Örök téma. „Ez az enyém.” „Ő az én feleségem/férjem/gyerekem.” „Nem tudnék élni nélküle.” A Munkával végre egy nagyon egyszerű eszköz is van a kezünkben, hogy mindezen ragaszkodásainkat „elengedjük”. Elengedni nem lehet csak úgy parancsszóra, rengeteget küzd ezzel sok-sok kereső. Amíg nem látod a mélyebben fekvő motivációidat, amíg nem teszed fel magadnak a megfelelő kérdéseket, és hallod meg a SAJÁT válaszaidat, addig nem igazán tudsz elengedni. És addig nem is „kell”. A Munkában az a legcsodálatosabb, hogy nincsenek „kell-ek”. Mindent akkor és abban a tempóban csinálsz, ahogy Neked jön. Senki nem mondja meg, hogy már ilyennek, meg olyannak kéne lenned. Mert ha nem Te magad látod meg magadat, ha nem Te magad mész végig saját megtapasztalásaidon keresztül a saját utadon, az nem sokat ér. Addig csak a szád tud járni, addig csak okosnak tűnő szavakat tudsz mondani, addig csak haragudni tudsz magadra vagy másokra.
A témakör fontosságára való tekintettel úgy döntöttem, hogy az eredetileg Szexualitás témában meghirdetett tematikus tréning helyett (melyre nem igazán mertetek jelentkezni :), ugyanabban az időpontban, vagyis május 8-án a Kontroll, Ragaszkodás, Elengedés Tematikus Tréning kerül terítékre. A kontrollal már rengeteget foglalkoztam itt a blogon, és tapasztalataim szerint a kontroll áll minden problémánk hátterében. A tréning során úgy fogjuk megvizsgálni az életünket, hogy rálássunk azokra a kapcsolatainkra, élethelyzeteinkre, terveinkre, vágyainkra, ahol foggal-körömmel ragaszkodunk még mindig a kontrollhoz, az irányításhoz. Ahol ragaszkodunk emberekhez, tárgyakhoz, vagy elképzelésekhez. Ahol mindezekkel kötjük magunkat, és még nem engedjük meg az élet szabad áramlását. Ez a nap hihetetlenül felszabadító hatású, ha beleengeded magadat, és kinyitod az elmédet. Mindenképpen gyakorló ÖnMunkásoknak ajánlom, ezért is feltétel az Alaptanfolyam elvégzése. (Részletek itt: http://kincsamivan.hu/programok.html)
(Ha még nem végeztél minicsoportos Alaptanfolyamot, akkor ezt jövő hétvégén, április 16-17-én megteheted. A jelentkezési határidőt meghosszabbítottam most péntekre, április 8-ra, részleteket itt találsz: http://kincsamivan.hu/programok.html
Nyárra pedig terveződik az első 1-hetes Munka Facilitátor-képzés, hogy minél többen lehessünk, akik nem csupán saját magunkat, hanem másokat is képesek vagyunk nagy szeretettel támogatni az önfelfedezésében. A Facilitátor-képzésről hamarosan részletesen, addig is végezzétek rendszeresen a Munkát, mert a rendszeres saját, személyes Munka-végzés a legfontosabb alapfeltétel.)
Mára pedig még Byron Katie szavait ajánlom figyelmedbe a témába vágóan, Az Öröm Ezer Nevéből.
Öröm 20 - Mindenkinek van bőviben, csupán nekem nincs semmi sem.
Nem lehetsz fent, ha sosem vagy lent. Nem mehetsz balra, ha nincsen jobbra. Ezt hívjuk dualitásnak, kettősségnek. Amennyiben problémád van, akkor már meg kell, hogy legyen a megoldásod is. A kérdés igazából az, hogy valóban szeretnéd-e a megoldást, vagy pedig a problémát akarod továbbra is fenntartani? A megoldás mindig ott van. A Munka pedig segít megtalálni. Írd le a problémát, kérdőjelezd meg, fordítsd meg, és megtaláltad a megoldást.
Minden gondolat már múlt. Ez a kegyelem. Nincs gondolat: nincs probléma. Nem létezhet probléma anélkül, hogy elhittél volna egy előtte levő gondolatot. Ha észreveszed ezt a nagyon egyszerű igazságot, ott kezdődik a béke.
Azt is észrevettem, hogy nem birtoklok semmit. Stephen rácsusszantja a jegygyűrűt az ujjamra, és azt súgja, „Próbáld megőrizni egyetlen hónapig.” Ez az ő kis mókája. Megtapasztalhatta, hogy ajándékot adott nekem, méghozzá drága ajándékot, ami másnap már nem volt meg, mert valakinek megtetszett, én pedig tudtam, hogy akkor az övé. Stephen persze tudja, hogy az, amit a gyűrű jelképez, örökre az enyém, és hogy a gyűrű soha nem lehet az enyém, hogy egyszerűen csak hordom, amíg el nem tűnik az életemből. Két évvel ezelőtt odaadtam, egy nagyon kedves, nőtlen barátunknak, akit mindketten nagyon szeretünk, de aztán hamarosan visszaadta. Úgyhogy még mindig itt van nálam, a bal kezem gyűrűsujján, öt évvel később: váratlan csoda, Stephen véleménye szerint. Hogyan is birtokolhatnék bármit? A dolgok csak akkor jönnek hozzám, amikor szükségem van rájuk, és akkor is csak annyi időre, ameddig szükséges, és onnan tudom, hogy szükségem van rájuk, hogy vannak nekem.
Amikor valaminek vége van, akkor vége van. Mindannyian tudjuk, mikor érkezik el ez a pont, és ezt vagy tiszteletben tartjuk, vagy figyelmen kívül hagyjuk. Amikor a kezem kinyúlik egy csésze tea felé, akkor az egész csészének örvendezek, bár nem tudhatom, hogy egy, három, tíz kortyocska, vagy pedig az egész csésze az enyém lesz-e. Amikor egy barátomtól ajándékot kapok, az ajándék a megkapásban van. És ezzel már el is múlt, és aztán már csak azt veszem észre, hogy én is odaadom valakinek, vagy egy darabig megtartom.
Egyszer egy new yorki étteremben hagytam a retikülömet. Mindig nagyon izgatott leszek, amikor ilyesmi történik. Rágondoltam a retikülömre, a kedvencem volt, és eszembe jutott, ahogy valaki megtalálja, benne a készpénzzel, a tárcámmal, a névjegykártyákkal, a jegyzetfüzetemmel, kézkrémmel, tollakkal, a rúzzsal, a fogselyemmel, a szemcseppel, a csodás, vadiúj mobiltelefonnal, a müzliszelettel, és az unokáim fényképeivel. Nagyon izgalmas odaadni egy idegennek, amid van, s közben tudni, hogy az adás egyenlő a birtoklással, és az adás is a birtoklás egy formája. (Ez persze nem jelenti azt, hogy nem érvényteleníttettem a hitelkártyáimat.) Az azonban teljesen nyilvánvaló volt, hogy a retikül valaki másé kellett, hogy legyen. Honnan tudom, hogy szüksége volt rá? Onnan, hogy épp nála volt. A világon nincsenek véletlenek. Amikor szereted azt, ami van, a szenvedésednek vége szakad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése