyebár nem a centrifuga volt.

3. Ő elrohant. Fél óra múlva megint csöngetnek. Ezúttal a szüleim voltak azok! Ritkán jönnek  - nehéz a három emelet gyalog - és különösen megörültem nekik! Elmeséltem a felismerésemet, és elmondtam anyámnak, mennyire másképp látom őt és a „viselt dolgait”, és hálát adok amiért ők vannak nekem, és most már megértettem végre, hogy mennyire szeretnek és szerettek mindig is! Láttad volna anyám arcán a boldogságot! És apám arcán a megkönnyebbülés mosolyait! Esküszöm, ezért érdemes volt megszületnem! ( Ez persze nem jelenti azt, hogy nem fogom hozzá vágni a tulipánnal teli poharat a jövőben, ha úgy hozza a sors :).

4. És akkor még ma is történt valami, ezt nem hiszed el!  Nincs vége a jónak, ha egyszer elkezdődik! Be kellett szaladnom délután a Klinikára. Leparkolok a Szentkirályi utcában, megyek a parkolóórához.  Egy nő küszködik, hogy erőltessen be a gépbe mintegy ötvenezer forintot tízesekben, mögötte vár egy férfi, én lettem a harmadik. Ott kezdődik, hogy egy parkolóóránál  hogy lehet ekkora tömeg???!!! A nő meg elöl csak bénázik. Hurrá.  Egyszer csak jön egy idősebb asszony, kinyitja a parkolóóra melletti kocsit, benyúl a parkolócéduláért, majd pici tétovázás után rám néz : „Jó ez magának, mert akkor odaadom, van még rajta idő”.  "Ó,mondom, jaj de jó, tessék, mennyit adjak érte?"  Azt mondja: "Semmit, vigye csak! "  Most mondd meg!  Egy ajándék! Hát nem egy csoda? Nagy örömmel elhúztam a kocsimhoz, majd még egyszer integettünk egymásnak egy nagyot, mikor ő kiállt.

5. Hétfőn este egy régi barátom által tartott meditációra mentem. Nem vagyok az a meditálós típus, ezt ő is tudta. De a kedvéért elmentem. Lement a medi, okés, megosztottam, mit éltem meg. Erre ő rám néz: „De jó, hát te azt mondtad, hogy nem tudsz meditálni, és mégis...”  „Hááát - ezt figyeld! - nem is tudom, hogy tudok -e!”  Nagyon megnyugtató és érdekes érzés volt az igazat mondani, és nem okoskodni, hogy na, tényleg. Mer' mi is az a meditáció, vazzeg? :)

6. Valamit még szeretnék elmondani. És csendesen teszem, alázatban; szemem lesütve, fejem lehajtva. Mi már ismerjük egymást 2009 óta. Ezen a szombati tréningen jött el mégis egy olyan  rövid pillanat, amikor úgy láttalak Téged, mint azelőtt soha. Megláttam a nagyszerűségedet és a csodádat abban, ahogyan ezt a Munkával való foglalkozást csinálod. Szíven ütött a felismerés, hogy ez a kis nő micsoda erővel, micsoda erőfeszítéssel és áldozattal munkálkodik azon, hogy másoknak jobb legyen. Hogy én ezt nem is értettem, nem is értékeltem eddig. És ez most átért hozzám végre, rám nehezedett a lehetséges legjobb értelemben. Néztelek, ahogy szeretetteljesen ragyogtál ott a széken és én is elkezdtem ragyogni, hogy ezt láthatom! Hálát adtam azért, hogy  vagy, hogy ezt  felvállaltad, csinálod, és hogy ez micsoda kincs nekem. Közhelyszerűen hangzik, mégis, csak így egyszerűen: Köszönöm, Andikám.

Biztos még legalább még ötven oldalt tudnék írni a megéléseimről, de asszem, ez a levél  már önmagában is túllő a blog keretein. Úgyhogy inkább  kikapcsolom magam mára, mint C3PO a Csillagok Háborújából az olajfürdő után, te meg szerkessz.

Jut eszembe, olvastam a mai blogbejegyzést, ÖnMunkás társunk előtt leakalap, hogy erre rá tudott látni és felvállalja. (Szégyellem magam… http://onmunka.blogspot.com/2011/04/szegyellem-magam-es-el-kell-tunnom-mert.html ) Úgy érzem, hogy ezek az események bombarobbanásszerűen fognak kihatni az ő egyre napfényesebb saját útján! Nagyon törtet a csaj!  Fiűfitty!

Csók, Pirikém