Mára egy második adagot szerkesztettem össze arról, milyen is az élet, ha az ember szereti, ami van, és a valóságban van lehorgonyozva. Újra Byron Katie Az Öröm Nevéből. „A Valóság minden, és a Valóság jóindulatú” – Katie ezt nevezi az utolsó történetnek. Ha már csak ezt tudod elhinni, nem fogsz tovább keresgélni. Szép napot kívánok.
„Ha a valóságban vagy lehorgonyozva, bárhová szabadon elmehetsz, veszély sosem fenyeget. És most nem bátorságpróbáról beszélek. Nincs benne kockázat, hisz a veszély mindig csak a jövőben történik meg, a jövő pedig sosem érkezhet el. Végső soron semmi nem valós, ezért, amikor az emberek az erőszakról beszélnek, akkor én azt az erőszakot veszem észre, amit ők alkalmaznak, abban a pillanatban, a valóság ellen. Miért is kéne félned a valóságtól? A valóság jóindulatú azok számára, akik tisztán látnak.
Még régebben, nem sokkal az után, hogy 1986-ban felébredtem, egy keresztény pap azt mondta nekem, „Túlságosan nyitott vagy. Nincsenek határaid, nincs ellenállásod, ez pedig nagyon veszélyes. Gonosz entitások beléd sétálhatnak és átvehetik feletted az irányítást, mert minden ajtód nyitva áll, és neked is, meg nekünk is borzasztó károkat okozhatnak.” Akkoriban olyan voltam, mint egy csecsemő: szinte mindig hittem az embereknek. De amikor ez a férfi a gonoszról beszélt, tudtam, hogy amiről beszél, az nem lehetséges. Amikor azt mondta, hogy léteznek olyasmik, hogy entitások, hittem neki, mert semmi okom nem volt rá, hogy ne tegyem. De számomra a „gonosz” azt jelentette „zavarodott”. Bárki, aki azt gondolja, hogy a gonosz létezik, az ijedt, és épp ezért zavarodott. Én pedig tudtam, hogy itt minden szívesen látott vendég – minden. Ez a test nem az enyém, és bármi, ami be kíván lépni, szívesen látott. Örömömet lelem ebben. Mi olyasmi léphetne be egyáltalán, ami képes túlélni az igazságot? Az igazság az az erő, mely felszabadít minket, és ezzel kapcsolatban senki sem tud tenni semmit. A világban nincs semmi borzasztó. A gonosz csupán egy újabb történet, mely visszatart minket a szeretetnek való megnyílástól. Én annyit tudok, hogy a Valóság/Isten minden, és a Valóság/Isten jó.
Elmehetek bárhova, mert számomra minden metaforikus; minden belső. A külső az én belsőm. Nincs mód arra, hogy ne félelem nélküli életet éljek. Legyökereztem a valóságban. Imádom, és semmi mást nem tudok kivetíteni, csak szeretetet.
Jeruzsálem: Egy palesztin férfi, aki nemrég vett részt az egyik rendezvényemen, meghív Gázába. Igen, persze, hogy megyek, nem tudom, miért ne tenném. Izraeli, ortodox zsidó barátaim aggódnak, „Nem, nem, nem mehetsz oda, nagyon veszélyes, szörnyűséges szegénység van, azok elkeseredett, erőszakos emberek, nem fog tetszeni nekik, hogy zsidókat tanítasz, lehet, hogy vissza sem engednek majd Izraelbe.” Nagyon erősen kötődnek a történeteikhez, épp azt gondolják, hogy megmenteni próbálnak engem. Nem veszik észre, hogy a történeteik egy nem-létező jövőről szólnak, és ezeknek nincs jelentése számomra. Nyitott elmével hallgatom őket, és mivel nem hiszem el, amit ők gondolnak, tovább folytatom arab barátommal való találkozásom szervezését.
Hú, micsoda fal és ellenőrző pont is az! Belépek Gázába, a szennyvíz szabadon folyik az utcán, húszan-harmincan laknak egy kétszobás lakásban, néhány épületben óriási lyukak tátongnak, és mindez így van rendben. Gyalogolok. Mezítlábas gyerekek jönnek elém, széles mosollyal üdvözölnek, szívélyesen meghívnak a házakba, csodás ételt eszem az utcán, beszélek az emberekkel, a barátom fordít, a Munkát végezzük. Egy férfi azt meséli, hogy hét golyónyom van a testében; néhányat meg is mutat, és elmondja, izraeli katonák megdobálásáért lőtték tele. Amikor politikáról beszél, süt belőle a zavarodottság és az elkeseredettség. Még mindig úgy gondolja, hogy a kődobálás változást hozhat. Még a golyók sem tudták ettől eltéríteni. Ekkora ereje van őrült gondolataid elhívésének.
Szabadon mehetek bárhova a világban, akivel csak akarok, akkor, amikor kedvem tartja. Nem tudok veszélyt kivetíteni. Nincsenek határaim, hova mehetek el. Szeretek menni, mert szeretem azt, amivel utazom. Az épelméjűség nem szenved, soha. A tiszta elme gyönyörű, és csak a saját kivetülését látja. Alázatosan fejet hajt saját maga előtt; térdre esik saját maga előtt. Semmit nem tesz hozzá, semmit nem von ki; egyszerűen csak tudja, mi a különbség a között, ami valós és a között, ami nem. Ezért aztán, a veszély nem lehetőség.
Az, aki szereti, ami van, mindent szívesen lát: az életet, a halált, a betegséget, a veszteséget, a földrengést, a bombákat, bármit, amit az elme „rossz”-nak bélyegezhet. Az élet elénk hoz mindent, amire szükségünk van, hogy megmutassa, mit nem csináltunk még vissza. Semmi rajtunk kívül álló nem képest szenvedést okozni számunkra. Megvizsgálatlan gondolataink kivételével minden hely Paradicsom.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése