Adj Szabad Utat a Létezésnek

Még a karácsonyi Összejövetelen történt, hogy aranyos Barátnőm kicsit bedurcult. Elkerülte a figyelmét, hogy a meghívóban az szerepelt, hogy először Munkázunk egy jó alaposat, aztán pedig majd sütizünk-csevegünk-teázunk, így szinte sokként érte a kérésem, hogy mindenki töltsön ki egy Ítélkezőlapot. Nem töltötte ki, jó. Bekucorodott egy fotelba, és csak hallgatott, jó. A többiekkel jót dolgoztunk, sok kérdést megbeszéltünk, és egy ponton kijött belőlem az a mondat, hogy „Hagyd, hogy az élet éljen téged”, aminek megengedését már a School óta tudatosan figyelgettem magamban. Az Összejövetel kellemesen lezajlott, szépen hazamentünk karácsonyozni. Már benne jártunk a januárban, amikor Barátnőmmel először beszéltem ez után az eset után az ott történtekről, arról, hogy mi zajlott benne. Lelkendezett, hogy azóta is ez a mondat a vezércsillaga, és hogy csodás módon került más megvilágításba életének minden apró és jelentősebb történése, amióta hagyja, hogy az élet élje őt, nem pedig ő diktál az életnek, és a benne szereplő résztvevőknek, hogy éppen minek és kinek, mit és hogyan kellene csinálnia.

Ezzel a mondanivalóval szeretnék még most egy kicsit foglalkozni, többek között a gyakorlati megvalósulásával, mert ez az a pont, ahol sokan elbizonytalanodhatnak: Ha hagyom, hogy az élet éljen engem, akkor majd hogyan fogom elvégezni a „dolgomat”?

Nos, a legtöbb ember úgy gondolja, hogy csinálnia kell az életét. Jellemzően a tennivaló listája szerint éli a napjait. Korán kel, lehet, hogy tornázik egyet, elmegy dolgozni, gondoskodik a gyerekeiről, eszik, a barátaival találkozik, bevásárol, takarít, tanfolyamra jár, időben lefekszik, folytathatnánk. Sokak számára az élet egy nagy ELVÉGEZNIVALÓ.

Valójában, azonban, az élet sokkal inkább a levésről, a létezésről szól, mintsem a csinálásról. Az élet különleges áldásaiban nem az alapján részesülünk, hogy mennyit végzünk el. Az élet legnagyobb kincsei, örömei, boldogsága, extázisa a létezésből fakadnak. Megtanulni, hogyan légy önmagad, hogyan légy szabad, hogyan légy a szeretet kifejeződése, hogyan legyél, „csupán” létezzél. Az emberek többsége (még) nincs tisztában azzal, mi is az, szabadnak lenni, és milyen is csupán létezni. Csak azt tudják, hogyan kell csinálni. Elvesztettük az emberi létezés művészetét, becseréltük az emberi csinálásra.

Létezni annyit tesz, hogy egyszerűen engeded az életnek, hogy kibontakozzon előtted, engeded, hogy éljen téged, és oda vezessen, ahova épp vezet. És ez nem azt jelenti, hogy abba kéne hagynod a csinálást, mert a csinálást is lehet létezve végezni. Akár csinálsz épp valamit, akár nem, ha megtanulsz létezni, akkor már „csupán” létezel. Egy külső megfigyelő lehet, hogy semmi változást nem érzékel mindebből. Mindössze a Te orientációd változik meg.

A létezés művészetének megtanulásához legegyszerűbben úgy juthatsz el, ha felfedezed, hogy az élet él téged. Mi emberek azt tanultuk meg hinni, hogy mi éljük az életet. Azt hisszük, hogy rengeteget végzünk, csinálunk. A valóság azonban az, hogy az élet „csinál” minket, akár tetszik, akár nem. És akkor jövünk ki a legjobban az egészből, ha megengedjük az életnek, vigyen minket, amerre visz, és közben élvezzük az utazást. Elég egyszerű az a perspektíva-váltás, hogy nem csinálóként tekintesz magadra, hanem hagyod, hogy az élet „csináljon” téged. (Lásd a múlt hétfői bejegyzést is, Ki a Csináló címmel.) Lehet, hogy ez az egész nagyon elrugaszkodottnak tűnik, pedig igazából végtelenül gyakorlatias. Próbáld ki!

Úgy tudod a gyakorlatban művészi szintre vinni a létezést, ha a megengedés mesterévé válsz. Kezdd el az életet a megengedés perspektívájából megközelíteni. Sok elvégezendő dolgod van? Engedd meg nekik, hogy elvégződjenek. Rajtad keresztül fognak megcsinálódni, nem pedig általad. Próbáld ki, mennyire más úgy főzni, takarítani, vasalni, dolgozni, utazni, dugóban állni, postán sorban állni, ha megengeded, hogy minden rajtad keresztül történhessen meg. Amint megengeded, máris hálás leszel érte, hogy mindezt megélheted. Vagy épp beteg vagy, mint én? Engedd meg a betegségnek, hogy legyen, a testednek pedig, hogy meggyógyuljon. Engedd, hogy kibontakozzon az élet az ő teljességében. Én például már egy ideje úgy állok a betegséghez, hogy most épp az a dolgom. Nem szenvedek, hogy te jó ég, mennyi más feladatom lenne, nem szenvedek, hogy juj, de fáj, meg a franc egye meg, ez most minek jött, hanem bebújok az ágyba és pihenek. Elvégzem a betegséggel járó teendőket, megengedem a tüneteknek, hogy legyenek, elfogadom őket olyannak, amilyenek, ők pedig egyszer csak búcsút intenek nekem. Mindeközben derűsen élvezem az életet, figyelem, ahogy a testen végigvonulnak ezek az egyszerű, fizikai jelenségek, és nem gondolom azt, hogy épp nem ennek kellene történnie. (És ez nem azt jelenti, hogy nem enyhítem a tüneteket.) Mi mindenre is jó egy aranyos kis torokgyuszi! Legközelebb Te is engedd meg neki, hogy legyen, meglátod, milyen szuper létezés-tanító egy bájos influenza.

Lehet, hogy most azt gondolod, ez azért kicsit túlságosan leegyszerűsített hozzáállás. Lehet, hogy tetszik ez a megközelítés, mégis azon jár az eszed, hogy mennyi mindent kell elvégezned a nap végéig, vagy hogy mennyit kell gürizned azért, hogy a számláid be legyenek fizetve, vagy hogy nekem azért ennél komolyabb betegségem van. Igen, természetesen igazad van. Én csak annyit javaslok, hogy változtasd meg a hozzáállásodat: legyél a Megengedés Nagymestere. És aztán figyeld meg, mennyivel könnyedebben, feszültségtől mentesen végződik el minden, aminek el kell végződnie. Minden, de minden emberi problémánkat az ellenállás okozza. Ez viszi el az összes energiánkat, veszi el az életkedvünket, és akadályoz meg minket abban, hogy az élet minden megnyilatkozását élvezzük. (Az ellenállásról majd később bővebben.)

Nem kell semmi drasztikusat csinálnod, nem kell semmilyen hatalmas változtatást végrehajtanod. Annyi a „dolgod”, hogy ahogy haladsz szépen végig a napodon, emlékeztesd magadat minél gyakrabban, hogy megengeded a dolgoknak, legyenek. Bármilyen küzdelemmel kerüljél is szembe, engedd meg neki, hogy legyen. Az élet sokkal, de sokkal könnyebb, ha nem harcolsz azzal, ami éppen van. Az élet lehet fájdalmas, nehéz, és stresszes. És ugyanaz az élet lehet vicces, könnyű, és egyszerű is. Engedd meg, hogy legyen. Engedd meg, hogy felbukkanjon, majd távozzon. Engedd meg magadnak, hogy minden ízében megtapasztald. Csak hagyd, és hagy, és hagyd.

Minél jobban megengeded az életnek, hogy legyen, hogy „elvégezzen” téged, annál könnyebbé válik. Minél inkább megengedő vagy, annál több öröm, szabadság, és szeretet lesz benned. Ehhez pedig semmi mást nem kell tenned, mint emlékeztetned magad a létezésre. A tevékenységed végzése közben észreveszed, hogy csak úgy vagy, a cselekvés pedig épp megtörténik. Rajtad keresztül. És figyeld, milyenné válik az élet, hogyan válik napról-napra könnyebbé, ha felfedezed és megéled milyen is annak lenni, aminek születtél: egy emberi lénynek – létezőnek… (És kérlek, semmiképp se haragudj magadra, ha azon kapod magad, hogy elsőre ez nem „sikerül”. Ez egy folyamat. Nagyon élvezetes folyamat. Engedd meg, hogy rajtad keresztül is kibontakozzon, kiteljesedjen, és örülj minden kicsi „sikerednek”.)

A School utolsó napján körbement egy mikrofon a teremben, és Katie annyit kért, fejezzük be azt a mondatot, hogy „Most már szabadon… (tehetem ezt vagy azt, már szabad vagyok ahhoz, hogy…). Angolul ez egyszerűbb: „Now I’m free to…” Négyszáz ember spontánul, örömködve mondta ki azt a rövid mondatot, ami számára a legerőteljesebben foglalja össze, mire is szabad ő már ezek után. Ez a történet most a cikk írása közben jutott eszembe, mert belőlem annyi bukkant fel, hogy „Now I’m free to just be.” Vagyis: „Most már szabadon csak úgy létezhetem.”

Ha nagy-nagy ellenállásba ütközöl létezésed közepette, akkor pedig vedd elő a Munkát, írd le a problémát, majd kérdőjelezd meg. Az ellenállásod el fog párologni. A Munka = Ellenállás Elpárologtató Eszköz. (bocsánat ezért a szóviccért :-)