Halogatásról, Be Nem Fejezésről, Magunknak Tett Ígéretekről

Szia Andi!

A segítségedet szeretném kérni, hogy pontosan mely állítást/állításokat vizsgáljam meg magamban.

Már igen idegesítő, hogy kemény erőfeszítés és gondolati tusa kell ahhoz, hogy belekezdjek valamibe. A Munka is beletartozik. Már van papírom és ceruzám, hogy leírjam, ami eszembe jut, le is írom, de mindent csinálok csak azt nem: megvizsgálni.

Vagy, épp jógára iratkoztam be, és már ötödik alkalommal beszélem le magam, hogy miért ne menjek. Vettem vakíró tanuló programot nagy lelkesen, hogy megtanulok vakon gépelni, amit egyszer vettem elő az első leckét a 32-ből. Már két hete folyamatosan halogatom és mondogatom.

 
De így van ez a görkorival, a futással, és mindennel, amit szeretnék és eltervezek. Nem kezdek bele. Ha meg igen akkor nem viszem végig.  Ha belekezdtem, az már jó. Kivéve a sport. Egész sportolás alatt, míg zajlik maga a tevékenység (csinálom), mindig megy a lebeszélő gondolatmenet, amibe testileg elfáradok. Nem csinálom végig, feladom, kevesebbet futok, vagy már el sem megyek.

Ma is azért írok ilyen korán, mert jógára készültem volna az utolsó alkalomra, és megint lebeszéltem magam róla. Ekkor jutottál eszembe, hogy a tanácsodat kérjem. Nem szeretek korán kelni, de a délutáni időpontok sem tetszenek, főleg nem az esti. Jól megmagyarázom, csak hogy ne kelljen csinálni azt, ami érdekel.

Ígértem neked beszámoló levelet. Akkor úgy éreztem, aztán másképp. A kellő időben megírom. Már fejben elküldtem neked egy igen hosszú levelet. Nem felejtkeztem el róla. Na, például ez is olyan, amibe csak bele kéne kezdeni. És utána úgysem nem tudom az írást abbahagyni.

Puszi
Zsike

Drága Zsike!

Sokak problémáját fogalmaztad meg, köszönöm, hogy összeszedted. Nagyon mélyen megtanult programjaink, hogy mikor, mivel kell töltenünk az időnket, hogyan is néz ki egy ideális élet egy napja, hete, hónapja. Több szálon indulnék el. Először is vizsgáld meg azokat a hiedelmeket, hogy:

- Bele kell kezdenem.

- Ha belekezdtem, be kell fejeznem.

- Nem szabad feladnom.

- Nem lehetek hűtlen az ígéreteimhez/terveimhez.

Ezen kívül fontos lenne megnézni, mit is akarsz ezektől a tevékenységektől kapni, milyen eredményt vársz, miért csinálod őket. Azért szeretném/kell ezt csinálnom, mert… (mondok példákat, keresd a sajátjaidat):

- Le kell fogynom.

- Egészségesen kell élnem.

- Sportolnom kell.

- Valamit tanulnom kell.

- Értelmesen kell töltenem a napomat.

- Hasznos dolgokat kell csinálnom.

- Nem lustálkodhatok.

- Ha elterveztem, meg kell csinálnom.

Fontos lenne megfigyelned és leírnod, milyen monológ indul be, amikor végül lebeszéled magadat. És mi zajlik a fejedben futás közben, amikor végül elfáradsz és abbahagyod? De ennek legtöbbje az előzőekben leírt alvilághoz fog valószínűleg kapcsolódni.

Dolgozom egy nagyon aranyos lánnyal, aki utálja magát, mert nem végzi el azt a rengeteg „hasznos” dolgot, amit eltervez egy napra, vagy ha épp szabadságon van, akkor egy hétre. Annyira belelovallja magát ezekbe a hiedelmekbe, hogy mindentől elmegy a kedve, és nem is csinál szinte semmit abból, amit eltervezett. A saját történetei veszik el az energiáját attól, hogy megcsinálja azt, amit szeretne. És ez a legtöbbünknél így van. Főleg, ha haragszunk magunkra, hiszen az már nagyon erős energiavámpírkodás saját magunkkal szemben. Emlékszel: Gondolat -->Érzés --> Cselekvés. Ebben az esetben: no cselekvés. :)

Ha tiszta az elmém, akkor csak azt csinálom, ami épp ott előttem van. Eldönthetem én előző nap, hogy ki akarok takarítani, de ha éppen kapok 3 e-mailt, amit fontosabbnak tartok megválaszolni, akkor nem aggasztom magam a takarítás miatt. A takarítás meglesz, amikor meg „kell” lennie. Minden csak akkor tud megcsinálódni általam, amikor megcsinálódik. Az „őrültség”, Katie szavaival ott van, ha azt gondolom, hogy ha nem mentem el jógázni, akkor el kellett volna mennem. Ha nem mentem, az a Valóság. Egyelőre. Amíg nem megyek, addig nem akarok, ez az igazság, csak azt gondolom, hogy akarok, és ettől vagyok fáradt. Ha nincsenek történeteim arról, hogyan „kéne” kinéznie a napomnak, akkor mindig tökéletesen alakul, pont úgy, ahogy lesz; pont azokat a dolgokat fogom megtenni, melyek aznap létre akartak jönni, hogy is lehetne másképp?

Tegnap a szemészeten megismerkedtem egy hölggyel, aki még két óra várakozás után is úgy gondolta, hogy neki nem ott kéne épp lennie, hanem rengeteg más fontos dolgot kéne épp intéznie. Pedig épp ott volt, ennyi. Ha nem lett volna ott, akkor nem lett volna ott. Kábé így megy el mellettünk az egész élet: azt gondoljuk, hogy bármi mást kéne csinálnunk, mint amit éppen csinálnunk. Hogy máshol, mással kéne lennünk, mint ahol éppen vagyunk. És fogalmunk sincs, közben mi zajlik a pillanatnyi valóságban; elmulasztjuk megélni az életet, rámosolyogni az emberekre, belesimulni az élet épp felbukkanó körülményeibe, helyzeteibe. Ehelyett a fejünkben szőtt történeteket pörgetjük, hogy most épp mit kéne máshol, másképp.

Tudom, ez elsőre sokaknak elrettentő lehet, hisz majd mi fog engem arra motiválni, hogy bármit is tegyek, ne pedig egész nap aludjak vagy heverjek. Ahogy fogynak a történeteid, úgy telik meg az életed cselekvéssel. Megkülönböztetetlen cselekvéssel. Nem azon aggódsz, hogy valamelyik cselekvés fontosabb, értékesebb, hasznosabb, egészségesebb, mint a másik, hanem csinálod, ami épp neked jön. Ha épp egész nap sétálsz, akkor egész nap sétálsz. Ha pörögsz, mint a búgócsiga egész nap, akkor pörögsz. Ha épp beteg vagy, akkor beteg vagy, és ágyban maradsz. Ha pedig neked az a „való”, hogy rendszeresen eljársz jógázni, akkor rendszeresen eljársz jógázni, örömmel, lelkesen, kérdések nélkül. Amíg nem mész, addig nem az a dolgod. Addig az a dolgod, amit épp csinálsz. Mint minden más pillanatban is. Akár tetszik, akár nem. Ha nem, akkor irány a Négy kérdés és a Megfordítások. És utána figyeld, milyen aktivitási és lelkesedési szint alakul ki benned. Vagy nem. Bocsánat. Ez az egész egy teljes paradoxon, és ezt a Munka gyakorlásával egyre mélyebben fogod látni.

Remélem, tudtam segíteni. Puszillak, jó Munkát!!! Andi

Szia Andi!

Nagyon szépen köszönöm a leveled. Mikor megláttam milyen terjedelmű elhűltem, hogy mennyi energiát fektettél bele/belém. Ezt nagyon köszönöm neked.

Fel sem fogtam, hogy ezek is hiedelmek. Nem látunk bele mások életébe, hogy ők hogyan töltik a napjukat, az idejüket. A viszonyítási alapunk (szerintem) a tv, a média, a könyvek (pl. mlm-es sikerkönyvek), és persze a hozott hiedelem csomag.  És ezekhez képest csak azt tudom, hogy  én hol „nem állok”. Igen, és ettől szenvedek.

A belekezdésbe még bele írhattam volna a főzést, a takarítást, a mosogatást, az intézni valókat. Ezek szerint, ha nekem nincs kedvem, akkor épp az a dolgom hogy nincs kedvem és épp azt tegyem amit teszek. Ha belegondolok: ha hagyom magam „eltéríteni” a kitűzött napi célomtól, és ezt jó érzéssel elfogadom, akkor azt vettem észre, hogy máskor szívesen és örömmel megteszem ugyanazt, amiről előtte eltérítettek a gondolataim. Mostanság kezd derengeni, hogy ez az ellenállás, hogy ki akarom találni, minek kéne történnie. Eddig sosem értettem, mikor azt mondták: Hagyd abba az ellenállást! Hisz azt sem tudtam, hogy ellenálltam.:) Ezt a felismerést, meg a tantuszok koppanását  NEKED (személyed, blog, tanfolyam, a 2 könyv) köszönhetem. És persze Györgyinek, hogy mesélt rólad.

  Ma itthon vagyok. Lehetett volna dolgom, de nem mentem, mert holnap is elintézhetem. Romantikus filmeket nézek egymás után, illatosítok, gyertyát gyújtottam, mert kicsit fáztam. Eszek, iszok. Megválaszolom a leveleim és délelőtt óta vakon írni tanulok egy program segítségével, a magam tempójában. ÉS ÉLVEZEM!!! Van, mikor felbukkan egy- egy rossz érzés, hogy mást kéne tegyek, ne lazsáljak, más keményen dolgozik, én meg itthon enyelgek és filmeket nézek, és holmi vakírást tanulok Ez az érzés évtizedek óta napi szinten elkísért.
A mostani jó érzést is újfent NEKED, a tanfolyamnak, a két Katie könyvnek köszönhetem. Mi lesz, ha elkezdek Munkázni is. :-)))

Az a fantasztikus, hogy én, aki csak a tanfolyamot végeztem el és azóta egy felet Munkáztam (nem fejeztem be), azt vettem észre, hogy a Munka dolgozik bennem/ nekem/velem/értem. Mit tudom én. Értem már(!), mikor azt írjátok a blogon, hogy a Munka végzi bennetek a Munkát. Csodálatos rácsodálkozni, hogy mik azok a dolgok, amik elengednek.
Most hogy írom ezeket a sorokat, megvilágosodott bennem, hogy elvártam, hogy abban segítsen a tanfolyam, amiben szeretném. És még mindig ugyanabban a helyzetben vagyok, mikor nem kéne már itt lennem. De hát ez is egy hiedelem. Nem az én hatalmam és feladatom megszabni, minek kellene változnia és hogyan. Milyen szabadság ez erre ráeszmélni.

Évek óta le van írva a vágyaim, céljaim közé a  bizalom. Nekem ez nem volt meg. Eldöntöttem, ebben az évben, hogy rálelek, megélem, és magaménak tudom. Nem az emberekben, hanem valamiben, aki segít, akinek odaadhatom a céljaim megvalósulását, az ősbizalom. Gondolom, érted.
Úgy érzem, hogy a Munka az, ami - bátran mondhatom - átfurakodott, kilyukasztotta és folyamatosan repeszti szét a bizalmatlanság betonfalát, ami a lelkem köré lett építve. Ugyanez a helyzet a szabadsággal is. A testi-lelki szabadsággal. Már rés tátong a „börtön” falán. :-) Ezt nem én csinálom, hanem csinálódik. Én csak figyelek.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a fenti apró változások úgy mennek bennem végbe, hogy nem végzem (még) a Munkát. Ez csak a tanfolyam, a tanfolyamon részt vettek (jelenlétükkel, hozzászólásaikkal, kérdéseikkel), a 2 könyv, a blogod hatása. A program ezt adta nekem. És mit ad, ha elkezdem (amikor el kell kezdenem) a folyamatos Munkázást!

Bátorítanék mindenkit, hogy aki még hezitál, hogy részt vegyen a tanfolyamon, olvassa el ezt a picinyke beszámolót, és remélem segíteni fog a döntésben.
 

Nem volt szándékomban ilyen sokat írni neked, de ennyi lett belőle. :-))) Lehet, ez az a levél, amit megígértem neked?! Majd te eldöntöd, mi lesz a sorsa.
Nagyon örülök, hogy sokak problémáját fogalmaztam meg. Azt hittem, hogy csak egy másik Önmunkás (aki már írt a blogon Munkázás belekezdésének problémájáról) és én vagyok ilyen.
Szívesen adom a nevemet. A blogon, úgy érzem, nincs szégyellni valóm.

Katának üzenem (meg magamnak is), hogy amikor majdnem hazáig elvitt, nem is fogja fel szerintem, mennyit adott és mutatott nekem. Ezt azért írom, mert a találkozón vele foglalkoztunk azon, hogy nem értékes, vagy nem tud mit adni a másiknak. Nem pontosan helyes a megfogalmazás, de biztos emlékeztek rá. A pasi kapcsán volt, hogy ha jó, ha rossz a benyomás, de mindig segítünk a másikon. Hogy mindig jó helyen vagyunk és szükség van ránk. Ez sem az igazi megfogalmazás. :-(  Na, mindegy. Megpróbáltam. :-) Szóval, semmit sem kellett külön tegyen, maga a lénye adott nekem. Tanultam tőle.

Most már tényleg befejezem. Köszi, hogy elolvasol.