2011. január 3., hétfő

Valódi Bőséges Új Évet Kívánok


Már több bejegyzésben foglalkoztam a Pénz témakörével (Lásd: Pénz és az Alvilág). Ma, évindítónak, újra ehhez a témához nyúlok, hiszen életünk központi témája, hogy Bőségben szeretnénk élni. De amíg a bőséget a pénzzel azonosítjuk, addig nem túl sok nyugodt, békés, örömteli pillanatban lesz részünk. És, ha már egy ideje olvasod a blogot, akkor tudod, hogy egyáltalán nem a „legyünk spirituálisak és szegények” filozófiát követem. Byron Katie-ben az a jó, hogy nincs semmilyen filozófia. Hisz minden filozófia behatárol, köt, keretekbe zár – egy újabb hiedelemrendszer. És ennek a vége megint csak elkülönülés; nekem pedig az az álmom, hogy egyre többen kapcsolódjunk. Úgy valódian. Saját magunkhoz is elsőként, és utána természetszerűleg egymáshoz is.
         Ha visszabontod a hiedelemrendszeredet a Négy Kérdéssel és a Megfordításokkal, akkor egyre több pillanatodat fogod valódi kapcsolódásban és bőségben - szeretetben élni. Amint ennek az ízét megízleled, rá fogsz jönni, hogy ezzel semmi nem vetekedhet. Kívánom Neked az új évre, hogy minél erősebb kapcsolódást alakíts ki Valódi Bőséges Önmagaddal, és csak figyeld, mi történik ennek folyományaként az Életedben. Ma újra Az Öröm Ezer Neve egyik teljes fejezetét olvashatod. Ha néha meghökkent, úgy jó. Ízlelgesd, kérdőjelezd meg, teszteld le! Katie gyakran hangsúlyozza, hogy egy szavát se hidd el, mert akkor ez is hiedelemrendszerré válik. Mindent tesztelj le önmagadnak. Mert csak így lehet a sajátod. Kellemes utazást 2011-re!

Öröm 77 – A mester kész folyamatosan adni, mert az ő gazdagságának sosincs vége.

„Mi, emberek úgy hisszük, hogy mivel Jézus és Buddha is egy szál köntösbe öltöztek, és semmijük nem volt, akkor a szabadságnak így kell kinéznie. De lehet-e egyszerre „normális” életet is élni és szabadnak lenni? Képes vagy-e ezt itt és most megtenni? Én ezt szeretném megéletni veled. Mindkettőnknek ugyanaz a vágya: a te szabadságod. És nekem kedvemre van, hogy ragaszkodsz az anyagi világ tárgyaihoz, akár megvannak neked, akár nem, mivel ez is csak azt a célt szolgálja, hogy rájöjjél, minden szenvedés az elméből fakad, nem pedig a világból.
         A tárgyak a gondolataidat szimbolizálják. A vágy metafórái ők, az olyan gondolatoké, mint „Akarom”, „Szükségem van”. Nem kell feladnunk a tárgyainkat. Ők csak jönnek és mennek; semmi irányításunk nincs efelett; bár lehet, hogy azt hisszük, van, de valójában nincsen. Bárki is kezdte el tanítani azt, hogy meg kell szabadulnunk a tárgyainktól, vagy el kell ajándékoznunk őket, az egy kicsit össze volt zavarodva. Néha persze észrevesszük, hogy amikor elveszítünk mindenünket, akkor sokkal szabadabbak vagyunk, és azt a következtetést vonhatjuk le, hogy könnyebb vagyontárgyak nélkül élni. Aztán pedig azt vesszük észre, hogy már megint nem vagyunk szabadok. De amikor a hiteinkkel dolgozunk, akkor a nagy vagyon birtoklása teljesen egyenértékű lesz azzal, ha semmink sincsen. A szabadságot csak a valóságot szerető elme tudja elhozni.
         A bőségnek semmi köze a pénzhez. A gazdagság és a szegénység belülről fakad. Bármikor, amikor úgy gondolod, hogy tudsz valamit, és ettől stresszes vagy, szegénységet tapasztalsz meg. És bármikor, amikor azt éled meg, hogy elegendőd van, sőt több mint elegendőd, akkor gazdagságban élsz.
         Azon emberek számára, akik elkezdenek belső önvizsgálatot végezni, a munkájuk másodlagossá válik. Mert a munkád nem a pénzcsinálásról szól, nem is arról, hogy emberekkel dolgozol, vagy lenyűgözöd az ismerőseidet, vagy tiszteletet kapsz, vagy biztonságot nyújt. A munkád csak egy lehetőség, ahol ítélhetsz, önvizsgálatot tarthatsz, és ez által megismerheted magad. Minden – minden férfi, nő és gyerek, minden fa és kő és szélvihar, minden háború is – a te szabadságodról szól. Az állások jönnek és mennek, a cégek és a nemzetek felemelkednek, majd letűnnek, és te nem ezektől függsz. A szabadság az, amire mindannyian vágyunk, és a szabadság az, ami már most is vagyunk. És ha egyszer ezt megérted, akkor olyan kiváló és kreatív lehetsz a munkádban, amennyire csak akarsz, beleadhatod az összes energiádat akár, mert többé nem létezik számodra a kudarc lehetősége. Rájöttél, hogy a legrosszabb dolog, ami történhet veled, az egy gondolat.
         A pénz nem a te dolgod; az igazság a te dolgod. A „Több pénzre van szükségem” című történet az, ami megfoszt gazdagságod felismerésétől. Bármikor, amikor azt gondolod, hogy a szükségleteid nincsenek kielégítve, egy jövőbeli történetet mesélsz éppen. A jelen pillanatban éppen annyi pénzednek kell lennie, amennyi éppen van. Ez nem csak egy elmélet; ez a valóság. Mennyi pénzed van? Na, most pont ennyire van szükséged. Ha nem hiszed, nézd meg a bankszámlakivonatodat. Honnan tudod akkor, hogy mikor kell több pénzednek lennie? Amikor több van. És honnan tudod, hogy kevesebbnek kell lennie? Hogy kevesebb van. Ha erre rájössz, ez jelenti az igazi bőséget. Mert ez azt eredményezi, hogy semmivel nincs gondod a világban, akár munkát keresel, bemész a munkahelyedre, elmész sétálni, vagy épp észreveszed, hogy üres a hűtő.
         A szív képes dalra fakadni! És igazából pont ezért szeretnél több pénzt. Nos, akár ki is hagyhatod a pénz részét az ügynek, és dalra fakadhatsz. Ez nem azt jelenti, hogy nem lesz meg a pénzed is hozzá.
         Én szeretem, amikor van pénzem, és azt is szeretem, amikor nincsen. Számomra a pénz elköltése nem több mint valami olyasminek a továbbadása, ami nem is az enyém. Semmit nem tehetek, hogy távol tartsam, ha éppen továbbadásra van szüksége. Ha viszont nem kell továbbadódnia, akkor nincs szükség arra sem, hogy hozzám jöjjön. Szeretem, amikor bejön, és azt is, amikor elmegy tőlem.
         Amikor pénzt kapok, izgatottan megborzongok, mert tudom, hogy nem az enyém. Mindössze csatorna vagyok, még csak nem is gondozó. Éppen én vagyok annak a megfigyelője, hogy mire is szánódik az a pénz. Abban a pillanatban, ahogy valahonnan megkapom, előbukkan valami, amire szánva van. Szeretek pénzt adni. Sosem szoktam pénzt kölcsönözni; odaadom valakinek a pénzt, ő pedig kölcsönnek hívja. Ha pedig visszafizeti, akkor tudom meg, hogy kölcsön volt.”

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése