Két újabb kérdés-választ fordítottam le a legfrissebb Byron Katie hírlevélből. Olvassátok, értsétek, kérdőjelezzétek meg a felbukkanó ellenvetéseiteket, és éljetek csodálatos életet. :)
Kérdés: A Valóság elfogadása olyannak tűnik, mintha sosem akarnék majd már semmit. Nem érdekesebb mindenféléket akarni?
Katie válasza: Az én tapasztalom az, hogy folyton akarok valamit. Azt akarom, amim van, egészen addig, amíg az el nem megy tőlem. Ez mindig elegendő. Mindig van elég, sőt mindig több van, mint az elég, és mindig minden pontosan érkezik az életembe, és pontosan távozik. Pont akkor, amikor ennek elérkezik az ideje.
Amikor azt akarom, amim van, akkor a gondolat és a cselekedet nem választódnak el; egyként mozdulnak, ellenkezés, ellenállás nélkül. Ha bármikor azt találod, hogy bármiben hiányt szenvedsz, írd le az erre vonatkozó gondolatodat, és kérdőjelezd meg a Négy kérdéssel. Én azt találtam, hogy az élet sosem hiányos, és nincs szüksége jövőre. Minden, amire szükségem van, az épp rendelkezésemre áll, és semmit sem kell tennem érte. Amim van, arra szükségem van, amim nincs, arra épp nincs szükségem, csupán az elmém gyárt egy történetet arról, hogy jobb lenne nekem, ha azom meglenne, ezért nem veszem észre, mi mindenem van, anélkül, hogy bármit is tettem volna érte. Lemaradok az életem szeretetéről, vitázom, ellenállok és küzdök.
Hogy épp most mit akarok? A kérdésedet akarom megválaszolni, hiszen épp ez történik. Válaszolok Neked, mert a szeretet ezt teszi rajtam keresztül. Szeretem ezt az életet. Miért akarnék bármiből is többet vagy kevesebbet, mint amim van? Az összes fájdalmunk ebben rejlik: Azt akarni, ami vagy aki épp nincs. Amit épp látok, ahol épp vagyok, amit hallok, tapintok és érzek – mind-mind jó. Ha szeretnéd az életedet, meg akarnád-e változtatni? Semmi sem izgalmasabb annál, mint amikor azt szereted, ami van.
Kérdés: Néha azt mondod: „A Jóisten/Valóság minden, és a Jóisten/Valóság jó.” Ez nem csak egy újabb hiedelem?
Katie válasza: A Jóisten szó, ahogy én használom, a Valóság szinonímája. Mindig tudom a Jóisten szándékát: Pont az, ami éppen történik, és ez igen jó dolog. Soha többé nem kell megkérdőjeleznem. Soha többé nem kell belefolynom a Jóisten dolgába. Olyan egyszerű ez az egész. És ha erről az alapról tekintek rá, akkor minden tökéletes. Az utolsó igazság, amit úgy is szoktam nevezni, hogy az utolsó ítélet az ennyi: „Minden a Jóisten, és a Jóisten jó.” Azoknak, akik ezt tényleg megértik, nincs szükségük az önvizsgálatra. És végső soron, természetesen, még csak ez sem igaz. De ha ez számodra működik, akkor azt mondom, tartsd csak meg, és legyen csodálatos életed.
(A múltkori kérdés-választ a hírlevélből itt találod: Mit értesz az alatt, hogy a másik ember az én kivetítésem? http://onmunka.blogspot.com/2011/10/mit-ertesz-az-alatt-hogy-masik-ember-az.html)
Kedves Andi!
VálaszTörlésA valóság minden, a valóság jó. Azt akarjuk amink van. És mindez nem egyenlő a passzivitással, hiszen az Élet általunk tevődik úgymond. És ehhez mindenféle eszközöket is igénybe vehetünk, hogy általunk tudjon tevődni (szépen magyarul :). Ha betegek vagyunk hagyjuk a betegségnek, hogy legyen, elmehetünk orvoshoz, bevehetjük a felírt orvosságot, stb.
Ami nem tiszta, az az, hogy mi van pl. az agykontrollos vagy egyéb tudatos teremtéssel, öngyógyítással, belső utazással, illetve az egyéb, az önfejlesztési út során megtanult ilyen-olyan technikákkal. Ezek is csak eszközök? És így szabadon használhatóak, vagy pedig jellegüknél fogva némelyik az élet erőszakos terelésének minősül?
Nem tudom, érthető voltam-e, hasonló téma volt feszegetve a vonzás törvényes bejegyzésnél a blogon, de ez most tán egy kicsit más szemszögből járná körbe a témát. Egyensúlyozás helyett az eszköz szempontjából.
Bár van egy olyan sejtésem, hogy tök mindegy melyik oldalról járjuk körbe, ugyanoda lyukadunk :).
Gábor
Kedves Gábor! Azt gondolom, hogy mindenki csinálja azt, ami épp neki ott van, és amiről azt gondolja, hogy neki segít. Hiszen csak így tudja levonni a saját következtetéseit róla, és megnézni, hogyan hat az életére, ha gyakorolja azt a módszert vagy eszközt. Számos alkalommal írtam arról, hogy a Munkával azt a szmötyikupacot takarítjuk ki magunkból, amire más módszerekkel rápakolunk egy tetszetősnek tűnő tejszínhabréteget. Amíg ez a szmötyikupac ott van bennünk, addig minden felszíni vonzás, teremtés, programozás átmeneti. Azokat az "öntisztító módszereket" ajánlom, melyekkel a tudattalan szintre süllyedt kondicionáltságunk kitakarítható: a Munka ilyen. És amint ezek a programok nem működnek bennem, olyan másként fogom érzékelni a világot, mint amiről Katie ír. És amikor az elme már tiszta, akkor nem áll neki valami "jobbat", "szebbet" teremtetni velünk, és ez nem passzivitást eredményez, hanem hatalmas kreativitást, ahol erőfeszítésmentesen teszem a dolgom. A feszültség, a görcs, a változás akarásának legkisebb nyoma is eltűnik, ehelyett megcsinálódnak, megvalósulnak a dolgok. Ezt most így tudom kifejezni. Mindezt akkor lehet igazából érteni, amikor az elme tisztul, mert ez természetes velejárója ennek a folyamatnak. Tipikusan olyan dolog, amiről egy ideig olvasok, aztán ha "ott vagyok", akkor megtapasztalom, és többé kérdés sincs bennem ezzel kapcsolatban.
VálaszTörlésÖlellek, Andi
Köszi a választ Andi!
VálaszTörlésRövid időközönként már belepillantottam az "erőfeszítés nélküli élésbe", úgyhogy (legalábbis azt hiszem) nagyjából értem, hogy mit akartál elmondani. Remélem, hogy időnként majd nem lesznek időközök:)
Puszi G.
Szia , Gábor,
VálaszTörlésnagyon érdekesnek találtam a kérdésedet. És bár Andi tökéletesen megválaszolta, leírom, hogy nekem erről mi jut eszembe. Gondolom, a munka végzése során az az igazi célunk, hogy felismerjük, elfogadjuk, megszeressük a valóságot, benne magunkat. Ezért pl. az agykontroll meglehetősen jól hasznosítható eszköznek látszik arra, hogy az alfázás során azt vetítsük ki magunk elé, hogy egyre többször és egyre jobban átéljük, hogy már szeretjük a valóságot, hogy egyre több hiedelmünket megvizsgáltuk, egyre több munka-kérdőívet töltünk ki, hogy párt találunk a közös munkázáshoz, stb.
A vonzás törvényét is tudjuk hasznosítani: egyre több valóságot vonzhatunk be magunknak, egyre több embert, akivel ezekről a kérdésekről beszélgethetünk, stb. A belső utazás során egyre több fájó pontunkat és hiedelmünket ismerhetjük fel, amivel aztán munkázhatunk. Az öngyógyítás meg tiszta sor: a betegség nem azt jelenti, hogy bele kell ragadnunk a betegségbe, tehát teljesen jogos a gyógyítás minden formája.
Röviden: ha igazán mély a vágyunk és az odaadásunk a munka (illetve az általa hozott szabadság, szeretet) iránt, akkor minden eszköz működik, amivel ezt a mély vágyat akarjuk valóra váltani. És nem működik, ha valamilyen „hátsó szándékkal”, vagyis motivációval végezzük (erről Andi többet: http://onmunka.blogspot.com/2011/09/valtoznia-kene-helyzetnek-igaz-ez.html)
Az én fejemben most éppen így áll össze ez a kép.
Arany
Arany, ez annyira jó, köszi! :) Alfázzunk, vonzzunk, belső utazzunk a hatékony Munkázás érdekében! Kérlek, számolj be az ezzel kapcsolatos eredményeidről nekünk, ha így közelítesz. "Egyre jobban és jobban beépítem a Munkát az életembe" - :))) Tetszik. Andi
VálaszTörlés"Ha szeretnéd az életedet, meg akarnád-e változtatni? Semmi sem izgalmasabb annál, mint amikor azt szereted, ami van."
VálaszTörlésHa ezt az ember elolvassa, egyértelműen arra gondol, hogy ha szeretem azt, amim van, legyek akár hajléktalan, vagy milliomos, ott az nekem jó, és így is maradok. Miért akarnék munkát, vagy még több milliókat, lakást, vagy bármit, ha szeretem azt ami van?? Miért akarnám megváltoztatni?
Beteg vagyok? Élsportoló, aki baleset után lebénulva fekszik? Szeretem így, pont jó így nekem, nem törekszem arra, hogy meggyógyuljak, újra járjak, stb...
És ennek így semmi értelme. Számomra.
Ellenben el tudom képzelni, és tudtommal rákosokat és bénákat gyógyít az, ha elfogadják a helyzetüket, DE keményen dolgoznak azon, hogy MEGVÁLTOZZON az életük, újra egészségesek legyenek, újra tudjanak járni, stb. Nem boldogtalanok, nem sajnáltatják magukat, de nem is ülnek a meglévő helyzet felett, hogy dejóezígy, egy szalmaszálat nem teszek keresztbe...
Vagy csak megint nem értek valamit.
Kedves Arany nagyon jó ötleteket adtál, bevallom, hogy a hatékony munkázás érdekébe állítani ezeket a módszereket, eszközöket még nem jutott eszembe.
VálaszTörlésÉn a földhözragadtabb dolgokra gondoltam. Úgy eszközként használni pl. a vonzást, mint egy autót, ami elszállít a boltba, hogy ott megvehessek valamit. Vagy úgy használni az öngyógyítás különféle módszereit, mint egy orvos által felírt gyógyszert, gyógymódot.
Tolle-nak olvastam valahol az agykontrollról való véleményét, abban valahogy úgy írt, hogy "a lényeg a valóság teljes valójában történő elfogadása". Mert ha ez nem így van, akkor minden ami "teremtődik" mintegy beszennyeződik a "háttér elgédetlenség" által. (fúú erről tudnék mesélni :))
Tehát, amikor alfában vizualizál a delikvens, akkor lehetőleg azt úgy tegye, hogy sem tudatos, (sem mint a blogból már tudhatjuk tudatalatti szinten) ne legyen semmiféle ellenállása, ellenérzése azzal kapcsolatosan ami van. (ez mintegy magyarázza azt is, hogy miért nincs annyi milliomos, mint ahányan több pénzre vágynának)
Valahogy úgy tudom elképzelni a dolgot, (Katie példáján levezetve) hogy megszólal a "belső hang" és nem azt mondja, hogy "mosd meg a fogad", hanem azt, hogy használd amid van és amit tudsz. Mintegy az élet hív meg a teremtés, teremtődés játékába. Résztvevőnek, közvetítőnek, eszköznek.
A saját elhatározásom: ha valami nyavajám van akkor vitamin mellett jöhetnek az öngyógyító praktikák. Vonzás, tudatos teremtés.... magamnak egy darabig semmi. Azért másnak, hogy nekem esetleg jobb legyen... szintén semmit. (ma állítólag 100-szoros karmikus nap van (igaz ez? :) ezért ma nem biztos, hogy háttércél nélkül leszek önzetlen, de megkockáztatom :))
A névtelen hozzászóláshoz a végén: az elfogadás nem belenyugvás. A lebénult sportoló ugyanúgy (sőt még jobban) keresheti a gyógymódot ha elfogadja és szereti a helyzetét. Csak nincs önsajnálat, nem ezt érdemeltem, miért tette ezt velem az élet. Helyette lehet az pl., hogy elkezd nyelvet vagy valami más, fizikai aktivitást nem ígénylő dolgot tanulni.
G.
Az elfogadás nem belenyugvás, de a "ha szereted az életed nem akarod megváltoztatni" hozzáállás kifejezetten úgy hangzik, mint belenyugvás abba ami van.
VálaszTörlésA lebénult sportoló pedig hittel és akarattal nem csak nyelvet képes tanulni, hanem megtanulhat újra járni, futni, sportolni. Láttunk már rá példát szerintem. Biztos nem önsajnált, de hogy nem úgy volt vele, hogy jó ez így, nem kell más nekem, az is biztos!
Banálisabb példával: ha éhes vagy, eszel, nem pedig élvezed, hogy de jó, éhes vagyok, szeretem, hogy éhes vagyok, és mivel nekem így jó, nem eszek, mert nem akarok változtatni azon, ami van.
Heh?!
Szereted amid van, szereted az életet. Szereted amit az élet ad. Ha az élet megadja a gyógyulási lehetőséget, akkor azt. Ha nem akkor azt. Ha éhes vagy és otthon finom vacsora vár, akkor nem vágod fejbe az asszonyt, hogy miért akarja megváltoztatni az életedet, amit úgy szeretsz ha éhes vagy. Hanem megeszed a vacsorát. (már ha jól sikerült persze) Ha nem sikerült jól akkor azt szereted, hogy az élet azt adta, hogy "Drágám meghívlak étterembe" (ha már odaégetted a kaját vazze :)). És nem kezdesz el puffogni, hogy "egész nap húzom az igát és milyen kaja vár itthon?".
VálaszTörlésHah?! :)
G.
A teljes elfogadás, sőt a helyzetem szeretése olyan csatornákat nyit meg, melyről itt-így fogalmam sem lehet. Ha nekem az a dolgom, hogy meggyógyuljak, talpra álljak, akkor pont ezt fogom megvalósítani. Nem én csinálom. Lehetek büszke magamra, hogy hú, de ügyes voltam, és senkinek nem kívánom ezzel kisebbíteni az érdemeit. De miért is csináltam? Miért is csinálódott rajtam keresztül? Mert olyan gondolatok jöttek a fejembe, melyek pont ezt csináltatták velem, és a gondolatot nem én csinálom magamnak. Az csak úgy jön. És ha nekem az jön, hogy tedd ezt, tedd azt, tedd amazt, akkor ha tiszta az elmém, akkor szeretetteljesen, nem szenvedve, nem küzdve, hanem kíváncsian, elfogadón teszem az éppen felbukkanó lépéseket. És akkor is rendben vagyok, ha meggyógyulok, meg akkor is, ha nem. Tiszteletreméltóbb egy olyan ember, aki mindent megtesz a gyógyulásáért, mint az, aki úgymond feladja? Igen, mi emberek ezt tanultuk meg, hogy sokkal elismernivalóbb a teljesítmény, mint a feladás? Mi a különbség? Egy történet. Min múlik, hogy ki gyógyul meg és ki nem? Tudta volna bármelyik is máshogy csinálni? Kívülről nézve, és visszatekintve, persze. De teljesen, száz százalékig biztos lehetek benne, hogy én csinálom?
VálaszTörlésÉrteni nem lehet, ezt leírhatom még akárhányszor. Megtisztítani magamat a félelmeimtől azt lehet, ha megadatik nekem ez a kegyelem. Kinek adatik meg, hogy hasznára váljon bármelyik fenti módszer is? Ki dönti el? Ki választ? - Andrea
Ajánlom elolvasásra ezt a régebbi bejegyzést, hátha ad valamilyen megértést:
VálaszTörléshttp://onmunka.blogspot.com/2011/02/tudatossag-3-egyszeru-tudatossag-szint.html
És még ezt is: http://onmunka.blogspot.com/2010/12/te-mit-szeretnel-az-eletedtol.html
VálaszTörlésHát, az biztos, hogy nekem ez még magas.
VálaszTörlésAz én fejemben ez úgy néz ki, hogy van az ember aki utálja az életét és szenved, meg van az ember aki elfogadja ami van és tesz érte, hogy még jobb legyen. Mondjuk a fenti példánál maradva a sportoló, aki megsérült és most nem sportolhat, csak fekszik. Nem sajnálja magát, de nem is törődik bele, hogy ez van, ezt kell szeretni. És akkor is elhatározza, hogy talpra áll, ha rajta kívül mindenki azt mondja neki, hogy öcsém, te az életbe nem fogsz felkelni innen.
Azt egy szóval nem állítottam, hogy ő jobb lenne, mint az aki sajnáltatja magát és nem tesz semmit.
Gondolom azért nem tudom elképzelni, miféle lehet az, hogy nem én csinálom, hanem csinálódik velem, mert nem elképzelhető.
Viszont addig furcsa nekem az az állítás, hogy "ha szereted az életed, nem akarod megváltoztatni". Addig nekem ez szó szerint úgy hangzik, hogy ha éhes vagyok, akkor éhen halok, mert szeretem, hogy éhes vagyok, azért nem fogok enni :))) Miért is ennék, ha jó nekem éhesen is??? :DD A kaja meg nem fog "megtörténni velem", nem fog a számba mászni, hogy egyél meg... :)
Na, hát én most épp itt tartok.
Főztem ebédet, mert éhes vagyok. Sőt... Főztem ebédet, mert úgy sejtettem, hogy éhes leszek és majd meg fogom enni :)
Jó étvágyat! :)
VálaszTörlésKedves Névtelen,
VálaszTörlésa munka nem arról szól, hogy elhajítjuk a józan eszünket és zombik leszünk és a jelen helyzetet a végtelenségig meghosszabbítjuk. Nem a helyzethez ragaszkodunk, amiben vagyunk, hanem ahhoz a szemlélethez ragaszkodunk, hogy folyamatosan együttműködünk a valósággal, ami állandóan változik, és ezt az állandó változást követjük mi is, nem utálkozva és kényszerből, hanem jókedvűen, tudomásul véve, hogy ami van, az van. Azt hiszem, japán mondás az, hogy "szeresd az esőt, mert akkor is esik, ha nem szereted".
A valóság változása az is, hogy "megéheztem", és azzal alkalmazkodom ehhez a változáshoz, hogy eszem. De ha a helyzet az, hogy várnom kell az evéssel, mert még nem főtt meg a krumpli, akkor nem dühöngök, mert a dühöngés nem rövidíti meg a krumpli főzési idejét.
Arany
Kedves Gábor,
VálaszTörlésTőled idézek: "Valahogy úgy tudom elképzelni a dolgot, hogy megszólal a "belső hang" és nem azt mondja, hogy "mosd meg a fogad", hanem azt, hogy használd amid van és amit tudsz."
Pontosan erről van szó, úgy látom, eléggé egyetértünk. (Állítólag Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök mondta: Tedd, amit tudsz, azzal, amid van, ott, ahol vagy!)
Arany
A Munka pont arról szól, hogy visszakapjuk a józan eszünket. Ahogy Katie fogalmaz, újra épelméjűek leszünk, mert amíg elhisszük a gyötrő, stresszes gondolatainkat, addig összezavarodott elmék vagyunk, és ebből az összezavarodottságból tudunk csak cselekedni. "A tiszta elme mindig megtalálja az alternatívákat." (Byron Katie)
VálaszTörlésKedves Arany!
VálaszTörlésValahogy hasonlóképp gondoltam én is, és ezek szerint Katie is és Andi is :) de úgy tűnik nekem ők még túl magasröptűek. Katie különösen az :)
Szeresd (fogadd el), hogy esik, de azért vigyél egy nyamvadt esernyőt, mert megázol ;)
Kedves Andi
VálaszTörlésByron Katie és a Munka tanitása szerint irnál arról, hogy mi is az, hogy Józan ész és Tiszta elme ??
Köszi
az egész blog a józan észről és a tiszta elméről szól. Az elme, mely nem hiszi el többé a gondolatokat. Semmit nem tud, a szó hagyományos értelmében, mégis mindnet tud a pillanat bölcsességében. Ez a tudás mindannyiunkban benne van, ezzel születünk, és ezt fedjük el a kondicionálódásunk, programolódásunk során. A Munkával ezt a "tudás"nak vélt program- és hiedelemtömeget bontjuk le, és "visszatalálunk" valódi, csodás lényegünkhöz, mely minden pillanatban kíváncsian, csodálkozva tekint a világra, csak szeretni képes, mindent és mindekit, amit csak "lát", mivel elfogytak azok a programjai, melyek az ellenkezőt diktálták neki. És ez nem megőrülést jelent, hanem egy totális leegyszerűsödést, kommentármentessé válást, belső megbékélést, és teljes nyitottságot a másik ember és a világ felé.
VálaszTörlésMindenféle akarása helyett egy nem akarás.
VálaszTörlésÉn nem akarok gyereket. Nagyon nem!
Létezhet, hogy "kifordulok önmagamból" és ez megváltozik? Mert akkor inkább maradok a "jól bevált" gondolatoknál.
Ahogy gondolod, kedves Gyereketnemakaró. Az a helyzet, hogy azokat a gondolatokat és félelmeket, amiket a gyerekvállalásra vetít ki az elméd, az életed más területeire is kivetíti. Nézd meg, hogyan kakkant be az elme, hogy távol tartson a Munkától, brilliáns. Ha kíváncsi vagy, mi rejlik az alvilágban, ami az életed legmélyebben elhitt "nyomorúságait" rejti, merülj el jó mélyen abban a kérdésben, hogy: Nem akarok gyereket, mert... És még: Ha gyerekem lenne, akkor... Aztán: A gyerekek...
VálaszTörlésItt egyenként több tucatnyi folytatást "illik" találni a mondatokhoz. És egyenként megvizsgálni a találtakat.
Bátorításodra elmondom, hogy nekem ötvenes listám volt, ami miatt nem akartam gyereket. (Sosem szerettem volna saját gyereket, sőt nagyon nem is voltam jóban velük.) Ezeket szép sorban mind megkérdőjeleztem, és még mindig nem szeretnék anyuka lenni, viszont a gyerekeket már imádom, és ez hatalmas változás. Azt gondolom, nincs mitől félned, mert csakis saját magadtól félsz, mint ahogyan mindenki más is. Kívánom, hogy legyen bátorságod szembenézni saját magaddal, szeretettel üdvözöllek, andrea
Kedves Andrea! Köszönöm a válaszod, egész megnyugtató volt :))
VálaszTörlésAz biztos, hogy a hozzá tartozó gondolatok kihatnak másfelé is. Rengeteg van belőlük, egyik másik szerintem a munka után is megmaradna, mint pl. hogy nem tudnám eltartani. Ez totális tény :) Bár ez már csak azoknak van, akiket a többi érvem nem győz meg és már unom a szöveget. Ezt legalább ők is felfogják :)
(Bezzeg most nem sok ok jut eszembe, hogy miért is nem... többre emlékeztem.)
Eltántorítani nem nagyon sikerült, mert épp próbálkozom megküzdeni (tényleg küzdök vele) azzal, hogy életem szerelme nincs velem és ez tölti ki majdnem minden percem és minden gondolatom. Körbe-körbe járok körülötte. Néha azt hiszem jobb már, de végül kiderül, hogy nem az :(
(a nem akarok gyereket dolog máris értelmét vesztette, hisz nincs kitől, és percpillanat épp úgy érzem, soha nem is lesz, hacsak a fent említett illető ki nem békül velem... fránya érzések, fránya gondolatok...)
Drágák,
VálaszTörlésMegjegyzés a "nem akarok gyereket" témához, illetve, hogy nem tudnád eltartani. Nem japán, de az is mondás, hogy ahova az Isten bárányt adott, oda legelőt is ad.
Esetleg olyan (anyagi) színvonalon nem tudnád eltartani, amilyen színvonalon (szerinted) el kellene? Így talán igazabbnak vélik sokan.
Üdv,
Nem, egészen konkrétan éhen halna. Vagy én vagy ő.
VálaszTörlésKivéve ha valami gazdag pasitól van, de az egy másik mese.
De inkább csak ne adjon se bárányt, se legelőt :)